Amahájána (szanszkrit: महायान, mahájána –a nagy jármű,széles út) abuddhizmus két létező fő irányzatának (egyes osztályozások szerint három) egyike, a másik athéraváda. Némely hagyomány avadzsrajánát (gyémánt út/szekér) nem tekinti külön ágnak, hanem a mahájána részének, más tudósok viszont teljesen külön ágnak tekintik.[1] A mahájána hagyomány tanításaiban szintén mahájánának nevezik abódhiszattva ösvényt („bódhiszattvajána” vagy „bódhiszattva jármű”), amely ateljes megvilágosodásra való törekvés minden érző lény javára.[2][3] Azt a bódhiszattvát, aki elérte ezt a célt úgy nevezik, hogyszamjakszambuddha, vagy „teljesen megvilágosodott buddha”. A szamjakszambuddhák elindíthatják adharmát (a valóságról szóló tanításokat) és megvilágosodáshoz segíthetnek tanítványokat. A mahájána buddhisták azt tanítják, hogy amegvilágosodást egy életen belül el lehet érni, akár egyvilági ember számára is.[4]
A ma is létező fő buddhista hagyományok közül a mahájána hagyomány követői vannak legtöbben, hiszen a világ buddhistáinak 53,2%-át teszik ki, míg a másik nagy tábor, athéraváda hagyomány követőinek létszáma 35,8%, a vadzsrajána hívei pedig 5,7% (2010-es becslés).[5]
A nyugati időszámítás kezdete körüli évszázadokban jelentek meg először azok a tanítások, amelyek a korai buddhista iskolák tantételeit bírálat alá vették, és új vallási elveket kezdtek hangoztatni. Ez az irányzat a buddhizmuson belül új szútrák formájában jelentkezett, amelyek nem tartoztak a régi iskolák kánonjaiba. Az új mozgalom, melynek kialakulása az i. sz. 1-2. század fordulójára, anegyedik buddhista zsinat (i. sz. 70 körül) utáni időre tehető, egy idő után a mahájána (mahāyāna) nevet vette fel, ami azt jelenti: "nagy út". A mahájána irányzat az egyetemes együttérzést és a tökéletes felébredést hangsúlyozza, amit nézetük szerint abodhiszattva-ösvényen lehet elérni. A bódhiszattva alapvető célkitűzése az, hogy elérje a teljes és tökéletesbuddhaságot, hogy ez által enyhíthessen az összes lény szenvedésein.[6]
A mahájána tanítás alapját apradnyápáramitászútrák, képezik, melyek kifejtik, miként gyakoroljon egy bódhiszattva, akit megkülönböztetnek azon alsóbbrendűnek nevezett gyakorlóktól (srávaka), akik pusztán önmaguk megszabadítására törekszenek (arhat).
A pradnyápáramitá szútrák tanításának középpontjában azüresség áll, mely kifejezés bár nem volt ismeretlen a nem mahájána iskolák előtt sem, itt új jelentésekkel bővült. Az üresség az önlét hiányát jelenti, vagyis hogy semmi sem létezik önmagában, saját erejénél fogva, hanem csak és kizárólag mások függvényében (függő keletkezés). De ez nem csak egy filozófiai tétel, hanem egy belső felismerés is. Az üresség felismerése az elme kötetlenségét, ragaszkodástól mentességét foglalja magában, addig a szintig, hogy az ürességhez sem ragaszkodik. Ez a szabadság teszi lehetővé a bódhiszattva számára, hogy minden helyzetben képes legyen a lények megszabadítása érdekében cselekedni.
Indiában a mahájána tanítások értelmezésének két fő irányzata jött létre, az egyik amadhjamaka, a másik ajógácsára.
A madhjamaka iskola az ürességet elsősorban anyelv felől közelíti meg, azt mondva, hogy a tévedés, a tudatlanság gyökere a fogalmainkhoz való ragaszkodás, mert a szavak keltik azt a látszatot, mintha a dolgok önálló létezők lennének. Módszere az, hogy érvelés útján cáfolja a nézeteket oly módon, hogy rávilágít azok önellentmondásosságára, miközben saját állítást nem tesz vele szemben. A nézetek ilyetén megsemmisítésével mutatja meg az ürességet, ami minden nézet elhagyása.
A jógácsára iskola az ürességet az elme működésének vizsgálatával mutatja meg, kimutatva azt, hogy minden csupán egy észlelet. Bármilyen tapasztalatról is legyen szó, az mindig az elmében megjelenő élmény, ezért nincsen semmi azon túl. Ezt a szemléletet azálomhasonlatával világítják meg, miszerint miképp az álom valóságosnak tűnik, úgy az, amit a hétköznapokban valódinak gondolunk, csupán az elmében zajló folyamatok. Minthogy pedig a tapasztalatoknak nincs valódi alapja, ezért üresek.[7]
A mahájána irányzat legfontosabb vonása abódhiszattva eszménye. A "bódhiszattva" szó jelentése "felébredés-lény", ami olyan személyt jelöl, aki a buddhaság elérésére törekszik minden lény megmentésének érdekében. A bodhiszattvaság nem mahájána újdonság, minthogy Sziddhártha Gautama is bódhiszattva volt, mielőtt megvalósította volna a tökéletes felébredést. Ami azonban már mahájána jelenség, hogy követői a tanítványság (srávaka), s önmaguk megszabadításának (arhat) mielőbbi elérése helyett a buddhaságra törekedtek a minden lény irányába érzett együttérzés folyamán. Ezt az eltökéltséget fejezi ki abódhicsitta fogalma, ami azt jelenti: felébredésre törekvés. Valaki akkor válik bódhiszattvává, ha felébreszti magában a bódhicsittát. Egy bodhiszattva ezért mérhetetlen világkorszakokon keresztül azon munkálkodik, hogy segítsen minden érző lényt, s fejlessze a bölcsességét.
A bódhiszattva-ösvény (bódhiszattva-jána) az út, amelyet a bódhiszattvának meg kell tennie, ami sok-sok életet, sőt világkorszakot vesz igénybe. A bódhiszattva ezt az ösvényt ahat tökéletesség (páramita[8]) állandó gyakorlása által járja be. Ezek:
Dharmaraksita:A buddhista karma tana. Az Éles Kerék-Fegyver, tibetiül "theg-pa-csen-pö-lo-dzsong-cön-csa-kor-lo". A tudat képzése a Mahájána hagyomány szerint; közrem. Gese Ngavang Dargye; Farkas Lőrinc Imre, Bp., 2001
Buddhista misztériumok. A gyémánt-szekér titkos tanításai és szertartásrendszere; ford. Szerémy György; Farkas Lőrinc Imre, Bp., 2002ISBN 9637310541
Lótusz szútra. A Mahajána tanítás ékköve; bev., ford., jegyz. Porosz Tibor; 2. jav., bőv. kiad.; A Tan Kapuja, Bp., 2020 (A buddhizmus szent iratai)
