A történelem folyamán a magyar nép „magába olvasztotta” azavar,hun,kun,úz,besenyő,böszörmény,jász,székely, továbbá agermán (pl.sváb),szláv (pl.szlovák vagytót,rutén,szerb,horvát,bolgár stb.)román,olasz,zsidó,cigány és sok más betelepülő népeket, néptöredékeket is. Amagyar nyelv „önálló életre” kelt, mert az egységes nyelv alkotja a nemzetet, ugyanakkor a mai nemzet legnagyobb részében az előbb felsorolt népek utódaiból tevődik össze.[26][27] Atatárjárás alatt a lakosság kb. 40-50%-a halt meg,[28] míg atörök háborúk alatt a magyarlakta központi országrész pusztult el. A magyarok helyére többnyire mások jöttek, illetve telepítettek le. A „magyar populáció” és nyelv megmenekült az eltűnéstől, ugyanakkor azembertanilag magyarnak nevezett eredeti népcsoport szinte kihalt, de legalábbis majdnem az eltűnés szélére került.[26][29][30]
A nép magát amagyar névvel jelöli. Azószláv források ugorok vagyogurok(ugri), abizánci és korai latin forrásoknuniguri,Ungri néven említették őket (azonogurok után). Aközépkorban a magyaroklatin elnevezéseHungarus, Magyarország neve pedigHungaria.
A magyar nyelv eredete, a magyar népnév nyelvi eredete és a magyar nép genetikai összetétele külön-külön vizsgálandó. A magyar népnév eredetére egyáltalán nincs elfogadott többségi álláspont. Vannak akik két finnugor köznév összetételéből magyarázzák, mások két, nem feltétlenül finnugor népnév összetételéből. Ismét mások idegen szó átvételének tartják. Mindez független attól, hogy a magyar nyelvet a finnugor nyelvek közé sorolják-e vagy sem.
Amagyar név legkorábban a9. századi arab krónikákban fordul elő („madzsar” alakban). Középkorikrónikáink szerint ahét honfoglaló törzs (a „hetumoger”) közül a vezető törzs, amelyhezÁrpád fejedelem is tartozott, amegyer törzs volt. Ez a törzsnév lehetett a magyar népnév egyik alakja, de vannak ezzel ellentétes álláspontok is.
A legtöbb nép azugor vagyonogur nevek valamelyikéből származó névvel jelöli a magyarokat. Mindkét név eredete azogur népnév lehet, amely valószínűleg aHun Birodalom felbomlása után uralkodókelet-európai törzsszövetség tagjait jelentette – róluk azonban semmi közelebbit nem tudunk. Talán az ogur szövetség tíz törzse alakíthatta meg a6. században azonogur törzsszövetséget, azon jelentése ugyanis atörök nyelvekben „tíz”. Az on-ogur („tíz ogur” vagy „tíz törzs”) törzsszövetséget valószínűleg abolgár-törökök és a magyarok közösen hozták létre, ugyanis mindkét népet így nevezték a források. Később azután a névunugor alakjából kialakulóUngarus, Ungar, Venger formái már csak a magyarokat jelentették. A középkorban a latinungarus,Ungaria ahungarus,Hungaria alakká változott a nyugati frank, azaz francia írásbeliségben, amelyik természetes módon tett egy néma h-t a magánhangzóval kezdődő népnév elejére. Ezt a latin formát vette át azután a normann, azaz francia vezetésű Anglia angol nyelve. A magyarok a nyugatiak által használt névben nem láttak újdonságot, mivel a pusztai népek közt elterjedt hagyomány volt a hun származás. A magyarok nevét a benne szereplőg betű is minden nyelven megkülönbözteti a hunokétól. A hunok neve: unni, hunni, hunnen, huns, hunnerne, gunni, birodalmuk latin neve pedig Hunnia vagy Hunorum[31] volt. Magyarország neve: Ungria, Hungary, Ungarn, Ungaria, Hungría, Vengrija. Egyesek összetételként 'hun-gar' tagokra bontják, így a mongol 'gar'=jurta, ház, haza szóval párhuzamosítva[32]), ez esetben hun-haza lenne az eredmény – mongol nyelven, ami se nem hun, se nem magyar.
Anonymus leírásai szerint a magyarok neve a nyugat-európai nyelvekbenUng várából származik, ahol a magyar honfoglaláskor az első erődítmény alakult.[33]
Az onogurok és a szűkebb értelemben vett, ugor nyelvű magyarok esetében nemcsak egymásutániságról van szó Etelközben, hanem térbeli közeledésről, a két nép vérszerződés utáni egységéről, aminek emlékét őrizte megHunor és Magor legendája. Hunor alakjában valószínűleg az onogurok megszemélyesítését kell látnunk és nem a hunokét. A mondában szereplő Dula alán fejedelem is valószínűleg az onogur uralkodó dinasztia,Kuvrat dinasztiája, aDulo-klán emlékét őrzi.[34][35]
Ahun-magyar azonosság elméletét az is táplálhatta, hogy márIordanes 6. századi gót történetíró összevonta a hunok és az onogurok nevét Hungarus alakban, történetileg ez a két nép 5. és 6. századi keveredésének felelhet meg. A bolgár név Németh Gyula által feltételezett jelentése ('keverék')[36] is erre utalhat. A 16. századból ránk maradt, de 7-8. századi hagyományt örökítő ún. Óbolgár Királylista ezen nemzetség eredetét Irnikig és apjáig, Avitoholig, a feltételezhető Attiláig vezeti vissza.[37]
Anonymus leírása szerint Árpád Attila örökében vonult be a Kárpát-medencébe és Óbudára, a hajdani Etzelburgba, 'Attila városába'. Ennél az információnál nagyobb hitelessége van annak a 11. századi adatnak, ami szerint Salamon király korában 'Attila kardját' adományozta a magyar uralkodó a németeknek, mintha élt volna bennük egyfajta hun uralkodóhoz kötődő identitás. Ibn Fadlán arab utazó feljegyezte egy 10. századi Almis nevűvolgai bolgár uralkodó nevét; ha az ugor eredetű magyarok és vezetőjük, az övével azonos nevű Álmos, innen, a középkorban Magna Hungariának nevezett területről származtak el, úgy a bolgár uralkodók Attilához kapcsolódó hagyománya a Középső-Volga vidékén hagyományozódott át a későbbi Árpád-házra és a volgai bolgárok egyik törzsére, az eszkilekre, akikben egyesek a korai székely népet látják.
A magyarok nyelvészek által feltételezett vándorlása a legközelebbi nyelvrokonoktól való elválásuktól ahonfoglalásig
Azókorban a legelfogadottabb elmélet szerint magyarok őseiEurópa keleti szélén, aKáma folyó mellett éltek, de mivel állattenyésztéssel foglalkoztak, valószínű, hogy nyáron északabbra vonultak, fel egészen a Káma forrásvidékéig, télen pedig levonulhattak egész odáig, ahol aVolga aKaszpi-tengerbe ömlik. Ez az időszakos vándorlás is magyarázhatja a magyar nyelv kettősségét: az északiugor és délitürk elemek jelenlétét. A mondák szerint a magyar nép őseiHunor és Magor voltak.Kézai Simon krónikájában Hunor és Magor a Maiótisz (Azovi-tenger) félszigetére (Krím) költöztek. A magyarok ősei is részt vehettek a Hun Birodalom, majd azAvar Birodalom életében.
A6. század közepén a kitörőKrakatautűzhányó 3 évig katasztrofális hatással volt azéghajlatra, és Európa északi és keleti részén, illetveKözép-Ázsiában hatalmas, északról délre, és keletről nyugatra irányulónépvándorlást indított meg. („A Nap elsötétedett és tizennyolc hónapon át sötétség uralta a Földet” – írtaEpheszoszi János az 535. év eseményeiről.[38])
Valószínű, hogy az elpusztult legelők miatt voltak kénytelenek a magyarok is délre húzódni, olyan területekre, amelyeket az időszakos vándorlásaik során már egyébként ismertek. Az új szállásterületre, amely valószínűleg aDon alsó folyásától aFekete-tenger (Maiótisz) mocsaras partvidékéig terjedt,Levédia néven hivatkoznak a történészek. Az átköltözéshez szervezeti keretre volt szükség. Talán már ekkor megszületett ahét vezér szövetsége, avérszerződés.
Levédiában körülbelül 300 évig élhettek a magyarok, újabb népekkel kerültek kapcsolatba. Akazárok fennhatósága alatt, majd a feltehetőenbolgártörök szövetségben alapítottOnogur Birodalom időszakában megerősödött a türk hatás. Ezenkívül keveredtek az ókoriszkítáktól származó szomszédos keresztényalánokkal. Akettős honfoglalás elmélete szerint a magyarok első nagy csoportja ebben az időszakban (670 körül) vándorolhatott be aKárpát-medencébe.
Valamikor a9. század elején újabb népmozgás indult meg keletről, és e mozgás élét képezőbesenyők elől újból fel kellett kerekedni és nyugat felé vonulni. Az új szállásterület azEtelköz volt, ahol őseink kb. 80 évet időztek. Mivel a besenyő nyomás nem hagyott alább,895-ben elkezdődött a bevonulás a Kárpát-medencébe, aKárpátok hágóin át, több irányból. Feltételezések szerint ekkor aszékelyek már a Kárpát-medencében voltak, és ők fogadták a bevonulóÁrpád fejedelmet. A monda szerintÁlmos fejedelem anyja álmában látta meg az új hazát (Emese álma,turul monda). A honfoglalás Álmos fejedelem idejében kezdődött, de Árpád fejedelem fejezte be sikeresen.
A magyarok számának változása ahonfoglalás és 1980 között
A honfoglalók számát általában 400 000 körülire becsülik, beleértve azEtelközben csatlakozókabarokat is. A honfoglaló magyarok és a velük szövetséges törzsek szabad jogállású rétegéből fejlődött ki a későbbimagyar nemesség (latinulnatio Hungarica).
AKárpát-medencében talált őslakosok sem lehettek sokkal többen, mint a honfoglalók. A területen legnagyobb számban valószínűlegavarok ésszlávok laktak. (A kettős honfoglalás elmélete szerint az avarok egy része, az úgynevezett késő avarok vagy „griffes-indás nép” valójában670 körül érkezett magyarajkú székelyek voltak.) Elképzelhető hogy ezen kívül még másnépek is éltek az országban, aDunántúlon esetleg arómaiaktól származólatin nyelvű(olaszi) városi lakosság, aTisza vidékén pediggermán nyelvűgepidák. A10. századból jóformán semmilyen írásbeli forrás nem maradt, ezért a magyarok közé beolvadó népekről szinte semmilyen ismerettel nem rendelkezünk. Az egyetlen támpont a magyar nyelv, jövevényszavaink, földrajzi neveink és helységneveink. Nyelvünkben a legfőbb idegen nyelvi hatást ekkoriban a türk és alán (indoiráni) szavak mellett aszláv jövevényszavak jelentik. Helységneveink főleg magyar és szláv eredetűek, egyéb földrajzi neveink között pedig egyaránt találunk magyar, szláv és latin eredetűeket (szláv eredetű például aBalaton,Börzsöny,Nógrád, latin eredetű aDuna,Dráva,Szerémség).
Két magyar nemes, Allain Manesson Mallet színezett metszetén
A magyarokkalandozó hadjáratok sorozatát folytatták egész Európában. A sikereknek csak azaugsburgi vereség vetett véget955-ben. A magyarok kárpát-medencei uralmát végül a kor legfőbb uralkodói, apápa, anémet-római császár és abizánci császár is elismerték.István szoros szövetséget kötött az első kettővel és nyugati típusúkeresztény királyságot alapított. Az országba ettől kezdve soknyugat-európai nemes és városlakó is költözött, akik összekeveredtek a magyarokkal.
Atatárjárás (1241) szörnyű pusztítása során az akkor már kétmilliós magyar nemzet létszáma nagy mértékben lecsökkent. Az elpusztult lakosság helyébe nyugatrólnémetek, keletről török nyelvűkunok és alán eredetűjászok költöztek, akik többségükben beolvadtak a magyarok közé. Az1348–1349 között dúlópestisjárvány a lakosság legalább negyedét kipusztította. Ademográfiai fejlődés a15. században következett be. A16. század elején a magyarok száma már megközelítette a 4 milliót.
A fejlődésnek atörök hódoltság kora vetett véget, a 16–17. század szörnyű háborúiban, a folyamatos gyilkolásban, fosztogatásban (török ésHabsburg részről egyaránt), éhínségekben és járványokban a magyarlakta vidékek mintegy fele elnéptelenedett. A törökök kiűzése után a magyarok száma a kétszáz évvel korábbinak a felét, kb. 2 milliót tett ki. Semelyik szomszédos népet nem sújtották ennyire a török elleni háborúk, így a többi nép nagy tömegekben költözhetett a kihalt területekre, a legnagyobb számbansvábok (németek),szerbek,horvátok,szlovákok ésrománok. A történészek becslése szerint aközépkorban a magyarok aránya a Kárpát-medencében 80% körül volt, míg a18. századra ez az arány 40% körülire esett vissza.
A19. században a Magyar Királyságon belül fokozatosan nőtt a magyar lakosság aránya, és1900-ban már elérte az 50%-ot. Ez a növekedés atermészetes szaporulat mellett jelentős részben a nem magyar lakosságasszimilációjának volt köszönhető akiegyezés és azelső világháború közötti időszakban. Bár valamennyi nemzetiség közül sokan beolvadtak a magyarok közé, azelmagyarosodás folyamata tömeges méretekben elsősorban a svábokra és azsidókra, illetve a nagyobb városok lakosságára volt jellemző.
Az1918-1920 közötti évek fordulópontot jelentettek a magyar történelemben. Atrianoni békeszerződés következtében a Magyar Királyság területét számos állam között osztották fel, és a magyarok egyharmada kisebbségi sorba kényszerült. Ezután Magyarország területének lakossága 7,1 millióról (1920) 10,7 millióra növekedett (1980), amásodik világháború nagy embervesztesége és az1956-os forradalom bukását követőkivándorlás ellenére. A szomszédos országokban élő magyarok száma ugyanezen időszak alatt nagyjából változatlan maradt vagy enyhén csökkent, aminek az okai elsősorban az asszimilációban és a Magyarországra való áttelepülésben keresendőek. (Különösen az1990-es években vándoroltak át sokan Romániából és Szerbiából.)
Az50-es és60-as évek két nagyobb szülési hulláma után („Ratkó-korszak” és aGYES bevezetése), a magyarországinépszaporulat aránya folyamatos csökkenésnek indult, ami mára – a szomszédos országokhoz hasonlóan – komolydemográfiai válságot eredményez. A magyarok létszáma a80-as években érte el a csúcspontját, attól kezdve rohamosan csökken. Mialatt a régió többi népének létszáma a 20. század során a 2–3-szorosára vagy még nagyobb arányban nőtt, addig a magyarok száma nem nőtt annyira. A magyar népesség létszámnövekedése az 1950-2000 közötti időszakban a harmadik legalacsonyabb volt a világon (9 338 000-ről 10 137 000-re nőtt, ami mindössze 8,6%-os növekedés), ennél csakBulgária és aSaint Kitts és Nevis szigetek mutatnak alacsonyabb értéket.
A honfoglaló magyarok genetikai állománya eredetileg egy uráli–ugor (szibériai) komponensből alakult ki, amely a nyelvrokonobi-ugor népeknél (hantik,manysik) is megtalálható.[39] Emellett kimutatható náluk egy kisebb arányú belső-ázsiai (hun/xiongnu jellegű) örökség is, amely a sztyeppei nomád népekkel való hosszú együttélésből származik.[40] A Kárpát-medencébe érkezve a magyar honfoglalók gyorsan keveredtek a helyi, döntően európai lakossággal. A mai magyar nyelvű népesség genetikai szempontból szinte teljesen a környező közép-európai népekkel mutat közelséget és csekély mértékben őrzi az ősmagyar, szibériai és belső-ázsiai hatásokat.[41]
A magyarok ősei a finnugor nyelvrokonság egyik tézise szerint hosszú ideig Kelet-Európában éltek. A magyarok korábbi területein ma élő népeket rokonainknak tartják, és gyakran kulturális hasonlóságokat is találhatunk velük. Ilyen népek például abaskírok, acsuvasok, a Fekete-tenger vidékiukránok, a Volga-mentioroszok, azoszétok vagy akrími tatárok.[forrás?] Ami ugyan vitatható a nyugati kereszténységet felvett Magyar Királyság megalapítása után. Bizonyítékok hiánya miatt viatatható továbbá az a 19.század eleji nemzeti ébredéskor keletkezett feltevés – ami kizárólagos egyeduralkodó elméletté gyökeresedett – amely szerint az ún. honfoglaló törzsek beszélték a magyar nyelv ősét.[42] Nyelvi szálak kapcsolnak ahantikhoz,manysikhoz, a Volga vidékiudmurtokhoz,komikhoz,marikhoz,mordvinokhoz és abaltikumi finnugor népekhez, történelmi rokonság fűz abolgárokhoz.
ASzegedi Tudományegyetem genetikusai (Neparáczki Endre, Török Tibor, Pálfi György és munkatársaik) 2017-ben a honfoglalás kori minták genetikai vizsgálata során részben skandináv/germán, részben belső-ázsiai (valószínűleg hun) eredetű helyi populációt tártak fel.[43]
AMagyar Tudományos Akadémia (MTA)Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának Genetikai Intézete és az MTA Régészeti Intézete 2001 óta végez kutatásokat a magyarok genetikai összetételét illetően. Raskó Istvánnak és munkatársainak eredményei egészen újszerűek. A legfontosabb megállapítások:[44]
a 10. századi Magyarország lakóinak és a 20. századi „magyaroknak” és „székelyeknek” genetikai összetétele lényegesen eltér egymástól.(még nem lehet konklúziókat levonni, a közbülső századokban élt népességet is elemezni kell, továbbá, egész Kelet-Európa genetikai történetét is a 10–11. századi magyarok kialakulásának megértése érdekében)
A recens minták jó kilenctizede az Európa őslakosságával egyezik meg. Ez egyértelműen a mai magyarok európai eredetét jelzi.
Van a mai minták között egy közép-ázsiai eredetű mutáció (M45) is, eredete további kutatást igényel.
Raskó István és munkatársai a 10–11. századi minták között is kimutatták, egész Kelet-Európában megfigyelt „szteppei” haplocsoportot (EU19, illetve R1a1), ami a mai lengyelországi és ukrajnai népesség 54–60%-át teszi ki. Feltételezés szerint ez a kelet-európai szteppén kb. 15 ezer éve alakult ki. Jelenléte a 10–11. századi Magyarországon mindössze arra enged következtetni, hogy a lakosságban akadtak olyanok, akik a kelet-európai őslakosság leszármazottai. Ez pedig egyáltalán nem meglepő, hiszen az ősmagyarok a honfoglalás előtt legalább félezer éven át Kelet-Európában éltek. Tóth Tibor és Éry Kinga – más-másféle megközelítésből! – mutatott rá arra, hogy a 10. századi magyarokon belül van egy olyan komponens, amelyik a kelet-európai szteppe nem török, hanem, valószínűleg iráni eredetű lakosságával állhat kapcsolatban. Ha nem „népekben”, hanem populációkban gondolkodunk, akkor válik érthetővé az az „iráni kapcsolat”, amit Carmela Guglielmino kutatócsoportja a Kárpát-medence különféle eredetű népeinél megfigyelt: tehát nem „a palócok”, „a kunok” stb., a 10. századi magyaroknál az R1a1 haplocsoporthoz tartozók, s nem „az ukránok” és „a lengyelek” stb. a „szteppei” eredetűek, hanem fordítva: Kelet-Európa különféle népeinek az ősei voltak azok, akik összekeveredtek a kelet-európai szteppe őslakosságával, akik a kőkorban, legkésőbb a bronzkor elején költöztek oda, majd a vaskorban és az ókorban tovább keveredtek (más) iráni nyelvű népekkel (szkíták, szarmaták, alánok).
Raskó István és csoportjának izgalmas megfigyelése az uráli népekre jellemző Tat C allél 10–11. századi meglétének kimutatása és az, hogy ugyanez a mai népességtől vett mintákban (már) nem fordul elő.
„A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés…”[45] – Ismeretlen festő:Kuruc–labanc viadal
Súlyos történeti következtetést készít elő a körülmény, hogy a Raskó és csoportja által sikeresen izolált 27 db 10–11. sz.-i genetikai mintán belül az egyik legjelentősebb csoportot az európai lakosság legősibb rétegére utaló markerek jelentik, s mindössze két egyéné mutat ázsiai eredetet. Ez is összhangban van a történeti embertan területén nyert megfigyelésekkel: Lipták Pálnak köszönhetően közel fél évszázada tudjuk, hogy a 10. sz.-i embercsontoknak csak 16,7%-a tartozik a mongolid és az europo-mongolid rasszhoz.Tehát a mai magyarok szerológiai, és genetikai összetételében egyértelműen kimutatott európai jelleg, ugyanakkor az ázsiainak hiánya nem egyedül az eltelt ezer év keveredéseinek köszönhető, hanem már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt. A mintavételnél figyelembe vették, hogy a 10–11. századi sírok között régészetileg mintegy száz éve elkülönített két csoport a leletek jellege, az azokban való gazdagság, a temetkezések típusa és a területi elterjedés alapján lehetőleg egyenletesen legyenek képviselve. A sírokból nyert első adatok a következőek:
a főbb európai haplotípusok más-más megoszlásban, de mindkettőben azonos súllyal vannak jelen,
az ázsiai típusú haplotípusok („B”, „M”) egymástól eltérőek ugyan, de mindkét csoportban nagyjából egyforma arányban fordulnak elő,
bizonyos haplotípusok csak az egyikben, vagy a másikban fordulnak elő (középréteg: X, N1a; köznép: preV, I),
a „balkáninak” nevezett, Európa legősibb benépesüléséhez kötött haplotípus (U) kétszerte gyakoribb a honfoglalók közép- és vezetőrétegéhez kötött csoportban, mint a köznépében s ugyanott kiemelkedően magas arányú a – világszerte minimális százalékban előforduló – N1a haplotípus,
a köznépi temetkezésekben kétszer nagyobb az általános európainak tartott haplotípusok aránya („H”, „T”).
Az említett két régészeti csoportot a nemzetközi kutatás szinte mindmáig etnikai alapon magyarázta („magyar” – „szláv”), míg a hazai régészet társadalmi és életmódbeli különbség tükröződésének tulajdonítja (középréteg – köznép). Az europid és ázsiai haplotípusok azonos aránya és az europidok közti eltérések az utóbbit támasztják alá. A köznép körében kimutatott és a középrétegnél nem előforduló európai haplotípusok elképzelhetőleg a helyben talált lakosság és a kalandozások során szerzett rabszolgák genetikai lenyomatát jelenthetik, de további történeti kombinációkkal nagyon korai volna előállni. További kutatások szükségesek a pontosabb értékeléshez.
A magyarok történelmük során számos néppel keveredtek. Az ezeréves együttélés következtében a magyarok legközelebbi „rokon” népei ma a horvátok, németek,osztrákok, szlovénok, szlovákok. A régebbi népek közül jelentősebb genetikai hatással voltak a besenyők, jászok, kunok, az újabb korokban (főként amásodik világháború után) pedig acigányokkal észsidókkal történt további keveredés éskulturális kölcsönhatás.
A magyarokat hagyományos történelmi barátság fűzi alengyelekhez és azolaszokhoz. A magyarokat rokonnépnek tekinti a többifinnugor nép (pl.finnek,észtek). A magyarokra nagy hatással volt a 19-20. században azangol, német és afrancia, manapság pedig azamerikai kultúra gyakorol jelentős befolyást. A legnagyobb emigráns magyar közösség is az Amerikai Egyesült Államokban található.
A Béke jóságos angyala emlékmű asiófoki mólónál, melyet a Siófokon 2012-ben megrendezett Finnugor Népek VI. Világtalálkozójának tiszteletére avattak fel.
A siófoki móló melletti Krúdy sétány, háttérben az emlékmű
Az emlékmű a Krúdy sétány végén
Az emlékmű tetején lévő szobor elölről
Az emlékmű tetején lévő szobor hátulról
A Finnugor Világtalálkozó tiszteletére készült emléktábla az emlékmű talapzatán
A magyarok a keleti és nyugatikultúrák sok elemét felhasználva sajátos, sokszínűnépi kultúrát alakítottak ki az évszázadok folyamán. A népihagyományokat és amagyar nemesség történelmi hagyományait egyesítve fejlődött ki a 19. század elejétől a sajátos magyar nemzeti kultúra. A modernvárosi, főlegbudapesti „urbánus” kultúrával tovább színesedve, majd a 20. századitörténelem viharai,politikaiideológiák ésdiktatúrák között alakult ki a magyarok mai kultúrája, amely egyszerre sokféle és egységes. A magyarok összetartozásának alapja a magyar nyelv, egyes helyeken emellett a vallás is mindmáig fontos szerepet játszik.
A magyar nemesség által évszázadokon át fenntartott hagyományokból táplálkozik a magyar történelmi küldetéstudat és a nemzeti szabadság eszménye. Ehhez kapcsolódtak aközépkori nemzeti szimbólumok, az egész országot jelképezőSzent Korona és amagyar címer.A nemességre jellemző volt katonáskodó életmódja (a világszerte elterjedt könnyűlovashuszárság)[forrás?], valamint ünnepi viselete, a férfi és nőidíszmagyar. A magyar földbirtokosok tipikus kikapcsolódása volt például azagarászat (magyar agár) és alótenyésztés (magyar félvér,nóniusz).
A magyar kultúra egységének alapja amagyar nyelv. Ez az, ami az összes magyart mindig összekötötte,társadalmi osztályoktól, származástól, pártállástól függetlenül. A magyar nyelvre jellemzőek a különlegesen gazdagszóképzési lehetőségek és a sokszínűhangrendszere.Harminckilenc különbözőhangja egyedülálló az európai nyelvek között.[forrás?]A rengetegnyelvtani kivétel miatt tanulása az idegenek számára nem könnyű, a világ egyik legnehezebbnyelvének tartják.[forrás?] Ez is az egyik oka annak, hogy a magyar kultúra elszigeteltebb maradt más európai kultúráknál. A magyar nyelvnek ráadásul egyetlen közeli rokona sincs. Afinnugor nyelvekkel való kapcsolat túl ősi időkbe nyúlik vissza. Ezekből a nyelvekből a magyarok ma már legfeljebb csak néhány hasonló szót ismernek fel, de beszélőikkel nem értik meg egymást.
A magyarok ázsiai származásuknak megfelelő vallásokban hittek akereszténység kényszerű felvétele előtt, ezeket nevezzükősmagyar vallásnak. Elsődlegesen atengrizmus bizonyítható forrásokból és főként régészeti leletekből, temetkezésekből. Ez egyfajta őstöröksámánizmus volt, de mellette teljes toleranciával viseltettek – egyidejűleg is – más vallások gyakorlása iránt. Ilyen a bizonyíthatónesztorianizmus, illetve amanicheizmus, amely az európai kereszténységtől lényeges elemekben eltért. Ezeken kívül más vallásokkal is kapcsolatba került őstörténete folyamán. A hit, mint nem intézményesített vallás jelen volt a honfoglalók mindennapi életében. A betelepülés időszakában már a kereszténység keleti formái is terjedtek, így a fentieken kívül azortodox kereszténység elődje, a bizánci rítusú egyház.
Árpád-házi I. István bonyolult szokásjogi és világnézeti, valamint politikai stratégiai és taktikai helyzetben az erőszakos térítést választotta a római kereszténység hitére. Azonban még a13. század 60-as, 80-as éveiben is szükség volt úgynevezetttáltos-perek (’’mágus-pörök’’) lefolytatására: a sámánizmus a nép között nem könnyen tűnt el.
Avallás ma többnyire nem olyan alapvető összetartó erő a magyar kultúrában, mint számos más népnél. A magyarok többsége ma már nem gyakorolja a vallását, vagy alkalmi vallásgyakorló (→szekularizáció). Ez különösen a mai Magyarország határain belül igaz, ahol napjainkban kb. 12% körüli a hetente templomba járók aránya. A lakosság ennek ellenére többnyire követi a házassággal és az elhalálozással, temetkezéssel kapcsolatos vallási előírásokat és sokan a gyermekeiket ismegkeresztelik.
A Magyarországon élő magyarok több mint fele amagyar katolikus egyházhoz tartozik, körülbelül egynegyedük pedig más vallási felekezetek követője, ezen belül főlegreformátusok (kálvinisták), kisebb részben pedig azevangélikus, agörögkatolikus vagy valamely máskeresztény egyház hívei (baptisták,unitáriusok, egyéb keresztények), illetveizraeliták vagy valamely újabban elterjedt vallás követői.[46] A vallásnak leginkább azokon a tájakon van ma is nagy szerepe és összetartó ereje, ahol a magyarok kisebbségbe kerültek. Például azerdélyi,vajdasági vagymuravidékiszórványmagyaroknál sokszor ma is leginkább a vallásosközösségi élet biztosítja a magyar nyelv és kultúra fennmaradását.
Az egyházak közül különösen aMagyar Katolikus Egyház és aMagyarországi Református Egyház, valamint aRomániai Református Egyház, aKárpátaljai Református Egyház, aMagyar Református Keresztyén Egyház Szerbiában és Montenegróban, aHorvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház és az immár egyesültMagyarországi- ésErdélyi Unitárius Egyház tartja magát nemzeti egyháznak. Ezek mellett aromániai katolikus egyház egyes egyházmegyéi (az erdélyi egyházmegyék zöme) is afféle nemzeti egyházként működik (noha elvétve román és német nyelven is miséznek). ARomániai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak és aSzlovákiai Református Keresztyén Egyháznak vannak ugyan szlovák egyházmegyéi, de a hívek elsöprő többsége és a legtöbb egyházközségben azistentisztelet nyelve is magyar. Ezek az egyházak is általában magyar nemzeti egyházként vannak számon tartva (noha pl. a szlovákiai református egyházi szervek nem csatlakoztak az egységes Magyar Református Egyházhoz, tekintettel más nemzetiségű híveikre). Ez az önmeghatározás az egyes egyházak esetében általában a tagjaiknál is a nemzeti kultúra tudatosabb vállalását, ápolását jelenti – bár ez gyakran a kisebb egyházak tagjaira, például az evangélikusra,unitáriusokra is jellemző. Akeresztények sajátos magyar szokásai akatolikusoknál a magyar nemzet pártfogójának tartottBoldogasszony kultusza ésSzent István király tisztelete (például az augusztus 20-i budapestiSzent Jobb körmenet), valamint egy-egy templom védőszentjének az ünnepe (búcsú). Ezek közül az erdélyicsíksomlyói búcsú a legismertebb, ahol minden évben több százezres tömeg gyűlik össze. A második legnagyobb magyar vallási felekezet, areformátus vallás (kálvinizmus) az írás-olvasás terjesztésével a nép anyanyelvén és aBiblia magyar nyelvre fordításával (Károli Gáspár) nagy szerepet játszott a magyar irodalmi nyelv fejlődésében. A kálvinizmus a 16-17. században egyenesen magyar nemzeti vallásnak számított a katolikus Habsburgokkal való szembenállás jegyében. A kálvinistaerdélyi fejedelmek támogatásának köszönhetően a magyar kultúra virágzott Erdélyben, ahol a későbbi időkben is sok nagy magyar író és tudós született és alkotott. Többek között ezért is fontos, szinte nemzeti jelkép a magyaroknakErdély, hiszen a magyar történelem és kultúra számtalan emléke található meg a tájegység városaiban és falvaiban. A reformátusokra jellemző az ízes nyelvű régi magyarzsoltárok közös éneklése az istentiszteleteken. A magyar izraelita felekezet abban különleges, hogy a világon egyedül náluk alakult ki a hagyományos zsidó vallást megreformáló úgynevezettneológ zsidó vallási irányzat, amely szertartásaiban és szokásaiban a magyar nyelv használatán alapul.
A jellegzetes magyar ünnepek közül a legrégebbi az államalapító István király ünnepe,augusztus 20-án. Ilyenkor tartják aSzent Jobb körmenetet, az újkenyér megszentelését, a debrecenivirágkarnevált, valamint este a budapesti és debrecenitűzijátékot.
Március 15-e a magyarok legnagyobb nemzeti ünnepe, az1848-as forradalom emléknapja. Ezen a napon tört ki a pesti egyetemi ifjúság lelkes tüntetése a Habsburg elnyomás ellen, és a vér nélkül diadalra jutópesti forradalom eredményeképpen megalakult a független magyar kormány. A béke azonban nem lehetett tartós az osztrák császár szószegése miatt, aki a magyarok hősiesszabadságharcát végül csak azOrosz Birodalom segítségével tudta leverni.
Október 6-a a szabadságharc tizenhárom tábornoka (azaradi vértanúk) kivégzésének emléknapja. A kivégzés előestéjénsörrel vigadó osztrák börtönőrök viselkedése miatt attól fogva a magyarok sörrel nem koccintanak. (Egyesek szerint ez a nemzeti fogadalom csak 150 évig, azaz 1999-ig volt érvényes, de vannak, akik továbbra is megtartották a szokást.) A szabadságharcot leverték, de erkölcsi ereje a vértanúk példája révén azóta is hat a lelkekben. Ráadásul a hatása jóval több, mint pusztán erkölcsi: a magyarok önállósodásának mozgalmát végleg megtörni nem sikerült, az egymásnak feszülő erők politikai harca végül aDeák Ferenc-féle kiegyezés révén kvázi kétközpontúvá tette az addig osztrák birodalmat, lehetővé téve az óriási anyagi és szellemi fejlődését a századfordulón.
Október 23-a a legújabb nemzeti ünnep.1956 őszén a „magyar csodáról” írtak a nagyvilág újságjai: egy kis nép fellázadt a nagyszovjet birodalom ellen. Az1956-os forradalmat leverte a túlerő, de emléke máig ható erő a nemzet életében. Hivatalos állami ünneppé csak az1989-esrendszerváltás óta válhatott. A három nemzeti ünnep Magyarországon egyben munkaszüneti nap is.
Emellett sok magyar számon tartja a három nemzeti gyásznapot, az említett október 6-át,november 4-ét az 1956-os forradalom leverésének napját, valamintjúnius 4-ét is.1920. június 4-én darabolták fel ugyanis a történelmi Magyarországot atrianoni békeszerződés (amelyet Magyarországon legtöbbendiktátumnak neveznek[forrás?]) során, aminek következtében több mint három millió magyar kisebbségbe és sok helyen elnyomás alá került.
A magyar kultúra is hozzájárult a világ és az emberiség fejlődéséhez, bár külföldön nem mindig ugyanazok a személyek és eredmények a legismertebbek, mint a magyarok körében, ami a különböző nemzetközi díjak magyar nyerteseinek kiválasztásában is megmutatkozik.
A legjellegzetesebb magyar családnevek általában a foglalkozást, nemzetiséget, illetve valamely helységből való származást jelölik, mint aBognár, a Szász vagy a Váradi. A nemesi családok tagjai a legtöbbször a harmadik kategóriába tartozó nevet viseltek. Néhány gyakori magyar családnév ezekből a típusokból:Szűcs,Juhász,Varga,Kovács,Szabó,Takács,Eötvös,Tóth,Németh,Horváth,Váci,Budai,Bodrogi stb. Más típusú, például tulajdonságot jelölő vagy egy ős nevére utaló családnevek:Kiss,Nagy,Balogh (jelentése: balkezes), Gaál, Balázs, Sándor stb. Természetesen sok idegen, főleg német és szláv családnév is akad. Az idegen családnevűek közül régebben sokan magyar hangzásúra változtatták a nevüket, főleg a Váradi típusúra a nemesi nevekhez való hasonlóság kedvéért.
Ahungarikum különleges, egyedi, jellegzetes, csakMagyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A hungarikumok közé tartozhat egy magyar feltaláló vagy alkotó műve, egy magyar termék, az őshonos vagy nemesített állatok és növények, a népművészet, a zene, a nyelv és a magyar irodalom. E jelzőt esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is.
↑ab15 millió magyar?. „„Így hát ma már csak 14 millió magyar hajolhat össze – ha ugyan összehajol” – írtaDávid Zoltán demográfus, statisztikus már 1993-ban a világ magyarságáról. Azóta a helyzet csak rosszabbodott.”
↑Karády Viktor – Kozma István:Név és nemzet: Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erőviszonyok Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig, Osiris, Budapest, 2002,ISBN 963 389 236 8
↑Archivum Ottomanicum, Volume 20, Mouton, 2002, original from: theUniversity of Michigan, p. 66, Cited: "A few tens of years ago the Szekler population was estimated at more than 800.000, but now they are probably ca. 500.000 in number."
%2c_2019_Si%25C3%25B3fok.jpg)
