Magyar történelem alatt amagyar nép ésMagyarország történetét értjük. AMagyar Királyság létrejötte a magyar törzsekKárpát-medenceihonfoglalásához köthető. Ettől kezdve több mint 1000 éven át Magyarország története a Kárpát-medence történetével volt azonos. A magyarállamalapítástól egészen1918-ig a magyar történelem egyben aMagyar Királyság történetét is jelentette, annak valamennyi lakójával együtt. A Magyar Királyság több mint 900 éves történetének legnagyobb részében az egész Kárpát-medencét magában foglalta, ez alól csak a 150 évestörök hódoltság kora kivétel.
1918-tól, illetve hivatalosan1920-tól, atrianoni békeszerződés megkötésétől Magyarország állami területe a Kárpát-medence középső részére korlátozódik. Ettől az időtől kezdvemagyar történelem alatt tehát elsősorban a mai Magyarország területének történetét értjük. Emellett a magyar történelem keretébe tartozik az 1920 óta a magyar államhatárokon kívül élő magyarkisebbségek, valamint a más országokban élőmagyar emigráció története is.
A magyarok vándorlása a honfoglalás kori régészeti leletanyag keleti párhuzamainak elterjedése alapján
Amagyar őstörténet alapvető kérdéseiben folyamatos viták jellemzik a tudományt. A vitát, amely döntően afinnugor vagytörök származás kérdése körül zajlik, politikai felhangok is színezték. A„finnugor pártiaknál” azEurópához tartozás, az „ős-európaiság” hangsúlyozása számít. A török rokonság híveinél a dicső és komoly történeti múlttal rendelkező keleti népekkel való rokonság tudata játszott szerepet. A két ellentétes tábor érvei (bártöbb elmélet is létezik), természetesen korszakról korszakra változik, a tudományos ismeretek változásának megfelelően.
Afinnugor népek őshazája azUrál hegység és azOb folyó menti erdős, mocsaras vidékére tehető. Anyelvészet tanúsága szerint e népek halász-vadász életmódot folytattak. Ezenősi korból valókhal,háló,evez,tűz szavaink. Feltehetően dél felől érkező hatásokra elterjedt a csiszolt kőeszközök használata (kb.i. e. 3. évezred). A halászat és a vadászat eredményesebbé vált, nőtt a népességszám. Az erdőlakók egy része nyugat felé húzódott egészen aSkandináv-félszigetig. Ezek a csoportok alkották a későbbiekben anyelvcsaládunk finnugor részét.
AzUráltól keletre, azIrtis és aTobol folyók vidékén maradt ugor népesség déli szomszédaitól átvette a fémmegmunkálás képességét (kb.i. e. 2. évezred). Szintén déli hatásra, jelent meg azállattenyésztés. Az életmódváltásban szerepet játszott az éghajlatváltozás is. A felmelegedés az erdős tájakat ligetes vidékké,erdős sztyeppé alakította. Anyugat-szibériai sztyeppe nomádjaitól az ugorok déli csoportjai fokozatosan átvezették anomád állattartás módszereit, ami az ugorok szétválásához vezetett (kb.i. e. 1000 -500 körül). A déli, nomáddá vált ugorságból ekkor kezdődött meg amagyarság kialakulása. Azugorok másik része északra húzódott azOb mentén. Miután az időjárás hidegre fordult, ismét a halász-vadász életmódra kényszerült. Utódaik, az egyre fogyatkozóvogulok és osztjákok ma is ezen a vidéken élnek.
Julianus barát, aIV. Béla király által felkutatásukra küldött szerzetes talált rájuk. Elszakadt testvéreink jelentős részét atatárok elpusztították. Maradékaik beleolvadtak abaskírok közé. Eleink a feltételezések szerintBaskíriából aVolga és aDon vidékére vándoroltak. Ezt a földet egybizánci forrás (Bíborbanszületett Konstantin) híradása alapján„Levédiának” nevezzük. Új szálláshelyükön a magyarok aKazár Birodalommal kerültek szoros kapcsolatba (kb. a8. században). Akazároktól vették át a kettős fejedelemség intézményét. A törzseket a kultikus-szellemi hatalommal rendelkezőkündü vagykende (nap) és a tényleges hatalmú katonai vezető, agyula (hold) irányította. A magas szintű földművelést végzőkazároktól eleinkmezőgazdasági ismereteket is átvettek (például a nehézeke, szőlő- és gyümölcstermesztés).
Őseink a9. század első felébenLevédiától nyugatabbra,Etelközbe (Folyóköz), aDon és aDuna közöttisztyeppékre húzódtak. Elszakadtak akazároktól, és ekkor csatlakoztak hozzájuk akabarok (lázadók), akik a nyolcadik törzset szervezték. A kabarok, mint az általában anomádoknál szokásos volt, segédhadként támadáskor elöl, visszavonuláskor hátul küzdöttek. Etelközben került sor a törzsszövetség megerősítésére, avérszerződésre, ami jelentősen megnövelte a magyarság erejét.
Őseink zsákmányszerző hadjárataik során megismerték aKárpát-medencét. A hegyektől védett pusztákat alkalmasnak találták a letelepedésre. Ezért dönthettek úgy, hogyEtelközből ide költöznek a veszedelmes keleti szomszéd, abesenyők elől. Ahonfoglalás valószínűleg távszerű vállalkozásnak indult. Nem egyszerre kelt útra az egész népesség az állatokkal és minden felszereléssel együtt.895-benÁrpád vezér vezetésével a magyarok többsége aVereckei-hágón keresztül benyomult az új haza területére. Ugyanekkor azAl-Dunánál egy kisebb magyar sereg (Árpád fiának a parancsnokságával) abizánciakkal szövetségben támadta agörög császárságot szorongatóbolgár cárt,Simeont. Időközben abesenyők rátörtek azetelközi szállásokon maradt magyarokra. A megtámadottak aKárpátokhágóin keresztülErdélybe menekültek. AKárpát-medencébe betelepülő őseink gyorsan lejutottak azAlföldre, és aGaram–Duna vonaláig megszállták a vidéket. Ezen a területen abolgárokon kívül nem találkoztak számottevő ellenállással. A következő évekről nem szólnak források, de nyilvánvaló, hogy az új hazába való berendezkedés kötötte le őket. Ezt igazolja, hogy több évig nem indítottak hadjáratot nyugat felé.
Akalandozások lezárultával a magyarság válaszút elé került. Az egyik lehetőség a nomád (hunok,avarok) népekhez hasonló életmód felvétele, vagy a másik lehetőség, a csatlakozás a kialakulókeresztényfeudális rendszerűEurópához, és egy keresztényMagyar Királyság megszervezése, amely a megmaradást biztosíthatja. A kettős fejedelemség megszűnését követően, a vezetésÁrpád és utódainak kezébe került.Árpád utódai a nomád öröklési rend szerint követték egymást, ez azt jelentette, hogy a nemzetséglegidősebb férfi tagja örökölte a hatalmat, így került a fejedelmi székbe972-ben Árpád dédunokája,Géza. Az ő nevéhez fűződik a törzsfők hatalmának fegyveres megtörése, hatalmának megszilárdítása érdekében pedig elvette azerdélyi Gyula lányát,Saroltát, ezzel biztosítva a keleti országrészek támogatását. Géza, látva országa változó külpolitikai helyzetét és a keresztény szomszédok megerősödését,973-ban követeket küldöttI. Ottó német-római császárhozQuedlinburgba, hittérítőket kérve tőle, és lemondva aLajtán túli magyar területekről. Az engedmények meghozták a kívánt eredményt, majd fia, a későbbiIstván számára sikerült megszereznieSzent Adalbert segítségévelGizella bajor hercegnét feleségnek, így rokonságba kerülve acsászári uralkodócsaláddal.
Géza997-ben bekövetkezett halálkor már az Árpádok kezében volt az ország nagy része, azonban a családon belül Istvánnal szemben lépett fel hatalmi igényekkelKoppány, István nagybátyja. Aszeniorátus öröklési rend nevében a hatalmat magának követelő,primogenitúra ellen felkelő Koppányt a német lovagok segítségével István sikeresen legyőzte, így megszilárdítva hatalmát. A királyi címért folyamodvánII. Szilveszter pápától koronát kapott, amellyel1000 és1001 fordulóján meg is koronázták. A koronázás helyszíne ismeretlen, hiszen arról nem maradt fenn írásos emlék. A legvalószínűbb, hogy a két fejedelmi székhely egyikén,Esztergomban vagySzékesfehérvárott történt. Bár az elterjedt közvélekedés Esztergomot fogadja el általánosan, de a történészek mindinkább Fehérvár mellett érvelnek, hiszen ha István Esztergomban koronáztatta volna magát, akkor valószínűleg az utána következő királyok is e helyszínt választották volna felkenésükhöz, de bizonyított, hogyOrseolo Pétertől, István utódjától kezdveSzapolyai Jánosig minden királytFehérvárott koronáztak meg.[1] EzzelMagyarország is felsorakozott a keresztény európai királyságok közösségébe. Hogy az ország egész területe az ellenőrzése alá kerüljön,Erdélyből kiszorította anyai nagybátyját,Gyulát, majd aTemes és aMaros vidékének birtokosát,Ajtony vezért is legyőzte, ezzel pedig aKárpát-medence egyedüli urává vált. Hatalma az ország kétharmadára kiterjedő földbirtokain nyugodott, amely az új, feudális állam működésének is az alapjai voltak. A következő évtizedekben kiépítette amagyar államszervezetet és megszervezte amagyar katolikus egyházat is, melynek székhelye Esztergom lett, élén pedig azesztergomi érsek állt. A királyság világi központjáváSzékesfehérvár vált, ahol István megalapította magánegyházát, aSzűz Mária tiszteletére építtetettNagyboldogasszony-bazilikát. Itt volt a királyi kincstár, a levéltár, itt őrizték a koronázási jelvényeket, itt tartották az országos törvénylátó napokat, a királyi tanácsokat. István Fehérváron nem alapított püspökséget, szándékosan tartotta távol fővárosát az egyháztól. A bazilikát és a tekintélyes prépostságot egyenesen a pápa alá rendelték be.[2]
Az államalapítást követőenIstván király felismerte, hogy az állam megmaradása érdekében elengedhetetlen akereszténység megerősítése, ezért a kortárs uralkodókhoz hasonlóan kiépítette az ország egyházi szervezetét, földbirtokokkal biztosította az egyház működésének anyagi alapjait, amelyet atized tovább erősített. Törvénybe foglalta, hogy minden tíz falu építsen templomot. Kiépítette továbbá avármegyerendszert, az általa kinevezettispánnal az élen. István fiának,Imre hercegnek 1031-ben bekövetkezett váratlan halálával előtérbe került a trónutódlás kérdése. István nővére gyermekében,Orseolo Péterben látta biztosítva uralkodásának folyamatosságát. Uralkodóként Péter folytatta is István politikáját, de idegen nemzetiségűekkel vette körül magát, megsértve ezzel az ország vezetőit. A mellőzött előkelők válaszul elűzték az uralkodót, majd István sógorát,Aba Sámuelt tették meg királynak. PéterIII. Henrik német-római császár támogatásával visszatért az országba, majd a magyarok egy része az 1044-ben lezajlottménfői csatában visszaállt az ő oldalára, a vesztes csatát vívó Abát ezt követően pedig elfogták és megölték. A német segítséggel újra hatalomra kerülő Orseoló Péter hűbéri fogadalmat tett a császárnak, amely megaláztatásba a magyarok nem nyugodtak bele, ezért a világi és egyházi előkelők hazahívtákVazulnak, István unokatestvérének két fiát,Andrást ésLeventét. A hercegek apogánysággal átmenetileg együttműködve elfogták Pétert, majd megvakítását követően alkalmatlanná tették az uralkodásra, ígyAndrás lépett a helyére. A hűbérjogait érvényesíteni akaró császár nagy haddal támadt az országra, rákényszerítve az uralkodót, hogy megossza a trónt a kiváló vitéz öccsével, a később csak a „Bajnok” jelzővel illetettBélával. Ő aVértes vidékén legyőzte Henriket, aki békéje zálogául leányátSalamonhoz, a király fiához adta nőül. Bajnok Béla balesetét követően Salamon került a trónra, aki ugyan békét kötött BélaLengyelországba menekült két fiával,Gézával ésLászlóval, akikkel 1068-banKerlésnél még az országra törőbesenyőket is legyőzték, ám a későbbi trónviszályt nem tudták elkerülni, amiből pedigGéza került ki győztesen, halálát követően pedig öccse, a későbbiSzent László követett a trónon.
László nem ismerte el sem a római pápa, sem a német-római császár hűbérúri státuszát. Rugalmas külpolitikát folytatva sikerült szövetségre lépnie mindkettővel. Az országban erős jogrendet tartott fenn, szigorította I. István törvényeit, megerősítette az egyház helyzetét, és legyőzte a keleti országrészt pusztítókunokat. A trónharcok után a11. század végére László végleg megerősítette a keresztény magyar államot, majd 1091-ben elfoglaltaHorvátországot. Saját fia nem volt, azonban ő nevelte unokaöccseit,Álmost ésKálmánt. Álmost jelölte ki utódjának, Kálmánt pedig papnak szánta, de halála után Kálmán tudta megszerezni magának a hatalmat.[3] A később csak „Könyves Kálmán”-ként emlegetett uralkodó fokozatosan terjesztette ki fennhatóságát a legtöbb dalmát város fölé, deDalmácia a későbbiekben hol magyar, hol aVelencei Köztársaság uralma alatt állt. Kálmánt fia,II. István követte a trónon, akit sorozatos külpolitikai kudarcok érték uralkodása alatt.
A12. századi Árpád-házi királyok, főként Álmos gyermeke,II. (Vak) Béla ésIII. Béla tovább folytatták elődeik sikeres külpolitikáját, aBalkán-félsziget északi részén terjeszkedve, de a 12. század végén veszi kezdetét a magyar királyok halicsi expanziója.III. Béla1181-ben elrendelte, hogy minden elé kerülő ügyet foglaljanak írásba – ez volt a magyar hivatalos írásbeliség kezdete, ugyanakkor elrendelte a királyi kancellária felállítását, aminek feladata a központi hatalom okmányainak kezelése lett. Fejlesztette a nyugati, főleg afrancia–magyar kapcsolatokat, a francia király nővérét vette feleségül. Országlása alatt keletkezett legrégebbi összefüggő magyar nyelvemlékünk, aHalotti beszéd és könyörgés, továbbá a legrégebbi magyar uralkodói jövedelem-összeírás, s (egyes feltételezek szerint) a legrégebbi magyar történeti mű, aGesta Hungarorum.
A13. században a nagybirtokosok rendkívül megerősödtek és a királyi központi hatalom meggyengült.II. András híveit hatalmas birtokadományokkal próbálta meg magához láncolni, emiatt csökkenni kezdtek a királyi uradalmak. Ez a folyamat a királyi hatalom gazdasági alapjait kezdte ki. A főurak mégsem voltak elégedettek, mert úgy érezték, hogy a király feleségével,Merániai Gertrúddal érkezett német urakat előnyben részesítik velük szemben. Így egy csoportjuk összeesküvést szőtt és1213-ban meggyilkolták a királynét (Bánk bán története). A királyi hatalom gyengülését mutatja, hogy az összeesküvők nagy része büntetlenül úszta meg a lázadást. A királyt egyes főúri csoportok és a 13. században éppen csak formálódó nemesség rákényszerítette azAranybulla kibocsátására (Székesfehérvár,1222). Az egyezmény korlátozza a király hatalmát és szentesíti a magyar nemesség előjogait, például a birtokaik adómentességét.
II. András a külpolitikában sikeresebb volt. Vezetésével a magyar seregkeresztes hadjáratot is folytatott a Szentföldön amohamedánok ellen harcolva.
A belső problémákkal küzdőMagyar Királyságot 1241-ben hárommongol sereg rohanta leBatu kán vezetése alatt, majd a következő évben a mongolok kivonultak az ország területéről. Atatárjárás során az ország lakosságának felét legyilkolták vagy rabszolgaként hurcolták el. A megszállás idejét az adriaiTrau várában átvészelő, „második honalapító”-nak is nevezettIV. Béla ezt követően rendelte el a kővárak építését az addig szokványos földvárak helyett. Magyarország szinte valamennyi várának alapja ebből a korból való, mint például a középkoribudai,visegrádi és asárospataki vár is. Béla utolsó éveit a fiával, a későbbiV. Istvánnal folytatott küzdelmek sorozata keserítette meg. A trónon apját követő, tízévesen megkoronázottKun László országát a belső harcok és hatalmaskodások jellemezték. A fiúutód nélkül elhunyt királytII. András unokája,III. András követte a trónon. A törvényes származását külföldön és belföldön is kétségbe vonták, ám bízva abban, hogy az irányításuk alatt tudhatják, a bárók elfogadták uralkodójuknak. A13. század végére a királyi cím akkor vált ténylegesen névlegessé, mikorra már a legnagyobb báró,Csák Máté is szembefordult vele. A Magyar Királyság ezt követően a bárók és a tartományurak kezére jutott, András 1301-ben bekövetkezett halálával és azÁrpád-ház kihalásával az ország pedig a szétesés szélére sodródott.
Károly halálát követően fia,Nagy Lajos követte a trónon. A fiatal király apja politikájának köszönhetően hozzá hű bárókra és erős gazdaságra támaszkodva kezdhette meg az uralkodását. Regnálása alatt aközépkori Magyar Királyság európai nagyhatalommá vált. Ezt a pozíciót erősítette az 1370-ben létrejött perszonálunió Lengyelországgal, a térség másik fontos államával.[6] Lajos nem véletlenül szolgált rá a „lovagkirály” elnevezésre, míg apja, Károly Róbert csak kényszerből háborúskodott, addig Lajos uralkodását végigkísérték az itáliai, a dalmáciai, a litvániai és a balkáni hadjáratok, amelyekben személyesen is részt vett. A lovagkirály a pápa kérésére gyakran viselt hadat „az igaz hit védelmében” is, hol az ekkor még mindigpogány litvánok, hol az eretnek (bogumil) vagy ortodox keresztény délszlávok ellen.
Lajos halálát követően véres trónharcok kezdődtek, melynek része lettKis Károly megmérgezésével egy királygyilkosság, és az anyakirálynő,Bosnyák Erzsébet kivégzése is, ám a viszályból végül Lajos egyik lánya,Anjou Mária, majd vőlegénye,Luxemburgi Zsigmond került ki győztesen. Zsigmond nevéhez fűződik az utolsó összeurópaikeresztes hadjárat megszervezése (1396), anagy nyugati egyházszakadás felszámolása (1417), és ahuszitizmus elleni harc megkezdése. Bár várospolitikáját,visegrádi ésbudai építkezéseit, továbbá a végvárrendszer kiépítését kedvezően látja az utókor, Zsigmondhoz fűződik azOszmán Birodalommal szembeni defenzívába vonulás, illetveDalmácia,Halics és a déli ütközőállamok végleges elvesztése.
1437-ben trónra került az elsőHabsburg-házi király,Albert, azonban uralkodása korai halála miatt nem tartott sokáig. Hamarosan (hazánk történelmében nem utoljára) kettős királyválasztásra került sorVárnai Ulászló ésUtószülött László egyidejű megválasztásával. Az ország kormányzásaHunyadi János kezébe került, aki eredményesen vette fel a harcot az1440-es évek elején betörő török hadakkal szemben. 1456-banII. MehmedNándorfehérvár ostromába kezdett. Az erős végvárat hétezer katona védte,Szilágyi Mihállyal az élén. Hunyadi aKapisztrán János vezette keresztény haddal vereséget mért a törökökre, ezzel megakadályozva, hogy az oszmánok betörjenek az országba.[7]
Az ezt követő trónért való harcokból 1458. január 24-én az egyház és a bárók támogatását is élvezőHunyadi Mátyás került ki győztesen, akit az országgyűlés királlyá is választott. Mátyás uralkodása alatt az ország kulturális értelemben is teljesen felzárkózott a nyugati hatalmakhoz, az „Igazságos” jelző mellett gyakran nevezik Corvin Mátyásnak és a reneszánsz uralkodónak is. A királyi udvarreneszánsz fejedelmi központtá alakításában nagy szerepet játszott második felesége,Aragóniai Beatrix, a nápolyi király,I. Ferdinánd lánya. Az ország kincstárának növekedésével párhuzamosan Mátyás növelte a zsoldosai számát is, az1460-as évektől pedig a legendássá váltfekete seregét is elkezdte megszervezni. 1479-ben az oszmánok nagy erőkkel törtekErdélyre, akiketBáthori Istvánerdélyi vajda állított meg akenyérmezei csata soránGyulafehérvár közelében. Mátyás, hogy elkerülje a háborút, 1483-ban öt évre békét kötött a törökökkel, amit 1520-ig a magyar királyok rendre meg is újítottak.[8][9]
Miután Mátyásnak sem első feleségétől, a csehPodjebrád Katalintól, sem a nápolyi Beatrixtól nem született gyermeke, így aJagelló-házból származóDobzse László követte az uralkodásban, akit a magyar főnemesek nagy része is a trónon akart látni. A királynak a rendek kemény feltételeket szabtak, a tényleges hatalom pedig a királyi tanács kezében volt, akikkel szemben az egyetlen szervezett erő az erdélyi vajda,Szapolyai János mögé felsorakozó nemesség volt. MiutánBakócz Tamásesztergomi érsek egy keresztes hadjárat szervezését kapta feladatául, a nagy számban a pór népből álló had éléreDózsa Györgyöt választotta. Dózsa ugyan megindult dél felé a török ellen, ám útközben aparasztok az uraik ellen fordultak, akiket végül Szapolyai hada vert leTemesvárnál. Dózsát és alvezéreit kivégezték, de a megtorlás nem volt súlyos.[10] Avegyesházi királyok korának utolsó uralkodója a trónon apját követőII. Lajos volt. A rendekkel szembeforduló és osztrák mintára nagy reformokba kezdő fiatal király törekvései megbuktak, ő maga pedig, mindössze húszévesen, életét vesztette amohácsi vész során.[11]
A régi krónikákban megfogalmazott nemesi ideológia szerint a honfoglaló magyarok szabad jogállású leszármazottaiból alakult ki a társadalom uralkodó osztálya, amagyar nemesség, korabeli szóhasználattal a „magyar nemzet”, míg a honfoglalók által legyőzött népek utódaiból lett többnyire a szolgai jogállású osztály, akiket akéső középkortól kezdvejobbágyoknak neveztek. A középkori magyar nemesség létszáma rendkívül magas volt, kb. a lakosság 5-7%-a. Ehhez hasonló arányúnemességgel a történelemben csakLengyelország rendelkezett, míg más európai országokban csupán 1-2% volt a nemesek számaránya.[12]
A magyar nemesség nem volt vagyonhoz kötve, a magyar nemes szegény paraszti életmódú is lehetett, a különleges kiváltságok, az ezekhez társuló büszke öntudat és az úri cím akkor is megillették. A magyar nemesség előjogait elsőként aFehérvárott kiadottAranybulla rögzítette1222-ben. Az uralkodót a nemesség választotta, és az uralkodó jogtiprása esetén a nemesség nem tartozott neki többé engedelmességgel. A középkor során kialakulóSzent Korona-tan szerint az ország fölött valójában nem is emberi személy uralkodott, hanem maga aSzent Korona.
1526-ban, amohácsi csatában a törökök legyőzték a magyar sereget, a küzdelembenII. Lajos király és a főméltóságok jelentős része elesett. Ezt követően kettős királyválasztásra került sor: először 1526. novemberében a saját hadsereggel rendelkezőSzapolyai János szerezte meg a koronát (az1505-ösrákosi végzésre hivatkozva). Azausztriai Habsburg-család aJagellókkal kötött házassági szerződés értelmében igényt tartott a magyar trónra.Ferdinánd mellett először csak a horvát nemesség és néhány főnemes állt.[13] MiutánBuda1541-ben török kézre került,a Magyar Királyság immárhárom részre szakadt: a Habsburg-kézen lévőkirályi Magyarországra, atörök hódoltságra és az önálló fejedelemségreErdély területén. Ezt az állapotot rögzítette adrinápolyi béke (1568) is.1570 végén aspeyeri szerződésbenII. János magyar király lemondott a királyi címről és beleegyezett abba, hogy csak a fejedelmi címet használja. Ez az állapot több mint másfél évszázadig, akorai újkor legnagyobb része alatt állandósult, ezen a török kiűzésre indított háborúk, mint a magyarlakta térségeket elnéptelenítőtizenöt éves háború sem változtattak. A magyar nemesség a török uralta területekről a királyi Magyarországra, illetve kisebb részben Erdélybe menekült. A török hódoltság alatt maradt magyar jobbágyok az Oszmán Birodalom alattvalói, a budaipasa (vagy basa) és a földbirtokos, katonáskodó török urak (bégek) adófizetői lettek.
A királyi Magyarország a Ferdinánd pártjára állt és az oszmán hódításnak ellenálló „Nyugati Magyar Királyságból” alakult ki, időben változó területe az Adriai-tengertől Felső-Magyarországig terjedt.
MárI. Ferdinánd osztrák főherceg létrehozta a dunai Habsburg Birodalom központi kormányzati apparátusát. A tragikus területi veszteséget elkönyvelő Magyar Királyságot ezentúl abécsi székhelyű Titkos Tanács,Udvari Haditanács(Hofkriegsrath), Udvari Kamara(Hofkammer) és Udvari Kancellária(Hofkanzlei) igazgatta. AMagyar Kamara és aSzepesi Kamara mindvégig a bécsi központi szervek irányítása alatt állt. Az Udvari Kamarának fennállása alatt egy magyar tagja sem volt.II. Miksa császár ésRudolf alatt tovább erősödtek a dinasztia centralizáló törekvései. Ezt mutatja, hogyNádasdy Tamás1562-ben bekövetkezett halála után egészen 1608-ig betöltetlen maradt anádori szék. A magyar rendek belpolitikai súlya és törvényhozó szerepe megmaradt, tőlük függött az adómegajánlás is, de diplomáciai és hadügyi kérdésekben nem voltak illetékesek. Mivel a királyi Magyarország török elleni védelmi vonala csak nyugati segítséggel volt tartható,[14] a magyar nemesség tudomásul vette, hogy az országot külföldi központból, Bécsből, illetve Prágából kormányozzák.
Atizenöt éves háború alatt a királyi Magyarország és a Habsburgok között első ízben került sor nyílt konfrontációra. A német és vallon zsoldosok hasonló pusztítást végeztek, mint a törökök,1600 júniusában példáulPápa várának fizetetlen vallon zsoldosai lázadtak fel.[15] Konfliktus forrása lett, hogy a Habsburg-kormányzat időről időrekoncepciós eljárást kezdeményezett a protestáns főnemesség ellen (legismertebb példáiIllésházy István vagyBáthori Erzsébet pere).
Az1604-ben kezdődöttBocskai-felkelés a királyi Magyarország területének nagyobb részéről (rövid időre) kiszorította a német csapatokat, helyreállította a Magyar Királyság rendi alkotmányát, valamint visszaállította az Erdélyi Fejedelemség háború előtti pozícióját. Ezt követően királyi Magyarország berendezkedését arendi dualizmus jellemezte, egészen 1671-ig, a nyílt abszolutizmus bevetéséig.
A gyakorlatban az önállóErdély már1541-től létezett, mikorI. Szulejmán oszmán szultán bevetteBudát, Erdélyt pedig vazallus területként Izabella özvegy királyné és János Zsigmond kezén hagyta, s a régió területénFráter György szervezett államapparátust.
A fejedelemség presztízsét növelteBáthory István lengyel királlyá választása. Báthory István uralkodását (1571–1586) Erdély első aranykoraként értékelik. A békés gyarapodás és a vele járó kulturális fellendülés az1590-es évekig tartott, amikor Báthory unokaöccse, a fejedelmi címről többször lemondó és Erdélybe többször visszatérőBáthory Zsigmond az országot állandó belháború színterévé tette.Rudolf előbbMihály vajdát nevezte ki Erdély császári helytartójának, majd a hírhedtGiorgio Basta tábornokot állította az elpusztított tartomány élére. Jellemző, hogy a Habsburgok1602-ben azt a Bocskai Istvánt isPrágába internálták, aki a Habsburg-párti politika fő erdélyi képviselője volt és törökellenes oldalon léptette be a fejedelemséget atizenöt éves háborúba. Az1604-ben kezdődött Bocskai-felkelés helyreállította az Erdélyi Fejedelemség háború előtti státuszát. A következő fél évszázadban az erdélyi fejedelmek léptek fel a Habsburgokkal szemben magyar rendi jogok és a vallásszabadság őrzőiként.
A 17. század első fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt: az ország lakossága, mindenekelőtt a protestáns magyar köznemesség, akollektív nemességet birtoklószékelyek és a városi kiváltságokat élvezőszász közösség a másik két magyar országrész lakosságához képest relatív jómódban éltek.Bethlen Gábor fejedelemgyulafehérvári udvarában a tudományok és művészetek bőkezű támogatásra találtak. Mind Bethlen, mindI. Rákóczi György sikeresen avatkozott be aharmincéves háborúba a Habsburg-ellenes oldalon. Az Erdélyi Fejedelemség afranciák és asvédek szövetségeseként került be az1648-ban aláírt vesztfáliai békeszerződésekbe: Erdélyt szuverén országnak, a térség stabilizáló hatalmának tekintették.[16]
II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata katasztrofális következményekkel járt: Erdélyt tatár seregek égették fel,Várad török kézre jutott (1660), a fejedelemség élére a gyengekezűApafi Mihály került. Az Erdélyi Fejedelemség politikai súlyát végleg elveszítette: mind az oszmánok kiszorítását, mind a lipóti abszolutizmus kiépülését statisztaként szemlélte.
A reformáció legkorábban az erdélyi és felvidéki szászok körében ismert. 1551 után alutheránus irányzat mellett terjedni kezdett a kálvini reformáció, elsősorban Kálmáncsehi Sánta Márton és Méliusz Juhász Péter prédikátorok révén. Hazánkban a reformációkálvinista irányzata vált uralkodóvá, mindenekelőtt Erdélyben, a hódoltsági mezővárosokban és a vitézlő rend körében. A protentantizmus a Habsburgokkal való szembenállást is kifejező nemzeti üggyé vált. Az új vallás pozícióit a 17. században nagymértékben elősegítette azerdélyi fejedelmek támogatása. A reformáció erdélyi támogatása óriási hatást gyakorolt a hazai tudomány és amagyar nyelvű irodalom fejlődésére is. Erdélyen kívül jelentős magyar kulturális központtá fejlődött aRákóczi-családsárospataki udvara ésDebrecen mezővárosa.
Mivel a16. század végéreMagyarország lakosságának kb. 90%-a aprotestáns hit mellett döntött, akatolikusklérus – hatalmi eszközöket is igénybe véve – ellenakciót indított. Azellenreformáció korszakaRudolf trónra lépésével kezdődött. Atizenöt éves háború során Rudolffőkegyúri jogával élve nem egy esetben katolikusoknak adta a protestánsok templomait. KassánBarbiano di Belgiojoso gróf ágyúkat hozatott a főtérre, hogy kényszerítse a városi tanácsot a lutheránusok kezén lévőSzent Erzsébet székesegyház átadására. 1604 tavaszán Rudolf a pozsonyi országgyűlés végzéseihez utólagosan egy XXII. pontot (hamis artikulust) is hozzáíratott, amely megerősítette a korábbi protestánsellenes törvényeket és megtiltotta, hogy az országgyűléseken ezentúl vallási kérdéseket tárgyaljanak.
A Habsburg Birodalomban a reformáció előretörése a 16. század végén–17. század elején jelentősen megtorpant. Nagy sikereket ért el az ellenreformációNémetország déli részén, különösenBajorországban és azosztrák tartományokban, aholII. Ferdinánd1598 és1629 között erőszakkal és fegyverekkel csaknem teljesen visszaszorította a protestantizmust.
A királyi Magyarországban zajlóellenreformáció kiemelkedő alakja az irodalmi téren is jelentős, egyetemlapítóPázmány Péter volt, aki protestáns hitre áttért magyar főurak jelentős részét (elsősorban a Dunántúlon és a Nyugat-Felvidéken) ismét visszatérítette a katolikus egyházba s ezáltal a katolicizmus hosszútávú biztos szerepét Magyarországon megszilárdította.
A magyarországi török terjeszkedés óriási demográfiai pusztulással járt, a17. század második felére az Alföld néhány önvédelemre berendezkedőmezőváros kivételével gyakorlatilag elnéptelenedett. A pusztulás okozója nem csak törökök uralma volt, hanem a kegyetlen háborúk, így a Habsburgok által alkalmazott idegenzsoldoskatonák szüntelen gyilkolása, fosztogatása. Mivel az ország békeidőben is pusztult, a királyi Magyarország politikusai támadó háborút terveztek a török ellen. A 17. század második felébenZrínyi Miklós mind a gyakorlatban, mind elméleti munkáiban a törökök magyar vezetéssel történő kiszorítására az ország újraegyesítésére tette fel az életét.
BárBécs mindenáron kerülni akarta a háborút, az oszmánok mégis támadást indítottak és elfoglaltákÉrsekújvárt (1663). Zrínyi Miklóshorvát bán látványos sikereket ért el az1664. évi hadjáratokban. Jelentős fegyvertény volt a törökök utánpótlását biztosítóeszéki híd felégetése, emellett többdél-dunántúli várat visszavett a törököktől. A hadi sikerek gyors kiaknázását a hadjárat folytatásának elrendelését halogatóUdvari Haditanács nem tette lehetővé. Zrínyi győzelmei és a többnemzetiségű keresztény erők által sikerrel megvívottszentgotthárdi csata ellenére a franciákkal rivalizáló Habsburgokbékét kötöttekVasváron. Ezzel a Habsburgok oszmán kézen hagyták azokat az1660–64 között szerzett területeket, amelyek visszaszerzésére a magyar rendek annyira törekedtek (köztükVáradot is). Mindez teljesen kiábrándította Zrínyit az udvarba vetett hitéből, és Habsburg-ellenes szervezkedésbe kezdett.
I. Lipót (aWesselényi-összeesküvésre hivatkozva) 1671-től nyíltabszolutizmust vezetett be. Eltörölte a nádori tisztséget, kivégeztette a magyar főméltóságokat, a magyar rendi alkotmányt megszüntette. Königsegg alkancellár ezt így fejezte ki: „a magyarok rebelláltak, s ezzel minden privilégiumukat elvesztették, mostantól kezdve tehát mintarmis subjecti, fegyverrel alávetettek kezeltetnek.”[17] Az új kormányzat elbocsátotta a végvári katonaság zömét, tízszeresére növelte az adókat, továbbá fellépett aprotestánsokkal szemben: 300 lelkészt és tanítóttörvényszék elé állítottak Pozsonyban (többeket gályarabságra ítéltek). A magyar nemesség és parasztság ellenállását és aThököly Imre vezette szabadságharc helyi sikereit látva Lipót1681.április 28-án összehívta asoproni országgyűlést, helyreállítva az 1667 óta betöltetlen nádori hivatalt.[18]
A Habsburg Birodalom növekedése
Thököly a soproni országgyűlés ellenére folytatta a harcot, 1682-ben elfoglalta Kassát és Füleket, létrehozva a törökkel szövetkező Felső-Magyarországi Fejedelemséget (1682-1685), rövid időre négy részre szakítva ezzel az országot.Kara Musztafa, az új török fővezér (részben Thököly sikerein felbátorodva)1683-ban hadjáratot indított Bécs elfoglalásara. A császári erők a következő években ellentámadást indítottak: felszámolták Thököly fejedelemségét, majd hadműveletbe kezdtek a török hódoltság visszaszorítására. Ezzel egy időben a Habsburg Birodalom nemzetközi propagandakampányt indított a törökökkel összefogott, Thököly-párti magyarok ellen.[19]
1684-benXI. Ince pápa nagy diplomáciai erőfeszítések árán létrehozta aSzent Ligát(Liga Sacra), amelynek célja az európai török uralom felszámolása volt. Lipót ugyanis egyedül, csupán örökös tartományai erejére támaszkodva gyengének érezte magát a küzdelem folytatására. A szövetséghez csatlakozott aHabsburg Birodalom,Velence, aLengyel–Litván Unió,Bajorország,Oroszország,Brandenburg ésSzászország és titokban azErdélyi Fejedelemség is. A kezdeti gyors sikerek ellenére, mint Buda visszafoglalásai (1686) vagy a nagyharsányi csata (1687) a törökellenes koalíció lendülete kifulladt, patthelyzet alakult ki.1697-től a török elleni háború fővezéreSavoyai Jenő tábornagy lett, aki először leverte ahegyaljai felkelést, leszámolt Thököly híveivel, majd1697-ben, azentai csatában döntő győzelmet aratott a török felett, megsemmisítve a szultáni fősereget.
A Magyar Királyság a 18. századi abszolutizmus rendszerében
1711. április 30-án Szatmár mellett, a majtényi mezőn a még fegyverben lévő 12 000 felkelő átadta a hadi zászlóit a császáriaknak és letette a hűségeskütMária Terézia magyar királynővé koronázása 1741. június 25-én apozsonyiSzent Márton-székesegyházban
A17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek aTemesköz kivételével visszafoglalták a középkori Magyar Királyság törökök által elfoglalt területeit, amit az1699-eskarlócai béke szentesített. A szintén osztrák kézre jutott Erdélyt azonban nem egyesítették Magyarországgal, hanem külön kormányozták. Magyarország, megmaradt önállóságát is elvesztvén, a Habsburg-kormányzat leigázott, katonailag megszállott országa lett. Az egész időszakot a magyarok kárára elkövetett jogsértések[20] és jogfosztások[21] jellemzik. A kormányzat részéről kirótt hatalmas terhek (porció, forspont) és a katonai erőszakoskodások a lakosságot végsőkig igénybe vették.
A függetlenség kivívására tett kísérletet aII. Rákóczi Ferenc által vezetettszabadságharc a18. század elején, amely a kompromisszumosszatmári békével zárult1711-ben. A béke ígéretet tett azalkotmány visszaállítására, avallásszabadság biztosítására és azországgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát adott a szabadságharcban résztvevőknek, egyúttal intézkedett a magyarokat sértő intézmények és méltóságok eltörléséről. Az ellenállás és a szabad királyválasztás jogát azonban nem állították vissza, külön magyar hadsereget sem hoztak létre.
A birodalomban főlegMária Terézia és fia,II. József uralkodott afelvilágosult abszolutizmus szellemében. A két felvilágosult abszolutista uralkodó rájött aparasztréteg fontosságára, mivel ők fizették a legtöbbadót is. Ezért korlátozták arendi kiváltságokat, anemességet is adófizetésre kötelezték, illetve társadalmi, közegészségügyi, oktatási újításokat vezettek be. Politikájuk lehetővé tette, hogy a nem nemesek is hivatalnokok legyenek. Ennek következtében kialakult egy olyan hivatalnokréteg, amely areformok, újítások híve volt.
1741.szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia aPozsonyban összegyűlt magyar országgyűléshez fordult, hogysegítsenek fegyverrel megvédeni a koronáját. A magyar nemesek „életünket és vérünket!” felkiáltással álltak ki a királynő mellett, aki cserébe érvénytelenítetteIII. Károly néhány magyarellenes intézkedését. Tény, ugyanakkor, hogy a királynő vezette be a kettős vámrendszert (1754), ami erősen visszavetette a magyaripar fejlődését. Miután ajobbágykérdés rendezését a magyarrendi országgyűlés elutasította,Mária Terézia e kérdést rendeleti úton szabályozta (Urbárium).
Mária Teréziát a trónon legidősebb fia,II. József, a „kalapos király” követte1780-ban. II. József saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte elÁnyos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Ebben a korban jelent meg az erőltetettgermanizálás, ugyanis aHabsburg Birodalom hivatalos nyelve anémet lett (1784). „Hivatalra ezután sem a kormányszékeknél, sem a vármegyéknél, sem az egyházi rendbe senki nem juthat, aki németül nem tud… Az országgyűlés nyelve is német leszen, s azért követül oda nem küldhető, aki németül nem tud … latin iskolába csak azokat szabad felvenni, kik németül irnak s olvasni tudnak…”[22] A hivatalos nyelvnek anémetet tette meg. Ez óriási felháborodást váltott ki a magyar nemesség körében. József azonban elszánta magát akarata keresztülvitelére: a reformsorozat nyitányaként aSzent Koronát átszállíttatta Bécsbe. Ezután támadást indított avármegyerendszer ellen, amely a rendelkezések végrehajtásáért felelt, épp ezért minden uralkodói törekvést megcsáklyázhatott.
Anapóleoni háborúk idején aHabsburg Birodalom vészesen eladósodott. A kritikus helyzetben az uralkodó lényegesen több adót kívánt beszedni Magyarországról.
Ez a nemesség ellenállását váltotta ki. I. Ferenc a tiltakozások hatására idő előtt berekesztette az országgyűlést, és ezt követően rendeletekkel kormányzott. A magyar rendek tiltakozásul nem hajtották végre az uralkodói rendeleteket. A nemességnek ez a magatartása hatással volt a társadalom egészére: romlott a közbiztonság, megerősödött abetyárvilág, nőtt a katonaszökevények száma. Mivel az ellentétek kiélezése hosszú távon nem szolgálta az udvar érdekéit sem,1825-re az uralkodó újra egybehívta az országgyűlést. A gazdaságban jelentkező válságjelek hatására a nemesség soraiból mind többen felismerték, hogy a kiváltságaik egy részéről le kell mondaniuk.
A nemzeti öntudatra ébredés nemcsakpolitikai, hanem kulturális síkon is zajlott. A19. század első felébenSzéchenyi István által megindított nemzeti reformmozgalom időszakátreformkornak nevezzük. A korszak idején számtalan szociális, gazdasági, kulturális vívmány született, elsődlegesen: ajobbágykérdés rendezése, az önálló, modern ipar megteremtése, a Himnusz és egyéb nemzeti összetartozást kifejező költemények, valamint a polgári átalakulás útjában álló akadályok elhárítása. Mindezek alapkövei lettek az öntudatra ébredő nemzet újkori történelmének, s elvezettek a modern, polgári Magyarország megteremtéséhez. Erre az időre tehető anyelvújítási mozgalom és a magyar nyelvirodalmi szintre emelése is, melynek betetőzéseként az1844-es országgyűlésen amagyar lett az ország hivatalos nyelve.
Az1848-as nemzeti forradalom nyománBatthyány Lajos vezetésével megalakult független magyar kormány az évezredes társadalmi berendezkedés gyökeres átalakítását vállalta magára. Így azáprilisi törvények megszüntették a nemesi kiváltságokat és a jobbágyságot. Miután a Habsburg-ház teljesen törvénytelen módon visszavonta az 1848-as magyaralkotmányt,Kossuth Lajos vezetésével függetlenségi háború kezdődött. Az 1848-as európaiforradalmak sorában legtovább a magyar szabadságharc tartott ki. Eredményességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy csak a cáriOroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön.[23] A „népnemzet” újkori fogalma alapján, a reformkor és a szabadságharc küzdelmei, majd a szabadságharc bukását követőpasszív ellenállás közösségkovácsoló évtizedei során alakult ki végleg a mai magyarnemzet.
A szabadságharc leverése után a bécsi kormányzat1851 és1859 között megkísérelte Magyarországot betagolni a központilag irányított összbirodalomba(Gesamtmonarchie).
Az első lépés a közigazgatási rendszer átformálása volt. LeválasztottákMagyarországrólErdélyt,Horvátországot, aHatárőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi bánságot. Külön igazgatás alá szervezve utóbbiakból létrehozták a Szerb Vajdaság és Temesi Bánságot.
Ezt követően a megmaradt területeket öt kerületre osztották (központjaik:Pest,Pozsony,Sopron,Kassa,Nagyvárad), eltörölve ezzel a régivármegyerendszert. Eltörölték a megyék és a városok önkormányzatát is. Aközigazgatás nyelve pedig egységesen anémet lett, a germanizációs és beolvasztási törekvéseknek köszönhetően.
A hivatalnoki rendszert kettős hivatalnokrétegnek nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a magyar tisztviselők mellett osztrák hivatalnokok dolgoztak, azért, hogy egymást megfelelően kiegészítsék. Emellett még azért is szükség volt a külföldiekre, mivel a régi hivatalnokok egy része nem volt hajlandó együttműködni a hatalommal, mert így a hivatalok a központi akarat végrehajtói lettek. A főlegAusztria területéről érkezett hivatalnokokat gúnyosanBach-huszároknak csúfolták kötelezően előírt magyaros viseletük miatt. Ez a rendszer azonban igen költséges volt (hiszen kétszer annyi hivatalnokot kellett ellátnia). A funkcionáriusok feladatai közé tartozott az adószedés, a közoktatás, az infrastruktúra és a bírói rendszer működtetése.
Kiegyezés (németülAusgleich) alatt az1867. évi osztrák-magyar politikai megegyezést értjük, amelynek következtében létrejött azOsztrák–Magyar Monarchia.
AzOsztrák–Magyar Monarchia két fő részből állt: a Birodalmi Tanácsban képviselt királyságok és országok (vagyis az ún. „osztrák örökös tartományok”), illetve a magyar Szent Korona országai (Magyarország és Horvátország), melyeket a közös uralkodó és a közös ügyként igazgatott külügy, hadügy és az ezekkel kapcsolatos pénzügy fűzött össze. Az Osztrák–Magyar Monarchia Ferenc József szerint csak és kizárólag három ember egyezkedése és tárgyalásai közepette jött létre: „Deák,Andrássy és jómagam”.[24] Az erről szóló törvénytFerenc József magyar király (egyúttal osztrák császár) 1867. július 28-án szentesítette. AzAusztriával történtkiegyezésre végül1867-ben került sor, magyar részrőlDeák Ferenc vezetése alatt. Ezután a Magyar Királyság adualista berendezkedésűOsztrák–Magyar Monarchia társországa lett. Az országban azalkotmányos királyi hatalom mellett, a társadalom viszonylag szűkebb körére korlátozódó (vagyoni alapú)parlamenti demokrácia született.
A dualizmus korának fél évszázadát „boldog békeidőknek” is nevezik. A korszak jelképe az uralkodópár volt: az 1867–1916 között uralkodóFerenc József és közkedvelt felesége,Erzsébet királyné („Sissi”). A korszakot aliberalizmus politikája jellemezte.Eötvös József vallásügyi miniszter1868-as liberális reformjai keretében a világ első nemzetiségi törvényét és világszínvonalú népiskolai törvényt vezettek be. Az ország a következő évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött, jórészt behozva a nyugati országokhoz viszonyított addigi évszázados gazdasági és társadalmi lemaradást. Akiegyezést követő fél évszázad egyike amagyar gazdaság sikertörténeteinek. Bár a fejlődés pontos üteméről megoszlanak a vélemények, abban mindenki egyetért, hogy amásodik ipari forradalom korszakában egy elmaradott agrárországból a20. század elejére fejlett élelmiszeriparral rendelkező és intenzív exporttevékenységet folytató agrár-ipari országgá vált. A belső piac prosperáló konjunktúrája tartotta leginkább egyben a Monarchiát.[25]1873-ban Buda,Pest ésÓbuda egyesítésével létrejött az új főváros. Budapest Európa leggyorsabban növekvő nagyvárosa lett, lakossága húsz év alatt megduplázódva milliósra nőtt.
Apolgári osztály kialakulását segítette a nagy fokúasszimiláció, amelynek során a nemzetiségek egy része, különösen az ország németajkú lakossága magyarrá vált. A polgári fejlődésben külön megemlítendő a zsidóság szerepe, amely a liberális légkör következtében a 19. század második felében majdnem egymilliós tömegben vándorolt be az országbaKelet-Európából. Az1895-ös XLII. törvény azsidó vallás teljes egyenjogúsításáról rendelkezett, Nyugat-Európa országaihoz képest megkésve, emellett Magyarországon is megjelent a mindenhol feltűnő modern politikaiantiszemitizmus.
A polgárság gyarapodása mellett azonban aziparosodás túl gyorsan lezajló gazdasági és társadalmi átalakulásai aparasztság tömeges elnyomorodását eredményezték. A nincstelen vidékiagrárproletárok jelentős része a városokba vándorolt és a rohamosan fejlődő magyargyáripar munkaerejét adva amunkásosztály növekvő osztályába illeszkedett be. Az elnyomorodó falusiak másik részezsellér lett akapitalizálódó mezőgazdaságinagybirtokokon. A nyomor előli menekülés útjaként a századforduló éveiben százezrek választották akivándorlást is, elsősorban azAmerikai Egyesült Államokba.
A Magyar Királyság mindig is többnemzetiségnek adott egyidejűleg otthont. A magyarság története a középkor óta közös volt például aKárpátok között élőszlovákokkal, az iparosnémetekkel, a déli területeken élőhorvátokkal, a kárpátaljairuszinokkal, a kereskedőzsidókkal[27] és a kései középkortól a vándorlócigányokkal.[28] A török háborúk pusztítása után azonban a magyar ajkú lakosság aránya minden korábbihoz képest drámaian lecsökkent, míg a nemzetiségek aránya jelentősen megnőtt. Az ország leginkább kiürült déli és középső területeire a 18. században tömegesen érkeztek a szomszéd országokból betelepítettszerbek és németek (dunai svábok), az országon belüli népességmozgás keretében pedig a horvátok, szlovákok, románok. A reformkor idején a Magyar Királyság nagyobb nemzetiségei sorában is a magyarokéhoz hasonlónacionalista mozgalom bontakozott ki. A magyar elit azonban elzárkózott a nemzetiségek függetlenségi igényeinek rendezésétől, melynek tragikus következményeként a Habsburgok a nemzetiségek katonai erejét is szembe tudták fordítani a magyar szabadságharc ügyével. A 19. század második felében, különösen a kiegyezést követően kezdetét vette a kisebbségek nagyobbrészt spontán, de felülről is szívesen látott magyarosodása, ami a németek és a zsidók körében öltött nagyobb méreteket.
A történészek véleménye megoszlik, hogy a Monarchia szétesése mennyiben tudható be a szomszédos kisállamoknak vagy anemzetiségeknek. A Monarchia hadseregeiben az első világháború alatt rendkívül magas volt a megadások és dezertálások száma (leszámítva a német–osztrák és magyar alakulatokat, bár 1918-ra őket is elérte a frontbomlás). A neves történész,Szekfű Gyula szerint„nem kevesebb mint háromimperialisztikus gépezet működött, megkenve szilárd akarat, erőszak és kész hazugságok minden olajával; cseh, oláh és szerb egyesületek százai vitték szét a tömegekbe az imperialisztikus gondolatot, cseh és oláh bankok és pénzintézetek készítették elő a nagy harcot, sőt az imperialista katonaság is készen volt, kiképezve ártatlan testgyakorló egyesületekben.”[29]
A Magyar Királyság az első világháborúban aközponti hatalmak oldalán és azOsztrák–Magyar Monarchia részeként vett részt, nem külügyeiben független hatalomként. Magyarország 660 821 fős emberveszteséget szenvedett el[30] azorosz és azolasz frontokon és aBalkánon. Azelső világháború 1914-től 1918-ig tartó hadműveletei a történelmi Magyarország területét is érintették: az 1914-es orosz offenzíva során és a román hadsereg 1916-oserdélyi betörésekor. Azantant országaihoz képest csekélyebb gazdasági potenciállal rendelkező, több fronton lekötött, a háború során egyre inkább aNémet Birodalom alá rendelődő kettős monarchia az első világháború végére szétesett,[31] átadva helyét több (önmagát nemzetállamnak minősítő, de heterogén összetételű) utódállamnak. A háború alatt a francia külpolitika azOsztrák–Magyar Monarchia megbontása érdekében támogatta az új nemzetiségi mozgalmakat. A központi hatalmak vereségének közeledtével,1918.október 28-án kitört azőszirózsás forradalom, és31-énKárolyi Mihály vezetésével polgári demokratikus kormány alakult.November 13-ánIV. Károly királyeckartsaui nyilatkozatával a királyság intézménye megszűnt Magyarországon, ésnovember 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot.
Az osztrák–magyar küldöttség 1918. november 3-án írta alá apadovai fegyverszünetet, amely azonban nem tartalmazott Magyarországra vonatkozó katonai és területi rendelkezéseket.Károlyi Mihály miniszterelnök külön fegyverszünetet kötött, az ország déli és keleti határait rögzítőbelgrádi katonai konvenciót, melynek folytán aszerbek, arománok, majd az egyezményben nem említettcsehek Magyarország területének nagy részén bevezették a saját közigazgatásukat.[32] A Magyarország feldarabolására irányuló, azantant támogatásával zajló katonai intervenció a Károlyi-kormány bukásához vezetett.1919.március 21-én az ország magyar kézen maradt részében akommunisták ragadták magukhozpuccsal a hatalmat. ASzovjetunió mintájára megszervezettTanácsköztársaság uralma, a magyarországiproletárdiktatúra 133 napig tartott. A kezdeti katonai sikerek után az ellenséges túlerő miatt a kommunisták is vereséget szenvedtek. Magyarország egész területét megszállták az antant-országok csapatai. A román erők 1920-ban, a szerb csapatok pedig csak 1921-ben hagyták el a megcsonkított Magyarországot.
A trianoni békediktátum következtébenErdély, aPartium és aTemesköz keleti fele Romániához került. 103 093 km², a Magyar Királyság 31,78%-a lett Románia része, nagyobb terület, mint a megmaradt Magyarország. Horvátország, Szlavónia, aSzerémség, aBánság nyugati része,Bácska, aDrávaköz, aMuraköz és aMuravidék Szerbiához került. A megerősödő délszláv állam azonban abelgrádi egyezmény (1918) során szerb megszállás alá kerültBaranya vármegye egészére is igényt formált, így alakult meg 1921-ben a tiszavirág-életűBaranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság.[33] Északon a főlegruszinok által lakottKárpátalja, a főkéntszlovákok laktaFelvidék és a szinte csak magyarok laktaCsallóköz, együttesen mintegy 61 633 km²Csehszlovákia része lett. Egy nyugati területsávBurgenland néven Ausztria része lett;Fiume városát Olaszország szerezte meg, kisebb szepességi és Árva megyei területek Lengyelországhoz kerültek.
A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent), lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.
A szerződést a felek1920.június 4-én 16:32-kor írták alá aversailles-iNagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben.
A szerződésben a győztes felek kijelentik, hogy Magyarország felelős a háborúban győztesállamoknak okozott károkért (161. cikk), a VIII. rész további cikkeiben és függelékeiben pedig részletesen szabályozzák az ennek következtében teljesítendő jóvátétel feltételeit. A szerződésbe foglalt megállapítások megegyeztek azEdvard Benešcseh politikus által megfogalmazottakkal, aki így vélekedett:„Az egész világ elborzadt ... és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”
„
A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek.
”
– az 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés 161. cikke
Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése volt, ezen felül céljuk volt a jelentős háborús jóvátétel követelése, valamint a soknemzetiségű nagyhatalmak egységének megtörése is, mint amilyen azOsztrák–Magyar Monarchia vagy azOszmán Birodalom volt. A döntéshozók a magyarokkal szembeni Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták figyelmen kívül hagyni.
A történelmi okiratMagyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejöttNépszövetség alapokmányát is.
A szintén azantanthoz tartozóAmerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek, a szerződést ugyan aláírta, de később nem ratifikálta. Az USA és Magyarország későbbWashingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival. Az ily módon létrejött I. világháború utáni kényszer-békerend azonban összeomlott.
„
Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte, s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó lélekkel nehéz volt belenyugodni: a történeti Magyarország területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel, ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére nyilvánvalóan megsértették.
1918-tól, illetve hivatalosan1920-tól atrianoni békeszerződéstőlMagyarország állami területe aKárpát-medence középső részére korlátozódik. Ettől az időtől kezdve a magyar államhatárokon kívül élő magyarság (kisebbségi magyarok) története előbb négy, majd1945-től öt, végül1991-től hét külön ország történelmének keretébe illeszkedik.
Horthy Miklós, aMagyar Királyság kormányzója1920 és1944 közöttTeleki Pál miniszterelnök, földrajztudós híres„vörös térképe", aMagyar Királyság 1910-es népességének nemzetiségek szerinti eloszlásáról, ez a világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták[34][35]
A rövid életű polgári demokratikus rendszert követőTanácsköztársaság bukása után formálisan újrakirályság lett az ország államformája, de az ország élén király helyett kormányzó állt. Ezt a tisztségetHorthy Miklós töltötte be egészen1944-ig. Vezetésével erősen korlátozott parlamenti demokrácia alakult ki.Teleki Pál ésBethlen István miniszterelnöksége alatt a rendszer az1920-as évek elején politikailag konszolidálódott. Ezt követte az1930-as évek jobbratolódása. Az ország fő politikai célkitűzése az elcsatolt országrészek visszaszerzése volt, ennek érdekében Magyarország aMussolini vezetteOlaszország, majd aHitler vezetteNémetország segítségét remélte. A stratégia kezdetben sikeres volt, de végül az ország1941-es,Szovjetunióval szembeni hadba lépéséhez vezetett. A magyar vezetés a háborús részvétel minimalizálására törekedett, de1944 és1945 között Magyarország a szovjet és német erők ütközőzónájává vált, amagyar haderő vereséget szenvedett. A korszakra jellemző volt az egyre erősödő és az állami politika szintjén is támogatottantiszemitizmus, ami1941 és 1945 között több mint 400 000, a mai országterületről 200 000zsidó erőszakos halálához vezetett.[36][37]
1944–45 telén a háborús front fokozatosan átvonult egész Magyarországon, a szovjetek kiűzték a németeket és megszállták az országot. A háború sok áldozatot szedett a lakosság soraiban, a legpusztítóbbBudapest ostroma volt.
A II. világháborúnak Magyarországon mintegy félmillió polgári és katonai áldozata volt a származásuk miatt haláltáborokban megölt százezreken kívül. Az országinfrastruktúrája elpusztult, anemzeti vagyon döntő részét a németek és a szovjetek elrabolták. Valamennyi visszacsatolt terület is elveszett, és a magyar polgári lakosság ezután súlyos megtorlást szenvedett el a szomszéd országokban, Szlovákiában (állampolgárságtól való megfosztás,kitelepítés), Kárpátalján (deportálás,gulag- munkatábor) és különösenVajdaságban (délvidéki vérengzések).
Az ország lendületes újjáépítése és néhány évestöbbpárti parlamenti demokrácia után a Szovjetunió által támogatott kommunisták vették átválasztási csalással a hatalmat, és az országbanegypártrendszert alakítottak ki 1947-től. Az50-es évek első felébenRákosi Mátyásnak és társainak asztálinizmus mintájára kiépített totális diktatúrája alatt a termelőeszközök zömét kényszerrel államosították, miközben politikai ellenségnek, illetve osztályidegennek nyilvánított emberek százezrei (köztük a hatalomból kiszorított kommunisták is) szenvedtek el különböző szintű retorziókat, közülük sokakat kitelepítettek, politikai vagy mondvacsinált köztörvényes vádak alapján bebörtönöztek, illetve esetenként ki is végeztek.
Az ország 1955. december 14-én belépett azENSZ-be.
ASztálin halálát követő enyhülés nem csillapította kellőképpen a politikai elégedetlenséget, és1956 októberében forradalom tört ki, melynek a szovjet hadosztályok vetettek véget. A forradalom leverése utáni néhány hónapokban a lehetőséget megragadva mintegy kétszázezren nyugatraemigráltak.Az1956-os forradalom a magyar nép egyedülállóan bátor kísérlete volt a rákényszerített sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás lerázására.Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a forradalom sodrában szakított aVarsói Szerződéssel, kikiáltotta Magyarország semlegességét, és visszaállította a többpártrendszert. A forradalmat szovjet csapatok verték le, és új kormány alakultKádár János vezetésével. Visszaállt a kommunista egypártrendszer. A forradalom leverése utáni néhány zűrzavaros nap alatt a lehetőséget megragadva csaknem kétszázezren nyugatraemigráltak.[39] Nagy Imrét és a forradalom néhány vezetőjét, valamint több száz résztvevőjét a rezsim kivégezte, majd1963-ban amnesztia következett.
ASzovjetunió által irányított politikai-gazdasági szövetség (KGST vagy „szocialista tömb”) többi országához képest aKádár-rendszer a kommunistadiktatúra egy viszonylag enyhe változatát alakította ki, amely ahidegháború évtizedei ellenére anyugat-európai országokkal is bizonyos kapcsolatot tarthatott. Az1968-ban bevezetettúj gazdasági mechanizmus enyhítette a tervgazdaság merevségét és korlátozott teret engedett a nyereségérdekeltségnek. A gazdasági fejlesztések finanszírozására az ország jelentős külföldi adósságot halmozott fel.[40] A 80-as évek végénFekete János bankár irányításával a szocialista Magyar Népköztársaság belépett azIMF-be és aVilágbankba.[41]
Az1989-ben bekövetkezőrendszerváltás legfontosabb politikai aktusa aMagyar Köztársaság kikiáltása voltBudapesten1989.október 23-án, majd1990-ben aköztársaság elsődemokratikusOrszággyűlésének,kormányának,köztársasági elnökének, illetve a tanácsokat felváltó demokratikusönkormányzatoknak a megválasztása. A politikai átalakulás azonban a súlyos gazdasági helyzetet nem enyhítette. A 90-es évek elejének gazdaságpolitikáját a privatizáció (államtalanítás, szűkebb értelmezésben az állami vállalatok vagyonának magánbefektetők számára történő eladása) levezénylése jellemezte.[42] A társadalmi intézmények átalakulása csak lassan történt meg. Magyarország a90-es évektől kezdve a nyugati (euroatlanti) integrációra törekedett.1999-ben tagja lett aNATO-nak. A csatlakozás után két héttel részt vett aSzerbia és Montenegró ellen indított háborúban. Azafganisztáni NATO-hadműveletekben szinte a kezdetektől részt vettek magyar katonák, először csak egy orvosi kontingens, majd2003 óta egy lövészszázad is kiutazott. AzMH Tartományi Újjáépítési Csoport munkája főleg járőrözésből, kísérési és szociális feladatokból állt.
Amásodik Orbán-kormány kétharmados többséggel 2011-ben elfogadta, majd 2012. január 1-jétől hatályba léptette az országúj alkotmányát. Az új alkotmány életbe lépése után – a kritikusai szerint – Orbán megszilárdította a hatalmát, és megkezdte Magyarország demokráciájának leépítését. Ő maga „illiberális demokráciaként” emlegette Magyarországot.[48] A különböző nemzetközi kritikusok gyakran érvelnek azzal, hogy Orbán időveltekintélyelvűbb irányba fordította az országot.[49][50]
A 2020-as brüsszelijogállamisági jelentés egy sor problémát tárt fel az Orbán-kormánnyal szemben. Ezek között volt asajtószabadság visszaszorítása, hogy a közszolgálati adókat és megyei napilapokat kormányszócsövekké változtatták. A független médiaorgánumok rendszeres akadályozással és megfélemlítésselszembesülnek.[54] A kormány politikai befolyást gyakorol amédiára, és a magas szinten levő államhivatalnokok által elkövetettkorrupciós ügyek többnyire nincsenek kivizsgálva. Megemlítették azügyészség kormánytól való függőségét éshatalmi fékek és ellensúlyok problematikusságát.[54][55] AzOLAF jelentése alapján 2020 táján Magyarország vezeti azuniós pénzekkel történő csalások listáját.[56] ATransparency International 2022-ben közzétett jelentése Magyarországot azEurópai Unió legkorruptabb tagállamaként jelölte meg. A világ országainak összesített listáján pedig a 77. helyre csúszott.[57]
A nemzetközi politológusok és a politikával foglalkozó intézmények a2010-es évek Európájában ademokrácia hanyatlásának markáns példájaként említik Orbán Magyarországát.[58][59][60][61][62]
A magyarok története I–IV. (1792-ig), Pest, 1842–1846. A második kiadás 1860–1863 között jelent meg 6 kötetben (1815-ig terjed), a 3. kiadás 1871–1873 között 8 kötetben (→elektronikus elérés:Google Books)
→ reprint kiadás: Históriaantik Könyvesház, Budapest, 2012
Bryan Cartledge:Megmaradni. A magyar történelem egy angol szemével. Officina, Budapest, 2010. 604 p.és Rubicon-Ház, Budapest, 2016. 588 p. (eredetiben: Bryan Cartledge:The Will to Survive, 2006)
Bryan Cartledge:The Will to Survive, Timewell Press, 2006, majd 2010: New York és 2011: Oxford University Press
Kontler László:A History of Hungary (szerk. Stefan Halikowski Smith),Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2009 (East-European Non-Fiction),ISBN 9789639777057
↑Varga Szabolcs: Az 1527. évi horvát-szlavón kettős „királyválasztás" története.Századok 142. (2008) 1075–1134.
↑A közvélemény a Habsburgoknak tulajdonítja a végvárrendszer fenntartását. A védelmi vonal költségeit valójában az osztrák tartományok, a krajnai, karinthiai, stájer, cseh és morva rendek állták, továbbá a Német-Római Császárságból és a pápai államból is érkezett segély.
↑A lázadás hátteréhez lásd: Sahin-Tóth Péter: „Hitszegő hitetlenek. Francia–vallon katonák lázadása Pápa várának ostrománál. (1600)” =Ad astra. Sahin-Tóth Péter tanulmányai. Études de Péter Sahin-Tóth. Szerk.: Obroni Teréz. Budapest, 2006, Eötvös Kiadó, 299-364.ISBN 963-463-885-6
↑R. Várkonyi Ágnes:A királyi Magyarország. Budapest, Vince Kiadó, 1999. 88. o.
↑A fontosabbak:Gubernium (=abszolutizmus); a pozsonyi országgyűlés (szabad királyválasztás jogának és azellenállási záradéknak az eltörlése, a királyi hitlevél kiváltságainak megnyirbálása), hajdúk kiváltságainak eltörlése, a jászkunok eladása aNémet Lovagrendnek.
↑Adam Kozuchowski: The Afterlife of Austria-Hungary: The Image of the Habsburg Monarchy in Interwar Europe. Pitt Series in Russian and East European Studies -PAGE: 83, Publisher: University of Pittsburgh Press (2013),ISBN 9780822979173
↑Licia Cianetti (2018). „Rethinking "democratic backsliding" in Central and Eastern Europe – looking beyond Hungary and Poland”.East European Politics34 (3), 243–256. o.DOI:10.1080/21599165.2018.1491401.ISSN2159-9173. „Over the past decade, a scholarly consensus has emerged that that democracy in Central and Eastern Europe (CEE) is deteriorating, a trend often subsumed under the label 'backsliding'. ... the new dynamics of backsliding are best illustrated by the one-time democratic front-runners Hungary and Poland.”
.jpg)
.jpg)
.jpg)
