A lapot nem ellenőrizték
| Mómosz | |
 | |
| Nem | férfi |
| Szülei | Nüx Erebosz |
 AWikimédia Commons tartalmazMómosz témájú médiaállományokat. | |
Mómosz (/ˈmoʊməs/;ógörögül: Μῶμος, Momos) agörög mitológiában aszatíra és a gúny megszemélyesítője, akiről két történet is szerepelAiszóposz meséiben. Areneszánsz idején számos irodalmi mű használta őt a zsarnokság kritikájának szócsöveként, míg később a kortárs társadalom bírálójaként jelent meg. A színpadon végül az ártalmatlan szórakozás alakjává vált.
Mómosz, mint tisztességtelen kritika éles nyelvű szelleme, végül kiűzetett az istenek társaságából azOlümposz hegyéről. Neve a μομφή szóból ered, amely "vád", "feddés" vagy "szégyen" jelentésű.Hésziodosz[1] szerint Mómusz[2] az Éj (Nüx) fia volt "noha senkivel sem hált együtt", és azOizys nevű nyomor istennő ikertestvére. Az i. e. 8. századiCypria eposzban Mómoszt azzal vádolják, hogy ő robbantotta ki atrójai háborút, hogy csökkentse az emberi népességet.Szophoklész később írt egyszatírjátékot Momos címmel, amely szinte teljes egészében elveszett, de valószínűleg ebből a történetből merített.
Aiszóposz két meséje is foglalkozik az istennel. A klasszikus időkben a legszélesebb körben ismert történet aPerry-index 100. száma. Ebben Mómoszt arra kérik, hogy ítélje meg három isten alkotását (amelyek változhatnak a verziók szerint: egy embert, egy házat és egy bikát. Mómoszt mindegyikben hibát talál: az emberben, mert a szíve nem volt látható, hogy gondolatait meg lehessen ítélni; a házban, mert nem volt kereke, hogy elkerülhesse a kellemetlen szomszédokat; és a bikában, mert nem volt szeme a szarván, hogy irányítani tudja a rohamait. EmiattPlutarkhosz ésArisztotelész kritikusan tekintett Aiszóposz történetére, mint amelyben hiányzik a megértés, mígLukianosz azt állította, hogy bárki, aki rendelkezik józan ésszel, képes megítélni az ember gondolatait.
Ennek következtében Mómosz a hibakeresés szinonimájává vált, és az a mondás járta, hogy ha még ő sem talált hibát valamiben, az annak tökéletességét jelezte. Így aGörög Antológia egyik verse megjegyziPraxitelész szobrairól, hogy "maga Mómosz is felkiáltana: »Zeusz atya, ez tökéletes művészet volt.«" Egy másik Aiszóposz-mese, a Perry-index 455. száma szerint, amikor Mómosz megvizsgálta a gyönyörűAphroditét, könnyen megjegyezte, hogy nem talált hibát rajta, kivéve azt, hogy szandálja nyikorog.
Lukianosz 2. századi társadalmi vígjátékában,Az istenek tanácsában, Mómosz vezető szerepet játszik egy vitában arról, hogyan tisztítsák meg az Olümposzt az idegen istenektől és barbár félistenektől, akik rontják annak égi rangját.
A reneszánsz szerző,Leon Battista Alberti megírtaMómosz, avagy a fejedelem (1446) című politikai művét, amely a száműzetése után folytatta az isten történetét. Miután az istenekkel szembeni folyamatos kritikája megingatta az isteni rendet,Jupiter egy sziklához kötözte, majdkasztrálta. Később azonban, hiányolva őszinteségét, Jupiter felkutatott egy kéziratot, amelyet Mómosz hátrahagyott, és amelyben egy olyan földi ország kormányzásának módját írta le, ahol szigorúan szabályozott igazságosság uralkodik.
A 16. század elejénErasmus szintén Mómoszt állította a hatalom jogos kritikájának bajnokaként. Elismerte, hogy az isten "nem olyan népszerű, mint mások, mert kevesen fogadják szívesen a kritikát, de azt merem mondani, hogy az összes isten közül, akiket a költők megénekeltek, egyik sem volt hasznosabb."
Giordano Bruno filozófiai értekezése,A diadalmas fenevad kiűzése (1584) szintén Lukianosz példájához nyúl vissza. Ebben Mómosz szerves szerepet játszik azolümposzi istenek és Bruno narrátorainak párbeszédében, miközben Jupiter arra törekszik, hogy megtisztítsa az univerzumot a gonosztól.
A 17. századi angol írók Mómosz alakját szelídebb, szórakoztatóbb szellemben mutatták be, példáulThomas CarewCoelum Britannicum (1634) című maszkjában, amelyetI. Károly király és udvara előtt adtak elő. ACoelum Britannicum-ban Mómosz és Merkúr egy tervet dolgoznak ki az "égi Csillagkamra" megreformálására. Két évszázaddal később ez a mű hatással voltHenry David Thoreau-ra, amikor aWalden írására készült.
John DrydenSecular Masque (1700) című rövid darabja a klasszikus istenségek közvetítésével gúnyolja a kortárs társadalmat. Mómosz vezető szerepet játszik benne, amint szarkasztikus szellemséggel lelepleziDiana (vadászat),Mars (háború) ésVenus (szerelem) sportjait, mondván: "Jobb nevetni, mint sírni."
Hasonló iróniával szemléli az emberiséget változatlan helyzetétCarl SandburgMómosz című szobra (1914): "Az embereket, akik halálosan komolyan játsszák a történelem régi, ismert, ünnepélyes ismétlődéseit," miközben tovább népesítik túl a világot, hogy aztán vérbe borítsák.
Európa más részein Mómosz alakja egyre inkább könnyed és érzelmes komédia figurájává szelídült, hasonlóvá válva a francia és olaszCommedia dell'arteHarlekinjéhez. Egy tipikus előadásban, példáulHenry DesmaretsLes amours de Momus (1695) című opera-balletjében, egy nimfa szerelmi kegyeiért verseng.
Ebben az időszakban Mómosz a humoros szatíra patrónusa lett, együttműködve akomédia és atragédia alakjaival. Így jelent meg e női alakok között aThe Beauties of the English Stage (1737) címplapján, mígLeonard DefraineFigures of Fabled Gods (1820) művébenKomosszal, akarnevál istenével ésThemisszel, a gyűlések védnökével társul.
A Harlekinhez való kapcsolódása, valamint mint az igazságokat humorral befogadhatóvá tevő figura miatt Mómosz mostanra a Bolond helyét foglalta el egy franciaMinchiate kártyacsomagban. NevétGeorge Saville Carey szatirikus költeménye is viseli:Momus, or a critical examination into the merits of the performers and comic pieces at the Theatre-Royal in the Hay-Market (1767). Maga az isten azonban itt nem jelenik meg, csak "Mómosz fiai", a komikus színészek.
Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap