Férjét, Lotaringiai Ferenc császárt még 1740-ben az összes uralma alá tartozó országban névleg társuralkodói rangra emelte, ám a valódi hatalmat továbbra is ő maga gyakorolta. Magyar királyként férje esküt tettPozsonyban a magyar rendek előtt 1741. szeptember 21-én, de nem koronázták meg. Hitvese halálát követően Mária Terézia 1765-ben elsőszülött fiát, a későbbiII. Józsefet tette meg jelképes társuralkodóvá. Házasságából összesen tizenhat gyermek született, köztük két későbbi német-római császár és magyar király, egyfrancia királyné, egynápoly–szicíliai királyné.
Mária Jozefa főhercegnő (1751–1767), akit elhalt nővére, Johanna Gabriella után szintén IV. Ferdinánd nápolyi királlyal jegyeztek el, de állítólag ő is meghalt az esküvő előtt.
Alig egy évvel Mária Terézia születését követően jött világra húga,Mária Anna főhercegnő, majd 1724-ben született Mára Amália nevű testvérük is, aki azonban 1730-ban, gyermekként hunyt el. Mária Terézia hasonlított édesanyjára és húga, Mária Anna pedig őreá. A porosz nagykövet leírása alapján élénk kék szemei, valamint világosbarna haja volt, enyhe vöröses árnyalattal. AHabsburg-család sok más korábbi tagjával ellentétben a főhercegnő szülei és nagyszülei nem álltak közeli rokoni kapcsolatban egymással.
Mária Terézia a leírások alapján komoly és visszafogott gyermek volt, szeretett énekelni és íjászkodni. Édesapja, a császár sokáig reménykedett abban, hogy fiúörököse is fog születni, így leányát nem nevelte uralkodónak.[6] Tanult matematikát, történelmet, táncot és zenét is, ám igazán a nyelvek területén jeleskedett: családjávalfranciául társalgott, anémet nyelv mellett pedig folyékonyan beszéltolaszul,spanyolul éslatinul.[6][7] Oktatását ajezsuiták végezték, ám taníttatása hiányosnak bizonyult: helyesírása és írásjelei szokatlanok voltak, emellett pedig hiányzott belőlük az a fajta formális modor, amely Habsburg felmenőire jellemző volt. A császári család gyakran szervezett operaelőadásokat, többet maga a császár vezényelt le leányai szerepeltetésével.
Mária Terézia tizennégy éves korától édesapja megengedte neki, hogy részt vegyen a birodalmi tanács ülésein, ám az államügyeket sosem vitatta meg leányával. Annak ellenére, hogy élete utolsó évtizedeit Mária Terézia örökségének biztosításával töltötte, Károly császár sosem készítette fel őt a jövőbeni szuverén uralkodói szerepre.
Mária Terézia a koronázási dombon anégy égtáj felé végrehajtott kardcsapás közbenPozsonyban, az1741-es országgyűlést követően, ahol elhangzott aVitam et sanguinem pro rege nostro! („Életünket és vérünket királyunkért!”)Mária Terézia magyar királynővé koronázása 1741. június 25-én apozsonyiSzent Márton-székesegyházban
Az 1723-asPragmatica sanctióban III. Károly kimondta aHabsburg Birodalom feloszthatatlanságát, törvényesítette a nőági örökösödést, és ezt számos nemzetközi szerződésben el is ismertette az európai hatalmakkal, ennek ellenére halála után háború indult az osztrák örökség megszerzéséért, ésII. Frigyes porosz király hadüzenet nélkül támadt a Habsburgokra. Az 1740 és 1748 között dúltháború során a birodalom elveszítetteSziléziát, amelyPoroszországhoz került. Az Ausztria elleni háborúba Poroszország mellett bekapcsolódott még Franciaország,Bajorország ésSzászország is. A háború kezdetén Ausztria kedvezőtlen helyzetben volt, mert alig egy évvel korábban zárta le aTörökország ellen folytatott háborút. Még Mária Terézia édesapja, az idős III. Károly császár hagyta, hogy az oroszok, akik szintén hadban álltak a törökökkel, meggondolatlanul belerángassák birodalmát ebbe a háborúba. Ennek következtében hatalmas szerbiai, boszniai és havasalföldi területek vesztek el, amelyeket Ausztria még az 1718-aspozsareváci békeszerződésben szerzett meg.
1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia aPozsonyba összehívottmagyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek koronáját fegyverrel megmenteni. Mária Terézia jól tudta, hogy trónját csak a magyar rendek segítségével tudja megvédeni a porosz fenyegetéstől, és azt is, hogy a birodalom szervezete korszerűsítésre szorul. Mária Terézia, hogy megnyerje a magyarok támogatását, az összehívott pozsonyi országgyűlésen előterjesztette kívánságait. A magyar rendek kezdetben ellenállást mutattak. Az uralkodónő személyesen jelent meg az országgyűlésen, gyászruhát viselve, karján fiával, a gyermek II. Józseffel. Ez később a hírespozsonyi jelenet-ként lett ismert. A fiatal királynő hatásos beszédet mondott, állítólag[8] ezt követően mondták ki a jelenlévő magyar nemesek egybehangzóan:Vitam et sanguinem pro rege nostro!, azaz „Életünket és vérünket királyunkért!”. E közfelkiáltással kiálltak akirály[9] mellett, aki cserében érvénytelenítette III. Károly király néhánymagyarellenes intézkedését, illetve törvényben rögzítette a nemesi földbirtokok adómentességét, továbbá engedélyezte a hadseregben a magyar nyelvű vezényletet. A királyi engedmények fejében 11 magyarhuszárezred (mintegy 35 000 katona) harcolt azosztrák örökösödési háborúban aHabsburg trónért Európa hadszínterein. 1745-ben elhunyt a Habsburgok egyik fő ellenfele,Károly Albert bajor választófejedelem és német-római császár, ez tovább gyengítette a katonailag megrendült Habsburg-ellenes koalíciót. Károly Albert fia,III. Miksa választófejedelemkülönbékét kötött Mária Teréziával. Ennek nyomán Mária Terézia férjétI. Ferenc néven még 1745-ben német-római császárrá választották. Az osztrák örökösödési háborút 1748-ban azaacheni békeszerződés zárta le. Szilézia nagy része ugyan porosz kézre került, de Mária Terézia sikeresen elismertette osztrák főhercegnői trónját, és a Habsburgok nagyhatalmi státusza is fennmaradt. Ezt követően 1756 és 1763 között lezajlott ahétéves háború, amelyben Ausztria sikertelenül kísérelte meg Szilézia visszaszerzését. Így Mária Terézia uralkodásának közel fele háborúkkal telt el. Ez annyira kimerítette birodalmát, hogy a hétéves háború után az uralkodónő már inkább békére vágyott, és nem volt hajlandó belépniNagy Katalin cárnő szövetségében az Oszmán Birodalom elleni1768–74-es orosz–török háborúba, miután 1736-39-ből elég rossz tapasztalatai voltak.
Mária Terézia megszerezte, és meg is tartotta örökségét, ám anémet-római császári koronát női mivolta miatt nem örökölhette, így férjéből,Ferencből lett német-római császár, ám az irányítás Mária Terézia kezében összpontosult, férje csak egyfajta titkárként segítette az uralkodó főhercegnő munkáját. Ám az uralkodónő nem tartott igényt arra, hogy az államirányítás kulcspozícióit csak a saját kezében tartsa, ehelyett következetesen és tudatosan kereste új tanácsadóit és vezető politikusait. Az egyik ilyen fő szerepet az osztrák diplomata,Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz herceg foglalta el, aki az örökösödési háborút lezáró béketárgyalásokon is képviselte hazáját. Későbbpárizsi követ, majd államkancellár is lett. Az ő nevéhez fűződik az osztrák külpolitika új vágányra terelése is. Az osztrákok között régóta fennálló franciaellenesség után tető alá hoztaFranciaország ésAusztria szövetségét. Fontos szerepe volt továbbá a belpolitikában is, többek között ő dolgozta ki az uralkodónő magyarországi politikájának alapelveit is. 1749-ben nagy igazgatási reform kezdődött, amely központosította azosztrák örökös tartományok kormányzását. Ezt a reformot ugyan vissza kellett vonni, ám a rendiség visszaszorítása továbbra is érvényben maradt. Az uralkodónő gondolkodása, a korszellemnek megfelelően az volt, hogy az a természetes hierarchia, ha a férfiak a nők fölött állnak. Férje és társuralkodója, Ferenc, annak ellenére, hogy alig kapott szerepet a politikában, sosem érezhette úgy, hogy ez a hierarchia megfordult volna. Mária Terézia, a lányainak írt leveleiben hosszan oktatta őket erről, mint 1766-banMária Krisztina lányának írta, „Tudod, hogy mindenben alá vagyunk rendelve férjünknek, engedelmességgel tartozunk neki, egyetlen törekvésünk az kell legyen, hogy kiszolgáljuk, hasznosak legyünk számára, legjobb barátunkká tegyük.”.
Legfontosabb reformjai közé tartozik, hogy a végrehajtó hatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatástól, így már nem azok ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett volna hajtaniuk. 1761-ben Kaunitz kancellár javaslatára államtanácsot állított fel, amelynek segítségével a politikai döntések jelentős szakmai támogatást kaptak. Megszüntette ugyanakkor a16. századtól működő titkos udvari tanácsokat. Komoly ellenállást váltott ki a királynő vámrendelete. Ez azt a célt szolgálta, hogy a birodalmon belüli munkamegosztást állandósítsa, valamint hogy a nemesség kikezdhetetlen adómentessége miatti jövedelemkiesés pótlását biztosítsa. Ennek érdekében különvámvonalat húztakMagyarország és az örökös tartományok közé, amelyen a hazánkból kivitt iparcikkekre nagyon magas vámtételt határoztak meg. Ugyancsak magas vámot kellett fizetni akkor, ha nyersanyagot vagy mezőgazdasági terméket akartak kivinni a birodalmon kívülre. Alacsony volt viszont a vám az örökös tartományokból Magyarországra érkező iparcikkekre, és a magyar mezőgazdasági árukra, ha az örökös tartományokba vitték őket.
Mária Teréziának szívügye volt az oktatás. ANagyszombati Egyetemet 1777-benBudára helyeztette. 1773-ban feloszlatta ajezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag bevezetésére: elrendelte a közhasznú tárgyak felvételét, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot (a történelem tantárgy is ekkor került be a tanrendbe). 1777-ben kiadott tanügyi rendelete, aRatio Educationis az állam irányítása alá helyezte és egységesen szabályozta a teljes magyarországi oktatásügyet. A közhiedelemmel ellentétben nem írt elő általános tankötelezettséget. A gimnázium megteremtésével összekötötte az elemi és a felsőfokú oktatást, tanítóképzőket állított fel, bővítette az egyetemi karokat, illetve újakat alapított. Támogatta továbbá az egészségügyet is. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról.
A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztakzsoldosokat, most már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes. A reformok következtében ezeket is szabályozták.
1760. szeptember 11-én állította föl a „magyar királyi nemesi testőrséget”. Az 1764-es rendi gyűlés a 100 fiatal nemesből álló alakulatra évenként 100 000 forintot ajánlott fel, és szabályozta, hogy a jelölteket maguk a vármegyék ajánlják. Ezen kívül, Erdély külön 20.000 forintot adott húsz testőr ellátására. Az egész gárda 120 főből állt, mindenkori kapitánya a hadsereg tábornoki karának tagja volt, és az 1765. évi VI. törvénycikk alapján felvették Magyarország zászlósurai közé. E testőrség szerepe II. József uralkodása alatt csökkent, de egész 1848-ig nagy dicsőségnek számított a tagjának lenni. Az elitalakulatban szolgáltak a híres „testőrírók” is, akik lerakták a modern magyar irodalom alapjait:Bessenyei György,Orczy Lőrinc,Gvadányi József,Dugonics András,Pálóczi Horváth Ádám.[10]
Mária Terézia igen buzgókatolikus volt, az eretnekektől irtózott, azsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal országai területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a kárát.1740 és1780 között aGonzaga Eleonóra királyné által alapítottCsillagkeresztes Rend védnökasszonya volt, ami a katolikus, jótékonykodónemesasszonyok kitüntetése és szervezete volt. Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani. A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az egyházi ünnepek számát csökkentette. 1775-ben az erősödő külpolitikai nyomás hatására, két év késéssel, kénytelen volt feloszlatni birodalmában is ajezsuita rendet. Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogySzombathelyet ésSzékesfehérvárt püspöki székhellyé teszi. ASzombathelyi egyházmegye területét a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegyékből szakította ki. Első püspökévéVI. Piusz pápa engedélyével a rendkívül műveltSzily Jánost tette meg. AFehérvári egyházmegye a veszprémi püspökség területéből alakult ki, első püspöke pedig Séllyei Nagy Ignác lett.[11] Mária Terézia támogatta a görögkatolikus egyházszervezet fejlődését is.Eszterházy Károly egri püspök tiltakozása ellenére 1771-ben felállította aMunkácsiegyházmegyét, s ezzel az északkeleti vármegyékben élő görögkatolikusokat kivonta az egri főpásztor joghatósága alól. 1777-ben aNagyváradiegyházmegyében élő görögkatolikusok számára is egyházmegyét (Nagyváradi Görögkatolikus egyházmegye) alapított. Ugyanebben az évben felállította aKőrösiegyházmegyét is, mely a márcsai unióban (1611-ben) létrejött délvidéki görögkatolikus közösségek egyházkormányzati egysége lett.[12] Azellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, aprotestáns vallásokat nem tűrte, Magyarországon és Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő vallási tolerancián.
A bécsi udvar már évtizedek óta tervezte a magyarországi nemesség megadóztatását, (a birodalom osztrák felén a nemesség már régen adózott) azonban a magyar rendek mindig a leghatározottabban és egységesen felléptek ennek a kiváltságnak a védelmében. Az 1751. évi országgyűlésen újra kísérlet történt a nemesi adózás elfogadtatására, azonban ez a kísérlet is elbukott (1751. évi XIX.tc). A magyar nemesség azért, hogy a jövedelmét növelje, megnövelte a majorsági földeket a jobbágytelkek rovására, amely miatt az államot kár érte, hiszen a majorsági földek jövedelme után nem kellett adót fizetni a jobbágytelkek után pedig igen. Ezáltal csökkent a kereskedelemből származó adóbevétel, és az udvar ezt a földesúri jövedelemnövekedést akarta megcsapolni. Mária Terézia 1754-ben bevezette akettős vámrendszert, amely erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. Ezen vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából ésCsehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt ezen a téren megnehezítették.
A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (például: 1765–66 között aDunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyarrendi országgyűlés elutasította, a királynő[9] e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynekurbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Ebben részletesen az uralkodónő a földesurakkal szemben akarta megvédeni a jobbágyokat, illetve azok adózóképességét. Szabályozta a jobbágyok terheit, jogait és a jobbágytelek nagyságát. Minden jobbágy egy egész telek után heti egy nap igás vagy két nap gyalogrobottal (ingyenmunka) tartozott földesurának. A pénzadót teleknagyságtól függetlenül 1 forintban határozták meg. A robot mellett a termés egytizedét kitevő kilencedet is be kellett szolgáltatni a gabonából, borból, lenből, kenderből, valamint a méhkasok és bárányok után. Ezen felül bizonyosföldesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedtek ajobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették. Az urbáriumrendelet könnyített ugyan a jobbágyok helyzetén a nyugati területeken, de például azAlföldön nehezítette a megélhetést.
Mária Terézia nevéhez fűződik aRegulatio Cigarorum rendelet. Ekkor kezdődött a cigányok erőszakos integrálása és asszimilálása. 1761. november 13-án rendeletében megtiltotta a cigány nép elnevezésének további használatát, és az új elnevezésüket tette kötelezővé:újlakosok,újmagyarok,újparasztok (németül:Neubauer). Mária Terézia 1767. november 27-én kiadott rendeletével megtiltotta a cigányok egymás közti házasságát. Elrendelte az újparasztok félévenkénti összeírását, megtiltotta és büntette a döghúsevést.[13][14]
1764-ben történt az az eseménysorozat, amelyet a történetírásmadéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer. A bécsi udvar megbíztaAdolf Nikolaus von Buccow tábornokot, hogy szervezzenErdélyben két székely és két román határőrezredet. Aszékelyek többször föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltóSiskovics József tábornok parancsot adott katonáinakMadéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. A mészárlásban körülbelül 400 személy, köztük nők és gyermekek, vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlásaMoldvába, illetveBukovinába.
A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt, mint apjáé,III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta abetelepítéseket Magyarországra. Az államkincstár költségén több tízezer német ajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiketPest,Vecsés,Buda ésEsztergom környékén, aPilisben,Szatmár vármegyében (aRákóczi-szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe),Baranyában, aDélvidéken és aBánságban (e három utóbbi helyen atörök hódoltság idején kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. ABánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be aKárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban azAlföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi lakosság etnikai arányait.[15] 1765-től uralkodásának végéigfelvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.
Férjének,I. Lotaringiai Ferenc császárnak 1765-ben bekövetkezett halála után legidősebb fia, József Benedek főherceg lett a császár,II. József néven. Ausztriában társuralkodóként kormányzott anyja mellett, bár anya és fia sok politikai kérdésben igen ellentétes álláspontot foglalt el. A felvilágosodás filozófusainak szellemében nevelkedett József a radikális reformokat sürgette, konzervatív gondolkodású anyja azonban nem fogadta el ezeket. A magyar és cseh királyi székben II. József követte, akit Magyarországon „kalapos király”-nak neveztek, mert nem fogadta el a magyar alkotmányt, és nem koronáztatta meg magát.
A királyné néhány gyermeke himlő következtében halt meg. Fiának, Józsefnek első feleségét is a betegség vitte el és második felesége is elkapta. Mária Terézia második menyétől, Mária Jozefától kapta el a betegséget1767-ben, amely az uralkodónő elővigyázatlanságának tudható be.[17]
Mária Terézia élet és halál között volt. A bécsiek hatalmas rokonszenvvel voltak iránta: imádkoztak és miséket is mondtak érte. A királyné végül szerencsésen túlélte a betegséget, a hírt a császárváros üdvrivalgással fogadta.[18] Ő azonban nem tudott ennek örülni, mivel lányát, Mária Jozefát, akinek épp akkor lett volna esküvője a nápolyi királlyal, elvesztette.
Ezek az emlékek később döntően befolyásolták Mária Terézia azon elhatározását, hogy támogassa családjában a himlő elleni védőoltást.[19]
Nagyon megviselte férje halála. Utána már csakis feketében járt. Az ekkor már uralkodását elkezdő József fiával a kapcsolata egyre konfliktusosabb lett, mivel Mária Terézia hívő és konzervatív katolikus volt, József pedig a felvilágosodás eszméit követte, ezért anyja egyházellenesnek tartotta.[20]
Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el Bécsben, tüdőgyulladás következtében.[21]
.svg)
