Aliturgia egyvallási csoport által végzett szokásos – hagyományban gyökeredző, előírás alapján végzett, rendszerbe foglalt imádságsor és szertartásrend – nyilvános tisztelet,imádat,istentisztelet. Vallási jelenségként a liturgia eljárásmód, ami lehetőséget kínál aszenttel közös érzelmi, lélektani hatás átéléséhez, ebben való közös részvételt jelent; esetleg kapcsolatot teremt az istenséggel, valamint a többi résztvevővel; miközben dicséret, hálaadás, kérés, vagy bűnbánat kifejezései is elhangzanak. Szorosabb értelemben a liturgia vallási szertartások egy meghatározott része. Minden vallási csoportban találunk előírást a megfelelő időben és sorrendben végzett vallási szolgálatokra, közös imádságokra, a szertartásrendre; de nem minden vallási szertartás, tevékenység, vagyrítus liturgia.
Azábrahámi vallásokban (iszlám,keresztény,zsidó), a megfelelő liturgiaIsten szolgálatát jelenti; ez közös és kölcsönös szolgálata, kötelessége, de egyben kötelezettsége is a közösség vezetőinek és a résztvevő imádóknak.[1]
Arómai katolikus egyházban ma a liturgiaJézus Krisztus misztikus testének, nevezetesen a főnek és a tagoknak egész, hivatalos istentiszteletét jelenti,[2] másképpen megfogalmazva, a liturgia az üdvösségtörténet megjelenítő átimádkozása, melynek során Isten dicsőítése és az emberek megszentelése történik. Azortodox kereszténységben a liturgia magát aszentmisét jelöli (Szent Liturgia), aprotestantizmusban pedig általában a hivatalosistentiszteletet, amelynek leglényegesebb eleme azigehirdetés és a gyülekezeti ének.” [3]
Aliturgia szó a klasszikusgörögben (λειτουργία,leitourgia; laosz, 'nép' + ergon, 'munka')közmunkát,népért végzett közszolgálatot jelentett, amit egyesek és csoportok a városállam, a nép javára végeztek, mint például a hadviselés, azolimpia, vagy a színházi játékok.
AzÓszövetség görög fordítása, aSeptuaginta már legtöbbször kultikus összefüggésben használja, aSzent Sátorban végzettpapi szolgálat értelemben (vö. Kiv 28,31-35; 29-35. f.; Szám 24. f.; Ez 40-46. f.), néhol pedig tágabban értelmezve afelebaráti szeretet tetteire alkalmazza. AzÚjszövetségben jelenti az 'evangélium hirdetését' (vö. Róm 15,16; Fil 2,14-17.30), 'tevékeny felebaráti szeretetet' (vö. Róm 15,27; 2Kor 9,12; Fil 2,25), valamint az 'istentiszteletet' (vö. ApCsel 13,2; Lk 1,23), de aZsidókhoz írt levél „lefoglaljaKrisztusfőpapi működésének leírására” [4] (8,6). Az első keresztényeknél a liturgia a szentmise, az Isten tiszteletére végzett cselekedetek gyűjtőfogalma, ami tovább él a keleti kereszténységben, viszont a római egyházban nem honosodott meg a kifejezés. Itt a liturgiára használt kifejezések:munus, oficium, mysterium, sacramentum, ritus, actio, stb. A nyugati egyházban csak később, "a16. sz. óta használt fogalom, kezdetben szintén kizárólagmise jelentéssel, majd (a hivatalos egyházi nyelvben a19. sz.-tól) hivatalosan elrendelt istentiszteletek összessége,"[3] vagy azoknak az egyház által előírt normáknak a gyűjteménye, amely a kultusz végzését szabályozza. A liturgia szót aliturgikus mozgalom eredményekéntXII. Piusz pápa és aII. vatikáni zsinat (1962–1965) honosította meg újra.
Latin nyelven ott kezdték el végezni a szertartásokat, ahol a lakosságlatinul beszélt. Mindenekelőtt Itáliában, Afrika északi részeiben, Galliában és Hispániában. Latin lett a liturgia nyelve a római egyház által megtérített népeknél is, kivéve aszlávokat.[7]
A liturgia megállapítása az Egyház jogköréhez tartozik, minthogy a liturgia nem más, mint a hitcikkelyekben foglalt kinyilatkoztatott igazságok szimbolikus kifejezése és gyakorlati alkalmazása.[8]
A liturgiák kialakulásának kezdeteNagy Konstantin rendelete, mely a keresztény vallásnak szabadságot biztosított.[9] A kialakulásában jelentős tényezők voltak a stációk (állomások), s a velük kapcsolatoskörmenetek, avértanúk tisztelete, az Úr ünnepei, akántorböjtök, a templomszentelések, kapcsolatban azereklyék elhelyezésével a templomokban és oltárokon; a katekumenátus és nyilvános bűnbánat intézményeinek kiépítése stb.[10]
A római katolikus egyházban számos oly mű van, mely az elmondandó imádságokat (Breviárium), az elvégzendő szertartásokat (Rituale Romanum, külön előírás, a Ceremonialé episcoporum v.Pontificale szerint végzik püspöki szertartásaikat a püspökök és a főpapok), a mise végzésének a szabályait (Missale) írják elő.[11]
A kötelezően használandó, írásba foglalt, az egész évre előírt összes szertartási szöveget és szertartásrendet aliturgikus könyvekben jelenteti meg az egyház már a kora középkortól, a 6–7. századtól kezdve. Ezek az egyházi könyvek (füzetek) tartalmuk szerint lehetnek:
ordók, vagy rubrikás könyvek (a papi teendők pontos leírása és azok elvégzésére utasítások)
I. Gergely pápa ösztönözte a liturgikus énekek összegyűjtését, füzetekbe rendezését és előírta ezek rendszeres, színvonalas használatát.[12][13]
A történelem folyamán a népi hiedelmek és babonák beolvadtak a római katolikus liturgiába, felhasználva éppen azt, amelyek ellen az Egyház mindig is küzdött.[14]
Eredetileg nincs parancs arra, hogy a keresztény liturgiában milyen nyelvet kell használni. ARómai Birodalom területén terjedő keresztény vallás latin nyelven kezdte a szertartásait végezni, hiszen ott a lakosság döntő része beszélte, vagy értette a latint. A később megtérített népeknél is a latint használták, mivel a térítők legtöbbször nem beszéltek a megtérítettek nyelvén, kivéve a szlávoknál. Jogszokás miatt emelkedett végül törvényerőre, hogy latin lett a római liturgia hivatalos nyelve. Változást a protestáns mozgalmak hoztak, ezek hatására a Vatikánban is belátták, hogy nekik is a nép anyanyelvét kellene használniuk szertartásaikon; ezért aII. vatikáni zsinat határozata szerint a liturgia minden területén: a miséken, a szentségek kiszolgáltatásánál és egyéb szertartásoknál is ajánlatos és hasznos a vallásos közösség anyanyelvén szólni a hívőkhöz.[15]
A katolikus teológián, illetve liturgikán belül a liturgiát sokféleképpen próbálták meghatározni. A19. század végén indulókatolikus liturgikus mozgalom egyik képviselje, a belgaLambert Beauduin a liturgiátaz egyházkultuszának nevezi. AbencésOdo Casel kutatásai alapján így fogalmaz: a liturgia Krisztus üdvözítő tetteinek (kereszthalálának és feltámadásának) megjelenítése az Egyház szertartásaiban, melyek révén a megváltás üdvözítő eseményei jelenvalóvá lesznek a szimbólumok fátyla alatt. A liturgikus mozgalom eredményeitXII. Piusz pápa1947-ben aMediator Dei kezdetűenciklikájában foglalta össze, ahol az értékes megállapításokat kiválogatta és szentesítette. Az enciklika definíciója aII. vatikáni zsinat gondolkodásának meghatározója és kiindulópontja is lett:
"A szent liturgia tehát nem más, mint az a nyilvános istentisztelet, amelyet a mi Üdvözítőnk, mint az Egyház feje, bemutat a mennyei Atyának, és amelyet a hívek közössége bemutat Alapítójának és rajta keresztül az örök Atyának. Tehát, röviden összefoglalva, a szent Liturgia Jézus Krisztus egész titokzatos testének, a Fejnek és a tagoknak nyilvános istentisztelete." (XII. Piusz pápa: Mediator Dei, 20.)
Ezt a meghatározást a II. vatikáni zsinat a következőképpen erősítette meg:
"Méltán foghatjuk föl tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi hivatalának gyakorlását, melyben érzékelhető jelek jelzik és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste, vagyis a fő és a tagok együtt, teljes értékű, nyilvános istentiszteletet mutatnak be." (Sacrosanctum Concilium, 7.)
"A liturgia az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje. Az apostoli munkának ugyanis az a rendeltetése, hogy mindazok, akik a hit és a keresztség által Isten gyermekei lettek, jöjjenek össze, az Egyház közösségében dicsérjék Istent, vegyenek részt az áldozatban, és vegyék az Úr vacsoráját. […] Tehát a liturgiából, elsősorban az Eucharisztiából mint forrásból fakad számunkra a kegyelem; s általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése, melyre mint célra az Egyház minden más tevékenysége irányul." (Sacrosanctum Concilium, 10.).
A katolikus liturgiábanmisztériumokat ünneplünk és misztériumok részeseivé válunk. Az Odo Casel által kifejtett misztériumteológia óta pedig a teológusok a liturgiát a misztériumos látásmód szerint is vizsgálják.
A görögmüsztérion szó amüein igéből származik, amelynek klasszikus jelentése: bezárás, valami becsukása, elrejtése, eltitkolása. Azonban a Bibliában nem ebben az értelmében szerepel, nem elrejtendő titok, hanem Isten titkait jelenti, Isten üdvözítő tervét, amely a prófétákon keresztül adott kinyilatkoztatás tárgya (vö. például Ám 3,7), azaz olyan titok, amelyet ismertté kell tenni (vö. Ef 3,2-12; Kol 1,25-26). A "titok" tárgya Istennek Krisztus kereszthalálával megvalósult üdvösség terve – ez volt kezdettől elrejtve a teremtő Istenben. Ez a Krisztus-misztérium, azaz Jézus Krisztus élete és halála (annak eseményeivel, halálával, feltámadásával) folytatódik a történelemben és az egyes ember életében: ez a történeti misztérium. Amennyiben Krisztus misztériuma folytatódik tovább az Egyházban, maga az Egyház is misztérium, alap-szentség,[16] amellyel megszenteli a világot és megdicsőíti Istent. Azok a jelek, szertartások, amelyek a liturgiában ténylegesen közlik a megváltás kegyelmét, a kultikus misztérium.
A liturgia által„»megvalósul a megváltás műve«, a legnagyobb mértékben hozzásegít ahhoz, hogy a hívek életükkel kifejezzék és másoknak megmutassák Krisztus misztériumát és az igaz Egyház sajátos természetét; tudniillik, hogy egyszerre emberi és isteni, látható, ugyanakkor láthatatlan javakban gazdag, buzgón tevékenykedik és elmerül a szemlélődésben, jelen van a világban, de az ég felé zarándokol; úgy azonban, hogy benne az emberi az istenire, a látható a láthatatlanra, a tevékenység a szemlélődésre, a jelenvaló a jövendő örök hazára irányul és annak van alárendelve.” (Sacrosanctum Concilium, 2.)
AzÚjszövetség számos más megközelítés mellett úgy is bemutatjaJézust, mint akiIsten, az Atya előttpapi tevékenységet végez: életével, halálával és föltámadásával bemutatja az egyszeri és tökéletesáldozatot, s ezzel hatékonyan jár közben az emberiségért. Noha földi szemlélet szerint az ún.Krisztus-esemény konkrét történelmi időben zajlott le, Isten időtlenségét és változhatatlanságát alapul véve Jézus papi tevékenységét állandó, örök aktusnak kell tekinteni.
AJelenések könyve képszerűen mutatja be, ahogy azangyalok ésszentek – vagyis az Istenhez hűségesek – a mennyben Istent dicsőítik. Az egyházhitvallásának kezdettől meghatározó eleme a „szentek közössége”. Következésképpen a földi egyház istentiszteletét és a „mennyei liturgiát” nem két külön dologként értelmezi, hanem egyetlen valóság két vetületének.
Az égi és földi liturgia egységében való hitet példázza akatolikus egyházeucharisztikus gyakorlatából vett alábbi idézet:
„Könyörögve kérünk, mindenható Istenünk,
szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei oltárodra
isteni Fölséged színe elé,
hogy mi, akik erről az oltárról
Fiad szentséges testében és vérében részesülünk,
minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk.”[17]
Akeleti rítusú liturgiák forrásaJeruzsálem,Antiókhia ésAlexandria. Főleg a kis-ázsiai kappadókiai atyák (Nagy Szent Vazul) dolgozták át a sémita jellegű antiókhiai liturgiát görög nyelvre, amelyet aztánAranyszájú Szt János honosított meg a császári székhely miatt egyre jelentősebbé vált Bizáncban. Ezt a görög nyelvű liturgiát vették át amelkita keresztények szír nyelven.[7]Aranyszájú Szt János liturgiája a 7-8. században elterjedt egész keleten és Dél-Itáliában. 988-banVlagyimir kijevi orosz fejedelem megkeresztelkedett és ószláv nyelven átvette a bizánci rítust a létszámban és missziós tevékenységben kimagaslóorosz egyház számára.[7]
Azevangélikus liturgia a reformáció korában általában az ó- és középkori liturgia alapján épült ki, de azáldozati részek elhagyásával és a nemzeti nyelv bevezetésével. Mintául szolgáltLuther„Deutsche Messe“ című műve (1528). Ez a lutheri liturgia a mai napig legteljesebben az északi országok evangélikus egyházaiban maradt meg, nálunk és a reformációs hatásnak erősebben kitett területeken elemei azistentiszteletből majdnem teljesen kiküszöbölődtek.[19]
A buddhista liturgia a tisztelet és odaadás szertartása, amelyet abuddhistaszangha közösségen belül végeznek a buddhista világ szinte minden irányzatában. Gyakran naponta egyszer vagy többször végzik, és formája kicsit változhat athéraváda,a mahájána ésa vadzsrajána irányzatok között.
A liturgia főként egyszútra vagy annak részleteinek, egymantra (különösen a vadzsrajánában) és számosgathaénekléséből vagy recitálásából áll. Attól függően, hogy a gyakorló milyen gyakorlatot szeretne végezni, azt templomban vagy otthon is elvégezheti. A liturgiát szinte mindig egyvagy több tiszteletre méltó tárgy előtt végzik, fény-, füstölő-, víz- és/vagy áldozat kíséretében.
Aszalát a kötelező ima gyakorlata az iszlámban, szemben a dua-val, ami az arab könyörgés neve. Az iszlámöt pillér egyike.A szalátot rituális mosakodás előzi meg, és általában naponta ötször végzik.
Adzikr az iszlám istentisztelet egyik formája, amelyben kifejezéseket vagy imákat mondanak az Istenre való emlékezés céljából.
↑Oxford English Dictionary - Liturgy - "2.a. A form of public worship, esp. in the Christian Church; a collection of formularies for the conduct of Divine service."
Csordás Eörs:A klerikusi zsolozsmázás fejlődéstörténete és kötelezettsége; Központi Papnevelő Intézet, Bp., 1994 (Seminarium Centrale Budapestinense)
Ivancsó István:Görög katolikus liturgikus kislexikon; 2. jav. és bőv. kiad.; Szt. Atanáz Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2001
Miles Christi.Rendi ima- és énekeskönyv; összeáll., szerk. Csordás Eörs et al.; Szt. István Társulat, Bp., 2001
Kurta József:Az Öreg graduál századai Erdélyben; Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár, 2002 (Erdélyi református egyháztörténeti füzetek)
Andrea Grillo:A liturgia születése a 20. században. Tanulmány a liturgikus mozgalom és a (poszt)modernitás viszonyáról; ford. Korompai Eszter; Bencés, Pannonhalma, 2006 (Napjaink teológiája)
Vasileios archimandrita:Belépési himnusz, bemeneti vers. Liturgia és élet az ortodox egyházban; ford. Verdes Sándor; zöld-S Studio, Bp., 2007
Pásztor János:Liturgiai irányzatok a magyar református egyházban; D. Dr. Harsányi András Alapítvány, Debrecen, 2007 (A D. Dr. Harsányi András Alapítvány kiadványai)
Rupert Berger:Lelkipásztori liturgikus lexikon; magyar kieg. Füzes Ádám et al.; Vigilia, Bp., 2008
Nóda Mózes:Liturgika. Szentmise, zsolozsma, szentségek, keresztény szimbólumok; 2. átdolg. kiad.; Kolozsvári Egyetemi, Cluj-Napoca, 2009
Pákozdi István:A Bárány menyegzője. A római katolikus liturgia és a szimbólumok; Tihanyi Bencés Apátság, Tihany, 2010
Anton Konecny:A latin liturgia szociális és családi szempontjai; ford. Fencik Ilona; Gerhardus, Szeged, 2010
Hafenscher Károly:Liturgika. A keresztény istentisztelet protestáns megközelítésben, ökumenikus szellemben; Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke, Bp., 2010
Az óprotestáns liturgia Magyarország területén. Összehasonlító elemzések négy protestáns graduál alapján; szerk. Bűdi Katinka; s.n., Debrecen, 2010
Instrukció a keleti egyházak kánonjainak törvénykönyve liturgikus előírásainak alkalmazásához /A Keleti Egyházak Kongregációja; ford. Kocsis Péter Fülöp; Szt. István Társulat, Bp., 2010 (Római dokumentumok)
Jánossy Lajos:Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon; szöveggond. Ittzés Jánosné; 2. átd. kiad.; Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület–Fraternitás Lelkészegyesület, Győr–Veszprém, 2011
Christophe Geffroy:XVI. Benedek és "a liturgikus béke"; ford. Kaposiné Eckhardt Ilona; Sarutlan Karmelita Nővérek–Jel, Magyarszék–Bp., 2011 (A Kármel látóhatára)
Nyirán János:Az első magyar nyelvű liturgiafordítás Lupess István 1814-es kéziratában; Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola "Görög Katolikus Örökség" Kutatócsoport, Nyíregyháza, 2011
Georg Braulik:Ószövetség és liturgia. Válogatott tanulmányok; Bencés, Pannonhalma, 2012 (Napjaink teológiája)
Nóda Mózes:Élő liturgia. A II. vatikáni zsinatot megelőző liturgikus megújulás és hatása az erdélyi egyházmegye liturgikus életére; Szt. István Társulat–Verbum, Bp.–Kolozsvár, 2012
Burkhard Neunheuser:Liturgiatörténet. Egyház- és kultúrtörténeti megközelítésben; ford. Dolhai Lajos; Szt. István Társulat, Bp., 2012
Kádár Ferenc:Liturgika; Hernád, Sárospatak, 2013 (Sárospataki teológiai műhely)
Török József:Katolikus liturgika. A mise liturgiája és annak története; Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport–Magyar Egyházzenei Társaság, Bp., 2013 (Egyházzenei füzetek)
Az imaórák liturgiája (Liturgia horarum) a római szertartás szerint. A II. Vatikáni Egyetemes Szent Zsinat határozata szerint megújított és VI. Pál pápa tekintélyével kihirdetett szent zsolozsma 1-4.; Szt. István Társulat, Bp., 2014–2017
Gregory Collins:Krisztus kinyilvánult misztériuma. Bencés szemmel a liturgiáról és a lelki életről, 1-2.; ford. Görföl Tibor; Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2016–2018 (A Kármel látóhatára)
A húsvéti szent három nap liturgiája; összeáll. a Pannonhalmi Főapátság Liturgikus Tanácsa; Bencés, Pannonhalma, 2017
Dolhai Lajos:Az ókeresztény egyház liturgiája. A liturgia fejlődése az egyházatyák írásainak tükrében; Jel, Bp., 2017 (Litteratura patristica)
Joseph Ratzinger:A liturgia szelleme; ford. Heller György; 2. jav. kiad.; Szt. István Társulat, Bp., 2020
A liturgiatudomány kézikönyve; szerk. Anscar J. Chupungco, magyar szerk. Pákozdi István, Somorjai Ádám; Szt. István Társulat, Budapest, 2020 (Szent István kézikönyvek)
Pathai István református szertartási könyvecskéje, 1617 /Úrvacsorai rend Milotai Nyilas István Ágendájából /Melius Juhász Péter szertartási intelmei, 1563; sajtó alá rend., bev., jegyz. Fekete Csaba; Tiszántúli Református Egyházkerület Gyűjteményei, Debrecen, 2020 (A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Liturgiai Kutatóintézetének kiadványai;A Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények kiadványai)
Ez a szócikk részben vagy egészben aLiturgy című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
