A szigettel azonos nevet viselő kisvárosa a Lipari-szigetek közigazgatási központja, és az olaszországiSzicília régióMessina megyéjének része. Lipari szigetének teljes lakossága 8500 körül van. Közigazgatási szempontból Liparihoz tartozikSalina kivételével a szigetvilág valamennyi tagja (Vulcano,Panarea,Stromboli,Filicudi ésAlicudi), így Lipari városának össznépessége megközelíti a 11 ezret.
A Lipari-szigetek Y alakú kettős ívének csomópontjában helyezkedik el Lipari szigete, aszicíliai partoktól mintegy 30 kilométerre. Déli szomszédjától,Vulcanótól egy alig 900 méter széles csatorna választja el. Északnyugatról Salina, északkeletről Panarea szigete fekszik legközelebb hozzá. 37,6 km²-es területével a legnagyobb méretű társai közül.
A csaknem 10 km maximális hosszúságú szigetet több egymásraépülő, kialudttűzhányó alkotja. A változatos összetételű kőzetekből felépülő szárazföldet számos kitörési központ tevékenysége hozta létre 200 ezer évnél is hosszabb idő alatt. Lipari déli részétlávadómok jellemzik, a keleti és a nyugati partszakaszStromboli-típusú működés során alakult ki. A sziget közepén találhatók a 602 m magasMonte Chirica és az 594 méteresMonte San Angelo nevűrétegvulkánok, amelyek Lipari legmagasabb kiemelkedései. Az északnyugati szeglet fő kőzete ariolit, amely horzsakőrétegek formájában helyenként 300 méter vastagságban rakódott le. Ugyanitt található kétobszidiános lávaár, azonban ezek nagy részét már azújkőkorszakban elbányászták. Az itt kitermelt obszidiánból készült kőeszközök az egészföldközi-tengeri térségből ismertek. Ahorzsakőbányászat a sziget iparának legfontosabb tényezője volt, a Monte Chirica messziről fehérlő bányái a világ legnagyobbjai közé tartoztak. A horzsakőbányászat az 1980-as évek második felében megszűnt a szigeten.[2]
A Lipari-szigetek fő tagján számtalan különleges és látványos növényfaj él, már jellegzetes illatuk is meghatározza a sziget hangulatát. Sokfelé virítanakrekettye-,hanga-,leander-,rozmaring- ésmirtuszcserjék, de van néhány különösen feltűnő növény közöttük:
Gyakoriak ahibiszkuszfajok, változatos színű virágaik csaknem valamennyi kertnek díszei.
A Brazíliából származóBougainvillea-fajok Olaszország szárazföldje után hamar meghonosodtak itt is; falakra felfutó, élénk rózsaszín virágai szigetszerte láthatók.
A fűszernövényként használtkapribogyó a Lipari-szigetek egyik szimbóluma.
Lipari emlősfaunájának jellegzetes képviselői ajuhok,kecskék és aszarvasmarhák, amelyek egyben a helyi mezőgazdaság alapját is jelentik. A leggyakoribb vadon élő emlős azüregi nyúl. Igen gazdag a sziget madárvilága, azonban szomszédaihoz hasonlóan a vándorló madárfajok java csak rövidebb ideig tartózkodik a szigeten. A környező tengervízben számtalan halfaj él: a halászok hálójábakardhal,tonhal,szardínia,makréla ésszardella kerül. Az alacsonyabb rendű állatok közül gyakran fordulnak előugróvillások(Collembola), és egyescsótányfajok.
Horzsakőbánya a Monte Pilato oldalábanA Monte Pilato a szomszédos Monte Chirica felől
Lipari szabálytalan alakú szigete a szomszédosSalinához ésVulcanóhoz hasonlóan a szigetvilágot létrehozó legnagyobb törésvonal mentén alakult ki. Ez a vető még Szicíliában is folytatódik, és széthúzódások, tágulásos elmozdulások valamint vízszintes eltolódások jellemzik. Lipari a legbonyolultabb felépítésű sziget és geológiai története is a legösszetettebb szomszédjai közül. Korábban a vulkánkomplexum fejlődésnek négy szakaszát különböztették meg, ma a geokémiai kutatások alapján két fő periódust és azokon belül összesen tíz rövidebb ciklust tartanak számon.
Az egyes időszakok alatt mindig a sziget különböző pontjain működtek a kitörési centrumok. Az aktív ciklusokat több száz vagy akár több ezer éves nyugalmi periódusok választották el egymástól. A két legkorábbi ciklus elejétStromboli-típusú kitörések jellemezték. A későbbiekben valamennyi szakasz heves, robbanásos Vulcano-típusú erupciókkal kezdődött, ami amagma és avíz kölcsönhatására utal. A felszínre jutó magmában lévő illó anyagok általában hamar eltávoztak, így a rövid explozív periódust tartósabb effuzív (kiömléses) fázis követte. A viszkózus,riolitos magmának köszönhetően ekkorlávadómok vagy rövid lávafolyások alakultak ki.
Az első hosszabb szakasz 223 ezer éve kezdődött, amelynek során eleinte a Lipari nyugati felében lévő észak-déli irányú törések mentén tört felszínre a láva. Ennek a periódusnak a második felében (102-53 ezer éve) jöttek létre aMonte San Angelo és aCosta d'Agostorétegvulkánjai. A második szakasz kezdetén, 42 ezer évvel ezelőtt a sziget déli felére helyeződött át a kitörések súlypontja, aMonte Guardia (369 m) és aMonte Giardina (278 m) lávadómja ekkor keletkezett. Aholocénben újra Lipari északi-északkeleti részén rakódtak le riolitos vulkáni üledékek és obszidiánárak. A legutolsó ismert kitörés szintén itt, aMonte Pilato (475 m) kráterében már a történelmi időkben zajlott le, ám pontos időpontja ismeretlen. A kitöréssel összefüggésbe hozható obszidiános lávafolyások a kormeghatározási módszerek és a hiányos korabeli feljegyzések alapján Kr. u. 580 körül vagy 729-ben jöhettek létre.
Lipari kikötője kiváló fekvése miatt már az ókorban stratégiai jelentőségű volt.Szardíniával együtt aújkőkorszaktól kezdve aFöldközi-tenger térségének legfontosabbobszidiánlelőhelyének számított: a csiszoltkő-kor embere sok mindenre használta az éles, fekete színű vulkáni üveget. Lipari történelme messze a legváltozatosabb a szigetcsoport többi tagja közül, amit az ásatások nyomán feltárt számosnekropolisz és egyéb lelet is bizonyít. Valószínűleg már Kr. e. 5000 körül benépesült a sziget. A hagyomány szerint az első telepesekCampaniából érkeztek egy„Liparus” nevű hajós vezetésével. A Kr. e. 1270 körül az Ausoni-civilizáció megjelenése vetett véget az őslakók kultúrájának: az új hódítók mindent elpusztítottak, majd a sziget eddig még érintetlen pontjain építették fel településeiket. AKr. e. 9. század végén ez a közösség is eltűnt; a következő háromszáz évben Lipari és a környező szigetek lakatlanok lehettek, mivel ebből az időszakból semmilyen lelet nem maradt fenn.
ARodosz szigetén fekvőKnidosz városábólKr. e. 580-ban érkező görög kivándorlók a maiCastello környékén telepedtek le, és sikeresen védték meg új lakhelyüket, valamint a közeli vizeket azetruszkoktól. ASzürakuszai ésAthén között dúló háború során (Kr. e. 427-413) a szicíliai görög várossal kötött szövetsége miatt Liparit is többször megtámadták az athéniak, de a sziget lakói ellenálltak a rohamoknak. Akarthágóiak rövid időre bevették Liparit394-ben, amikor hadban álltakI. Dionüsziosszal, szürakuszai türannoszával.
Ezektől az incidensektől eltekintve Lipari gazdag polisszá vált, töretlen fejlődése csak 304-ben szakadt meg; ekkor Agathoklész, Szürakuszai zsarnoka kifosztotta a vele szövetséges szigetvilágot. A zsákmányolt kincsek jó része azonban a Tirrén-tengerbe veszett, melyek közül sokat felszínre hoztak és Lipari város múzeumában láthatók. A sziget azelső pun háborúban (Kr. e. 264-241) apunok tengeri támaszpontja volt, majdKr. e. 252-251-ben a rómaiak bevették, és elpusztították valamennyi települését. A római időkben – korábbi fényét elveszítve – hanyatló, periférikus térséggé vált a szigetcsoport, csupán hőforrásairól és fürdőiről, valamint száműzöttek lakhelyeként volt ismert. Ilyen száműzött volt például Priscus Attalus római trónkövetelő is, akit bukása utánHonorius római császár ide száműzött Kr. u. 416-ban.
Lipari valószínűleg már a3. században püspöki székhely lehetett. A6. századtól katedrálisában őriztékSzent Bertalan apostol ereklyéit. A9. század elején azarabok először Szicíliát hódították meg, majd 838-ban Lipari is szaracén uralom alá került. A lakosságot lemészárolták, Bertalan apostol maradványait még idejében sikerültBeneventóba menekíteni. Lipari ezután 250 éven keresztül lakatlan volt. Anormannok a11. század során visszafoglalták Szicíliát az araboktól,1083-ban Lipari is az ő kezükre került. Az új hódítókbencés apátságot alapítottak, sőt1131-ben újra püspöki központ lett a sziget.
Ettől kezdve – a folyamatos kalóztámadások ellenére – állandóan lakták Liparit, melynek története szorosan összefonódott Szicíliáéval. Sorsa a normannokat követően eleinte aStauf-ház uralkodóitól, azAnjouktól, majdaragóniai királyoktól függött.1544-ben Haireddín (vagy Ariadeno) Barbarossa vezetésével török kalózok fosztották ki, a mintegy 8000 lakost pedig rabszolgának adták el.V. Károly nápolyi király és német-római császár1556-ban spanyol és campaniai telepeseket hozott Liparira, és erődöt építtetett az egykori görög színház alapjaira. Az erőd (Castello) a következő évszázadokban sikeresen védte meg az újra felépült város lakóit, és ma is áll. A sziget többi része azonban egészen a19. századig nem volt biztonságban a Tirrén-tengeren portyázó kalózok elől.
Az 1800-as években komoly fellendülés indult meg, amit Lipari mezőgazdasági (malváziabor,kapribogyó, halászat) és bányászati termékeinek (horzsakő,timsó,kén) keresettsége indokolt. A fejlődést1880-ban a teljesszőlőállományt elpusztítófiloxérajárvány vetette vissza. Afasizmus évei alatt az olasz politikai ellenzék néhány tagját tartották fogva a szigeten.
Az utóbbi évtizedek a helyi mezőgazdaság és a bányászat hanyatlásáról, és a sziget turistaparadicsommá válásáról szóltak.
A Lipari nevű közigazgatási egység Lipari szigetéből és öt további szigetből (Vulcano,Panarea,Stromboli,Filicudi ésAlicudi) áll, melyeknek összlakossága 10 809 fő. Ebből Lipari azonos névre hallgató fővárosában mintegy ötezren élnek. A szigeten még négy nagyobb település található közel négyezer lakossal: a Lipari várossal északról szomszédosCanneto, az északi partonAcquacalda és a szárazföld belsejében meghúzódóPianoconte illetveQuattropani.
A népességváltozás görbéje is alátámasztja a 20. század elején kezdődött és az 1970-es évekig töretlenül folytatódó elvándorlás jelenségét, amelynek legfőbb oka a munkanélküliség és az ebből következő szegénység volt. A szigetcsoport lakossága az időszak alatt kétharmadára csökkent, de az utóbbi harminc esztendőben fellendülő turizmusnak köszönhetően a népességszám stagnált, illetve kissé emelkedett.
Castello: a16. századból származó erőd Lipari központjában, a kikötő felett emelkedik. A fellegvár falain belül található a San Bartolomeo-székesegyház.
A szigetvilág történelmét gazdag gyűjtemény segítségével bemutató múzeum(Museo Archeologico Eoliano) nagy része szintén a Castello területén kapott helyet. A Liparin fellelt őskori tárgyak mellett itt állították ki a környező tengervízben talált régészeti leleteket, de kialakítottak egy vulkanológiai részleget is.
Marina Corta forgalmas jacht- és kompkikötője mellett a Piazza Ugo di Sant' Onofrión áll a kisAnime del Purgatorio-templom.
Marina Lunga: a Lipari városához legközelebbi fürdésre alkalmas partszakasz.
Quattrocchi: a Pianoconte felé vezető úton található kilátópont, gyönyörű kilátássalVulcanóra.
Contrada Diana: régészeti park a részletesen feltártnekropolisszal és egy görög színház maradványaival.
Horzsakőbányák ésobszidián-lelőhely a sziget északkeleti részén, Canneto és Acquacalda között aMonte Pilato oldalában.
Monte San Angelo: Lipari második legmagasabb pontja (594 m), ahonnan szép kilátás nyílik a környező a többi szigetre; hatalmas víztározó medence, amellyel az édesvízben szűkölködő Lipari vízellátását oldják meg.
Brea, Luigi Bernabò (1998):Le isole Eolie dal Tardo Antico ai Normanni. Appendici di Wolfgang Krönig, Sul complesso architettonico normanno contiguo alla Cattedrale di Lipari; S.L. Agnello, L'iscrizione di Proba. Ravenna
Crisci, G. M. –De Rosa, R. –Esperanca, S. –Mazzuoli, R. –Sonnino, M. (1991): Temporal evolution of a three component system: the island of Lipari (Aeolian Arc, southern Italy).Bulletin of Volcanology, 53: 207-221.
Gioncada, A. –Mazzuoli, R. –Bisson, M. –Pareschi, M. T. (2003): Petrology of volcanic products younger than 42 ka on the Lipari-Vulcano complex (Aeolian Islands, Italy): an example of volcanism controlled by tectonics.Journal of Volcanic and Geothermal Research, 122: 191-220.
Szeredi István (2007):Lipari-szigetek – Aiolosz birodalma. Merhavia, Budapest,ISBN 9789639172821
.jpg)
.svg)
