Libéria, hivatalos nevénLibériai Köztársaság (angolul:Republic of Liberia) független országNyugat-Afrikában. Az országot északnyugatonSierra Leone, északonGuinea, keletenElefántcsontpart, délen és délnyugaton azAtlanti-óceán határolja. Fővárosa és legnagyobb városaMonrovia. A hivatalos nyelve azangol, de a nép kb. húszféle őshonos nyelvet beszél az országban.
Libéria nagy része trópusi esőerdőkkel borított, különösen a belső területeken. Az ország a világ egyik legnagyobb megmaradt elsődleges esőerdő-területével rendelkezik. A part mentén mangroveerdők, beljebb szavannák és erdős területek váltakoznak. Gazdag ásványkincsekben, mint például: vasérc, arany, gyémánt, bauxit és kőolaj. Jelentős erdészeti és mezőgazdasági potenciál jellemzi, fontos exportcikk a gumi és a fa. Az ország tengerpartja körülbelül 560 km hosszú és festői strandok jellemzik. a partvidék mocsaras területei mellett homokos strandok és sziklás szakaszok is előfordulnak. Az ország jelentős kikötői tevékenység központja.
Libéria különleges abban a tekintetben, hogy Afrika egyik legrégebben függetlenné vált állama, melyet Amerikából visszatért felszabadított rabszolgák alapítottak.
A tengerpart 550 km hosszú. AzAtlanti-óceán mocsaras,mangroveerdőkkel benőtt partja mentén széles parti síkság található. Az ország nagy része a 200–400 m magas, hullámos felszínű, folyók által felszabdaltGuineai-küszöbön terül el. Északi részén hegységek fekszenek: Nimba-, Wologisi-hegység. Legmagasabb pontja aWutibih (1381 m).
Libéria gazdag folyókban, melyek általában északkeletről,Guinea felől délnyugatra, az Atlanti-óceánba tartanak. Legjelentősebb folyók: Cavalla-folyó, amely a legnagyobb folyó és Elefántcsontparttal képez határt.Saint PaulMonrovia közelében torkollik az óceánba,Saint John és Cestos-folyó. A partvidéken lagúnák és mocsarak találhatók.
Trópusi éghajlatú vidék. A hőmérséklet egész évben magas, az éves ingadozás kevés. Az esős évszak nyárra esik. A téli száraz évszakban Afrika belseje felől fúj a poros, száraz, forróharmattan szél. Az éves csapadékmennyiség délről észak felé csökken. Egészen északon már nem elég zárt erdők felnövekedéséhez, ittszavanna alakult ki.
Az éves csapadékmennyiség Monroviában (illetve a tengerpart mentén) mintegy 4500 mm, ezzel az egyik legcsapadékosabb afrikai fővárosnak számít (a másik Freetown Sierra Leonéban).
A polgárháború az emberek mellett a természetnek is ártott. Amikor összeomlik a rend, éheznek az emberek, nem érdekli őket, hogy a vad védett-e vagy sem.
A kb. tucatnyi nemzeti erdő mellett egy nagy nemzeti parkot jelöltek ki: Sapo Nemzeti Park.[10] Kiterjedt trópusiesőerdő, amely védett terület és ritka élővilágnak ad otthont, ezért megtiltottak minden emberi tevékenységet. Nimba-hegység természetvédelmi terület aUNESCO-világörökség része, amely közös Guinea és Elefántcsontpart határán.
Antropológiai kutatások szerint Libéria térségének lakossága legkésőbb a12. századra, de inkább régebbre megy vissza. A mende nyelvű népek nyugat felé terjeszkedtek, délre, az Atlanti-óceán felé szorítva számos kisebb etnikai csoportot. Ezek a népmozgások összefüggtek a régi szudániMali Birodalom 1375-ös bukásával, később aSzongáj Birodalom 1591-ben bekövetkezett bukásával. Ezen kívül hatott a belső vidékek elsivatagosodása, amely lakóit elköltözésre kényszerítette. Ezek az újonnan érkező emberek ismerték a pamutfonalat, a szövést, a vasmegmunkálást,rizst és cirokot termesztettek, társadalmi és politikai intézményeiket aMali és a Szongáj Birodalomtól örökölték.
Az ország partvidéke a15. századtól vált ismertté a portugál hajósok előtt, akik 1461-ben fedezték fel ésBors-partnak nevezték el. A16-18. század között a kikötőket folyamatosan rabszolga-kereskedők dúlták fel. Libéria ismert történelme tulajdonképpen az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, amikor ott a rabszolgaság megszüntetését követően az 1816-ban alapított Amerikai Kolonizációs Társaság azUSA-ban felszabadított néger rabszolgákat letelepítette a területre. A felszabadított rabszolgák Afrikába történő visszatelepítésére a példát Anglia szolgáltatta, amikor 1787-ben Sierra Leonében megalapítottaFreetownt. Az első visszatelepülőket Libériába egy fehérmisszionárius,Jehudi Ashmun vezette; 1821-ben érkeztek meg aMesurado-fokra s egy évvel később várost alapítottak melyetJames Monroe amerikai elnök tiszteletére Monroviának neveztek el. A visszatelepített rabszolgák több kolóniát is létesítettek a part mentén. Libéria a bevándorlók telepeinek egyesítése által alakult meg1847. július 26-án, amely sokáigNyugat-Afrika egyedüli független állama volt.1857-ben magába olvasztotta a szintén Amerikából visszatelepítettek által alapítottMarylandi Köztársaságot is.[11]
A telepesek szemében Afrika az ígéret földje volt, de nem integrálódtak az afrikai társadalomba. Afrikában ők az "amerikaiak". Az állam szimbólumai - a zászló, a jelszó, a címer - és a kormányzat formái az alapítók amerikai hátterét idézik. Az amerikai libériaiak vallásgyakorlata, szokásai és kultúrája a polgárháború előtti amerikai Dél viszonyaiban gyökereztek. Ezek az eszmék közvetítésükkel nagy hatást gyakoroltak a bennszülött afrikaiakra. Az új nemzet, ahogy ők felfogták, a telepes közösség és a hozzájuk asszimilálódó afrikaiak egybefejlődése. A partvidéki "amerikaiak" és a belső vidékek "bennszülöttei" közötti örökös ellenségeskedés visszatérő témája az ország történetének. Az amerikai-libériai kisebbség többnyire sikeresen törekedett a dominanciára és arra, hogy önmagukra mint a bennszülöttek megmentőire tekintsenek. Az ország neve az újlatin nyelveken és a latinban "a szabadság földje" jelentéssel bír, a hazáé, ahol nincs rabszolgaság.
Történelme során Libéria élvezte azAmerikai Egyesült Államok támogatását, nem hivatalos együttműködését. Libéria kormányzata, amelynek mintája az Amerikai Egyesült Államoké volt, formájában demokratikus volt, de lényegében nem. 1877 után az True Whig Party monopolizálta a politikai hatalmat az országban, a választott tisztségek elosztása a párton belül dőlt el, a választás lényegében kinevezéssé silányult. Az egymást követő kormányoknak két problémával kellett küzdeni: egyik a szomszédos gyarmati hatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország nyomása, a másik a pénzügyi bizonytalanság - mindkettő veszélyeztette az ország szuverenitását. Libéria független tudott maradni Afrika gyarmatosításakor, de kiterjedt területeket vesztett, amelyeket Nagy-Britannia ésFranciaország annektált. Gazdasági fejlődését hátráltatta a libériai árucikkek piacvesztése a19. század végén és a túlzott eladósodás miatti hitelképtelenség. A hiteltörlesztés tőkét vont el a gazdaságtól.
Két jelentős esemény mozdította ki Libériát az elszigeteltségből. Az első 1926-ban volt: nagy koncessziós területet kapott az amerikai tulajdonú Firestone Plantation Company; ez lett az első lépés a libériai gazdaság (korlátozott) modernizálásában. A másik fontos esemény amásodik világháború volt, amikor az Amerikai Egyesült Államok akölcsönbérleti törvény keretében műszaki és gazdasági segítséget nyújtott Libériának, elősegítendő a gazdasági fejlődést és társadalmi változásokat.
1980-banSamuel Kanyon Doe őrmester katonai puccsal megdöntötte az addig stabil államrendet.1985-ben választási győzelmével megerősítette hatalmát.1990-benCharles Ghankay Taylor, Doe korábbi munkatársa gerilláival támadást intézett a főváros ellen. Doe-t meggyilkolták. Taylorék 1991-ben fegyverszünetet kötöttekPrince Johnsonnal, aki szintén aspirált az elnöki székre, s átmeneti elnöknekAmos Sawyert nevezték ki.1992-ben azonban újra harcok kezdődtek.1993-ra az ország szinte ketté szakadt, keleten Taylorék, nyugaton Johnsonék irányítottak. 2003 közepén végül az Egyesült Nemzetek Szervezet által kiküldött afrikai békefenntartó csapatok elfogták Taylort, Nigériába szállították és megkezdődött a békés állapotok helyreállítása.
Járőröző fegyveresek (2006)
Taylor távozása után 2003 végén ideiglenes kormány alakult. Elsődleges feladata a tisztességes és békés választások előkészítése volt. A békefenntartó csapatok védelme alatt Libériában sikeresen megtartották a 2005 őszi elnökválasztást. Október 11-én 23 jelölt indult, legesélyesebbnekGeorge Weahkru nemzetiségű, nemzetközi hírű labdarúgó számított. Az első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges többséget, a második fordulóba Weah ésEllen Johnson-Sirleaf jutott. A november 8-án tartott második fordulót döntő fölénnyel Ellen Johnson-Sirleaf nyerte, egy Harvardon végzett közgazdász. Mindkét forduló békés és rendezett volt, a libériaiak ezrei vártak türelmesen, hogy leadhassák szavazatukat.
Az Amnesty International 2006. évi összefoglalója a libériai helyzetről: "Az erőszak elszórt kitörései továbbra is veszélyeztetik a békét. A korábbi lázadó harcosok erőszakkal is tiltakoznak lefegyverzésük és leszerelésük ellen, mivel akkor jövedelem nélkül maradnak. Lassú a haladás a rendőrség, a bírósági és büntetőbíróság rendszer megreformálásában, gyakori az erőszak a bűnelkövetőkkel szemben. Elfogadták a Független Emberjogi Országos Bizottság és az Igazság és Megbékélés Bizottsága felállításáról szóló törvényeket. 200 000-nél több belföldi és külföldre távozott menekült tért vissza otthonába, de a föld és tulajdon feletti vita gyakran okoz etnikai feszültséget. Az Egyesült Nemzetek Szervezet ismét szankciókat vezetett be a gyémánt- és fakereskedelem terén. A fegyveres konfliktus idején elkövetett bűnök büntetlenül maradtak."
2006-tól Ellen Johnson Sirleaf az ország elnöke, aki a Nobel-békedíjat is kiérdemelte az évek során. A 2017 decemberében megtartott elnökválasztást George Weah nyerte meg nagy fölénnyel Joseph Boakai eddigi alelnökkel szemben és lett Libéria 25. elnöke, aki 2018. január 16-án lép hivatalba.[12]
1847 óta Libériaköztársaság. 1984-ben új alkotmányt kapott, azamerikai modellt vették át. Libéria elnöki köztársaság.
Az ország elnökét 6 évre választják, aki az államfő, a kormányfő és a katonai főparancsnok. A parlament 2 kamarás. A felsőháznak a neve a szenátus (15 képviselő) és az alsóháznak a képviselőház (64 képviselő).
Libéria közigazgatási területi felosztásának három szintje van, területi szinten a legnagyobb egység a megye (county), amelynek alegysége a kerület (district), amelynek a legkisebb egysége a törzs (clan). A legújabb megye, Gbarpolu 2001-ben alakult.
Népek: bennszülött törzsek (95%) és az elsősorban azUSA-ból, továbbá Kongóból és akaribi térségből visszatelepített voltrabszolgák (5%).
A lakosság hihetetlenül heterogén. Az uralkodó etnikum mindössze négy százaléknyi kleol, vagy más nevén americo-libériai. A helyi népek közül a legjelentősebbek akpellék tizenkilenc százalékkal, abaszák tizenhárom százalékkal, agrebok tíz százalékkal, akruk hét százalékkal, adzsolák vagy dzsok szintén hét százalékkal. A még mindig fennmaradó negyvennégy százalék, számtalan kisebbszudáni nép között oszlik meg. Pl.mandinka,gió stb.[14]
2014 februárjában Guineában, Sierra Leonéban, és Libériában megjelent azebola vírus, 6 hónap alatt csaknem hétszáz embert ölve meg. Ennek a járványnak a mortalitása 2014 augusztusáig 55-60%-os volt. Miután júliusban Libériából repülőgépen anigériaiLagosba hurcolták a vírust, a libériai kormány azonnal lezárta a határait, és megtiltott minden tömegrendezvényt és sporteseményt.[16][17]
A vírus elleni küzdelmet a lakosság hozzáállása nehezíti. Egyrészt nem akarják, hogy a hozzátartozók kórházba kerüljenek, mert akkor nem temethetik el őket a szokásoknak megfelelően - megcsókolják a halottak arcát, amivel nagy eséllyel fertőződnek - másrészt rettegnek az orvosoktól, mert azt hiszik, ők hozzák az ebolát, és fertőzik meg az embereket.
A vírus megölte a betegséggel foglalkozó első számú orvost is, Samuel Brisbane-t,[18] valamint két amerikai állampolgár, köztük egy orvos is megfertőződött.[19]
Alegkevésbé fejlett országok közé tartozik: apolgárháborúk teljesen tönkretették az ország gazdaságát, infrastruktúráját, a szolgáltatási tevékenységek szinte teljesen megszűntek.1997-től kezdve ugyan már kimutatható némi gazdasági fellendülés, azoff-shore tevékenység vette kezdetét. Jelenleg apénzmosás egyik nemzetközi központjának számít, sőt az illegális fegyver-,kábítószer- ésgyémántkereskedelem nyugat-afrikai központja is. A GNP értéke nem hivatalos, de a becsült érték 3 630 millió USD. Az egy főre eső évi USD értéke sem hivatalos, a becsült érték 1100 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 60%, ipar 10%, szolgáltatás 30%. AzENSZ már2001-benembargót hirdetett a libériaigyémántra. Az újabb polgárháború még inkább tönkretenné gazdaságát. Az illegális kereskedelem rendkívül magasfokú, így a tényleges kereskedelmi adatok „messze állnak” a valós helyzettől. Az értékes trópusi fák és a gyémánt majd teljes egésze csempészet útján kerül ki Libériából.
A liberális adózás miatt Libériának van a világon a második legnagyobb kereskedelmi flottája,[20] a hajók azonban szinte kizárólag külföldi tulajdonban vannak.
Saját fogyasztásra elsősorban rizst, maniókát, jamszgyökeret és főzőbanánt termesztenek. Exportra - főként amerikai kézben lévő nagy ültetvényeken - nyerskaucsukot termelnek, valamint kávét, kakaót és pálmamagot. A faállomány gazdag trópusi nemesfában.
Az 1950-es évektől külföldi vállalatok vasércet bányásznak. Kis mennyiségben van arany és gyémánt is. A nagyobb gyárakban vegyipari termékeket állítanak elő (kaucsukfeldolgozás, kőolaj-finomítás), a kisebb üzemekben (élelmiszer-, textil-, fémipar) főleg fogyasztási cikkeket gyártanak.
A 2003-ban véget ért polgárháború a villamos áram előállításában és továbbításában használt infrastruktúra nagy részét tönkretette. 2019-ben országos szinten az elektromos áramhoz való hozzáférés 12%-os, ami világviszonylatban igen alacsony. Még a fővárosban, Monroviában is mindössze a lakosság 20%-a fér hozzá az elektromos áramhoz.[21]
2019-es adatok szerint:
Rendelkezésre álló villamos teljesítmény: 126 MW
Elektromos áram nélküli háztartások száma: 832 000
Végrehajtott fejlesztések:
Mt. Coffee vízerőmű helyreállítása (+88 MW)
77 km villamos hálózat megépítése
Három, megújuló energiát használó projekt megvalósítása vidéken:
napenergia
gumifa biomassza technológia
pálmaolajból üzemanyag előállítása
Az elektromos áram szolgáltatása Monroviában ütemezetten, minden nap órákig szünetel.[22]
A villamos hálózat a lakossági fogyasztók szempontjából nem egységes. Az állami tulajdonú Liberia Electricity Corporation vállalat 110 V, 60 Hz-es hálózati áramot szolgáltat Monroviában, a jövedelmekhez képest magas áron. Sokan magántulajdonú dízelgenerátorokat üzemeltetnek, amik 230 V, 50 Hz-es áramot állítanak elő, ezek a generátorok egymástól függetlenül üzemelnek, nincsenek összekapcsolva, nem alkotnak hálózatot.
Mivel az elektromos áram ára magas, a biztonságos ellátást veszélyezteti az áram szabálytalan vételezése, azaz ellopása, mivel ez további áramkimaradásokat okoz.[23]
Az úthálózat 10 600 km, ebből 657 km aszfaltozott. Az országban lévő legtöbb vidéki út csupán földút, ami azesős évszak idején gyakran járhatatlan.
A közúti közlekedés a jobb oldalon történik. Kiépített szilárd út a főváros, Monrovia útjain kívül Bo (Waterside), Tubmanburg, Ganta és Buchanan felé létezik.
A három vasútvonal 429 km hosszú és az ércbányákat köti össze a tengeri kikötőkkel Monroviában és Buchananban.
Felnőttoktatás vidéken. A képen felnőtt tanulók, akik a polgárháború miatt kimaradtak az iskolából
Általános tankötelezettség 6-tól 16 éves korig van; a felnőtt lakosság körülbelül fele analfabéta. Nagyobbrészt a férfiak tanulnak meg írni-olvasni (63%), a nőknél ez az arány 34%.(2017)[25]
1862-től Monroviában egyetem működik (kezdetbenLiberia College néven, majd mintUniversity of Liberia), ami 1951-től ad ki diplomát.
Kulturálisan nem elfogadott viselkedésnek számít bal kézzel üdvözölni valakit, vagy bal kézzel egy tárgyat átnyújtani a másiknak, mert a bal kéz tisztátalannak számít a székelés után végzett tisztálkodás miatt, amit bal kézzel végeznek.
Társadalmilag nem elfogadott, hogy ételt lefedés nélkül árusítsanak, mivel a legyek az ételt megfertőzhetik, ha szabadon bele tudnak repülni. Hasonló okból étkezés közben is letakarják az ételt tartalmazó edényeket.
Az ételek receptje gyakran tartalmazlime-ot, mivel úgy tartják, hogy annak tartalma egyes betegségek kialakulását meg tudja akadályozni.
Ez a szakasz egyelőre üres vagyerősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Libéria kevéssé van felkészülve a turizmusra. Monrovia kivételnek számít. A beutazáshoz és az ott-tartózkodáshozvízum szükséges, amit előzetesen kell megszerezni és a beérkezés után 48 óra elteltével meghosszabbítani.
Az országba való belépés előttsárgaláz elleni védőoltással kell rendelkezni, és ezt igazolni is szükséges.
_-_LBR_-_UNOCHA.svg)
.jpg)
.svg)
