Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Pontosság | ellenőrzött |
| Lehár Ferenc | |
 | |
| Lehár Ferenc az 1930-as években | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1870.április 30. Komárom |
| Származás | magyar |
| Elhunyt | 1948.október 24. (78 évesen) Bad Ischl |
| Sírhely | Bad Ischl Friedhof |
| Házastársa | Sophie Lehár |
| Szülei | Franz Lehár Polach |
| Iskolái | Prágai Konzervatórium(–1888) |
| Pályafutás | |
| Műfajok | operett |
| Hangszer | zongora |
| Díjak |
|
| Tevékenység | zeneszerző |
| IPI-névazonosító |
|
 | |
| Lehár Ferenc aláírása | |
 AWikimédia Commons tartalmazLehár Ferenc témájú médiaállományokat. | |
Lehár Ferenc (Komárom,1870.április 30. –Bad Ischl,1948.október 24.)zeneszerző,operettkomponista,karmester. Előadói pályafutását színházi hegedűsként kezdte, emellett egy katonazenekarban is játszott1899-ig. Első zeneszerzői próbálkozásai kudarcba fulladtak, ezért átvette apja katona-karmesteri posztját, amelyet csak1902-ben adott fel, amikor bemutatták első operettjét, aBécsi asszonyokat, amely világsiker lett, és meghatározta további munkásságának fő irányvonalát. Az igazi elismerést azonbanA víg özvegy (1905), aLuxemburg grófja és aCigányszerelem (1910) hozta meg számára. Életének legnagyobb részét az osztrák fővárosban és rövid ideigBerlinben töltötte, itt mutatták be nagy sikerűoperettjeit. A századeleji operett egyik legkiválóbb képviselője, műveiben magas igényű kompozíciós követelményekkel lépett fel, megújítva az akkor már sablonossá merevedettbécsi operett stílusát.
Éjfél előtt két órával születettKomáromban. Május 4-én megkapta a keresztségben a Ferenc Kristóf nevet, méghozzá az 50. sz. gyalogezred lelkészétől, hiszen apja ott volt katonakarmester. Az idősebb Franz Lehár Polach (1838-1898)északmorva származású volt,Schönwaldban látta meg a napvilágot. Ősei, ameddig követhető, üvegesek voltak, de földműveléssel is foglalkoztak. Franz Lehár a muzsikus pályát választotta ésSternbergben a városi karmester diákjaként megtanulthegedűn,gordonkán,nagybőgőn,kürtön,klarinéton,trombitán és ütős hangszereken játszani. Egy ideig Sternbergben dolgozott mint városi zeneigazgató, majd az1850-es évek második felében Bécsbe költözött, ahol a Theater an der Wien fuvolása lett.1857-ben behívták katonának, és amilyen gyorsan csak tudott, beállt egy katonazenekarba, majd megpályázta az 50. gyalogezred megüresedett katonakarmesteri posztját. Az észak-olaszországi tartományokért vívott sikertelen háborúban való részvétele után1868-ban áthelyezték a gyalogezreddel együtt Komáromba, ahol megismerkedett jövendőbeli feleségével. A komáromi születésű Neubrandt Krisztina (1849-1906) – a legendák szerint – a város melletticigánytáborban született. A legenda onnan ered, hogy aCigányrét nevű külvárosban látta meg a napvilágot.Igmándból származó, elmagyarosodott német kereskedőcsalád leánya volt, apja gyertyaöntéssel foglalkozott.[1]1866-ban ismerkedett össze Franz Lehárral, majd1869.május 4-én kötöttek házasságot, és a férfi szűkös legénylakásából átköltöztek a Nádor utcába, ahol aztán az ifjú Lehár Ferenc megszületett, a család hat gyermeke közül elsőként. A házasság szokatlan volt, hiszen az ifjú házasok nehezen értették meg egymást, tudniillik Franz keveset tudott magyarul, Krisztina pedig alig beszélt németül.[2][3]
Lehár Ferenc nemzetisége sok vita tárgyát képezte és képezi napjainkban is: Komáromban született, Magyarországon. Anyanyelve is magyar volt, tizenkettedik életéve előtt más nyelven nem is beszélt. Osztráknak is tekintették, mivel élete nagy részét Bécsben, illetveBad Ischlben töltötte. A Lehár család neve valószínűleg a németLeonhard név rövidített formája, ami apja családjának morva ágáról származik.[4]
Mire az ifjú Lehár kétéves lett, megszületett Eduárd nevű öccse, aki alig egy esztendő múlva meghalt. Ekkor a család márPozsonyban élt, így szülővárosáról Lehárnak aligha maradtak emlékei. Mire ötesztendős lett, apját áthelyezték Sopronba.1875-ben megszületett húga, Anna Mária, majd egy évre rá öccse,Antal.1880-banBudapestre költöztek, ahol apja beíratta aPiarista Gimnáziumba, otthon pedig megtanította zongorázni. Az apa megpróbálta beíratni a magyar főváros zeneiskoláiba, azonban fiatalsága miatt sehova sem vették fel. Megoldásként kínálkozott a bécsi internátus, ám az ottani felvétel akadálya az volt, hogy az ifjú Lehár nem beszélt németül. Ezt orvosolandó az apa elküldte Sternbergbe, ahol még élt apjának két testvére: Johannes, az asztalosmester, illetve Anton, a városi zenekar karmestere. A német környezetben hamar elsajátította a nyelvet, és utóbbi oldalán zenei tanulmányaival is gyorsan haladt előre. Mivel azonban a bécsi konzervatóriumba sem vettek fel 14 évesnél fiatalabb növendéket, a Lehár család úgy határozott, hogy 12 évesen aprágai zenekonzervatóriumba íratja be.[5]
1882-ben került Prágába, ahol ismét végig kellett járnia az elemi iskolát, mivel ezúttal acseh nyelvet nem beszélte. A zenekonzervatóriumban a hegedűt választotta fő tantárgyául, tanára Bennewitz professzor volt, az intézmény igazgatója. ZeneelméletetJosef Bohuslav Försternél tanult. Nyomorúságos körülmények között élt, hiszen a családjától kapott kosztpénz csak részben fedezte szükségleteit. A helyzet1884-ben változott meg, amikor apjának ezredét Prágába helyezték át. Erre az időre esnek Lehár első zeneszerzői próbálkozásai: néhány dal és egy szonáta. A konzervatóriumban ismerkedett megAntonín Dvořákkal, aki a zeneszerzést tanította, és aki azt javasolta, hogyakassza szegre a hegedűjét és szentelje magát inkább a zeneszerzésnek. Ez azonban ellenkezett volna a konzervatórium szabályaival, így Lehár magánleckéket vett Zdeněk Fibich zeneszerzőtől. Amikor a konzervatórium igazgatója ezt kiderítette, választás elé állította Lehárt: vagy felhagy a magánórákkal, vagy távozik az intézményből. Mivel már csak egy éve maradt a tanulmányainak befejezéséig, Lehár a maradás mellett döntött.1885-ben sikerült kiadót találnia (abécsi Hofbauer cég) a G-dúrban komponáltSonate à l'Antique-jára. Apja ezt bemutattaJohannes Brahmsnak, aki elismerően nyilatkozott az ifjú tehetségről és szonátájáról. A felcseperedettLehár Antalból apja szintén muzsikust akart faragni, ezért beíratta Ferenc mellé a konzervatóriumba. Antal azonban a katonai pálya iránt érdeklődött, majd amikor a család1887-ben Bécsbe költözött, beiratkozott a reáliskolába, majd pedig1889-ben a gyalogoskadét-iskolába. Így Ferenc 17 évesen ismét egyedül maradt Prágában. 1888. július 12-én került sor a vizsgahangversenyére a Rudolfinum nagytermében:Max Bruch 2. hegedűversenyét adta elő zenekari kísérettel. Az előadás sikere és a diploma megszerzése igazolták, hogy a Prágában eltöltött hat évet nem tékozolta el.[6][7]
Fiatal hegedűsként mindenekelőtt állást kellett szereznie, ami nem volt könnyű, hiszen kezdő zenekari muzsikusokkalDunát lehetett rekeszteni. Végül azelberfeldi (ma Wuppertal része) városi színházban sikerült elsőhegedűsi állást szereznie Ernst Gettkének köszönhetően, aki korábban alipcsei színház igazgatója volt. Őt bízták meg a helyi társulat megalakításával és a színház igazgatásával. Az év végére Lehárt előléptették koncertmesterré. Az1888-as esztendő végén apja hazahívtaBécsbe, mert zenekarában megüresedett egy szólistahely. Gettke csak azzal a feltétellel akarta elengedni, hogy talál maga helyett másik zenészt, mivel azonban a rövid idő miatt ez nem sikerült, Lehár elszökött, és ezzel szerződést szegett. A felelősségre vonástól az mentette meg, hogy besorozták. Az ifjú Lehár nagy sikerrel játszotta a hegedűszólamokat apja zenekarában, de egyszerű zenészként nem volt lehetősége jelentősebb művekkel találkozni, mint arra Elberfeldben lehetősége nyílt. Ebben az időszakban ismerkedett megLeo Fall-lal, akit apja tanulóként a zenekarba íratott be. Lehár a szüleivel lakott egy szűknek bizonyuló családi házban, de mivel a közötte és apja közti súrlódások egyre gyakoribbá váltak (valószínűleg azért, mert apja potenciális riválist látott benne), mindössze kilenc hónapos bécsi tartózkodás után úgy döntött, hogy megpróbál a saját lábán megállni. Elszegődött karmesternek aLosoncon állomásozó 25. gyalogezredhez. Arra, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a losonci évek alatt volt igazán lehetősége, hiszen a zenekarnak nem volt túlságosan nagy repertoárja, és keveset is próbáltak, így Lehár minden fennmaradó idejét a zeneszerzésnek szentelhette. Dalokat és indulókat (Fries ezredes induló,Pacor ezredes induló) írt és egyes darabjait sikerült is eladnia alipcsei Rüder és a bécsi Hofbauer kiadóházaknak.[8]
1890-ben Bécshez csatolták az addigi elővárosokat, és ezzel megszületett Nagy-Bécs. Ez volt a címe annak a keringőnek is, amelyetifj. Johann Strauss komponált és vezényelt1891-ben a bécsiPráterben. Lehárt és egyik barátját kérték fel, hogy nyújtsák át a hatalmas babérkoszorút a zeneszerzőnek. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Lehár és Strauss találkoztak; a valcerkirály nyolc év múltán meghalt.[9]
Az első színpadi mű megalkotására1893-ban adódott lehetősége, amikor a coburg-gothai herceg díjat tűzött ki egyfelvonásosoperára. A szövegkönyvet az ezred egyik főhadnagya írta. Lehár különösen ügyelt a romantikus történet hangszerelésére, azonban mindez nem volt elég a sikerhez. ARodrigo nem nyerte el a díjat, sőt egy konfliktus miatt kénytelen volt távozni Losoncról. Miután egy este zenekarával koncertet adott a tiszti kaszinóban, egy őrnagy felkérte egy hegedűszóló eljátszására, azonban ezt a késői órákra hivatkozva Lehár elutasította. Az őrnagy feljelentette az ezredesnél, aki bocsánatkérésre kérte fel a karmestert. Lehár azonban visszautasította és emiatt felmondtak neki.[10][11]
Lehárnak nem kellett sok ideig új állásra várakoznia,1894-ben elkerült apólai tengerészzenekarhoz, mely monarchia-szerte nagy népszerűségnek örvendett. Az első hangversenyénFerenc József császár is jelen volt, és az előadás után megüzente, hogyigen nagyon meg volt elégedve. Pólában ismerkedett meg Felix Falzarival, aki rávette, hogy írjanak közösen operátGeorge KennanSzibériáról szóló könyve alapján. Mivel időközbenföldközi-tengeri expedícióra kellett utaznia a tengerészezreddel, csak1896 tavaszán nyílt lehetősége foglalkozni az operával. Így született meg aKukuška. Lehár felmondta karmesteri állását, és megpróbált kiadót, illetve színházat találni darabjának bemutatására. Végül alipcsei Városi Színház fogadta el a darabot, a bemutatója1896. november 27-én volt. A kritikák részben jók, részben visszafogottak voltak, de mindenképp optimizmusra adtak okot a fiatal komponistának. Elsősorban azt rótták fel a darabnak, hogy zenéje túlságosan is hasonlítMascagniParasztbecsületére. Nem is maradt műsoron, mindössze öt előadás után, néhány szólista megbetegedése miatt kénytelenek voltak levenni.[12][13]
Lehár visszatért Budapestre, ahol átvette nagybeteg apjától a bosznia-hercegovinai gyalogezred karmesteri állását. Franz Lehár1898. február 7-én hunyt el.[14]
Budapesti tartózkodása alatt Lehár megpróbálta eladni aKukuškát. Támogatóra lelt azoperaház igazgatójának, Káldy Gyulának a személyében, aki hamarosan műsorra is tűzte a művet,1898. május 2-án mutatták be. Noha kezdetben sikeres volt, az érdeklődés a darab iránt fokozatosan lanyhult, ezért hamarosan le is került a műsorról. Lehár ekkor úgy döntött, hogy Bécsben próbál szerencsét.[15]
Lehár Bécsbe utazott és benyújtotta aKukuškát az operaházhoz, azonban annak igazgatója,Gustav Mahler válaszra sem méltatta. Mivel aKukuškával szerzett tapasztalatok lehangolók voltak, elhatározta, hogy ezentúl operettekkel próbálkozik, ám senki sem volt hajlandó egy kezdő zeneszerzőnek szövegkönyvet írni. Végül Gustav Schmidttől, a bécsi Ronacher-mulató háziszerzőjétől kapta meg azArabella, a műlovarnőt. Noha Lehár megírta a zenét, a művet sohasem mutatták be, mind a librettóját, mind a zenéjét gyengének találták.[16]
1899. november 1-jétől a Bécsben állomásozó 26. gyalogezred karmesteri posztját töltötte be,1902 tavaszáig. Zeneszerzői fejlődése szempontjából az1901-es és 1902-es évek döntő fontosságúak voltak. Mivel mihamarabb meg akart szabadulni a katonai karmesterségtől, több irányban kezdett el tapogatózni. 1901-ben megalakult aWiener Konzertverein, a bécsi hangverseny-egyesület, amelynek zenekara a hangversenyek mellett könnyed operetteket is játszott, mint például az Adolf Müller által, az ifj. Johann Strauss melódiáiból összeollózottBécsi vért. Amikor Müller decemberben meghalt, Lehár megpályázta a karmesteri állást, de a zsűri visszautasította, mivel nem volt megelégedve karmesteri technikájával. A báli szezon idején katonazenekarával fergeteges sikereket aratott, és ekkor figyelt fel rá Metternich Paulina hercegnő, a bécsi társasági élet egyik vezéregyénisége, aki meghívta, hogy estélyei számára biztosítsa a szórakoztatást. Ennek tiszteletére írta Lehár aPaulina-keringőt. A hercegnő felkérésére írta meg azArany és ezüst című keringőjét is, amelynek dallamai először 1902. január 27-én csendültek fel, és amire a zenei nyilvánosság is felfigyelt, így Lehárból rövid idő alatt a szalonok egyik legismertebb karmestere lett. Ebben az időszakban ismerkedett megKarczag Vilmossal, aTheater an der Wien frissen kinevezett igazgatójával, aki felkérte, hogy vállalja el a színház zenekarának vezetését az 1902–1903-as évadban. A hadseregből való kilépése (1902 márciusában) és a Theater an der Wienhez való átigazolása közötti időszakban aVenedig in Wien népszerű mulatóhely karmestere volt, ahol alaposan kitanulmányozhatta a közönség zenei ízlését. Ebben az időben iratkozott be aSchlaraffiába is, amely a bécsi művészek társasága, páholya volt, és Lehár remélte, hogy ily módon sikerül kapcsolatokat kiépítenie szövegkönyvírókkal.[17]
Miután 1902 nyarán kiderült, hogy Mahler végleg elvetette aKukuška színrevitelének ötletét, megpróbált kapcsolatba lépniVictor Léon librettistával, aki többek között Strauss néhány operettjén is dolgozott. Léon azonban elutasította, mivel nem szándékozott kezdő zeneszerzővel dolgozni. Végül aSchlaraffia révén sikerült megszereznie az első szövegkönyvét, aBécsi nőket, Emil Norini színész és Ottokar Tann-Bergler újságírók művét. Lehár megírta az operettet, és sikerült elfogadtatnia a Theater an der Wien vezetőségével, ami nem is az igazgatónak volt köszönhető, hanemEmil Steiningernek, Karczag munkatársának.[18]
Időközben Victor Léon is felkereste Lehárt, hiszen nagyon megtetszett neki egy, a zeneszerző által korábban komponált katonaindulója, és felajánlotta neki új szövegkönyvét,A drótostótot. Lehár elvállalta, mert bízott Léon és szövegkönyvei sikerében. 1902 őszére elkészült mindkét operett. Karczag, a Theater an der Wien igazgatója nem nézte jó szemmel, hogy karmestere egy másik színháznak (Carl-Theater) is komponál, de heves viták után végül sikerült megegyezniük. ABécsi nők bemutatója 1902. november 21-i sikerét elsősorbanAlexander Girardinak, a főszerep énekesének köszönhette illetve Lehár zenéjének, az operett rövid élete így a gyenge librettón múlott.A drótostótot december 20-án mutatták be a Carl-Theaterben. A kritika lesújtóan vélekedett a darabról és elsősorban szövegkönyvének gyengeségét rótták fel neki, ami arra késztette Victor Léont, hogy megírja Lehárnak:Bocsáss meg, kedves Lehár, amiért ilyen rossz szövegkönyvet írtam!. A zeneszerzőt különösen érzékenyen érintettékA drótostótot ért kritikák, mivel nagy sikerre számított. A közönség azonban elégedett volt a darabbal, hiszen az első 13 hónap alatt, amíg műsoron volt, 225-ször mutatták be.[19][20][21][22]
Mivel a századfordulót követően megerősödött az operettek iránti igény, és egyre-másra nyíltak az új színházak (elsősorbanNémetország területén), megindult a műfaj átmenetilezüllése, hiszen a bécsi komponisták és librettisták egyre többpiacképes árut próbáltak minél rövidebb idő alattelőállítani. A műfaj leghevesebb bírálói nyilván az olyan újságírók voltak, mint Julius Bauer, Leopold Jacobson és Hugo Wittmann, akik szabadidejükben (főleg álnéven) saját maguk is foglalkoztak szövegkönyvírással. Lehárt is bevonták az operettek formai és tartalmi követelményeit taglaló vitákba. Ekkor ismerkedett meg egy bizonyos Leo Stein úrral, aki felvetette, hogy írjanak egygörög mitológiai témából ihletődő operettet Victor Léonnal közösen. Végül aMolière által is feldolgozott Amphitrüon-téma mellett döntöttek. Lehárnak nemigen tetszett az ötlet, de megírta a darabot a Carl-Theater számára.A bálványférjet1904. január 20-án mutatták be nagy sikerrel. A kritika is elismerően nyilatkozott a darabról, de ettől eltekintve nagyon kevés előadást ért meg, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a közönség nem rajongott érte.[23][24][25]
Következő művéhez Julius Bauer újságíró szolgáltatta a szövegkönyvet. AMókaházasság bemutatójára az év december 22-én került sor a Theater an der Wienben. Sikertelenségét mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy mindössze 39 előadás után levették a műsorról.[26][27]
Lehár következő operettjének történeteRichard Heuberger zeneszerzőnél kezdődik, ugyanis őt bízták meg Leo Stein és Victor Léon közösen írt szövegkönyvének zenéje megkomponálásával. A librettó egy korábbi francia vígjáték,Henri MeilhacAz attasé című darabja alapján készült el. Mivel a szerzőpáros nem volt megelégedve Heuberger zenéjével úgy döntöttek, hogy Lehárra bízzák a darabot. A szerződést1905. január 2-án kötötték meg.A víg özvegy címének megszületéséről egy anekdota szól. Mivel az eredeti címet nem lehetett felhasználni, a két librettista valami más után nézett. Rá is bukkantak, amikor Lehár egy napon meghallotta, hogy Stein odakiáltotta egy pénztárosnak, hogyNincs több szabad jegy a főtanácsos özvegyének! Ha legközelebb idejön, dobják ki ezt az alkalmatlankodó özvegyet! – ami németül úgy hangzik, hogydie lästige Witwe. Lehár azonban félrehallotta a szót és elragadtatással felkiáltott:die lustige Witwe – vagyis a víg özvegy –; megvan a cím! A víg özvegy!.[28][29]
Lehár nem ismerte a mű előtörténetét, de a munka befejeztével megkérdezte Léontól, hogy ki lett volna az operett eredetileg kiszemelt komponistája. Legnagyobb meglepetésére Heuberger neve került elő, aki abban az időben a Konzertverein zsűrijének tagjaként tehetségtelennek titulálta. Amikor azonban a Theater an der Wien igazgatósága előtt bemutatta a darabot, igen hűvös fogadtatásban volt része. Az igazgatók nem bíztak az operett sikerében és úgy döntöttek, ha Lehár és librettistái mégis be szeretnék mutatni a darabot, akkor fizessék ki a próbákat. Támogatókra leltek a színészek körében is, elsősorban Mizzi Günther és Louis Treumann voltak azok, akiknek sikerült meggyőzniük a társulatot, hogy éjszaka próbáljanak. A szerzőknek is mélyen bele kellett nyúlniuk a zsebükbe, hogy tormás virsli és sör segítségével megőrizzék a kórus és a zenekar jó hangulatát. A darab bemutatója végül 1905. december 30-án esett meg, egy nappal szilveszter előtt, aminél rosszabbat premier számára álmodni sem lehetett. Ebből kifolyólag nyilvánvaló volt, hogy a művet csekély érdeklődés övezte. A kritikusok azonban – kevés kivétellel – lelkesen nyilatkoztak a zenéjéről és a könnyed partitúrájáról.[30]
A darabnak politikai visszhangja is volt, mivel a Bécsben tanulómontenegrói egyetemisták tiltakoztak az operettbeli montenegrói (átkeresztelve Pontevedro) utalásokra. SőtTriesztben ésKonstantinápolybanvígözvegy-ellenes tüntetésekre is sor került. Triesztben aTeatro Filodrammatico mutatta be a darabot 1907. február 27-én, de az előadás előtt a protestálók fülsiketítő lármát okoztak, míg végül csak a rendőrség közbelépésére tudták folytatni az előadást. Hasonló eset történt afirenzei bemutatón is. Ezen eseményekben elsősorban az osztrákellenesség nyilvánult meg, de beárnyékoltákA víg özvegy sikersorozatát, amely röviddel a bemutató után már megkezdődött. Az első külföldi előadásra két hónappal a bécsi bemutató után sor kerültHamburgban. 1906 áprilisában már a századik előadást tartották, a 150. előadást pedig már a Volksoperben ünnepelték. 1907. február 23-án a kiadó, aberliniFelix Bloch örökösei cég levelet küldött Lehárnak, amelyben tudatták vele, hogy már meghaladták a 3500 előadástEurópa-szerte. A darabot1907-ben bemutattákLondonban, majdNew Yorkban ésChicagóban is,1909-ben pedigPárizsban.A víg özvegy sikere hozta meg végül Lehár számára az anyagi biztonságot, amire már gyerekkora óta vágyott.[31]
Ezzel az operettel megtalálta saját stílusát, de ismét fel kellett magában dolgoznia, hogy mit is jelent tevékenységének fő területe, az operett. Erről a következőképpen vélekedett:
| „ | A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz – nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banalitástól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán. Ha szabad szólanom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz, majd s közelíteni fog a vígoperához. Ma ugyan még stílustalanságnak tekintik, ha a zeneszerző az operett ilyenfajta nemesítésére törekszik. Mégis érthető lesz a cél, ha vérbeli muzsikusok is felé a műfaj felé fordulnak. | ” |
– Lehár Ferenc:Fejlődésem útja (Mein Werdegang) | ||
.jpg)
RöviddelA víg özvegy bemutatója utánMax Kalbeck elővette és átdolgozta aKukuškát, melyet 1905. február 10-én mutattak be abrünni városi színházbanTatjana címmel. Később a bécsi Volksoper is műsorára tűzte a darabot, és noha az előadás a közönség soraiban nagy sikert aratott, a kritikák mégis kedvezőtlenek voltak.[27][32]
1906. október 20-án alipcsei városi színházban bemutatták aBécsi nők átdolgozott változatát, amelyet átkereszteltAz édenkert kapujának. 1906 végére Lehár megírta első mesejátékát, hiszen abban az időben minden fontosabb színház műsortervében voltak az ifjabb nézőközönségnek szánt dramatizált régi vagy akár új mesék. Lehár Robert Bodanzky és Fritz GrünbaumPéter és Pál Bergengóciában című librettóját zenésítette meg, amelyet december 1-jén mutattak be a Theater an der Wienben. Még ebben az évben megírt egy egyfelvonásos operettet a Theater an der Wien számáraMitiszláv, a modern ember címmel, melyet végül1907. január 25-én mutattak be.[33][34]
A víg özvegy példátlan sikere miatt Lehár nehezen tudta magát rászánni komponálásra, hiszen tudta, hogy mind a színházak, mind a közönség részéről már nagyok az elvárások. AHárom feleség librettóját Julius Bauer írta meg, a bemutató előadásra1908. január 21-én került sor, szintén a Theater an der Wienben. A kritika különböző módokon fogadta a szövegkönyvet, melynek alaptémáját – az utazgató Don Juan, aki három városban három feleséget tart – forradalminak, újítónak, ám túlságosan is erotikusnak tartották. Lehár zenéje azonban kedvező kritikákban részesült, de ennek ellenére sem sikerült megnyernie a közönség tetszését és mindössze nyolcvan előadás után levették műsorról.[35][36]
Lehárnak igyekeznie kellett, hogy a legközelebbi alkalommal kiküszöbölje a hírnevén esett csorbát. Ez azonban csak bő másfél év után sikerült, mivel pénzügyivel kellett foglalkoznia.1908 elején megalakult azInkassoverband der Theater- und Orchesterunternehmungen Österreichs, célja az volt, hogy az összes monarchiabeli színház és operaház belépőjegyeit pótdíjjal terhelje meg, és az így nyert összegből alapot teremtsen a zenekarvezetők nyugdíjbiztosítására. A szövetség irodaháza abécsi Theobaldgasse 16. szám alatt állt, és amikor költözniük kellett, Lehár megvásárolta, és életében először költözött saját lakásba. Ugyancsak ebben az évben hozták létre a bécsi zeneművészek zenekarát(Wiener Tonkünstlerorchester), melynek Lehár is alapító tagja volt és akikkel aztán rövid turnéra indultNémetországba.[37][38]
1908 nyarán végre ismét nekilátott a zeneszerzésnek, és egyszerre három szövegkönyvön kezdett dolgozni. Az elsőt, aHercegkisasszonyt, Victor Léon írta Lehár barátja, Leopold Müller számára, aki az általa 1908. október 29-én megnyitott Johann-Strauss-Theaterben szerette volna színre vinni. A Lehár által megzenésített darabot végül1909. október 7-én mutatták be kedvező fogadtatással, de az érdeklődés a darab iránt hamar megcsappant, ezért Lehár számára sürgetővé vált új darab megírása.[29][39]
1908-ban egyszerre két librettót kapott az Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky szerzőpárostól: aLuxemburg grófját, amelyet a Theater an der Wiennek, és aCigányszerelem című darabot, melyet a Carl-Theaternek szántak. A zeneszerzőnek jobban ínyére volt a második darab, ezért azt még a szerződési határidő lejárta előtt leszállította. Ez aggodalomra adott okot a Theater and der Wien vezetősége körében, mivel úgy gondolták, hogy a zeneszerző képtelen lesz a számukra beígért darabot határidőre befejezni, amelyre nagyon számítottak, hiszen a következő színházi évad egyik fő műsorszáma lett volna. Lehárt kártérítéssel is megfenyegették, de a zeneszerző még a szerződésben foglalt határidő előtt átadta Emil Steiningernek a kész kottákat. A mű címe eredetilegLuxenburg grófja volt, mert nem akarták, hogy a hasonló nevű nagyhercegségre emlékeztessen, de miután a közönség amúgy isLuxemburgot mondott, Lehár is beleegyezett a betűcserébe. A premierre1909. november 12-én került sor és nem várt sikert aratott, hiszen Lehár, saját bevallása szerint, minden különösebb műgond nélkül néhányBad Ischlben töltött hét alatt összecsapta. A kritika is kedvezően fogadta a művet, de megjegyezték, hogy Lehárkorábbi műveinek kamataiból él, azaz nem vitt be forradalmi, újító megoldásokat az operettbe. A viták most már nem csupán az új mű körül zajlottak, hanem napirendre kerülta Lehár-operett fölötti vita is. Nem véletlenül szólt az egyik kritikus azerotikus-operett vonzerejéről és izgatóerejéről, akarva-akaratlanul megteremtve azt a műfaji meghatározást, mely ráillik a Lehár-operettek többségére.A víg özveggyel megkezdődött az operettszínpadon az erotikus harc férfi és nő között; a férfi akarja a nőt, a nő menekül előle, hogy hosszas tartózkodás, sőt elválás után végén mégis egymás nyakába boruljanak.[29][40][41]
Alig két hónappal aLuxemburg grófja bemutatója után,1910. január 8-án bemutatták aCigányszerelem című operettet is a Carl-Theaterben. Nagy siker volt, hosszú sorozatokban szerepelt a színpadon. A kritikák elsősorban arra összpontosítottak, hogy egyáltalán képes volt-e Lehár ilyen rövid idő alatt három nagy sikerű operettet megírni; ezt Lehár személyes támadásként értékelte. A bemutató után megjelent recenziók ugyan kifogásolták a mű cselekményét, de Lehár zenéjéről mindenképpen kedvezően írtak:Lehár úrnak a zenekari eszközök bőséges bevetésével – melyek olykor szinte operai szintet képviselnek – sikerült hatalmas fokozásokat elérnie. ACigányszerelem olyan benyomást kelt, mintha a zeneszerzőnek szívügye lett volna. A közönség mindenekelőtt erős, személyének szóló sikerrel ajándékozta meg őt, nagyon élvezte az egyes számokat, és készségesen tapsolt (Neues Wiener Journal). Röviddel a bécsi bemutató után Németországban is színpadra került, majd további monarchiabeli színházak is műsorra tűzték. Egytemesvári lap szerkesztője plágiummal is megvádolta Lehárt, de az eset rövid időn belül rendeződött, miután a zeneszerző nyíltan megcáfolta a vádakat. Az operett kapcsán 1910 nyarán nézeteltérésre került sor a Carl-Theater és Lehár meg a librettisták között, és az ügyLeo Fallt is érintette. Egy operett általában akkor került le műsorról, amikor a heti bevétel 17 000 korona alá csökkent. Az első évadban aCigányszerelem bevétele visszaesett ez alá a szint alá, de a következő évad elején bemutatott előadások ismét 18 000 koronán felüli bevételt produkáltak. Felmerült tehát a kérdés, hogy az igazgatóság leveheti-e műsorról a darabot, holott az meghaladta a garantált bevételt; vagyis hogy az igazgatóság hivatkozhat-e arra, hogy már az elmúlt évadban is jogában állt volna levenni a műsorról. Mivel végül sikerült megegyezni az operett műsoron tartásában, az eset kedvezőtlenül érintette Leo Fallt, akinek az operettjét kénytelenek voltak elhalasztani az ügy miatt. Mivel azonban Fall és Lehár jóbarátok voltak, sikerült megegyezniük, hogy operettjeiket majd váltakozva adják elő Bécs három vezető színpadán: a Theater an der Wienben, a Carl-Theaterben és a Johann-Strauss-Theaterben, ezzel gyakorlatilag a két zeneszerző monopolizálta a bécsi operettek világát.[29][42][43]
Lehár 1910 augusztusában átköltözött aSalzkammergut híres üdülőhelyére,Bad Ischlbe, ahol az Esplanade 6. számú ház mögöttiRózsa-villát bérelte, amelyben korábban a zeneszerzőMeyerbeer valamintJoachim József hegedűművész is lakott. Ebben az időben Bad Ischl volt a bécsi zenei élet képviselőinek találkozóhelye. Lakása volt a városkábanKarczag Vilmosnak, a Theater an der Wien igazgatójának, Leo Fallnak,Kálmán Imrének ésAnton Aschernek is.[44]
A következő operettjének, azÉvának a bemutatójára1911. november 24-én került sor a Theater an der Wienben. A darabban megfigyelhető, hogy három irányzat küzd egymással. Lehár megpróbálta folytatni az általa kitalált szentimentális-patetikus vonalat, másodsorban igyekezett az európai siker érdekében vidámabb lenni, harmadsorban pedig megpróbálta a művet korhű környezetbe helyezni, ami óhatatlanul maga után vonta a szembenézést az aktuális szociális problémákkal, mint például a példátlan drágulások, vagy a munkásosztály helyzete. A darabot a közönség hidegen fogadta, elsősorban a feldolgozott téma miatt. Erről a kritika is lesújtóan vélekedett, de Lehár zenéjét dicsérték. AzÉva bemutatójának kapcsán merült fel először a kritika részéről az igény, hogy a zeneszerző jobb librettókat dolgozzon fel, hiszen eddigi sikertelenségeit kizárólag ezek gyengeségeinek tudhatta be.[29][45][46]
1912-ben a zeneszerző villát vásárolt a Bad Ischl-i Rudolfskaion,Sabran-Ponteves Adelhaid hercegnő villáját, amely ettől kezdve aLehár-villa nevet viselte. A villa mögötti épületbe költözött Sophie Meth, akivel a zeneszerző a századforduló után ismerkedett meg. Sophie volt akkori nagy szerelmének, Ferry Weissenbergernek a legjobb barátnője. Kapcsolatuk1903 óta tartott, de a nő akkor már házas volt. Amikor Sophie beköltözött a hátsó villába, még mindig nem volt elvált asszony, és kapcsolatuk törvényesítése csak húsz évvel később történt meg.[47]
Lehár elsősorban operettjeinek külföldi bemutatóival volt elfoglalva, csiszolgatta és adaptálta őket az adott helyszín szokásainak megfelelően. UgyanakkorRosenstock und Edelweiss címmel megírt egy daljátékot, melyet1912. december 1-jén mutattak be a bécsi Hölle-kabaréban.[48][49]
1913-ban megírtaA bálványférj című korábbi operettjének az átdolgozott változatát,A tökéletes feleséget, melynek szövegkönyvét Julius Brammer és Alfred Grünwald szolgáltatták. A darabot október 11-én mutatták be a Theater an der Wienben, közepes sikerrel. A kritika ismét a szövegkönyv hiányosságaira hívta fel a figyelmet. A darabberlini bemutatójának kapcsán Lehár egy kínos plágiumperbe bonyolódott, hiszen a színház igazgatója fatális átfedéseket vélt felfedezni a darab és a Brammer-Grünwald szerzőpáros egy 1901-ben megzenésített librettója,Az ikernővér között. Hosszas bírósági tárgyalásokra került sor, és a librettisták megpróbálták bebizonyítani, hogy efféle átvételek már az antik világban sem számítottak ritkaságnak. A felek kiegyeztek ugyan, de Lehár megszakított minden kapcsolatot a szerzőpárossal. Az eset annál is kínosabban érintette, mivel elnökségi tagja volt egyBécsben épp akkortájt létrehozott szövetségnek, aDrámaírók és Zeneszerzők Uniójának. Ebben a pozíciójában a zeneszerző nem engedhette meg magának, hogy a gyanú leghalványabb árnyéka is rávetődjék.[49][50]
Mivel Lehár a peres ügyek miatt megvált a Brammer és Grünwald szerzőpárostól, kénytelen volt új szövegkönyvírók után nézni, mert esedékessé vált egy új darab bemutatója a Theater an der Wienben. Bad Ischlben találkozott Alfred Maria Willnerrel, aki felajánlotta neki aVégre egyedül librettóját, amelynek furcsasága, hogy a második felvonása csak kétszereplős volt. A közönség soraiban nem keltett osztatlan sikert, ezért az1914. január 30-ai bemutatót követően hamarosan le is került a színház műsoráról. A bemutató után Lehár rövid időreBudapestre utazott, mert ismét egy plágiumperbe keveredett. Egy bizonyos Popescu úr azt állította, hogy aVégre egyedül javarészt átvétel az őáltala írtAz ő nevenapja című operettből, és ezért részesedést kért az előadások jövedelméből. Noha a bíróság elutasította a vádakat, Popescu a fellebbviteli bíróságon is próbálkozott. Ekkor viszont Lehár úgy érezte, hogy közbe kell lépnie, és becsületsértés címén beperelte, majd nyert az illetővel szemben, akit pénzbírságra és börtönbüntetésre ítéltek.[51][52]
A háború kitörésekor bezárt számos osztrák és német színház, ezért megcsappant az operettek iránti kereslet is, így Lehár is kevesebbet komponált. Öccse,Antal 1914-ben bevonult, és hamarosan súlyosan megsebesült, ezért harcképtelennek nyilvánították és irodai munkára osztották be. Öccse kórházi ágya mellett komponálta meg Erwin Weil verse nyomán aLáz című dalát. A háborús propagandában (háborús operettek) nem vett aktívan részt, mindössze néhány indulót komponált öccse kérésére.[53]
Mivel a háború idején súlyos infláció lépett fel országszerte, a színházak iránti érdeklődés is csappant. Ilyen körülmények között mutatták be1916. január 14-én aTheater in der JosefstadtbanA csillagok bolondja című operettjét. A darabot mindössze hetvenhétszer adták elő, amit a kritika a gyenge szövegkönyvnek tudott be, de megemlítették, hogy Lehár zenéje sem teljesítette a közönség elvárásait.[54][55]
A következő két esztendő vendégszereplések sorozatával telt el:Konstantinápolyban,Zürichben és Budapesten. Ugyancsak ebben az időszakban előtérbe kerültek az operett körüli viták, melyekbe Lehár már csak azért is belevetette magát, hogy figyelmét elterelje a háborúról. Ahogy nőtt az operett sikere, úgy sokszorozódtak a támadások Lehár ellen, akit az operettkomponista típuspéldájának tartottak. Kritika érte a darabok szerkezetét, a megzenésítést, a feldolgozott librettókat és nem utolsósorban megkérdőjelezték az operett létjogosultságát a többi műfajjal (színház, opera stb.) szemben. Lehár a következőket írta kritikusainak:
| „ | Nem akarok a műítész szerepében tetszelegni, s azt sem állítom, hogy mindaz, amit operettnek hívnak valóban jó. Az ellenkezője igaz: igen sok a rossz operett. Az azonban igazságtalanság, hogy mindent egy kalap alá vesznek. Ha egy szabó elszab egy nadrágot nem mondjuk azt, hogy mindegyik szabó rossz szabó, hanem azt, hogy az egyik szabó rosszul varrt meg egy nadrágot. Tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy miért is rohan a közönség az operettekhez… Nem csak azért, mert az emberek jobban szeretik ezt a műfajt, mint a többi színházi előadást. Az operettelőadás lényegesen különbözik a más színházi előadásétól. A színházak a hosszan tartó siker reményében gondosabban készülnek, több a próba, gazdagabb a kiállítás, általában vadonatújak a kosztümök és a díszletek, s igen intenzív az előzetes reklámozás; gondoskodnak mindazokról az előfeltételekről, amelyekkel felkelthető a közönség érdeklődése. Ha valóban nagy a siker, akkor elsősorban maga a közönség népszerűsíti az operetteket. Városszerte muzsikálják és éneklik a dallamokat, lemásolják a színésznők ruhát, terjesztik a halott vicceket, bár ez utóbbira ritkán adódik mód. Prózai műveknél erre nincs lehetőség. | ” |
– Sonn- und Montagszeitung, Bécs, 1918. január 14 | ||
1917-ben Lehár Budapestre utazott, ahol találkozott régi barátjával,Martos Ferenccel, aki átnyújtott neki egy operett-tervezetet. A darab, amelynek cselekményeMagyarországon játszódik, megtetszett Lehárnak.A pacsirta ősbemutatója1918. január 15-én került sor Budapesten, majd március 27-én Bécsben, a Theater an der Wienben német nyelvre lefordítva is bemutatták (Alfred Maria Willnernek és Heinz Reichertnek köszönhetően). Az előadásnak nagy sikere volt, noha a kritikusok ismét felrótták Lehárnak a szövegkönyv gyengeségeit. Az operett olyan körülmények között is óriási sikernek örvendett, hogy 1918 végén – 1919 elején a bécsi színházaknak hetente két alkalommal zárva kellett maradniuk, és annak ellenére is, hogy a munkások számára különelőadásokat kellett szervezni, az év végére háromszáznyolcvanszor került színre.[56][57]
A háborút követően Lehár szorult pénzügyi helyzetbe került, ugyanis vagyonát pillanatok alatt felemésztette azinfláció. Ezen felül nehéz körülmények között élt, hiszenBécsben annak idején hiánycikk volt a fűtőanyag. A zeneszerző alaposan megfázott, orrára pedig egy hatalmasfurunkulus nőtt, amellyel még a sajtó is foglalkozott. Lehár1920 januárjában kényszermegoldáshoz folyamodott pénzszerzés céljából: álinterjút írt egy meg nem nevezett beszélgetőpartnerrel aWiener Allgemeine Zeitung számára, amelybenBécs legnagyobb operettkomponistájának tituláltatta magát. Mivel a cáfolat a közlés legdiszkrétebb formája, Lehár cáfolta azt az állítólagos rémhírt, hogy el akarja hagyni az osztrák fővárost. Abban reménykedett, hogy e fenyegetésnek szánt álhír révén javíthat valamit szorongatott helyzetén, hiszen amellett, hogy nem volt fűtés, az áramot is kikapcsolták, ami különösképpen fájdalmasan érintette, hiszen köztudottan éjszaka alkotott. Egy hibát azonban elkövetett az álinterjú megírásakor, ugyanis azF.L. monogrammal írta alá, amiből természetesen az olvasók kikövetkeztették, hogy saját maga írta a cikket. Végül aNeues Wiener Journalban megjelent egy valódi interjú Lehárral, amelyben szintén távozási szándékát feszegette. Az újság azonban megszellőztette, hogy Lehár neve rajta volt a bécsi operettkomponisták azon listáján, amelyet egyNew Yorkból érkezett impresszárió szívesen meggyőzött volna azemigrációról. Ennek elsősorban gazdasági okai voltak, hiszen azelső világháborút követően azAmerikai Egyesült Államokban megnőtt az érdeklődés a bécsi operettek iránt.[58]
Lehár1913-ban megismerkedettPuccinivel, amikor az olasz zeneszerzőBécsbe látogatottA Nyugat lánya című operájának bemutatójára. Lehár révén sok olyan emberrel megismerkedett, akik távolabb álltak az opera műfajától, többek között Sigmund Eisenschütz-cel, a Carl-Theater akkori igazgatójával, aki felkérte egy operett megírására színháza számára. Operett helyett azonban egy vígopera(La rondine) jött létre, amelyet – tekintettel a háborús helyzetre (Olaszország ésAusztria1915-től már ellenfelek voltak) –Monte Carlóban adtak elő. Puccini elismeréssel nyilatkozott Lehárról, ezt írta egyik neki címzett levelében: „Birtokomban a Pacsirta című operettje, s csak annyit mondhatok: bravó maestro! Üdítően friss, zseniális, csupa ifjonti tűz!”. A két mester1920-ban találkozott ismét, először Lehár látogatott el Olaszországba, majd Puccini érkezett Bécsbe, ahol október 9-én bemutatták aLa rondine (A fecske) című operáját, majd október 20-án aTriptichont. Mivel a darabok nem hozták meg a várva várt sikert, Puccini hazautazottTorre del Lagóba. A két zeneszerző többé nem találkozott, mindössze levélben tartották a kapcsolatot egymással. Puccini1924. november 29-én meghalt.[59]
A háborút követő évek első premierjeA kék mazur volt, melyet 1920. május 28-án mutattak be a Theater and der Wienben.[60] A kritika ismét rámutatott a librettó és a zene között tátongó szakadékra. A szövegkönyvet Jenbach Béla írta, aki többek közöttKálmán ImreCsárdáskirálynőjét is. A darab háromszáztizenhárom előadást ért meg Bécsben, majdNémetországban,Lengyelországban ésHorvátországban is bemutatták.[61][62]
1921. szeptember 9-én új Lehár-operett bemutatójára került sor, ezúttal az Apollo-Theaterben.A tangókirálynő nem volt más, mint az 1913-asA tökéletes feleség átdolgozása, ami viszont az 1904-esBálványférj átdolgozása volt. Lehár nem volt megelégedve a darabbal, mert a későbbiekben még többször is átjavította, és ezek során tulajdonképpen visszatértA tökéletes feleséghez. Azért esett a választás az Apollo-Theaterre, mert Lehár már dolgozott egy másik spanyol témájú operetten a Theater and der Wien számára. AFraquita bemutatója előtt azonban sorra került még egy Lehár-darab bemutatójára, mégpedig1922. január 20-án a Hölle-kabaréban színre vitték az egyfelvonásosTavaszt.[62][63]
AFrasquita bemutatójára 1922.május 11-én került sor a Theater an der Wienben. A kritika, mint már korábban is, a darab szövegkönyvét gyengének, ötlettelennek,BizetCarmenje gyenge utánzatának tartotta, a közönség azonban lelkesedett a darabért. Ebben az időben robbant ki a bécsi színiigazgatók és előadóművészek közötti bérháború. A színészek, muzsikusok béremelést követeltek, ami a reálbér elérését biztosította volna, a színidirektorok, akiknek a vállalkozásait viszont a hatalmas adók veszélyeztették, bércsökkentést szerettek volna elérni. Miután nem sikerült egyezségre jutni, az előadóművészek passzív ellenállást hirdettek, azaz a színészek csak napi egy ívnyi szöveget tanultak be, nem dolgoztak többet napi nyolc óránál. Ez Lehárt is érintette, ugyanis aFrasquita egyik előadásán a zenekar megtagadta, hogy utasításai szerint játsszon.[64][65]
Miután lecsengett aFrasquita bemutatója körüli láz, Lehár ismét munkához látott, ezúttal egykínai témájú librettót vett elő, melyetVictor Léontól kapott. Abban az időben nagy divat volt a bécsi társasági körökbentávol-keleti diplomaták oldalán tetszelegni. Egy ilyen esetről szólt a librettó is: egy bécsi hölgy és egy kínai diplomata szerelméről majd házasságáról.A sárga kabátot1923 februárjában mutatták be a Theater an der Wienben, mérsékelt sikerrel. A kritika Lehárt dicsérte roppant sajátos melodikájáért és ritmikájáért, amelyben a bécsi keringőt kiválóan ötvözte kínai motívumokkal. A mű azonban fokozatosan eltűnt a repertoárokból, de később Lehár átírtaA mosoly országa címmel, és ismét színre vitte.[66][67]
Másfél hónappal később Bécs újabb Lehár-operettet láthatott,Libellentanz (A három grácia) volt a címe. Ez nem ősbemutató volt, hanem aMilánóban bemutatott darab német nyelvre való átültetése. Történt ugyanis, hogy egy milánói színiigazgató látta annak idején Bécsben aCsillagok bolondját, és megkérte Lehárt, hogy komponáljon színháza számára is egy darabot. Mielőtt Bécsben, a Stadttheaterben színre vitték volna, márEurópa több országában is sikert aratott.[68]
Nyolc hónappalA sárga kabát bemutatója után meghaltKarczag Vilmos, a Theater and der Wien igazgatója, akihez Lehárt 1902 óta szoros munkakapcsolat fűzte.Hubert Marischkával, Karczag utódjával, aki tizenkét évvel volt fiatalabb Lehárnál, másképp állt a dolgokhoz, ezért már az első napon, amikor átvette a színház irányítását, összetűzésbe került a zeneszerzővel. A kettejük közötti kapcsolat annyira megromlott, hogy csak négy esztendő múlva mutattak be újabb Lehér-operettet a Theater an der Wien színpadán.[69]
A következő operettet Lehár egyik legjobb barátjának,Louise Kartouschszubrettnek a kérésére írta meg. AClo-Clo szövegkönyvétJenbach Béla írta. A kritika kedvezően fogadta mind a zenét, mind a szövegkönyvet, és különösképpen kiemelték a darab vidám és könnyed jellegét, ami újszerűnek hatott Lehár eddigi művei között. A darabot a Bürgertheaterben mutatták be, 1924. március 8-án.[70][71]
Ugyanebben az évben halt meg Puccini is, Lehár jóbarátja. A másfél évvel később, amilánói Scalában bemutatottTurandoton Lehár is részt vett.[72]
1925-ben meghaltLeo Fall is, akivel Lehár már egészen fiatal kora óta jó barátságban volt.[72]
Az osztrák rádió1924.október 1-jén kezdte meg adásait, és az első operett, amelyet bemutattak LehárFrasquitája volt. Művei terjesztésévei nagy szerencséje volt, hiszen élete során találták fel a hanglemezt, az elektromos hangrögzítést, a filmet és a hangosfilmet, a rádiót és a televíziót.1925 elejénHollywoodban megfilmesítettékA víg özvegyet. A rendezőjeErich von Stroheim és bár némafilm volt, hatalmas sikert aratott. Európai premierjePárizsban volt és ezen részt vett maga Lehár is. A legtöbb, ebből az időből származó lemezfelvételenRichard Tauber, Lehár jóbarátja énekelte a főszerepeket.[73]
Lehár műveinek népszerűsítésében oroszlánrésze voltRichard Taubernak, a kor egyik legjelesebbtenorjának, aki gyakran lépett fel Lehár-operettek főszerepében is. RendszerintBerlinben ésBécsben énekelt. Az ő kérésére (mivel úgy érezte, hogy ezidáig nem hozzáillő szerepeket énekelt) fogott bele Lehár az új librettójának a megzenésítésébe, amelyet egy Paul Knepler nevű könyvkereskedő írt saját kedvtelésére, és amely Victor Wögereren keresztül (Lehár egyik jóbarátja) került a zeneszerző asztalára. Knepler beleegyezett librettójának megzenésítésébe, amit aztán Jenbach Béla alakított át a zeneszerző ízlésének megfelelően. Így jött létre aPaganini, amelyet a Johann Strauss Theaterben mutattak be 1925. október 30-án. A sors azonban úgy hozta, hogy korábban vállalt kötelezettségei miatt Tauber nem énekelhetett a bemutatón. A korabeli újságbeszámolók szerint a bemutatót meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták. A sajtó is megosztott volt, egyes újságok apatikus előadásról számoltak be, míg mások diadalmas fogadtatásról. A kritika visszafogottan nyilatkozott a darabról. Lehár még a darab bemutatója előtt szerződést kötött aberlini Deutsches Künstlerhausszal a darab színreviteléről, ám amikor ennek az igazgatója értesült a bécsi siker/bukásról megpróbálta a berlini bemutatót halogatni, mivel félt, hogy egy elbukott előadás tönkreteheti frissen megnyitott színházának a hírnevét. Lehár panaszt tett a színházi döntőbíróságnál, a Deutscher Bühnenvereinnál, és így elérte, hogy1926. január 30-án bemutathatták aPaganinit. A mű teljes diadalt aratott a közönség soraiban, a német kritika is kedvezően fogadta, és a címszerepet ezúttal már Richard Tauber énekelte.[74][75][76]
APaganini sikeres bemutatója után LehárMilánóba utazott, ahol átdolgozta aCsillagok bolondjátGigolette néven. Annak ellenére, hogy az olasz szövegkönyvetCarlo Lombardo ésGioacchino Forzano írták (utóbbiPucciniGianni Schicchi ésAngelica nővér című operái librettóját is) nem aratott nagyobb sikert, mint annak idején Bécsben aCsillagok bolondja.[77]
Ezek után újabb mű komponálásába kezdett, amelynek szövegkönyvét Jenbach Béla és Heinz Reichert írták,Gabriela Zapolska lengyel írónő egyik műve nyomán. Ez voltA cárevics. Az utolsó orosz uralkodóról,II. Miklósról szóló darabot1927. február 16-án mutatták be hatalmas sikerrel a berlini Deutsches Künstlertheaterben. A főszerepet Richard Tauber játszotta, ám az énekes nem a kizárólag számára írtWillst du… című dallal aratott hatalmas sikert, hanem aVolga-dallal is, amiről aztán óriási tömegben készültek hanglemezek, és a rádióban is gyakran felcsendült. A kritikák is kedvezően fogadták a darabot, megemlítették, hogy Lehár műve kitűnően tükrözi azorosz jelleget, kiemelték a zeneszlávosságát. A sajtóban azonban kemény hangú kritikák is megjelentek, és Lehár szemére vetették, hogyrégóta hajlik az operaszerű tálaláshoz, és emiatt képtelen elszakadni a komolykodó szövegkönyvektől és igazi vidám operettet komponálni.[78][79][80]
Szövegkönyvei megválogatásakor Lehár soha nem volt túlságosan ügyes. Hol valamilyen részlet csábította, hol jelentéktelen mozzanatoktól hatódott meg. Így történhetett meg, hogy mégA cárevics előkészületei közben sikerült felkelteni érdeklődését egy újabb témával, mely az ifjúGoethéről és szerelméről, sesenheimi Friderikáról szólt. A szövegkönyvet Ludwig Herzer és Fritz Löhner írták. Lehár 1927 folyamán egydrezdai szállodában ismerkedett össze Alfred Rotterrel, aki Fritz nevű fivérével együtt igazgatta a berlini Metropol Theatert. Valamilyen szenzációt akartak, ezért felkeresték Lehárt, hogy komponáljon színházuk számára egy operettet. Lehár beleegyezett, hogy a készülőFriderikát a Metropol Theaterben mutassák be.[81]
Időközben Lehár darabjainak európai premierjeivel volt elfoglalva.1927 márciusábanPárizsban nagy sikerrel színre vitték aPaganinit, majd az év közepénBécsben bemutattákA cárevicset. Májusban előadták Berlinben a Neues Theater am Zooban az1922-ben keletkezett egyfelvonásosTavasz háromfelvonásos változatát aTavaszi álmot. Lehár a nyarátBad Ischlben töltötte, ahol az új darabjának, aFriderika befejezésén dolgozott. A darabot Rotterék jóvoltából hatalmas reklámkampány előzte meg, azonban az ifjú Goethéről szóló szórakoztató darab tiltakozó megmozdulásokat is kiváltott. A bemutató napján1928. október 4-én a nácik és más németféltő csoportosulások plakátokkal ragasztották teleBerlint, amelyek felszólítottakminden kultúratudattal rendelkező németet, hogy este tömegesen tüntessenek akultúrbotrány ellen. Ennek ellenére a premiert nem zavarta meg semmi. A siker lehengerlő volt, a darabot a kritika is rendkívül kedvezően fogadta. Richard Tauber (aki a főszerepet énekelte) betegsége miatt azonban hamar lekerült a műsorról. Alig két héttel azután, hogy Berlinben levették a színről, a mű a bécsi Johann-Strauss-Theaterben fergeteges sikert aratott.[82]
Lehár Berlinben maradt, ahol Richard Tauber rábírtaA mosoly országa megkomponálására, miután meglátta a zeneszerzőnélA sárga kabát partitúráját. A Victor Léon által írt szövegkönyvet a Herzer és Löhner szerzőpáros dolgozta át, és ezek után Lehár kapcsolatba lépett a Rotter fivérekkel, mert aFriderika tapasztalatai szerint ott kínálkozott a legjobb lehetőség a bemutatóra. A darabot1929.október 10-én mutatták be a Metropol Theaterben Richard Tauberral és Vera Schwarz-cal a főszerepekben, aFriderikához hasonló fergeteges sikerrel. Az operett legismertebb dallama aVágyom egy nő után lett, mely bejárta a világot és napjainkban is az operett történetének egyik legmaradandóbb zeneszáma.[83][84]
Lehár1930-ban ünnepelte a hatvanadik születésnapját. Az év elejénStrasbourgban mutatták be aFriderikát, és április 30., a szerző tulajdonképpeni születésnapja előtt ez volt az egyetlen tisztelgés Lehár előtt. A bécsi színházak azonban tartózkodóan viselkedtek. Amikor megtudta, hogy a Theater an der Wienben mindössze egyetlen, többé-kevésbé improvizált délutáni előadással szándékoznak előtte tisztelegni, levelet írt a ház igazgatójának, Marischkának, amiben arra kérte, hogyminden nagyszabású ünnepséget halasszanak őszre, amikorraA mosoly országa bécsi bemutatóját tervezte, hiszen a fényesnek ígérkező premier éppen elegendő ünneplést garantált.Berlinben viszont Rotterék színpadra állították Lehár műveinek egy ciklusát, ezzel tisztelegve a komponista előtt. Szeptemberben azonban mégis sor került arra, hogy Bécs városa hivatalosan is lerója tiszteletét: Lehár vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, és csakis az ő művei voltak műsoron, az előadáson pedig jelen volt mindenki, akinek rangja és neve volt a városban. Lehár októberben márBudapesten volt, ahol aKirály Színházban színre vitték aFriderikátHonthy Hanna főszereplésével. Decemberben a budapestioperaházbanA mosoly országa premierjére került sor.[85]
1930. december 3-án a berlini Metropol-Theaterben bemutatták új operettjét, aSzép a világ-ot, melynek szövegkönyvét a Heinzer és Löhner páros írta. Az operett hatalmas sikert aratott.[86]
A nagygazdasági világválság a színházakat sem kímélte meg. Bécsben többek között bezárták a Carl-Theatert és a Bürgertheatert, a Johann-Strauss-Theaterből mozi lett, az Apollo- és Ronacher-Theaterekben pedig felváltva voltak mozivetítések és varieté-előadások. Ugyancsak ebben az időszakban jelentek meg a legélesebb kritikák az operett létjogosultságát és szükségességét illetően, és ezzel együtt Lehárt érintő kritikák is, hiszen ő számított a műfaj legkiemelkedőbb alakjának. Mindemellett a közönség körében Lehár továbbra is hatalmas hírnévnek örvendett.1931-ben a bécsi rádióeurópai koncertműsort szervezettLehár Ferenc alkotásaiból címmel, amely azon túl, hogy 113 adó- és közvetítőállomás sugározta szerte a kontinensen, Lehár számtalan tisztelőjének ünnepe lett. A mindennapi események ugyan csak közvetve érintették Lehárt, az Ausztriát is elérő gazdasági világválság azonban őt is arra késztette, hogy pénzét befektesse, ekkor vásárolta meg a nussdorfi (maBécs egyik külvárosa) Schikaneder-palotát, melyetEmanuel Schikaneder,MozartVarázsfuvolájának szövegkönyvírója épített. Lehár tehát ekkorra a theobalgassei bérház, a Bad Ischl-i villa és a nussdorfi palota tulajdonosa volt.1931 szeptemberébenBerlinben vezényelteA hegyek urává átkereszteltHercegkisasszonyt, majd Párizsba utazottA mosoly országa bemutatójára.[87]
Lehár egész életében kutatottoperalibrettók után. 1931 őszén aztán valóban szóba került egyMaria Jeritzára, a híresszopránra szabott opera jellegű operett. A művésznő szívesen énekelt volna valamelyik Lehár-műben, s kapott is úgy három tucat szövegkönyvet, amelyekből egyet kiválasztva átadott a komponistának. A szövegkönyvek nem sokat értek, emiatt Lehár sem foglalkozott különösképpen az ötlettel.1932-ben aztán Paul Knepler és Fritz Löhner átnyújtottak neki egy szövegkönyv-részletet. A mű környezete és a cselekménye azonnal elragadtatta Lehárt, aki azon nyomban eldöntötte, hogy megzenésíti aGiudittát. A darabot, melynek előzőlegGiulietta volt a címe,Berlinben szándékozta volna színre vinni, azonban1934-ben felmerült a lehetőség, hogy abécsi Operaházban tartsák meg a premierjét. Történt ugyanis, hogy1929-től az operaház igazgatásátClemens Krauss vette át, aki azon nyomban megújította a műsorkalendáriumot és hagyománnyá tette, hogy másfél évenként egy-egy operettet is színpadra állítsanak. AGiuditta premierjére1934. január 20-án került sor. Az előadást, amelynek dallamait az osztrák rádió élőben sugározta, vastaps követte. Ám a másnapi kritika nem minden esetben egyezett a nagyérdemű véleményével. Elsősorban a librettó hiányosságait emelték ki a mű legfőbb problémájaként, de megemlítették, hogy a csodálatos partitúra ellenére Lehárnak nem sikerült túllépnie az operett-műfaján. Az egyik kritikus szerintEz bizony operettszínház, ez a Theater an der Wien és nem az Állami Operaház, oda csak beszemtelenkedte magát. Ez bizony nem zenés komédia!.[88][89][90]
1933-ban sokasodtak a problémák az osztrák politikai életben, miutánEngelbert Dolfuss kancellár betiltotta az osztrák náci pártot. Válaszképpen gyakoriak voltak a náci terrorakciók és fokozódott a gazdasági nyomás, ennek éle pedig most márAusztria messze fénylő képviselője, Lehár Ferenc ellen is irányult. Mint minden más ország,Németország is fizetett nekitantiemeket. A porosz tartományi kormányzat náci frakciója azt követelte a pártsajtóban, hogybojkottálják Lehár műveit valamennyi német színpadon. Mivel senki sem tudott valóságos érveket felhozni, előkerült a rágalom fegyvere: azzal indokolták a Lehár elleni harcot, hogy a komponista szerződésszegésnek tartotta, hogy a németek elfoglaltákBelgiumot. Ez persze csak ürügy volt, amelynek kirobbantója Lehár öccsének, Antalnak, egy Németország politikáját elítélő kijelentése volt.[91]
Az1934-es politikai események kihatottak Lehár munkájára is, hiszen csökkent a színházak látogatottsága. 1935-ben aztán bezárt a Theater and der Wien is. Ekkor derült fényt aHubert Marischka által vezetett, a Lehár-operetteket is forgalmazó kiadóban lezajlott sikkasztásokra is, amik eredményeképpen a céget felszámolták. Lehár nem fordult bírósághoz, hanem személyes egyezséget kötött Marischkával: visszakapta valamennyi művének a jogait és ezen kívül mindazon kottákat és más egyebeket, melyeknek köze volt a munkásságához. Ezeket átszállíttatta a theobaldgassei lakásába, majd1935. február 25-én megalapította saját zeneműkiadóját, aGlocken-Verlagot. Az évet vezényléssel és a kiadójának gondozásával töltötte el, ekkor filmesítették meg aFrasquitátJarmila Nowotnával,Hans Heinz Bollmann-nal ésHeinz Rühmann-nal a főszerepben. Ugyanebben az évben forgattaErnst Lubitsch HollywoodbanA víg özvegyetJeanette MacDonalddal ésMaurice Chevalier-vel a főszerepben.[92]
Lehár számára nagyon fontosak voltak anémetországi előadások, hiszen bevételeinek zöme innen származott, ezért mindent elkövetett, hogy a német színházak ismét műsorra tűzzék őket, azonban a szövegkönyvírói nem voltak a náci Németországnakelégárják, és ez rendkívül megnehezítette a szerző helyzetét.1937-benBerlinbe utazott, ahol bemutatták aLuxemburg grófjának átdolgozott változatát, amit a szerző maga vezényelt. Ezután továbbutazottBrüsszelbeA cárevics bemutatójára, majd pedigPárizsba, ahol színre vitték aPéter és Pál Bergengóciában című gyermekjátékát. EljutottAlgírba, aholA mosoly országát vezényelte, majd visszatért Párizsba aGiuditta premierjére. UtánaLondonban kellett megjelennie aPaganini bemutatóján. A kimerítő körút után vissza akart térni Ischlbe pihenni és komponálni, azonban egy újabb plágiumafférral szembesült: egy hölgy azt állította, hogy Lehár aGiudittát egy tőle kapott szövegkönyv alapján komponálta meg. A zeneszerzőt különösen fájdalmasan érintette a dolog, hiszen azon dolgozott, hogy visszaállítsa hírnevét Németországban, ahol műveit bojkottálták, emiatt számára elengedhetetlenné vált az ügy tisztázása. Noha a bírósági tárgyalások során Lehár igaza bebizonyosodott, a hölgy továbbra sem tágított, ezért a zeneszerző rágalmazási pert indított ellene. A hölgyet végül elmarasztalták, és az affér befejeződött.[93]
1938-ban barátai, anáci hatalom erősödésének láttán figyelmeztették, hogy mihamarabb emigráljon, azonban Lehár mély gyökereket eresztett Ausztriában: Bécsben volt a kiadója és a palotája, Ischlben a villája, és nem tudta magát rászánni a távozásra. Emellett tudatában volt, hogy amennyibenAmerikába emigrálna, nem tudna biztos anyagi forrásokat biztosítani a maga és felesége számára, hiszen a tengerentúlon nem voltak operettszínházak, ahol esetleg vezényelhetett volna.[94]
Ausztria német megszállása után a Lehár családot aGestapo állandó megfigyelés alatt tartotta. Lehár öccsét, Antalt folyamatosan zaklatták a Belgium elfoglalására tett megjegyzései miatt. A zeneszerző úgy találta, hogy biztonságosabb lesz Bécsből Ischlbe költözni, de tévedett, mert1939 nyarán bekopogtattak hozzá a Gestapo emberei, és bejelentették, hogy feleségét,zsidó származása miatt el kell vinniük. Lehárnak magas rangú politikai kapcsolatai segítségével sikerült megmentenie az asszonyt. A Lehár-villába befészkelte magát a félelem, a zeneszerző nem hagyhatta egyedül vagy felügyelet nélkül feleségét, akinek a folyamatos rettegés miatt látványosan megromlott az egészsége. Egyes feljegyzések szerint Lehár feleségének megmenekülésében szerepet játszottHermann Göring is, aki tiszteletbeli árjává tette meg az asszonyt.[95][96]
1942–43 telén LehárBudapestre utazott, mert azOperaház tervbe vette aCigányszerelem – némileg módosított – előadását. A magyar librettót, amely teljesen eltért az eredetitől,Innocent Vincze Ernő írta. A cselekményt közvetlenül az1848-as forradalom kitörése elé helyezte, a főszerepbe pedig egy vándordiák került. Így született meg aGarabonciás. A sikeres pesti bemutató után Lehár egészségi állapota megromlott, betegsége hosszú hónapokon át húzódott. 1943-banCorvin-koszorú kitüntetésben részesült. Röviddel Ausztria felszabadítása után,1944-ben Lehár felesége is beteg lett. Ausztriában akkoriban semmiképpen nem lehetett beszerezni gyógyszereket, ezért Lehárék elhatározták, hogyZürichbe költöznek.[97]
Lehárék1946 januárjában érkeztek meg Zürichbe, ahol a Hotel Baur au Lacban béreltek lakosztályt. Lassan mindketten felépültek, Lehár pedig ismét belelendült a zenekiadójának vezetésébe. Számos külföldi felkérést kapott,Rio de JaneirótólPárizsig, azonban egészségi állapotára való tekintettel visszamondta őket.1947 márciusában meglátogatta őt Richard Tauber, akivel a háború kitörése óta nem találkozott és aki egy évvel korábbanNew Yorkban nagy sikerrel énekelteA mosoly országa címszerepét. Noha Tauber kifogástalanul énekelt, az operett mégis bukás volt, amit a zenekritikusok az átírt, modernizált librettónak tulajdonítanak. Ez volt Lehár és Tauber utolsó találkozása, mert az énekes1948. január 8-ánLondonban elhunyt. Lehár röviddel Tauber látogatása előtt ünnepelte a 77. születésnapját. 1947. augusztus 28-án felesége, Sophie társaságában elment aPaganini zürichi bemutatójára. Néhány nappal később, egy Lehárék által szervezett estélyen Sophie Lehár összeesett és meghalt. Az asszony halála rendkívül megviselte a zeneszerzőt, ettől fogva egészségi állapota folyamatosan romlott. Ezt tetézték még aBécsből kapott hírek is, miszerint nussdorfi palotáját kifosztották.[98]
1948 februárjában még Zürichben vezényelt egy Richard Tauber emlékére rendezett hangversenyen. A nyár folyamán visszatért Ischlbe, ahol súlyos egészségi állapota miatt vérátömlesztéssel próbáltak rajta segíteni, de az orvosok tudták, hogy gyomorrákja már csak rövid ideig engedi élni. 1948. október 14-én, a szó szoros értelmében a halál küszöbén megválasztották Bad Ischl díszpolgárává. Október 27-én álmában érte a halál. Ravatala napokig állt az ischli templomban, ahol több ezren vettek végső búcsút tőle. Október 30-án ünnepélyes rekviemmel búcsúztatták. Az ischli temetőben helyezték örök nyugalomra, a családi kriptában. A temetésen a bányászzenekar aVolga-dalt adta elő: ez volt Lehár kívánsága.[99]
Lehár tehetségét talánPuccini jellemzése támasztja alá a legjobban, aki azt nyilatkozta, hogyamennyiben Lehár érdeklődése az operák világa felé terelődik, legnagyobb ellenfele lett volna. Karrierje kezdetén megpróbált a lírai műfajban otthonra lelni, azonban kezdeti sikertelenségei után (Rodrigo ésKukuska) inkább azoperettet választotta, amely a 19. század végén, a 20. század elejénBécs zenei életének egyik meghatározó eleme volt. Mivel az operettek iránti igény folyamatosan nőtt és egyre-másra nyíltak az új színházak (elsősorbanNémetország területén), megindult a műfaj átmeneti hanyatlása, hiszen a bécsi komponisták és librettisták egyre több piacképes árut próbáltak minél rövidebb idő alatt előállítani. Ugyanakkor a zeneszerzők és a librettisták nem mertek a Strauss dinasztia operettjeiben felállított sablonoktól eltérni. Lehár számára az igazi áttörést, a szakítást az operettkomponálás hagyományos szabályaitólA víg özvegy hozta meg. Az igazi újítást azonban nem a zenei anyag jelentette, hanem a librettóban feldolgozott történet: abiedermeier álszemérem és érzelgősség eltűnt, helyét frivol nagyvárosi kötetlenség, merészebb humor, a kapitalista álmorál, a házasság, a politika kritikája váltotta fel.[100] Viszont a szövegkönyveinek megválasztásában Lehár nem volt túl szerencsés, azok után sem, hogyA víg özveggyel hatalmas elismertségre tett szert. Kritikusai rendszerint méltatták zenéjét, viszont minduntalan kihangsúlyozták, hogy a szövegkönyv gyengeségei miatt műveinek értéke sokat vesztett.[101]
A víg özveggyel, aLuxemburg grófjával és más műveivel Lehár igazi bravúrt hajtott végre. Sikerült újra integrálnia az erősen megosztott nagyvárosi publikumot, amelyben az ezoterikus, szakralizált magas kultúra mind élesebben elkülönült a közép- és az alsó rétegek számára készült zenei tömegtermeléstől. Ennek legfőbb bizonyítékaiA drótostót,A mosoly országa valamintA cárevics, amelyekben sikeresen építette be a népi hagyományokat illetve az egzotikus külföldi, nem utolsósorban keleti zenei vonásokat zenéjébe.[102]
AzOsztrák–Magyar Monarchia széthullásával a bécsi operett természetes talaja süllyedni kezdett. Lassan a süllyesztőbe kerültek az operettszínpad bábfigurái is, a nyalka huszártisztek, a gőgös dzsentrik, a bamba arisztokraták, a léha nagyasszonyok. Csak a kisember maradt meg, ő azonban egyre távolabbra került az operett közegétől. Aboldog békeidőknek vége lett, s megkezdődött ama nosztalgikusan szép korszak legjellemzőbb és legsikeresebb zenés színpadi műfajának, az operettnek a hattyúdala. Az operett addig uralkodott, amíg a társadalom alappillérét a polgári középosztály alkotta. Ennek egyik jó példája Lehár utolsó operettje, aGiuditta.[103]
Az 1920-as évektől kezdve, részben ifjúkori vonzódása miatt az opera műfaja iránt, részben pedigRichard Tauber, népszerű tenoristával való találkozása miatt, rendkívül igényes daljátékokat írt(Paganini,A cárevics,Friderika,Giuditta). Híres nagyságok szomorú szerelmi történeteit zenésítette meg, vagy éppen kora embereinek törékeny, változékony sorsát állította a történet középpontjába.[102]
Lehár,Kálmán Imre ésLeo Fall voltak a bécsi operett ezüstkorszakának (1900–1920 között) meghatározó egyéniségei, az ő operettjeiket játszották a leggyakrabban a helyi színházak és kabarék.[102]
| A mű eredeti címe | A mű magyar címe | Műfaj | Szövegíró | Ősbemutató ideje | Ősbemutató helye | Első magyarországi bemutató ideje | Első magyarországi bemutató helye |
| Kukushka | Kukuska | opera | Felix Falzari | 1896. november 27. | Lipcse Vereinigte Stadttheater | 1898. május 2. | Operaház |
| Wiener Frauen | Bécsi asszonyok | operett | Ottokar Tann-Bergler, Emil Norini | 1902. november 21. | Bécs Theater an der Wien | 1910. november 30. | Városligeti Színház |
| Der Rastelbinder | A drótostót | operett | Victor Léon | 1902. december 20. | Bécs Carl-Theater | 1903. április 21. | Magyar Színház |
| Der Göttergatte | A bálványférj | operett | Victor Léon, Leo Stein | 1904. január 20. | Bécs Carl-Theater | 1905. február 10. | Magyar Színház |
| Die Juxheirat | A mókaházasság | operett | Julius Bauer | 1904. december 22. | Bécs Theater an der Wien | 1906. szeptember 7. | Népszínház |
| Tatjana | opera | Felix Falzari, Max Kalbeck | 1905. február 10. | Brünn Stadttheater | |||
| Die lustige Witwe | A víg özvegy | operett | Victor Léon, Leo Stein | 1905. december 30. | Bécs Theater an der Wien | 1906. november 27. | Magyar Színház |
| Der Schlüssel zum Paradies | Az Édenkert kapuja | operett | Emil Norini, Julius Horst | 1905. október 20. | Lipcse Neues Operettentheater | ||
| Peter und Paul reisen ins Schlaraffenland | Péter és Pál Bergengóciában | mesejáték | Robert, Bodanzky, Fritz Grünbaum | 1906. december 1. | Bécs Theater an der Wien | ||
| Der Mann mit den drei Frauen | A három feleség | operett | Julius Bauer | 1908. január 21. | Bécs Theater an der Wien | 1908. március 31. | Népszínház |
| Das Fürstenkind | Hercegkisasszony | operett | Victor Léon | 1909. október 7. | Bécs Johann Strauss-Theater | 1910. december 20. | Operaház |
| Der Graf von Luxemburg | Luxemburg grófja | operett | Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky | 1909. november 12. | Bécs Theater an der Wien | 1910. január 14. | Király Színház |
| Zigeunerliebe | Cigányszerelem | operett | Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky | 1910. január 8. | Bécs Carl-Theater | 1910. november 12. | Király Színház |
| Eva | Éva | operett | Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky | 1911. november 24. | Bécs Theater an der Wien | 1912. október 12. | Király Színház |
| Rosenstock und Edelweiss | daljáték | Julius Bauer | 1912. december 1. | Bécs Hölle-kabaré | |||
| Die ideale Gattin | A tökéletes feleség | operett | Julius Brammer, Alfred Grünwald | 1913. október 10. | Bécs Theater an der Wien | 1913. november 26. | Király Színház |
| Endlich allein | Végre egyedül | operett | Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky | 1914. január 30. | Bécs Theater an der Wien | 1915. február 20. | Király Színház |
| Der Sterngucker | A csillagok bolondja | operett | Fritz Löhner-Beda | 1916. január 14. | Bécs Theater in der Josefstadt | 1916. október 10. | Népopera |
| Wo die Lerche singt | Pacsirta | operett | Alfred Maria Willner, Heinz Reichert | 1918. március 27. | Bécs Theater an der Wien | 1918. február 1. | Király Színház |
| Die blaue Mazur | A kék mazur | operett | Jenbach Béla | 1920. május 28. | Bécs Theater an der Wien | 1921. május 13. | Király Színház |
| Die Tangokönigin | A tangókirálynő | operett | Julius Brammer, Alfred Grünwald | 1921. szeptember 9. | Bécs Apollo-Theater | 1923. július 28. | Budai Színkör |
| Frühling | Tavasz | operett | Rudolf Eger | 1922. január 20. | Bécs Hölle-kabaré | ||
| La danza delle Libellule | A három grácia | operett | Carlo Lombardo | 1922. május 3. | Milánó Teatro Lirico | ||
| Frasquita | Frasquita | operett | Alfred Maria Willner, Heinz Reichert | 1922. május 12. | Bécs Theater an der Wien | 1925. március 3. | Városi Színház |
| Die gelbe Jacke | A sárga kabát | operett | Victor Léon | 1923. február 9. | Bécs Theater an der Wien | 1923. május 5. | Király Színház |
| Libellentanz | A három grácia | operett | Carlo Lombardo, Alfred Maria Willner | 1923. március 31. | Bécs Stadttheater | ||
| Clo-Clo | Apukám | operett | Jenbach Béla | 1924. március 8. | Bécs Bürgertheater | 1924. április 15. | Fővárosi Operettszínház |
| Paganini | Paganini | operett | Paul Knepler, Jenbach Béla | 1925. október 30. | Bécs Johann Strauss-Theater | 1926. május 7. | Városi Színház |
| Gigolette | Gigolette | operett | Carlo Lombardo, Gioacchino Forzano | 1926. december 30. | Milánó Teatro Lirico | ||
| Der Zarewitsch | A cárevics | operett | Jenbach Béla, Heinz Reichert | 1927. február 16. | Berlin Deutsches Künstlertheater | 1928. május 25. | Városi Színház |
| Frühlingsmädel | Tavaszi álom | operett | Rudolf Eger | 1928. május 29. | Berlin Neues Theater am Zoo | 1932. szeptember 15. | Pesti Színház |
| Friederike | Friderika | operett | Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda | 1928. október 4. | Berlin Metropol-Theater | 1930. szeptember 20. | Király színház |
| Das Land des Lächelns | A mosoly országa | operett | Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda | 1929. október 10. | Berlin Metropol-Theater | ||
| Schön ist die Welt | Szép a világ | operett | Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda | 1930. december 3. | Berlin Metropol-Theater | 1934. december 21. | Király Színház |
| Der Fürst der Berge | A hegyek ura | operett | Victor Léon | 1932. szeptember 23. | Berlin Theater am Nollendorfplatz | ||
| Giuditta | Giuditta | zenés komédia | Paul Knepler, Fritz Löhner-Beda | 1934. január 20. | Bécs Staatsoper | 1934. április 8. | Operaház |
