Egy fizetőeszközleértékelése más fizetőeszközzel vagy fizetőeszközökkel szembeni árfolyamértékének adminisztratív csökkentését jelenti, ami rövid távon ösztönzi az adott ország exportját és drágábbá teszi az importját. Rögzített, vagy részben rögzítettárfolyamrendszerekben értelmezhető, hiszen a szabadon lebegő fizetőeszközökárfolyamát a piac határozza meg, a kormányzat, illetve a jegybank legfeljebb csak befolyásolni képes (kivéve, ha az árfolyamrendszert is megváltoztatják).
Ellentéte a felértékelés, amikor a fizetőeszközt adminisztratív módszerrel árfolyamában (árfolyamaiban) értékesebbé teszik.
A leértékelés megkülönböztetendő aleértékelődéstől. Utóbbi azt jelenti, hogy a fizetőeszköz a pénzügyi piacokon veszít értékéből (tehát nem az árfolyamrendszer adminisztratív megváltoztatása révén).
Megkülönböztetendő azinflációtól is, amely a fizetőeszköznek nem más fizetőeszközökhöz, hanem a hazai árukhoz és szolgáltatásokhoz viszonyított értékvesztését méri.
Nincs köze a leértékeléshez, illetve felértékeléshez annak sem, ha megváltoztatják egy pénz egységeinek nominális értékét, ami nem több, mint formális változás. (Például ha a bankjegyeket és érméket olyan bankjegyekre és érmékre cserélik, amelyeken egytizedével nagyobb vagy kisebb összeg szerepel.) Ebben az esetben a más fizetőeszközökhöz viszonyított érték változatlan marad, akkor is, ha az árfolyamokban jobbra, vagy balra áthelyeződik a tizedesjel. (A "nullák" levágására Magyarország környezetében az elmúlt évtizedekbenLengyelországban ésRomániában volt példa.)
Történetileg, a fizetőeszközök tipikusan aranyból vagy ezüstből vert érmék voltak, amelyekben a kibocsátó határozta meg a súlyát-méretét és anemesfémtartalmát. A kevés nemesfémmel rendelkező, vagy pénzszűkében lévő kibocsátók csökkenthették az érmék súlyát vagy nemesfémtartalmát, kijelentve, hogy ugyanannyit érnek, mint a korábbi érmék - ezzel tulajdonképpen leértékelve a fizetőeszközt. AzI. Erzsébet angol királynő uralkodása alatt felismertGresham-szabály szerint „a rossz pénz kiszorítja a jót”. (Azaz, ha a tiszta arany érmék és a rosszabb minőségű érmék hivatalosan ugyanannyit érnek, az emberek hajlamosak a rossz érméket használni a fizetési forgalomban, az aranyérméket pedigtezaurálni, azaz félretenni, vagy beolvasztani.)
Később, amikor már papírpénzeket bocsátottak ki, a kormányok sokáig aranyra vagy ezüstre válthatóságukat szavatolták (aranystandard). Ilyenkor az arany- vagy ezüstszűkében lévő kormányzat úgy értékelhette le a fizetőeszközt, hogy hirtelen csökkentette az átváltásnál járó nemesfémmennyiséget. Ahol ezt gyakran csinálták, a pénz felhasználói úgy védekeztek, hogy elkezdték az aranyat vagy az ezüstöt keresni és félretenni a pénz helyett, és ilyenkor gyakran előfordult, hogy a Gresham-szabály érvényesülését megakadályozandó, a kormányzat megtiltotta a nemesfém-felhalmozást.
A jelenlegi pénzek általában úgynevezetthitelpénzek, amelyeknek fizikai formájukban nincs az értéke. Piaci értéküket alapvetően a pénzkínálat és pénzkereslet összjátéka szabja meg. Egyes országok fizetőeszköze szabadon lebeg, másoké részben, vagy egészben rögzített, azamerikai dollárhoz vagy más valutákhoz képest. A rögzített árfolyamrendszerekhez gyakran a tőkeáramlás valamiféle állami kontrollja kötődik, vagy az állam a devizatartalékait használva befolyásolja az árfolyamot. Ha egy rögzített árfolyamrendszerrel rendelkező államkülkereskedelmi mérlege rendszeresen jelentős tőkekiáramlást mutat, az állam a fizetőeszköz leértékelésének eszközéhez nyúlhat, ami legalábbis rövid távon serkentheti azexportot és visszafoghatja azimportot, javítva az államkülső egyensúlyát. (A jelentős külkereskedelmi többletek, illetve tőkebeáramlások ezzel szemben felértékeléshez vezethetnek.) A leértékelés azonban csak akkor csökkenti a külkereskedelmi hiányt, ha teljesül aMarshall-Lerner feltétel: ha az import-és az exportáruk iránti kereslet árrugalmasságának összege nagyobb mint 1.
Ha egy fizetőeszköznek létezik nyílt piaca és kialakul az a várakozás, hogy hamarosan leértékelik, a spekulánsok hajlamosak eladni és ha az állam a devizatartalékok eladásával védi az árfolyamot, a tartalékok fogyasztásával nyomás alá helyezhetik, hogy végül tényleg leértékeljen. Ha a spekulánsok felvásárolják a teljes devizatartalékot, az adott állam számárafizetési mérleg válság állhat elő.Paul Krugman ésMaurice Obstfeld elméleti modellje szerint fizetési mérleg válság akkor áll elő, ha a reálárfolyam (az országok relatív áraival kiigazított árfolyam) megegyezik a nominális árfolyammal (a deklarált árfolyam). (Krugman, Paul and Maurice Obstfeld. International Economics (2000), Chapter 17 [Appendix II]). A gyakorlatban a válságok tipikusan azután jöttek, amikor a reálárfolyam a nominalis árfolyam alá értékelődött le. Ennek az az oka, hogy a spekulánsok nem rendelkeznek tökéletes információkkal; jóval azután jönnek rá, hogy a devizatartalékok alacsonyak, hogy a reálárfolyam zuhant. Ilyen körülmények között egy fizetőeszköz értéke rendkívüli gyorsasággal apadhat le. Ez történt például az1994-es mexikói válság során.
- Ez a szócikk részben vagy egészben aDevaluation című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
