A sziget a közeljövőben várhatóan "egyfajtaautonómiát" fog elérni.[2]Bonaparte Napóleon szülőhelyeként is ismert. Franciaország egyik legkevésbé lakott régiója. FővárosaAjaccio (korzikaiulAiacciu).
A Portói-öböl egy képeAz Ajacciói-öböl északnyugatról nézveTájkép,PianaTengerpartSerriera mellett
A sziget éghajlatamediterrán. Anyár itt forró és száraz, atél pedig enyhe ésesős. Januárban és februárban 300 méter felett megmarad a hótakaró, amely sportolásra is alkalmas. A szigeten körülbelül 50 esős nap van, amely jellemzően október és január között oszlik el. A napsütéses órák meghaladja az évi 2700-at. A magas hegycsúcsok között az időjárás viszont hirtelen meg tud változni. A szél sokat fúj, a helyiek több fajta szelet is megkülönböztetnek:maestrale,libecciu,tramuntane,ponente,gregale éslevante. A legjellemzőbb az északról fújó maestrale vagy más névenmisztrál.
A sziget az évszázadok során folyamatosan váltakozva különböző népek befolyása alatt állt.Föníciai ésetruszk hódítók utáni. e. 560 körül érkeztek meg az első görög telepesek a perzsáktól fenyegetettPhókiszból, és megalapítottákAlalia városát,[5] ahová i. e. 546 (Phókisz eleste) után tömegesen települtek át a phókisziak. Ez igencsak ellenére volt a tengeri kereskedelmet uraló karthagóiaknak. A karthagóiak és szövetségeseik, az etruszkok 540-ben egyesült erővel törtek korzikai görögökre, akik a város partjai előtt felvették velük a harcot. A valamikor i. e. 540 és 535 között vívottalaliai csatában visszaverték ugyan a kétszeres túlerővel támadókat, de olyan súlyos veszteségeket szenvedtek (hatvan hajójuk kétharmada süllyedt el), hogy kereskedelmi szerepüket már nem tudták visszaszerezni. A szigetkarthágói befolyás alá került egészeni. e. 237-ig, amikor arómaiak foglalták el. Korzika római irányítás alatt maradt egészen430-ig, ekkorvandálok, majdgótok rohanták le.552-ben aBizánci Birodalom fennhatósága alá került, majd a bizánci uralom összeomlása után egymást követően újabb befolyások érték: előbb alombardok szállták meg, majd713-tól rendszeressé váltak azarab hódítások, végül, a8. század végénNagy Károly foglalta el és tett rá kísérletet, hogy aFrank Birodalomhoz csatolja.806-tól kezdve többször ismór hódítók szálltak partra, de810-ben vereséget szenvedtek a frankoktól.850-től1034-ig a Német-római Birodalom ésToszkána között dúló viszályt is kihasználva a sziget nagy részét a mórok mégis meghódították, ezt követően azonban a10. század végére feudális anarchia alakult ki.
1077-ben a pisai püspök révén Korzika apápai legátus részévé vált és így mintegy 200 évig aPisai Köztársaság fennhatóság alá került. Folyamatos térhódítása után azonban1284-ben a pisaiak ellen vívottmeloriai csata után Korzika felett egy időre aGenovai Köztársaság vette át az irányítást, velük azonban1296-tól azaragóniaiak is folyamatos harcban álltak a területért, akik1406-ban a sziget nagy része felett át is vették a hatalmat, ám1434-ben Genova kerekedett fölül. A szigetet egy1553-tól1559-ig tartó háború keretében török és francia csapatok hajtották uralmuk alá, s a sziget irányítása ez utóbbiak kezében volt, míg végül Genova visszaszerezte Korzikát. A 18. század végéig helyi lázadások és külső támadások ellenére az ő fennhatóságuk alatt maradt, így az 1736-osKorzikai Királyság sem volt tartós.
1755-ben kétszeri francia beavatkozás után,Pasquale Paolit kinevezték tábornagynak és kikiáltották aKorzikai Köztársaságot. AKorzikai Alkotmány volt azújkorelső független, nemzeti alkotmánya, ami afelvilágosodás elvei szerinti demokráciát hozott létre, és noha kevésbé ismert, előfutára volt azUSA1777-ben, ésLengyelország1791-ben elfogadott alkotmányának. A létrejövőliberális politikai rendszer a maga idejében egyedi volt, a történelemben elsőként szavazójogot biztosított a nőknek.
1768-banXV. Lajos francia király Genovától megvette annak a szigettel kapcsolatos minden követelését és1769-ben a köztársasági erők visszaverésével Korzika felett átvette az irányítást. PaoliLondonba menekült, afrancia forradalom után azAngliában próbált szövetségeseket találni Korzika függetlenségére irányuló törekvéseihez.
1794-ben az angolok elfoglalták a szigetet és kikiáltották azAngol-Korzikai Királyságot, azonban1796-ban a Nemzetgyűlés egy1789-es rendeletében kimondottaknak megfelelően Franciaország azt a sajátjának tekintette és visszafoglalta.
Korzika a szülőhelyeNapoléon Bonaparténak. A későbbi hadvezér és francia császár egy helyi kisnemesi családban született1769.augusztus 15-énAjaccio városában egy nyolcgyermekes család második utódaként (Jozefinával kötött házassága okmányán azonban születési dátumként1768.február 5-e szerepel).
A szülei fiatalon francia iskolába járatták, de ettől függetlenül1793-ig meglehetősen sok időt töltött a szigeten, amikor viszont a kialakult politikai helyzet miatt családjával Franciaországba költöztek.
Azelső világháború folyamán a francia hadseregben 50 ezer korzikai katona harcolt a nyugati fronton a német hadsereg ellen. A háború alatt Korzikát a franciák egyfajta fogolytáborként használták. Mivel rengeteg német katona esett fogságba, ezért sokukat citadellákban, kolostorokban, sőt csűrökben és pajtákban őrizték. De nemcsak németek, hanem rendkívül nagy számban magyarok is raboskodtak Korzikán, akiket a doberdói fronton fogtak el. Annyira embertelenek voltak a körülmények, hogy számos fogoly meghalt. Ugyanakkor háborús sebesültek ápolására is több hadi kórházat hoztak létre a szigeten, ami biztonságos helyen feküdt, mivel keletről Olaszország a franciák szövetségese volt, Németország pedig nem jutott ki aFöldközi-tengerre.
Nagyon jó stratégiai adottságai révén az angolok, majd az amerikaiak is támaszpontokat létesítettek itt. Jelentőségével a német hadvezetés is tisztában volt, és többször támadták meg a sziget kikötőit németbúvárhajók.
Amásodik világháború során egy 90 ezer fős olasz hadtest foglalta el Korzikát. A szigetet védő francia és korzikai katonák rövid harc után hamar letették a fegyvert, mivel ekkor már a nagyerejű német támadás miatt Franciaország is összeomlott.Benito Mussolini nyíltan hirdette a háború előtt is, hogy Korzika olasz föld, ezértOlaszországhoz kell tartoznia, ennek ellenére az olasz hadseregnekAdolf Hitler nyomására ki kellett ürítenie a szigetet, amit a nácik aVichy-kormánynak adtak vissza. A szigeten szerveződtekkollaboráns és másfasiszta csoportok, egyebek közöttPetru Giovacchini kampányolt nyíltan az Olaszországgal való egyesülés mellett. Emellett a titkos ellenálláspartizánmozgalmak képében is szerveződött. Eleinte csak a kollaboráns francia katonák ellen.
1943-ban a francia kollaboráns kormány a szigetet használta támaszpontnak, hogy kisebb támadásokat hajtson végre az észak-afrikai és szicíliai brit és amerikai csapatok ellen. Miután az olasz hadsereg kapitulált, a Szicíliából visszavonuló német egységek útja Korzikán haladt. Megpróbáltak ugyan megerősített támaszpontot kiépíteni a szigeten, hogy azzal hatékonyabban védjék Olaszországot a szövetségesektől, de a lakosság egyöntetűen ellenségként tekintett a németekre, és a Vichy-kormány katonái sem akartak harcolni Hitlerért. Korzikát a német csapatok könnyen feladták, de ennek ellenére a szigetnek még egy ideig el kellett szenvednie a német légicsapásokat.
A háború után a sziget visszakerült a helyreállított francia államhoz.
A szigeten a második világháború után az önálló nemzettudat felerősödött, amely a korzikai tudatot részint a korzikai nyelvre alapozta. Évtizedek óta működnek a függetlenség mellett állást foglaló pártok, sőt szélsőséges szeparatista szervezetek, amelyek kisebb robbantásokat hajtanak végre francia kormányépületek ellen. Az erőszakot fokozta, hogy az1970-es években a francia kormány erővel akart fellépni a szeparatisták ellen.2008.január 12-én került sor egy nagyobb incidensre, amikor 18 szeparatista egy párizsi kormányrendelet miatt hajtott végre egy kormány épület ellen támadást és történt egy újabb robbantásos merénylet is.[6]2000-ben volt terv arra, hogy nagyobb autonómiát adnak a szigetnek, de ezt a francia parlament elutasította, attól tartva, hogy más francia régiók is nagyobb önállóságra törekednének. A terv francia támogatói pedig azt várták ettől, hogy ezzel megfékezhető lesz a szeparatizmus. Sajnos a francia javaslatot kis eltéréssel, de akorzikai többség elutasította, mert nem értett egyet vele. Az1991-es Korzika-törvénnyel bár adtak autonómiát a szigetnek, de ez elég hiányos volt, mert a helyi prefektust továbbra is a franciák nevezték ki.[7][8]
Mivel gazdaságilag nem túlságosan fejlett, a múltban sok korzikai elhagyta a szigetet. A korzikaidiaszpóra tagjai a 19. és 20. században elsősorban aFranciaország szárazföldi részére, a francia gyarmatokra ésDél-Amerikába (Puerto Rico,Venezuela) költöztek.
KorzikaFranciaország 18 régiójának egyike. Számos tekintetben nagyobb az önállósága, mint a többi régióé, de jogi helyzete összességében mégiscsak hozzájuk hasonló. A köznyelvben mindenesetre csak mintrégiont említik.
A régió kétfrancia megyére bomlik:Corse-du-Sud (Dél-Korzika) ésHaute-Corse (Felső-Korzika). A közelmúltautonómiai törekvései meghiúsultak, az az elképzelés pedig, melynek célja a megyék megszüntetése és a kollektív territórium visszaállítása lett volna, egy2003-asnépszavazáson csekély különbséggel akkor elbukott.
A francia állam új területi szervezetéről szóló törvény 2018. január 1-jével egyetlen területi önkormányzatot hozott létre Korzikán a két megye helyett. AKorzikai Közösség a megszűnt megyei tanácsok hatásköreit gyakorolja. A Korzikai Közgyűlés 63 tagból áll, és listásan választják. A Végrehajtó Tanács 11 tagú és egy elnöke van.
A régió 2 megyére, 5 kerületre(arrondissement), 26kantonra és 360 községre oszlik.[10]
A helyiek szülőföldjüket a „szépség szigete”(Île de Beauté) névvel illetik, nem véletlenül. Egy kis területen találunk itt vadregényes hegyvonulatokat, a völgyekben vadul lezúduló, kristálytiszta hegyi patakokat, csodálhatjuk a tengeri hullámok szüntelen ostromának kitett sziklás partokat, a fürdőzésre alkalmas homokos öblöket, és a sajátos történelmi hangulatot árasztó városkákat.
Természet: Calanque, Portói-öböl, Porto Vecchio tengerpartja, Désert des Agriates, Castagniccia régió,[11] Scandola Természetvédelmi Terület, Plage de Palombaggia (strand), Monte Cinto, Monte d'Oro.
a gyors folyású patakok, vízesések, szurdokok, ilyen szurdok pl. aScala di Santa Regina
_Vil3_JPG.jpg)
.svg)
.svg)
.svg)
_2.svg)
.svg)
.jpg)
