Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Korunk | |
 | |
| A második szám címlapja | |
| Adatok | |
| Típus | folyóirat |
| Ország | Románia |
| Alapítva | 1926-ban |
| Ár |  10lej 800Ft. |
| Kiadó | Korunk Baráti Társaság |
| Főszerkesztő | Kovács Kiss Gyöngy |
| Szerkesztő | Balázs Imre József,Cseke Péter,Rigán Lóránd |
| Nyelv | magyar |
| Székhely | Kolozsvár,Románia |
| ISSN | 1222 8338 |
| A Korunk weboldala | |
AKorunk folyóiratnak 1926-tól három időszaka (folyama) van.
A Korunk1926. február –1940. szeptember között megjelentkolozsvári folyóirat volt. AlapítójaDienes László, 1929 januárjátólGaál Gáborral együtt szerkesztették a lapot. 1931 szeptemberétől kezdve nem Gaál Gábor neve szerepelt azimpresszumban felelős szerkesztőként, mivel rendezetlen volt az állampolgársága, ezért helyette névlegKibédi Sándor jegyezte a lapot.
A Korunk1957 februárjában indult újra a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóiratként és ebben a minőségében az 1989 decemberében bekövetkezett rendszerváltásig jelent meg. A főszerkesztő ebben a korszakban az 1984/9. számigGáll Ernő, azt követőenRácz Győző volt.
Az1990-es III. folyamtól kezdve a főszerkesztőKántor Lajos lett; 2008 áprilisátólBalázs Imre József vette át helyét. 2013 januárjától a főszerkesztőKovács Kiss Gyöngy.
A Korunk1926 februárjától1940. szeptemberig Kolozsvárott havonta (a július–augusztusi összevont számmal évente tizenegyszer) megjelenő folyóirat. Alapítója és az 1931. július–augusztusi számig szerkesztője Dienes László, aki 1929 januárjától Gaál Gáborral közösen jegyezte a lapot. Valójában Gaál 1928 januárjától társszerkesztő; Dienes 1928 második felébenBerlinbe távozott, és ettől kezdve Gaál mellett levelezés útján vett részt a szerkesztésben. Az1931. szeptemberi számtól Dienes neve elmaradt a címlapról. Ettől kezdve: szerkeszti Gaál, a hátsó-belső lapon elhelyezett impresszumban pedig (Gaál rendezetlen állampolgársága okán) ez szerepel: „felelős szerkesztő”Kibédi Sándor. 1938 júniusától „főmunkatárs” Gaál (a korábbi helyen és módon nagy betűkkel kiemelve), az impresszumban: „felelős szerkesztő” Kibédi Sándor, „felelős kiadó” Kovács Katona Jenő. Alcímváltozások: 1926-ban és 1927-ben Havi Szemle (de a borító belső oldalán Világnézeti Havi Szemle); 1928-tól 1936. októberig Világnézeti és Irodalmi Havi Szemle; 1936 novemberétől végigTudomány-Irodalom-Művészet-Élet.
A megjelenést bejelentő 1925. decemberi prospektusban Dienes László az új lap feladatának egyrészt a belső viszonyok tárgyilagos, szenvedélymentes feltárását és tudatosítását tekintette, hogy „tisztába jöjjünk azon feltételekkel, amelyek között cselekednünk kell”, másrészt azeurópai eszme- és kultúrközösségbe való bekapcsolódásért való munkálkodást, mert akisebbségimagyarság „csak a világot ma mozgató eszmékből építheti fel azt a szellemi erődítményt, amelyből népi jövőjét megvédheti”. E program és a megvalósítására irányuló törekvés, az alapító szerkesztő személye és a köréje gyűlő munkatársak, de még az új lap címe is aHuszadik Század (1900–1919) nagy hagyományának a megváltozott viszonyok közötti vállalása-folytatása szándékáról tanúskodott.
Az első számBeköszöntőjében, olvasóját a világban való tájékozódásra felvértezendő, Dienes „a kor szellemi keresztmetszetét” ígérte. Ez azonban az adott helyzetben csak egy eklektikus szerkesztői gyakorlat árán volt lehetséges. Ezért a lapban domináló progresszív-baloldali közlemények mellett teret biztosított a szellemi válság sokféle, egymástól is sokszor eltérő termékének. Így juthattak szóhoz az első évfolyamokban (1926–28) filozófiaiirracionalizmust,okkult tudományokat,parapszichológiát népszerűsítő írások is. E széles skálát átfogó, ellentmondásos, problematikus elemeket tartalmazó első három évfolyam értékelése máig is vitatott.
A kortárs köztudat a lapot kezdettől egyértelműenbaloldali orientációjúként tartotta számon. A baloldal fenntartás nélkül vállalta, a konzervatív sajtó pedig kezdettől „kultúrbolsevizmus”-ként minősítette, kétségbe vonva, hogy konstruktív alkotó tényezője lehetne a kisebbségi szellemi életnek, noha annak súlyos sorskérdéseiről a lapnak és szerkesztőinek átgondolt és meg nem kerülhető álláspontja volt. AzErdélyi Helikon és a Korunk között tizenkét éven át fel-fellobbanó viták sora is azzal kezdődött 1928-ban, hogy Gaál szóvá tette: a helikoni kultúrpolitika egy akkor közzétett jelentős dokumentuma a hallgatás bojkottjával rekesztené ki a Korunkat, vagyis a baloldalt a kisebbségi közösségből és művelődésből, az Erdélyi Helikon részéről viszont a lapnak azerdélyi kérdéseket elhanyagoló „kozmopolita” jellegét hánytorgatták fel. A vitában a mindkét lapba dolgozóSzentimrei Jenő próbált egyeztetni, arra hivatkozva, hogy a két lap tulajdonképpen kiegészíti egymásterdélyiség éseurópaiság összekapcsolásában. (A két folyóirat ismétlődő konfrontációiban lényegileg akkor még nem szintetizálható, különböző súlyú és jelentőségű részigazságok fogalmazódtak meg.)
A polgári irodalmi és művelődési fórumok bojkottja csak felgyorsította a Korunkradikalizálódását. Ez a folyamat lényegében megfelelt és részét alkotta az egész baloldal akkorEurópa-szerte érvényesülő fejlődési irányának. E fejlődés eredményeként a lap az első évek eszmei sokszínűségétől 1929-re eljutottmarxizmus vállalásáig. Ennek szükségszerű velejárójaként a lapra is óhatatlanul ráütötte bélyegét a mozgalom akkori szektás-balos-doktrinér volta, nem kevés kárt okozva az ügynek, főként a politikailag el nem kötelezett irodalom értékeinek el nem ismerése, valamint a lapnakirodalompolitikai (nemegyszer csupán taktikai) meggondolások sugallta támadásai révén. A Korunkat egy messianisztikus-romantikus forradalom-várás tette türelmetlenné, az árnyalatok, az árnyalások iránt érzéketlenné. Ám ezekben az évfolyamokban is, a hangadó szektás-balos szellemiség mellett, háttérbe szorítva bár, következetesen jelen volt egy sajátos módon szekta-ellenes, az ál-radikalizmussal szembeforduló törekvés is. Ez, valamint a lap kultúránk korszerűsítése terén vállalt és ezekben az években is sikerrel betöltött szerepe az a jelentős pozitívum, ami ennek a korszaknak a mérlegét is aktívvá teszi.
A KorunkSturm und Drang korszakánakHitlernémetországi hatalomra jutása (1933) vetett véget. Ez idő tájt lépte át a lap férfikora küszöbét azantifasizmus jegyében. A Németországban elszabadult barbarizmus cinikus provokációi és nyers terrorja (adiszkriminációs atrocitások,a Reichstag felgyújtása, aGleichschaltung, akönyvmáglyák) nyomán a lap kezdettől felismerte a veszélyeztetett egyetemesemberi értékek megvédésének feladatát, és ezt a feladatot nemsokára már mindennél fontosabbnak tartotta. Elméleti érdeklődése afasizmus anatómiájára, ideológiája irracionális alapjainak és szellemi előzményeinek feltárására irányult, és ezzel párhuzamosan a haladó polgári gondolkodásnak a fasizmus és ideológiája ellen mozgósítható értékeire. Ilyen felismerések segítették a lapot korábbi szektásságának fokozatos leküzdéséhez, a népfronti szellem első, spontán megnyilvánulásaihoz, erősödő tendenciájú, de még minden vonatkozásában következetesen végig nem gondoltnépfrontos törekvések megfogalmazásához (1933–35). Jellemző, hogy ez a népfronti gondolat következetes formában először az egyetemes emberi kultúra szintjén fogalmazódik meg a lapban, és csak legvégül érvényesül hasonló következetességgel a politikum szférájában is.
Tény, hogy amikorra az antifasiszta népfront politikáját aIII. Internacionálé VII. Kongresszusa elméletileg kidolgozta és meghirdette (Dimitrovi tézisek, 1935 nyara), a Korunkban az már eleven szerkesztői gyakorlat, még ha olykor elbizonytalanodott is.
1935-től felerősödtek a Korunk népfrontos törekvései és a korábbi éveknél is következetesebben irányultak a romániai szellemi életre. Avalóságirodalom iránt már régóta elkötelezett, a szociológia és a szociográfia problémáit kezdettől felkaroló Korunk elégtétellel nyugtázta ezekben az években anépi írók fellendülőfalukutató-szociográfusi tevékenységében a rokon törekvéseket, és kritikai reflexióival, elméleti módszertani tanulmányaival kívánta a mozgalom eszmei tisztulását szolgálni. A népi-urbánus vitát a józan elvi szintézis felé terelte, szembefordulva a mindkét oldali szubjektív túlzásokkal és sértődöttségekkel. 1937-ben kiállt aMárciusi Front zászlóbontása mellett, és jelentős szerepet vállalt a romániai magyar értelmiségi fiatalok népfrontos parlamentje, avásárhelyi találkozó előkészítésében. A Találkozón1937 októberében aktív szerepet játszott a Korunk-munkatársak és barátok csoportja, és a Vásárhelyi Hitvallásban megfogalmazott kisebbségi platformot a lap végig következetesen képviselte, mint saját törekvéseinek legfőbb igazolását.
A vásárhelyi találkozó utáni időszakban, egyre mostohább körülmények között (afasizmus hazai térhódítása, Hitler agresszió-sorozataAusztriaannektálásától aháború kirobbantásáig) Gaál konok és leleményes szívóssággal fejlesztette lapját a korábbinál is magasabb színvonalra.
Azelső világháború és az azt követő forradalmak után szétszórt magyar progresszió gyülekezőhelye és tartós fóruma, a kor sajátos és egyetemes sorskérdéseinek balról való végiggondolásával adta hozzá az egészhez a maga súlyos mondanivalóját. Így például aKelet-, ill.Délkelet-Európa-i modell mibenlétének mind elméleti, mind irodalmi megközelítésű keresése az első évfolyamtól végig a lap központi témája. A kérdés átgondolt, rendszeres feltérképezése már azokban az években kezdődött, amelyeket – különben okkal – a „szektás-balos” jelzővel szoktunk minősíteni. Mindezzel még fontosabb, meghatározó szerepet töltött be a lap a romániai magyar kisebbség szellemi életében.
Indulásakor, az1920-as évek közepén a romániai magyar kisebbség kultúrájának korszerűvé fejlődését viszonylagos differenciálatlansága fékezte. Akkor még csak azirodalmi,politikai,jogi éstörténelmi műveltség szervesült benne világképet formáló egésszé. Dienes viszont, hogy a Korunk minden haladó eszmének fórumává lehessen, eleve olyan átfogó lapprofilt koncipiált – és Gaál a későbbiek során ezt nemcsak megőrizte, de tovább is fejlesztette –, amely a korszerű szellemi életnek az írással, tehát elméleti és irodalmi eszközökkel lehetséges teljességét közvetíthette. Ezzel egy, a romániai magyar művelődésben addig hiányzó – a korszerűen differenciált szellemi élet egészét átfogó – folyóirattípus honosult meg, mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy művelődésünkbe bekapcsolja a modern kultúra számos akkor új vívmányát. A művelődés ez új területeinek nálunk még hiányzó művelőit a szerkesztőség hosszú időn át külföldi munkatársaival pótolta. Csak évek kitartó munkája nyomán nőtt fel a lap alkotó műhelyében az új területekre is szakosodott hazai munkatársi gárda.
E havonta hat ív terjedelemben megjelenő folyóirat első folyamának fél emberöltőnyi jelenléte a romániai magyar szellemi kultúra egészének megújítását, szerkezeti és tartalmi korszerűsítését, végső soron egy haladó kultúra-modell kiépülését eredményezte. Döntő módon a Korunk e másfél évtizedes működésének eredménye, hogy az1930-as évek végére ez a kisebbségi és ezért szegényes intézmény-rendszerrel rendelkező kultúra képes volt asszimilálni afilozófia,szociológia ésökonómia korszerű szellemét, a modernlélektan eredményeit –Freudtól abehaviorizmusig –, a20. századitermészettudományok éstechnika szemlélet-alakító anyagát, az új művészeteket olyannyira, hogy a lap hazai munkatársaiból és olvasóiból végül a romániai magyarság számban és minőségben is jelentős, haladó értelmisége formálódott ki.
A Korunk munkatársainak összetétele a lap fejlődési szakaszai szerint változott, de mindig több országból toborzódott, úgyhogy a lap kiérdemelte a „négyországi folyóirat” meghatározást is.Romániai szerzők mellettMagyarország,Csehszlovákia ésJugoszlávia írói is felsorakoztak Dienes és Gaál köré, s velük együtt a magyar baloldaliemigráció jelesei is megszólaltak a hasábjain. Az első tizenöt évfolyamnak több mintezer szerzője közül természetesen csak az egyes szakaszokat jellemző eredeti munkatársakat ragadjuk ki.
Az első szakaszban (1926–28)Hatvany Lajos,Kassák Lajos,Németh Antal,Sinkó Ervin, RomániábólSalamon László,Szántó György,Szentimrei Jenő,Turnowsky Sándor,Ligeti Sándor, Csehszlovákiából (mindvégig, tizenöt évfolyamon át)Fábry Zoltán írásai emelkednek ki Dienes és Gaál cikkei mellett; a következő szakaszban (1929–32) az emigrációbólBalázs Béla,Moholy-Nagy László, MagyarországrólDéry Tibor,Haraszti Sándor,Illyés Gyula,József Attila,Kodolányi János,Molnár Erik. Jelentkezik a lapban Budapestről a kultúrpedagógusKemény Gábor, kifejtve a demokrácia táborába érkezett népiek célját, ami „a valóság reális feltárása a szociográfia útján”. CsehszlovákiábólForbáth Imre,Szalatnai Rezső, majd a Sarló gárdájábólDobossy László,Jócsik Lajos,Morvay Gyula,Sellyei József válik munkatárssá, míg a romániaiak közülMéliusz József,Szilágyi András,Tamási Áron, hozzájuk csatlakozik 1932-től a lap felfedezettje,Nagy István.
A harmadik menetben (1933–35) lép fel a romániai új nemzedékbőlBányai László, a magyar,Bányai Imre, aromán észsidó problémák ismerője, továbbáCsehi Gyula ésIzsák László. Ugyanakkor MagyarországrólRemenyik Zsigmond,Sándor Pál,Veres Péter, az emigrációbólLukács György, a jugoszláviaiSinkó Ervin jelentkezett írásaival. Végül az utolsó szakaszban (1936–40) a Korunk Románia sajátos nemzetiségi viszonyai közt szerepet vállaló munkatársi gárdáját nemcsakKahána Mózes,Tamási Áron írói bekapcsolódása jellemzi, hanem aBalogh Edgár,Bözödi György,Demény Dezső,Gáll Ernő,Jancsó Elemér,Jordáky Lajos,Szemlér Ferenc,Szenczei László írásaival a „fiatal realisták” nemzedéke is.
A régi Korunk tizenhat év kihagyás után1957.február 21-én indult II. folyama az 1974/6. számtól a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóirata1989 decemberéig. FőszerkesztőGáll Ernő az 1984/9. számig,1984 októberétőlRácz Győző. Főszerkesztő-helyettes az 1971/9. számigBalogh Edgár, utóda 1971 októberétől Rácz Győző. Szerkesztőségi főtitkárLászló Béla (1964–71),Ritoók János (1971–81), majd1985 márciusátólJancsik Pál. Eleinte szerkesztőbizottság is jegyezte a lapot, tagjai közt voltBányai László,Victor Cheresteșiu,Csehi Gyula,Demeter János,Kacsó Sándor,Kohn Hillel,Kovács György,Méliusz József,Nagy István,Péterfi István,Szabédi László,Tompa István. Egy második szerkesztőbizottságban (1964 márciusától)Erdélyi László,Gáll János,Kántor Lajos (1965 januárjától),Lázár József,Szabó Sándor,Weiszmann Endre szerepel. 1972-től kezdve ilyen bizottság többé nem volt.Bukaresti szerkesztőAszódy János (1957–69).
A Korunk újraindulását a Gaál nevével jegyzettUtunk megjelentetése előzte meg. Az 1944-et követő időszak legsürgősebb művelődési feladatának ugyanis Gaál egy széles olvasóközönségnek szóló irodalmi lap megindítását tartotta (szerkesztése alatt azUtunk első száma1946 júniusában meg is jelent), de egy Corneliu Codarceának írt levele szerint tervbe vette a Korunk újraindítását is. Ám aMagyar Népi Szövetség (MNSZ) vezetőinek bebörtönzése után az ő személye és volt lapja ellen is elindított hadjárat ezt akkor lehetetlenné tette:Valóság és irodalom (1950) c. tanulmánykötetének „idealista” beütése miatt (és ürügyén) őt is kizárták a pártból... 1956 nyarán a sajtóban azonban már több szerző – köztükFöldes László,Gáll Ernő,Sütő András – emelte fel szavát a Korunk és egykori főszerkesztője rehabilitálásáért, s1956 szeptemberében megtörtént Gaál párttagságának – post mortem – helyreállítása. E fejlemények után munkatársaiból és tanítványaiból bizottság alakult a lap újraindításának előkészítésére.
A kezdeményezők egy korszerűnemzetiségi tudatnak, a romániai magyar kultúra megszilárdításának a feladatából indultak ki. AGaál Gábor-i lapmodell vállalása egyaránt jelentette mind a hagyományos profil, tehát a korszerűen tagolt szellemi élet egészét átfogó tematika felújítását, mind anemzeti-nemzetiségi sajátosságok problematikájának az egyetemes emberihaladás koordinátái közé illesztését, magába foglalva egyrészt az együtt élő kultúrák termékenyítő kölcsönhatásának, másrészt a közvetítő híd-szerepnek a tudatos, programszerű vállalását is.
Az első szám megjelenése a régi köntösben (fejléc, a borítólap színe éstipográfiája) és a régi laptest-beosztással (rovatcímek, tördelés) ünnepi eseménnyé vált. Az újrainduló lap első évfolyamának 120 hazai szerzője között fele-fele arányban találjuk a már az1930-as években is publikáló idősebbeket és az új rendszerben jelentkező fiatalabb nemzedék tagjait. Az új folyam – bár a társadalmi valóságot közvetlenebbül tükröző szociológiai, politikai közlései nem léphették át az adott korlátokat – egyéb elméleti, áttételesebben reflektáló írásai segítségével valóban új színt, új tartalmat hozott szellemi életünkbe. A széles ölelésű tematika, az elméleti igényű írásokban jelentkező probléma-érzékenység, néhánykritikai írás és nemzetihagyományébresztő tanulmány tette eseménnyé az első kilenc szám megjelenését. Az1956-os magyarországi forradalom leverését követő újabb szigorodással azonban növekedett acenzúra nyomása, és a lap őszre már hozzászürkült a mezőnyhöz. Az indulás becsvágyó törekvései hosszú időre háttérbe szorultak, és a lap szerepe a puszta keretek megőrzésén túl a nagyvilág szellemi életének eléggé megszűrt bemutatására korlátozódott.
Az új folyam szerkesztői azzal az illúzióval kezdtek munkához, hogy aSzovjetunióban már aXX. pártkongresszussal megindult reformfolyamat a magyarországi forradalom tragédiája árán is folytatódhat, s aRákosi-rendszer bukása után a kelet-európai közéletben „új humanizmus” lehetőségei nyílnak. Ebben a reményben a munkatársak két – egymással vitázó, egymást keresztező – megközelítéssel próbálkoztak: az egyik irányzat a szocializmus „liberalizálódását” várta,gazdasági,szociológiai éspolitológiai írásaival igyekezvén kritikai kételyt támasztani a „pártvonal” bürokratizmusával szemben, a másik „népi demokrata” hagyományok feltámasztásával próbálta amagyar nyelvápolás,folklór,történelmi tudat éskisebbségvédelem szellemi energiáit mozgósítani. A pártellenőrzés azonban mindkét irányzatot a cenzúra eszközeivel és a lapra erőszakolt kötelező anyagával korlátozta, végül a homogenizáló nacionalistadiktatúra terrorjával letörte.
A neodogmatizmus túlhaladására irányuló első határozottabb jegyek az 1963-as és 1964-es évfolyamokban fedezhetők fel: néhány súlypontos összeállításszínházról,orvostudományról,világirodalomról, a konkrét szociológia akkor divatos témájának tárgyalása, majd egy Gaál Gábor-szám és a Marx-reneszánsz jegyében közölt fiatal Marx-sorozat. A kibontakozás végül is valóssá vált. Az új formákkal, szerkesztői koncepciókkal való kísérletezések is hasznosaknak bizonyultak. A lap céltudatos erőfeszítései nyomán megszilárdult és új erőkkel gyarapodott a munkatársi gárda. Az1960-as évek utolsó harmadától kezdve szerencsésen ötvöződött a hazai problematika és a világ szellemi életének visszaadása. A szerkesztőség felfedezte és számos esetben dicséretes módon kiaknázta a tematikus számokban rejlő lehetőségeket. Egy-egy ilyen központi fontosságú témát megközelítő-feldolgozó szám az adott kérdéskör szinte monografikus feltérképezését eredményezte (kibernetika – 1965;helytörténet – 1969;strukturalizmus, történelemkutatásunk kérdései – 1970; a szocialista nemzetiség fogalma,irodalomtörténetünk kérdései – 1971;zene és anyanyelv – 1972;Kalotaszeg,Madách-kérdés,jogtudomány és joggyakorlat – 1973;képzőművészetünk, a maifilozófia – 1974; Ady – 1977;színházművészetünk – 1978 és 1980;Móricz Zsigmond,szociológia ésszociográfia – 1979;József Attila – 1980). És ha olyan kezdeményezés, mint az 1970-es irodalomcentrizmus-vita, a kérdés tisztázását nem is érte el, tudatosítását kétségtelenül szolgálta.
A lap évfolyamait szervesen egészítették ki az 1973 óta megjelenőKorunk Évkönyvek, amelyek közül a Korunk félszázados múltjára visszatekintő1976-os kötetet említjük meg.
A Korunk mint eszmeterjesztő fórum, mint a romániai magyarság kultúrájának kisugárzó, tudatformáló, nemzetiségi önismeretet adó intézménye hatását már 1957 óta az olvasókkal rendszeresített találkozókkal igyekezett kiegészíteni; e találkozók keretében a szerkesztőség vidéki szabadegyetemek (Beszterce,Dés,Medgyes,Parajd,Nagyszalonta) előadókkal való ellátását is vállalta.
A tudományterjesztő szerepben meghatározó voltVeress Zoltán szerkesztői működése.
Merőben más jellegű fórum-szerepet töltött be az idővel szinte külön intézménnyé vált népszerűKorunk Galéria. Kezdeményezését más kolozsvári intézmények hasonló rendezvényei követték, megtörve a hivatalos kiállítótermek protokolláris monopóliumát és nyilvánosságot biztosítva a hazai magyar képzőművészek alkotásainak.
A mindennapos rutinmunkaként végzett belső szerkesztőségi műhelyfunkció a Korunk esetében szélesebb társadalmi jelentőségre tett szert. A lap totalitás-profilja révén ugyanis olyan különböző szakterületekről toborzott munkatársi gárdát foglalkoztatott, mely nem minden esetben volt annyira íráskész, hogy szakterületének elvi kérdéseit a nem-szakos értelmiségi olvasók felé hatékonyan közvetíthette volna. Ezért a lap műhely-funkciójába beletartozott a külső munkatársakkal való szoros alkotói együttműködés. Ez jelentős mértékben nemcsak a tematikus számok és évkönyvek megszerkesztésében konkretizálódott, hanem az ismétlődő kerekasztal-vitákban is, melyeknek anyagát a lap rendszerint közzétette. Hasonló műhely-funkciót töltött be a Korunk túlnyomórészt főiskolásokból rekrutálódottszociográfiai és társadalomnéprajzi szemináriuma is. Ez a kör, melynek előzményeként működött 1968-ban a Főiskolás Korunk-barátok Vitaköre,csíki,szilágysági éshóstáti társadalomrajzi felmérésekkel s az eredmények elvi és módszertani elemzésével foglalkozott.
AzErdélyi magyar szótörténeti tár első kötetének megjelenésekor (1975) e teljesítmény kritikai méltatására a szerkesztőség meghívta a nemzetiségi kultúra alkotó munkásait, túlnyomórészt a lap munkatársait. Ezzel indult a „Korunk-délelőttök” sorozata, melyeken értő közönség részvételével szellemi életünk egy-egy aktuális teljesítménye, egy-egy jelentősebb új mű megtárgyalása kapcsán az időszerű elvi kérdések is terítékre kerültek. E vállalkozásaival a lap valójában egy nemzetiségi tudós-társaság hiányzó intézményét pótolta mintegy 1983-ig. Ugyanebben az időszakban került kétszer is kiosztásra aBolyai-díj, melynek jelképét, egyTőrös Gábor készítette kisplasztikát, 1982-benEgyed Ákos történész ésWeszely Tibor matematikus, 1983-banSzabó T. Attila nyelvtudós ésGábos Zoltán fizikus egy-egy műve kapta.
1984 után a diktatúra fokozódó szorításában a Korunk működése egyre inkább a belterjes szerkesztőségi munkára szorítkozott. Rendezvényeit és kiadványait megszüntették, tárgyköréből kizárták a nemzetiségi önismeret anyagát,Gáll Ernőt idő előtt nyugdíjazták, a megüresedett állásokat betöltetlenül hagyták, megnőtt a lap szellemével ellentétes „kötelező anyag”, s az egyes számok a fokozottcenzúra következtében csak nagy késésekkel jelenhettek meg. A kinevezett új főszerkesztő,Rácz Győző halála után a lap 1989/10-es száma már a főszerkesztő jelzése nélkül az év végére maradt.
Az 1989 végén bekövetkezett fordulat – aCeaușescu-diktatúra bukása – következtében a Korunk második folyamát elkésve záró 1989/11–12. duplaszám 1990. január 8-án jelentette be egy új, immár III. folyam indulását. A szám szerkesztője,Kántor Lajos az előző folyamot lezáró vezércikkben leszögezi: „Számtalanszor csalódott, becsapott olvasóink [...] várják a korral szembenéző lapot.”
A III. folyam távlatait az új főszerkesztőként bemutatkozóKántor Lajos nyitja megTörténelmi tévedések címen, számba véve a lap alapításának elejétől kezdve a „szerkesztői érdemeket, illetve hibákat és bűnöket”. Az új főszerkesztő új dialógust hirdet, a fiatalokat hívja munkára, és nem halvány utódfolyóiratot ígér, hanem „1990-es világszintű” lapot. A felvonuló új tábort képviseli hamarosan az 1990/4-es számon jelzett új szerkesztőségi névsor:Cseke Péter,Jakó Klára,Jancsik Pál (szerkesztőségi titkár),Józsa T. István,Kassay Miklós,Kónya Sándor,Kovács Gyöngy,Salat Levente,Székely Dániel (műszaki szerkesztő),Szilágyi Júlia. Az 1990/8-as számtól műszaki szerkesztőHeim András. A hattagú szerkesztő tanács tagjai:Bajor Andor,Cs. Gyimesi Éva,Kolumbán Gábor,Lászlóffy Aladár,Nagy György,Szilágyi N. Sándor, Vetési László.
Az 1985-öt megelőző címlap visszaállításával induló új folyam alcíme: „Kultúra – haza és nagyvilág.” A lap egy tematikai áttörés eklektikájával fordul az olvasóhoz, sorra rátérve a gazdasági és társadalmi fordulat keltette új igényekre, de egyben a megtartó hagyományokat is idézve holKós-számmal (1990/3), hol Mátyás király emlékével (1990/4), holReményik Sándor ésLám Béla levelezésének közlésével (1990/11).
Az új folyam második évében bővül a szerkesztőségKereskényi Sándorral, majdVisky Andrással. ABaász Imre tervezte új borító olyan élénkséget tükröz, amit a lapanyag jellegzetes Európa-nyitása, egy nyílt társadalom meghirdetése is jelez. Elég a számok súlypontjaira utalni: feldolgozásra kerül a szegénységből való kilábalás, a gyűlölet lélekrajza, munkásság ésbaloldaliság az ezredvégen, pártosodás, érdekképviselet és politikai kultúra, aművészet szolgálata,falu és jövőkép, Balkán kapuja,Erdély és azsidóság, a megvádolt értelmiség, az erdélyiségtudat változása, a szórványkérdés, majd a vándorlás és kivándorlás problémacsomagja. Közben sorra került Gaál Gábor „újraolvasása”Cs. Gyimesi Éva és Tóth Sándor vitájában (1991/3, majd 1991/9, 11, 12).
Az 1992-es évfolyamDeák Ferenc immár gondolati higgadtságot kifejező új borítólapjával indult, szövege számítógépes szedéssel-tördeléssel készül. Elemzés alá kerülnek egy-egy súlypontos számban az egyetem (1992/1), a népélet és a szexualitás (1992/3), hagyomány ésidentitás (1992/4), asport (1992/5), azEurópa-eszme (1992/6), asajtó (1992/7) kérdései.
.svg)
Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap