Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során.Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segítsmegbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még:A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Új-guineai hadjáratok (1942–1945) |
|---|
| 1941–1942 |
|
| 1943 |
|
| 1944–1945 |
Akorall-tengeri csata amásodik világháború csendes-óceáni hadszínterén megvívott tengeri ütközetek egyik első és jelentős összecsapása volt aJapán Császári Haditengerészet és azamerikai és ausztrál haditengerészet között1942.május 4–8. között. A világtörténelem első olyan tengeri csatája volt, amelyetrepülőgép-hordozókról vívtak anélkül, hogy a harcoló felek hajói látták volna egymást, közvetlenül tüzeltek volna egymásra.
A Japán Birodalom, hogy megerősítse védelmi pozícióit a térségben, megtámadta és elfoglaltaÚj-Guinea északi részét és délkeletebbre aSalamon-szigetekiTulagit. A hadászati célPort Moresby elfoglalása volt, mellyel csapásmérő közelségbe kerültek volna Ausztrália északi területeihez. Port Moresby elfoglalására több szárazföldi hadjáratot indítottak, de az Új Guineán délkelet–északnyugati irányba húzódó magas hegyláncokon meglehetősen körülményes volt az átkelés. Az egyetlen lehetőségnek egy tengeri hadművelet mutatkozott. AzMO hadművelet végrehajtásához Japán számos hajót küldött a térségbe, köztük kétrepülőgép-hordozót és egy könnyű-repülőgép-hordozót, hogy légvédelmet nyújtsanak azInoue Sigejosi parancsnoksága alá vont inváziós flottának. AzEgyesült Államok rádiótechnikai hírszerzése azonban értesült a japán tervekről ésFrank J. Fletcher parancsnoksága alatt a térségbe küldött egy csapásmérő köteléket, melyben két repülőgép-hordozó, valamint egy egyesített amerikai–ausztrálcirkálókülönítmény tartozott, hogy szálljanak szembe a japán támadókkal.
Május 3–4. között a japán erők sikeresen megtámadták és elfoglaltákTulagit, noha több hajójukat meglepték és elsüllyesztették aUSSYorktown repülőgép-hordozó fedélzetéről felszálló repülőgépek. Értesülve az ellenséges hadihajók jelenlétéről, a japán hadvezetés aKorall-tengerre küldte a repülőgép-hordozókat, hogy kutassák fel és semmisítsék meg a szövetséges erőket.
Május 7-től két napon át mindkét fél légicsapást mért egymásra. Az első nap az amerikaiak elsüllyesztették aSóhó japán könnyű-repülőgép-hordozót, mialatt a japánoknak sikerült elsüllyeszteniük egyrombolót és súlyosan megrongálniuk egy olajszállító hajót. A következő nap a japánSókaku repülőgép-hordozó sérült meg súlyosan, a kolosszális méretűUSSLexingtont pedig késő délután a csata utáni másodlagos robbanások jelentős kárai miatt saját hadihajói elsüllyesztették. A USSYorktown is javításra szorult. A mindkét oldalon elszenvedett veszteségek miatt a két flotta visszavonult az ütközet helyszínéről. A súlyos repülőgép-veszteség miatt Inoue visszarendelte az inváziós flottát, mellyel a Port Moresby elleni japán tengeri támadás elhárult.
Noha a japánok több hajót süllyesztettek el, a hadászati győzelem több okból is az amerikaiaké. Az eddig megállíthatatlannak tűnő japán előrenyomulás a csata után megtorpant és ami még fontosabb, a japánSókaku ésZuikaku repülőgép-hordozók nem voltak bevethetőek az egy hónappal később végrehajtottmidwayi csatában, elősegítve ezzel az amerikaiak győzelmét. Végül a Midwaynél elvesztett japán repülőgép-hordozók hiánya végleg megakadályozta Port Moresby elfoglalását is. Emiatt a japánok szárazföldi támadásra kényszerültek a nehezen járható hegyi csapásokon. A midway-i ütközet után két hónappal, kihasználva a japánok hadászati hiányosságait, augusztus végén a szövetséges csapatok megindították aguadalcanali hadjáratot, majd azúj-guineai ésSalamon-szigeteki hadjáratokat, amelyek végül megtörték a japán védelmet a térségben. Közvetve hozzájárultak Japánmásodik világháborúbani vereségéhez. A korall-tengeri győzelem azonban egy hosszú ütközetsorozat kezdő lépése lett, mely a japán kapitulációig folyamatosan zajlott a térségben.
1941. december 7-én a Japánok megtámadták az Egyesült Államokcsendes-óceáni támaszpontját aHawaii-szigetekiPearl Harbort. A támadás során megsemmisítették vagy szétlőtték a legtöbb csatahajót, amely a hadiállapot beálltát jelentette a két ország között.1942 elején aJapán Birodalom hatalma csúcspontján állt. Hónapok alatt lerohanta és elfoglalta szinte egészDélkelet-Ázsiát. Aszövetséges hatalmak, megalázó vereségek hosszú sorozatától megroppanva éppen csak elkezdték kiépíteni azt a tengeri és szárazföldi erőt, amivel évek múltán megnyerik majd a háborút. A csata idején maradék, egyenetlen minőségű és felszereltségű erőiket tudták csak harcba vetni. Céljuk a japán előrenyomulás lassítása, és erőik megőrzése volt.
Gyenge amerikai szárazföldi erők állomásoztakÚj-Kaledónián és aSalamon-szigetek déli részén. Azausztrál ellenőrzés alatt levőÚj-Guineától délre és keletre lévő támaszpontokat az ausztrál hadsereg és haditengerészet egységei tartották. Ezek a támaszpontok alkották az ausztrál kontinens előtti utolsó szövetséges védővonalat.
Március 12-énTódzsó Hideki tábornok, japánminiszterelnök a következőket mondta:
AJapán Birodalom erőiAusztrália ésÚj-Zéland előtt sorakoztak fel, támadásra készen. Mindkét ország kormányának tudnia kell, hogy az ellenállás reménytelen. Ha az ausztrál kormány nem tér jobb belátásra, országuk ugyanarra a sorsra jut, mint aholland Kelet-indiai gyarmatok.[1]Archiválva2007. augusztus 4-i dátummal aWayback Machine-ben
Áprilisban három japán flottakötelék hagyta elRabaul kikötőjét, valaminttovábbi szárazföldi repülőerőket is a térségbe vezényeltek. A hajórajok összeállítása és úticéljai:
A szövetségesek észlelték a japán előkészületeket, és szintén három köteléket mozgósítottak:
ADoolittle-rajtaütésről visszatérő két amerikai hordozót (USS Hornet ill.USS Enterprise) szintén elindították a Korall-tenger irányába, de nem érkeztek be a csata befejezése előtt.
Bővebben:A Korall-tengeri csata csatarendje
ALexington és aYorktownmájus 1-jén találkozott. A japánokmájus 3-án elfoglaltákTulagi szigetét, és nekiláttak egy felderítőhidroplán-bázis kiépítésének. AYorktown egy tankhajóról a tengeren feltöltötte üzemanyag-készletét ésmájus 4-én megközelítetteTulagit. Három hullámban támadásra indított 60 repülőt az épülő bázis és a kikötőben horgonyzó japán flotta ellen, felfedve ezzel a hordozó jelenlétét a japánok előtt.
A támadás sikerrel zárult, elsüllyedt aKikuzukiromboló további 3 aknaszedő és elpusztult 5 vagy 6 hidroplán. Súlyos károkat szenvedett az épülő bázis és megrongálódott 4 további hajó. Az amerikaiak 1 zuhanóbombázót és 2 vadászt vesztettek.
Ezt követően aYorktown visszatért délre aLexington-hoz és kísérő cirkálóihoz.
Május 6-án szárazföldiB-17-es bombázók támadták eredménytelenül aPort Moresby felé tartó inváziós flottát. Szinte egy teljes évet kellett még várni, mire az amerikai légierő felismerte, hogy magasan repülő hagyományos bombázókról mozgó hajókat támadni elavult és szinte minden esetben eredménytelen taktika.
Mind a két fél hordozóflottája számos felderítőgépet indított május 6. folyamán, de a felhős, borult idő miatt nem találták meg egymást, és a két hajóraj egymástól kb. 100 km-re töltötte az éjszakát.További szövetséges repülők érkeztek azausztrálYork-félszigeten lévőCooktown ésMareeba repülőterekre.
Az éjszaka folyamánFletcher admirális leválasztotta a flottáról a legerősebb felszíni hajókat, és44-es harccsoport (Task Force 44) névenCrace ellentengernagy parancsnoksága alatt Port Moresby védelmére küldte őket. Mindkét parancsnok tudtában volt a manőver rendkívüli kockázatainak, de nem láttak más utat az invázió kivédésére. A háború során a szövetséges haditengerészetek több nagy felszíni hadihajót vesztettek már légitámadásban (mint például aHMS Prince of Wales ésHMS Repulse angolcsatahajók öt hónappal korábban). A kor hagyományos hadihajói számára az ellenségeszuhanó- éstorpedóbombázók ellen az egyetlen hatásos védelmet az aktívvadászkíséret jelentette, de erre az amerikai hordozók védelme miatt nem volt lehetőség.
A 44-es harccsoportot aHMAS Australia (zászlóshajó),HMAS Hobart,USS Chicagocirkálók és aUSS Perkins,USS Walke, ésUSS Farragutrombolók alkották.
A tengernagyok félelmei kis híján beigazolódtak, amikormájus 7. délutánja folyamán a cirkálókat észrevette és megtámadta egy japántorpedóbombázó-kötelék, de szerencsére csak csekély kárt és veszteségeket tudtak okozni. A japán támadás után pár perccel a köteléket amerikaiB-17-esek is támadták (tévedésből), és aFarragut ésPerkins rombolók kisebb sérüléseket szenvedtek.
Május 7-én mindkét flotta minden bevethető gépe felszállt, de egyik félnek sem sikerült a másik főerőit megtalálnia. Japán repülők az amerikaiNeosho tankhajót és a kísérőSims rombolót támadták (a tankhajót mérete miatt repülőgép-hordozónak nézték), elsüllyesztve a rombolót és súlyosan megrongálva a tankert.Eközben az amerikai repülők hiába keresték a két nagy japán hordozót, viszont rábukkantak az inváziós flottát kísérőSóhó könnyűrepülőgép-hordozóra, és el is süllyesztették azt.Öt hónapig tartó megalázó veszteség-sorozat után aSóhó volt az első jelentősebb japán hadihajó, amelyet a szövetségeseknek sikerült elsüllyeszteni, így ez a kis siker is jelentős erkölcsi győzelemnek számított.
Május 8-án mindkét flotta kora hajnalban indította felderítőgépeit, amelyek rá is bukkantak az ellenséges csoportosulásokra. Mindkét fél haladéktalanul útnak indította teljes repülőcsoportját, amelyek egymás mellett elrepülve igyekeztek célpontjaikat megtalálni. Egy esőfelhő elrejtette aZuikakut, így azt nem sikerült megtalálni, viszont aSókakut három bombatalálat is érte, oldalra dőlt, kigyulladt és repülőcsoportja nem tudott visszatérni (java részük a tengerbe veszett).
_burning_and_sinking_on_8_May_1942_(NH_51382).jpg)
Találat érte mindkét amerikai hordozót is: aYorktown-on egy bomba okozott károkat.A nagyobb és lassabbLexington-t több bomba és torpedó is eltalálta. Kezdetben úgy tűnt sikerül a hajót megmenteni, azonban berobbant a szivárgórepülőbenzin, és a legénység kénytelen volt elhagyni és elsüllyeszteni a már menthetetlen hajót.
Crace a44-es flottakülönítménnyel tovább manőverezett az inváziós flotta és Port Moresby között.Inoue-t meglepte a szövetséges erők nagysága és a visszatérő repülők ellentmondásos jelentéseit hallva óvatosságból visszafordította az inváziós flottát.
ASókaku súlyosan megsérült és aZuikaku repülőcsoportja szinte teljesen elveszett. A hordozókat visszairányították Japánba, és egyik sem tudott részt venni a midwayi csatában. A sérültYorktown visszatért Pearl Harborba.
A veszteségeket tekintve csekély japán győzelem született: elveszett egy könnyű és súlyosan megsérült egy nehézrepülőgép-hordozó, míg a szövetségeseknél elsüllyedt egy és súlyosan megsérült egy másik nehéz anyahajó.Öt hónapnyi vereség-sorozat után azonban a szövetségesek már ezt az eredményt is győzelemként élték meg.
A szemben álló felek közül szövetségesek tudták elérni stratégiai céljukat: meghiúsították a másik fél szándékait és megakadályoztákPort Moresby megszállását. A kikötő stratégiai jelentősége óriási volt a további hadműveletek szempontjából, és az ott állomásozó gyenge véderők nem tudtak volna sikerrel szembeszállni az inváziós flottával.
Mindkét nehéz japán hordozó megmenekült, de egyik sem tudott részt venni az egy hónappal később vívottmidwayi csatában:
A korall-tengeri ütközetnek köszönhetően aMidway-szigeteknél már csak négy japán hordozó állt szemben három amerikaival, akiknek így már volt esélyük a győzelemre.
Az amerikai fél végleg elveszített egy hordozót, a másikat azonban a következő csata idejére sikerült használhatóvá tenni.
Az amerikai haditengerészet nagyon sokat tanult ebből a csatából. ALexington elvesztése után megváltoztatták a repülőbenzin tárolásának módját, és átszervezték a flottát védő vadászgépek irányításának rendszerét.A csata legfontosabb tanulsága azonban az volt, hogy a japánokat igenis meg lehet verni.
![A Sókaku osztályú japán Sókaku repülőgép-hordozó jellegrajza. Vízkiszorítás: 25 675 t sztenderd, 32 105 t maximális, hossz: 257.5 m, repülőcsoport a csata idején: 21 db A6M Zero vadászgép, 20 db Aicsi D3A zuhanóbombázó, 19 db B5N torpedóvető/bombázó.[1]](/mt/?noimg=&dark=on&url=https%3a%2f%2fhu.wikipedia.org%2fwiki%2fF%25C3%25A1jl%3aFig_of_japanese_aircraft_carrier_Shokaku_in_1942.gif)
![A Zuihó osztályó Shóhó japán könnyű repülőgép-hordozó jellegrajza. Vízkiszorítás: 11 232 t sztenderd, 14 200 t maximális, hossz: 204.8 m, repülőcsoport a csata idején: 8 db A6M Zero, 4 db A5M vadászgép, 6 db B5N tporpedóvető/bombázó.[2]](/mt/?noimg=&dark=on&url=https%3a%2f%2fhu.wikipedia.org%2fwiki%2fF%25C3%25A1jl%3aFig_of_japanese_aircraft_carrier_Shoho_in_1942.gif)
![A Lexington osztályú USS Lexington (CV-2) amerikai repülőgép-hordozó 1941. október 14-én. Testvérhajójával, a USS Saratoga-val (CV-3) együtt a II. világháborúban bevetett legnagyobb méretű hordozók voltak. Vízkiszorítás: 37 681 t sztenderd, 48 500 t maximális, hossz: 270.7 m. Repülőcsoport a csata idején: 21 db F4F Wildcat vadászgép, 35 db SBD Dauntless zuhanóbombázó, 13 db Douglas TBD Devastator torpedóvető/bombázó.[3]](/mt/?noimg=&dark=on&url=https%3a%2f%2fhu.wikipedia.org%2fwiki%2fF%25C3%25A1jl%3aUSS_Lexington_(CV-2)_leaving_San_Diego_on_14_October_1941_(80-G-416362).jpg)
![A Yorktown osztályú USS Yorktown (CV-5) amerikai repülőgép-hordozó 1937. július 21-én. Vízkiszorítás: 19 875 t sztenderd, 25 484 t maximális, hossz: 251.4 m, repülőcsoport a csata idején: 17 db F4F Wildcat, 35 db SBD Dauntless zuhanóbombázó, 12 db TBD Devastator torpedóvető/bombázó.[4]](/mt/?noimg=&dark=on&url=https%3a%2f%2fhu.wikipedia.org%2fwiki%2fF%25C3%25A1jl%3aUSS_Yorktown_(CV-5)_Jul1937.jpg)
_blows_an_aircraft_over_her_side%2c_8_May_1942_(80-G-7413).jpg)
.svg)
