Fejlődő ország, amely 2013-ban a142. helyet foglalta el az emberi fejlettségi index (HDI) szerint sorolt országok ranglistáján. AGuineai-öböl egyik legnagyobb kőolajkitermelőjévé vált, amely biztosít számára bizonyos fejlődést, de a gazdasága továbbra is (2020 táján) főleg a kőolajszektortól függ,[9] és a gazdasági növekedés lelassult az olajárak 2015 utáni esése óta.
Az országnak viszonylag kicsi tengerpartja van (170 km), viszont észak felé messze benyúlik a szárazföldbe (1200 km). Az ország legnagyobb területeit lapos fennsíkok és mocsaras völgyek teszik ki. A természetes növénytakarója változatos, a szárazabb déli területeken aszavanna, míg az északi, csapadékosabb területeken azesőerdő a jellemző.[10]
Egyenlítő menti helyzete miatt ahőmérséklet egész évben egyenletes. A nappali hőmérséklet általában 24 °C, miközben a levegő páratartalma magas. Éjjel 16–21 °C-ra hűl a levegő. Az éves csapadékmennyiség a parti síkságon 1000 mm körüli, az ország központi vidékén 2000 mm-t meghaladja. Időben viszont nem egyenletesen oszlik el: a legszárazabb hónap június és augusztus, a legesősebb november.
A faipar és más iparágak veszélyeztetik a környezetet, amelyekről viszont az állam nem tud lemondani. Súlyosbítja a helyzetet a hatékony kormányzat hiánya, a döntések átláthatatlan módja.[11]
Az ország legnagyobb része a trópusiesőerdők zónájába esik. A síkságokon nagyon nehezen járható mocsarak alakultak ki, amelyek védelmet nyújtanak ritka állatoknak is. Ilyen például agorilla.
AzUNESCO világörökség-listáján egy terület van, a Sangha-folyó menti három nemzeti védettségű terület, amely három ország területét és nemzeti parkjait foglalja magában, a Kongói Köztársaság Nouabalé-Ndoki Nemzeti Parkját, Kamerun Lobéké Nemzeti Parkját és a Közép-afrikai Köztársaság Dzanga-Ndoki Nemzeti Parkját.[12]
A térség legrégebbi lakói apigmeusok. Abantu vándorlás idejénbantuk váltották fel, olvasztották be őket. A bakongó nép egy bantu csoport, amely a maiAngola,Gabon ésKinshasa-Kongó egy részén is letelepült. Több bantu királyság épített ki kereskedelmi kapcsolatokat aKongó folyó vízvidékével, a legnevezetesebbek:Kongó,Loangó,Teke.
Aportugál felfedező, Diogo Cão 1484-ben érte el a Kongó torkolatát.[13] A kereskedelmi kapcsolatok alakultak a bantu királyságok és az európai kereskedők között, akik árukkal, iparcikkekkel kereskedtek,továbbá a belső területeken foglyul ejtett rabszolgákkal kereskedtek. A partvidék a transzatlantirabszolga-kereskedelem egyik kiindulópontja lett.
A 19. században megkezdődött aKongó folyó deltájának közvetlen európaigyarmatosítása, amely visszavetette régióban a bantu társadalmak hatalmát.[14]
Brazzaville-i vasútállomás 1932-ben
A Kongó folyótól északra fekvő terület 1880-ban francia fennhatóság alá került aPierre de Brazza és Makoko[15] batekei királlyal kötött szerződés eredményeként.[13] Makoko halála után özvegye, Ngalifourou királynő fenntartotta a szerződés feltételeit, és a gyarmatosítók szövetségese lett. Ez a kongói gyarmat előszörFrancia Kongóként, majd 1903-ban Közép-Kongóként vált ismertté.
A 20. századi kongói gyarmati uralom első ötven évében a természeti erőforrások kitermelésére összpontosítottak. Azelső világháborút követően a Kongó–óceáni vasút megépítése a becslések szerint legalább 14 ezer emberéletet követelt.[13]
A Kongói Köztársaságot 1958. november 28-án hozták létre, és 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól. 1969 és 1992 közöttmarxista–leninista állam volt, Kongói Népköztársaság (KNK) néven.
Denis Sassou-Nguesso elnök először 1979-ben került hatalomra.A rezsime1990-ben – a közép-európaikommunista rezsimek bukásával egyidőben – véget ért és1992-ben demokratikus úton választott kormányt iktattak be.Az országban 1992 óta tartanak többpárti választásokat, de a demokratikusan megválasztott kormányt az 1997-es Kongói Köztársaság polgárháborúja megbuktatta.
1997-ben a rövidpolgárháború után újraDenis Sassou-Nguesso elnök került hatalomra. Azóta (a 2020-as évek elején is) Sassou-Nguesso megszakítás nélkül van hatalmon az ország elnökeként.
A parlament kétkamarás, egy 72 fős Szenátusból és egy 151 fős Nemzetgyűlésből áll.[16]
Az országot aFreedom House 2022-es jelentése a „nem szabad” kategóriába sorolta.[16]
Az elnököt közvetlenül választják, öt évre. A 2002-esalkotmány két mandátumra korlátozta az elnököt, és 70 éves korhatárt írt elő.[16] ADenis Sassou Nguesso elnök által javasolt 2015-ös alkotmányos népszavazás azonban megszüntette ezeket a korlátozásokat, lehetővé téve számára, hogy újra induljon. A népszavazást széleskörű tiltakozások követték és csalással vádolták.[16]
Denis Sassou-Nguesso elnök évtizedek óta szinte megszakítás nélkül megőrizte hatalmát az ellenzék súlyos elnyomásával.[16] Sassou Nguesso két legjelentősebb ellenfele a 2016-os elnökválasztás után börtönbüntetést kapott.[16]2021-ben Sassou Nguesso a negyedik elnöki ciklusát nyerte meg, miután 1997-ben visszatért a hatalomba. Ekkor Sassou Nguesso a szavazatok 88,4 százalékát szerezte meg, egy ellenzéki csoport bojkottjával, a szavazók megfélemlítésével és azinternet leállásával megzavart választáson.[16]
Akorrupció és a több évtizedes politikai instabilitás hozzájárult a gyenge gazdasági teljesítményhez és aszegénység magas szintjéhez.[16] Gyakran jelentenek a biztonsági erők által elkövetett visszaéléseket, de csak ritkán vizsgálják ki őket.[16]
A Kongói Köztársaság közigazgatási területi felosztásának két szintje van, területi szinten a legnagyobb egység a megye (département), amelynek az alegysége a kerület. Az ország 12 megyére van osztva, amelyekből 2 városi terület, a főváros, Brazzaville és a második legnagyobb város, Pointe-Noire. A megyék tovább vannak osztva 86 kerületre. További 6 önkormányzati város van, amelyekbe beletartozik Brazzaville és Pointe-Noire is.
33 országnak van kongói köztársasági diplomáciai külképviselete, továbbá azEurópai Uniónak és azEgyesült Nemzetek Szervezetének. Az ország azAfrikai Unió, aFrankofónia tagja. Határvitája a Kongói Demokratikus Köztársasággal van a határaikul szolgáló Kongó folyó mentén, aminek nagy részén a gyarmati korszak hagyatékaként nincs meghatározva a folyón lévő szigetek hovatartozása.
A Kongói Köztársaság fennállása óta (rövidebb megszakításokkal ugyan) a nem szabad országok között szerepel.[17] Nem kielégítő az egyes szükségletekhez, mint a vízhez és áramhoz való hozzáférés, noha az ország az szénhidrogén-kitermelés révén viszonylagos jóléti társadalommal bír.[18] Nagyon sok a politikai fogoly az országban, s a multinacionális vállalatok a helyi hatóságokkal konspirálva egyszerűen kisajátítják mind a helyi lakosok, mind a pigmeusok földjeit. A hazai és külföldi újságírók is támadásoknak, visszaéléseknek vannak kitéve. Megsértik a tisztességes eljáráshoz való jogot, állandó jelenség a kínzás, a szexuális erőszak, az ítélet nélküli azonnali kivégzések, a börtönökben tapasztalható kegyetlenség.[19]
A bantu lakosság a pigmeus őslakosokat elnyomja, lenézi, sőt terrorizálja és üldözi is.[20] A bantuk a pigmeusokat rabszolgaként kezelik, sokukat csicskáztatják, amiért esetleg használt ruhát vagy cigarettát, sokszor pedig semmit sem fizetnek cserébe.[20]
Létezik ugyan törvény a pigmeusok védelméről, de a gyakorlatban ez semmit sem jelent. A lakosság és a hatóságok alaptalanul üldözik őket, gyakorta vádolják a pigmeusokat orvvadászattal, lopással és hasonlókkal. Sokukat meggyilkolják a vélt vagy valós bűncselekményekért, az eseteket pedig a hatóság nem vizsgálja ki.[21]
az ország névadói a kongók, 52% az arányuk, két fő csoportjuk, a ba-kongó és a vili-kongó.
a második legnagyobb csoport a teke, aránya 17%.
a mbosik 12%-nyi arányt érnek el.
kisebb csoport még a mbeték 5%-os aránnyal;
további csoportok: 3–3% punuk és szangák; 2% maka, 4% egyéb kisebb csoportok tagjai.
A lakosság mindössze 2-3%pigmeus,[24] ők a terület igazi őslakói, akik a bantuk térhódítása miatt az őserdőbe húzódtak vissza, sokuk még ma is vadászatból és gyűjtögetésből él. A pigmeusok rendkívül alacsony termetűek, eredetük nem ismert, de nem rokonai az afrikaifeketéknek.[25][26]
Ezenkívül, van még kb. 1%-nyi fehér (európai) lakosa is az országnak, a francia gyarmatosítók utódai.
Az országban számoslibanoni bevándorló is él, akik a francia uralom idején költöztek ide.[27]
további főbb nyelvek:kikongo,lingala és sok helyi nyelv és nyelvjárás.
A lakosság nagy részePointe-Noire és a déliBrazzaville közötti vasútvonal mentén koncentrálódik, ahol a kituba (a kikongón alapulókreol nyelv) az elsődleges nyelv. A lingala az ország ritkán lakott északi felében domináns.
A francia gyarmati múlt, majd a függetlenné válás után bekövetkezett szocialista gazdaságpolitika és az 1997–1998 évi polgárháború miatt elmaradott, a külföld felé eladósodott ország. Afrikai viszonylatban közepesen fejlett, ország elsősorbankőolajexportja révén emelkedik ki a környezetéből.[29] Agrár-ipari ország. A modern ipari szektor mellett a mezőgazdaság és a kézműipar emelkedik ki.
Természeti erőforrásokban gazdag, de ásványkincsei nagyrészt kiaknázatlanok. Az utóbbi években új kőolajlelőhelyeket fedeztek fel, elsősorban a part menti tengeren. Az olaj az állam bevételének mintegy 90%-át adja. Egyre nagyobb hangsúly kerül az ásványi kincsek kiaknázására is; a legfontosabbak amagnézium,kálisó,arany, de található mégréz,ólom,cink is.
Két vasútvonala: Pointe Noire-Brazzaville és Monte Belo-Mbinda.
Az országban belül jelentős a hajózás, a hosszú hajózható folyószakaszoknak köszönhetően. Fő kikötői: Pointe Noire és Brazzaville.
Nemzetközi forgalmú repülőterek ugyancsak ebben a két városban találhatók.[29] Belföldön a nagyobb városok között (Brazzaville, Pointe Noire, Owendo, Ouesso, Dolisie stb.) is választhatjuk a repülőt. A helyi légitársaságok – Régional Express, Air Atlantic, Aero Service, Congo Airways, TAC) az ország mintegy tíz repülőterén elérhetők.[30]
Volt francia gyarmatként francia kulináris hatásokkal is találkozni az országban. A nagyobb városokban francia pékségek, éttermek, kávézók és cukrászdák akadnak, s többnyire libanoniak vezetik őket. Nem ritkák azindiai éskínai éttermek sem. Tapasztalhatók még arab és ázsiai kulináris hatások a gasztronómiában. Az autochton ételek alapja a kecske- és baromfihús, valamint a hal.[27]
A folyók bővelkednek halakban; az édesvízi halak a fő fehérjeforrást képezik. A piacokon különféle sózott halakat kapni. Alapvető növényi élelemforrása a tápióka. Elterjedt nyugati-afrikai tésztaféle afufu, amelynek alapja a tápióka és kukorica, s amelyet gyakran esznek kecskepörkölthöz.[27]
Fontos zöldség a főzőbanán, amelyet sütve esznek, ezzel helyettesítve a burgonyát.[27]
A szeszesitalok között a legelterjedtebb a pálmabor.[27]
Az országba érkezőknek rendőrségi, egészségügyi és vámügyi formanyomtatványt kell kitölteniük, valamint az útlevélen és vízumon kívül rendelkezniük kell a visszautazást igazoló jeggyel.
Az ország nemzeti és egyben legnagyobb stadionja a 60 000 fő befogadására alkalmas Stade Municipal de Kintélé, ami 2015-re készült a2015. évi Afrikai játékok megrendezése alkalmából.
↑Nzaou-Kongo, Aubin (2018). Exploitation des hydrocarbures et protection de l'environnement en République du Congo : essai sur la complexité de leurs rapports à la lumière du droit international.
↑Probáld F. 2002.:Probáld Ferenc: Egyenlítői Afrika államai. In: U.ő (szerk.): Afrika és a Közel-Kelet földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2002. Második kiadás. 160-161.
_-_COG_-_UNOCHA.svg)
.svg)
