Kim Dzsongil (hangul:김정일, handzsa:金正日,RR:Kim Jong-il?;oroszul:Юрий Ирсенович Ким;Jurij Irszenovics Kim,vagy Ким Чен Ир;Kim Csen Ir;Pektuszanmirjong(Paektusanmiryong),1941.február 16.[1] –Phenjan,2011.december 17.),észak-koreai politikus, aKoreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetője volt. Legismertebb megszólítása aKedves Vezető (친애하는 지도자) volt, azonban időskorában már „Nagy Vezető”-ként (위대한 령도자) szólították, és habár a nyugati sajtóban rendszeresen úgy említették, mint „Észak-Korea Kedves Vezetője”, posztumusz titulusa is „Nagy Vezető” lett. Kim több címet is birtokolt egyszerre: ő volt aNemzetvédelmi Bizottság elnöke (ez volt a legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt1998-tól), aKoreai Néphadsereg főparancsnoka és aKoreai Munkapárt főtitkára. Apját, az1994-ben elhunytKim Ir Szent követte az ország élén. 2011 végén elhunyt, halála nyomán előléptették a Koreai Munkapárt Örökös Párttitkárává, illetve hároméves nemzeti gyászt hirdettek, ami 2014. december 17-én járt le. Az iránta tanúsított személyi kultusz ma is él: csakúgy mint aKim-dinasztia többi tagját, fiát és apját is, az észak-koreai sajtó mindig teljes titulusával együtt említi.
Az észak-koreai kormány titkolózó természete folytán sok, Kim Dzsongil életét érintő hivatalos állítás áll ellentmondásban külső forrásokkal.
Hivatalos életrajza szerint egyPektu-hegy környéki titkos katonai támaszponton született1942.február 16-án[2]Kim Ir Szen és első felesége, a Koreában japánellenes hősnőnek tartottKim Dzsongszuk első közös gyermekeként. Az életrajz arra is kitér, hogy születését egy fecske jövendölte meg, előre jelezte a hegy fölött megjelenő kettős szivárvány és egy új csillag az égen.[3] Gyermekkori neveJurij Irszenovics Kim volt, apja oroszosított neve után, legtöbbször Jurijnak hívták.Szovjet feljegyzések szerint azonban1941-ben[4] aszibériaiHabarovszk mellettiVjatszkoje halászfaluban született, ott, ahol édesapja a főkéntkínai és koreai menekültekből álló 88. szovjet lövészdandár 1. zászlóaljának parancsnoka volt. Egyes feltételezések szerint születésének adatait utólag módosították[forrás?], hogy úgy tűnjön, születésekor apja 30 éves volt, ami kedvezőnek számít a koreai kultúrában.
Hároméves korában amásodik világháború véget ért és Észak-Korea újra független lett.1945 szeptemberében édesapja visszatértPhenjanba, novemberben pedig Kim Dzsongil is követte Koreába, egy Szonbongba tartó szovjet hajón. A család egy japán tiszt kertes villájába költözött be. A ház medencéjében fulladt vízbe kétéves testvére. Egy évvel később,1949-ben, egy halvaszületett gyermek szülése közben édesanyja is elhunyt,[5] így 4 éves korától (gyermekein kívül) húga, Kim Gjonghi volt az egyetlen vér szerinti rokona.
Hivatalos életrajza szerint iskolai tanulmányait a Mangjongde Forradalmi Iskolában kezdte. Az iskolát aKim Ir Szen hadseregében szolgáló tisztek és a munkapárti hivatalnokok gyermekeinek tartják fenn. Akoreai háború alatt apjaCsilinbe, Mandzsúriába küldte. Hazatérve oktatását a Namszan középiskolában folytatták, ahol1957 szeptemberétől a Demokratikus Ifjúsági Szövetség alelnöke volt.1960 és1962 között akelet-németországi Légügyi Egyetemen tanult, majd visszatérve Észak-Koreába aKim Ir Szen Egyetem diákja lett. Itt1964-ben évfolyamelsőként szerezte meg diplomájátmarxista közgazdaságtanból, filozófiából és hadtudományból. Egyetemi évei alatt egyphenjani textilüzemben, útépítő munkásként és a televízió műszaki alkalmazottjaként dolgozott. Egyes források szerint az1970-es évek elején,Dom Mintoff miniszterelnök vendégeként aMáltai Egyetemen tanult angol nyelvet.[6]
Mire diplomát szerzett, apja, akit a kormány hivatalos nyilatkozataiban „a nagy vezető” jelzővel illettek, már megszilárdította hatalmát az ország vezetésében. Újraházasodott, és született még egy fia, Kim Phjongil, aki1988-tól kezdve számos észak-koreai nagykövetségen szolgáltEurópában, többek közöttMagyarországon, jelenleg pedig ő az ország lengyelországi nagykövete. Nem tudjuk, hogy Phjongil szóba került-e lehetséges utódként – egyes feltételezések szerintKim Ir Szen száműzte távoli pozíciókba, hogy megelőzze fiai között a hatalmi harcot.
Az egyetem befejeztével Kim Dzsongil megkezdte a ranglétrán való emelkedését aKoreai Munkapártban, amelynek már1961 júliusától volt tagja.1967 és1969 között figyelmét a hadseregre fordította. Hitt abban, hogy a szervezet bürokratái elnyomták annak politikai szerepét és eltorzították az állam törvényes rendjét. A negyedik pártkongresszus negyedik ülésén az ő javaslatára a párt kizárta soraiból a felelősnek tartott személyeket.1968-ban kinevezték a párt Központi Bizottságának tagjává.1969-ben ő lett a propagandáért,1970-ben a kultúráért és művészetekért felelős megbízott igazgató. Hivatali ideje alatt a koreai szépművészet forradalmasításán fáradozott. A művészeket új stílusban kötelezte alkotni, új formákkal, módszerekkel és tartalommal. Véleménye alapján, hogy a mozi ötvözi a művészetek összes ágát, ezért fejlődése elősegíti a művészet fellendülését, kezdték meg a film terjesztésétÉszak-Koreában. Számos,Kim Ir Szen tollából származó alkotást filmesíttetett meg. Öt jelentős operát is rendezett, mint azÉden dala és aVirágárus szűz.1970 szeptemberében a Központi Bizottság alelnöke lett.1973-ban a Munkapárt szerveződési és propagandaügyi titkárává lépett elő.1974 februárjában Kim Dzsongil a Politikai Bizottság tagja lett. Még ebben az évben kijelölték Kim Ir Szen utódának.
Az ezt követő 15 évben számos más pozíciót is megszerzett, köztük a kulturális miniszterit és aDél-Korea elleni párttevékenységek vezetését. 1973-tól jelenléte a párt életében egyre erősödött. A párt mindennapi tevékenysége feletti egyre növekvő befolyása miatt gyakran nevezték a „párt középpontjának”.
Az1980 októberében megtartott hatodik pártkongresszus idejére már teljesen az ellenőrzése alá vonta a szervezetet. Hangsúlyos pozícióba került a Politikai Bizottságban és a Hadügyi Bizottságban. Ekkoriban vette fel a „kedves vezető” címet,[7] és ezekben az években kezdte a kormány kiépíteni személyi kultuszát apja, a „nagy vezető” mintájára. Rendszeresen dicsőítette a média, úgy hivatkoztak rá mint a „páratlan vezetőre” és a „forradalmi célok nagyszerű örökösére”. Nemsokára Kim DzsongilÉszak-Korea második legbefolyásosabb emberévé állt elő.
Dél-Korea vádjai szerint ő rendelte el a 17 déli tisztviselő életét követelő1983-as ranguni,mianmari robbantást, és ő állt a Korean Air gépén1987-ben elkövetett merénylet mögött is,[8] ami mind a 115 fedélzeten tartózkodó ember életét kioltotta. Ez utóbbi esettel kapcsolatban Kim Hjonhi, Észak-Korea ügynöke beismerte, hogy ő rejtette el a robbanószert a repülőgépen, Kim Dzsongil személyes utasítására.[9]
Kimet1991.december 24-én nevezték ki az észak-koreai fegyveres erők főparancsnokává, ami egy alapvető fontosságú lépés volt, lévén a hatalom tényleges alapja a hadsereg. Úgy sejtik, hogy az egykori védelmi miniszter, Kim Ir Szen leghűségesebb követőinek egyike, O Dzsinvu fogadtatta el személyét a hadsereggel, amire nagy szüksége volt, hiszen sosem szolgált katonaként. Mégis, egyetlen lehetséges kihívója a hatalomért Kim Il egykori miniszterelnök lehetett volna, de őt1976-ban eltávolították a posztjairól.1992-ben Kim Ir Szen bejelentette, hogy az ország belügyeit teljes egészében a fia ellenőrzi.
A disszidens Hvang Dzsangjop elmondása szerint Kim Dzsongil vezetése alatt a rendszer még központosítottabbá vált, mint amilyen korábban volt. Bár apja is elvárta minisztereinek teljes lojalitását, a döntéshozatalban is kikérte tanácsukat. Ezzel szemben Kim Dzsongil abszolút engedelmességet várt el az embereitől, és árulásként értékelte a legapróbb különbözőséget is saját nézeteitől. Hvang beszámolói szerint az államot érintő legapróbb ügyeket is személyesen ellenőrizte, így például a szobák számát párttitkárainak házában és az alárendeltjeinek szánt ajándékok kézbesítését.[10]
Kim találkozásaPutyin orosz elnökkel (2000 júliusa)
Kim Ir Szen1994.július 8-án, 82 éves korában szívroham következtében elhunyt, azonban mint örökös elnök posztumusz címet kapott, és az iránta való tisztelet jeléül ezt a hivatalt eltörölték. Kim Dzsongil1997.október 8-án vette át hivatalosan aKoreai Munkapárt főtitkári és1993.április 9-én a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki székét. 1998-ban ezt nyilvánították „a legmagasabb állami hivatallá”, így ettől fogva tekinthetjük Észak-Korea államfőjének.
ASzovjetunió felbomlásával ésKína nyitásával a piacgazdaság felé Észak-Korea külföldi piaca lényegesen lecsökkent.[11] Ezen negatív hatásokat tovább erősítették az1990-es évek aszályos esztendői és a fellépő jelentős trágyahiány, aminek eredményeképp az egy főre jutó ételadag mennyisége az egészséges minimum alá csökkent. Az országot sújtó éhezés 600 000-3 500 000 ember halálával járt a ’90-es évek során.[12] A halottak számát nemzetközi segélyekkel1999-re sikerült visszaszorítani.
A gazdaság életben tartására és a rezsim megerősítésére Kim Dzsongil bevezette a hadsereget előnyben részesítő politikáját, aszongunt. Nemzeti szinten az intézkedés1996 óta folyamatos, de csekély gazdasági növekedést eredményezett.
Kim Dzsongil1998-ban bejelentette országa szoftveriparának fejlesztését.2003-banÉszak- ésDél-Korea közti megegyezéssel Kim engedélyt adott aKeszong Ipari Park létrehozására, mindössze néhány kilométerre északra a két állam határa között.2007-re a park 21 vállalatnak adott otthont 12 000 észak-koreai munkással.
A nehéz gazdasági körülmények ellenére Észak-Korea továbbra is kitart atervgazdálkodási modellje mellett. Kim Dzsongil folytatta Kim Ir Szen törekvéseit az önellátás kialakítására. Egyes források szerint valutahamisítással és kábítószer-kereskedelemmel próbálják növelni az állami bevételeket.[13] Az illegális tevékenység többek között olyan költséges katonai kiadások fedezését szolgálja, mint az atomprogram.
2004 novemberében az ITAR-TASS orosz hírügynökség meg nem nevezett külföldi diplomatákra hivatkozva jelentette, hogy Kim Dzsongil portréit szerte az országban eltávolították.[14] A hírt a kormány nyomatékosan tagadta. A Radiopress japán rádiófigyelő ügynökség szerint ugyanezen hónap végére az észak-koreai média már nem hivatkozott úgy az ország első emberére, mint „kedves vezető”-re. Ehelyett a Koreai Központi Televízió, a Koreai Központi Hírügynökség és más sajtóorgánumok csak a „Koreai Munkapárt főtitkára”, a „KNDK Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke” és a „Koreai Néphadsereg főparancsnoka” titulussal illették.[7] A mai napig nem lehet tudni, hogy ez pártbéli dominanciája csökkenésének jele volt-e, vagy Kim Dzsongil kísérlete nemzetközi megítélésének javítására.
Teljes koreai megszólítása 조선로동당 총비서이시며 조선민주주의인민공화국 국방위원회 위원장이시며 조선인민군 최고사령관이신 위대한 령도자김정일동지 („A Koreai Munkapárt főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke, a Koreai Néphadsereg Legfelsőbb Főtábornoka, a Nagy Vezető,Kim Dzsongil elvtárs”) volt.
Kim Dzsongil valamikor 2009 közepén döntötte el, hogy utódja legkisebb fia, Kim Dzsongun lesz. Adél-koreai sajtó ekkor már szintén őt tartotta a legvalószínűbb új vezetőnek. Korábban legidősebb fiát,Kim Dzsongnamot tartották a lehetséges utódnak, ám letartóztatása miatt elvesztette a vezér bizalmát.
Sigemura Tosimicujapán professzor, neves Észak-Korea szakértő 2008-ban azt állította, Kim Dzsongil már évek óta halott, s egy dublőr helyettesíti. Sigemura könyvében erre a Kim családban végbement változásokat, valamint video- és hangfelvételek elemzését hozza fel bizonyítéknak.[15] Ugyanő 2009 júliusában a családhoz közel álló forrásra hivatkozva azt mondta, hogy Kim Dzsongil acukorbetegségének szövődményei miatt hamarosan meghalhat.[16] 2009. július 11-én a dél-koreai YTN kábeltelevíziós csatorna kínai és dél-koreai hírszerzői forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Kim Dzsongilnekhasnyálmirigyrákja van.[17]
2009.április 9-én Kim először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy egy évvel azelőtt állítólag agyvérzést kapott, amikor a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az észak-koreai parlament megerősítette őt vezetői tisztségében.[18]
2009 júniusábanKim Dzsongunt, Kim Dzsongil legkisebb fiát nevezték ki a titkosszolgálat vezetőjének.[19] Más hírek szerint Kim Dzsongunt már becézgetik hazájában. Kim Ir SzentNagy Vezérnek, Kim DzsongiltKedves Vezetőnek hívták, Kim Dzsongunt pedig márNagy Örökösként[20] ésBölcs Elvtársként emlegetik.[21]
Az észak-koreai televízió 2011. december 19-én jelentette be, hogy Kim Dzsongil december 17-én reggel 8 óra 30 perckor (tehát magyar idő szerint hajnali fél 1-kor) „egy rendkívül intenzív vezetői szemle során” a „hatalmas szellemi és fizikai megerőltetés hatására”, szívelégtelenség következtében elhunyt. A temetést december 28-ra tűzték ki. A temetési előkészületeket vezető bizottság éléreKim Dzsongunt nevezték ki.[22] Halálának híréreKubában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, és félárbócra engedték az állami lobogót a középületeken.[23] AzENSZ Közgyűlése 25 másodperces néma csenddel gyászolta halálát, amelyet több nyugati ország képviselője is bojkottált.[24]
Halála körül a hivatalos propaganda csodákról számolt be. A születésének helyén megrepedt a jég a tavon, és titokzatos fény tűnt fel a hegycsúcson.[25] Testét a phenjani Kumszuszan-mauzóleumban ravatalozták fel üvegkoporsóban, és előkészítették bebalzsamozásra, hogy megőrizzék azt az utókornak.[26] Temetésére december 28-án került sor. Gyászmenetét örököse, Kim Dzsongun vezette, és a menetben ott volt sógora,Csang Szongthek is, két másik fiát azonban nem lehetett látni. Az út két oldalán sok százezer zokogó gyászoló állt, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A temetésre az azt megelőző napokban 120 kamion hozta a virágokatKínából.[27]
Észak-koreai propaganda kép; aPektu-hegy szentnek tartott krátertava előttKim Ir Szen és Kim Dzsongil pózol[28]
Nincs hivatalos információ arról, hogy Kim hányszor házasodott, a legvalószínűbb viszont az, hogy egy felesége és három szeretője volt.[29] Legkevesebb hét gyermeke született: négy lány,
↑abSzovjet források szerint Vjatszkoje városában született, egy évvel korábban, egy magyar életrajzi lexikonban pedig 1943-at jelölték meg születési év gyanánt.
↑Liz Harper: Kim Jong Il (angol nyelven). PBS, 2006. október 19. [2008. április 16-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
Paul Fischer: Kim Dzsongil bemutatja. Észak-Korea és a világ legvakmerőbb emberrablásának hihetetlen és igaz története; ford. Izing Róbert; HVG Könyvek, Bp., 2016
.jpg)
