A Visvanátha-templomA Laksmana-templomA Visnu négykarú, háromfejű ábrázolása a Laksmana-templombanA Csitragupta-templomA Kandarija–Mahádévi templomAdzsaina Sántináth-templomA tizenegyedik tírthankara („gázlókészítő”) szobra a Sántináth-templomban
Khadzsuráhó (hindi: खजुराहो)indiai kisvárosMadhja Prades tartományban, acshatarpuri kerületben, 175 km-reDzshánszítól, 620 km-re délkeletreDelhitől,India fővárosától. Neve akhadzsurhindi szóból ered, ami datolyapálmát jelent. Khadzsuráhó India egyik legnépszerűbb turistalátványossága. Híres turistacélponttá erotikus témájú szobrokkal dekorált templomai tették. Ahindu templomépítészetnágara stílusának egyik legismertebb képviselője.
A 950–1050 között épült város volt ahinduCsandela királyok fővárosa — ők a 10. és 12. század között uralták Indiának ezt a vidékét. A mintegy 85hindu ésdzsainista templomból mára 20 maradt fenn látogatható formában. 1986-tól a kulturális világörökség része[1]
A Csandelák aGurdzsára-Pratihára-dinasztia vazallusaiként kezdtek építkezni a vidéken. Mivel a Hold (Csandra) leszármazottainak tartották magukat, másik elnevezésük a Csandrátréják. Hatalmuk kiteljesedése Dhanga (950–1002) királyuk alatt következett be, ekkor függetlenítették magukat, és fővárost alapítottak Khadzsuháró közelében. Mivel a térség távol esett a muszlim hódítások szokásos útvonalától, a templomok és a faragott szobrok nagy része fennmaradt az utókor számára. A Csandelák területei 1310-ben aDelhi Szultanátus fennhatósága alá került, azonban az épületegyüttes továbbra is épen megmaradt. Modern felfedezése 1840-re tehető, amikor az angolok tudomást szereztek a dzsungel által elfedett romokról, de tudományos igényű feltárása és helyreállítása csak a 20. század húszas éveire tehető.
A legtöbb templom teraszokon áll, építőanyaguk homokkő. Szabad területen állnak, nincsenek elkerítve. A legnagyobbak alaprajza kettős kereszt alakú. A tornyokat (sikharák) kisebb tornyocskák, ún.angasikharák veszik körül. Tetejükön az elmaradhatatlan, bordázottámlaka, ennek tetején a korsó, vagykalásza látható. Csaknem mindegyik templomra jellemző a díszítmények, szobrok fantasztikus túlburjánzása, ami az építészet és szobrászat egységes megjelenését eredményezi. A nagyobb templomok a szokásos, szinte kötelező jellegű templomépítészeti egységekből állnak: A talapzaton álló épülethez lépcső vezet fel, a nagyobbakat öt, a kisebbeket három épület alkotja. A látogató egy kisebb előtéren(ardhamandapa) keresztül jut a gyülekezeti csarnokba(mandapa), ez egy kis átjárón(antarála) át vezet a szentélyhez(garbagriha). A szentély körül a körüljárás útjának,(pradaksina) van kialakítva egy szűk, keskeny folyosó.
A mintegy 20 000 szobor kis része az erotikus tartalmú (mintegy száz), a szalagfrízek témájukat tekintve ünnepségeket, felvonulásokat, vadászjeleneteket, isteneket és harcosokat és azok kísérőit ábrázolják. Nem ritkák a geometrikus motívumok, indák, egyéb növényábrázolások sem.
A templomokat két csoportba, keleti és nyugati csoportra osztják.
A Sivaszágara-tó mellett áll ez a csoport, a legfontosabb aVisvanátha-templom, a legrégebbi a saivaMátangésvara-templom, amelyet a 10. század elején építettek. Ennek érdekessége, hogy külső felülete nem tartalmaz szobordíszítéseket. Jobbra a kis Varáha-templom áll, benneVisnu egyikavatárájának, a vadkannak (Varáha) monolit szobra.
A templomépítések sorozata aJasovarman (megh. 950) parancsára építettLaksmana-templommal kezdődött, majd később asaivaVisvanátha-templomot építették fel.
A Laksmana-templom szentélyében Visnu egy négykarú ábrázolása(Vaikuntha) látható, így erről a templom másik neveCsaturbhuja(„négykarú”). A szobornak három feje van, a középső emberi, a szélsők oroszlán és vadkan alakot öltenek. A főszentélyen kívül még négy mellékszentélye is van, amelyek a hatalmas terasz négy sarkában állnak. A talapzat oldalán több sávban láthatók szeretkező párok, szexuális pózok ábrázolásai. Eredetileg szintén Visnunak szentelték a Párvati-templomot is, noha jelenlegi neve alapján Siva lenne a védelmező istene.[2]
Bár az építészeket nem szokták számon tartani, úgy tudjuk, hogy az 1002 és 1017 között épültCsitragupta- ésDzsagadamba-templomotGanda alkotta, a területen legismertebb templomot, a Kandaríja Mahádéva-templomotVidhádhara (1017-1029) építette ADzsagadamba-templomot (1002-1017) eredetileg Visnunak szentelték, jelenlegDurgának a kegyhelye, aki a hindu anyaistannőnek,Mahádévinek egy népszerű, vad formája,Sivasaktijának[3] kegyetlen és ádázul oltalmazó megnyilvánulása.[4]
A Visvanátha-templom 1000 körül épült, három sávban tartalmaz szobrászati díszítést, többek között aSzaptamátrikák („Hét Anya”) csoportját találhatjuk itt, akik aSakti erős aspektusait jelképezik. A fő gyülekezési csarnok, a mahámandapa kazettás mennyezete és a szentélybejárat kerete kimagaslóan kidolgozott faragásokkal rendelkezik.
ACsitragupta-templomSzúrjának, a napistennek van szentelve, akinek hét ló vontatta napszekere a szentély fő látványossága. Bár ez a templom némileg eltér a Khadzsuráhóban megszokottaktól (azoknál sokkal hosszabb), talapzatán változatos életképek, csata- és vadászjelenetek domborművei láthatók.
AMahádéva-templom ma már sajnos nem áll, csak a talapzata és előcsarnoka maradt meg, azonban itt látható a Csandelák címerképe kifaragva, amely a dinasztia egyik ősét ábrázolja, amint egy oroszlánnal küzd.
A legimpozánsabb templom ezen a területen aKandaríja Mahádévi-templom, amelyet 1017 és 1029 között építettek. Ennek a templomnak a legmagasabb asikharája, 31 méteres, és ezt tartják a Csandela képző- és építőművészet csúcspontjának. A központi tornyot mintegy 80 kisebb, a fő tornyot utánzó angasikhara látható. A nágara-templomépítészet sekhari stílusú (→sikhara) tornyára talán ez a legszebb példa. A sikhara alatt a viszonylag kis szentélykamra (anyaméhkamra,garbagriha) található, benne Siva férfierejét szimbolizáló márványból készültlingával. A szentély kultikus körüljárására szolgáló folyosón, apradaksinán nyolc istenség foglal helyet, akiknek feladata a megszentelt hely őrzése. Amandapa, azaz az előcsarnok mennyezete igen finoman faragott, akárcsak a garbagriha, a szentély ajtókerete.
Ez a templomcsoport a kis falu, a tulajdonképpeni Khadzsuráhó körül helyezkedik el.
ACsaunszath Jógíni („Hatvannégy Jógíni”) temploma az egyik legrégebben épült együttes (9. század). Gránittömbökből, kötőanyagok nélkül állították össze. A jógínik női istenségek, akik a többalakú főistennő, Sakti kíséretéhez tartoznak. A templomot a jógínik cellái alkotják, amelyek a belső udvart veszik körül, mindegyik tetején kis torony található. A bejárattal szemben álló nagyobb cellaSiva egyik félelemkeltő megnyilvánulási formájának, Bhairavának van szentelve.
ABrahma- ésVámana-templomok egyszerű felépítésűek, a mandapa–antarála–garbagriha, azaz előcsarnok, átjáró, szentély sémát követik. Bár belül egyszerűek, kívülről gazdagon díszítettek.
Nandi szentélyében Siva hátasállatának, a bikának két méter magas monolit szobra áll.
Négydzsaina templom is található ebben a csoportban, építőik is dzsainok voltak. Jól példázza ez az amúgy saiva Csandelák sokszínű vallási világát, hiszen más vallásokat is támogattak. Az Ádintha-templom az elsőtírthankarának (atírthankarák a dzsainok szentjei, azaz a „gázlókészítők”, akikből 24 létezett) van szentelve, a 19. században újjáépítettSánthinátha-templom a tizenegyedik tírthankarának állít emléket, szobra a szentély közepén 11. századi. A legismertebb dzsaina építmény a Pársvanátha-templom, a 23. tírthankara emlékére épült 955-ben. Érdekessége a folyamatosan emelkedő belső tér, és az előtér(antarála) monumentális oromzata. A templom külső díszítése rendkívül gazdag, ám erotikus szobrokat itt nem találunk, híven az aszketikus dzsaina tanokhoz.
Az egyetlen oszlopcsarnokból állóGhantái-templom nevét az oszlopokon kifaragott harangfüzérekről kapta. A Cshaturbhudzsa-templomot széles bejárati csarnok és sarokszentélyek jellemzik, a körüljárásra szolgáló folyosó azonban hiányzik. A szentélyben található 2,4 m magas szobor a korábbi feltételezéstől eltérően nem Visnut, hanem Sivát ábrázolja. A 12. században épültDuladeo-templom mennyezetét égi alakok tartják.
Khadzsuráhó híre – építészeti megoldásain túl – rendkívül gazdag és változatos erotikus témájú szobrainak köszönhető, bár e szobrok szerepére ma sincs egyértelmű magyarázat. Erotikus szoborkompozíciókra máshol is akad példa (példáulKonárakban), a legismertebbek mégis az itteni templomok külső falain látható ábrázolások.
A faragott alakok a hindu szobrászat hagyományainak megfelelően szigorúan kötött szabályoknak felelnek meg. A fej, nyak, test, végtagok arányát asilpa-sásztrák,[5] vallási leírások rögzítik. A templomok külső falain gyakran látható, a szerelmi egyesülést nyíltan ábrázoló képregényszerű jeleneteket nyugati művészettörténészek közül sokan úgy értelmezik mint a misztikustantrizmus képi bemutatását, azaz tekinthető ez egyfajta ember-isten egyesülés képi megformálásának is, ami bizonyos hindu szekták teológiájának sajátja. Akaula éskápálika tantrikus szekták virágzásával, illetve abhakti-kultusz kifejlődésével az erotikus szobrászat egyre nyíltabb formákat öltött.[6]
A nők arambhák,szuraszundarik, vagyapszarák isteni lények, akik a varázslatos szépséget jelképezik. Még a kezdetek kezdetén kiemelkedtek a kavargó kozmikus óceánból.[7] Az indiai hagyomány szentnek tekintette a szép nőt, jobban, mint bármely más, ember alakot öltött objektumot. Szimbolizálta a test és a lélek egységét, a várakozást, a vágy és a valahová tartozás eszményét, mindazt, amit az indiai lélek szépnek talált. Az eszményi nő nemcsak a költészetet és az érzékiséget, hanem a nyugalmat és a spiritualitás végső valóságát testesítette meg.[8]
Amaithuna, azaz a szerelmi egyesülés különböző módozatait – a szobrok tanúsága szerint – érzéki, spirituális pózokban gyakorló nők a korábbi feltételezések szerint az istenekkel való egyesülést szimbolizálják, azonban a csoportos szexuális együttlét, illetve az állatokkal folytatott aktusok ábrázolása miatt ma már ezt nem tartják valószínűnek. Ugyanígy elvetik ma már aKáma szútra (a szerelem vezérfonala) tanításainak egyfajta illusztrációját, mivel a szöveg is elítélően szól ezekről az indiaiak szerint máig deviánsnak tartott szerelmi aktusokról.
A hindu hagyományok a maithunának mágikus hatásokat tulajdonítanak, amik segítenek a hívőnek az elmélyülésben és megvédik a templomokat a rontó szándékú démonoktól. A maithuna a titkos, kétértelműen írt tantrikus szövegekben is elsőrendű, hiszen a férfi és női pólus egyesülését teljesíti be. Sokan feltételezik az úgynevezettjantrákkal (felidéző, misztikus képek) való kapcsolat szerepét is, amelyek a titkos tanításokhoz egyfajta diagramot szolgáltatnak a képregényszerű, szalagosan elhelyezkedő szoborcsoportok elhelyezésével.[9] A tantrikus rítusok azonban mégsem a gyönyörszerzésre irányulnak, hanem művelői szerint ezek segítségével érhető el az örök körforgásból(szanszára) való megszabadulás, azaz amóksa, amit minden hindu végső céljának tekint.
Erotikus szoborcsoport
Szobrok a Kandarija Mahádéva-templom külső falán
Szodómia ábrázolása Khadzsuráhóban a Laksmana-templom falán
Erotikus szoborcsoport a Laksmana-templom falán
Erotikus szoborcsoport a Laksmana-templom falán
Erotikus szoborcsoport a Laksmana-templom falán
Szuraszundari, vagy apszara ábrázolása a Visvanátha-templomban
.jpg)
