Aközépkor azeurópaitörténelem hármastörténelmi korfelosztásában a középső korszakot jelenti: azókor után következő, azújkor kezdetéig tartó időszakot. A fogalom1442-ben kezdett kikristályosodni ahumanistaLeonardo BruniHistoriarum Florentini populi libri XII című sorozatában, majdmedia tempestas néven, 1469-ben jelent meg előszörGiovanni Andrea dei Bussi pápai követNicolaus Cusanushoz írt levelében. A mai hármas tagolást (ókor, középkor, újkor)Cristophorus Cellarius használta először, szerinte amedium aevum 313-ban amilánói ediktummal, azaz a kereszténység elismerésével kezdődött, és 1453-ban, Konstantinápoly bevételével ért véget. Utóbb a kezdetét sokáig egyértelműen aNyugatrómai Birodalom „bukásától” (476) számították. A középkor végének időpontját Amerika felfedezéséhez (1492), illetve areformáció1517-es kezdetéhez kötötték. Az egyes nemzetek történetírói gyakran saját történelmük korszakhatárához igazították a középkor végét, így például az angoloknál előfordul, hogy abosworthi csata dátumától (1485) számítják az újkor kezdetét, míg a magyar történetírás amohácsi csatavesztésnél (1526) jelöli ki a határt.[1] A középkort a feudalizmussal azonosítómarxista történetírás azangol polgári forradalmat (1640) tekinti a középkor lezárásának.[2]
A humanisták számára aNyugatrómai Birodalom széthullása (476) és a saját koruk között eltelt ezer év a sötétség és a kulturális hanyatlás időszaka volt. A középkor minden szempontból negatív minősítést azonban csak a18. században, afelvilágosodás idején kapott.
Dél-Ázsia (példáulIndia) ésKelet-Ázsia (példáulKína ésJapán) Európától és amediterrán térségtől elszigetelten fejlődött. A keleticivilizációk ebben a korban nem omlottak össze, mint arómai civilizáció, sőt folyamatosan virágoztak és fejlődtek, így azókor és egy köztes, középső korszak, aközépkor szétválasztásának sincs értelme a történelmükben. Az ázsiai történészek éppen ezért másfajta korszakbeosztást használnak. Ugyancsak nem beszélhetünk az európai történelem szerintiközépkorról a többi földrész, ígyAfrika nagyobb része (Fekete-Afrika),Amerika,Ausztrália ésÓceánia esetében sem.
ANyugatrómai Birodalom széthullását követően annak egykori területén aKelet-Európa ésÉszak-Európa felől érkező népek egymás után telepedtek le. A 19–20. század felfogása szerint a népvándorlás a civilizáció ésbarbarizmus harca volt,André Piganiol francia történész például egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a Római Birodalom nem természetes halállal múlt ki, hanem meggyilkolták”. Ezt az elméletet a történészek ma már meghaladottnak tartják, és a népvándorlásban részt vevő népek között megkülönböztetik a nomádokat (hunok,avarok,magyarok) illetve a letelepedetteket (gótok,frankok,vandálok stb.).[3]
Anépvándorlás „jövevényeinek” száma lényegesen alacsonyabb volt a helyben lakókhoz képest, akik több-kevesebb idő elteltével beolvasztották őket.[4] Ugyanakkor a bizánci csapatok által542 körül behozottpestis éslepra átrendezte a népesség struktúráját: mivel a járványok elsősorban a tengeri útvonalak mentén pusztítottak, agermánokat,baszkokat ésbretonokat kevésbé sújtotta.
A behatológermánok nem az államalapítás szándékával érkeztek, csupán letelepedést kerestek a már létező birodalomban. A rómaiaktól földbirtokot és szövetségesi(foederati) jogállást kaptak, ami lehetővé tette a romanizálódásukat. A kereszténység felvétele még inkább megkönnyítette a befogadókhoz való közeledést. (Az egyik legkorábbi nem latinbibliafordítástWulfila gót püspök készítette 350 körül.)[5]
Noha az egykori Római Birodalom letelepült népeit nem mindenhol tizedelték meg, az újonnan érkezett népek merőben új felfogás alapján értelmezték atársadalom, ezzel együtt ajog, akultúra, avallás, amagántulajdon fogalmát. A kiépült társadalmi kapcsolatok és a gazdasági infrastruktúra jelentős károsodást szenvedett, amikor a helyi uralkodók helyi szabályait vezették be.
A visszaesés gyakran gyors volt és megrázó. Az utazás és az áruszállítás már csekély távolság esetén is veszélyessé vált. Ez egyúttal az exportra készített áruk előállításának és kereskedelmének összeomlását is okozta. A7-8. században az arabok elfoglaltákLevantét,Észak-Afrikát, azIbériai-félszigetet,Szicíliát és aFöldközi-tenger szigeteit. Ezzel megszűnt az európai tengeri kereskedelem nagy része. A közigazgatási, oktatási és katonai infrastruktúra tönkrement, általánossá vált a műveletlenség a vezetők körében.
A normannokat911-ben sikerült nagyjából aSzajna völgyébe, azaz Normandiába visszaszorítani, a magyarok955, azaugsburgi csata után nem indítottak nyugati hadjáratot, az arabok hadjáratai is visszaszorultak párhuzamosan azzal, ahogy csökkent a Földközi-tenger gazdasági jelentősége. Sok történész ezért a korszak, a korai középkor végét inkább950-ben határozza meg.[6]
Anépvándorlás kora szempontjából egyes történészek ma is tarthatónak tekintik a „sötét középkor” megnevezést, mivel a római kor fejlett írásbelisége gyakorlatilag megszűnt, és az írott források hiánya miatt az ezekre az évszázadokra vonatkozó ismereteink homályosak. Ez is hozzájárult az1990-es években nagy szenzációt kiváltókitalált középkor-elmélet születéséhez, amely szerint a 6–9. század közötti időszakot utólag illesztették be Európa történelmébe.
A Nyugatrómai Birodalom széthullása előtt a keresztény egyház már eléggé meggazdagodott a császár és a magánszemélyek adományaiból ahhoz, hogy szilárd hatalmi tényezőt jelentsen a barbár támadások által megingatott közigazgatás mellett. Az egyház nemcsak a hívek lelki szükségleteiről, hanem veszély esetén az anyagi biztonságukról is gondoskodott, ami tekintélyének további növekedését jelentette. A kezdetben egyéni akciók laza láncolataként indult szerzetesi mozgalom integrálásával az egyház további jelentőségre tett szert a gyakorlati életben: az Isteni szolgái(servi Dei) gyógyítottak, tanácsot adtak, és pártatlan döntőbírák voltak. Ugyanakkor a kolostorokban kialakított könyvtárak és másolóhelyek a kultúra központját is jelentették.
A korai középkor a nagy hittérítések kora is:Nagy Gergely pápa szerzeteseket küldöttAngliába, majd angol szerzetesek (Szent Bonifác ésWillibrod) indulnak a germánok megtérítésére.[7] A keresztény egyház megerősödésének folyamatában a barbár királyok rendre felvették a katolikus vallást, előszörI. Klodvig, a száli frankok királya, valamikor496 és507 között, majdI. Æthelberht kenti király, majd627-ben anorthumbriai Eadwine. A kor egyházi írói ezeket a megtéréseketNagy Konstantinéhoz hasonlították, mivel ez az aktus az egyház és állam szoros együttműködéséhez vezetett.[8]
A11. századtól megnőtt Nyugat-Európa stabilitása. A népvándorlás amongolok hadjáratait leszámítva megszűnt. A nyugat-európaikeresztény királyságok katonailag megerősödtek. Az új kelet-európai és észak-európai államok uralkodói szintén felvették a kereszténységet, így a legtöbb eddigpogány törzs is beilleszkedettEurópába.
A 11. századinagy egyházszakadás következtében végleg elkülönült egymástól a kereszténység két nagy ága: arómai pápa által irányítottkatolikus egyház vallási hatalma Európa nagyobb részére terjedt ki, míg akeleti ortodox egyház apátriárkák vezetésével elsősorban a Kis-Ázsiára és aBalkán-félsziget egy részére kiterjedőBizánci Birodalomban, valamint Kelet-Európa néhány fejedelemségében uralkodott. A nyugati kereszténységen belül a kialakulópápai állam ésNémet-római Birodalom területegyesítő törekvései a két hatalom küzdelmét eredményezték (invesztitúraharc). A konfliktus a két fél megegyezésével és szövetségével zárult, amelyben a pápa megerősítette a keresztény országok egyházai fölötti korlátlan hatalmát. Ezenkívül a nyugati keresztény államok nagyobb egységét eredményezték a12. században meginduló közöskeresztes hadjáratok is, amelyek során a szövetkezett európai uralkodók elfoglalták a közel-keletiPalesztinát az araboktól, és ott több mint egy évszázadon át fennálló keresztény államot alapítottak (Jeruzsálemi Királyság).
Itáliában ésFlandriában területi függetlenséget élvező szabadvárosok fejlődtek ki. Ahogy az utazással járó veszély csökkent, a kereskedelem ismét fellendült, és a gazdaság fejlődésnek indult Európában. Politikai szempontból a haladó középkor a földrész nagy részén fokozatosan elterjedőhűbéri rendszer (feudalizmus) jegyében telt. A14. század elejére a legtöbb országban erőscentralizáció, központosított királyság épült ki.
AzIbériai-félszigeten azarab fennhatóságú városokvisszahódítása zajlott. Ennek egyik következményeként a keresztény világ hozzáférhetett a nagy műveltségűmuszlim uralkodók (kalifák) könyvtáraihoz és az arab kódexmásolóknak köszönhetően ott megőrzött klasszikusókori irodalomhoz ésfilozófiához.
A 12. századtól kialakultak a nagyobb Európai városokban az elsőegyetemek, főként a papság oktatása céljából. Az írástudók száma növekedett, és fejlődtek aművészetek: aszobrászat, azeneművészet, azépítészet. Hatalmaskatedrálisok épültek szerte Európában, először aromán, majd később a dekoratívabbgótikus stílusban.
A szellemi fejlődés a vallási megújulás igényét is magával hozta. Megjelentek az elsőeretnekmozgalmak. Egyes vallási közösségek, amelyek aJézus tanítása szerinti életet hirdették, megmenekültek az üldöztetéstől. Így például a pápa szentesítetteSzent Ferenc ésSzent Domonkos mozgalmát, és az ezekből létrejövőszerzetesrendek a korszak egész szellemi életére nagy hatást gyakoroltak.
Jelenet a jégen, 15. század, Európa éghajlata hidegebbre fordult, beköszöntött akis jégkorszak
A14. század hanyatlást hozott, aminek több eltérő oka volt. Az egyesülő gazdaságban a 11. század óta tartó enyheinflációs folyamat után bekövetkezett az első gazdasági visszaesés. A hosszú középkori meleg korszak után Európa éghajlata is hidegebbre fordult, beköszöntött akis jégkorszak. Európa népességének harmadát ragadta magával a 14. század közepén kitörtfekete halál (pestis) különösen a népesebb városokban, a fejlődés központjaiban. A katasztrófa hirtelen véget vetett a megelőző egy-két évszázadban megindult intenzív változásoknak, amelyek csak jóval később, akora újkorban tudtak új erőre kapni.
A politikai életet növekvő zűrzavar jellemezte, az európai népeket a királyságok közti parttalan háborúk gyengítették, mint például aszázéves háború. Mindezt tetézték az első nagyparasztfelkelések pusztító társadalmi következményei, valamint azeretnekek kegyetlen üldözése.
A középkori társadalmi rendszert végül apestisjárvány, az ezt követőnagy éhínség, az ismétlődő háborúk és népfelkelések együttesen sodorták válságba.
Az előző század drámai emberveszteségei a15. században az európai gazdaság és társadalom radikális újjászervezését eredményezték. Avárosokban a kereskedelem és az ipar új területei indultak növekedésnek, mint például a textilkereskedelem, a gyapjúszövés, abanki szolgáltatások és a fegyverkereskedelem. A százéves háború idején ugyancsak komoly fejlődésnek indult a vasércbányászat és a fegyvergyártás.
A városi polgárságeredeti tőkefelhalmozása és a megnövekedetttermelékenység a nyugat-európai társadalmak többi rétegére is hatást gyakorolt. A felgyorsult kereskedelem lehetővé tette aföldesurak számára, hogy fokozatosan túllépjenek az uradalmi gazdaságon, ezért felrúgva a hagyományokat elkezdték kirekeszteni aparasztokat aközös birtokokról.
Az elégedetlenség népfelkelésekhez vezetett, emiatt az uralkodók növelték akatonaság létszámát és hatalmuk központosítására törekedtek. Egyes uralkodók, mint példáulXI. Lajos, a „pókkirály”, a centralizáció elvét felhasználva minden alkotmányos korlátozást félredobtak, és teljesen önkényesen gyakorolták a hatalmat.
A 15. század Itáliában ahumanizmus és areneszánsz korszaka. A városi polgárság felemelkedése a szellemi, gazdasági és társadalmi újjászületés igényét hozta létre. Maga areneszánsz (olaszrinascimento) kifejezés is „újjászületést” jelent (a mintának tekintettantik civilizáció újjászületése értelmében). A16. századtól a reneszánsz tovább terjedt Európa jelentős területein.
A korszak meghatározó eseménye volt azOszmán Birodalom térhódítása Európában. A Bizánci Birodalom megdöntése ésKonstantinápoly1453-as elfoglalása után a török szultánok egymás után igázták le a balkáni országokat, és előrenyomulásuk márKözép- ésDél-Európa valamennyi országa számára közvetlen fenyegetést jelentett.
Francisco Aurélio de Figueiredo e Melo:Pedro Álvares Cabral 1500. április 22-én felfedezi Brazíliát
A különféle nézetek a 14–17. század közötti időpontot mondanak erre. A ma nyugaton legelfogadottabb nézet1500-ban jelöli meg általában a határt. Ez egy pontos év, önkényes kicsit, de ezen év körüli évtizedekben zajlottak le azok az események, amelyek a világrend teljes megváltozásához, azaz új korszakhoz vezettek. Afrika portugálok általi megkerülése aJóreménység fokánál, Amerika felfedezése és meghódítása, majdMagellán Föld körüli útja során Amerika megkerülése aHorn-foknál megnyitotta az óceáni kereskedelmi utakat. Megindult a fűszer, arany, ezüst és a gyarmatáruk Európába áramlása európai kereskedők által. Európa gazdasága és hatalma felemelkedett, és az újkorban a világ vezetőjévé vált. A korábban leggazdagabb keleti hatalmak lehanyatlottak. A tudományos és kulturális vezető szerep is Európáé lett Kína és az iszlám helyett. Ehhez hasonló világméretű átrendeződés utoljára a6. században volt.
A középkori technika Nyugat-Európában a 6. és 15. század között, afeudalizmus keretében alakult ki. Előzménye a Római Birodalom műszaki kultúrája, a népvándorlás, valamint a Közel- és Távol-Kelet népeinek (az arabok által közvetített) technikája.
Saját európai fejlesztés eredménye abütykös tengely feltalálása, ami a sokszerszámos munkagép létrejöttét is megalapozta. Ez tette lehetővé az őrlőmalom elvének átvitelét a fűrész-, kalló- és egyébmalmokra is. Azárapályt, illetve aszélenergiát kihasználó malmokon és az energiahordozók (kőszén) alkalmazásán túl azerőátvitel új eszközei is meghonosodtak (forgattyús és zsinórhajtás).[9]
Tökéletesítették a közlekedési eszközöket. Fontosabb találmányok: a hajó tatkormánya, a kocsiforgózsámolya. Jelentős találmányok voltak az anyagmegmunkáló szerszámok (lábítós,eszterga), aszemüveg, ahomokóra, továbbá az első, mai értelemben vett műszerek (analitikus mérleg, mechanikus óra), a programozott automaták (pl.harangjáték).[9]
Az ipari forradalmat megelőzte az olasz cérnázó malom (13. század), amelyben több százorsót szolgált ki egy munkásnő. Ebben az időben készült az első méretarányos térkép. A korszak utolsó nagy vívmánya akönyvnyomtatás feltalálása volt.[9]
John M. Roberts: A szétváló hagyományok kora (Képes Világtörténelem IV. kötet) - Magyar Könyvklub-Officina Nova K. (Eredeti 1976, Magyaro.: 1999. -ISBN 963 548 774 6
Geary, Patrick J.:A nemzetek mítosza. Európa népeinek születése a középkorban (ford. Duró Gábor),Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2014 (Circus Maximus),ISBN 9789639777330
