Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Asorozat témája 汉传佛教 / 漢傳佛教 Han-csuan Fo-csiao |
|---|
 |
| Története |
| Főbb alakok |
| Hagyományok |
| Szövegek |
| Építészet |
| Szent hegyek |
| Kultúra |
 | Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavakpinjin és magyaros átírása közöttide kattintva szabadon lehet választani. |
| A szócikkkeleti írásjegyeket tartalmaz.Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll. |
Akínai buddhizmus (han kínai buddhizmus) rendkívül előkelő és jelentős szerepet játszott abuddhizmus története során, elsősorbanKelet-Ázsiában. A mintegy kétezer év alatt abuddhista ideák és gyakorlatok sokféleképpen formálták akínai kultúrát, köztük aművészetet, a politikát, azirodalmat, afilozófiát, azorvoslást és a tárgyi kultúrát. Különböző elméletek léteznek abuddhizmus megjelenésének időpontjáról és érkezésének mikéntjéről. Annyi ismeretes, hogyKína hagyományos uralkodó politikai-vallási rendszere akonfucianizmus volt, központjában az uralkodóval, aki égi mandátumot (tienming (tianming) 天命) birtokolva kormányzott. A nagy konfuciánus uralkodók bukása mellett a vallásitaoizmus mozgalma is segítette az idegen földről érkezőbuddhizmus kínai elterjedését, amely felszínes összehasonlításban emlékeztetett a buddhista filozófiára.
A buddhizmus legelőször az első században érkezettKínába aHan-dinasztia idején, indiai hittérítőkön keresztül. Onnantól kezdve a buddhizmus jelentős szerepet játszott akínai történelemben egészen a modern korig. Hatalmas mennyiségű indiaibuddhista szöveget fordítottak lekínai nyelvre, amelyeket később kiegészítettek olyan szövegekkel, amelyek már Kínában íródtak. Így jött létre a nyomtatottkínai buddhista kánon, amely nagy hatással volt az egész kelet-ázsiai kulturális légkörre, többek közöttKorea,Japán, aRjúkjú-szigetek ésVietnám területén. AzIndia ésNepál területéről származó vallás, filozófia és tudomány hozzájárult akínai irodalom és akínai nyelv fejlődéséhez egyaránt. A kínai buddhisták számát rendkívül nehéz megbecsülni. Az amerikai PEW kutatóközpont szerint a lakosság több mint 18%-a tekinthető buddhistának (2015).[1] Az egymásnak ellentmondó adatok ellenére világosan látszik, hogy az enyhülő politikai légkör kedvez a spiritualitás újbóli megjelenésének. Az országban ma már újból több mint 28 000 buddhista kolostor és 16 000 templom működik, amelyekben aszerzetesek ésapácák száma megközelíti a negyedmilliót.[2][3]
 | Lásd még:A buddhizmus története |
Kínában a buddhizmus kezdetben évszázadokon át nehezen lépett ki ataoizmus árnyékából. A kínaiak szemébenBuddha személye hasonlatos volt a taoista istenségekhez, ezért abuddhista hitet a taoista hit részeként fogadták el. Valószínűleg emiatt nem említik meg külön a dinasztikus történelmi munkák a buddhizmust. A két vallás azonosításához több tényező is hozzájárult. Mindkettő tartózkodott az állatáldozat bemutatástól szertartásaikban, mindkettőnél hangsúlyos volt a koncentráció és ameditáció, valamint egymáshoz hasonlóan kerülték bizonyos ételek fogyasztását. A buddhisták azújraszületések végtelen körforgását hirdették (szanszára), a taoisták pedig a Nagy Tisztaság égi birodalmában történő halhatatlanság elérésében hittek. A buddhizmus számára előnyt jelentettek a két filozófia közötti felszínes hasonlóságok, ugyanis a kínaiak alapvetően kétkedően és ellenségesen tekintettek minden külföldről érkező dologra.[4]
| Bővebben:Han-dinasztia és A buddhizmus terjedése a selyemúton |
Tudósok generációkon keresztül vitatkoztak azon, hogy a buddhista hittérítők a Han-kori Kínát legelőször tengeri vagy szárazföldi úton (aselyemúton) érték-e el. A tengeri út elmélete szerint (példáulLiang Csi-csao (Liang Qichao) (梁啟超; 1873–1929) vagyPaul Pelliot) a buddhizmust legelőször Kína déli részén gyakorolták, aJangce és aHuaj (Huai)-folyó régiójában, aholLiu Jing (Liu Ying) (劉英) herceg (a maiCsiangszu) i. sz. 65-ben egyszerre hódolt aSárga Császár,Lao-ce (Laozi) ésGautama Buddha előtt. A szárazföldi elmélet szerint (Tang Jung-tung (Tang Yongtong)) a buddhizmus Kína nyugati részéről, a han fővárosból,Lojang (Luoyang)ból (a maiHonan (Henan)) terjedt keletre akusánok területén keresztül. A han császár alapította meg 68-ban aFehér Ló-templomot.Zsung Hszin-csiang (Rong Xinjiang) apekingi egyetem történelem professzora az új multidiszciplináris felfedezések és kutatások alapján (például agandhárai buddhista szövegek elemzésével) a következőket mondta:[6]
| „Hiányoznak a meggyőző és alátámasztó bizonyítékok ahhoz a nézethez, miszerint a buddhizmus tengeri úton jutott volna el Kínába. Ráadásul az érvek sem elég szilárdak. A rendelkezésre álló történelmi szövegek és az 1980-as évek óta felfedezett régészeti, ikonográfiai anyagok alapján, elsősorban a nemrégibenAfganisztánban megtalált első századi buddhista kéziratok alapján, a legvalószínűbb az az elmélet, amely szerint a buddhizmus Észak-India felől érkezett Kínába szárazföldi úton. Kína területén a buddhizmus összeolvadt a korai taoizmussal és a kínai hagyományos ezoterikus művészetekkel.[6]” | |
A történelmi források bizonysága szerint a Han-korban három központja volt a buddhizmusnak:Pengcseng (Pengcheng) (maSzucsou),Lojang (Luoyang) és Tonkin (maVietnám része).Pengcseng (Pengcheng)ben hatalmas buddhista templomot építettek, amely mellett felállítottak egy háromezer ember befogadására alkalmas építményt is.Lojang (Luoyang)ban a császári palotában oltárt emeltek Buddha tiszteletére.[7] A régi kínai irodalom népi elbeszélései a buddhizmus kínai elterjedéséről népszerű legendákat hoztak létre. Ezek közül a legnépszerűbb történetbenMing-ti császár (i. sz. 58–75) kiemelkedően járult hozzá a buddhista tanítások terjesztésében. A legelső feljegyzések (3-5. század) aMou-ce li-huo-lun (Mouzi lihuolun) (牟子理惑論) című buddhista szövegben találhatók:[8]
| „Réges-rég Ming császár álmában látott egy istent, akinek a teste fénylően sugárzott és a palotája előtt repdesett. Ez az álom rendkívül fellelkesítette. A következő napon megkérdezte hivatalnokaitól: „Melyik isten ez?”Fu Ji (Fu Yi) tudós a következőt felelte: „Azt hallottuk, hogy Indiában egy ember, akit Buddhának neveznek, elérte a tao szintet; képes repülni az égen, a teste napfényként ragyog. Csak ez lehet az az isten”.[8]” | |
A császár ezután követeket küldött Dél-Indiába, hogy Buddha tanításai felől érdeklődjenek. A Kínába ilyen módon eljutó buddhista szövegekről úgy tartják, hogy egy fehér ló hátán érkeztek. Erről kapta a nevét később aFehér Ló-templom. A legenda szerint a küldöttek két indiai szerzetessel, Dharmaraksa és Kásjapa Mátanga, és aSzútra negyvenkét fejezetben (szi-si-er csang csing (Sishier zhang jing) 四十二章經) című művel tértek vissza.[9] A történet azonban ellentmondásokba ütközik és a források sem egyeznek meg a küldöttség indításának és visszatérésének időpontjában.[10]
Annak ellenére, hogy aTunhuang (Dunhuang) mellettiMokao-barlangokban található falfestmények közül az egyik 8. századi freskóHan Vu-ti (Han Wudi) császárt (i. e. 141–87 körül) ábrázolja, amint egy arany ember szobrai előtt mutat be áldozatot („egy nomád népek elleni hadjárat után egy han hadvezér arany szobrokkal tért vissza az i. e. 121-ben”), semA történetíró feljegyzései, sem aHan su (Han shu) nem említi az arany buddhista szobrokat.[11] A különböző indiai nyelvekről kínai nyelvre lefordított buddhista kéziratok legelső dokumentált fordításai 148-ból valók, amikorAn Si-kao (An Shigao) (安世高) ellátogatott Kínába. Apártus hercegből lettszerzetes közbenjárásával buddhista templomok épültekLojang (Luoyang) városban ésbuddhista szövegeket fordítottak kínaira. Ez bizonyítja a Közép-Ázsiából érkező buddhista hittérítő hullámot, amely évszázadokig tartott.An Si-kao (An Shigao) a húsz évig tartó kínai tartózkodása során az alapvető tanításokról, a meditációról és azAbhidharmáról fordított szövegeket. A korábbi katalógusok harmincöt, a későbbiek már kilencven művet tulajdonítanak neki. AzAn Si-kao (An Shigao) segítőjeként dolgozóAn Hszüan (An Xuan) (安玄) egy abódhiszattva ösvénnyel kapcsolatos korai mahájána buddhista szöveget fordított le kínaira.[12]
Kínában amahájána buddhizmus tanításait legelőször aszkíta származásúLókakséma (Cse-lo-csia-csen (Zhiloujiachen) 支婁迦讖) terjesztette, aki az ősi buddhista királyságból,Gandhárából érkezett. Lókakséma fontosmahájána szútrákat fordított le, mint például azAstaszáhaszriká Pradnyápáramitá-szútra, illetve ma ritkának számító, korai szövegeket is átültetett kínai nyelvre aszamádhival és azAksobhja Buddhán való vizualizációs meditációval kapcsolatban. A tőle származó fordítások sokat árulnak el a mahájána buddhizmus korai időszakáról. Ezek a szövegek gyakran fektetnek nagy hangsúlytaszkéta gyakorlatokra, az erdei életre és ameditációs elmélyedés állapotainak elsajátítására:[12]
| „Paul Harrison megvizsgált néhány szöveget, amelyek vitathatatlanul a legkorábbi mahájána szútrák közül valók. Ezeket a második század második felében fordította az indo-szkíta származású Lókakséma. Harrison kiemeli a Lókakséma által fordított szútrák, aszkéta gyakorlatok, az erdei élet és a meditációs állapotok („szamádhi”) iránti lelkesedését. Úgy tűnik, hogy a meditáció és a meditációs állapotok központi jelentőségűek voltak a korai mahájána buddhizmusban, bizonyára a spirituális hatékonyságuk miatt, valamint amiatt, mert ezeken keresztül hozzáférhettek bizonyos friss kinyilatkoztatásokhoz és inspirációkhoz.[12]” | |
Az általánosan elfogadott nézet szerint a 4. századig a kínai emberek nem álltak beszerzetesnek (bhikkhu), többek között azért sem, mert acsászárok csak a külföldieknek engedték meg, hogy templomokat építsenek és csatlakozzanak aszerzetesrendhez. A kínaiak szemében Buddha nem sokban különbözött ataoista istenektől és a buddhista hitet a taoista hit részeként fogták fel. Valószínűleg ezért nem említik meg a dinasztikus történelmi munkák sem a buddhizmust külön. Több okból is azonosították a két vallást. Amellett, hogy a külső hasonlóságok elrejtették a tanítások különbözőségét, mindkettőben kerülték az állatáldozatot, fontosnak tartották a koncentrációt és a meditációt, a légző gyakorlatokat, és korlátokat szabtak bizonyos ételek fogyasztásának is. A buddhisták aszanszárában történő folytonos újjászületést hirdették, a taoisták úgy hitték, hogy a Keleti Tengerben rejtőzik a halhatatlanok földje, s a Nagy Tisztaság égi birodalmában remélték elérni a halhatatlanságot. Ezek a hasonlóságok természetesen előnyösek voltak a buddhizmus számára, ugyanis tanításai könnyebben találtak nyitott fülekre a kínaiak között. Ez fontos tényező akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a kínaiak előítélettel viseltettek bármiféle „barbár” dologgal szemben.[13] A kínai buddhizmus korai időszakában az indiaikorai buddhista iskolákat tekintették fontosnak és ezeknek a szövegeit tanulmányozták. Ezek közé az iskolák közé tartozott adharmaguptaka, amahísászaka, akásjapíja, aszarvásztiváda és amahászánghika.[14] A dharmaguptaka hívei mindegyik más szektánál több erőfeszítést tett, hogy a buddhizmust Indián kívülre is eljuttassa. Így jutott el a buddhizmusIránba,Közép-Ázsiába és Kínába.[15] Emiatt azokban az országokban, ahol Kínától vették át a buddhizmust, szintén a dharmaguptakavinaját és szerzetesi örökösödési vonalat (bhikkhuk ésbhikkhunik) vették át.A.K. Warder professzor szerint ezekben a kelet-ázsiai országokban úgy tekinthetjük, hogy valamelyest a dharmaguptaka szekta maradt fent a jelenkorig.[16] Továbbá Warder kifejti azt is, hogy a korai időszakban a dharmaguptaka alapozta meg a buddhizmust Kínában[17]:
| „Legelőször a dharmaguptaka szerzetesek alapítottak létesítményeket Közép-Ázsiában. Úgy tűnik, hogy hatalmas körutazásokat tettek a kereskedelmi útvonalakonAparánta régiótólIránba, valamintOddijána (aSzuvasztu-völgy,Gandhárától északra) területére. Miután egészen a Pártus Birodalomig eljutottak, követték aselyemutat - Ázsia kelet-nyugati tengelyét - keleti irányba Közép-Ázsián át Kínába, ahol sikeresen megalapították a buddhizmust a 2-3. század környékén. Minden bizonnyal a mahísászaka és a kásjapíja iskolák őket követték Ázsián át Kínába. [...] A kínai buddhizmus korábbi időszakában a dharmaguptaka volt a legbefolyásosabb iskola és később is ennek az iskolának a fegyelmi szabályzata (vinaja) maradt érvényben.[18]” | |
Kezdetben több nehézséggel kellett megküzdenie a buddhizmusnak Kínában. Úgy tűnt, hogy aszerzetesség koncepciója és a közösségi élettől való elfordulás ellentmond a kínai társadalomban kialakult régi normáknak és szokásoknak. Voltak olyan vélemények, hogy a buddhizmus ártalmas lehet a kormányzásra, a buddhista kolostorok semennyit nem járulnak hozzá akínai gazdaság fejlődéséhez, vagy, hogy a buddhizmus barbár és érdemtelen a kínai kulturális hagyományokhoz.[21] Ugyanakkor a buddhizmust gyakran társították ataoizmus aszkéta meditációs hagyományaihoz. Emiatt egy koncepciópárosításos módszert használtak a korai indiai fordítók, hogy a taoista világnézethez és a terminológiához párosítsák a meglévő buddhista ideákat.[22] A buddhizmus tetszett a kínai értelmiségnek és az elitnek, mert az remek alternatívát nyújtott a konfuciánusok és a taoisták számára. Az előbbiek azonosulni tudtak a buddhizmus erkölcsével és szertartásaival, az utóbbiak a belső bölcsesség gyakorlatával. Így jött létre a „dzsentri buddhizmus”, amely támogatást kapott a császártól és a nemességtől. Az 5. századra Kína déli részében is megalapították a buddhista iskolákat. Ezalatt az indiai szerzetesek továbbra isterjesztették a buddhizmust a selyemút mentén. A fordításokat is ekkor még főleg külföldiek végezték, nem kínaiak.[23]
311-ben ahunok elfoglaltákLojang (Luoyang)ot, majd 316-banCsangan (Chang'an)t is, így a kínaiak mintegy háromszáz évre elvesztették az ellenőrzést Kína északi része felett. A szerzetesek többsége délre menekültCsiankang (Jiankang)ba (建康 – ma:Nanking közelében). Délen a buddhista egyház ekkor nagyfokú önállóságot élvezett, mivel a központi kormányzás gyenge lábon állt. A szerzeteseknek például nem kellett leborulniuk az uralkodó előtt. Nagy fordulópont volt ez a kínai buddhizmus történetében, ugyanis a 4. század elején a kínai írástudók is érdeklődést kezdtek mutatni a buddhizmus iránt. Ez összefüggésbe hozható apradnyá irodalom elterjedésével. Északon ezzel szemben a buddhizmus sokkal inkább állami ellenőrzés alatt állt, időnként gyakorlatilag államvallásként működött, és a legnagyobb rangú szerzetesek olykor politikai és katonai tanácsokkal látták el az uralkodót.[24]
Kumáradzsíva szerzetes a Kucsa királyság területén tett kínai hadjárat során esett fogságba és évekre börtönbe kényszerült. 401-ben engedték el és a kínai buddhizmusban egyből magas rangot kapott. Hatalmas mesterként tisztelték, aki nyugatról érkezett.Jao Hszing (Yao Xing) császár kiváltképpen nagyra tartotta Kumáradzsívát, akinek elismerő címet adományozott és istenként kezelte. Kumáradzsíva magas színvonalú fordításaival megreformálta a kínai buddhizmust (402-től 413-ig). A mai napig elismerik a szövegek gördülékeny olvashatóságát, irodalmi értékeit és tiszta jelentéseit. Kumáradzsíva erőfeszítéseinek köszönhetően ezután már nem csak a gyakorlati módszerei miatt ismerték el a kínai buddhizmust, hanem a filozófiája és vallása miatt is. Kumáradzsíva magas mércét állított fel a buddhista szövegek fordításainál is, amely után már felhagytak a korábbi koncepció-párosító rendszerekkel. Kumáradzsíva fordításai ma is népszerűbbek, mint más fordítások. Ezek közül a legismertebbek aGyémánt szútra, azAmitábha-szútra, aLótusz szútra, aVimalakírti Nirdesa-szútra, aMúlamadhjamakakáriká és azAstaszáhasriká Pradnyápáramitá-szútra. Kumáradzsíva idejében lefordították a négy legfőbb szanszkritágamát kínai nyelvre. Mindegyik ágamát egymástól függetlenül fordította le egy-egy indiai szerzetes. Ezek jelentik az egyetlen olyan, teljességében fennmaradtSzútra-pitakát (páli: Szutta-pitaka), amely athéraváda páli nyelvűSzutta-pitakához is mérhető. A Szútra-pitaka tanításait általánosan a legkorábbi buddhista tanítások közé sorolják és egyben a kínaikorai buddhista iskolák legfőbb szövegeinek tekintik. A kínai nyelven is elérhető buddhista szövegek széles körű terjesztésének és a Kínába ellátogató külföldi szerzeteseknek köszönhetően idővel kialakultak a speciális fókuszú hagyományok és szekták. Ezek közül az egyik legbefolyásosabb aTiszta Föld iskola volt, amelyetHuj-jüan (Hui Yuan) alapított.[25] Ebben az irányzatban az elmélyedés középpontjábanAmitábha Buddha és az őSzukávatíTiszta Föld birodalma állt. A további fontos korai hagyományok közé tartozik még atientaj (tiantai),hua-jen (huayan) és a vinaja iskola. Ezek az iskolák sorrendben aLótusz szútra, azAvatamszaka-szútra és aDharmaguptaka-vinaja szövegeire fektették a hangsúlyt, amelyet egyéb szútrákkal és szövegmagyarázatokkal egészítettek ki. A tientaj alapítójaCse-ji (Zhiyi) több olyan művet is írt, amelyek széles körben használt meditációs kézikönyvé váltak Kínában.[26]
Fa-hszien (Faxian) (magyar tudományos átírásban: Fa-hien;337–422 körül) kínaibuddhista szerzetes gyalog utazott Kínából Indiába 399 és 412 között. Buddhista szenthelyeket keresett fel, közbenbuddhista szövegeket gyűjtött és részletes feljegyzéseket készített utazásairól. Az ezekből készült könyvének címeFeljegyzések a buddhista országokról (佛囯记Fo-kuo csi (Foguo ji)).Fa-hszien (Faxian) utazása később számos szerzetest késztetett arra, hogy a buddhizmus történelmi fontosságú helyeire ellátogasson (Lumbini,Bodh-Gaja,Váránaszi,Kusínagar stb.). A sok próbálkozó közül csak kevés járt sikerrel.Fa-hszien (Faxian) történelmi jelentősége az, hogy ő volt az első olyan kínai szerzetes, aki eljutott Indiába, ott hosszabb ideig tanult, majd szent szövegekkel visszatért Kínába. Utazásairól készített beszámolói fontos történelmi eseményeket rögzítettek.[27]Fa-hszien (Faxian) legfontosabb érdeme azonban mégis az, hogy számos kolostort alapított az általa bejárt területeken.[28]
A szerzeteseket ebben az időszakban Kína déli részén leginkább a filozófia és az irodalom érdekelte, és szoros kapcsolatot tartottak fenn a neotaoizmussal. Három időszakban mégis különösen nagy lendülettel fejlődött a buddhizmus: aJüan-csia (Yuanjia) (元嘉) korszakban (424–453), aHsziao Celiang (Xiao Ziliang) (蕭子良) ésCsing Ling (Jing Ling) (竟陵) herceg tevékenységének idején (kb. 484–495) és aLiang-dinasztiaVu (Wu) 武 császárának uralkodása idején (502–549). Ebben a három időszakban sokbuddhista templom és kolostor épült, az uralkodók támogatták aszútrák kézzel történő sokszorosítását és hatalmas létszámú csoportok részére tartottak tanmagyarázó gyűléseket. Vu császár olyannyira támogatta a buddhizmust, hogy „Bodhiszattva császárként” is emlegetik.[29] A korábbi trendnek megfelelően a déli dinasztiák buddhista szerzetesei továbbra is viszonylag önállóak voltak, nem kellett például leborulniuk az uralkodó előtt. Ezzel szemben északon sokkal erőteljesebben függtek a császár kegyétől. Mindemellett északon jobban megvalósították a buddhizmus eredeti célkitűzését azzal, hogy több hangsúly került a világtól elvonuló szerzetesi életmódra.[30]
Az 5. században kezdődtek el acsan (chan) (zen) tanítások Kínában. Hagyományosan úgy tekintik, hogy az iskolát egyBódhidharma nevű legendás szerzetes alapította. Ebben az irányzatban nagy hangsúlyt fektettek aLankávatára-szútrában található elvekre, amelyek ajógácsára és atathágata-garbha elemeit tartalmazzák. Ebben a tanításban „egy jármű” (szanszkrit:ekajána) használatával érik el abuddhaság szintjét. A korai években ezért úgy utaltak acsan (chan) tanításokra, hogy az „egy jármű iskolája”. Acsan (chan)-iskola legkorábbi mestereit „Lankávatára mestereknek” nevezték, utalva aLankávatára-szútra magas fokú elsajátítására.[31] A csan alapvető tanításait később az ún.találkozás történetekkel, akóanokkal, valamint az ezekben használt módszerekkel azonosították.Nan Huaj-csin (Nan Huaijin) (南懷瑾; 1918–2012) aLankávatára-szútrát és aGyémánt szútrát(Vadzsraccsediká Pradnyápáramitá-szútra) acsan (chan)-iskola legfőbb szövegeinek nevezi. A lényegét a következőképpen foglalja össze:
| „A zen tanítás az írásos tanításokon felüli különleges átadás volt, amely egyetlen írott szöveget sem nevez szentnek. A zen közvetlenül az emberi elmét célozta meg, hogy képessé tegye az embereket, hogy meglássák a valódi természetüket és ők isbuddhává váljanak.[32]” | |
A koraiTang-dinasztia idejében (629 és 645 között)Hszüan-cang (Xuanzang) szerzetes Indiába utazott, ahol látogatása során több mint száz királyságba látogatott el. Tapasztalatairól hosszú jegyzeteket készített, amelyek később fontossá váltak a kor Indiáját tanulmányozók számára. Utazásai során eljutottszent helyekre, megtanulta a tanokat és sokhíres buddhista mesterrel tanult együtt, elsősorban a közismertNálanda Egyetemen. 657szanszkrit szöveggel, szobrokkal, relikviákkal és apró buddhista tárgyakkal tért vissza útjáról, amelyet 22 megrakott ló szállított. A császár támogatásával felállított egy hatalmas fordítóirodátCsangan városban (a maiHszian), amelybe egészKelet-Ázsiából érkeztek diákok és fordítók. Mintegy 1330 köteg szöveget fordítottak le kínai nyelvre.Hszüan-cang (Xuanzang)ot személy szerint a buddhizmuson belül ajógácsára, avagy a „csak-tudat” érdekelte.[33]
Saját tanulmányainak, fordításainak és szövegmagyarázatainak ereje indította el a kelet-ázsiaiFa-hsziang (Faxiang) iskola kialakulását. Annak ellenére, hogy az iskola nem virágzott sokáig, azészlelésről, atudatról, akarmáról és azújjászületésről alkotott elméletei beépültek más, sikeresebb iskolák tanításai közé. Hszüan-cang legközelebbi és legkiemelkedőbb tanítványaKujcsi volt, aki később a Fahsziang iskola első pátriarkája lett. Ő úgy vélekedett, hogy Hszüan-cang logikáját a kínai buddhizmus tudósai gyakran félreértették, mert hiányzott belőlük a szükségesindiai logikai háttér. Másik híres tanítványaVoncsuk koreai szerzetes volt.Hszüan-cang (Xuanzang) fordításai különösen fontosak voltak a jógácsára iskolával kapcsolatos indiai szövegek kínai nyelvre való átültetésében. Olyan központi fontosságú jógácsára szövegeket fordított le, mint aSzandhinirmocsana-szútra és aJógácsárabhúmi-sásztra, ezen felül egyéb fontos szövegeket, mint aMahá-pradnyá-páramitá-szútra és aBhaisadzsjaguruvaidúrjaprabharádzsa-szútra (Gyógyító Buddha szútra). Neki tulajdonítják aCseng Veisi Lun(Vidnyaptimátratásziddhi-sásztra) szövegmagyarázatok megírását, illetve összeállítását is. ASzív szútra fordításai jelentik a szabványt minden kelet-ázsiai buddhista szekta számára a mai napig. Ezen szútrák megjelenésével jelentős mértékben bővült a kínai buddhista kánon – fontos indiai buddhista szövegek minőségi fordításaival.[34]
Ebben az időszakban a buddhizmus népszerűsítése egyértelműen érezhető a számtalan barlangból és építményekből, amelyek falait kéziratokkal látták el. AKanszu tartományban lévőMokao-barlangok, a honaniLungmen-barlangok és aSanhszi tartományban lévőJünkang-barlangok azészaki,Szuj (Sui)- és aTang-dinasztiák legjelentősebb példái. A 8. században, a Tang-dinasztia idején hegyoldalba vájtLösani óriás Buddha három folyó összefolyására tekint rá. A mai napig ez a világ legnagyobb kőből készült buddha szobra. A szerzetesek és a világi emberek egyaránt terjesztették a buddhista tanokat történetmeséléseken és szútrákon keresztül. Ezeket a szóhagyományokat később leírták ötvözve a prózát és a költészetet, amely újfajta elbeszélésmódjával befolyásolta a regényírást. Az ilyen stílusban készült népszerű legendák közé tartozott aMulian megmenti anyját (pokoljárás história) című történet. A buddhista szövegek kézi másolásáról úgy tartották, hogy üdvöskarmát hoz. Az egyesével kivésett fatáblákkal, majd az agyag és a fém mozgatható betűkkel készült nyomtatások váltak népszerűvé. A 868-ból valóGyémánt szútrát 1907-ben fedezték fel a Mokao-barlang belsejében. Ez számít anyomtatás legkorábbi emlékének.[35]
AKaj-jüan (Kaiyuan) időszak három nagy megvilágosodott indiai származású mestere,Subhakaraszimha,Vadzsrabodhi ésAmoghavadzsra alapította meg Kínában az ezoterikus buddhizmust 716 és 720 között. Elutaztak aTa-hszing San-szi (Daxing Shansi) templomhoz (大行善寺,Nagy Termékeny Jóság temploma), amely a Nagy Megvilágosító,Mahávairócsana korábbi temploma volt. A templom Csangan ősi fővárosban (maiHszian (Xi'an)) volt és a négy legfontosabb fordítóközpont közé tartozott, amelyet támogatott a császár is. Sok buddhista szöveget, szútrákat éstantrákat, fordítottak szanszkritról kínai nyelvre. A kor uralkodó tanításait (taoizmus és konfucianizmus) is beépítették a szövegekbe. Így vált a tanítás dinamikussá, varázslatossá és sejtelmessé. Olyanmantra formulákat és részletes szertartásokat tartalmazott ez az irányzat, amely képes volt egy személyt vagy egy birodalmat megvédeni, befolyással bírt a személyek halál utáni sorsára és szárazság idején esőt hozott. Nem meglepő tehát, hogy a császár nagy lelkesedéssel fogadta mindhárom mestert és a tanításaik gyorsan nagy népszerűségre tettek szert az udvarban. A fővárosi templomokbamantrajána (más névenvadzsrajána) oltárokat építettek és a 8. század végére a buddhizmus a felső osztály tagjai között több követőre lelt, mint a taoizmus.Taj-cung (Dai Zong) császár kedvenc mestere Amoghavadzsra volt, aki a mester 774-es halálát követőensztúpát emelt az emlékére.
Kína ezoterikus buddhista átadási vonalát későbbVu-cung (Wu Zong) császár irtotta ki (és majdnem a teljes buddhizmust), aki lelkes taoista volt és előítélettel élt a buddhizmussal szemben. Ez vezetett anagy buddhista-ellenes üldözéshez, amelynek gazdasági, társadalmi és vallási okai is voltak. Sok kritikust zavart a buddhista templomok és kolostorok gazdagsága, adómentessége és hatalma. Az ujgurok ellen vezetett hatalmas háborúk rengeteg pénzt vettek el az államkasszából, amelyre megoldást jelentett az akkorra hatalmas vagyont felhalmozó buddhista létesítmények elkobzása. David Graeber szerint a buddhista szervezetek rengeteg nemesfémet gyűjtöttek össze, amelyre szüksége volt a kormánynak a pénzügyi stabilitás megalapozásához.[36]Vu-cung (Wu Zong) 845-ben elrendelte 4600 buddhista kolostor és 40 000 templom lerombolását. Több mint 400 000 buddhista szerzetes és apáca vált paraszttá és meg kellett fizetniük a „két adót” (gabona és ruha).[37] A konfuciánus értelmiség a hagyományos kínai társadalmi értékekkel szembe mutatónak találták a buddhista tanokat. Úgy érezték, hogy a buddhisták kivonják magukat a társadalomból, holott a kínai emberek számára fontos volt a családi élet. A buddhizmust sokan továbbra is külföldi vallásnak érezték – a taoizmussal és a konfucianizmussal szemben.Han Jü középkori esszéista és költő azt írta, hogy„Buddha barbár volt, aki nem beszélte Kína nyelvét és furcsa stílusú ruházatot viselt. A beszédei nem érintették az ősi királyainkat és az öltözködése sem felelt meg a törvényeinknek. Nem értette a kötelességeket, amikkel a szolgáló felelt az uralkodójának, sem az apa és a fia szeretetét”.Vu-cung (Wu Zong) is idegen vallásnak tekintette a buddhizmust és ugyanezen oknál fogva üldözte a Kínában élőkeresztényeket is. A vallásüldözés fellángolásának idejére az összes ezoterikus buddhista átadási vonalat –Kúkai ésSzaicsó szerzeteseken keresztül – átmenekítettékJapánba, létrehozva asingon és atendai szektákat.[38] Az ősi kínai buddhizmus ezután soha nem volt már képes eredeti formáját visszanyerni.[39]
| Bővebben:Az öt dinasztia és a tíz királyság kora |
Az öt dinasztia és a tíz királyság kora (Vu-taj Si-kuo (Wudai Shiguo)) politikai zavargások időszaka volt aTang- és aSzung (Song)-dinasztia dinasztiák uralkodása között. Gyors egymásutánban öt dinasztia váltotta egymást északon és több mint 12 független államot alapítottak, elsősorban délen. Ezek közül azonban hagyományosan csak tízet szoktak felsorolni. Innen kapta a kor a „tíz királyság” elnevezést. Egyes történészek szerint, mint példáulPo Jang, tizenegyet számolnak. Ők az északi Han királyságot nem számítják bele, mivel azt a korábbi Han folytatásának tekintik. Ebben a korban alapították aLiao-dinasztiát is. ATang-dinasztia bukása után Kína hatékony központi uralom híján maradt azöt dinasztia és a tíz királyság korában. Az országot több autonóm régióra osztották, amelyek közül a buddhizmus csupán néhányban maradhatott életben. Ahua-jen éstientaj iskolák megszenvedték a megváltozott körülményeket, mivel függtek a császári támogatástól. A tang társadalom szétesése szintén megfosztotta az arisztokráciát a vagyonától és a befolyásosságától, amely szintén hátravetette a buddhizmust.Sen-hsziu (Shenxiu) északicsan iskolája ésHen-suj (Henshui) déli csan iskolája nem élte túl a változásokat. Ennek ellenére a kínai buddhizmuson belül domináns irányzattá vált a csan buddhizmus. Azonban a különféle iskolák földrajzi fekvésüktől függően eltérő részekre helyezték a hangsúlyt tanaikban. Afa-jen (Fayan) vált népszerűvé a déli Nan-Tang (Csianghszi) ésVu-jüe (Wuyue) (Csö-csiang) királyságokban.[40]
| Bővebben:Szung-dinasztia, Jüan-dinasztia és Ming-dinasztia |
A Szung-dinasztia korszaka két különálló időszakból áll: az északi és a déli Szung. Az északi Szung-dinasztia idején (北宋, 960–1127) a főváros Piencsing (a maiKajfeng (Kaifeng)) volt és a császáruk uralta egész belső Kínát. A déli Szung-dinasztia (南宋, 1127–1279) időszaka onnantól számít, amikor elvesztették az irányítást Észak-Kína felett, egészen aCsin-dinasztia hatalomra kerüléséig. A déli Szung-dinasztia fővárosa Linan (a maiHangcsou) volt. Annak ellenére, hogy hatalmas területeket veszítettek és az ősi kínai civilizáció bölcsőjének számított területek sem tartoztak már hozzájuk, a Szung gazdaság nem hevert romokban. Itt élt ugyanis a lakosság hatvan százaléka és itt volt a művelhető földek többsége is.[41] A Szung-dinasztia idejében a közigazgatás a csan buddhizmust (禪) használta arra, hogy megszilárdítsa hatalmát a vidéken. Így válhatott a csan a kínai buddhizmus legnagyobb szektájává.[42] A dinasztia első időszakában a csan Tiszta Föld szinkretizmus volt az uralkodó mozgalom.[43] A buddhista ideológia összefonódott a konfucianizmussal és a taoizmussal, részben a buddhista szövegekben meglévő kínai filozófiai kifejezések miatt. Több konfuciánus tudós igyekezett újra megfogalmazni a konfucianizmustneokonfucianizmusként. A Szung-dinasztia idején, 1021-ben, a feljegyzések szerint közel fél millió (458 855) buddhista szerzetes és apáca élt és tevékenykedett a kolostorokban.[44] Ezek közül 397 615 volt szerzetes és 61 240 volt apáca.[45]
AJüan-dinasztia (1279–1368) idején hivatalos vallássá tették Kínában az ezoterikus buddhizmust amongol uralkodók és tibeti lámákat vettek pártfogásukba udvaraikban. Az általános nézet az volt, hogy a lámák pártfogása széles körben korrumpálta atantrát. Amikor a mongol Jüan-dinasztiát aMing-dinasztia letaszította trónjáról a tibeti lámákat elűzték az udvarból és a buddhizmus ezen formáját nem igaz vallásként bélyegezték meg.[46] Weinstein szerint aMing-dinasztia (1368–1644) idejére olyan erősen megszilárdult a csan iskola, hogy minden szerzetes a csan buddhizmus alá tartozóLinji vagy aCsaotung irányzatoknál kötelezték el magukat.[47] A Ming-dinasztia idején a kínai buddhizmus egyik hatalmas reformereHan-san Tö-csing volt. Kortársaihoz hasonlóan ő is a csan és a Tiszta Föld módszerek kettős gyakorlatát vallotta, valamint a tudat megtisztítására anianfo („Buddha tudatosság”) technikát. A gyakorlók számára mantra gyakorlatokat és szövegolvasást is tanított. Közismert tanítóvá vált, aki szövegmagyarázatokat készített és híres volt a fogadalmak szigorú betartásáról.[48] Csiang Vu szerint a kor csan mesterei számára az önképzést tartották a legfontosabbnak és a formális beavatásokat és kliséket a háttérbe szorították. Elismerték a meditációt és aszkézist gyakorló neves papokat, akik nem tartoztak semmilyen átadási vonalhoz, hogy „tanító nélkül érték el a bölcsességet”.[49]
| Bővebben:Csing-dinasztia |
ACsing (Qing)-dinasztia (1644–1911) idején amandzsu uralkodók támogatták a tibetigelugpa iskolát politikai és személyes okokból egyaránt.Sun-cse (Shunzhi) uralkodó elkötelezettcsan (chan) buddhista volt, míg az őt követőKang-hszi (Kangxi) uralkodó atibeti buddhizmust támogatta, és azt állította, hogy őMandzsusrí bodhiszattva egyik megtestesülése.[50] Azonban a buddhista művészet csak a dinasztia harmadik uralkodójának,Csien-lung (Qianlong)nak az idején érte el az időszak legmagasabb uralkodói támogatottságát. Rengeteg vallásos művet rendelt tibeti stílusban, amelyek közül több is álruhában ábrázolja őt, rejtélyes szentként.[51] Az ebben az időszakban készült művészeti alkotásokat a tibeti és a kínai művészeti megközelítések egyedi ötvözete jellemzi.[52]
Csien-lung (Qianlong) kínai császár több nagyszabású építési projektbe kezdett. 1744-ben újra felavatta a pekingiJungho (Yunghe)-templomot tibeti buddhista kolostorként és számos vallásos festményt, szobrot, textíliát és vésett táblát ajándékozott a templom számára.[53] A császár másik projektjeként átadottHszü-mi Fu-sou (Xumi Fushou) templom és a benne található műtárgyak ötvözik a tibeti és mandzsu művészeti stílusokat.Csien-lung (Qianlong) 1795-ös lemondása után a tibeti buddhizmus népszerűsége lecsökkent. Úgy tartották, hogy aCsing (Qing) udvar azért támogatta a tibeti buddhizmust, hogy politikai kapcsolatokat építsen ki a mandzsu, mongol és tibeti közösségekkel. Ezt az elméletet az elmúlt időszakban cáfolták akadémiai körökben.[54] ATajping-felkelés korai szakaszában a lázadások a buddhizmust célozták. Az 1853-as Nancsingi csatában a tajping hadsereg lemészárolt több ezer szerzetest. A felkelés közepe felé a tajping vezetők megenyhültek és a szerzetesek számára igazolványt követeltek.[55]
A 20. század legelején más országok buddhistái is érdeklődést mutattak a kínai buddhizmus iránt.Anagarika Dharmapala srí lankai szerzetes 1893-ban látogatott elSanghajba[56] azzal a szándékkal, hogy körbeutazza Kínát. Szerette volna arra buzdítani a kínai buddhistákat, hogy hittérítőket küldjenek Indiába, hogy ott újra felélesszék a buddhizmust. Ám végül nem hagyta el Sanghaj városát. A 20. század elején aktívak voltak Kínában japán buddhista hittérítők.[56]
| Bővebben:Buddhizmus Tajvanban |
A kínai modernizáció vezetett a kínai birodalom végéhez és aKínai Köztársaság megalakításához, amely egészen akínai polgárháborúig létezett, amely után 1949-ben megalapították aKínai Népköztársaságot. Megkísérelték felélénkíteni a nyugati kultúra hatása alatt álló kínai buddhizmust. Ezek közül a legjelentősebb aTaj-hszü (Taixu)-félehumanista buddhizmus és aHszü Jun (Xu Yun)-félekínai csan buddhizmus volt.Hszu Jun (Xu Yun)t általánosságban a 19-20. század egyik legjelentősebb buddhista tanítójának tartják. A 20. század további fontos tanítónak tekintik még a tiszta föld buddhizmushoz tartozóJin Kuang (Yin Kuang)ot ésHong Ji (Hong Yi) művészt. A világi emberek közülCsao Pucsu (Zhao Puchu) dolgozott sokat a hagyományok felelevenítésén. 1949-ig sok kolostort építettek a délkelet-ázsiai országokban a kínai buddhizmus terjesztése érdekében, például aKuanghua (Guanghua) kolostor papjai. Jelenleg ennek a kolostornak hét ága működik a Maláj-félszigeten és Indonéziában.[57]
Több kínai tanító hagyta el Kínát a kommunista forradalom idején, akik később Hongkongban vagy Tajvanon telepedtek le.Hszing Jun (Hsing Yun) (1927–) mester, aFo Kuang San kolostor és aBuddha Fénye Nemzetközi Szövetség alapítója, a kínaiCsiangszu (Jiangsu) tartományban született. Tizenkét éves korában lépett be a szanghába, majd 1949-ben menekült Tajvanra. 1967-ben alapította meg a kolostort és 1992-ben a szövetséget. Ezek Tajvan legnagyobb kolostorai és szövetségei közé tartoznak.Hszing Jun (Hsing Yun) ahumanista buddhizmus híve.Seng Jen (Sheng Yen) (1930–2009) alapította a tajvaniDharma Dob Hegy alapítványt.Seng Jen (Sheng Yen) közismert progresszív buddhista tanító, aki a modern, nyugati világban kívánja oktatni a buddhizmust.Vej Csue (Wei Chueh) mester 1928-ban születettSzecsuan tartományban, majd Tajvanban állt be a buddhista egyházba. 1982-ben megalapította aLin Csüen (Lin Quan) templomot Tajpej városban és csan buddhista dharmát tanított és hétnapos elvonulásokat vezetett.[58]
Akatolicizmussal és egyébkeresztény egyházakkal ellentétben Kínában nem létezett semmilyen szervezet, amely felkarolta volna az összes buddhista felekezetet, még az egy szektába tartozókat sem. Hagyományosan minden kolostor független volt és a hatalom a kolostorok vezetőinek kezében összpontosult. 1953-ban egy pekingi találkozón, 121 küldött jelenlétében megalapították aKínai Buddhista Szövetséget. Az esemény során megválasztottak egy elnököt, négy tiszteletbeli elnököt, hét elnökhelyettest, valamint egy főtitkárt, három főtitkár helyettest, 18 állóküldöttségi tagot és 93 igazgatót. A 4 megválasztott tiszteletbeli elnök aDalai láma, aPancsen láma,Belső-Mongólia Autonóm Terület nagylámája ésHszü Jun (Xu Yun) mester voltak.[59]
Az 1970-es évek reformja és a nagy nyitás időszaka után a kínai buddhizmus második újjáéledése zajlott le.[60][61] Ősi buddhista templomokat állítottak helyre, valamint újakat építettek. A helyi kormányzatok által irányított kínai buddhista templomok egyre inkább a belépőjegyekből, füstölőkből és egyéb vallási kellékekből származó bevételek kereskedelmét helyezte előtérbe. Ezen felül hatalmas bevételt jelentett a templomok bejegyzése atőzsdén és az önkormányzatoknál. 2012 októberében a vallásügyi állami szervezet kihirdette, hogy vissza kívánja szorítani a vallási nyerészkedést. Sok helyszín törölte a belépőjegyeket és bevezették az önkéntes adományozást.[62]
A 108 méter magashajnaniDél-kínai-tengerKuan-yin (Guanyin) szobrát 2005. április 24-én rögzítették több tízezer zarándok és 108 előkelő szerzetes részvételével, akik különböző buddhista csoportból érkeztek Kína szárazföldi területeiről, Hongkongból, Makaóból és Tajvanból. A küldöttségben helyet kaptak athéraváda és atibeti buddhizmus hagyományait képviselő szerzetesek is.[63] Kínában találhatók a világ legmagasabb szobrai, amelyek közül sok a buddhista szobor.[64] 2006. áprilisban Kína szervezésében először ült össze aBuddhista Világfórum, amelyet azóta két évente megismételnek. 2007-ben a kormány betiltotta azokban a hegyekben a bányászatot, amelyeket a buddhista egyházak szent hegynek tartanak.[65] Még ebben az évbenCsangcsou-ban felépítették és megnyitották a világ legmagasabb pagodáját.[66] Egy évvel később a tajvaniCu Csi alapítvány és aFo Kuang San engedélyt kapott, hogy Kína szárazföldi területén iskolát nyissanak.[67] Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember él Kínában. A felmérések szerint a lakosság 18,2–20%-a buddhistának vallja magát.[68]
| Bővebben:Buddhizmus Malajziában, Buddhizmus Szingapúrban, Buddhizmus Indonéziában és Buddhizmus Vietnámban |
A kínai buddhizmustDélkelet-Ázsiában főleg a kínai etnikumúak gyakorolják.Malajzia lakosságának kb. 20%-a buddhista.[69] A kínai kisebbség főleg mahájána, de a Srí Lanka-i szerzeteseknek köszönhetően a théraváda jelenlét is jelentős.[70][71]Szingapúr 2 milliós buddhista lakossága a teljes népesség 33%-át jelenti.[72] Szingapúr az egyik legváltozatosabb buddhista színtér Délkelet-Ázsiában, ahol megtalálható mind a három fő hagyományvonal. A kínai lakosság körében főleg a mahájána, a szomszédos országok bevándorlói pedig inkább a théraváda hagyományokat követik.[73]Indonéziában közel 5 millió buddhista él (a lakosság 2%-a) – ez a szám főleg a kínai lakosság köreiből jön össze. A többség a thai théraváda hagyományhoz tartozik.[74] AFülöp-szigetek 2 milliós lakosságának csupán 2%-a buddhista. Az összes fontos buddhista iskola jelen van a szigeteken, ám a legelterjedtebb a mahájána vonal. További jelentős irányzatok ezen kívül anicsiren buddhizmus, a théraváda és a vadzsrajána.Vietnámban feltehetően magas a buddhista lakosság aránya, azonban a kommunista kormány a statisztikákat saját kénye szerint kozmetikázza. A valóságban azonban a lakosság fele buddhista, amely 44 millió főt jelent.[75] A vietnámiak többsége a mahájána buddhizmust követi az erős kínai hatásnak köszönhetően.[76]
Az első kínai mester, aki nyugatiakat tanított Észak-AmerikábanHszüan Hua volt, aki csan buddhizmust és egyéb kínai buddhista hagyományokat tanítottSan Franciscóban az 1960-as évek elején. Később megalapította aTízezer buddha városát, amely egy kolostor és elvonulási központ a kaliforniaiUkiah közelében. További fontos amerikai központok aCsuang Jen kolostor és aHszi Laj-templom. Az európai csan tanítómesterek közé tartozik a horvát Zarko Andricevic a zágrábi buddhista központ alapítója, akiSeng Jen (Sheng Yen)től vette át a dharma vonalat, a svájci Hildi Thalmann, az angol Jake Lyne és Simon Child, akik mindSeng Jen (Sheng Yen) tanítványai.[77] Magyarországon 1989-ben alapított egy kisszámú és zárt kört formáló csan buddhista közösséget egy iráni származású ember.[78]
A kínai buddhizmus történetében szereplő legkiemelkedőbb iskolák a következők:[80]
| Lásd még:Kína művészete |
Az 1. század körül Kínába érkező buddhizmus főleg aszobrászatban jelentett hatalmas változásokat a művészetben. Az 5–6. századra az északi-dinasztiák kifejlesztettek egy erősen szimbolikus és absztrakt megjelenítési módot, amelyre a sematikus ábrázolás volt a jellemző, és amely ünnepélyes volt és magasztos, viszont nem volt valósághű és egészen eltávolodott attól a buddhista szándéktól, hogy realisztikusan ábrázolja a megvilágosodás tiszta ideáját. Végül egyre naturalistább és valósághűbb kifejezési formákat vett fel. Így fejlődött ki a Tang-kor buddhista művészete.[94] ASzuj (Sui)-dinasztia alatti átalakulás folytatásaként aTang-dinasztia buddhista szobrászatában sokkal életszerűbb volt az ábrázolásmód. Megjelentek a klasszikus indiai és gandhárai formák, ugyanis a dinasztia nyitott volt a külföldi hatások felé. Fontos buddhista központtá váltCsangan (Chang'an) (maiHszian (Xi'an)), ami egyben a dinasztia fővárosa is volt. Innen terjedt tovább a buddhizmusKoreába ésJapánba. A dinasztia vége felé azonban Kínában egyre negatívabban tekintettek az idegen hatásokra, és 845-ben a tang uralkodó (Vu Cung (Wuzong)) betiltotta az „idegen” vallásokat (köztük a kereszténynesztorianizmust, azoroasztrizmust és abuddhizmust) annak érdekében, hogy erőteljesen támogassa a hagyományostaoizmust. Elkobozta a buddhista tulajdonokat és földalatti mozgalmakba űzte a gyakorlókat, amellyel jelentősen befolyásolta a vallás fejlődését és akínai művészetet egyaránt.[95] Ennek ellenére évszázadokon át tovább virágzott a kínaicsan (chan) buddhizmus – később ebből alakult ki a japánzen – főleg aSzung (Song)-dinasztia (960–1279) alatt, amikor acsan (chan) kolostorok hatalmas kulturális és oktatási központok voltak.[96]
Acsan (chan) szerzetesek korai festményei többnyire elkerülték akung-pi (gongbi) („míves ecset”) festészet aprólékos realizmusát, és inkább az egyszínű stílust részesítették előnyben, ami a megvilágosodás hatását volt hivatott kifejezni.[97] A 12. században,Csu Hszi (Zhu Xi) idején teret hódítóneokonfucianizmus hatására rengeteg kritikát kaptak a szerzetesek festményei. A közízlés számára ezek a festmények teljesen közömbössé váltak, ahogy acsan (chan) buddhizmus veszített népszerűségéből. Néhány festmény fennmaradt ugyan, amelyeket a zen szerzetesek elszállítottak Japánba, azonban acsan (chan) buddhizmus erőteljes hanyatlásnak indult.[98]
ACsing (Qing)-dinasztia idején amandzsu uralkodók támogatták a buddhizmus gyakorlását politikai és személyes okokból egyaránt.Sun-cse (Shunzhi) uralkodó elkötelezettcsan (chan) buddhista volt, míg az őt követőKang-hszi (Kangxi) uralkodó atibeti buddhizmust támogatta, és azt állította, hogy őMandzsusrí bodhiszattva egyik megtestesülése.[99] Azonban a buddhista művészet csak a dinasztia harmadik uralkodójának,Csien-lung (Qianlong)nak az idején érte el az időszak legmagasabb uralkodói támogatottságát. Rengeteg vallásos művet rendelt tibeti stílusban, amelyek közül több is álruhában ábrázolja őt, rejtélyes szentként.[100] Az ebben az időszakban készült művészeti alkotásokat a tibeti és a kínai művészeti megközelítések egyedi ötvözete jellemzi.[101]
Csien-lung (Qianlong) kínai császár több nagyszabású építési projektbe kezdett. 1744-ben újra felavatta a pekingiJungho (Yunghe)-templomot tibeti buddhista kolostorként és számos vallásos festményt, szobrot, textíliát és vésett táblát ajándékozott a templom számára.[102] A császár másik projektjeként átadottHszü-mi Fu-sou (Xumi Fushou) templom és a benne található műtárgyak ötvözik a tibeti és mandzsu művészeti stílusokat.Csien-lung (Qianlong) 1795-ös lemondása után a tibeti buddhizmus népszerűsége lecsökkent. Úgy tartották, hogy aCsing (Qing) udvar azért támogatta a tibeti buddhizmust, hogy politikai kapcsolatokat építsen ki a mandzsu, mongol és tibeti közösségekkel. Ezt az elméletet az elmúlt időszakban cáfolták akadémiai körökben.[54]
| Lásd még:Buddhista templomok listája és Buddhista építmények listája Kínában |
A sziklába vájt építészethez tartozóLungmen és aJünkang-barlangok az 5. századtól kezdve készültek, amikor az északiVej-dinasztia a maiTatungból Lojangba tette át a székhelyét, sHsziao-ti császár itt sem akarta nélkülözni megszokott templomait.A Mokao-barlangok szikla anyaga sokkal puhább kavicsszerkezetű, amely sem a szobrászathoz, sem a finom építészeti díszítésekhez nem megfelelő. A korai készítésű barlangoknál az indiaiAdzsantai barlangtemplomoknál is látható korai buddhista sziklavágásúcsaitja stílust használtak, a szobrok fülkékbe kerültek és a középső oszlop négyszögletes alapú, amely asztúpát jelképezi, amelyet a gyakorlók körbejárhatnak ésérdemeket gyűjthetnek. Más barlangok terembarlangokra emlékeztetnek, amelyek a hagyományos kínai és buddhista templomépítészet sajátosságai. Ezek mennyezete lehet csonka piramis, amelyek festését úgy alakították ki, hogy egy sátorra emlékeztessen. A mennyezet lehet lapos vagy nyerges is, amely a hagyományos épületekre emlékeztet. Néhány meditációra használt barlang az indiaivihárákra (kolostor) barlangok alaprajzára emlékeztet, amelyeknek vannak oldalsó kamrái, amelyek éppen csak akkorák, hogy egy ember leülhessen bennük. Számos barlanghoz építettek fa tornácot vagy sziklából faragott előtemplomot, ezek többsége azonban elenyészett vagy lerombolódott más módokon. Csupán öt maradt meg ezek közül, amelyek közül a két legrégebbi kitűnő példányait képezik a Szong-dinasztia fa építészetének. A buddhista barlangszobrászat aTang-dinasztia uralmának a végével szűnt meg.[103]
A konfuciánus, taoista és buddhista templom építészeti kialakítása nagyon hasonlatos, mind az alaprajzuk, mind a felépítményük szinte megegyezik, és a világi épületektől sem tér el jelentősen. A kínai buddhista építészetben a legismertebb építménytípus apagoda (kínai: ta). A világmindenséget szimbolizáló magas, toronyszerű, emeletekre tagolódó ereklyetartó négyzet vagy sokszög alaprajzú, emeleteinek alapterülete felfelé haladva csökken. Felépítésében aHan-kor őrtornyainak építészeti megoldásait követte. Egyesek úgy tartják, hogy az indiai sztúpa építménye alakult át a kínai pagodatornyok emeletes tagolásává. Az egyik ma is álló legjelentősebb pagoda aHszianban található Óriás vadlúd pagoda, illetve a szomszédságában álló kis pagoda. A nagy pagoda hétszintes és 65 méter magas. A 652-ben emelt épületben helyezték elHszüan-cang szerzetes Indiából hozott értékes szútráit. A pagoda mellett virágzó kolostor működött, melyet aktív fordító tevékenység jellemzett.[104]
| Lásd még:Kínai buddhista kánon és Buddhista költészet |
A kínai buddhizmus történetében a kezdetektől fogva hatalmas mennyiségű szöveget fordítottak lekínai nyelvre. A közel ezer évig tartó folyamat során a sok szöveg akínai irodalom részévé vált, amely jelentős hatással volt magára a kínai nyelvre is, ugyanis új ideákat és gondolatrendszereket közvetített. A fordítók által létrehozott új szavak közül több bekerült a hétköznapi nyelvbe is.Vang Li (Wang Li) 王力 kínai nyelvész szerint a buddhista kifejezések jelentősen hozzájárultak a kínai szókincshez. Ezek közül ma már sokról nem is tudják a kínaiak, hogy azok eredetileg buddhista irodalomból valók.[105] A következő példákat említi: Az ősi Kínában a világ szó úgy hangzott, hogy „tin-hszia (tianxia)” (天下). A ma használatos „si-csie (shijie)” (世界) kifejezés buddhista irodalomból származik, amelynek első tagja „időt”, a második „teret” jelent. A „hsziang zsu fej fej (xiang ru fei fei)” (想入非非) eredeti jelentése „a legmagasabb mennyországra gondolni” (szó szerint: sem gondolat, sem nem-gondolat), ma azonban arra használják, hogyha valakinek a „gondolkodása nem valóságszerű”. A „szi ta csie kong (Si da jie kong)” (四大皆空) eredeti jelentése az, hogy „a négy elemből álló fizikai test üres”, de már azt jelenti, hogy „minden üres”.[106]
Az új gondolkodásmóddal új irodalmi formák is születtek, mint például a népszerű regény (bian-ven (Bianwen), 變文 ), a vallásos regény (bao-csuan (Baojuan), 寶卷), a dalszöveg (tan-ci (Tanci), 彈詞) stb.Fang Li-tian (Fang Litian) kínai buddhista tudós szerint a buddhista szövegek hatással voltak a kínai irodalmi stílusra és a témákra egyaránt. A korai kínai irodalom, mint például aDalok könyve (Si-csing (Shijing), 詩經), az emberek és az események leírására helyezi a hangsúlyt. ACsuang-ce (Zhuangzi) alapvetően történetekkel, tanmesékkel, hasonlatokkal és metaforákkal fejezi ki mondanivalóját. AHan óda témája a hegyek és a folyók leírása. A buddhizmus azonban a dolgokmulandóságát hirdeti, illetve azt, hogy a változás az egyetemes valóság része. Ennek eredményeként a Tang-dinasztia korától kezdve az írók kritikusan szóltak a világról és az emberi életről a kauzalitás elmélete miatt, éltették a jót és megvetették a rosszat. A buddhizmus előtt a kínai irodalomban az aktualitás kapott fő szerepet, és hiányzott belőle az időn és téren túlmutató kreatív gondolkodás. Amíg a halhatatlan taoisták képzelőereje visszafogott, addig a buddhista ideák határtalanul száguldanak időn és téren át. A buddhista szövegekben 18 pokolról, 33 mennyországról, háromezer „csilikozmosz”ról ésvilágegyetemnyi korokról (kalpa) írnak. Olyan hatalmas számokról számolnak be, mint „ahány homokszem van aGangeszben”, végtelen és vég nélküliről mennyiségekről írnak. A térben és időben kifejezett hatalmas volumenek okozta különleges érzet hatással volt a kínai romantikus irodalomra is.[106]
A buddhizmus általi jövevényszavak között szerepelnek a fentebb említett újítások, de akadnakátbetűzések (mint például a „dhjána” (meditáció) helyett „csan (chan)”, a „sztúpa” vagy „pagoda” helyett „ta”, az „arhat” helyett „louhan”, a „nirvána” helyett „nianpan” 涅槃) és jelentésfordítások („tathágata” helyett „zsu-laj (Rulai)”, „szanszára” helyett „lun-huj (lunhui)” stb.) is. Ezek az új szavak gazdagították a kínai nyelvet. Emellett az idegen nyelvű fordításokkal megnőtt az egyébként főleg egy szótagú nyelvben a kettő vagy több szótagú szavak mennyisége. A hagyományos kínai irodalomban kizárólag az irodalmi nyelvet használták. A buddhizmus megjelenésével avernakuláris nyelv is szükségszerűen bekerült az irodalmi művekbe, ugyanis eleve nehéz volt megérteni az új ideákat és koncepciókat, viszont mindezt kínai irodalmi nyelvre átültetni kifejezetten bonyolult lett volna.[106]
Aköltészetben is újításokra kényszerültek a fordítók, akik szerették volna visszaadni aszanszkrit költészeti hatásokat. Ennek érdekébenSen Jüe (Shen Yue) és követői feltalálták a tonális prozódiát, hogy kínaiul elérhessék ugyanazt a kellemes hangzást, mint a szanszkrit időmértékes verselésben. Amikor a Tang-dinasztia korában külön iskolává erősödött, acsan is hatással volt a kínai költészetre. A költők is gyakran tanulmányozták a csan tanításokat és csan meditációt végeztek. Az ún. „csan költeményeikben” a költők saját vallásos élményeiket írták meg. Közülük a legjelentősebb költőVang Vej (Wang Wei) (701–761 vagy 689–759) volt, aki egyben festő és zenész is volt. A tang kor másik jelentős költőjeLiu Cung-jüan (Liu Zongyuan), akire nagy hatással volt a buddhizmus. A Szung-dinasztia idején további költők írtak csan buddhista témában, mint példáulSzu Si (Su Shi) vagyLu Jou (Lu You). Ez folytatódott a Ming- és a Csing-dinasztiákon át egészen máig.[106]
| Lásd még:Kína szent hegyei |
A kínai buddhizmusban négy hegyre tekintenek szent helyként:[107][108]
A legendák szerint ez a négy hegyVensu (Wenshu),Pu-hszian (Puxian),Kuan-jin (Guanyin) ésTi-cang (Dizang) bódhiszattvákmegvilágosodási helyszíneinek (bódhimanda) felel meg. A kínai buddhisták számára híresek a szent hegyek buddhista könyvtáraiban található ritka könyvek, a kulturális antik tárgyak, az épületek és az egyéb építmények építészeti emlékei, valamint a környező tájak szépsége. AVutaj (Wutai)-hegyen (kínai: 五台山, „Öt pódium hegy”, Sanhszi tartomány, 3058 m) található a bölcsesség bódhiszattvája,Mandzsusrí, amely kínaiulVensu (hagyományos: 文殊). AzEmej (Emei)-hegy (kínai: 峨嵋山, „Magas és fennkölt hegy”, Szecsuan tartomány, 3099 m) védőistenségeSzamantabhadra, akinek a kínai elnevezésePu-hszian (Puxian) (普贤菩萨). ACsiu-hua (Jiuhua)-hegy (kínai: 九华山, „Kilenc dicsőség hegy”, Anhuj tartomány, 1341 m) több ereklyéje és temploma is Ksitigarbha (kínaiulTi-cang (Dìzàng) (地藏), japánulDzsizó) bódhiszattva, aki apokollakók védelmezője. A Putuo-hegy (kínai: 普陀山, „Potalaka-hegy", Csöcsiang tartomány, 284 m)Avalókitésvara (Kuan Jin), az együttérzés bódhiszattvájának a szent hegye.[109]
| Lásd még:Háztulajdonos (buddhizmus) |
A kínai buddhizmusban avilági gyakorlók hagyományosan fontos szerepet játszottak, akik mindig is a kínai buddhista egyház embereihez hasonló gyakorlatokat folytatnak.[110] Rengeteg történelmi életrajz áll rendelkezésre világi buddhistáktól, amelyből ismertek a gyakorlataik és a kínai buddhizmusban elfoglalt jelentős szerepük. Ezen felül rendelkezésre állnakjezsuita szerzetesek elbeszélései is, mint példáulMatteo Ricci-é, amelyből fény derül arra, hogy mennyire szivárgott be a buddhizmus a kínai elit és a kultúra berkeibe.[111]
Ameditáció, amantraszavalás, azAmitábha Buddha tudatosság, azaszkézis és avegetarianizmus gyakorlatai mind beépültek a hétköznapi emberek hitrendszerébe.[112] AMing-dinasztia korából való elbeszélésekből ismert, hogy a világi gyakorlók gyakran folytak bele Tiszta Föld és csan buddhista gyakorlatokba egyaránt és abuddhista szútrákat is tanulmányozták. ASzív szútra és aGyémánt szútra volt a két legnépszerűbb, amelyet aLótusz szútra és azAvatamszaka-szútra követett.[113] A világi hívek gyakran kötelezték el magukat a mantrák szavalására, amelyek közül aNílakantha dháraní és aCundí Dháraní voltak a legnépszerűbbek.[114] Robert Gimello megfigyelése alapján a kínai buddhista közösségekben a cundi ezoterikus gyakorlatai mind a köznép és az elit számára kedves volt.[115] Nagyra tartották és széles körben ismertékAvalókitésvara ésKsitigarbha bodhiszattvákat, valamint Amitábha Buddha és aGyógyító Buddha mahájána alakjait. A kínai társadalom minden szintjén elfogadott volt akarma és azújraszületés, és mind az egyházi, mind a világi emberek egyaránt elzarándokoltak az ismert buddhista kolostorokba és a kínai négy szent hegyhez.[116]
| Lásd még:Buddhista ünnepek |
A kínai buddhisták bizonyos ünnepnapokon felajánlásokat tesznek, imádkoznak, tömjént, gyümölcsöt, virágot és adományokat visznek a buddhista templomokba. Ezeken az ünnepnapokon igyekeznek komolyan betartani a buddhista fogadalmakat, köztük – az eredetileg kínai eredetű – egész napon át tartó vegetáriánus étrendet.
A következő dátumok akínai naptár rendszere szerint értendők, így például a 4.8 jelentésea kínai naptár negyedik hónapjának nyolcadik napja és így tovább:
|
|
