AKároly Egyetem (röviden: CUNI;csehül:Univerzita Karlova,latinul:Universitas Carolina), korábbanPrágai Egyetem (latinul: Universitas Pragensis) a legnagyobb egyetemCsehországban. Ez a világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő egyeteme. Napjainkban az egyetem 17 karból áll, amelyekPrágában,Hradec Královéban ésPlzeňben találhatók.
Létrehozásának mintái apárizsi,bolognai ésnápolyi egyetemek voltak. Előbb a szabad művészetek („artista”) oktatásával kezdtek, majd a hallgatók tanulmányaikat folytathatták a teológiai, jogi vagy orvosi karon. A döntéshozatal érdekében a diákokat és a tanárokat egyaránt 4 „nemzetre” osztották, származási helyük szerint, mivel az egyetemIV. Károly császár egész birodalmát volt hivatott szolgálni.
Az oktatás ugyan már1347-ben elkezdődött, viszont lassan indult be komolyabban.1366-ban alapították aKároly kollégiumot és1383-ban kezdték építeni ennek épületegyüttesét, aKarolinumot.IV. Vencel1409-ben aKutná Hora-i dekrétumával a döntéshozatalt a csehek javára szabályozta és az idegenekét korlátozta, ennek következménye az lett, hogy számos diák és professzor hagyta el Prágát és létrehozták aLipcsei Egyetemet, valamint aBécsi ill.Heidelbergi Egyetem sorait erősítették. Emiatt az egyetem homogénebbé vált mind a nemzeti összetétel (cseh), mind vallási szempontból (huszitautrakvisták), ami nemzetközi izolációjához vezetett.
A király és az érsek hatalmi harcábanHusz János a király oldalára állt, ennek során őt és néhány társát megégették, ami közfelháborodáshoz vezetett. Ezek után1417-ben az egyetem ahuszitizmus oldalára állt, így a pápa1418-as oktatási tilalmát figyelmen kívül hagyták.1422-benJan Želivský lefejezését követően a tanárokat bebörtönözték vagy elűzték.1431-ig a helyzet nem is javult,1447-ben azonban megbékéltek a pápával, aki engedélyezte (elismerte) az oktatási tevékenység felélesztését.1448-banPodjebrád György elfoglaltaPrágát, aminek a következménye a külföldi oktatók újbóli elmenekülése volt.
A15. századihuszita háborúkban az egyetem elvesztette javainak nagy részét, csupán művészeti kara volt és bár itt működött néhány kiemelkedő tudós is, legfőképpen tanárképzés folyt. A diákok ellenben1471–1526 között egytől egyig utrakvisták voltak. Az egyetem hatalma a városi vezetéstől függött, így1547-benI. Ferdinánd az intézményt is megbüntette.
A1536-ban Prágában létrejöttjezsuita kollégiumnak Ferdinánd1562-ben privilégiumokat adományozott, melyeket1581-benII. Rudolf is megerősített, sII. Mátyás1616-ban egyetemi rangra emelt. A jezsuiták erős kézzel irányították intézményüket, eredményeiket pedig külföldön is elismerték. Emiatt erős nemzetközi konkurenciával kellett az egyetemnek megbirkóznia.1618-ban ugyan a jezsuitákat elkergették, de1620-ban a sikertelen felkelés után visszatértek és az egyetemet1622-ben az uralkodó visszaadta nekik. Ez ellen azonban pápai támogatással az érsek tiltakozott.
1638-banIII. Ferdinánd elvette az irányítást a jezsuitáktól és megújította működését a jogi és az orvosi kar is.1648-ban mindkét egyetem diákjai részt vettekPrága védelmében a svéd ostrom alkalmával, majd kérték az egyetemek egyesítését. Ez végül1654-ben Károly-Ferdinánd Egyetem néven sikerült, de az intézmény működését később is érték kritikák.
1740 után az iskolaügyek reformjátMária Terézia személyi orvosa vezényelt le. Az egyetemeket az állam érdekeinek szolgálatába állították: uniformizálták őket és fokozatosan elvették önrendelkezési jogaikat. Az érsek egyetemi befolyását is korlátozták, majd végül1747-ben az egyetemet teljesen az állam jogkörébe sorolták. A reformok ellen fellépőjezsuitákat1773-ban pápai rendelet oszlatta fel. A volt jezsuitákat elbocsátották a teológiai karokról, ami negatívan hatott az oktatás minőségére. Ezek után minden előadó professzorCsehországból származott, a külföldi diákok száma pedig drasztikusan lecsökkent.
II. József császár alatt az egyetemet kivonták az egyház felügyelete alól és az állami szervek részévé vált. Az1781-ben kiadotttürelmi rendelet alapján a nem katolikusok is továbbtanulhattak. Az egyetemek elsődleges feladatai az állami hivatalnokok, bírák, tanítók, orvosok és papok képzése lett.1784-ben a Károly Egyetem elvesztette jogi és gazdasági önállóságát. A császár bevezette a kötelező előadásokat, kötelezővé tette a német nyelvet és az egységes tankönyvhasználatot.1791-ben az oktatás felügyeletét a rektorból, a dékánokból és az állam által megbízott személyekből álló tanács vette át, és erre bízták a cenzorátust (ellenőrzést) is.
Az 500 éves évfordulóra elkészültVáclav Vladivoj Tomek történész munkája az egyetem történetéről, valamint felavatták IV. Károly szobrát is. A forradalom szele azonban elérte Prágát is. ANapóleon elleni harcokban született nemzeti eszmék felszínre jutottak a diákság körében és a bécsi diákfelkelés utánmárcius 15-én az egyetem petíciót adott ki a felekezeti és nyelvi egyenlőtlenségek eltörlésére. A cseh diákság júliusban radikalizálódott, de fellángolásukat hamar eltiporták.1849-ben adrezdai zavargásokat újabb letartóztatások követték. Prágában rendkívüli állapotot hirdettek ki.
1849-ben végrehajtottákLeo Thun miniszter reformját, mely aberliniHumboldt-modellt alapul véve lényegében egészen amásodik világháborúig érvényben volt. Ezen modell alapján a karokat a professzorok tanácsa vezette, akik a dékánt is választották. Az egyetemet a szenátus irányította, melynek tagjai a rektor, dékánok, prodékánok és egyéb képviselők. A rektor személye cserélődött a négy kar között. Ezen reform bizonyos szabadságot adott az egyetemeknek és javított az oktatók helyzetén, akiknek a tudományos munkájára helyezte a hangsúlyt. A professzorok jelölésekor a császár és minisztere három név közül választhatott. A Károly Egyetemen azonban kevés kivételtől eltekintve a német oktatókat hagyták érvényesülni, annak ellenére, hogy a bölcsész és a teológiai karon, amelyek a szegényebb rétegeket is befogadták, túlnyomórészt csehek tanultak. Ellenben a jogi és az orvosi karokon a gazdagabb városi németek kerültek többségbe. Ezen mutatók vezettek a cseh gimnáziumok számának növekedéséhez, valamint a helyzet liberalizációjához,1860-ban.
A külföldi egyetemek mintájára a csehek is szerették volna egyenrangúvá tenni nemzeti nyelvük használatát a felsőoktatásban.1864-benJan Evangelista Purkyně petíciót intézett az országgyűléshez, később pedig egyenesen az egyetem kettéosztásán gondolkodott.1869-től az egyetemi közlemények mindkét nyelven megjelentek, majd1873-ban miniszteri rendelet keltette életre azon cseh kommissziót, mely a gimnáziumi professzorok kiválasztását felügyelte.
Jelentős szerepet játszottak ebben az időben a diákközösségek és az újságok.1849-ben alakult az Akadémiai Olvasókör,1853-tól jelent meg Purkyně lapja aŽiva (szláv istennő),1861-ben alakult meg a Matematika és Fizika Egyesület,1872-ben pedig a Cseh Kémikusok Egyesülete.1868-ban jött létre a Cseh Filológusok Egylete,1869-ben a Természettudományi-,1872-ben pedig a Történelem Klub. Itt formálódtak a cseh szakkifejezések és a cseh nyelvű szakirodalom. Bizonyos egyesületek tankönyveket is kiadtak, melyek bevételét szakfolyóiratok és szakkönyvtárak finanszírozására fordították.1848-hoz képest, amikor is talán összesen 6 cseh nyelvű folyóirat volt, nagy előrelépés tapasztalható már1877-ben, amikor rendszeresen legalább 177 folyóirat és évente körülbelül ezer könyv jelenhetett meg cseh nyelven.1860 és1874 között jött ki aRieger vezette 11 kötetesSlovník naučný (tudományos szótár), amely a cseh tudományos világ fejlettségéről ad tanúbizonyságot.
Amikor1879-ben a konzervatív cseh képviselők felhagytak a passzív rezisztenciával, kormányának támogatásáért cserébeEduard Taaffe miniszterelnök felajánlotta a cseh egyetem rendezését. Előbb csupán a professzorok közösségében és a szenátusban szerettek volna cseh szekciót, azonban ez elbukott a német professzorok ellenállásán, akik az egyetem kettéválasztását javasolták. Ezt a császár1881.április 11-én rendelte el, ezt hosszú egyezkedés, majd1882-ben törvény követte. Minden professzornak nyilatkoznia kellett, hová szeretne tartozni, velük ment az az intézet, ahol dolgoztak. Csak a könyvtár és a botanikus kert maradt közös használatú.
Mindkét bölcsészkar aKlementinumban, mindkét jogi kar aKarolinumban maradt, a nagy termet az egyetemek felváltva használták. A történelmi jelképek a német egyetemhez kerültek; ezekről a cseh rész számára másolatokat készítettek. A cseh egyetem első rektoraVáclav Vladivoj Tomek lett. Az első két évben 1055 diák tanult 2, de1883-ban már az orvosival kiegészülve 3 karon, 1481 hallgatóval, míg a német egyetemnek ekkor csak 1368 hallgatója volt.1895-re a cseh egyetem megduplázta hallgatóinak számát. A Teológiai Kar felosztását hosszan ellenezteFriedrich Schwarzenberg bíboros, aki amellett érvelt, hogy a papoknak mindkét nyelvet ismerniük kell, és bárhol az országban helyt kell állniuk. A szétválasztásra végül1891-ben került sor.
A szétválasztása a legtöbb gyakorlati problémát az Orvosi Karnak okozta. Annak ellenére, hogy a békés időszak alatt a cseh és német hallgatók aránya a 7:3-hoz tolódott el, az Orvosi kar több részlege a német egyetemhez került. Ezért az első világháborúig a Természettudományi Karral együtt több épületet kapott.
1897-től nők is tanulhattak a bölcsészkaron, melyen 30 év alatt enyhe többségbe kerültek, legfőképpen a nyelvi szakokon. Ugyanebben az évbenKasimir Felix Badeni osztrák miniszterelnök rendelkezett a cseh nyelv cseh hivatalokban való egyenrangúvá tételéről. Ezen reform azonban nehezen volt végrehajtható és ellenérzéseket váltott ki, ezért két év múlva visszavonták, ami csak tovább élezte a nemzetek közti ellentéteket.
Azelső világháború érzékenyen érintette az egyetem életét, mivel az oktatók egy része és a hallgatók többsége bevonult. Így mindkét egyetemen csak néhány száz hallgató tanult. Ezen felül utánpótlási gondokkal is küzdöttek, valamint a politikai feszültségek is nőttek.1915-ben a cseh egyetem megfosztottaMasarykot titulusaitól, és elbocsátotta. A háború folyamán a diákszövetségek is szembekerültek egymással.
Az első csehszlovák állam és a Cseh Protektorátus alatt
A csehszlovák állam létrejötte után egy1920-as törvény szerint a Károly Egyetem nevet a cseh egyetemre ruházták, minden történelmi dokumentum és jelkép hozzá került, míg a tulajdont a diákok száma alapján újraosztották a cseh és a német egyetem között. A német egyetem nevéről nem döntöttek és aLiberecbe való elköltözést visszautasították. Ez végül1938-ban történt meg.Közép-Európában ekkoriban ez volt az egyetlen nemzetiségi egyetem.
1920-ban abölcsész karból kivált a természettudományi kar. Általánosan javultak az egyetem és a diákkollégiumok helykörülményei, valamint a nők továbbtanulási lehetőségei is. A diákok száma 8-12 ezer között mozgott a nők aránya körülbelül 10% lehetett a jogi, 20% az orvosi és természettudományi és majdnem 50% a bölcsész karon. Ezen kívül kb. 10% külföldi is tanult az egyetemen, valamint majd ugyanennyi szlovák nemzetiségű is. Voltak azonban gyűlölködő hangok is az „idegenekkel” szemben.
1922-től az osztrák frakk helyett a talárok viseléséhez tértek vissza, fekete volt az akadémikusok és piros a rektor számára.1925-ben habilitált az első nő az egyetemen, később1933-ban professzorrá nevezték ki.
AMüncheni egyezmény (1938) és az utána következő náci megszállás (1939) után sok professzor tért visszaPrágába. Már ekkor kitiltották azsidókat az egyetemről, majd a német egyetem visszavette a jelképeket a csehtől.1939.szeptember 1-jén egy sor professzort letartóztattak, majd azoktóber 28-i felvonulásba belelövettek, aminek következtében 2 diák meghalt. Temetésük még nagyobb felvonuláshoz vezetett. Ezt követően a nácik 9 diákvezetőt bírósági tárgyalás nélkül agyonlőttek, majdnem 1200 diákot pedig asachsenhauseni koncentrációs táborba hurcoltak el és 3 évre bezáratták az összes cseh felsőoktatási intézményt. Az épületeket azSS elfoglalta, így az ott dolgozók a személyes holmijaikat sem tudták elvinni. Nagy részét a német egyetem kapta.
A háború után a német egyetemet megszüntették, javait az állam a Károly Egyetem számára kobozta el, viszont a történelmi dokumentumok egy része ekkor eltűnt, az alapítólevelet is beleértve. A diákok száma rohamosan növekedett, azonban az1948-askommunista hatalomátvétel után a negyedüket számos oktatóval együtt elbocsátották.Zdeněk Nejedlý miniszter1950-es radikális reformjai is a szovjet mintát követve bevezették a kötelező oktatási programokat, vizsgákat és az egyetemet az államnak rendelték alá. Az1966 és1969 közti liberalizációs törekvések után a Károly Egyetemet is elérte az ún.normalizáció, ami újabb elbocsátásokat vont maga után a diákság és az oktatók körében. Nagyobb támogatásban csupán a természettudományok részesültek, létrejött a Matematika-Fizika kar, az Atomfizikai kar, később pedig a Testnevelés és sport kar.
Abársonyos forradalom után, melyben a prágai diákság is részt vett, megújult az akadémiai szabadság, a szenátus, a vezetők szabad választása és1998-ban az állami felsőoktatási intézményeket nyilvános szabad főiskolákká és egyetemekké alakították, saját vagyonnal és önrendelkezéssel. A diákság létszámának gyors emelkedését azonban nem követte a pénzügyi növekedés illetve a beruházások, így több kar is helyhiányban szenved. Újból felélénkültek a megszakított nemzetközi kapcsolatok, köztük a diákcsere programok (külföldi tanulmányi ösztöndíjak) és egyre inkább a tudományos tevékenységre helyeződik a hangsúly, ahol a Károly Egyetem kiemelkedő helyet foglal el.
Egy1990-es törvény szerint az egyetem hivatalos neve prágai Károly Egyetem (Univerzita Karlova v Praze).
NagyjeszeniJeszenszky János (1566–1621) magyar származású orvosprofesszor.1600-ban ő végezte az első nyilvános boncolást Prágában.1617-ben az egyetem rektorává választották
Blaskovics József (1910–1991) turkológus, modern turkológiai tanszékének alapítója