Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ebben a szócikkben a japán nevekmagyaros átírásban éskeleti névsorrendben szerepelnek. |
Josivara (吉原) egy híres piros-lámpás negyed (遊廓,遊郭júkaku) voltEdóban (江戸時代),Japán fővárosában, a maiTokióban ( 東京).A 17. század elejénKiotóban (京都市), Edoban ésOszakában (大阪市) elterjedt volt a férfi és nőiprostitúció. Ennek visszaszorítására, asógun,Tokugava Hidetada (徳川 秀忠) rendelete a prostitúciót kijelölt városnegyedekre korlátozta. Ezek a negyedek voltak KiotóbanSimabara (嶋原) (1640), Oszakában Sinmacsi (新町) (1624-1644), és Edoban Josivara (1617).
Josivarát Edo városában hozták létre, nem messze attól a helytől, amit ma Nihonbasinak (日本橋) neveznek. Közel helyezkedett el a forgalmas Tókaidóhoz (東海堂), akkoriban egyik legfontosabb szárazföldi útvonalhoz, ami Japán nyugati részén keresztülfutva vezetett Kiotó nyugati oldalához. 1656-ban, ahogy a város nőtt és egyre több területre volt szüksége, a kormány úgy döntött lépéseket tesz Josivara áthelyezésére (oda, ahol ma is megtalálható),Aszakusza (浅草) északi részére a város szélén.
Az 1657-es Meireki tűzvészben (明暦の大火Meireki no taika) a régi Josivara leégett a város nagy részével együtt. Újraépítették az új helyen és a nevét Új Josivarára (新吉原Sin Josivara) változtatták. (A régi negyed elnevezése Eredeti Josivara (元吉原Moto Josivara) volt.) Idővel asin előtagot elhagyták, és csak simán Josivara néven terjedt el.
Josivara körülbelül 1.750 nőnek adott otthont a 18. században, 1893-ra pedig ez a szám 9.000 fölé emelkedett. Legtöbbjüket a szüleik adták be 7-12 éves korukban bordélyházakba. A szerencsések egy magas rangúkurtizán tanítványai lehettek, és amikor egy lány elérte a megfelelő kort, és befejezte a tanulmányait, elkezdhetett ő is kurtizánként dolgozni, és felfelé küzdeni magát a ranglétrán. A fiatal nők általában 5-10 évre kötöttek szerződést a bordélyházzal.
Az egyik módja, hogy egy nő kiszabaduljon Josivarából az volt, ha egy gazdag ember megvásárolta a szerződését a bordélytól, és maga mellé vette feleségnek, vagy ágyasnak, ugyanis akkoriban nem volt lenézendő dolog, ha valaki kurtizánt vett feleségül. A másik lehetőség az volt, hogy ha a hölgy elég tehetségesnek bizonyult, a megkeresett pénzzel megvásárolhatta saját szabadságát. Bár ez nem volt gyakori eset, ugyanis néha olyan hatalmas volt az adósságuk a ház felé, hogy nem tudtak onnan elszakadni, és életük végéig törleszthettek. Sok nő szenvedett szifiliszben, és halt meg különböző szexuális úton terjedő betegségben, vagy félresikerült abortusz miatt, mielőtt még teljesíthette volna a szerződésben leírtakat.
A társadalmi osztályok Josivarában nem különültek el élesen egymástól, például egy közember (akinek elég pénze volt) ugyanolyan kiszolgálásban részesült, mint egy szamuráj. Az egyetlen követelmény a szamurájokkal szemben az volt, hogy Josivarába nem vihettek fegyvert. Egy másik törvény pedig kimondta, hogy egyszerre csak egy napot és éjszakát lehet maradni, de mint ahogy Josivara többi szabálya, ez is ritkán volt betartatva.
Idővel a terület kiemelkedő kereskedő negyeddé vált. A városrészben a divat gyakran változott, és ezzel megnőtt az igény a kereskedőkre és kézművesekre. A hagyomány szerint a prostituáltak csak egyszerű kék köntöst viselhettek, de ezt ritkán tartották be. A magas rangú hölgyek, gyakran a legújabb divat szerint, világos, színes selyem kimonókba öltözködtek, és drága, bonyolult frizurákat viseltek. A divat annyira fontos volt Josivarában, hogy gyakran ez határozta meg az új divatot egész Japánban.
A terület súlyos károkat szenvedett az 1913-as tűzben, majd majdnem a földig rombolta az 1923-as földrengés. A terület ezek után is folytatta a tevékenységét, mindaddig, amíg 1958-ban, a II. világháború után a japán kormány be nem tiltotta.
Edo ma már Tokió, és a prostitúció illegális. Bár érdekesség, hogy a prostitúció fogalma nem foglalja magába azt a megállapodást, ami egy férfi és egy nő között köttetik a bordélyban, így ez nem is büntethető.
Aki amizu sóbai (水商売) részese szeretett volna lenni, az itt megtalálhatott mindent, ami hozzá tartozott. Komédiásokat,kabukit (歌舞伎), táncosokat, piperkőcöket, a teaházak lányait, festőművészeket, kurtizánokat, akik a zöld házakban (青楼szeiró) laktak, ésgésákat azokijákban (置き屋).
Egy kurtizán létnek a következő fokozatai voltak: prostituált (遊女júdzso), tanonc(kamuro), végzős tanonc (新造sinzó), alacsony rangú kurtizán(hasi-dzsóro), atajú (太夫) alatti magas rangú kurtizán(kósi-dzsóro), magas rangú kurtizán(tajú) (花魁oiran), és az oiran idősebb kísérője (遣り手jarite).
A kurtizánok mellett megtalálhatóak voltak még a gésák vagy geikok (芸子), a tanoncaik (舞子maiko), a férfi gésák (男芸者otoko gésa), a gésák mecénásai (旦那danna), és a gésa teaház működtetői (お母さんokaaszan). A kurtizánoktól eltérően, egy gésának soha nem kellett szexuális viszonyba kerülnie az ügyféllel (persze voltak kivételek).
Ma Josivara nagyjából a Kókió Taitó-ku Szenzoku 4 Csóme (東京都台東区千束４丁目) területén helyezkedik el. Első pillantásra nem sokban különbözik Tokió többi modern városrészétől, de mivel régebben rengeteg kereskedelmi létesítmény épült a szexiparra még a mai napig ránkmaradt Josivara néhány öröksége.
Japán-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap