Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Jerney János | |
 | |
| Portréja aVasárnapi Ujságban | |
| Született | 1800.május 12. Dorozsma |
| Elhunyt | 1855.december 24. (55 évesen) Pest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | őstörténész, nyelvtörténész, jogász |
| Sírhelye | Fiumei úti sírkert(jobb oldali fasírboltok (J-34)) |
 AWikimédia Commons tartalmazJerney János témájú médiaállományokat. | |
MérlakiJerney János (Dorozsma,1800.május 12. –Pest,1855.december 24.) őstörténész, nyelvtörténész, utazó, jogász, aMagyar Tudós Társaság tagja (levelező 1837, rendes 1838). Amagyarság őstörténetét kutatva 1844–45-ben kelet-európai utazást tett aFekete-tenger mellékén, amelynek eredményeként megállapítottaLevédia ésEtelköz feltételezett helyét, valamint a magyarságpárthus eredetét, atörök népekkel való etnikai-nyelvi rokonságát. Következtetései jelentős részét napjaink tudományos közélete nem fogadja el bizonyítottnak.
Nemesi családban született a család Szeged melletti,dorozsmai birtokán, id. Jerney János és Kiss Borbála gyermekeként. Elemi iskolai tanulmányait Dorozsmán, a gimnáziumot 1810–14-benSzegeden a piaristáknál végezte. 1816–17-ben apesti egyetemen hallgatott bölcsészetet, majd 1818–19-ben apozsonyi jogakadémián tanult kereskedelmi, magán- és büntetőjogot, valamint államtudományt. 1819-től joggyakornokként dolgozottHeves vármegyében, 1820-tólítélőtáblai hitesjegyző volt,ügyvédi oklevelét végül 1821. december 20-án szerezte meg. 1822-ben – miután sikertelenül folyamodott aJászkun kerület alügyészi tisztségéért – történeti érdeklődésének engedve beiratkozott aBécsi Egyetemre, ahol betekintést nyert a keleti nyelvekbe és irodalmakba. 1825-ben végül kinevezték a Jászkun Kerület tiszteletbeli alügyészévé, ígyKiskunfélegyházára költözött, hogy hivatalát elláthassa.
Hogy nagyszabású tervének, a magyarság ősivándorlása során útba ejtett helyeket felkereső utazásnak támogatókat tudjon szerezni, s az útra a nemzetközi szakirodalomból is felkészülhessen, 1837-benPestre költözött. Végül 1844 áprilisában indult útnak a magyar őshazák,Levédia ésEtelköz felkutatására. Egy évig tartó útja során bejártaBesszarábiát, aFekete- és azAzovi-tenger mellékét, aKrím-félszigetet és aDon mellékét, útban hazafelé pedig hosszabb vizsgálódást végzett amoldvai csángók között. 1845 áprilisában tért haza, s előbb dorozsmai birtokán, majd annak eladását követően Pesten dolgozta fel úti jegyzeteit. 1848–49-ben azOrszágos Statisztikai Hivatal tisztviselője volt. Ezt követően visszavonultan élt, 1854-ben támadt szembetegsége kutatómunkáját is ellehetetlenítette, s végülagyvérzésben halt meg 1855-ben, ötvenöt éves korában.
Amagyarság őstörténetének régmúltba vesző kérdései már pesti és pozsonyi diákévei alatt foglalkoztatták, s az 1820-as évek elejétől egyre több időt és munkát szentelt történeti érdeklődése kielégítésére. Tudományos módszereire és múltszemléletére a legnagyobb hatássalHorvát István munkássága, majd az 1830-as években jó barátjává lettHorváth Mihállyal folytatott eszmecserék voltak. Kutatásai középpontjában elsősorban amagyarok, valamint aKárpát-medence részbentörökségi eredetű vagyizmaelita népeinek –kunok,besenyők,palócok stb. –etnogenezise és nyelve, valamint a köztük feltárható kapcsolódási pontok álltak. AMarczibányi-alapítvány 1825. évi pályázatára beadott, akun és azómagyar nyelv közötti rokonságot taglaló,Vizsgálódások a régi kún nemzet nyelvéről című munkájával első díjat nyert. Eleinte könyvtári és levéltári kutatásokat végzett a Jászkun Kerületben, Bécsben és Pesten, az 1830-as évektől pedigKözép-Ázsiára és a keleti népekre vonatkozó, kiterjedt történeti és nyelvészeti tanulmányokat folytatott a nemzetközi – főleg a német és francia – szakirodalom alapján.
Jerney nagyszabású terve az 1830-as évek végén bontakozott ki, amelyben azt tűzte ki céljául, hogy felkeresi mindazokat a helyeket, amelyeket a korai századokban Kelet-Európa déli vidékein keresztülvándorló magyarság útba ejthetett. AMagyar Tudós Társaság 1841. szeptember 3-i igazgatósági ülésén a magyarság keleti elemeinek felkutatására fordítandó, 1500 talléros alapítványt tett. Az összeg felhasználásának és a kutatóút megtételének elsőségi jogát ugyanakkor magának tartotta fenn. Végül 1844. április 23-án indult el Pestről. JúniusbanBesszarábiában (a maiMoldova területén)Szent László legendabeli templomának nyomait kutatta, majd július 1-jén aDnyeszteren átkelve megérkezett aFekete-tengert északról övezőTengermellék vidékére. AzAzovi-tenger partján, aDonyec-medence déli peremén állóTaganrog városából írt augusztus 1-jei jelentésében számot adott az egykori magyaroknak otthont adóLevédia(Lebediás) és ősmagyarnak vélt kőszobrok felfedezéséről. Ez utóbbiakból többet saját költségen hazaszállíttatott és aMagyar Nemzeti Múzeumnak adományozott, eredetük ma sem tisztázott. Ezt követően délnyugat felé vette az irányt és aKrím-félszigeten utazgatott. Tervei szerint útját akaukázusiTbiliszi felé folytatta volna, de végül 1844. augusztus végén visszatért Besszarábia ésMoldva vidékére.Jászvásáron rendezkedett be, és előkészítette a szükséges kutatások, régészeti ásatások terveit. Úgy vélte, hogy Moldva vidékén keresendő a tulajdonképpeniEtelköz, s az egykor ott élő, a magyarokkal rokon népek maradékai amoldvai csángók.Forrófalván ismeretlen feliratú követ talált, amelyet ő mintszkíta nyelvemléket hozott a magyar tudományos közélet tudomására. 1845. március 28-án felhagyott moldvai kutatásaival, és április 23-án érkezett haza Pestre.
A végül 1851-ben két kötetben megjelent úti beszámolójában tette közzé kutatási eredményeit. Egyfelől a magyarokat említő korai – többnyirebizánci – forrásokban előfordulóhelynevek és az általa bejárt területek földrajzi neveinek egyezése(Khidmas = Kodima, Khingilus = Ingul) alapján megállapítottaLevédia (Donyec-medence) ésEtelköz (Moldva) feltételezhető helyét. Az utókor értékelése szerint az egyes középkori bizánci és recensorosz földrajzi nevek nyelvtörténeti egyeztetése ugyan megalapozott, de ez történeti szempontból Levédia földrajzi azonosítását nem teszi bizonyítottá. Emellett a későbbi kutatások fényében Etelköz valószínűsíthető helye Moldvától jóval keletebbre, nagyjából a Krím északi előterében, aDnyeper folyásánál, azaz nem Moldvában található. Jerney mindemellett több száz további „magyar eredetű” helynevet írt le utazásai helyszínéről, a moldvai csángókat pedig magyarokkal rokon honfoglaláskori csoportok leszármazottainak tartotta. Végső következtetésként megállapította a magyar, illetve abesenyő,kazár,kun,palóc stb. népek rokonságát és egykori egynyelvűségét, emellett a magyarságpárthus származása mellett tört lándzsát. Ez utóbbi eredményeit napjaink tudományos közfelfogása nem ismeri el tudományosan megalapozott következtetéseknek.
Utolsó éveitdiplomatikai ésszfragisztikai kutatásainak szentelte: magángyűjteménye több mint négyezer régioklevélből állt, és ezek nyelv-, művelődés- és egyháztörténeti szempontú elemzésével foglalkozott.
Őstörténeti publikációi, eredményei elismeréseként aMagyar Tudós Társaság még dél-oroszországi útja előtt, 1837-ben levelező, 1838-ban pedig rendes tagjává választotta.
Zuglóban ésSzeged-Kiskundorozsmán utca viseli a nevét. Utóbbiban általános iskola is.