Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikkIV. Lajos hesseni nagyherceg leányáról, született hesseni hercegnőről szól. Hasonló címmel lásd még:Erzsébet hessen–darmstadti hercegnő. |
| Jelizaveta Fjodorovna nagyhercegné | |
 | |
| Jelizaveta Fjodorovna | |
| Született | Elisabeth Alexandra Luise Alice von Hessen-Darmstadt und bei Rhein 1864.november 1.[1][2][3][4][5] Darmstadt;Németország |
| Elhunyt | 1918.július 18.(53 évesen) Alapajevszk;Oroszország |
| Állampolgársága | orosz(1884–) |
| Házastársa | Szergej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg(1884. június 15. – )[6][7][8] |
| Gyermekei | |
| Szülei | Aliz hesseni nagyhercegné IV. Lajos hesseni nagyherceg |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | apátnő |
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | robbanás |
| Sírhelye | Church of Mary Magdalene |
 | |
| Jelizaveta Fjodorovna nagyhercegné aláírása | |
 AWikimédia Commons tartalmazJelizaveta Fjodorovna nagyhercegné témájú médiaállományokat. | |
„Szent”Jelizaveta Fjodorovna orosz nagyhercegné, születettErzsébet hessen–darmstadti hercegnő, hivatalosanErzsébet hesseni hercegnő (németül:Prinzessin Elisabeth von Hessen und bei Rhein,oroszul:Великая Kняжна Елизавета Фëдоровна Романова, teljes nevénElisabeth Alexandra Luise Alice;Darmstadt,1864.november 1. –Alapajevszk,1918.július 18.) hessen–darmstadti hercegnő, házassága révén orosz nagyhercegné, „Jelizaveta apátnő” néven apáca,1918-ban kivégezték a bolsevikok.
Erzsébet hercegnő1864-ben született a németországiBessungen városábanIV. Lajos hesseni nagyherceg ésAliz brit királyi hercegnő második leányaként az öt közül. Édesanyja révén egyike voltViktória brit királynő számos unokáinak. Keresztnevét, az Erzsébetet édesanyjától kaptaÁrpád-házi Szent Erzsébet magyar királyi hercegnő, aHesseni-ház egyik ősanyja után. A családban az „Ella” becenéven szólították.
Erzsébet hercegnőt és testvéreit szigorú és nagyon vallásos udvarban nevelték fel, amelyen egyértelműen érződött a nagymama, Viktória királynő elveinek hatása. Aliz nagyhercegné aporosz–osztrák–olasz háború alatt magával vitte két legidősebb leányát a katonai kórházakba tett látogatásai alkalmával; a hercegnők már kis koruktól kezdve részt vettek az édesanyjuk által szervezett jótékonysági rendezvények legtöbbjén.
A hercegnő tizennégy éves korában,1878-bandiftériajárvány tört kiDarmstadtban, amelyben a nagyhercegi család több tagja is megbetegedett. Erzsébet hercegnő ekkor éppen apai nagyszülőinél tartózkodott, így ő volt az egyetlen, aki nem kapta meg a kórt. Szomorú eseményre kellett azonban hazatérnie: édesanyjuk és a család legkisebb leánya, az alig négyéves Mária hercegnő belehaltak a betegségbe. Édesanyjuk halála után Viktória királynő magához vette a fiatalabb gyermekeket, akik így Angliában nevelkedtek. Erzsébet hercegnő azonban nem tartott velük, ő nagynénje, Erzsébet porosz hercegné gyámsága alá került.
Erzsébet hercegnőt a kor egyik legszebb hölgyeként tartották számon. Kezéért sokan versenyeztek, többek között a későbbiII. Vilmos német császár. Az akkor trónörökösi rangot viselő Vilmos abonni egyetem hallgatójaként rendszeres látogatója volt nagynénjének; a látogatások alkalmával pedig beleszeretett Erzsébet hercegnőbe. Szerelmes verseket írt hozzá, a hercegnő viszont nem mutatott érdeklődést iránta, így a trónörökös egy idő után felhagyott az udvarlással. Vilmos porosz és német trónörökös mellett a másik legbefolyásosabb kérőFrigyes badeni trónörökös volt, akit Viktória királynő is támogatott. A hercegnő azonban mind Frigyes hercegnek, mind Lord Charles Montagunak, amanchesteri herceg fiának kosarat adott.
A hercegnő választottja távoli unokatestvére,Szergej Alekszandrovics orosz nagyherceg volt. Szergej nagyhercegII. Sándor orosz cár ésMária hesseni hercegnő, Erzsébet apai rokona utolsó előtti gyermekeként született. Az Oroszországban „Marija Alekszandrovna” néven élő Mária hesseni hercegnő gyakori vendége volt a hesseni udvarnak, látogatásai általában magával vitte kisebb fiait, Szergej ésPavel nagyhercegeket is. Erzsébet hercegnő ilyenformán gyermekkorától kezdve ismerte Szergej Alekszandrovicsot; és felnőtté válva érzelmei elmélyültek irányába. A nagyherceg ugyancsak nem volt közömbös Erzsébet irányába, azonban mindkét fél családja részéről hosszabb viták és bizonytalanság előzte meg a házassági terv elfogadását, mely elsősorban a feszült orosz–brit viszonyra vezethető vissza. Viktória királynő ugyanis majdhogynem döntő szóval bírt unokái sorsának elrendezésében, és a királynő köztudottan nem kedvelte az oroszokat. Maga Erzsébet hercegnő1883-ban, egy hosszabb családi összejövetelt követően fogadta el Szergej nagyherceg leánykérését. Az eljegyzést1884.február 26-án jelentették be hivatalosan, mikor a nagyherceg Darmstadtba látogatott.
Erzsébet hercegnő a cári család elvárásaitól nem tért át azonnal azortodox kereszténységre, ezt a lépést csak1891.április 12-én tette meg. A hercegnő Oroszországban a „Jelizaveta Fjodorovna” nevet választotta magának. A pár1883.június 15-én kelt egybe Szentpétervárott. Mézesheteiket Szergej nagyhercegiljinszkojei birtokán töltötték el. A házaspár a fővárosban alakított ki magának otthont, miután Szergej Alekszandrovics megvásárolta a Szergejszkij-palota névre átkeresztelt Beloszelszkij-Belozelszkij-rezidenciát.
IV. Lajos hesseni nagyherceg ezekkel a szavakkal adta beleegyezését Szergej Alekszandrovics és leánya házasságába: „Úgy vélem, hogy [Szergej] kedves, kellemes modorú, és biztos vagyok benne, hogy boldoggá fogja tenni a lányomat”.[9] Annak ellenére, hogy magánlevelezéseik egy boldog, harmonikus házasságot mutatnak, elsősorbanAlekszandr Mihajlovics nagyherceg rosszmájú emlékiratainak hatására sokan úgy vélték, hogy Jelizaveta Fjodorovna és Szergej Alekszandrovics házassága kínszenvedés volt, elsősorban a nagyhercegné számára. Ezt maga Jelizaveta Fjodorovna is megcáfolta: „Szergej olyan ember, akivel minél többet van együtt az ember, annál jobban megszereti”.[10] Egyes pletykák szerint a nagyherceghomoszexuális volt, ezt azonban nem erősíti meg semmilyen bizonyíték, ráadásul mély vallásossága is ez ellen szól.
A nagyhercegi pár legnagyobb gondja az volt, hogy nem születhetett gyermekük: „Szegény Szergej és Ella, egész életükre megtagadták tőlük ezt a csodálatos áldást”.[10]1902-ben, mikor Szergej Alekszandrovics öccsét, Pavel Alekszandrovicsot száműzték Oroszországból második, morganatikus házassága miatt, a házaspár örömmel vállalták el a nagyherceg két gyermekének gyámságát.Marija Pavlovna nagyhercegnő ésDmitrij Pavlovics nagyherceg életük végéig szüleikként gondoltak gyámjaikra, és még akkor is az ő gyermekeiknek tekintették magukat, mikor Pavel Alekszandrovics visszatért Oroszországba.
Szergej Alekszandrovics nagyherceg1891-től1904-igMoszkva kormányzó tábornokaként nem tett szert túl nagy népszerűségre. Még a családon belül is azzal vádolták, hogy túl kegyetlenül és erőszakosan lépett fel a városban, nem volt hajlandó engedményeket tenni. Családját a biztonság kedvéért beköltöztette aKremlbe, de ő az állandósult fenyegetések ellenére is rendszeresen átkelt a városon.1905.február 17-én, amint hintójával a Kreml felé közeledett, bombát dobtak rá és azonnal végeztek vele. A nagyhercegné is hallotta a robbanást: azonnal a helyszínre sietett, és segédkezett férje maradványainak összegyűjtésében.[10] Három nappal Szergej nagyherceg halálát követően az özvegy nagyhercegné meglátogatta férje gyilkosát a börtönben, „mivel tudta, hogy Szergej is azt akarná, hogy adjon esélyt a férfinak a bűnbocsánatra”.[11]
Jelizaveta Fjodorovna hitvese halála után elajándékozta tekintélyes ékszergyűjteményét, beleértve jegygyűrűjét is. Már a moszkvai katonai főkormányzó feleségeként is szervezett jótékonysági akciókat, de férje eltávozta után elhatározta, hogy hátralevő életét a szegényeknek szenteli. Nagy összegeket adományozott a moszkvai árvák segélyezésére, emellett az egyházi élet alapos tanulmányozása után egy új rendházat kívánt nyitni. Azorosz ortodox egyház tanácsa nem értett egyet az alapítandó apácarend életvitelével, szabályzatával, melyek az ortodox egyházban újnak, szokatlannak hatottak. Sokan azzal vádolták a nagyhercegnét, hogy a szabályzatot szándékosan itatták átprotestáns eszmék és vonások, így például az egyszerű fehér, könnyű egyenruha. Az egyházi vezetőség csakII. Miklós cár közbenjárására bólintottak rá a rend megalapítására. AMárta és Mária rend (oroszul:Марфо-Мариинская обитель)1909.február 10-én kezdte meg működését Jelizaveta nagyhercegné vezetésével. A kolostor épületéhez tartozott kórház is, ahol a nővérek ingyenes ellátást nyújtottak mindenkinek; a rend feladatai közé tartozott a szegények és a gyermekek segítése. Jelizaveta Fjodorovna kérésére a nővéreknek egy-egy évre haza kellett térniük a családjukhoz, hogy „felfrissüljenek” a szolgálat után.
Mikor letette nővéri fogadalmát, Jelizaveta Fjodorovna minden vagyonát a gyámsága alatt álló Dmitrij Pavlovicsra hagyta. A nagyhercegné és gyámleánya, Marija Pavlovna viszonya évekkel korábban megromlott, mivel Marija Pavlovna házassága lépett egy svéd herceggel, és a nagyhercegnő Jelizaveta Fjodorovnát hibáztatta boldogtalanra sikeredett házasságáért. Marija Pavlovna és Jelizaveta nagyhercegné csak az1910-es években békültek ki, rendszeres levelezésbe kezdtek.
1917-ben II. Miklós cárt lemondatták, a cári család házi őrizetbe került. Jelizaveta Fjodorovna húgát, Alekszandra Fjodorovna cárnét aCarszkoje Szeló-i Alekszandr-palotában tartották fogva, ettől eltekintve a nővérek tudták tartani a kapcsolatot. A cári rendszer megszűnése majdnem fél évig nem érintette a nagyhercegné kolostorát, erre csak a bolsevikok novemberi hatalomra kerülését követően került sor. ACseka, a szovjet titkosrendőrség ekkor őrizetbe vette Jelizaveta nagyhercegnét és egyik rendtársnőjét, Varvara Jakovlevát.Permbe szállították őket, majd azuráliJekatyerinburgba, ahol több családtagot is fogságban tartottak. Itt raboskodott a cár és családja, azonban őket különösen szigorú védelem alatt tartották. Jelizaveta nagyhercegné és Varvara nővérSzergej Mihajlovics nagyherceg,Ivan Konsztantyinovics,Konsztantyin Konsztantyinovics ésIgor Konsztantyinovics cári hercegekhez, valamintVlagyimir Pavlovics Palej herceg és Szergej Mihajlovics szárnysegédje, Fjodor Remez társaságába kerültek.1918.május 20-án a csoportot vonattalAlapajevszk városába vitték, ahol a helyi iskola foglyaivá váltak.
1918.július 18-án éjjel, egy nappal a cár és családja kivégzése után a foglyokat alvás közben megkötözték, és autókra pakolták. A rabokat a város közelében lévő bányák egyikéhez vitték. Az őrök itt puskatussal megverték, majd a bányába dobták őket. Hogy áldozataik biztosan meghaljanak, még kézigránátot is robbantottak. A nagyhercegné és társai még napokig éltek a gödör mélyén: állítólag a vérző Jelizaveta Fjodorovna utolsó erejével egy kendővel még bekötötte Ivan herceg fejét. A parasztok napokig szenténekeket hallottak a gödör mélyéről.
1918.szeptember 28-án a fehér seregek bevették Alapajevszk városát abban a reményben, hogy még életben lelik a rabokat. A városlakók elvezették őket a bányákhoz, és a fehér katonák megkezdték a kivégzettek maradványainak összeszedését. A nyomozók és a fehér szakértők a ruháik alapján próbálták azonosítani az áldozatokat. A maradványokat újratemették az alapajevszki templomban, de nyolc hónappal később a fehér seregek feladni kényszerültek Alapajevszket.Irkutszkba vonultak vissza, és magukkal vitték a cári család maradványait is. A fehérek folyamatos hátrálásával a csontok egyre beljebb kerültek a kontinensen, végül egypekingi orosz templomban temették el őket.1920-banViktória battenbergi hercegné és Milford Haven-i őrgrófné, Jelizaveta Fjodorovna nővére a brit kormány segítségével húga és Varvara nővér maradványait átszállíttattaJeruzsálembe, ahol aMária Magdolna templomban helyezték őket örök nyugalomra.
1981-ben az Oroszországon kívüli orosz ortodox egyházakkanonizálták Jelizaveta nagyhercegnét és Varvara nővért, mártíroknak ismerték el őket.1992-ben azorosz ortodox egyház is szentnek és mártírnak nyilvánította a nagyhercegnét, akárcsak Varvara Jakovlevát. A nagyhercegné egyike a20. század azon mártírjainak, akik szobrot kaptak alondoniWestminster-apátság nagy nyugati ajtaja felett.2009.június 8-án az orosz legfőbb ügyészségMarija Vlagyimirovna nagyhercegnő kérvényezésére rehabilitálta a nagyhercegnét, minthogy politikai megtorlás áldozatának minősül.[12]
Apácarendjét, a Márta és Mária rendet1926-ban a kommunista vezetés feloszlatta, a nővéreketSzibériába deportálták. A rend csak a Szovjetunió bukásával alakult újra, és napjainkban is működik, folytatva Jelizaveta Fjodorovna munkáját.
