Victor Hugo1793 című regényében így írt Marat-ról:
A »törpe« egy sárga arcú kis ember volt, aki ha ült, szinte torznak látszott; fejét hátravetette; szeme véraláfutásos volt, beteges foltok mutatkoztak az arcán. Zsíros, lapos haját egy zsebkendővel kötötte le; homloka alig látszott, arcán nagy és félelmes szája uralkodott. Hosszú nadrágot viselt, papucsot, mellényt, mely valamikor fehér szatén lehetett, és e mellény fölé egy övfélét tekert, melyben egy helyen kemény, egyenes kitüremkedés egy odadugott tőrt sejtetett.
Miután Párizsban jogot és orvosi tudományokat hallgatott,Angliában ésSkóciában utazgatott és egy ideig (1774) mint nyelvmesterEdinburghban lakott. Ott adta ki első forradalmi szellemű munkáját is:The chains of slavery (1774, franciául:Les Chaînes de l'esclavage, Párizs, 1792). Ezt követte aDe l'homme, ou des principes et des lois de l'intluence de l'âme sur le corps et du corps sur l'âme című filozofiai mű (Amsterdam, 1775, 3 kötet), aminek következtébenVoltaire-rel polémiába keveredett. Azután számos paradox állításokkal telt természettudományi munkákat írt, ilyen aDécouvertes sur le feu, l'électricité et la lumiere (1779);Recherches physiques sur le feu (1780);Découvertes sur la lumiere (1792);Recherches physiques sur l'électricité (1782) stb., melyekben különösenNewton ellen kelt ki. 1773-ban publikálta azEsszé az emberről c. művét, melyben támadtaHelvétius nézetét, miszerint az embernek nincs szüksége a természettudományra.
Miután visszatért Párizsba,1777-ben Artois grófja, a későbbiX. Károly testőrségének háziorvosa. Filozófiai, politikai munkákat publikált.
A forradalom előtt magát nem kímélve dolgozott. 1782-ben a teljes idegi kimerültségtől ágynak esett, majd 1788-ban is súlyos beteg volt. Idegeit komolyan megterhelték a Francia Akadémia visszautasításai, amikor kérelmezte, hogy önálló kutatásai okán vegyék be a tagok közé. Ez nem kis részbenLavoisier nevéhez köthető, így Marat élete hátralévő részében gyűlölte őt és a forradalom alatt arra használta fel befolyását, hogy megkeserítse ellenlábasa életét. Elutasítását több neves értelmiségi és tudós, mint pl.Benjamin Franklin ésJohann Wolfgang von Goethe is atudományos világ despotizmusának nevezte.
1788-as betegsége után,1789-től az újságírás felé fordult. MegalapítottaA nép barátja(L'Ami du peuple) című lapot, amelyben asans-culotte-ök heves védelmezője volt akonzervatív erőkkel szemben.
Mint aCordeliers klub elszánt tagjának, tevékenysége a varenne-i események (1791 júniusa) és aMars-mezei tűzharc (1791.július 17.) után kiszélesedett. Kétszer száműzték, újságját betiltották. Ez idő alatt Marat aPárizs alatti katakombákban húzta meg magát. Itt szerezte súlyos bőrbetegségét (dermatitis herpetiformis).1792. augusztus 10-e után, a királyság bukásának pillanatában tért vissza és azonnal ismét kiadtaA nép barátját, majd ezt szeptemberben felváltottaA francia köztársaság újságjával (Le Journal de la République française).
Danton, Marat, Robespierre
1792 szeptemberében aNemzeti Konvent tagjává választották. Szeptember végén a diktatúra és egyRobespierre-rel ésDantonnal közösen tervezetttriumvirátusság gondolataival vádolták meg. Marat két társához hasonlóan elzárkózott a triumvirségtől, ám adiktatúra szükségességének gondolatát fölvállalta. Bár a Konvent végül nem helyezte vád alá, Marat megfenyegette Dantont, hogyha az ellenkezője történt volna, a szószéken szétlőtte volna a fejét (a pillanatot több ábrázolás is megörökítette).
1793 januárjában társaival elérte, hogy név szerinti szavazássalXVI. Lajost halálra ítéljék, majd kivégezzék. A girondisták legfőbb céltáblája volt.1793 áprilisában aJakobinus klub elnökeként aláírta azt a köriratot, amely a király ügyében népszavazást követelőgirondisták visszahívására hívta fel a figyelmet. Letartóztatták, deáprilis 24-én aForradalmi Törvényszék felmentette. Marat úgy tüntette fel magát, mint a forradalom mártírját. Felmentése után asans-culotte-ok fáklyásmenete vitte vissza a Konventbe. Fontos szerepet játszott a május 31-i népfelkelésben és a június 2-i jakobinus hatalomátvételben is.
Ajakobinus diktatúra indulása után a háttérbe húzódott, semmilyen hivatalt nem vállalt. A jakobinusok közül sem sokan szerették. Robespierre egyenesen elzárkózott tőle, és 1793-ra a régi harcostársa, Danton sem állt már mellette.Jacques Hébert, az ultraforradalmárok, illetveJacques Roux, a „veszettek” vezetője viszont felnéztek rá, és halála után heves harcot kezdtek Marat „örökségéért”.
A forradalmi kormányzat győzelme után Marat romló egészségi állapota miatt kénytelen volt háttérbe szorulni. Egyre súlyosbodó bőrbetegsége, valamintepilepsziára emlékeztető betegsége egy ócska kádba száműzte a forradalom élvonalán járó, 50 éves jakobinust. Kádjában ülve dolgozott újságján, és leveleiben üzent a Konventnek, befolyásolni igyekezett annak munkáját. A Konvent ülésén utoljára 1793. június 17-én és 18-án vett részt, de mivel ez nagyon megviselte, kénytelen volt végleg visszavonulni az aktív ülésezéstől. Életének utolsó heteiben heves kampányba kezdett annak érdekében, hogy a nemeseket távolítsák el minden polgári és katonai állásból. A belső polgárháborúk és a külső fenyegetés, amelyek a forradalmat 1793 nyarán veszélyeztették, rendkívül zaklatottá tették. Egyik utolsó neves cselekedete aveszettek vezetője,Jacques Roux elleni támadás volt újságja hasábjain 1793. július 4-én, ám mire Roux válasza kikerült a nyomdából, „a nép barátja” már halott volt.
1793. július 13-án napközben két levelet is kapott egy ismeretlencaeni nőtől, aki agirondisták összeesküvéséről írt, segítséget kérve Marat-tól, személyes biztonsága érdekében.
Marat felesége,Simone Évrard végül csak napnyugtakor, Marat kérésére engedte be a már másodszor megjelenőCharlotte Corday, nemesi származású nőt. Corday végre találkozhatott leggyűlöltebb ellenségével, akiről a caeni szónokok oly sokat beszéltek. Mialatt Marat az általa írt levélből a rajta szereplő neveket másolta, Corday egy konyhakéssel szíven szúrta, más forrás szerint a konyhakést Marat hátába döfte. A kés átütötte a tüdőt és a szívbe hatolt.[3]
Marat szinte azonnal meghalt. Charlotte Corday nem tagadta tettét, sőt dicsekedett is vele. Elhamarkodott lépése azonban csak meggyorsította a forradalmi terror bevezetését, és agirondistákhalálos ítéletét vonta maga után. Elhamarkodott volt, hisz Marat orvosai szerint a férfi egészsége 1793 nyarára már olyan mértékben leromlott, hogy csupán pár hónappal élte volna túl meggyilkolását.
Temetésekor hívei, a sans-culotte-ök és barátai is mély gyászba borultak. Charlotte Corday-t egy nappal a temetés után, július 17-én kivégezték.
1793. november 4-én a konvent Marat tetemét aPanthéonba vitette át, innen azonban 1795 februárjában kirakták. Ugyanekkor arcképét is eltávolították a konvent terméből.
Halálát számtalan metszet, rajz és festmény megörökítette, melyek közül a jakobinusJacques-Louis David 1793 novemberére elkészült festménye lett a leghíresebb. Marat halála után a forradalom második mártírjaként vonult be a történelembe (az első voltLe Peletier, akit egy nappal a király kivégzése előtt gyilkoltak meg, a harmadik pedigChalier,Lyon polgármestere, akit lázadók öltek meg néhány nappal Marat halála után).1794 végéig hívei vallásos áhítattal övezték személyét.
Megítélése meglehetősen érdekes és ellentmondásos volt a múltban és az ma is. A forradalom alatt agirondisták, ill. a mérsékeltebb jakobinusok és a nemesek elzárkóztak tőle. Asans-culotte-ök viszont valósággal rajongtak érte.
Marat-ra sokáig vérszomjas gyilkosként tekintettek. Ezzel párhuzamosan, azonban figyelembe kell vennünk, hogy milyen körülmények között élte le az életét és, hogy a válságos időkben szerzett bőrbetegsége komolyan befolyásolta személyiségét.
De Sade márki az, akiről aszadizmust elnevezték. Nem véletlen, hisz korának befogadóképességét jócskán meghaladó szexuális fantázia és obszcénitás jellemezte. Tudta ezt Marat is. Épp ezért nem sokkal halála előtt javasolta a márki kivégzését. Ennek ellenére (vagy éppen életét féltve) de Sade még Marat életében egy dicshimnuszt írt a jakobinus vezérhez. Sokat nem ért vele, hisz a jakobinus diktatúra alatt bebörtönözték, majd a charentoni elmegyógyintézetbe került haláláig (1814).
A színműből forgatott, 1967-ben bemutatott angol filmdráma:Jean-Paul Marat üldöztetése és halála. A filmes átiratot – a Royal Shakespeare Company előadásában –Peter Brook rendezte.[4][5]
Ezt a darabot mutatta be 1981 decemberében a kaposváriCsiky Gergely SzínházÁcs János rendezésében, sok áthallással aKádár-rendszer legsúlyosabbtabujára, az1956-os forradalomra (annak 25. évfordulóján). A darab végén a háttérben aCorvin közről készült fotó jelent meg, amely előtt az egyik szereplő utcakővel a kezében siratja a forradalmat, de ezt „nem volt ildomos” felismerni akkoriban (igaz a fotó eleve egy montázs volt a környező házakról, amit egy függönyre nyomtattak, így nehéz volt felismerni). Ráadásul a bemutató után egy héttelLengyelországbanszükségállapotot léptettek életbe, ami szintén hozzájárult, hogy egy „megkerülhetetlen kultuszelőadás” váljon belőle.[6]
A Marat nővére, Albertine által megőrzött, a forradalmár vérével átitatott újságpapírok DNS-vizsgálata kimutatta, hogy Marat bőrbaját valószínűleg egy Malassezia restricta nevű gombafaj okozhatta, mely a látható külső tüneteken kívül tönkretette a férfi immunrendszerét is, más fertőzéseket okozva ezzel. A minta szennyezettsége, és a bőrből vett minta híján teljesen nem megbízható az eredmény, azt azonban a szakértők kizárták, hogy Maratszifiliszben,szájpenészben, vagyrühösségben szenvedett volna.
.jpg)
