2020–2023 között aTed Lasso című vígjátéksorozat társalkotója és címszereplője volt. A sorozattal négy Primetime Emmy- és két Golden Globe-díjat nyert. Fontosabb szereplései voltakA stúdió (2007–2010), aFelhőtlen Philadelphia (2010–2011) ésAz utolsó ember a Földön (2015–2018) című műsorokban is.
Daniel Jason Sudeikis néven született avirginiaiFairfaxban, Dan és Kathryn Sudeikis (szül. Wendt), a Brennco utazási irodájának és az Amerikai Utazási Iroda Társaság elnökeinek fiaként.[7] Apja ír és litván, míg édesanyja német és ír származású.[8][9][10] Anyai nagybátyjaGeorge Wendt színész, aki Norm Petersont játszotta aCheers című filmben, anyai dédapja pedigTom Howardfotográfus volt.[11][12][13]
Két nővére van, Lindsay és Kristen.[16] Gyerekként Sudeikis családjával aKansas állambeli Overland Parkba költözött, amelyet szülővárosaként jellemzett.[17][18] A Shawnee Mission West középiskolában végzett,[19] és a Fort Scott Közösségi Főiskolára járt kosárlabda ösztöndíjjal, de tanulmányait végzés előtt megszakította.
2004 júniusában, öt együtt töltött év után feleségül vetteKay Cannon amerikai forgatókönyvírót. 2008-ban külön költöztek, és 2010 februárjában elváltak.[20]
2011-ben Sudeikis elkezdett randevúzniOlivia Wilde amerikai színésznővel. 2013 januárjában eljegyezték egymást.[21] Van egy fiuk, Otis, aki 2014 áprilisában született,[22] és egy 2016 októberében született Daisy nevű kislányuk.[23] 2020 novemberében bejelentették, hogy év elején különváltak.[24]
Kosárlabda csapatokban játszott a 2011-es és 2016-osNBA All-Star Celebrity Game versenyen. Őt és másKansas City hírességeket 10 éve látják vendégül a Big Slicket-ben. Az esemény pénz gyűjt a Children's Mercy Kórház rákközpontjának. Eddig az esemény több mint 6 millió dollárt gyűjtött össze az ügy érdekében.[25]
↑Time (angol nyelven). Time. Time Inc.. (Hozzáférés: 2022. január 31.)
↑Terrero, Ruthanne: Courage and Commitment. TravelAgent Central, 2010. október 11. [2016. május 20-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 8.)
Ez a szócikk részben vagy egészben aJason Sudeikis című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.