Műveit sokáig csak kortársai ismerték el, majd évszázadokig névtelenség kísérte. Csak a19. század közepén,1842-ben fedezte fel őtThéophile Thoré-Bürger (1807–1869) neves francia művészettörténész. A hosszú ismeretlenség miatt nem tudni pontosan, hány képet is festett: ma 32-ről állítják biztosan, hogy az ő műve, további öt kérdéses.[2] Történelmi, allegorikus, (városáról) táj-, de leginkábbzsánerképeket festett – utóbbiakon legtöbbször a középosztály életének jeleneteit megörökítve. Élete nagy részét Delftben ésHágában töltötte. Bár fénykorában el tudta tartani népes családját, élete végére teljesen elszegényedett.
Vermeer művészetére számos olyan jegy jellemző, ami megkülönbözteti őt a többi festőtől. Az egyik ilyen fontos alkotóelem Vermeer képein a színek tökéletes összhangja, azon belül is azultramarinkék és asárga együttes használata. A másik tipikusan Vermeerre jellemző jegy a háttér kitöltése. Vermeer számtalan tárgyat használt a képein, de a későbbiek fő jellemzője a kidolgozott háttér: egy térkép, egy festmény, egy tükör tette a képet tökéletesebbé. Atérképeket különösen szerette, így a zsánerképek olyan hatást keltettek, mintha a modelljei módosak lennének, mivel egy térkép akkoriban még drága dolog volt. A háttérben látható térképeket annyira kidolgozta, hogyA festészet allegóriája (vagyMűterem) című képen még a hágai holland udvar (az Orániai-ház rezidenciája) is felismerhető.
Állítólag ezen a helyen állt az a ház, amelyben Vermeer 1632 októberében született. Ezt jelzi a holland nyelvű tábla a ház falán
Életéről kevés adatunk van, életrajzához nagyrészt közjegyzői archívumokból kutatta fel és publikáltaAbraham Bredius mindazt, amit ma róla tudunk. További adatokatJohn Michael Montias talált1989-ben.[3] Életének első ismert dátuma1632.október 31., amikor a delftiÚjtemplomban megkeresztelték: areformátus keresztségben aJohannes nevet kapta. 12 évvel a nővére, Gertruy után született.[3]
Apja, Reynier Jansz(oon) (van der Meer) kocsmáros, selyemszövő és műkereskedő1591-ben születettAntwerpenben,Flandriában.1611-ben költözöttAmszterdamba, ahol szövött-hurkolt textíliákkal foglalkozott.1615-ben vette feleségül Digna Baltenst, és a család hamarosan Delftbe költözött, ahol a Baltens család is élt. Avan der Meer (a tengerről való) család eredeti neveVos („Róka”) volt, az apa1625 és1629 között ilyen néven (de Vliegende Vos – „A Repülő Róka”) működtetett Delftben fogadót. A fogadó és kocsma üzemeltetése mellett a textilkereskedelemmel sem hagyott fel, de1631-ben, amikor felvették a delfti Szent Lukács Céhbe, foglalkozását műkereskedőnek jelölte meg. Az Újtemplom évkönyveiben az apa1625-ben már a Vermeer családnévvel jelenik meg.1641-ben (ekkor a kis Jan még csak kilencéves volt) 2700 guldenért megvásárolta aMechelen („Malom”) fogadót. Ennek törzsvendégei a gazdagabb delfti polgárok közül kerültek ki, és ezek a társadalmi kapcsolatok valószínűleg Vermeerre is hatottak. Egy 1640-es iratból kiderült, hogy az apa olyan művészekkel állt kapcsolatban, mintBalthasar van der Ast,Pieter Steenwyck ésPieter Groenewegen. Valószínű, hogy ők keltették fel az ifjú Vermeer érdeklődését a művészetek iránt.[4]
Nem maradtak fenn adatok arról, hogy részesült-e festői oktatásban. Csak azt lehet tudni bizonyosan, hogy1653.december 29-én, 21 évesen már mint mestert vették fel a Szent Lukács Céhbe. A céh szabályzata alapján feltételezni lehet, hogy hat évig tanonc volt a céh egyik mesterének kezei alatt. Egyesek szerint mestere Leonaert Bramer (1594–1674) lehetett, bár a két művész stílusa között jelentős eltérések találhatók.[1] Mások szerint a mester talánCarel Fabritius (1622–1654) volt. Dirck van BleyswyckBeschrijvinge der Stadt Delft („Delft város bemutatása”) című művében Vermeert Fabritius „mesteri” követőjének nevezi.[5]
Vermeer, apjához hasonlóan, műkereskedelemmel is foglalkozott, így több pénzhez jutott, mintha csak a saját alkotásaival kereskedett volna, de hivatalosan csak festő volt. Céhében kétszer is ő volt annak „hoofdman”-ja (céhmestere):1662 és1663 között, valamint1670 és1671 között.[6]
1653.április 20-án egy Delft közeli faluban, Schipluyban, Vermeer feleségül vette Catharina Bolnest, egy gazdag nő, Maria Thins lányát. Az anya ellenezte az esküvőt, mivel Vermeer apja akkoriban eléggé eladósodott, így lánya számára nem tartotta megfelelő férjnek. A másik ok, ami miatt ellenállásba ütközött, az a két család eltérő vallási hovatartozása volt: Vermeerékreformátusok voltak, míg a lány családjakatolikus. Végül a katolikus Leonaert Bramer közbenjárására az anya beleegyezett a házasságba, Vermeer állítólag még a katolikus vallást is felvette, de ennek nem maradt írásos nyoma.
A család a Mechelen fogadóban lakott, majd1672-ben, az úgynevezett pápista negyedbe költöztek, anyósa házába. A család a ház földszintjén lakott. Vermeer műhelyét a legfelső szinten rendezte be. A műhelyben volt két festőállvány, három paletta, valamint a jegyzői leltárból kiderült, hogy a képein gyakran látható súlyos tölgyfaasztal és a bőrtámlás székek is kellékként a műhelyben álltak. A családnak nem lehettek anyagi nehézségei, mert Vermeer el tudta tartani népes családját. Tizenöt gyerekük született, közülük négy nem élte túl a kisgyermekkort.1675-ben, Vermeer halálakor tizenegy gyermeke volt életben, közülük nyolc még otthon lakott.[5][7] A tizenegy gyerek a következő: Maria (kb. 1654–1713 után), Elisabeth (1657–1713 előtt), Cornelia (1659–1660), Aleydis (1660–1749), Beatrix (1661–1702 előtt), Johannes (1663–?), Gertruyd (1664–1713 után), Franciscus (kb. 1664–1708 után), Catharina (kb. 1665–1713 után), Ignatius (1672–1713) és egy ismeretlen nevű gyerek (1674–1678/80). A négy elhunyt gyermek közül az elsőt1660.december 27-én temették el a Régi templom kertjében, majd a következő temetésekre1661 decemberében,1667.július 10-én és1673.június 27-én került sor.[8]
Beatrixnak gyermeke született, Elizabeth Catherina Hosperius (vagy Hopperius) néven, és férje bizonyosan rokonságban állt azzal a Pieter Corstiaensz Hopprusszal, aki a fogadót kiadta Vermeer apjának.[7] Johannesről azt tudjuk, hogy1687-ben elvett egy Maria Anna Frank nevű nőt és1688-ban született egy fiuk, Johannes Antonius Vermeer. Franciscus (állítólag sebész volt, akárcsak Ignatius)1690 táján házasodott össze Maria de Weevel.[7]
Emiatt és a gyermekeinkre fordított hatalmas összeg miatt is, amelyet nem tudott többé a maga erejéből kifizetni, olyan búskomorságba esett, hogy másfél nap leforgása alatt elveszítette életerejét és meghalt.
1672-ben egy idősebb pályatársával, Johannes Jordaensszel együtt Hágába utazott, ahol itáliai festményeket kellett felbecsülniük. A képeket is tartalmazó gyűjteményt később elárverezték és Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelemnek ajánlották megvételre. Ezen képek megvizsgálására Vermeert, Jordaenst és más művészeket kértek fel.[10]
Vermeer átlagosan évi két képet festett, és azok árából tudta eltartani családját.[5] Utolsó éveiben azonban vagyoni helyzete drasztikusan romlani kezdett.Az 1672-ben kirobbant holland-francia háború idején a francia csapatok gyorsan vonultak előre az Északi Tartományok északi része felé. Annak érdekében, hogy a franciák előrenyomulását megakadályozzák, a tengeri védőgátakat megnyitották, és területeket árasztottak el, köztük Maria Thins bérbe adott földjeit is. Így Vermeer nem tudott hozzájutni a családi jövedelem jelentős részét kitevő bérleti díjhoz, ráadásul a következő évtől már egyetlen képét sem tudta eladni. Kölcsönökre szorult és eladósodott.1675-benAmszterdamba utazott, és 1000 gulden kölcsönt vett fel egy Jacob Rombouts nevű kereskedőtől (viszonyításképpen: a halála utáni árverésen aDelft látképe 200, míg aGyöngymérő nő 150 gulden áron kelt el).[9][10]
Vermeer halála napja nem ismert pontosan, csak az, hogy1675.december 15-én temették el a delfti Régi templom kertjébe, a családi sírboltba. Valamikor december első felében halt meg, valószínűleg infarktus vagy szélütés következtében.[10]
Vermeer halála után Catharina nem tudta kifizetni a hitelezőket, a hágai bírósághoz fordult, hogy vegyék át vagyontárgyai felügyeletét, és örökösi jogairól lemondott. A hagyaték hivatalos gondozójaAnton van Leeuwenhoek lett, aki1677.március 15-én elárvereztette Vermeer huszonhat festményét.[11] Ekkor Catharina tulajdonában már csak két Vermeer-kép maradt,A festőművészet ésA gyöngysor. Az előbbi képet édesanyjának adta tartozásainak fejében. A képek többsége Jacob Dissius nyomdász birtokában volt1695-ben bekövetkezett haláláig, akkor a tulajdonában levő huszonegy Vermeer-képet Amszterdamban elárverezték.[9] 1681-ben Catharina Bredába költözött, és ott1684-ig élt nyolc gyermekével.1687 végén halt meg. Gyermekei gyámjául ahágai Hendrick ter Beek van Coesfeltet jelölte ki.[7]
Vermeer ritkán írta alá a nevét a képein, ha aláírta, ilyen formákat választott
Guarnieri szerint könnyen elképzelhető, hogy magányosan töltött gyermekkorában[12] fordult a rajz felé, mivel apja olyan szövet készítésével is foglalkozott, ami nagy rajzügyességet kívánt. Apja testvére, Anthoine kőfaragó volt, innen örökölhette Vermeer a tehetségét.[3]
Vermeer pályája során számos témával foglalkozott. Eleinte történelmi tárgyú képeket festett, majd erkölcsi témákat érintett, közben egyet-egyet készített Delft városáról és utcáiról, amiken kívül más kültéri képet nem is festett. Vermeer leginkább női alakjait ábrázolózsánerképeiről híres. Utolsó képei között főképp allegorikus képek találhatók.
Nagy figyelmet fordított aperspektívára. A képek alapozása után egy tűt szúrt a kép enyészpontjába, majd a tűre kötött és bekrétázott zsinórral jelölte ki pontosan az összefutó, egyenes vonalakat.A hit allegóriája című festményén szabad szemmel még mindig látható a tű helye. Igyekezett a látvány által megteremteni a tapinthatatlan, irracionális világot, ezért törekedett a tökéletességre.[13]
Képei közül mindössze csak hármat látott el dátummal:A kerítőnő (1656),Az asztronómus (1668) ésA geográfus (1669). A kerítőnő című kép azért is fontos, mert a háttérben látható egyik alak állítólag maga Vermeer.[6] Ugyanígy nem mindig látta el szignóval a képeit. Négy olyan képe van, amelyen csak a neve kezdőbetűi szerepelnek(I.V.M.), három festményén azI.V.Meer aláírás látható (AV és azM összekötve), másik három képén ennyi áll csak:Meer. Ez utóbbiak közül kettőn azM előtt egy aprócskav található (mint aKrisztus Mária és Márta házában című festményen). Egy olyan festménye van, amin a szignó így szerepel:I. Ver-Meer. A többi képen, ahol aláírás van, aMeer névM-je fölött egyI olvasható, és aV-t azM két középső, ferde vonása adja meg. Öt képén azr mögött egy kis farkinca van. Jelenlegi tudásunk szerint Vermeer1662-ig nem használta a monogramszerű formulát, onnantól kezdve viszont csak azt.[14]
Képeit legtöbbször gazdag megrendelőknek festette, ezért engedhette meg magának, hogy olyan kevés festményt készítsen. Egyik patrónusa Hendrick van Buyten volt[15] Másik támogatója Jacob Dissius delfti nyomdász volt, akinek1682-es hagyatéki leltárában 19 Vermeer-képet találtak.[16] Pieter Claeszoon van Ruijven1657 és1675 között szintén vásárolt tőle képeket; ő egyben barátja is volt olyannyira, hogy felesége, Marie de Knuijt, végrendeletében 500 guldent hagyott Vermeerre. Három emberről tudunk még, aki még Vermeer életében vásárolt tőle képet: Diego Duarte antwerpeni bankár, Herman van Swoll amszterdami bankellenőr és a már említett Henrdick van Buyten.[17]
Vermeer művészetére számos olyan jegy jellemző, ami megkülönbözteti őt a többi festőtől. Az egyik ilyen fontos alkotóelem Vermeer képein a színek tökéletes összhangja, azon belül is az ultramarinkék és a sárga együttes használata.[18] A másik tipikusan Vermeerre jellemző jegy a háttér kitöltése. Vermeer számtalan tárgyat használt a képein, de a későbbiek fő jellemzője a kidolgozott háttér: egy térkép, egy festmény, egy tükör tette a képet tökéletesebbé. A térképeket különösen szerette, így a zsánerképek olyan hatást keltettek, mintha a modelljei módosak lennének, mivel egy térkép akkoriban még drága dolog volt. A háttérben látható térképeket annyira kidolgozta, hogyA festészet allegóriája (vagyMűterem) című képen még a hágai holland udvar (az Orániai-ház rezidenciája) is felismerhető.[19]
Vermeer leginkább zsánerképeiről volt ismert, ennek ellenére pályája elején,1654 és1656 között, festett három történelmi témájú képet is. Valószínűleg a céhben elvárták a fiatal festőtől, hogy rendelkezzen a „tanult festő” képességeivel.[20] Más forrás ezeket a képeket olaszosnak nevezi,Caravaggio követőjének tartva Vermeert is. Guarnieri úgy véli, bár nincsenek róla adatok, hogy Vermeer maga is jártItáliában.[21]
Első történelmi munkája aKrisztus Mária és Márta házában volt, amit 1654–1655 táján festett. Későbbi műveivel összehasonlítva viszonylag nagy méretű képnek számít. ABibliának ezen része a 16. századi flamand festészetben népszerű témának számított. Azt jelképezte, hogy az emberek a jócselekedetekkel foglalkozzanak, vagyis azokkal, amelyeket a reformáció felületesnek tartott és elutasított. Már ezen az első munkáján feltűnnek az élénk színek kontrasztjai.
Vermeer második historikus témájú képe aDiana pihenője, vagy más névenDiana és a nimfák. Itt mitológiai témát dolgoz fel, és feltételezhető, hogy Jacob van Loo (1614–1670) egyik1648-ban készült képére utal. TémájátOvidiusMetamorfózisok című művéből vette. Mivel a meztelenséget éppen Vermeer korában kezdték kínosnak tartani, a képen az alakok ruhában láthatók.Tiziano hasonló,erotikával túlfűtött ábrázolásához képest Vermeer képe kimondottan prűdnek hat. A képen az alakok elhelyezése és mozdulataik még nem tökéletesek. Akadémiai mércével mérve Vermeer ezen képe még ügyetlen és provinciális. Annyira nem illett Vermeer később megszokott stílusához, hogy amikor1876-ban aMauritshuis birtokába került, aRembrandt műhelyéhez tartozóNicolaes Maesnek tulajdonították.[20]
A harmadik kép, ami a történeti tárgyú képei közé tartozik, az1655-ben készültSzent Praxedis, amelyről viszont még viták folynak, hogy mennyiben tekinthető Vermeerének. A kompozíció pontosan megfelel aFelice Ficherelli (más névenRiposo) azonos című képén láthatóval. Michael Kitson, a New York-iMetropolitan Művészeti Múzeum, és Arthur Wheelock, az Amerikai Nemzeti Galéria kurátorai Vermeernek tulajdonítják a képet. Wheelock megjegyezte, hogy a képen, nagyon szokatlan módon, két „Meer” szignó is található: a bal alsó sarokban egy „Meer” és az 1655-ös dátum, a jobb alsó sarokban a „Meer” szó, melyet egy N és egy R betű követ, majd a végén két kiso található. Ez Wheelock olvasatában a[Ver]Meer N[aar] R[ip]o[s]o-t („Vermeer, Riposo után”) jelenti. Korábbi történelmi képeihez képest ezen a képen a festő az eget sötétebbre festette, talán Riposo hatására, nem éppen flandriai stílusban. Jorgen Wadum, a Mauritshuis főkurátora és Marten Jan Bok viszont nem tartja a képet Vermeer művének.[22]
Vermeer két képet festett városáról, Delftről. Az egyik egy utcarészlet, a címeDelfti utca, a másik pedigDelft látképe. Ez utóbbi képen jól látszik az, hogy a festmény elkészítéséhezcamera obscurát használt. Willem Blaeu1649-esAtlasza segítségével még azt is meg lehetett állapítani, hogy mely helyről festette Vermeer a látképet: a Schie folyó partján álló ház első emeletéről.
Már ezen utóbbi képen érvényesül az erősen architektonikus szerkezet és az egységes színhatás, amelyek későbbi zsánerképein is uralkodónak számítanak. A delfti látképen az okker és a barna volt a meghatározó, amit helyenként vörös és sárga színnel hangsúlyozott. A képnek politikai mondanivalója is volt, ugyanis a háttérben, középen azÚjtemplom tornya magasodik. Ebben a templomban kapott nyughelyet az1584-ben meggyilkoltOrániai Vilmos.
A városokat ábrázoló képeket, más eladásra szántakkal ellentétben, bizonyosan megrendelésre festette, és így az áruk is magasabb volt. Vermeer halála után az árverési katalógusban a delfti látkép kikiáltási ára 200 gulden volt. ADelfti utca egyszerűbb, időben talán a másik kép előtt készülhetett,Pieter de Hooch egyik1658-as képére hasonlít. Későbbi, kimunkáltabb képeivel ellentétben itt az emberek arcát kidolgozatlan ecsetvonásokkal ábrázolta.[23]
1656-ban Vermeer műfajt váltott. Témaválasztásában azutrechtiDirck van BaburenA kerítőnő című képe adott számára ihletet, melyről tudjuk, hogy megvolt az anyósa gyűjteményében, és két másik Vermeer-kép hátterében is megtalálható. Ekkor festette meg az azonos című képet. Témája a korabeli németalföldi festészet kedvelt alfaja volt. Ez a nagy érdeklődés arra utalt, hogy a közönség kiutat keresett az egyre prűdebb erkölcsi szemléletből, így abordélyházas képekből külön műfaj lett. Vermeer képei azonban mindig normákat és értékeket fejeztek ki, mondanivalójuk az volt, hogy az ember mindig legyen óvatos és megfontolt.[24]A kerítőnő című képén, azaz a könnyen megvásárolható szerelmen túl, abor, a mámor volt még Vermeer ezen képeinek témája. A bor már a kerítőnős képen is megtalálható, majd azAlvó lány (1657) című képén jelenik meg újra az a fehér kancsó, amit még további két képen szerepeltet:A zenelecke (1662–1665) és aHölgy két udvarlóval című alkotásán (1659–1660). Képeinek másik erkölcsi jelképe a gyümölcsöstál, a bűn gyümölcseivel. A ruhába göngyölt tojás is jellemző szimbóluma volt Vermeer egyes képeinek, ez a szabadjára engedett libidót jelképezte.[24]
Vermeer nőket ábrázoló képeivel a németalföldi zsánerfestészet legfőbb vonalát követte, azaz a bűnt bírálta. Egy másik fontos téma a hivatalos magatartásminták ábrázolása volt. Ebből a szempontból Vermeer csak három ilyen képet készített: aTejet öntő nőt (1658–1660), aCsipkeverőnőt (1669–1670) és aNő vizeskancsóval (1664–1665) című képet.[25] Vermeer a fiatal nőket valamilyen narratív összefüggésben ábrázolta. Ezekhez a képekhez általában csak egy-két kelléket festett, mint például ahangszerek vagy amérleg. Három olyan festménye van, ahol még ezek is hiányoznak, ezeket hajlamosak az emberek portréknak tekinteni, tévesen. Az egyik leghíresebb ilyen képe aLeány gyöngy fülbevalóval. Másik két portrészerű képe aLeány portréja (1666–1667) és aFuvolás lány (1666–1667), amelyek viszont azok közé a festmények közé tartoznak, amelyek kérdésesek az alkotójuk tekintetében.
Vermeer tökéletesen bánt a jelképekkel. A női alakok egy része hermelinprémes sárga kabátot visel, általában gyöngysorral, ami a hiúság megtestesítése volt. Ilyen képA gyöngysor (1664), aLevelet író sárgaruhás hölgy (1665–1670), aHölgy és komornája (1667–1668) ésA szerelmeslevél (1669–1670). E hölgyek közül a képeken kettő levelet is írt, vagy kapott, ez lehetett a titkos szeretővel való levelezés jelzése is; kettőn a komorna közvetítőként van jelen. Ugyancsak levél szerepel két másik képe központjában is. ALevelet olvasó lány nyitott ablaknál (1657) és a nagyon hasonlóLevelet olvasó nő kékben (1662–1664) oldalról mutatja a nőalakot. Az előbbi kép röntgenvizsgálata kimutatta, hogy eredetileg egykupidóalak is szerepelt a képen, ami ismét a szerelmes levélre utal.
Vermeer hölgyalakjai hangszeren is játszottak: virginálon,lanton ésgitáron. Ilyen képek aVirginál mellett álló hölgy (1673–1675), aHölgy virginálnál (1673–1675) és aGitáron játszó nő.A koncert ésA zenelecke már többszereplős kép, ez utóbbin vetette be Vermeer a tükörábrázolást.[26]
A festőművészet, vagy Műterem, vagy A festészet allegóriája
1671 körül Vermeer újból eltért az addig megszokott stílusától. Két képet festett az 1670-es évek elején, mindkettőn allegorikus elemek találhatók. Az elsőA hit allegóriája volt, ami1671 és1674 között készült, a másikA festőművészet (vagy más névenMűterem vagyA festészet allegóriája) volt,1673-ból. Az első képen a Hitet megszemélyesítő hölgyalak merengve ül, jobb kezében serleget tart, bal keze egy könyvön nyugszik, ami viszont egy szilárd sarokkövön található. EzKrisztus jelképe. A világ, amit egy földgömb jelképez, a lába alatt hever. A kép egyéb jelképeket is tartalmaz: a kőtömb alatt egy kígyó van, mögötte törött nyilaival a Halál, a közelben egy alma a bűnt jelképezi. Bár sokan nemújtestamentumi vonatkozású képként tartják számon, Vermeer itt valójábanJézus megfeszítését ábrázolja. A festményt,jezsuitaikonográfia szimbólumai miatt, a delfti jezsuita misszió megrendelésének tartják. A képen, több alkotásához hasonlóan, politikai vonulat is felfedezhető: a földgömb az alak lábánál egy1618-as földgömb, ezt a kártusa árulja el, melynek felirata Nassau-Orániai Maurits herceget dicsőíti.[27]
Vermeer másik allegorikus képeA festőművészet, amelyet számos művészettörténész művészi hitvallásnak tekint. A kép címével ellentétben úgy tűnik, hogy a képen lévő hölgy nem a festőművészet allegóriája, sokkal inkábbKlió, a történelemmúzsája és patrónája. Az előbbi képhez hasonlóan itt is van jelkép, ezúttal csupán egy, de az hangsúlyos: a térkép a háttérben. Az előbbi földgömbön túl ezzel a térképpel is az Orániai-ház előtt tiszteleg a festő. Az asztalon látható maszk isOrániai Vilmos halotti maszkját idézi fel.[27]
Élete során nem aratott jelentősebb közönségsikert, nem tudunk követőiről vagy tanítványairól. A kortársak csak négyszer említik: Arnold Bon egy versében, Dirck van BleyswijckDelft leírása című művében (1667), egy Pieter Teding van Berckhout nevű ifjú művészetrajongó a naplójában és egy francia műgyűjtő útinaplójában.[28]
Bár a leghíresebb 18. századi művészeti lexikonban, az1718 és1721 között kiadottGroote Schouburghban nem említik meg nevét, Vermeert igazából sosem felejtette el az utókor, a17. és a18. században elismerően emlegették, de más korabeli művészekhez viszonyítva ez az elismerés csekély visszhangra talált. A zavart az is okozta, hogy akkoriban Hollandiában sok Vermeer nevű festő élt, és ezek közül soknak szintén Jan volt a keresztneve.[29]
Jan Vermeer van Delft majd csak a 19. század közepén kapja meg az őt megillető rangot:1842-ben egy francia művészettörténész,Théophile Thoré-Bürger fedezte fel újra Vermeer művészetét. Thoré-Bürgerangliai,belgiumi, hollandiai éssvájci utazásai során ismerte meg a 17. századinémetalföldi festészet hétköznapi realizmusát.[30] Munkálkodása során mintegy hetvennégy képet tulajdonított a későbbiekben Vermeernek.[31] Vermeer képeinek színe válasz volt azimpresszionizmus céljaira: festészetében a szín esztétikailag meghatározó. A másik, ami meghatározta a művészetét: Vermeer vizuális eszközökkel tudott erkölcsi kérdéseket érzékeltetni.[32]
Thoré-Bürger kezdeti felfedezésén túl az 1870-80-as években egy francia tudós, Henry Havard kezdett el Vermeerrel és családjával kapcsolatban kutatást végezni a delfti Újtemplom és a Régi templom anyakönyveiben a helyi levéltár felügyelőjének, Soutendamnak a segítségével.1880 és1920 közöttAbraham Bredius nézte át a delfti jegyzői archívumokat.[33]
A 19. század utolsó harmadában Vermeer hírneve egyre nőtt.Prouston túl azavantgárd szinte minden művésze elismerte Vermeernek a valódi színek iránti érzékét.[34] Az1920-as évek közepén a festőszakma már úgy tekintett Vermeerre, mint a modern festészet egyik forrására, mint akibőlCezanne,Mondrian ésLéger festészete táplálkozik.[35]
Miután a 19. században újra felfedezték, több holland festő is elkezdte utánozni, mint példáulSimon Duiker (1874–1941).
A 20. század első felébenHan van Meegeren holland festő úgy döntött, hogy Vermeer stílusában alkot képeket, amiket végül Vermeer neve alatt dobott a piacra. Amásodik világháború után hazaárulás vádjával perbe fogták, mivel holland festők képeit juttatta a nácik kezei közé. Végül bevallotta, hogy ő maga készítette a Vermeernek tulajdonított képeket. Azonban nem csak van Meegerentől vannak hamisítványok. Hamis Vermeerek napjainkban is színesítik a műkincspiacot, sőt galériák, múzeumok falain is megjelennek.
Marcel Proust francia író Vermeer alakját és delfti látképét is beleszőtte legnagyobb irodalmi művébe, azAz eltűnt idő nyomában címűbe (az ötödik részben, aFogolynőben, ahol Bergotte halálát jeleníti meg).[34][36]
Salvador Dalí, Vermeer nagy csodálójaA csipkeverő nő című képét dolgozta fel.
Peter Greenaway1985-ben készült filmje, azA Zed & Two Noughts van Meegeren történetét is belevonja a film cselekményébe. Ugyancsak Greenawayhez kapcsolódik, hogyLouis Andriessen holland zeneszerző az ő librettójára írt egyWriting to Vermeer címűoperát1997 és1998 között.
Legismertebb képével kapcsolatbanTracy Chevalier regénye és a regényből készült film, aLeány gyöngy fülbevalóval (2003, rendező: Peter Webber) őrzi Vermeer emlékét.
Susan Vreeland könyve, aGirl in Hyacinthe Blue nyolc olyan személyt követ, akik kapcsolatban álltak Vermeer képeivel.
Timothy Brook történész a világkereskedelem és globalizáció szempontjából vizsgálta2007-ben a holland aranykort, műve címeVermeer's Hat: The Seventeenth Century and the Dawn of the Global World (Vermeer kalapja: a tizenhetedik század és a globális világ hajnala).
Vermeernek három képét lopták el újrafelfedezése óta.A koncert címűt 1990. március 18-án lopták el abostoniFenway Courtból, ez az egyetlen Vermeer-kép, amely a mai napig nem került elő.[37] 1974-ben aGitáron játszó nő című képét rabolták el, melyet állítólag egy Nella Jones nevű látnok segítségével egylondoni templom temetőjében találtak meg újságpapírba csomagolva. Szintén 1974-ben azIRA harcosai, majd 1986-ban egyszerűdublini bűnözők lopták el aLevelet író hölgy és komornája című képét. Több évig tartó titkos tárgyalás után a kép1993.szeptember 1-jén abelgiumi Deurne repülőterén került elő.[38]
A 18. és a 19. században képeit elég nehéz volt eladni a saját nevével, így leggyakrabban az ismertebbPieter de Hooch,Gerard Terborch,Gabriel Metsu vagyFrans van Mieris neve alatt keltek el. ALevelet olvasó lány nyitott ablaknál című képét példáulIII. Ágost szász választófejedelem abban a tudatban vette meg1724-ben, hogy egyRembrandt-kép került a tulajdonába, majd a festményt1783-banGovert Flinck műveként adták tovább. AKatona és a nevető lány de Hooch-képként volt meghirdetve egy londoni árverésen1861-ben,A festőművészet is de Hooch nevén volt1813-ban.[39]
Alain Rérat:Vermeer; ford. Havas Lujza; Corvina, Budapest, 1994 (Mesterművek)
Anthony Bailey:Vermeer: "Delft látképe"; ford. Borbás Mária; Helikon, Budapest, 2005
Luigi Guarnieri:Vermeer kettős élete. A 20. század legnagyobb képhamisításának története; ford. Todero Anna; Geopen, Budapest, 2008
Fogarassy Miklós:Vermeer. Két esszé; Orpheusz, Budapest, 2009
Timothy Brook:Vermeer kalapja. A tizenhetedik század és a globalizáció hajnala; ford. Jutai Péter; Európa, Budapest, 2009 (Európa tudományos diákkönyvtár)
Edward Dolnick:A képhamisító. Igaz történet Vermeerről, a nácikról és a 20. század legnagyobb képhamisításáról; ford. Szabó István; General Press, Budapest, 2015
![Vermeer egyetlen állítólagos arcképe a Kerítőnő című festményén[1]](/mt/?noimg=&dark=on&url=https%3a%2f%2fhu.wikipedia.org%2fwiki%2fF%25C3%25A1jl%3aCropped_version_of_Jan_Vermeer_van_Delft_002.jpg)
_Vermeer_-_Christ_in_the_House_of_Martha_and_Mary_-_Google_Art_Project.jpg)
_-_The_Girl_With_The_Pearl_Earring_(1665).jpg)
