Azitalikus vagyitáliai nyelvek azindoeurópai nyelvcsalád egyik déli ágát alkotó, azókor folyamánItália területén beszélt, ma pedig – azújlatin nyelvek révén – a világ jelentős részén elterjedtnyelvek ésdialektusok megnevezése.Róma terjeszkedésével a latin kiszorította Itália többi italikus nyelvét, amelyek azonban az egyesolasz dialektusokra máig kimutatható hatást gyakoroltak (főleg hangtanilag). Mivel az italikus nyelvek ma élő egyedüli ága a latin nyelv leszármazottaiból áll (→újlatin nyelvek), az italikus nyelveket egyes források gyakran egyszerűen az újlatin nyelvekkel azonosítják. Az italikus nyelvek a hangtani fejlődés szempontjából az indoeurópai nyelvcsalád ún.kentum nyelveihez tartoznak (→kentum–szatem izoglossza).
Az indoeurópai nyelveket beszélő népek északi irányból, valószínűleg több hullámban érkezhettek Itáliába az i. e. II-I. ezredforduló körüli időkben. A ránk maradt nyelvi anyag alapján valószínűsíthető, hogy létezett egy italikus alapnyelv, amelyből a történetileg ismert változatok származtak, ennek földrajzi helye azonban bizonytalan. A legjobban dokumentált ókori italikus nyelvek a jól ismert latinon kívül az oszk és az umber.[4]
Szerb AntalUtas és holdvilág című művében a „hiteles”etruszk mondat, aFoied vinom pipafo, cra carefo valójában erős faliszkuszi hatást mutató ólatin emlék (aranykori változatban így hangzana:Hodie vinum bibam, cras carebo), jelentése körülbelül: „Ma bort iszom, holnap nem lesz” (megfigyelhető jellegzetességek: afoied elején a media aspirata (FH) a későbbih helyett mégf körüli hang, abibo reduplikált imperfectumot használ, acras végéről hiányzik a réshang (alkalmasint az ejtés nyomán), acarefo alakban a futurumi rag szintén az eredeti BH nyománf-ként jelenik meg.
↑AzNV indexnyelvváltozatot, a †kihalt nyelvet vagy dialektust jelöl. A? azt jelenti, hogy a nyelv/dialektus adott csoportba való tartozása, illetve maga a csoport létezése – mint genetikusan összefüggésbe hozható nyelvek/dialektusok – kétséges.
A kereszt (†) a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát. Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.
