Irak történelme azőskőkorra nyúlik vissza, aSanidar-barlangban aneandervölgyi ember egyik legjelentősebb lelőhelyét tárták fel. Az ország területe nagyjából egybeesik az ókoriMezopotámiával, amelyet gyakran a civilizáció bölcsőjének tartanak. Az i. e. 6 évezredben itt jött létre asumér kultúra, a világ egyik legkorábbi városépítő civilizációja. A későbbiekben innen indultak ki azakkád,babiloni,asszír birodalmak is, amelyek Mezopotámiát és az ókori Közel-Kelet nagy részét uralták.
Mezopotámia az ókorban a fejlődés központja volt, feltalálták azírást, nagy előrehaladást értek el a csillagászat, a matematika, a jog és a filozófia területein. I. e. 539-ben azonban Mezopotámiát meghódította azÓperzsa Birodalom és onnantól kezdve a térség idegen birodalmak uralma alá került. A perzsákat agörögök és apártusok követték, akik új fővárosokat -Szeleukeiát ésKtésziphónt - alapítottak. Egy rövid római megszállás után a térség visszakerült a pártusokhoz, akiktől a perzsaSzászánida-dinasztia hódította el a 3. században. Az ő idejükben kezdtek arabok betelepülni Dél-Irakba, akik megalapították a perzsa vazallusLahmida királyságot.
A 7. században az Arábiából kiözönlő muszlimok megdöntötték a perzsa birodalmat és az iraki lakosság arab uralom alá kerülve hamarosan áttért aziszlámra. A hódítók az általuk alapítottKúfa városát tették meg a tartomány székhelyének. Az első,Rásidún kalifátust 661-ben felváltotta a szíriai központúOmajjád-dinasztia, őket pedig a 8. században azAbbászida-dinasztia, akik Irakot, ott is az általuk alapítottBagdad városát tették meg egész Nyugat-Ázsiára és Észak-Afrikára kiterjedő birodalmuk központjává. Bagdad az iszlám világ kulturális és intellektuális fővárosává vált, de az Abbászida kalifátus hamarosan lehanyatlott, független emírségekre esett szét (amelyeketperzsa,szeldzsuk, török hódítók szálltak meg), bár az abbászida kalifák vallási vezetőként sokáig őrizték tekintélyüket.
1258-ban a mongolok teljesenelpusztították Bagdadot, amely soha nem nyerte vissza korábbi fényét. A mongol és perzsa dinasztiák uralma után a térség a 17. században azOszmán Birodalomhoz került és egészen azelső világháború végéig annak tartománya maradt. A háborúban vesztes törökök elvesztették Anatólián kívüli birtokaikat, Irak pedig brit mandátum alá került, aholI. Fejszál vezetésével megalapították azIraki Királyságot. Az állam 1932-ben függetlenné vált, 1958-ban pedig - miután katonatisztek egy csoportja megdöntötte a monarchiát - köztársasággá alakult. Több államcsínyt követően 1979-benSzaddám Husszein jutott uralomra, aki 1980-ban belevitte az országot a nyolc éven át tartó, pusztítóirak-iráni háborúba. A háború lezárása után konflitusba keveredett Kuvaittal, megszállta, kiváltva ezzel az Egesült Államok megtorlását és azÖbölháborút. A9/11-es amerikai terrortámadások után Washington tömegpusztító fegyverek rejtegetésével vádolta Irakot és rövidháború után - megdöntve Szaddám Husszein rezsimjét - megszállta az országot. Az idegen megszállás aszunniták felkeléséhez vezetett, ami asíiták éskurdok elleni pogárháborúvá fajult. Az amerikaiak 2011-es kivonulása után a polgárháború kiújult és ennek során azIszlám Állam terrorszervezet az ország több városát elfoglalta. A háború 2017-ben a kormányerők győzelmével ért véget, de Irak politikai és gazdasági helyzete továbbra is bizonytalan, gyakoriak a válságok.
A Sanidar-barlang, ahol nyolc felnőtt és két gyermek neandervölgyi csontvázára bukkantak.[1][2]
Aneandervölgyi ember élt a mai Irak területén, az észak-irakiSanidar-barlangot 65 ezer évvel ezelőttől 35 ezer évvel ezelőttig lakták.[3] A régészek tíz személy csontvázát találták; vizsgálatukból kiderült hogy gondját viselték sérült vagy idős társaiknak és feltehetően eltemették halottaikat (egy csontváz körül nagy mennyiségű pollent találtak, de a kritikusok szerint azok újabb keletű szennyeződések is lehetnek).
A régióban mintegy 13 ezer éves sírokat is találtak.[4] Röviddel ezután, 12 ezer éve kezdődött el aTermékeny félholdon (ahová Irak is tartozik) az állatok és növények háziasítása. Ennek első képviselője az ún. kerámia előtti neolitikus A (angolul pre-pottery neolithic A,PPNA) kultúra, amelynek Irakban Mlefaat és Nemrik 9 lelőhelyein bukkantak nyomára. Az ezt követőPPNB kultúrában megjelentek a négyszögletes házak, a kő- és gipszedények, az égetett mész. Az anatóliai eredetű obszidiáneszközök virágzó kereskedelemről tanúskodnak. A korai mezőgazdasági kultúrák további képviselői az i. e. 7100 körüliDzsarmo,[4] aHalaf-kultúra vagyTell el-Ubaid, amelyről azUbaid-korszak (i. e. 6500 és i. e 3800 között) kapta a nevét.[5]
Mezopotámia volt az újkőkori mezőgazdaságiforradalom egyik helyszíne. Itt vetettek először gabonát, itt találták fel a kereket, az írást, a matematikát és a csillagászatot.[6] Emiatt a térséget a civilizáció bölcsőjének is nevezik. Dél-Irakban, aTigris és azEufrátesz közötti termékeny régióban fejlődött ki az első civilizációk egyike, asuméroké.[7] Az i. e. 4 évezred végén ők találták fel azékírást, ők használtak előszörkereket, ők alapították az első városállamokat. Agyagtábláikon először írtak a matematikáról, csillagászatról, asztrológiáról, orvostudományról, szervezett egyházról és feljegyezték törvényeiket is.[7] Nyelvüknek nincsenek ismert rokonaik. Korai korszakuk nagyobb városállamaiEridu,Bad-tibira,Larsza,Szippar,Suruppak,Uruk,Kis,Ur,Nippur,Lagas,Girszu ésUmma voltak.[7] A későbbi Asszíria északi városai (Assur,Arbela,Arrapha) már ekkor is léteztek, de ekkor még csak sumérok által felügyelt helyi közigazgatási központok voltak.
A dél-mezopotámiai sumér civilizáció a korai bronzkorban az Ubaid-kor végén és azUruk-kor elején alakult ki. Klasszikus korszaka az i. e. 24. században azAkkád Birodalom felemelkedésével ért véget. Aguti uralmat követően UrIII. dinasztiája a 21. században ismét képes volt egyesíteni Mezopotámia déli és középső részét. Az állam végül azamoriták betörései miatt bomlott fel. Azíszíni amorita dinasztia i. e. 1600-ig, akassziták inváziójáig maradt fenn.
Akkád király ábrázoló bronzszobor (feltehetőenSarrukín vagy unokája,Náram-Szín
Az i. e. 26. századbanÉannatum lagasi király rövid életű birodalmat hozott létre. DinasztiájátLugalzaggeszi,Umma papkirálya döntötte meg, aki aztán meghódította Urukot és idehelyezve a székhelyét, a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig terjedő birodalmat alapított.[8] Ebben az időszakban keletkezett a nagy özönvíz történetét elmesélőGilgames-eposz.
AzAkkád Birodalom fővárosának,Akkádnak eredete és elhelyezkedése még ma sem ismert.[9] Népe egy keleti sémi nyelvet beszélt.[10] Az i. e. 29. és 24. század között számos mezopotámiai királyságban és városállamban (többek között Asszíriában, Ékallatumban, Íszínben és Larszában) akkád nyelvű dinasztiák jutottak uralomra. A sumérok azonban általában továbbra is domináns szerepet játszottak a térségben, egészen az Akkád Birodalom (i. e. 2335–2124) felemelkedéséig.
A birodalmatSarrukín alapította: meghódította Irak déli és középső részének összes városállamát és leigázta Asszíria királyait, egy államban egyesítve a sumérokat és azakkádokat. A hosszú életű sumér civilizáció után az Akkád Birodalom volt Mezopotámia első valódi birodalma. Sarrukín ezután tovább terjeszkedett, meghódította a gutikat és a mai Iránban lévőElámot. A levantei amoriták éseblaiták ellen is jelentős győzelmeket ért el, de őket nem tudta teljesen meghódítani. A birodalom 180 évvel alapítása után az i. e. 22. században esett szét és egy jelentős központi államalakulat nélküli, városállamok által jellemezhető "sötét kor" következett Ur harmadik dinasztiájának fellépéséig.[11]
Az akkád összeomlás után, a 22. század végén, a gutik néhány évtizedig megszállva tartották Dél-Mezopotámiát, északon pedig Asszíria szerezte vissza függetlenségét. Dél Ur harmadik dinasztiája alatt egyesült, legnagyobb befolyásátSulgi király uralkodása alatt érte el. Ő fejezte be Ur nagy zikkuratját, amelyet még apja,Ur-Nammu kezdett el építeni.[12] I. e. 1792-ben Babilonban az amoritaHammurapi került hatalomra, aki királlyá kiáltotta ki magát és nekilátott székhelye kiépítésének. Meghódítva Irak déli és középső részét létrehozta a rövid életűBabiloni Birodalmat, elfoglalta keleten Elámot és nyugaton Márit, majd hosszasan háborúzott az asszírIsmé-Dagannal a régió fölötti uralomért. Végül Ismé-Dagan utódját legyőzve leigázta Asszíriát és annak anatóliai birtokait. Eközben az i. e. 18. század közepére a sumérok elvesztették kulturális identitásukat és megszűntek különálló népcsoportként létezni.[13][14]
Hammurapi korában kapta Dél-Irak a Babilónia nevet, míg Észak már több évszázaddal korábban Asszíriává egyesült. Birodalma azonban rövid életű volt és halála után gyorsan összeomlott. A hatalom Asszíriában és Dél-Irakban (azI. tengerföldi dinasztia alakjában) visszakerült az akkádok kezébe, majd Babilóniában egy másik idegen nép, az elszigetelt nyelvű kassziták vették át a hatalmat. Irak három államra oszlott: Asszíria északon, a Kasszita Babilónia a déli-középső régióban és a tengerföldi-dinasztia délen. Utóbbit a kassziták i. e. 1380 körül hódították meg.[15]
I. Assur-uballit i. e. 1365-ös trónra lépésével kezdődően Asszíria a régió legerősebb államává fejlődött és létrejött aKözépasszír Birodalom (i. e. 1365–1020). Megsemmisítette riválisát, a hurritaMitannit, hatalmas területeket csatolt el aHettita Birodalomtól, elvette a kasszitáktól Észak-Babilóniát, kiszorította Egyiptomot a régióból és legyőzte az elámitákat,frígeket,kánaánitákat, föníciaiakat,kilikiaiakat, gutikat,dilmunitákat ésarámiakat. A birodalom hatalmának tetőpontján a Kaukázustól Dilmunig (a mai Bahrein), valamint a Földközi-tenger föníciai partjaitól az irániZagrosz-hegységig terjedt. I. e. 1235-benI. Tukulti-Ninurta király elfoglalta Babilon trónját is.
Abronzkorvégi összeomlás (i. e. 1200–900 BC) idején Babilóniában kaotikus állapotok uralkodtak, az asszírok és az elámiak befolyása alatt. A két agresszív szomszéd megdöntötte a kassziták uralmát, így helyi dél-mezopotámiai királyok léphettek színre, bár ők sokszor az asszír vagy elámi uralkodók vazallusai voltak. Azonban ők sem tudták megakadályozni a nyugati szemita bevándorlók betelepedését. Az i. e. 11. században levantei arámiak ésszutúk költöztek Babilóniába, akiket a 10. sz. végén és a 9. sz. elejénkáldeusok követtek.[16] Utóbbiak gyorsan asszimilálódtak.[17]
Az Asszír Birodalom legnagyobb kiterjedéseAssur-bán-apli asszír király harci szekerén
Avaskor beköszöntével azÚjasszír Birodalom vált a Közel-Kelet első számú nagyhatalmává, maga mögé utasítva Babilóniát, Egyiptomot,Urartut és Elámot.[18] Világuralomra törekvő ideológiája miatt sok történész az Újasszír Birodalmat tekinti az első valódi világbirodalomnak.[19][20] Hatalmának csúcsán magába foglalta egész Mezopotámiát, a Földközi-tenger keleti partvidékét, Egyiptomot, valamint Kis-Ázsia, az Arab-félsziget, Perzsia és Örményország egyes részeit.II. Adad-nirári,I. Assur-nási-apli,III. Sulmánu-asarídu,Szemiramisz,III. Tukulti-apil-ésarra,II. Sarrukín,Szín-ahhé-eríba,Assur-ah-iddína ésAssur-bán-apli uralkodása alatt Irak egy hatalmas birodalom központjává volt, amely a keleti Perzsiától, Parthiától és Elámtól a nyugati Ciprusig, északon a Kaukázusig, délen pedig Egyiptomig, Núbiáig és Arábiáig terjedt.[21]
A soknyelvű birodalomlingua francá-jává a némi akkád hatást mutató kelet-arámi nyelv vált. Asszíria és Babilónia lakossága a mindennapokban az akkád helyett már azarámit használta. Ebből a nyelvből származnak a mai dél-irakimandeusok és az észak-iraki asszírok által beszélt dialektusok.
Az Újasszír Birodalom kulturális öröksége nagy befolyást gyakorolt utódaira. Politikai struktúrái mintául szolgáltak a későbbi birodalmak számára, a királyai által hirdetett világuralmi doktrínát megörökölték a perzsák is. Az Újasszír Birodalom beépült a mezopotámiai folklórba és az irodalmi hagyományokba. Ajudaizmust (és ezáltal a kereszténységet és az iszlámot) mélyrehatóan befolyásolta az asszír uralom időszaka; számos bibliai történet az asszír történelmen és mitológián alapul; és a zsidó teológiára is jelentős befolyást gyakoroltak.[22][23]
Az i. e. 7. század végén a birodalom több belháborúban úgy meggyengült, hogy korábbi vazallusai, a babilóniaiak, a káldeusok, médek, perzsák,pártusok,szkíták éskimmerek együttes támadása i. e. 605-re megsemmisítette.[24]
Az Újbabiloni BirodalomNabú-naid idején(i. e. 626–539)Babilon romjai
Asszíriát a rövid életűÚjbabiloni Birodalom (i. e. 626–539) követte. Nem érte el elődje méretét és hatalmát, de uralma alá hajtotta a levantei régiót,Kánaánt, Arábiát, Izraelt, Júdeát, még Egyiptomot is legyőzte. Uralkodói kezdetben a káldeusok közül kerülte ki, akik a 10. század végén vándoroltak a térségbe.
Babilon Hammurapi birodalmának összeomlását követően ismét az ókori Közel-Kelet domináns hatalmává vált. Az újbabiloni uralom idején példátlan gazdasági és népességnövekedés következett be, virágzott a kultúra és a művészet. A káldeusNabú-apal-uszurt i. e. 605-benII. Nabú-kudurri-uszur váltotta a trónon, akit Hammurapi mellett a legnagyobb babiloni királyok között tartanak számon. Megerősítette az apja által kötött szövetségét a médekkel, feleségül vette Küaxarész lányát vagy unokáját, Amütiszt. Egyes források szerint a híres babilonifüggőkertet, az ókori világ hét csodájának egyikét, Nabú-kudurri-uszur építette feleségének. Nabú-kudurri-uszur 43 éves uralkodása jelentette az Újbabiloni Birodalom aranykorát.[25]
I. e. 556-ban a káldeus uralkodókat az asszír születésűNabonidus és fia,Bél-sar-uszur váltotta fel;[26] ők voltak Újbabilónia utolsó királyai. A megerősödött perzsák vezetője,Nagy Kürosz meghódította Babilont. A káldeusok nagyjából ebben az időszakban tűntek el, bár az Óperzsa Birodalomban Asszíria és Babilónia egyaránt virágzott. A perzsa uralkodók megtartották hivatalos nyelvként az arámit, átvették az asszír birodalmi infrastruktúrát, valamint az asszír művészeti és építészeti stílust.
Nagy Kürosz i. e. 539-ben meghódította Mezopotámiát, amely ezután két évszázadon át perzsa uralom alatt maradt.
I. e. 331-ben a makedónNagy Sándor megdöntötte azÓperzsa Birodalmat. Röviddel később meghalt és hatalmas birodalma darabokra esett szét. MezopotámiaSzeleukosz, a Szeleukida-dinasztia alapítójának uralma alá került, aki fővárosát nem Babilonba, hanem a Tigris mentén újonnan alapítottSzeleukeiába helyezte. ASzeleukida Birodalom hatalma csúcsán az Égei-tengertől Indiáig nyúlott. Az állam ahellenisztikus kultúra egyik fő központja volt, ahol a görög szokások voltak előtérben és amelyet (elsősorban a városokban) görög politikai elit vezetett.[27] A hadsereg és a közigazgatás fontos pozícióit görögök töltötték be, sokan közülük Görögországból érkező vagy hívott bevándorlók.[27][28] A hatalmas birodalmat nem tudták sokáig egyben tartani, az i. e. 2. század közepére keleti részét (beleértve Mezopotámiát) meghódították azI. Mithridatész által vezetettpártusok. A nyugati felét (Szíriát és Palesztinát) az i. e. 1. század elején a rómaiak annektálták.
Nagy Sándor bevonul Babilonba (Charles LeBrun képe, 1665)
I. e. 115-benTraianus római császár pártus hadjárata során megszállta Mezopotámiát és megkezdte római provinciává való szervezését. 117-ben azonban meghalt és utóda,Hadrianus a lázongó provinciát visszaszolgáltatta a pártusoknak.
Akereszténység az i. sz. 1. században érkezett Mezopotámiába. A szomszédságában Szíria vált akeleti rítusú kereszténység és aszír keresztény hagyomány központjává. Ekkoriban jött létre Mezopotámiában amandeus vallás is, amelyet vagy helybeliek vagy palesztinai menekültek alapítottak. A sumér-akkád vallási hagyomány ekkorra már teljesen eltűnt, akárcsak az ékírás utolsó maradványai, bár az asszírAssur városában még a 4. században isAssur istennek voltak szentelve a templomok.[29]
A Szászánida Birodalom legnagyobb kiterjedése idején ( i. sz. 620-ban)
A 3. században a belső válságba jutott pártusokat a perzsaSzászánida-dinasztia váltotta fel, amely aztán egészen a 7. századi muszlim invázióig uralta Mezopotámiát. A Szászánidák a 3. század folyamán meghódítottákAdiabéné,Khoszroéné,Hatrá és végül Assur kis független államait. A 6. század közepénI. Huszrau négy részre osztotta a birodalmat, amelyek közül a nyugati, Hvárvarán nevű régió magába foglalta a mai Irak nagy részét; ezt tovább osztották Misán, Ászúrisztán, Adiabéné és Alsó-Média tartományokra. Ászúrisztántól északra és Adiabénétől nyugatra feküdt a nagyjából Felső-Mezopotámiának megfelelő Arbajisztán tartomány.
A Szászánida időszakban már megkezdődött az arabok betelepülése. Nyelvükön Felső-Mezopotámiát Al-Dzsazírának (jelentése "sziget", a Tigris és Eufrátesz közötti földre utalva), Alsó-Mezopotámiát pedig Irák-i Arab-nak, "arab partnak" (a "szigeten" innen) nevezték.[30]
A Perzsa Birodalom déli, sivatagi határát az arabok lakta vazallusLahmida Királyság őrizte. 602-ben azonbanII. Huszrausáhánsáh személyes konfliktus miatt felszámolta a királyságot, így a határ kinyílt a nomád betörések előtt. Ugyanebben az évben kitört aháború a Bizánci Birodalommal amely végül a Szászánida állam pusztulását okozta. A perzsa-bizánci határ ekkoriban nagyjából a mai iraki-szír határ mentén húzódott.
A Bizánccal vívott negyedszázados háború teljesen kimerítette a Perzsa Birodalmat és belső politikai válságot okozott. Az Arábiát egyesítőMohamed próféta utódai,Abu Bakr ésOmárHálid ibn al-Válid vezetésével 633-ban sereget küldtek a Szászánidák ellen, akik - egyes részsikerek, mint pl. az ún.hídcsata ellenére - nem tudtak kellően válaszolni az arab támadásra és ellenállásuk hamarosan összeomlott. Hálid ibn al-Válid két év alatt meghódította Szíriát, utóda,Szaad ibn Abí Vakkász pedig 636-ban akádiszíjai csatában legyőzte a perzsa fősereget és elfoglalta a fővárost, Ktésziphónt. 638 végére a Szászánida Biordalom teljes nyugati fele (beleértve a mai Irak területét) arab kézben volt. AZ utolsó sah,III. Jazdagird Észak-Perzsiába menekült, ahol 651-ben meggyilkolták.
A hódítók új erődvárosokat alapítottak Irakban:Kúfát (Babilon mellett, ide került a tartomány székhelye) ésBászra kikötőjét. Délen a betelepülő arabok hamar elterjesztették az iszlámot a lakosság körében, míg észak sokáig asszír nemzetiségű és keresztény vallású maradt.
Az Abbászid Kalifátus legnagyobb kiterjedése idején
A szíriai központúOmajjád Kalifátust a 8. században azAbbászida-dinasztia váltotta fel, amely előbb az iraki Kúfát, majd az újonnan alapítottBagdadot tette meg székhelyévé. A legendásan gazdag Bagdad hamarosan az egész muszlim világ kulturális és intellektuális fővárosává vált, különösenHárún ar-Rasíd kalifa idejében. Fénykorában a világ legnagyobb városa volt, népessége meghaladta az egymilliót.
Az Abbászidák a 9. században hanyatlani kezdtek, a kalifák elvesztették hatalmukat és az állam a gyakorlatban a tartományi kormányzók által alapított kisebb emirátusokra esett szét. A 11. század elejéig a mai Irak egyes részeit aTáhiridák,Szaffáridák,Számánidák,Bújidák,Szallaridák uralták. 1055-ben aSzeldzsuk Birodalom alapítója,Togril foglalta el Bagdadot. Mindeközben a kalifák, bár elvesztették politikai hatalmukat, vallási ügyekben nagy tekintélynek örvendtek és féltékenyen őrizték a szunni hagyományokat, elutasítva az általuk eretneknek tartott síita ésiszmailita irányzatokat.
A 11. század végén Irakot az oguz-török eredetűHvárezmi-dinasztia szállta meg. Uralmukat - és Abbászidák kalifátusát a 13. századi mongol hódítás söpörte el.[31]Dzsingisz kán már 1221-ben meghódítottaHvárezmet, de 1227-es halálát követően birodalmát belső hatalmai harcok, illetve más irányú hódítások foglalták le.Möngke kán 1251-ben ismét megkezdte a délnyugati irányú terjeszkedést. Amikoral-Musztaszim kalifa megtagadta a behódolást, Möngke utóda,Hülegü kán 1258-ben elfoglalta és teljesenelpusztította Bagdadot. A legyilkolt lakosok számát 200 ezer és egymillió közöttire becslik.[32] Bagdad soha nem nyerte vissza korábbi fényét és kulturális befolyását. Egyes történészek szerint a mongolok tönkretették az öntözőcsatornák hálózatát és ezzel örökre véget vetettek a mezopotámiai talaj termékenységének, amely egész civilizációkat tudott eltartani (mások szerint az öntözés miatti fokozatos elszikesedés okozta a terméscsökkenést). A kalifátus elpusztításával a mongolok számára megnyílt az út Szíria és Egyiptom felé.[33]
A mongol hódítás következtében Irak azIlhán Birodalom, majd annak 1330-as évekbeli széthullását követően a Nyugat-Perzsiát és Irakot magába foglalóDzsalájirida Szultanátus részévé vált.[34][35]
A 14. század közepén az Európát elnéptelenítőnagy pestisjárvány az iszlám világban is nagy pusztítást végzett.[36] A becslések szerint a Közel-keleten a lakosság harmadát vitte el.[37]
1401-ben a mongol származású, hatalmas birodalmat kiépítőTimur Lenk tört be Irakba. ELfoglalta Bagdadot és lakosságának nagy részét lemészárolta. A keresztény asszírok nagy részét is legyilkoltatta, ekkor hagyták el végleg ősi városukat, Assurt.[38] Timur Lenk 1405-ös halálát követően a Dzsalájiridák megpróbálták visszaállítani államukat Dél-Irakban ésHúzesztánban, de 1432-ben elsöpörték őket aKarakojunlu turkománok.
A Szafavidák perzsa bitrodalma és az 1639-ben elvesztett Mezopotámia
A Karakojunlu államot 1466-ban azAkkojunlu turkománok döntötték meg. Őket 1508-tól a perzsaSzafavidák követték, akik hosszas konfliktusba keveredtek a terjeszkedő oszmánokkal. Az 1639-eszuhabi békével a mai Irak területének döntő része az Oszmán Birodalomhoz került, amely megszervezte a Bagdadielájetet. Ez a tartomány képezte aztán a 20. században létrejövő iraki állam alappjait. Határtartományként igen gyakoriak voltak a perzsa és arab betörések, fegyveres villongások.
1523-ban a portugál António Tenreiro Aleppóból Bászrába érkezve fellázította a helyi törzsfőket az oszmán uralom ellen és portugál segítséget ígért nekik. A portugálok jelentős helyi befolyást építettek ki, néha az oszmánok ellenében, de 1595-től garantálták Bászra védelmét és 1624-ben a török pasa a segítségükkel vert vissza egy perzsa betörést. Cserébe adómentességet élveztek és megkapták a vámok egy részét. 1625-1668 között Bászra és a folyódelta mocsarai az Isztambultól független helyi törzsfők uralma alatt voltak. A 17. században a folyamatos perzsa háborúk megcsapolták az Oszmán Birodalom erejét és meggyengítették ellenőrzését a határtartomány fölött. Az Arábiából beszivárgó beduinok gyakran fosztogatták a településeket és a helyi hatóságok nem sokat tudtak tenni a nomádok ellen.[39]
A 17. században a Bagdadi ejáletet négy részre (Bagdadi, Sahrizori, Moszuli és Bászrai) választották szét. Később az elájeteketszandzsákszintre süllyesztve Bagdad alá rendelték, majd ismét tartományi státuszt kaptak.[40]
Kara Musztafa pasa 1631-ben elfoglalja Moszult (1631–1650 közötti metszet)
1704-ben a grúz származású Hasszán pasát nevezték ki bagdadi kormányzónak, aki megalapította az ún. Mameluk-dinasztiát. A kormányzóságot fia és unokája örökölte és közben - míg formálisan továbbra is Isztambul felügyelete maradt - a gyakorlatban autonómiát vívott ki magának. Emellett Moszulban az arab Dzsalili-család, Sahrizorban pedig Kurd Emirátus élvezett hasonló önállóságot.[41] Leverték a törzsi lázadásokat, visszafogták ajanicsárok befolyását, fenntartották a rendet és modernizálták a gazdaságot és a hadsereget. 1802-ben arábiaivahhábiták betörtek Irakba és Karbalában lemészároltak 5 ezer embert és kifosztották aHuszejn imám-mecsetet.[42] 1831-re Isztambul visszavette az irányítást és a régiót háromvilajetre osztották fel: Bagdadira, Moszulira és Bászraira. A három tartományt együttesen Iraki Régiónak (Hıtta-i Irakiyye) nevezték hivatalosan is (adózási, katonai és közigazgatási iratokban egyaránt), vagyis az oszmán állam Irakot egy koherens közigazgatási egységként fogta fel birodalmi struktúrán belül.[43][44]
Míg Irak népességét az Abbászida Kalifátus fénykorában, i. sz. 800 körül 30 millióra becsülték, a 20. század elejére mindössze 5 millióra csökkent.[45]
Fejszál király delegációja a versailles-i béketárgyaláson
Azelső világháborúban az Oszmán Birodalom Németország (és aKözponti hatalmak) oldalára állt. A britek amezopotámiai hadjáratuk során betörtek Irakba és bárKut ostrománál feltartották őket, 1917 márciusában bevonultak Bagdadba. A harcokban az asszírok, örmények és arabok egy része a briteket, míg a kurdok a törököket támogatták. A háború után a vesztes Oszmán Birodalmat felosztották és Irak - népszövetségi mandátum alapján - brit uralom alá került. Az irakiak a gyarmati státusz hírére fellázadtak, amit a britek 1920 végére leszereltek és ígéretet tettek, hogy Irakbankirályságot hoznak létre, amelynek éléreI. Fejszált ültették (Fejszál korábban Szíria királya volt, de a franciák elűzték). Ekkor változott a régió nemzetközi neve Mezopotámiáról a helyiek által használt Irakra.[46] A britek ekkor a szunni arabok közül választották ki a kormányzat vezető tisztviselőit.[47]Sablon:Page needed[48] Fejszál aHásimita dinasztiából származott, amely a szomszédosTranszjordániai Királyságot (a későbbi Jordániát) is uralta.[47] A király hosszú távon egy közel-keleti pánarab államot képzelt el, amely magába foglalta volna Irakot, Szíriát, Libanont és Palesztinát.[49] Fejszál együttműködött az egyre erősödő cionista mozgalommal és ígéretet tett egy zsidó autonómia létrehozásáras Palesztinában (az ő értelmezésében az arab államon belül). A modernizáció jegyében az 1920-as években felszámolta a rabszolgaságot.[50]
Fejszálnak 1932-re sikerült kiharcolnia a függetlenséget és a brit mandátum megszüntetését; a britek azonban továbbra is katonai bázisokat tartottak fenn az ország területén és megmaradt az általuk szervezett, mintegy 40 ezer főnyi Asszír milícia is.[51] A következő évben Fejszál meghalt és fia,Gázi követte. Gázi a náci Németország csodájaként támogattaBakr Szidki tábornok puccsát, aki elkergette a polgári kormányt és katonai igazgatást vezetett be. Gázi 1939-ben autóbalesetben meghalt és négy éves fia,II. Fejszál követte a trónonAbd al-Ilah herceg (Gázi unokatestvére és sógora) régenssége mellett).[52]
Az 1927-ben felfedezett kirkuki olajmezőt 1934-ben kezdték el kitermelni, amikor elkészült az olajvezeték a Földközi-tengerig. Az iráni határon lévő Naft Khana-i mező kitermelése már 1927-ben megkezdődött, de csak kis mértékben, hazai felhasználásra.
A szunniták politikai dominanciája miatt sorra lázadtak fel az asszírok, ajeziditák és a síiták, de felkeléseiket brutálisan leverték. Bakr Szidki első államcsínyét további puccsok követték, a politikai instabilitás 1941-ben érte el csúcspontját. Ebben az évben Abd al-Ilah kormányát az Arany négyszög nevű, magas rangú katonatisztekből álló csoport döntötte meg, akik a náci Németországgal szimpatizáltak. Az új rezsimet a britek (asszír és kurd segítséggel) egy alig egy hónaposháborúval felszámolták. Irakot aztán bázisként használták fel a Vichy-féle Franciaország szíriai mandátuma elleni támadáskor, illetve az Irán elleni brit-szovjet közösoffenzíva idején.[53]
Irak 1945-ben csatlakozott azENSZ-hez és alapító tagja volt azArab Ligának.
1948 januárjában a kommunisták támogatásával erőszakos tömegdemonstrációkra került sor Bagdadban, követelve a Nagy-Britanniával való szerződés felmondását. A tiltakozásoknak csak akkor szakadt vége, amikor májusban Irak belépett azarab-izraeli háborúba és bevezették a hadiállapotot.
1958 februárjábanHusszein jordán király és Abd al-Ilah iraki régens javasolta a két Hásimita monarchia egyesülését, hogy ezzel válaszoljanak az Egyiptom és Szíria uniójával létrejöttEgyesült Arab Köztársaság megalakulására.Núri asz-Szaid miniszterelnök Bagdadba hívta a kuvaiti emírt, hogy tárgyaljanak az állam csatlakozásáról, ami ellen Nagy-Britannia hevesen tiltakozott (Kuvait ekkor még brit protektorátus volt). Irak Kuvait kérdésében elszigetelődött és a népszerűtlen miniszterelnök további politikai elnyomással igyekezett elejét venni a belső tiltakozásoknak.
1958. július 14-én az egyiptomiNasszert példaképüknek tekintő tisztek egy csoportja (az ún. "négy ezredes")Abd al-Karím Kászim ésAbd asz-Szalám Árif vezetésével államcsínyt hajtott végre és megdöntötte a monarchiát. Kikiáltották a köztársaságot és felmondték a részvételt a Jordániával közösArab Föderációban.
A forradalom nasszerista volt, vagyis erős antiimperialista, antimonarchista és szocialista színezettel bírt.[54][55] A puccs során több korábbi vezetőt meggyilkoltak, többek között II. Fejszál királyt, Abd al-Ilah régenst, Núri asz-Szaid miniszterelnököt, valamint a királyi család több tagját.[55] Megcsonkított holttestüket végigvonszolták Bagdad utcáin.[56][55]
Abd al-Karím Kászim nacionalista nézeteket vallott, azt hirdette, hogy Irak népe egyetlen nemzethez tartozik, amelybe etnikumtól és vallástól függetlenül beletartoznak az arabok, kurdok, asszírok, jazidiak, türkmének egyaránt. Elképzelése szerint az iraki identitás az ősi mezopotámiai civilizációkban, Sumér, Akkád, Babilon és Asszíria birodalmaiban gyökerezik.[57] Az állam új címereSamas mezopotámiai napisten szimbólumát követte, szocialista elemeket is tartalmazott, de tudatosan kerülte a pánarab szimbolikát.[58]
Kászim katonai kormányzást vezetett be és a nagybirtokok feldarabolásával hozzákezdett a földreformhoz.[59][60] A vallási kisebbségeknek vallásszabadságot biztosított és eltörölte a zsidókat sújtó megkülönböztetéseket.[61][62] Bár politikájában sok tekintetben Nasszert követte, Kászim nem akarta, hogy Irak csatlakozzék Egyiptom és Szíria uniójához, az Egyesült Arab Köztársasághoz (EAK). A következő évben a hadsereg nasszerista tisztjei Abd al Váhab al-Savaf vezetésével Moszulban fellázadtak, követelve az EAK-hoz való csatlakozást, de a kormányerők gyorsan legyőzték őket.[58]
1959-ben Irak kilépett aBagdadi paktumból (Irak, Irán Pakisztán, Törökország és Nagy-Britannia szovjetellenes katonai szövetségéből) és közelebbi kapcsolatokat kezdett kiépíteni a Szovjetunióval; emiatt viszonya a nyugati országokkal feszültté vált.[58][63] Amikor Kuvait 1961-ben önállóvá vált, Kászim kijelentette, hogy Irakhoz kell tartoznia (Kuvait 1899-ig a Bászrai vilajet része volt, amikor a britek elszakították a Kuvaiti protektorátus létrehozásakor).[63] A britek katonákat küldtek az iraki-kuvaiti határra és Kászim kénytelen volt visszakozni.[63]
1961-ben aMusztafa Barzani vezette nacionalistaKurdisztáni Demokrata Párt fegyveres felkelést indított, önálló kurd államot követelve.[58] A kormányerők többször is összecsaptak a felkelőkkel, de döntő győzelmet nem tudtak elérni és a felkelésháborúvá eszkalálódott, amely egészen 1970-ig tartott.[58]
1963 februárjában az ún.ramadáni forradalom során azAhmed Haszan al-Bakr és Abd asz-Szalám Árif vezetteBaasz Párt államcsínnyel átvette a hatalmat, Kászimot pedig meggyilkolták. A párt ugyanakkor Szíriában is uralomra jutott és a szír hadsereg már júniusban jelentős erőkkel (6 ezer katonával, tankokkal és repülőgépekkel) segítette az iraki kormányerők kurdok elleni akcióját. Novemberben az akkor már államelnök Abd asz-Szalám Árif fivére,Abd ar-Rahmán Árif tábornok és a hadsereg nasszerista szárnya segítségével puccsal átvette a hatalmat és al-Bakrot bebörtönözték. 1964 februárjában a kurdok elleni háborúban fegyverszünetet hirdettek.
1966 áprilisában Abd asz-Szalám Árif helikopterbalesetben életét vesztette és állam élén testvére követte, aki újabb hadműveletet indított a kurdok ellen, de Barzani erői a Handrin-hegyi csatában visszaverték támadását. Az 1967-es Izrael ellenihatnapos háború kudarcát követően a Baasz Párt 1968 júliusában puccsal visszavette a hatalmat.Ahmed Haszan al-Bakr ezúttal az államelnöki és a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnökének pozícióját foglalta el. A kurdok elleni újabb hadművelet a belső hatalmi viszályok és Iránnal való egyre feszültebb viszony miatt 1969-ben kifulladt, ezért - miután a két fél legalább 100 ezer főt vesztett és egyikük sem tudott jelentős előrelépést tenni - 1970-ben békét kötöttek. A kurdok szélesebb autonómiát kaptak és képviselőik bekerültek a kormányzati szervekbe.[64] Az iraki kormány a megegyezés ellenére arabosítási programot indított az olajban gazdag kirkuki régióban. 1974-re a felek közötti feszültség ismét fegyveres konfliktusig eszkalálódott, kitört amásodik kurd háború. A következő évben Bagdad és Teherán lezárta korábbi, aSatt el-Arabra vonatkozó területi vitáit és Irán beszüntette a kurdok támogatását. A kormányerőknek ezt követően sikerült leverniük a kurd felkelést.[65][66]
Szaddám Husszein a nők oktatását támogató gyűlésen (1970-es évek)
1979 júliusában az beteg és egyre inkább háttérbe szoruló Ahmed Haszan al-Bakrt második embere,Szaddám Husszein lemondatta, amikor az elnök uniós szerződést akart aláírni Szíriával. Szaddám mind az államelnöki, mind a Forradalmi Tanács elnöki pozícióját felvette és politikai tisztogatásokkal erősítette meg helyzetét a Baasz Pártban.
Ugyanebben az évben Iránban győzött aziszlamista forradalom. Bagdad először üdvözölte az általuk is gyűlöltPahlavi sah bukását, de amikorHomeini ajatollah az iraki síitákat felkelésre szólította fel, azok pedig megpróbálták meggyilkolniTarik Aziz miniszterelnök-helyettest, a két ország viszonya megromlott. Irán külpolitikai elszigeteltségében és a forradalom okozta belső káoszban bízva, valamint területi igényekkel is fellépve, Szaddám Husszein kirobbantotta a nyolc évig tartó véresirak-iráni háborút. Az iraki hadsereg 1980. szeptember 22-én előzetes figyelmeztetés nélkül betört Irán területére. A forradalmi Teheránnal kimondottan ellenséges viszonyban lévő Egyesült Államok Szaddám Husszeint támogatta.[67] Az iraki erők csak limitált sikereket arattak, az irániak néhány hónapon belül megállították őket, 1982 nyarára visszafoglalták a megszállt területeket és a következő hat éven keresztül Irán volt az aktívabb fél.[68] A mintegy félmillió áldozatot követelő, gazdaságilag is rendkívül sokba kerülő állóháború 1988-ig tartott, amikor az ENSZ közvetítésével megkötötték a fegyverszünetet és a fegyveres erők visszatértek a korábbi határaik mögé. AZ utolsó hadifoglyok átadására csak 2003-ban került sor.[68][69]
A konfliktust gyakran hasonlították az első világháborúhoz:[70] ugyanúgy jellemző volt rá a szögesdrót-akadályokkal megerősített lövészárok-háború, a géppuskafészkek fontos szerepe, a szuronyrohamok és az irakiak által használt vegyi fegyverek (mustárgáz) bevetése.
Kuvait iraki tartománykéntSzétlőtt iraki tankok az Öbölháborúban
A háború során Irak 14 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, amelyet jelentős részben Kuvaittól vett fel. Bagdad kérte az adósság elengedését, vagy legalább az olajkitermelés visszafogását, hogy a magasabb olajárral megnövelhesse bevételeit, de Kuvait visszautasította kéréseit. Emiatt - és mert Kuvaitot Bagdad mindig is iraki földnek tekintette - Szaddám Husszein 1990 augusztusában elrendelte a szomszéd országmegszállását. Novemberben azENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította Irakot erői visszavonására, ellenkező esetben engedélyt adott bármely országnak az Irakkal való katonai fellépésre. Amikor a felszólításnak nem tettek eleget, 1991. január 17-én kitört azÖbölháború, amelyet elsősorban azEgyesült Államok, valamint szövetségesei (főleg Szaúd-Arábia, Nagy-Britannia és Egyiptom) vívott Irak ellen. A háborúban becslések szerint 20-50 ezer iraki katona esett el, míg a koalíció oldaláról 292 volt az áldozatok száma.[71][72] A háború egy év múlva, 1992 feburárjában ért véget Kuvait függetlenségének visszaállításával.
Röviddel a háború kitörés után, 1991 márciusában lázadások törek ki a síiták lakta Dél-Irakban, amit északon kurd felkelés követett. Szaddám Husszein határozottan, eszközökben nem válogatva reagált a rezsim létét fenyegető veszélyre, a kurdok ellen vegyi fegyvereket is bevetett. Az elitKöztársasági Gárdát is felhasználva néhány hét alatt leverte a felkeléseket, de ez alatt több tízezren vesztették az életüket, kétmillióan pedig elmenekültek otthonaikból. A rend helyreállítása során deportálták a Tigris és az Eufrátesz lápvidékén élő mocsári arabokat és felgyorsították a mocsarak lecsapolását.
Az Öbölháború során az ENSZ gazdasági szankciókat is kivetett Irakra, amely magába foglalta a gyógyszerek és élelmiszerek kereskedelmének tilalmát is. A szankciók a háború lezárása után is fennmaradtak, mert feloldásukat a "tömegpusztító fegyverek" leszereléséhez kötötték.[73]
A háborús pusztítások és a 2003-ig tartó kereskedelmi embargó következtében becslések szerint 2005-ig fél- és másfél millió közötti 14 év alatti gyermek halt meg, részben olyan betegségekben amelyek 1990 előtt szinte ismeretlenek voltak Irakban: leukémia (valószínűleg a szegényített uránlőszer részecskéivel szennyezett talaj miatt), alultápláltság, vitaminhiány,tífusz,kolera és egyéb fertőzések következtében. A megelőzést és a kezelést megnehezítette a vízellátó és szennyvízelvezető rendszerek megsemmisülése, a kórházak és az iraki gyógyszeripar lebombázása. Az ENSZ iraki diplomáciai képviselői és humanitárius koordinátorai, Denis Halliday és Hans-Christof von Sponeck tiltakozásul lemondtak tisztségükről. Halliday az embargót népirtásnak nevezte. Az embargó következményeinek enyhítése érdekében az ENSZ 1995-ben bevezette az olajért élelmiszer programot, amely 2003 januárjáig tartott.
Ennek ellenére Bagdad ellenállt a fegyverellenőrzési törekvéseknek. 1998 novemberében a Richard Butler vezette bizottság kivonult az országból, mert a helyi hatóságok nem működtek együtt[74] EmiattBill Clinton amerikai elnök elrendelte a kormányzatai és katonai létesítmények bombázását; amely 2002-ig tartott. Ebben az évben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a 19. iraki határozatát (1441-es határozat), amely „komoly következményekkel” fenyegetett ha Bagdad nem engedi be a tömegpusztító fegyver-ellenőröket. Szaddám Husszein elfogadta a határozatot de aHans Blix (aNemzetközi Atomenergia-ügynökség korábbi elnöke) által vezetett bizottság nem találta nyomát nem megengedett fegyvereknek.
Az amerikai külpolitikának már az Öbölháború óta célja volt a Szaddám-rezsim megdöntése, amely 1998-ban kongresszusi rendeletben is megnyilvánult. Aziraki felszabadítási törvény kimondta, hogy "az Egyesült Államok politikájának célja kell hogy legyen a iraki Szaddám Husszein vezette rezsim hatalomból való eltávolítására irányuló erőfeszítések támogatása, valamint egy demokratikus kormány létrejöttének elősegítése, amely felváltaná a jelenlegi rendszert."
A Blix-bizottság jelentésének ellenére az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tömegpusztító fegyverek rejtegetésével vádolta Irakot, majd 2003 március 20-án katonaitámadást indított az ország ellen. A nemzetközi koalíció (amelyhez a fenti két országon kívül Ausztrália, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország adott viszonylag jelentős, és sok más állam - köztük Magyarország - kisebb kontigenseket) erői április 9-én bevonultak Bagdadba. 2003 májusábanGeorge W. Bush amerikai elnök befejezettnek nyilvánította a nagyobb harci műveleteket, és Irakot megszállási zónákra osztották fel. Tömegpusztító fegyvereket nem találtak.
Az invázió áldozatainak száma több szempontból vitatott. A magánkezdeményezésűiraqbodycount szerint legalább 62 ezer[75] civil áldozatot követelt a katonai beavatkozás. AThe Lancet orvostudományi magazin tanulmánya 100 ezer polgári áldozatot említ. Az Egyesült Államok szerint körülbelül ezer polgári személy halt meg a szövetségesek tűzében, valamint 7000 ellenállót és terroristát öltek meg. Más becslések alapján 10 ezren vesztették életüket az amerikai katonák által és további 20 ezren az ellenállók és a terrorista támadások miatt. Egy 2006 októberében közzétett tanulmány szerint az inváziót követően több mint 650 ezren haltak meg (teljes iraki népesség 2,5 %-a).[76]
Az iraki megszállási övezetek (2003)Amerikai katona iraki fiút motoz (2011)
A háború befejezését követően Irak amerikai (pontosabban koalíciós) megszállás alá került. Szaddám Husszein áprilisban elmenekült és hónapokon keresztül bujkált, míg 2003. december 13-án el nem fogták, majd kivégezték.
Az országot ideiglenes amerikai kormányzók irányították, míg 2005 januárjában meg nem választották az alkotmányozó nemzetgyűlést, amely elkészítette az új alkotmányt; ennek alapján 2005 decemberében már parlamenti választást tartottak.
A megszálló erőkkel szemben már a kezdetektől fogva ellenálló csoportok szerveződtek, amelyek rendszeresen támadták a nyugati katonákat, valamint az új - többségében síita és kurd - iraki kormány katonáit és hivatalnokait. AzAl-Káida is megjelent az országban ésAbu Muszab al-Zarkávi vezetésével terrortámadásokat (bombatámadásokat, túszejtéseket, gyilkosságokat) hajtott végre. Al-Zarkávit 2006 júniusában megölték, de a felkeléshez így is sok - elsősorban szunnita - korábbi kormánykatona, Baasz-párti tisztviselő, külföldi dzsihádista csatlakozott. Legaktívabbak a Bagdadtól északra fekvő ún. szunnita háromszögben voltak.
A felkelők támadásai 2006 végéig fokozatosan egyre gyakoribbá váltak.[77] 2006 februárjában szándékos provokációként felrobbantották azal-Aszkari mecsetet, a síiták egyik legszentebb helyét, ami szunnita-síita polgárháborút váltott ki a két felekezet militáns csoportjai között.[78] Októberben bejelentették, hogy megalakult az Iraki Iszlám Állam szervezete, amelynek célja a kormány megdöntése és iszlamista állam alapítása. A síita milíciák (közülük néhány a kormányhoz kapcsolódott) válaszul megtorló akciókat hajtottak végre a szunniták ellen. Az erőszak egyre jobban eszkalálódó ördögi körében a szunnita felkelők támadásait a síita milíciák bosszúja követte, gyakran síita halálosztagok formájában. 2007-2008-ban újabb amerikai csapatokat vezényeltek Irakba, ami némileg csökkentette az erőszak szintjét; az amerikaiak 2011-es kivonulása után azonban újra fellángolt a konfliktus.[79]
Az amerikai csapatok 2011-es kivonását követően a polgárháború kiújult és aszíriai polgárháború átterjedt Irakra is. 2013-ra a felkelés országos szintű háborúvá eszkalálódott, a bagdadi kormányt különböző frakciók (elsősorban radikális szunniták) támadták.
AzIszlám Állam (ISIS) 2013-ban megtámadta Irakot és megszállta majdnem az egész Al Anbar kormányzóságot (Fallúdzsa, Al Kaim, Abu Graib ésRamádi városokat).[80][81]Tikrit,Moszul és Ninive tartomány nagy része, valamint Szalahuddin, Kirkuk és Didzsala tartományok egyes részei a 2014. júniusi offenzíva során kerültek a lázadó erők kezére.[82] Az ISIS a 2014 augusztusi offenzíva során Sindzsart és számos más várost is elfoglalta, de a kurdpesmergák és a Népvédelmi Egységek 2014 decemberében indított szindzsari offenzívája megállította őket. A háború 2017 decemberében a kormányerők győzelmével ért véget.[83]
Függetlenségpárti tüntetés Kurdisztánban (2017)
Eközben 2016 áprilisában több ezer tüntető nyomult be a parlament épületébe, mert a képviselők nem szavazták meg az új kormány minisztereit.[84]
A központi kormány és a kurdisztáni régió között a 2017. szeptemberi kurdisztáni függetlenségi népszavazás miatt kialakult feszültségek októberben fegyveres konfliktussá eszkalálódtak. A konfliktus eredményeként a kurdisztáni régió a konfliktus előtt általa irányított területek ötödét elvesztette és kénytelen volt törölni a népszavazás eredményét.
2018-2019-ben Bagdadban és más iraki nagyvárosokban, főként a központi és déli tartományokban tiltakozások robbantak ki a rossz gazdasági helyzet és az állami korrupció miatt; a zavargásokban közel százan életüket vesztették.[85]
2021 novemberében sikertelen merényletet kíséreltek megMusztafa al-Kadhimi miniszterelnök ellen.[86]
A 2021-es választásokonMuktada asz-Szadr Szadrista Mozgalma kapta a legtöbb szavazatot, de a pártok képtelenek voltak stabil kormánykoalíciót alakítani, ami tizenegy hónapig tartó politikai válsághoz vezetett.[87] A 2022 októberében megismételt voksolásonAbdul Latif Rasifot választották Irak új elnökének, a miniszterelnök pedigMohammed Sijá al-Szúdáni lett.[88]
↑Murray, Tim.Milestones in Archaeology: A Chronological Encyclopedia. Bloomsbury Academic, 454. o. (2007).ISBN 978-1-57607-186-1
↑Edwards, Owen."The Skeletons of Shanidar Cave". Smithsonian (2010)
↑Edwards, Owen (March 2010). "The Skeletons of Shanidar Cave". Smithsonian. Retrieved 17 October 2014.
↑abRalph S. Solecki, Rose L. Solecki, and Anagnostis P. Agelarakis (2004). The Proto-Neolithic Cemetery in Shanidar Cave. Texas A&M University Press. pp. 3–5.ISBN 9781585442720.
↑Carter, Robert A. and Philip, Graham Beyond the Ubaid: Transformation and Integration in the Late Prehistoric Societies of the Middle East (Studies in Ancient Oriental Civilization, Number 63) The Oriental Institute of the University of Chicago (2010)ISBN 978-1-885923-66-0 p.2, athttp://oi.uchicago.edu/research/pubs/catalog/saoc/saoc63.htmlArchiválva 2013. november 15-i dátummal aWayback Machine-ben.; "Radiometric data suggest that the whole Southern Mesopotamian Ubaid period, including Ubaid 0 and 5, is of immense duration, spanning nearly three millennia from about 6500 to 3800 B.C".
↑Inanna: Queen of Heaven and Earth: Her Stories and Hymns from Sumer. New York City, New York: Harper&Row Publishers, 118–119. o. (1983).ISBN 978-0-06-090854-6
↑ab{{cite book | author=Steven C. Hause, William S. Maltby |title=Western civilization: a history of European society | url=https://archive.org/details/westerncivilizat0000haus | url-access=registration |publisher=Thomson Wadsworth |year=2004 |page=76 |isbn= 978-0-534-62164-3 |
↑Glubb, Sir John Bagot.Syria, Lebanon, Jordan. Thames & Hudson, 34. o. (1967).OCLC585939
↑Ceylan, Ebubekir.The Ottoman Origins of Modern Iraq: Political Reform, Modernization and Development in the Nineteenth Century Middle East. London: I.B. Tauris, 45–53. o. (2011)
↑Ceylan, Ebubekir.The Ottoman Origins of Modern Iraq: Political Reform, Modernization and Development in the Nineteenth Century Middle East. London: I.B. Tauris, 121. o. (2011)
↑Reich, Bernard.Political leaders of the contemporary Middle East and North Africa: A Bibliographical Dictionary. Westport, Connecticut, USA: Greenwood Press, Ltd, 1990. Pp. 245.
↑Ibrahim, Ellen Knickmeyer and K. I.. „Bombing Shatters Mosque In Iraq”,The Washington Post, 2006. február 23.. [2011. február 14-i dátummal azeredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. december 3.)
Masalha, N..Faisal's Pan-Arabism, 1921-33, 679–693. o. (1991. október 1.)
Broich, John.Blood, Oil and the Axis: The Allied Resistance Against a Fascist State in Iraq and the Levant, 1941 (Abrams, 2019).
de Gaury, Gerald.Three Kings in Baghdad: The Tragedy of Iraq's Monarchy, (IB Taurus, 2008).ISBN 978-1-84511-535-7
Elliot, Matthew.Independent Iraq: British Influence from 1941 to 1958 (IB Tauris, 1996).
Fattah, Hala Mundhir, and Frank Caso.A brief history of Iraq (Infobase Publishing, 2009).
Franzén, Johan. "Development vs. Reform: Attempts at Modernisation during the Twilight of British Influence in Iraq, 1946–1958,"Journal of Imperial and Commonwealth History 37#1 (2009), pp. 77–98
Kriwaczek, Paul.Babylon: Mesopotamia and the Birth of Civilization. Atlantic Books (2010).ISBN 978-1-84887-157-1
Murray, Williamson, and Kevin M. Woods.The Iran-Iraq War: A military and strategic history (Cambridge UP, 2014).
Silverfarb, Daniel.Britain's informal empire in the Middle East: a case study of Iraq, 1929-1941 ( Oxford University Press, 1986).
Silverfarb, Daniel.The twilight of British ascendancy in the Middle East: a case study of Iraq, 1941-1950 (1994)
Silverfarb, Daniel. "The revision of Iraq's oil concession, 1949–52."Middle Eastern Studies 32.1 (1996): 69-95.
Simons, Geoff.Iraq: From Sumer to Saddam (Springer, 2016).
Tarbush, Mohammad A.The role of the military in politics: A case study of Iraq to 1941 (Routledge, 2015).
Tripp, Charles R. H..A History of Iraq 3rd edition. Cambridge University Press (2007)
Ez a szócikk részben vagy egészben aHistory of Irq című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
_(14766210391).jpg)
.jpg)
.svg)
.jpg)
