A háború képei, fentről:Gázálarcot viselő iráni katona egylövészárokban • Iráni katonák ünnepelnekHorramsahr felszabadítása után, középen vélhetően még gyerekkorú katona áll. •Donald Rumsfeld ésSzaddám Huszein találkozójaBagdadban • Lángokban álló iráni olajkút az amerikai haditengerészet „Nimble Archer” fedőnevű hadművelete után
A két ország között korábban is voltak határviták, ezek az1970-es években fegyveres összecsapásokhoz is vezettek, de a helyzet aszunnitaSzaddám Huszein hatalomátvétele és aziráni forradalom után változott meg drámaian. A két ország között vallási és etnikai ellentétek is fennálltak: Iránban aziszlámsíita ága került hatalomra és fennállt a veszélye, hogy aszunnita vezetésű Irak elnyomott síita többsége felkelést indít. Azirániak aperzsák leszármazottai és azindoeurópai népek sorába tartoznak, akárcsak akurdok. Nyelveik rokonságban állnak az Európában beszéltgermán,szláv ésújlatin nyelvekkel. Ezzel szemben az Irakot lakóarabok, amely az egészKözel-Keletnek többségi nemzete, asémi-hámi népek közé tartoznak, s eme etnikai ellentétek is már évszázadok óta jellemezték az itteni sémi és nem sémi népeket.[2] Az Iránban többséget alkotósíiták 1979-ben jutottak hatalomra Iránban, a forradalom vezetője,Homeini ajatollah korábban Irak síita részén élt emigrációban. A térséget potenciálisan destabilizáló iszlamista Irán megtámadását azAmerikai Egyesült Államok és aSzovjetunió sem ellenezte, és aPerzsa-öböl arab monarchiái is támogatták az iraki diktátor ambícióit, mivel ettől várták a forradalmi hullám elterjedésének megakadályozását.
1980.szeptember 22-én Irak hadüzenet nélkül, megelőző légicsapásokkaltámadta meg Iránt, majd szárazföldi erői átkeltek aSatt el-Arab–Arvand-Rud határfolyón, benyomultak a forradalomtól meggyengített ország területére, és elfoglaltákHorramsahr (Khorramsahr) határvárost ésHuzesztán tartomány délnyugati sávját. Az iráni csapatok első vereségeiértAbolhaszan Baniszadr elnököt tették felelőssé, aki1981.június 21-én lemondásra kényszerült és elmenekült az országból. Iránnak azonban sikerült viszonylag gyorsan újjászerveznie hadseregét, és1982 nyarára visszafoglalta az Irak által elfoglalt területeit (többek közöttHorramsár városát szörnyű vérveszteség árán). A háború következő hat éve lényegébenállóháború volt, amely módszereit tekintve azelső világháborúra hasonlított a legjobban. Ennek oka, hogy mind Irán, mind pedig Irak hadserege korszerűtlen volt mind fegyverzet, mind képesítés tekintetében. Az iraki hadsereg a háború után sem fejlődött sokat, mert a2003-asiraki háború során is rövid időn belül összeomlott az ellenállása a támadó amerikai, angol és egyéb csapatokkal szemben.
A megmerevedett frontokon a katonáklövészárkokat ástak,szögesdrót-akadályokat ésgéppuskafészkeket telepítettek, melyeket gyakran rohammal igyekeztek elfoglalni. Irak széles körben alkalmazott – nemcsak az iráni katonák, hanem sajátkurd kisebbsége ellen is –vegyi fegyvereket, elsősorbanmustárgázt.
A kurdok fegyveresei az önállóság reményében azirániak mellé álltak, ez okot/ürügyet adott Szaddámnak az ellenük való népirtásra (Anfal hadművelet), addig aziráni kurdok felkelését Szaddám támogatta. Irak konzervatív, radikális része, amely főként síitákból állt és rokonszenvezett Homeinivel, szintén csatlakozott az ellenséghez (ők is egy külön iraki síita állam létrehozását helyezték kilátásba iráni mintára). Iránból önkéntesmudzsáhedek, Huzesztán iráni tartomány arab lakosai álltak az iraki hadseregbe.
Az iraki hadsereghez egy brit jelentés szerint kb. 20 ezer arab önkéntes csatlakozott, akikEgyiptomból,Marokkóból,Tunéziából és Jordániából érkeztek. A jordániai vezetés nyíltan ösztökélte polgárait az irakiak melletti harcra, amely felért egy nyílt háborús részvétellel. Az önkéntesek többsége aziraki köztársasági gárdához került.[3]
Az iráni hadseregben harcoltak arab önkéntesek, akik szimpatizáltak Homeinivel, ezenkívül síita önkéntesekPakisztánból, Dél-Jemenből ésAfganisztánból.
Aszudáni kormány ráadásul közvetlen utasításra küldött harcoló egységeket az iraki hadseregnek Irán ellen, tehát Szudán kvázi részt vett a háborúban.
Éppen a kurdok jelenléte miatt félő volt, hogy a háború átterjedhet más államokra is, ahol jelentékeny számú kurd kisebbség él. Ilyen veszélynek különösenTörökország volt kitéve, ahol ma is számos függetlenségre törekvő kurd csoport működik.
Mindkét ország nagy mennyiségben vetett beballisztikus rakétákat. Pontatlanságuk miatt ezeket elsősorban egymás városaira lőtték ki (ez volt a „városok háborúja”), emellett gyakran támadták egymástartályhajóit is.
A hosszú ideig tartó háború súlyos emberveszteséggel járt, az iráni polgári és katonai veszteségeket 500 000 és 1 000 000 fő közé becsülik, míg Irak vesztesége elérte a 300 000 főt. A háború alatt vagy 200 ezer kurdot mészároltak le főként az iraki csapatok. Az iráni hadseregben jelentős létszámban harcoltak gyerekek, elsősorban 16 és 17 esztendős fiúk. Mintegy 100 ezer iráni gyerekkatona esett áldozatul a háborúnak. A két ország gazdasága, elsősorban olajiparuk, mely közös határuk közelében koncentrálódott, súlyos károkat szenvedett, Iraké például 500 milliárd dollár értékűt.
A veszteségek ellenére nem következett be lényeges változás a két ország közös határaiban, Irak nem tudott jelentős iráni területeket elfoglalni és Irán is csak komoly veszteségek árán tudta visszafoglalni a háború kezdetén elvesztett területeit - a konfliktus ebben is hasonlít az első világháborúra.[4] AzENSZBiztonsági Tanácsa számos alkalommal felszólította a két felet a harctevékenységek beszüntetésére, de erre csak1988.augusztus 20-án, az ENSZ BT. 598. számú határozatának[1] elfogadása után került sor. Az utolsó hadifoglyokat csak 2003-ban cserélték ki.[5]
Ez a szócikk részben vagy egészben azIran–Iraq War című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.