A rómaiak azi. e. 2–1. század során Illíria egész területét elfoglalták, és annak nagyobb északi részén alakították kiIllyricum, majd Dalmatia provinciát.
Az ókori szerzők zord országnak írták le – alkalmasabbnak azállattenyésztésre, mint anövénytermesztésre –, amelyhez a rómaiak csakbányái miatt ragaszkodtak. Nevét a feltételezések szerint a korabeli forrásokban egyébként nem említett, aLabeátiszi-tó környékén feltételezettillürök törzséről kapta. Az elmélet szerint azillír népnév a későbbiekben elterjedt a Nyugat-Balkánt benépesítő, rokon nyelvet beszélő népcsoportok egészére. Illírek voltak ahisztrónok(wd) (a róluk elnevezettIsztria területén), ajapodok(wd) a Szavosz (Száva) felső folyásánál, valamint aliburnok egészen a Titiosz folyóig (Krka). A liburnok voltak a rómaiak szerint a legjobb tengerészek,Octavianus később nekik köszönhetteactiumi győzelmét. A Titiosztól a Narónig (Neretva) terjedő terület, a mai Közép-Dalmácia adalmaták vagy delmaták földje volt, akikről később az egész tartomány a nevét kapta. A Narón folyónál, a mai Dél-Dalmáciában kezdődött az „igazi illírek” földje, legészakibb törzseik adaorszok, azardiaták és azautariaták voltak. Tőlük délre a Drilón folyóig (Drin), azaz a maiMontenegró és Észak-Albánia vidékén laktak apürák, adokleaták és alabeátok. Ettől keletre, a maiKoszovó területén adardánok hegyi népe élt. A Drilóntól dél felé egészen aGenuszosz folyóig agrabák, azillürök feltételezett törzse, ataulantok, azalbanok és aparthinok, kelet felé pedig amakedóniai határig azenkhelék, később apeneszták és több más hegyi törzsek területe húzódott (a mai Észak- és Közép-Albánia vidéke). Legdélibb, az epiruszi határvidéken élő csoportjaik közé tartoztak adasszaréták, azatintánok, abüllionok és azamantok.
Illíria területe nem esett egybe az illír törzsek által lakott valamennyi területtel, hiszenillír nyelvű népek éltek Illírián kívül is, egyrészt aKárpát-medence területén (pannonok ésazalok), másrészt Dél-Itáliában (japigok ésenotrusok).
A tengerparti területeken élő illírek nemcsak jó hajósok voltak, hanem félelmeteskalózok hírére is szert tettek. Az összes törzset egybefogó egységesállamot azonban sohasem tudtak alkotni.
Az Illír Királyság feltételezett területe és főbb települései Agrón uralkodásának végén, i. e. 231-ben (a mai országhatárok jelölésével)
Azi. e. 5–2. században a mai Észak-Albánia és Montenegró területén állt fenn az Illír Királyság, amelyet az egykori görög forrásokból is ismerünk. Első ismert uralkodója,Bardülisz feltehetően azenkhele törzsből származott, utódai az egymással vetélkedő délillír törzsekből kerültek ki. A bizonytalan származású, i. e. 356-tól uralkodóPleuratoszt i. e. 335-ben ataulantGlaukiasz követte a trónon. GlaukiaszDasszarétia királyával,Kleitosszal szövetkezett, de apélioni csatában alulmaradtNagy Sándorral szemben. A dardán területeket Makedónia bekebelezte, így az Illír Királyság fő hatalmi gócpontja a Glaukiasz kezén lévő partvidék lett.[1]Kasszandrosz makedón király i. e. 314-ben Glaukiasz királyságára támadt, elfoglalta az illír területek nagy részét, köztükEpidamnoszt ésApollóniát. Két évvel később azonbankerkürai segítséggel az illírek visszahódították területeiket.[2] Glaukiasz i. e. 302-ben bekövetkezett halálát követően a taulantok helyét más törzsek vették át az Illír Királyság feletti uralomban, a taulantok szállásterületének nagy részét pedigI. Pürrhosz épeiroszi király hódította meg.[3]
Az i. e. 3. század közepétől a feltételezhetőenardiata származásúII. Pleuratosz,Agrón és utódaik irányították a királyságot, amely ekkor a mai Északnyugat-Albánia, Nyugat-Montenegró és Dél-Dalmácia területét foglalta magában. Azi. e. 3. századtól az illíreknek új ellenséggel, a felemelkedő, balkáni hídfőállásait kiépítőRómával kellett szembenézniük. Agrón király özvegye,Teuta királyné követeiket is megölette. Ez idézte elő azelső római–illír háborút, melybenGnaeus Fulvius Centumalus ésLucius Postumius Albinus visszaállították Róma tekintélyét és Teuta királynét súlyos békefeltételek elfogadására kényszerítették (állandó hadisarc, a partvidék ésKerküra szigetének átengedése). A Róma elleni háborúk sorában az utolsó, az i. e. 168-asharmadik római–illír háborúban Róma legyőzteGenthiosz illír királyt, ezzel a királyság egykori területe római fennhatóság alá került. Genthiosz száműzött királyként halt megIguviumban.
A királyság fontos városai történetének korai, i. e. 4. századi szakaszábanPélion,Lükhnisz ésEugenum voltak, majd az i. e. 3. században nyugatra, az Adriai-tenger partvidékére tolódott királyság fő hatalmi centrumaLisszosz,Szkodra,Meteon,Rhizón ésUlkinion városai körül összpontosult. Időről időre a királyság fennhatósága kiterjedt a dél-illíriaiAlbanopolisz városára,Epidamnosz ésAmantia poliszaira, valamint északonPharosz szigetére.
Az illyricumi főváros,Salona romjai a maiSplit mellett.
Illíria számottevő stratégiai és gazdasági jelentőséggel bírt a birodalomban. Számos fontos kikötővárosa volt, belső részeiben pedigaranybányái. Innen indult aVia Egnatia nevű római út, amely Dyrrachium (a korábbiEpidamnosz) városától az Adriai-tenger menténBizánc(Byzantium) felé haladt. A harcias bennszülött lakosság a római hadsereg egyik fontos erőforrása volt. Azi. e. 1. század során a rómaiak a Neretvától északra eső partvidéket is fokozatosan meghódították. Az addigi Illíria mellett a meghódított területeken újabb protektorátusokat alakítottak ki (Dalmatia,Iapydia ésLiburnia).
Az utolsó illír felkeléstJulius Caesar fojtotta vérbe, aki utánOctavianusi. e. 35–33 között a még mindig kalózkodó japodokat, liburnokat és dalmatákat kiirtotta és területüket római provinciává tette. A korábbi négy protektorátus legnagyobb részétIllyricum provincia néven egyetlen tartományba olvasztotta. A volt Illyria protektorátus déli részét (a mai Albánia területét) ugyanakkorMacedonia provinciához csatolta. Mint rómaiközigazgatási fogalom Illyricum tehát ettől kezdve azIsztriától a Drilon folyóig, továbbá aSavus (Száva) ésDrinus (Drina) folyók közé eső terület volt, tehát nagyjából a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia és Montenegró. A provincia fővárosaSalona(Salonae) lett.
↑Ceka 2013:Neritan Ceka:The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013.ISBN 9789928407467
↑Pollo & Puto 1981:Stefanaq Pollo – Arben Puto:The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981.ISBN 071000365X
↑Wilkes 1992:John Wilkes:The Illyrians. Oxford; Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe,ISBN 0631146717
↑Zavalani 2015:Tajar Zavalani:History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies,ISBN 9781507595671
.svg)
.png)
