I. Lipót német-római császár, magyar király ésPfalz–Neuburgi Eleonóra hercegnő hetedik gyermekeként született "Karl Franz Joseph Wenzel Balthasar Johann Anton Ignaz" néven. Testvérei közül négyen érték meg a felnőttkort. Egyedüli életben maradt bátyja a későbbi királyJózsef volt. Károly főherceget – Józseffel ellentétben – a katolikusHabsburg-családban megszokott módonjezsuita szellemben neveltékAntal Flórián liechtensteini herceg irányítása alatt. Ennek hatására buzgón vallásos személyiség lett. Édesapja Károlyt a spanyol trónra szánta, mivel ott ebben az időszakban a gyermektelenII. Károly uralkodott és Károly által akarták aHabsburg-ház uralmát fenntartani azibériai királyságban.[1][2]
József főherceg, akit időközben apja halála miatt I. József néven császárrá választottak, csapataival elfoglalta az itáliai spanyol birtokok ésSpanyol-Németalföld nagy részét (a maiBelgiumot). Ez jelentősen megerősítette Károly helyzetét, azonban 1711-ben váratlan fordulat következett be. A fiúörökössel nem rendelkező József váratlan halála után Károlyt októberben VI. Károly névennémet-római császárrá választották és december 22-énMajna-Frankfurtban meg is koronázták. Károly így ismét egyesíthette volna a Habsburg területeket, amely viszont nem állt brit és holland szövetségeseinek érdekében és így az1714-esrastatti békében mégis le kellett mondania Spanyolországról. Ennek fejében viszont a spanyol örökségből megtarthattaDél-Németalföldet (a mai Belgiumot),Nápolyt,Szardíniát.[1]
III. Károly magyar király koronázása Pozsonyban, 1712. május 22.
Igyekezett Magyarországot aHabsburg Birodalomba minél jobban bekapcsolni, érvényesíteni próbálta a központi akaratot. Tanácsadó testületével Bécsből kormányzott, döntéseit a magyarkancellária közvetítette.1709–1723 közöttBudára és környékére,Tolna,Baranya ésSomogy megyékbe, a törököktől visszafoglalt Bánságba, aRákóczi-szabadságharc idején elpusztított Északnyugat-Magyarországra,erdélyi területre, de máshová is több százezer német parasztot telepített. Az utóbbi területeken a magyaroknak tilos volt a letelepedés. Ezeket a korlátozó intézkedéseket későbbMária Terézia – miután a magyar nemesek kiálltak mellette – részben feloldotta.
Uralkodása alatt került sor az állandó hadsereg felállítására és aPozsonyban működőHelytartótanács felállítására1723-ban. Aprotestánsok helyzetét az1731-ben kiadottCarolina resolutio szabályozta. Elrendelte a protestáns hitre térők szigorú büntetését, a protestánsok szabad vallásgyakorlatát a megengedett helyekre korlátozta, s bevezette adekretális esküt, amellyel a protestánsokat kizárta az állami közhivatalokból.
1716-ban meghalt egyetlen fia, és ettől kezdve alapvetően egy probléma megoldása foglalkoztatta, mégpedig a leányági örökösödés elismertetése. Az1703-banI. Lipót ésJózsef főherceg által létrehozott szerződést1713-ban hozták nyilvánosságra, mely alapvetően két fontos határozatot tartalmazott: Károly, illetve a későbbi uralkodók birtokainak oszthatatlanságát és az örökösödés kidolgozott rendjét, amely magába foglalta a leányági örökösödést is, ez utóbbiban azonban már Károly leányai,Mária Terézia ésMária Anna főhercegnők élveztek elsőbbséget József leányaival,Mária Jozefával ésMária Amáliával szemben.
5. § Ő legszentségesebb császári és királyi felsége férfiágának magvaszakadtával (mely magszakadást Isten legkegyelmesebben távol tartani méltóztassék) az öröklési jogon való utódlást e Magyarországban és koronájában, s az Isten segedelmével már visszaszerzett és visszaszerzendő ehhez tartozó részekben, országokban és tartományokban, felséges osztrák házának nőágára is és pedig első helyen a fentisztelt most uralkodó legszentségesebb császári és királyi felségnek.
6. § Azután, ennek magvaszakadtával, a néhai boldogult Józsefnek,
7. § S ezeknek is magvaszakadtán, a néhai dicső Lipótnak, császároknak s Magyarország királyainak ágyékából leszármazókra, és ezeknek törvényes, római katholikus, mind két nemü ausztriai főherczeg utódaira […] az előrebocsátott jog és rend szerint, feloszthatatlanul s elválaszthatatlanul, kölcsönösen és együttesen örökösödésileg birtoklandó más országaiban s tartományaiban is megállapitott elsőszülöttségi rendhez képest, uralkodás és kormányzás végett átruházzák.
– Részlet a Pragmatica Sanctiót beiktató 1723/II. törvénycikkből
III. Károly feltételezett portréja
Fiúörökös születése híján Károly egyre nagyobb erőket mozgósított aPragmatica sanctio elfogadtatására. E törvényétCsehország ésErdély után1723-ban a magyar rendiországgyűléssel is elismertette. A birodalom osztrák felén Károly egy uralkodói rendelettel szabályozta a trónöröklést, ezt Magyarországon nem tehette meg, hiszen a jogforrási hierarchiában a magasabban álló jogszabállyal (törvény) nem ellenkezhet az alacsonyabb jogszabály (rendelet), és az 1687. évi II. és III. tc-ek rögzítették a férfiág örökösödését és annak (osztrák, majd spanyol ágának) kihalta után visszaszáll a szabad királyválasztójog anemzetre. Tehát ezzel ellentétes (nőág örökösödését rögzítő) rendeletet nem hozhatott a király. Ezért volt szükség az országgyűlés összehívására és az ott történő törvényhozásra (1723. évi II. tc), amelyen Károly személyesen is megjelent. Az osztrák Habsburgok leányági örökösödését azonban az európai hatalmakkal is el kellett fogadtatni, ami már jóval lassabban haladt, mivel abban az időben a nemzetközi kapcsolatrendszert alapvetően a dinasztikus kapcsolatokon alapuló érdekek határozták meg. Károly hosszú, de eredményes diplomáciai manőverekbe kezdett.Angliát ésHollandiát azzal nyerte meg, hogy az 1731-es bécsi szerződésben kötelezte magát az1722-benOostendében megalakított, a tengeri hatalmak számára kereskedelmi riválist jelentőOsztrák Kelet-indiai Társaság feloszlatására. (A társaság ettől kezdve csak névleg létezett tovább, a francia forradalom nyomán teljesen eltűnt).[4] A poroszokat, akik abban segítették, hogy a birodalmi gyűlés a bajorok kivételével1732-ben elfogadja a Pragmatica sanctiót, Károly császár Berg hercegségének átadásával kötelezte le. Végül1735-benXV. Lajos francia királlyal is kiegyezett: Károly legidősebb leányának, Mária Teréziának férje,Ferenc István lotaringiai herceg lemondott aFranciaországgal határos családi birtokárólToszkána fejében.
APragmatica sanctio elismertetése után úgy tűnt, Károly mindent elrendezett, ésMária Terézia trónra kerülése nyugodt körülmények között zajlik majd le. Mint később azonban kiderült,Savoyai Jenő hercegnek lett igaza, aki kezdettől azt vallotta, hogy Mária Terézia utódlására nézve az erős hadsereg többet jelent, mint bármilyen szerződés.
Károly idősebb korában is szívesen vadászott. Egy ilyen, aMoson vármegyeiFéltorony mellett tartott vadászaton azonban megbetegedett (állítólaggyilkos galócát evett), s néhány nappal később,1740.október 20-án 55 éves korában váratlanul elhunyt. Halála felkészületlenül érte a birodalmat, s leánya,Mária Terézia főhercegnő trónra lépése csak az európai hatalmak jóindulatától függött.
„Római császár, és Német, Spanyol, Magyar, Cseh, Dalmát, Horvát s Szlavonországok stb. királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Brabant, Styria, Karinthia s Krajna herczege, Morvaország őrgrófja, Habsburg, Tirol és Görz grófja”
2. III. Károly. (1711–1740.), Szalay József; átdolgozó Baróti Lajos:A magyar nemzet története IV. kötet A Habsburg-házból való örökös királyok kora – A Habsburg-lotharingiai házból való örökös királyok kora, mek.oszk.hu - 1896–1898. (online kiadás: Arcanum, 2002ISBN 963 9374 26 1, MEK-be került: 2003)
_-_Presumed_portrait_of_Emperor_Charles_VI.png)
