Ahmed uralkodása során zajlott aRákóczi-szabadságharc. A szultán nem gondolt különösebbenII. Rákóczi Ferenc támogatására.I. József császár egy alkalommal kérte, hogy támadja hátba a kurucokat és a régi hódoltságbólBudáig hatalmas területeket engedett volna át a szultánnak. Ám még ez a kecsegtető lehetőség sem kellett Ahmednek – a Péter cár elleni reváns foglalkoztatta.[forrás?]
A szultán kortársa voltNagy Péter cárnak; az első uralkodónak, aki a keleti kérdéssel kapcsolatban következetesen törekedett a törökök gyöngítésére, sőt, Európából való kiűzetésére.[1] Ezzel összes utódának kijelölte azt az utat, amelyen az orosz tradicionális politikának haladnia kell.[1]
Ahmed tétlenül nézte azt a makacs küzdelmet, amely a cár ésXII. Károly svéd király között az északi hegemóniáért folyt.[1] Amikor pedig aPoltavánál vereséget szenvedett Károly török területre menekült, vendégszeretően fogadta.[1]Jóllehet ez a befogadás szabályos elfogás volt, mert miután a svéd csapatok maradványai bejutottak Moldvába, egy nagy csapat török harcban sokukat megölte, másokat foglyul ejtett. Az életben maradottak Magyarországra menekültek, ahol a kuruc hadsereghez szegődve a Habsburgok ellen harcoltak tovább. A következő években Károly vendéglátásának minősége mindig aszerint változott, hogy mennyi pénzt tudott fizetni ezért.[forrás?]
A szultán sokáig nem teljesítette a svéd király kívánságát: az oroszok elleni hadüzenetet.[1] Csak1711-ben indított háborút Péter ellen, akitBaltadzsi Mohammed nagyvezír aPruthingoványaiban seregével együtt bekerített.[1] Péter felesége, a későbbiI. Katalin cárnő azonban megvesztegette a nagyvezírt, aki a cárt szökni engedve helyreállította a békét.[1] A békében az1699-ben elveszettAzov visszakerült az Oszmán Birodalomhoz[1]és a cár biztosította a törököket, hogy a jövőben távol fogja magát tartani a lengyelek és kozákok ügyeitől.Konstantinápolyban mégis akkora volt az elégedetlenség, hogy majdnem a háború megújítására került sor.[forrás?] XII. Károly sem volt megelégedve az eredményekkel, de hiába próbálta a szultánt újabb háborúra rávenni.[1]
Újabb háborúra csak a svéd király eltávozása után,1714-ben került sor: mégpedigVelencével, amely nem érte be az1698-ban elnyert Moreával, hanemKorfura ésKrétára is áhítozott. Utóbbit még1669-ben vesztette el a tengeri köztársaság akandiai háborúban-.[1]Ahmed szerencsétlenségére több európai állam (aPápai állam,Portugália, aMáltai Lovagrend) is fegyveresen lépett fel ellene.1716-ban aHabsburg Birodalommal is konfliktusba keveredett, s aSavoyai Jenő vezette csapatok támadást indította a temesvári hódoltság felszámolására. Ahmed, aki korábban nem élt József ajánlatával, ekkor mégis úgy döntött, hogya török kiűzésekor elszenvedett vereségek revánsaként és a régi magyar, valamint horvát hódoltság legalább egy részének visszaállítása érdekében támadólag lép fel a belső magyar területeken. Azonban a háború mindjárt megsemmisítő vereséggel indult, mert apéterváradi csatában Savoyai szétzúzta a főerőket, s a török csapatok képtelenek voltak beljebb nyomulni magyar és horvát területen. Ahmed ekkor felvette a kapcsolatokat aII. Rákóczi Ferenc vezette emigrációval. Rákóczinak két és fél millió arany költségtérítést ígért hadjárathoz, valamint jelentős török, román és tatár erősítéseket, ha emigráns kurucokból új sereget szervez és betör Magyarországra. Rákóczi elindultFranciaországból Törökországba.1717-benNándorfehérvár újra az osztrákok kezébe került, ekkor Ahmed fel akarta gyorsítani az eseményeket azzal, hogy atatárokat ésMoldva vajdáját Erdélybe küldte, amelyek ha eljutnak aDunáig, akkor megoszthatnák a Habsburg erőket. Atatárok valóban betörtek, igen sokkuruccal együtt, barbár pusztításaik miatt azonban a lakosság nem csatlakozott hozzájuk, hiába igyekeztek a kurucok megnyerni őket ügyüknek. A tatár seregeket a román és magyar parasztok felkoncolták, és a törökök további súlyos vereségeket szenvedtek immár saját területükön.
Ahmed uralkodása alatt jó kapcsolatot tartott fennNagy-Britanniával.
Perzsia elleni háborúja viszont katasztrofálisan végződött, ami ajanicsárok felkeléséhez vezetett. Így ugyanazok fosztották meg a tróntól1730.szeptember 12-én, akik feljuttatták rá. Helyére unokaöccsét,Mahmúdot tették.[forrás?]
A volt szultán hat évvel később,1736.július 1-jén halt meg börtönében.
