II. Paszkál (Bleda,1050 körül –Róma,1118.január 21.) néven lépett akatolikus egyház élére a történelem 160.pápája. EredetilegRaniero di Bleda néven született.1099-ben szentelték fel, és közel tizenkilenc éven át irányította aSzentszék politikáját. Hosszú pontifikátusa során nagy népszerűségre tett szert egész Európában. Akeresztes háborúk tüzének fenntartásáért és főként azinvesztitúra gyakorlásának egyháziasításáért a krónikák az első utazó egyházfőként emlegették. A középkori keresztény világ több országába is személyesen látogatott el, ezzel széles körben elvetve a reformok magvait.
Hozzávetőleg1050 körül látta meg a napvilágot a kicsinyBleda (Forlì) városában,Ravennától nem messze. Szülei, szegénységük ellenére fontosnak tartották a vallásos neveltetést, ezért már gyermek korában egy közeli bencéskolostorba adták. Raniero gyorsan fejlődött, és hamar megtanulta az egyház alapvető szabályait. Leginkább tiszta természetével, szeretetreméltó lényével tűnt ki társai közül. HamarosanCluny városába került, ahol a reformok szellemében nevelkedett tovább. Húszévesen már a kolostor gazdasági ügyeinek egyik fő intézője volt. Ebben a minőségében indult el előszörRómába, ahol olyan nagy hatást tettVII. Gergelyre, hogy az egyházfő rábeszélésére végül a pápai udvarban maradt.1080 körül Gergely aSan Clemente-bazilika címzetesbíborosává szentelte fel.II. Orbán pápa idejébenSpanyolország pápai követe volt. Amikor Orbán alig egy héttelJeruzsálem keresztes kézre kerülése után meghalt, akonklávé a San Clemente-bazilikában gyűlt össze. Aklérus egyöntetűen Ranierot választotta meg az egyház következő vezetőjének. A megtiszteltetést először nem akarta elfogadni Raniero, és nem minden alap nélkül arra hivatkozott, hogy szerzetesi évei alatt nem készült fel a világi papság gondjainak irányítására. Mégis legközelebbi barátai rábeszélték a trónra, és így1099.augusztus 13-án aSzent Péter-bazilikában pápává koronázták.
Miután Raniero fejére tették a pápaitiarát felvette a II. Paszkál nevet, és ünnepélyes beszédében kiemelte tiszteletétHildebrand bíboros reformpolitikája iránt, és ígéretet tett, hogy elődjei nagy áldozatokkal kiharcolt reformjait tovább fogja erősíteni illetve építeni. Az egyházfő beszéde tehát egyértelmű iránymutatás volt Európának, és főként aIV. Henrik vezetteNémet-római Birodalomnak. A német-római udvarban nem fogadták kitörő lelkesedéssel az újabb reformpárti pápát, de immár sem acsászár semIII. Kelemen ellenpápa nem tudott elegendő támogatást gyűjteni a megújuló egyház vezetője ellen. Kelemen egyébként pár hónappal Paszkál trónra lépése után meghalt. A klérus reformellenes német ága Kelemen után még három ellenpápát választott meg Paszkál ellenében.1100-banTheoderichet,1102-benAlbertet és végül1105-ben aIV. Szilveszter néven fellépő Maginulfot. A császári udvar által is támogatott ellenpápák hatalma azonban valójában Kelemen halálával véget ért. Az első kettő uralkodását maga Paszkál levele szakította meg, és a szentatya kérésére egy monostorba vonultak vissza bűnbánatra. Míg Szilveszternek nem volt jelentős tábora. IV. Henrik, a hajdan oroszlánként küzdő uralkodó sem akart újabb csatába bonyolódni aLateránnal. Orbán uralma óta ráadásul a trónörökös,V. Henrik is szembeszállt apjával az invesztitúra kérdésében. Az elszigetelt császár azonban makacs volt, és nem akart lemondani az egyházi beiktatás jogáról. Ezért aztán Paszkálkiközösítette. Henrik1106.augusztus 7-énLiège városában halt meg.
IV. Henrik halála után a reformpárti klérus úgy gondolta, hogy a Gergely által elindított folyamatoknak végre sikerül pontot tenni a végére. HiszenI. Henrik,Angliakirálya,I. Fülöp,francia uralkodó ésKálmán,magyar király is megegyezett Paszkállal az invesztitúra kérdésében. És mivel V. Henrik az egyház bajnokaként garantálta a pápa jogait a német területeken, a klérus a reformok lezárását várta. De Henrik korábbi ígéreteit megszegve, egyre bátrabban osztotta szét az egyházi méltóságokat hívei között. Henrik trónöröklése utáni viselkedése egyre feszültebbé tette a kapcsolatot a Szentszék és az udvar között.1106 januárjában végül Henrik meghívta PaszkáltMainzba, az éves birodalmi gyűlésre, ahol többek között rendezni próbálták az invesztitúra kérdését. A gyűlés mindössze ígéreteket és megoldatlan kérdéseket eredményezett, ezért októberben Paszkál összehívott egy zsinatotGuastalla városába, majd1107 elejénTroyes-ba. Ezeken a zsinatokon Paszkál egyértelműen Henrik tudtára adta, hogy a laikus invesztitúra kérdésében a reformokhoz ragaszkodik. Tehát Henriknek le kell mondania erről a jogról. A császár úgy döntött, hogy számára idegen földön fogja lezárni ezt a vitát Paszkállal. Tekintélyes méretű sereggel kelt át azAlpokon, és követeket küldött előre Rómába, hogy ismertessék Paszkállal a feltételeket, és egyúttal a szertartásos császári koronázást is előkészítsék. A tárgyalások eredményeképpen született meg1111 februárjában aSutri konkordátum.
A megegyezés súlyos kötelezettséget vont mindkét félre. A megállapodásban Henrik lemondott az invesztitúra jogáról, és ígéretet tett az általa kinevezett főpapok visszahívására. Cserébe Paszkál lemondott azon közép-itáliai egyházi birtokokról, amelyeket mégNagy Károly idejében kapott aPápai Állam.1111.február 12-én a koronázás kitűzött napján hirdették ki nyilvánosan a konkordátum tartalmát. A megegyezés ellen azonnal lázadás tört ki, amelyet a hatalmuktól megfosztott németpüspökök éppúgy támogattak, mint a császár uralma alá kerülő itáliaiak. A zavargások közepette Henrik a pápával és a kúriával együtt a Lateránba zárkózott, és dühében börtönbe záratta Paszkált. Róma a császárpártiak és a pápa hívei közötti csata helyszínévé vált. Hatvanegy napon keresztül dúltak harcok a város utcáin, de amikor anormann hercegek is kudarcot vallottak, Paszkálnak be kellett látnia, hogy reménytelenné vált helyzete. Henrik fölényét kihasználva rávette a pápát, hogy elismerje invesztitúra-jogát, és a Szent Birodalom császárává koronázza. A koronázás után Henrik a pápa esküjét vette, hogy az semmiféle bosszút nem fog állni a történtekért, majd seregével visszavonult az Alpok mögé. A német seregek kivonulása után a közhangulat Paszkál ellen fordult, és a reformpárti klérus is elítélte az egyházfő engedékenységét. Ezért 1111 végénBécsben, egy zsinaton kiátkozta Henriket, majd1112-ben a Lateránba összehívott zsinaton semmisnek nyilvánította az erőszakkal kieszközölt szerződéseket.
Azelső keresztes háború Orbán pápa megnyerő prédikációja után indult útnak, és igen nagy sikereket ért el.1099.július 15-én magaJeruzsálem is a keresztesek kezére került. A szent város elestéről már Orbán nem értesülhetett, noha még életben volt akkor. Paszkál mindenben támogatta a keresztes hadjáratokat. Több körútján is buzdította a hívőket a részvételre. Pontifikátusa alatt alakult meg aJeruzsálemi Királyság, és hatására indult el az utolsó jelentős hadjárat az első keresztes háború során. Az1101-ben megindult harcokat a krónikák gyakran illetik agyávák hadjárata névvel, ugyanis javarészt olyanokból verbuválódott a sereg, akik a korábbi harcok elől haza menekültek vagy sosem utaztak Keletre. A keresztesek ugyan teljesítették esküjüket, hiszen felszabadították Jeruzsálemet és a Szent Sírt is. A harcok elültével sokan haza indultak. Paszkál rábeszélésére egy újabb sereg indult el Keletre, amelynek legfontosabb célja az volt, hogy az új királyságot megerősítsék. A hazatérteket a közvélemény gyávának nevezte, és sokakat családjuk kényszerített hadba, hogy ne maradjon szégyenfolt a család becsületén. Ráadásul a klérus is egyházi átokkal fenyegette azokat, akik esküjüket megszegve hazatértek aKözel-Keletről. A hadjárat jelentős része ugyan márKis-Ázsiában elpusztult aszeldzsuk törökök támadása alatt, mégis akik elérték Jeruzsálemet, jelentős szerepet játszottak a királyság megerősödésében.
A császári trónnal végleg megromlott Paszkál kapcsolata, amelyet tetőzöttMatilda toszkánai őrgrófnő halála1115-ben. A pápapárti Matilda utód nélkül halt meg, és egész birtokát az egyházra hagyta. Henrik azonban magának követelte a területet, hiszen Matilda az ő hűbérese volt. A császár elüldözte Paszkált Rómából, és amikor1118-ban visszatérhetett, pár nap múlvajanuár 21-én meghalt. A császársággal vívott harcok ugyan pontifikátusa alatt még nem értek révbe, érezhető volt, hogy az egyház lassan győzedelmeskedni fog az invesztitúra kérdésében.
