II. Miklós (Château de Chevron,990-es évek –Firenze,1061.július 27.) volt a 155.pápaSzent Péter trónján. Annak ellenére, hogy mindössze alig három éven keresztül vezette az egyházat, igen jelentős és hosszú távon is következményekkel járó pontifikátust tulajdonítanak neki.Miklós uralkodását a kortársak bátornak, merésznek és céltudatosnak nevezték. Ugyanakkor a feljegyzések alapján személyét a mélyen vallásos, megbocsátó, határozott és következetes jelzőkkel látták el.
Eredeti nevén,Gèrard de Bourgogne a maifranciaSavoie területén született,Chevron várában. Nemes családból származott, aminek megfelelően igen kiváló neveltetésben részesült. Mivel akkoriban egyedül a papok oktatták a nemesi ifjakat, így Gèrardnak sem volt nehéz az egyház bűvkörébe kerülni.
Aszeminárium elvégzése után aburgundiai származású papLiège-ben kanonoki rangot kapott, majd1046-banFirenzeérseki székébe iktatták be. Ebben az időben vált egyre ismertebbé neve arómai klérus körében, hiszen Gèrard érsek lelkes támogatója volt aHildebrand bíboros által megkezdett reformoknak. Több nevezetes zsinattal sikerült megfegyelmeznie a szétszórt firenzei egyházmegyét. Visszaszorította aszimóniát és azinvesztitúrát, valamint támogatta apapi nőtlenséget.
Ezen érdemek vezettek el addig, hogy amikorIX. (X.) István meghalt, Hildebrand és az időközben Rómában atusculumigrófok által egyházfővé tettX. Benedek uralmát ellenző papság őt támogassa a pápai trónon.
A csalással és a kánoni jogok áthágásával megválasztott Benedek híre eljutott tehát Hildebrand fülébe is. A bíboros éppenNémetországból tartott vissza az örök városba, amikorFirenzében megkapta a hírt az új pápáról. Hildebrand gyorsan döntött: Benedeket trónbitorlónak bélyegezte meg, majd elmentToszkána-Lotaringiahercegéhez,Godfridhoz, akinek támogatását kérte jelöltje, Burgundiai Gèrard mellett. Miután hosszas egyezkedések után Godfrid, Itália legbefolyásosabb világi ura beleegyezett a firenzei érsek támogatásába, Hildebrand meggyőzte a római klérus nagy részét Gèrard alkalmasságáról, és legátust küldöttÁgnes császárnéhez, hogy adja ő is áldását az újonnan megválasztandó egyházfő személyére.
Miután a bíboros minden támogatást megszerzett Gèrardnak,1058 decemberébenSiena városában zsinatot hívott össze, amelyen szabályosan pápává választották Gèrardot, aki felvette aII. Miklós uralkodói nevet.
A hivatalosan elismert egyházfő hamarosan jelentékeny had élére került, amelyeket támogatói küldtek neki. Miközben Róma felé haladtak,MiklósSutriban zsinatot tartott, amelyen megfosztottákX. Benedeket hivatalától, és kiátkozták az egyházból. A zsinaton részt vett Godfrid herceg és az udvarikancellár,Parmai Guibert is. Az erős sereg1059-ben elérte Rómát, és kiűzte onnan Benedeket minden támogatójával együtt. Az ellenpápaGalera erős várába menekültMiklós elől.
1059.január 24-én Rómában a hagyományos ceremónia keretébenMiklós fejére helyezték atiarát. Ugyan sikerült megszerezni a legfőbb hatalmat, és a császár támogatását is,Miklós gyorsan végére akart járni a Benedek-ügynek. Dél-Itália mindig is kemény diónak bizonyult a császári erők számára is, ezért a szentatya úgy döntött, hogy új szövetségeseket kell keresni. Ezért megbízta Hildebrandot, hogy keresse fel a vidéket jól ismerő, harcosnormannok urait, és próbálja megnyerni őket Benedek ellen.
A bíboros elismerteAversai RichárdgrófotCapua hercegének, amelynek hatására Richárd normann csapatokat adottMiklós hada mellé. A pápa így indult el acampagnai csatamezőre, ahol Benedek támogatóinak erős serege várakozott rá. Ugyan sikerült diadalt aratniaMiklósnak, de mégsem sikerült teljesen megsemmisíteni az ellenzéki pártot és Benedeket sem sikerült elfogni. A csata után az egyházfő igyekezett megszilárdítani hatalmát az újonnan szerzett területeken, ezért pásztori útra kelt, és személyesen tárgyaltSpoleto,Farfa ésOsimo vezetőivel. Ezenkívül kinevezteDesideriust, aMonte CassinoikolostorapátjátCampania,Benevento,Apulia ésCalabriapápai legátusának és bíboros-presbiteri rangra emelte.
Miklós egyik legfontosabb egyházi sikere kötődik az északi városhoz.Milánó klérusa erős ellenérzéseket táplált a reform-pápák tevékenységéhez, és egyébként sem állt messze tőlük az a törekvés, hogy egyházmegyéjüket kivonják a pápa felügyelete alól. AkkoribanWidoérsek állt az egyházmegye élén. De az egyházmegye nem minden tagja értett egyet a főpap véleményével. Volt egy csoport, amely ellenezte Wido hatalmát, és a hildebrandi reformok híveként követelték a milánói egyház megtisztulását. Ezt a csoportotPataria néven ismerte a korabeli egyházi krónika.
Miklós1059-ben túlságosan el volt foglalva a Benedek ellen vezetett csatával, ezértDamiáni Pétert ésLuccai Anselmpüspököt küldte alombard tartományba, hogy támogassák aPataria mozgalmat. A kéteurópaszerte ismert szónok több zsinatot hívott össze az egyházmegyében, és végül sikerült meggyőzni Wido érseket a reformok tiszteletéről. Hatásukra Wido újra elismerte Róma fennhatóságát, és az 1059-eslateráni zsinaton is részt vett egész egyházmegyéjével együtt.
A kor egyik legfontosabb egyházi problémájává nőtte ki magát a pápaválasztás megújítása.Miklós pontifikátusának legfontosabb intézkedése kötődik ehhez a problémához, hiszen hosszú évszázadokon keresztül az ő idejében megállapított választási szabályok alapján kerülhetett újpápa az egyház élére.
Miklós úgy érezte, hogy az ingatag császári hatalom sem képes kielégítően támogatni és óvni a pápaság intézményét. Ezért merész újításával a birodalomtól is igyekezett függetleníteni az egyházfői hatalmat.
Az apropót Benedek ellenpápasága szolgáltatta, aminek fontos következményeként aLaterán úgy vélte, hogy a pápaválasztás jogából ki kell zárni arómai pártokat és minden világi befolyást, ideértve aNémet-római Birodalom császárait is. Ezért hívta összeMiklós1059húsvétján a Lateránba híres zsinatát, amelynek legfőbb témája a pápaválasztás szabályainak megújítása volt. Olyan nagy jelentősége volt ennek a gyűlésnek, hogy az itt lejegyzett autentikus szöveg értelmezésén még a19. században is heves vita folyt. A lateráni zsinat a következő főbb pontokat határozta meg az egyházfőválasztás szabályairól:
A pápa halála után abíboros-püspökök (akik akkoriban mindössze heten voltak) összeülnek, és tanácsuk megegyezik egyetlen jelöltben, akinek megszavazásában a többibíborosnak is szerepe van, de ők nem javasolhatnak senkit a pápai trónra. A klérus többi részének és a laikusoknak, uralkodóknak mindössze a döntés elismeréséhez van joguk.
Prioritásként a római egyházmegye egyik tagját kötelesek választani, de ha nem találnak Rómában alkalmas személyt a szent hivatal betöltésére, akkor máshonnan is választhatnak jelöltet.
A választás helyszíne mindig Róma legyen, kivéve ha a szabad választás akadályokba ütközik.
Amennyiben háború vagy más körülmények meggátolják az új pápa hivatalos beiktatását a rómaiSzent Péter-bazilikában, akkor is teljes apostoli hatalommal élhet az új egyházfő.
A német-római császárok megerősítési jogát ezentúl a Szentszék személyes privilégiumként adományozza a császároknak, amely megilletiIV. Henriket és leszármazottait.
A nagy súlyú döntések mellett a lateráni zsinaton tiltották aszimóniát, a világi személyek beiktatását és a papi bujaságot. Megváltoztatták a kanonokok és apácák életvitelének szabályait is. A817-ben megalkotott szabályok szerint ugyanis ők tarthattak magánvagyont, és ételben is annyit fogyaszthattak, amennyit a püspöki kar meglátása szerint tengerészek és kétes hírű matrónák engedhetnek meg maguknak. A zsinat közvetlen politikai hatásai márMiklós idején megmutatkoztak, pedig ez csak a jéghegy csúcsa volt.
Miklós érezte, hogy a gyengülő német-római császári udvarnak a lateráni döntések nem lesznek ínyére, és még hátra volt aX. Benedek ellen irányuló hadjárat jelentős része. Ezek hatására a pápa úgy döntött, hogy szorosabbra fűzi normann kapcsolatait.1059 júniusának végén Monte Cassinoba utazott, majdMelfi városába, amely a normannok által birtokoltApulia fővárosa volt.
Megérkezte után zsinatot hívott össze, amelynek másik főszereplőjeGuiscard Róbert herceg volt.Miklós elismerte a herceg uralmát Apulia,Calabria ésSzicília felett, amennyiben az utóbbit felszabadítja aziszlám hitűszaracénok fennhatósága alól. A területi felajánlásokért cserébe a herceg hűbéresküt tett a pápának, és éves adó fizetésére kötelezte magát. Ezen felül a normann uralkodók feladatának vette aPápai Állam, annak minden birtoka és a pápaválasztás szabadsága feletti őrködést. Hasonló szövetséget kötöttMiklós Richárd,capuai herceggel is, és a beneventoi zsinat után az elégedett egyházfő hatalmas normann sereggel az oldalán tért vissza Rómába. Ezzel a pápai hatalom kissé elfordult a német-római császároktól, és új világi szövetségesre bukkant.
Az egyesült seregek hamar elfoglaltákTusculumot,Praenestét,Nomentanumot, és közel egyéves ostrom után végre Galeria várát is.1060-ban Rómában végre hivatalos formák között fosztották meg hivatalától Benedeket, majd Hildebrand javaslatára a Szent Ágnes-kolostorba zárták haláláig.
A lateráni zsinat utánMiklós legfőbb feladata volt, hogy az egész katolikus világban hírét adja az új törvényeknek, és azt minden távoli országban a kánoni jogok közé iktassák. A pápaIstván bíborost küldte elFranciaországba, hogy ott fogadtassa el a zsinat törvényeit. István majd1060-ban atours-i zsinaton győzte meg a francia klérust.
Sokkal nehezebb dolga volt IstvánnakNémetországban, ahol a klérus erős ellenszenvvel fogadta a lateráni zsinat eredményeit. Egyrészt a császári hatalom erős korlátozását kifogásolták. Az udvar szerepe ezentúl egy ingatag privilégiummá süllyedt, amely csak a megerősítésre terjedt ki, ráadásul a pápai uralom támogatásával is a normannokat bízta meg a pápa. István öt napon keresztül győzködte a császári udvart és a klérust, de hiába. Távozta után a német papság semmisnek nyilvánítottaMiklós intézkedéseit és leváltását követelte. Az egyházfő higgadt és bátor választ adott a német követelésekre.1061-ben összehívott egy újabb zsinatot, amelyen megerősítette a lateráni zsinat eredményeit, és hangsúlyosabban kifejezte a szimónia, és a papi házasság és bujaság tiltását.
A német ellentétek végül megoldatlanul maradtak, mivelMiklós hamarosan váratlanul meghalt.1061.július 27-ei halála után a firenzeiSanta Reparata-templomban helyezték örök nyugalomra. Így abban a városban nyugszik, amelynek érseki székét pápasága alatt sem hagyta el. Rövid uralma során igen karakteres egyházfőként ismerték meg, és döntései sokszor mindmáig alapját képezik a katolikus kánoni törvényeknek.
