Az egységes Római Birodalomban a 390-es évekig egy Constans nevű császár élt. Miután a birodalom kettészakadt keleti és nyugati részre, mindkét helyen folytatólagosan továbbszámozták az uralkodókat. Ezért létezett a keleti birodalomrészben is egyII. Constans római császár.
II. Kónsztasz
Kónsztaninosz Hérakleiosz Pogonatosz
II. Kónsztasz és fia, a későbbi IV. Kónsztantinosz
Tízéves volt, amikor társcsászárként trónra tették a III. Kónsztantinosz halálával a 15 évesHérakleónasz császárt és anyját, Martinát vádoló politikai erők, akik szeptemberben le is mondatták és száműzték a két politikust. Kónsztasz asenatusnak köszönhette trónját és egyeduralmát, a testület pedig II. Pál konstantinápolyipátriárka egyetértésével igyekezett ellenőrzése alá vonni a gyermekcsászárt, ez azonban az ifjú autokrata törekvései miatt csak néhány évig sikerült.644-ben Valentinosz tábornok, aki nagy szerepet játszott társcsászári kinevezésében, sikertelenül igyekezett átvenni a hatalmat.
Kónsztasz uralkodása kezdetén a keleti tartományokat elözönlötték amuszlimarabok, és a Martina ösztönzésére Küroszpátriárka által aláírt szerződés révénEgyiptom megszállása is megkezdődött. A bizánciak evakuálták a gazdag tartományt,Alexandriátszeptember 12-én hagyták el.Amr ibn al-Ász, az arabok hadvezéreszeptember 29-én vonult be, és innen folytatta expedícióitÉszak-Afrika meghódítására. Először Pentapolisz, majd643-banTripolisz esett el. Amikor az újkalifa,Oszmán644-ben visszarendelte Ibn al-Ászt, Manuél parancsnok vezetésével a bizánciak ellencsapást indítottak, és meglepetésszerű támadással visszaszerezték Alexandria városát. A hadvezér azonnal visszatért, és646-ban végleg kiűzte Egyiptomból a bizánci hadakat.
Ibn al-Ász mellettSzíria helytartója, a később kalifává választottMuávija is sok gondot okozottKonstantinápolynak. Az arab hadak 642 óta támadtákÖrményországot,647-ben pedig betörtekKappadókia ésPhrügia területére. Kaiszareiát sikerült is elfoglalniuk, de Amorion erődítményével már nem birkóztak meg. Így is hatalmas zsákmánnyal tértek haza. Muávija nevéhez fűződik az arab flotta kiépítése.649-ben a hajóhad elfoglaltaCiprust, majd a bizánciak által kikönyörgött fegyverszünet során megerősödve654-ben arab kézre kerültRhodosz ésKosz,Krétát pedig kirabolták és végigdúlták a muszlimok. (Ekkor adták el egyedesszaizsidó kereskedőnek azI. e. 225-ben földrengésben megsemmisültRodoszi kolosszus maradványait.)
Muávija célja egyértelműen Konstantinápoly volt, és655-ben a császár úgy döntött, hogy ellencsapást indít. Afinikei csata az arabok teljes győzelmével végződött, de Muávija nem tudta learatni a babérokat, mivel egyre jobban belebonyolódott az Oszmán alatt kibontakozó belharcokba.656-ban Oszmánt meg is gyilkolták, mireAli ellenében Muávija is síkra szállt a trónért. Ilyen helyzetben kénytelen volt békét kötni Bizánccal, sőt még rendszeres adófizetésre is kötelezte magát.661-ben Alit meggyilkolták, Muávija pedig egymaga maradt kalifának.663-tól évente ismétlődtek az arab támadások Anatóliában, amelyek jelentős pusztítással jártak, bár a muszlimok nem vetették meg tartósan a lábukat a területen. A döntő összecsapásra a tengeren került sor, de már évekkel Kónsztasz halála után.
Kónsztasz továbbra is fenntartotta valláspolitikájában a monothelétizmust, amitHérakleiosz vezetett be,III. Konstantin elvetett, majdHérakleónasz ismét propagálni kezdett. Az ezzel szemben ellenségesmonofizita lakosság jórészt arab fennhatóság alá került az eltelt kb. húsz évben, de azortodox ellenzék továbbra is problémát okozott. AzAfrikai Exarchátus volt az utóbbi mentsvára, itt tevékenykedettMaximus Confessoregyházatya is. Az elkeseredettafrikai bizánciak és mórok támogatásával Gergely exarcha császárrá is kiáltotta ki magát, de Konstantinápolynak ezúttal kapóra jöttek a muszlim seregek. Az arabok647-ben betörtek a tartományba, és a harcban a bitorló is elesett.
649-benI. Márton pápa foglalta elSzent Péter trónját, ám császári jóváhagyás nélkül. Még zsinatot is összehívott aLateránba, ahol a megjelent 105 püspök elítélte Kónsztansz valláspolitikáját. Ez kiváltotta a császár dühét, és utasította aRavennai Exarchátust vezető Olümpioszt, hogy fogassa el Mártont. Az exarcha azonban az itáliai közhangulatot érzékelve inkább az egyházfő mellé állt, és Grégorioszhoz hasonlóan császárnak proklamálta magát. Konstantinápolyban ekkor még Muávija tengeri terjeszkedése volt a legnagyobb gond, így ez a probléma is beavatkozás nélkül oldódott meg: 652-ben Olümpiosz ellencsászár elhalálozott, exarcha-utódja pedig653-ban titokban végrehajtotta a páparablást. A bitorló támogatása miatt hazaárulónak kikiáltott pápát eredetileg halálra ítélték, de később a bántalmazott, beteg öregember száműzéséről döntöttek. Kherszónban fejezte be az életét nyomorúságos körülmények között656-ban.
Nemsokára Maximus Confessort is a senatus elé idézték, ám a kínvallatás ellenére nem volt hajlandó elfogadni a császár intézkedéseit. Grégoriosz támogatása és az ún.Tüposz elutasítása miatt száműzték, több helyszín után végülLazikában, Szkhemarium erődjében hunyt el662-ben. Maximusszal egyúttal azegyház függetlenségének egyik legnagyobb élharcosa veszett oda.
A Tüposz II. Kónsztasz kísérlete volt a kereszténységet megosztó viták felszámolására. Ez hatálytalanította a monothelétaEkthésziszt, de állásfoglalás helyett megtiltotta, hogy energia és akarat kérdéséről bárki vitázhasson. Ismét bebizonyosodott, mint az5. században,Zénón idején hozottHénótikon esetében, hogy adogmatikai vitát felülről jövő, egyik felet sem kielégítő megoldással zárják le.
A keleten felszabadult bizánciak658-ban nyugaton, aszlávok területein, az ún.Szklaviniákban arattak jelentős győzelmet.Maurikiosz óta, azaz több mint fél évszázados késéssel ez volt az első támadás aBalkánt elözönlő népek ellen. A korabeli források szűkszavúak, de valószínűleg a császár főségét sikerült elismertetniMakedónia területén. Az óriási mennyiségű betelepedett szlávval természetesen nem lehetett megbirkózni, bár ekkoriban kezdődött meg egyes csoportjaik áttelepítéseÁzsiába.
Tetteivel Kónsztasz nem csak az itáliai és észak-afrikai ortodox alattvalók bizalmát vesztette el. Nagy vihart kavart, amikor660-ban pappá szenteltette, majd kivégeztette fivérét, Theodoszioszt, mivel annak beleszólása volt az államügyekbe. Amikor az utcákon már-már Káinnak nevezték, meggyőződése csak erősebbé vált: ideje nyugatra költöznie. Tette nem gyávaság volt, hiszen az arab veszedelemmel szemben helytállt Konstantinápolyban is. Valószínűleg meg kívánta erősíteni az ellenőrzést a nyugati tartományok felett, aminek személyes jelenléte adott volna nyomatékot.
Útja során a legjelentősebb városokban hosszabb időre megállt, ígyThesszalonikében majdAthénban.663-ban kelt átTarentumba, ahonnan háborúba kezdett a longobárdokkal. Mivel azonban nem volt kellő hadereje és utánpótlása, kisebb sikerek után Beneventumot már nem tudta bevenni, és inkábbNápolyon keresztül Róma városába vonult.Vitaliánusz pápa és a klérus 6 mérfölddel a kapuk előtt fogadta, majd a 12 napig tartó reprezentatív látogatást követően –476 óta ez volt az első eset, hogy császár járt Rómában – Kónsztasz délre indult, hogy megvédjeSzicília szigetét az arab flottától.
Új székhelyétSzürakuszaiban rendezte be, és csak a konstantinápolyi nép ellenállása akadályozta meg abban, hogy családját és teljes udvarát is ide telepítse. A helyválasztás kitűnő volt, mert mind az arabok, mind a longobárdok ellen védettséget biztosított, illetve az ellenük indítandó hadműveletek bázisául szolgálhatott. Kónsztasz itt töltött, utolsó öt évéről kevés információnk van, de valószínűnek tűnik, hogy a császár és kísérete ellátása céljából növelt terhek és Kónsztasz zsarnoki természete elkeserítették a helyieket.
668.szeptember 15-én egy szolgája a fürdőben gyilkolta meg a császárt. Az összeesküvés az uralkodó közvetlen környezetében szövődött, ide tartozott a katonák által császárrá kikiáltott örmény Mezeziosz is. A bitorlót a ravennai exarcha verte le, II. Kónsztasz maradványait a konstantinápolyi Szent Apostolok templomban helyezték örök nyugalomra.
A császár utódja a654-ben társcsászárrá tettIV. Kónsztantinosz lett, aki mellett659 óta öccsei, Tiberiosz és Hérakleiosz isbaszileuszi rangot viselt, míg bátyjuk meg nem fosztotta őket rangjuktól és orruktól681-ben.
