Mahmudot aHalil pasa(wd) által szervezett felkelés juttatta a trónra1730-ban. A szultán azzal kezdte az uralkodását, hogy megnyerte magának ajanicsárokat és megölette Halil pasát.[forrás?]
A háborút főleg aKrímben és aDuna-menti fejedelemségek (Havasalföld ésMoldva) közelében vívták.[forrás?] Az orosz fővezér,Burkhard Christoph von Münnich sikeres támadásával elfoglaltaAzovot, de az osztrákokat ekkor nem kis csalódás érte: a császári hadak – amelyeket már nemSavoyai Jenő herceg vezette – vereséget vereségre halmoztak, és Károly ijesztő vereségekkel tarkította uralkodását:Belgrád ismét török kézbe került, és az ott megkötött1739-es béke az oszmán fegyverek diadalait szentesítette.[1] A békében Belgrád,Havasalföld ésSzerbia területeinek a császáriak által még1718-ban elnyert részei megint visszakerültek az Oszmán Birodalomhoz.[1] Oroszország sem járt jobban: csak Azovot tarthatta meg.[1]
A háború történetéhez tartozik az is, hogy Mahmud üzenetet küldöttII. Rákóczi Ferenc fiának,Rákóczi Józsefnek, hogy a birodalom területén, elsősorban Havasalföldön élőkurucokból szervezzen sereget, amit török és tatár erősítésekkel és fegyverekkel is ellátnak. Az ötlet jónak mutatkozott de nem lett belőle semmi. Az összetoborzott kurucok jórésze öreg volt már, Magyarországról pedig nem sikerült önkénteseket toborozni. ARákóczi-szabadságharc eszméje már kihunyóban volt – noha némely jobbágymozgalom még címezte magát ekkor is kurucnak az országban –, s a magyarság már nem akart újabb véráldozatokkal teli háborút. Amire valamicske csapat készenlétbe állt, a bevetésük ideje lejárt: a háború véget ért és Rákóczi József meghalt.[forrás?]
Mahmud országlásának vége feléArábiában avahhabiták lázadása zavarta meg a békét.[1] A lázadás egy rövid időre az Oszmán-ház trónját is komolyan veszélyeztette.[1]
