Uralkodása alatt akorai újkori Franciaország fénykorát élte, a királyi hatalom erős volt, komoly jövedelmekkel rendelkezett, és bár expanzív törekvései kudarcot vallottak, azOszmán Birodalom támogatásával föl tudta venni a versenyt az egyre nagyobb gyarmatbirodalommal rendelkező, dúsgazdagSpanyolországot és aNémet-római Birodalmat egy kézben egyesítőV. Károllyal szemben. Ferenc kora egyúttal areneszánsz és areformáció megjelenésének időszaka francia földön.
Ferenc dauphin címere, amely a királyi liliomos és aviennois-idelfines címert, illetveBretagne címerét egyesíti
Amikor megszületettValois Károlyangoulême-i gróf és felesége,Savoyai Lujza hercegnő második gyermeke, a később írói munkásságáról ismertAngoulême-i Margit navarrai királyné két évvel fiatalabb öccse, még egyáltalán nem volt várható, hogy valaha is trónra jusson. Az angoulême-i ágV. Károly fiától,I. Lajosorléans-i hercegtől származott – Ferenc a herceg dédunokájaként látta meg a napvilágot. Keresztapja, François de la Rochefoucauld nevét örökölte; a Ferenc keresztnév korabeli népszerűsége egyébként az1482-től1507-ben bekövetkezett haláláig Franciaországban éltPaolai Szent Ferenctől eredt.
Ferenc apja1496-ban halt meg, ettől kezdve édesanyja gondoskodott gyermekei neveltetéséről. Amikor1498-ban a Valois-k egyenes ága a gyermektelenVIII. Károllyal kihalt, Ferenc apjának unokatestvére,XII. Lajos került hatalomra. A trónra lépő Lajosnak azonban csak lánygyermekei érték meg a felnőttkort, akik a száli törvény értelmében nem örökölhették a francia trónt, Lajos kiszemelt örököse a kisgyermek Ferenc lett, akit trónra lépésének évében,1498-banValois,Orléans ésRomorantin hercegévé ésCivray-en-Poitou grófjává tették, és azamboise-i királyi kastélyba vitték, ahol királyfinak kijáró neveltetésben részesült. Tanítói közül az őtlatin nyelvre oktató François Desmoulins, azolasz Gian Francesco Conti és Christophe Longueuil ismert. Ha nem is egyértelműenhumanista szellemiségű neveltetést kapott, a VIII. Károly kora óta egyre intenzívebbé válóitáliai kapcsolatok mellékhatásaként az áramlat lassanként éreztetni kezdte hatását Franciaországban, és teret nyert a felnövekvő herceg környezetében is. Ferencről feljegyezték, hogy latinul alig, ellenbenolaszul kiválóan megtanult.
A gyermekkorában társaságául szolgált, vele együtt felnövő nemes leányok és ifjak később nagy befolyással rendelkeztek uralkodása alatt. KözülükAnne de Montmorency a legkiemelkedőbb, de ide tartozott mégClaude de Guise,Robert III de La Marck, Martin de Montchenu és Philippe de Brion is. A fiatal trónörökös1502-ben súlyos lovasbalesetet szenvedett, de szerencsésen felépült belőle.
XII. Lajos saját,Klaudia nevű lányát,Bretagne örökösét felesége,Bretagne-i Anna nyomására előszörKároly osztrák főherceggel, a későbbi V. Károllyal jegyezte el, de1505-ben – betegen – felbontatta az eljegyzést arendi gyűléssel. A döntés kedvezményezettje a még mindig gyermekkorú angoulême-i gróf volt, akit egyébként titkos megegyezéssel már1501-ben Klaudia egyetlen szóba jöhető jövendőbelijeként neveztek meg. A házasság1514.május 8-án köttetett meg Ferenc herceg ésKlaudia hercegnő között, így a trónörökös még Bretagne hercegségét is megszerezte. Apósa1515.január 1-jén hunyt el, Ferencet pedigjanuár 25-én koronázta megReims városában ahercegérsek,Robert de Lenoncourt. I. Ferenc francia királyfebruár 15-én vonult bePárizsba, megadva hosszú uralkodásához az alaphangot: a lovát táncoltató, népének pénzt szóró,ezüsttel ésdrágakövekkel ékes ruhában pompázó király a továbbiakban is dicsőségesen vezette országát.[2]
I. Ferenc két elődjéhez hasonlóan a korszak legfejlettebb és leggazdagabb területe, Észak-Itália feletti francia befolyás megerősítését tekintette kulcskérdésnek. Minthogy ő maga és felesége egyarántVisconti Valentina orléans-i hercegné dédunokái voltak, Ferenc mindkét jogcímen igényt formált aMilánói Hercegségre. Trónra lépése után azonnal,1515-ben 30 000 főnyi sereggel átkelt az Alpokon, és velencei szövetségese segítségével fényes győzelmet aratott amarignanói csatában aPiemontot megszállósvájciak felett. A diadal eredményeképpen francia kézbe került egészLombardia, Ferenc pedig elődjéhez hasonlóan aMilánói Hercegség urává nyilvánította magát, mígMassimiliano Sforza herceget lemondatta és Franciaországba internálta.X. Leópápa a következő évbenBologna városában konkordátumot kötött az uralkodóval; aszerződés, amely a francia egyháziak kinevezésének és jövedelmük kezelésének jogát a királyra ruházta, jóformán anagy francia forradalomig megalapozta apápai állam és aFrancia Királyság szövetségesi viszonyát.
Ferenc legfőbb ellenfele, később sógora, V. Károly (Tiziano, 1548)
1519-benMiksa halálával megüresedett a Német-római Császárság trónja. A császárválasztásra a spanyol Károly, Miksa unokája mellett a pápai támogatást élvező I. Ferenc is jelentkezett, és az előbbi csak a dúsgazdagFugger család támogatásával, hatalmas összegek ráfordításával tudta biztosítani a trónt maga számára. Ferenc joggal érezhette, hogy bekerítették:V. Károly kezében egyesült azIbériai-félsziget ésNápoly, a Császárság, valamint burgundi öröksége révén aNémetalföld. A kiutat kereső Ferenc megpróbált szövetkezniVIII. Henrikkel, Anglia királyával, de az1520.június 7-én tartott találkozóFlandriában, melynek helyszíne aCamp du Drap d’Or (Aranybrokát Mezeje) nevet viselte, kudarccal végződött.Thomas Wolsey,Yorkbíborosérseke lebeszélte urát arról, hogy lányát, a későbbiVéres Máriát adauphinhez, a későbbiII. Henrikhez adja feleségül. Ferenc így csak aVelencei Köztársaság segítségére számíthatott.
A francia király megpróbált kitörni a Habsburg-gyűrűből, ezért1521-ben támogattaII. Henriket, Navarra királyát az országa nagy részét1512 óta megszállva tartó spanyolok ellen, de nem ért el döntő sikert. Ugyanebben az évben aNémetalföldet is lerohanta aMaas (Meuse) folyó mentén, de támadását megállították. Az ellenség hamarosan francia földre lépett, dePierre Terrail de Bayard ésAnne de Montmorency ellenállása miattMézières-nél sok időt kénytelen volt elvesztegetni. Az V. Károly vezetésével megjelenő sereggel szemben Ferenc így teljes erejével vonulhatott hadba, ám a császár végül jobbnak látta visszavonulniValenciennes-ből, az addig támadni nem akaró franciák pedig nem tudták üldözni a nagy esőzések miatt.
A konfliktus súlypontja hamarosan Itáliába tevődött át. A pápa ugyanis – aki eddig V. Károly ellenfelének számított, mivel félt a Nápolyból rá nehezedő nyomástól –Luther Márton fellépése és a rohamosan terjedőreformáció hatására kénytelen volt együttműködni a császárral, ezen felül az angolVIII. Henrik is csatlakozottX. Leó ésV. Károly szövetségéhez.Odet de Foix, Milánó kormányzója nem tudta felvenni a harcot a pápai és császári hadakkal, és novemberben vereséget szenvedett tőlük. AzAdda folyóhoz visszavonultvikomt svájci zsoldosaival hamarosan megpróbálta visszaszerezni Milánót, mindhiába:1522.április 22-én abicoccai csata francia vereséggel végződött a város közelében.Fernando de Ávalos ésProspero Colonna serege a menekülő franciák nyomábanmájus 30-án bevetteGenovát. Ferenc szorult helyzetbe került, mert a vereségein felbátorodott angolok arra hivatkozva, hogy névlegesen támogattaJohn Stewart albanyi herceget a skóciai trónviszályban,Calais-ból kiindulva fosztogatni és dúlni kezdtékPikárdia,Normandia ésBretagne vidékét. Anyagiak híján Ferenc képtelen volt védekezni, ezért minden lehetséges eszközt igyekezett megragadni kincstára feltöltésére. Édesanyja,Savoyai Lujza segítségével megpróbálta rátenni kezét a Bourbon-örökségre, ez a törekvés azonban ellene fordítottaIII. Charles de Bourbont, Bourbon hercegét, akit korábbanconnétable-vá (főhadparancsnokká) nevezett ki, és aki – birtokainak elperelése miatt – rövidesen el is árulta királyát.
Franciaország helyzete komolyan romlott1523-ban. Az új velencei dózse,Andrea Gritti azonnal békét kötött V. Károllyal, ráadásul ekkor derült fény Bourbon connétable összeesküvésére. A hadvezér a felelősségre vonás elől a császárhoz menekült, és aPireneusok felől támadta hajdani urát. Míg BourbonOdet de Foix-val, Lautrec vikomjával csatározott délen, északrólCharles Brandon suffolki herceg egészen aSomme-ig jutott, deII. Louis de La Trémoille hatékony ellenállásának köszönhetően egymaga nem indultPárizs ellen. Ilyen helyzetben Ferenc ősszel sereget menesztettLombardiába, amely a következő évben ütközet nélkül volt kénytelen visszavonulni a télen jelentős erősítést kapott császáriak elől. Utóbbiak1524 nyarán betörtek a védtelenProvence-ba, amit nagyrészt sikerült is meghódítaniuk. EgyedülMarseille városa állta ostromukat, míg az erős haddal érkező Ferenc elől ellenfelei jobbnak látták visszavonulni.
I. Ferenc foglyulejtése a paviai ütközetben
Ferenc személyesen vezette negyvenezres hadát az Alpokon át Lombardiába. A francia csapatok bevonultak aMilánói Hercegség fővárosába, Ferenc ezután a komoly császári helyőrségnek otthont adóPavia ellen vonult, amit azonban az ősz során nem sikerült ostrommal bevennie, így a franciák a kiéheztetés mellett döntöttek. Decemberben a Genovában partra szálló spanyolokat sikerült megverniük, ésVII. Kelemen pápa is beleegyezett, hogy ne segítse tovább V. Károlyt annak fejében, hogy Ferenc megtámadja aRómához fenyegetően közeli Nápolyi Királyságot. Úgy tűnt, a hadjárat sikeres lesz: Albany hercege vezetésével a francia király csapatot küldött Nápoly ellen, ráadásul szövetségre lépett vele aMedici-házi zsoldosvezér,Giovanni delle Bande Nere is. A nápolyi különítmény útja azonban végül eredménytelenül végződött.
1525 januárjában friss erők érkeztek a Habsburg-hadsereg támogatására, és sikeresen elvágták a paviai ostromgyűrűt Milánótól.Február 24-én Pavia mellett összecsapott a két sereg, és a francia nehézlovasság súlyos vereséget szenvedett a németlandsknechtektől és a spanyol lövészektől. Számos jeles francia hadvezér elesett, köztük a korábbi főparancsnok,Jacques de La Palice marsall is, maga I. Ferenc pedig fogságba esett. Nem véletlenül nevezi az utókor apaviai ütközetet „a lovagkor utolsó csatájának”. A francia hadak maradékai egy kis milánói helyőrséget leszámítva visszavonultak hazájukba.
Franciaország régenseSavoyai Lujza hercegnő, a király anyja lett, míg Ferenc előszörValenciában, majdMadridban raboskodott. A két fél közti tárgyalásokatMontmorency herceg ésCharles de Lannoy nápolyi spanyol alkirály vezette. Károly mindaddig nem akarta fogadni Ferencet, amíg az meg nem köti az egyezményt, melyben Lombardia mellett Provence-ot és Burgundiát is átadta volna a császárnak. A király viszont arra hivatkozott, hogy arendi gyűlés (apárizsi parlament) beleegyezése nélkül nem mondhat le országa semmiféle területéről. Személyes találkozóra csak akkor került sor, amikor Ferenc ősszel súlyosan megbetegedett, és a császári doktorok úgy ítélték meg, hogy ez afeletti bánata miatt történt, hogy nem találkozhatott Károllyal.
Ferenc 1526.március 8-án szabadult, ésmárcius 18-án lépte át a spanyol–francia határt aBidassoa folyónál. Ugyanekkor a megegyezés értelmében két fia,Ferenc, Bretagne hercege, adauphin (trónörökös) ésHenrik, Orléans hercege túszként váltotta fel a királyt a spanyol udvarban. A francia király, aki a békeszerződés többi pontját nem kívánta betartani, VII. Kelemen áldásával bejelentette, hogy a békeszerződésben foglaltakat nem tartja magára nézve érvényesnek, mivel az Károly kényszerítésére született. Időközben az angolokkal is megköttetett a békeHampton Court-ban, és a madridi békéből származó jutalom híján elégedetlen VIII. Henrik ezúttal Ferenc és a pápa mellett foglalt állást. A kialakuló ún.cognaci liga tagja lett mégVelence,Firenze és aMilánói Hercegség is. (Ferenc a V. Károly fivérével,I. Ferdinánddal hadakozóSzapolyai Jánossal isszövetséget kötött1528-ban, de a szerződésnek elsősorban diplomáciai jelentősége volt.)
Károly gyorsan beavatkozott: csapatai1527-ben elfoglalták és teljesen kirabolták Rómát. (A „sacco di Roma” hatására a liga nem átallt azOszmán Birodalommal szövetségre lépni, amely akkor épp Magyarországon harcolt Károly öccse ellen.) Ferenc, aki csak ebben az évben tudta megszerezni Anglia támogatását, Nápoly ostromára dobott át csapatokatgenovai hajókon, ám az olasz város flottája hamarosan elárulta, seregeit járvány tizedelte meg, szárazföldi erősítését pedig megállították. Ferenc ilyen körülmények között belátta, hogy Itáliát nem szerezheti vissza, és béketárgyalásokba kezdett.1529.augusztus 5-én köttetett meg részben a madridi egyezség mintájáracambrai-i béke, avagy a „Hölgyek békéje” (Paix des Dames); ugyanis a tárgyalásokon Ferencet anyja,Savoyai Lujza hercegnő, Károlyt pedig nagynénje,Habsburg Margit savoyai hercegné, Németalföld kormányzója képviselte. Ebben a francia király lemondott Flandriáról és Artois-ról, illetve az1521-ben elveszettTournai-ról, de megtarthatta Burgundiát, és a két évvel azelőtt,Róma kifosztásakor meghalt Bourbon connétable-nak adandó megalázó jóvátétellel sem tartozott a továbbiakban. Az egyezség rendelkezett a dauphin és öccse kiszabadításáról is kétmillió aranyécu (escudo) váltságdíj fejében. A hercegek1530-ban tértek haza; ugyanekkor VII. Kelemen pápaBolognában kibékült V. Károllyal, akit császárrá koronázott, Ferenc pedig feleségül vette Habsburg Eleonórát.
A „legkeresztényibb király” keresztényietlen szövetségei
Ferencet mindez nem térítette el attól a céljától, hogy visszaszorítsa, meggyengítse V. Károlyt.1531.október 26-ánSaalfeldben a Ferencet képviselőJean du Bellay párizsi püspök és fivére,Guillaume szerződött a császári hatalom ellen lázadó birodalmiprotestánsokat tömörítőschmalkaldeni szövetség német humanista képviselőivel, pénzügyi támogatást ígérve nekik a katolikusok ellen. Hasonló módon sikerült megerősíteni – igaz, konkrét szövetségi szerződés nélkül – az oszmánokkal ápolt baráti viszonyt, mely aföldközi-tengeri spanyol flotta elleni együttműködésre, valamint a Habsburgok magyarországi és ausztriai hátországának gyengítésére szolgált Ferenc számára.1535-ben született meg az elsőkapituláció azOszmán Birodalommal, melynek értelmében a francia hajósok szabadon közlekedhettek török vizeken, és komoly kereskedelmi előnyöket élveztek.
1535-ben elhunytII. Francesco Sforza milánói herceg, Ferenc pedig azonnal követelni kezdte örökségét, és1536-ban bevonultSavoyába. Válaszul Károly Provence-ot rohanta le, ám Montmorency connétable ellenállásán megtört a lendülete.1538.július 14-énAigues-Mortes-ban ünnepélyes királytalálkozóra került sor a protestáns veszély ellen katolikus egységfrontot létrehozni kívánóIII. Pál pápa közbenjárására. Anizzai tárgyalás végeztével Ferenc és Károly fegyverszünetet kötött, sőt a francia király még szabad átvonulást is engedélyezett ellenfelének, hogy az leverhessen egygenti lázadást.
Taddeo Zuccaro: I. Ferenc, V. Károly ésAlessandro Farnese bíboros (1520–1589) ünnepélyes bevonulása Párizsba 1540-ben (freskó acaprarolai Villa Farneséből, 1557–1566)
Az elkövetkező néhány évben béke honolt a Valois- és a Habsburg-ház között: V. Károly1540-ben egyenesen meglátogatta FerencetPárizsban ésFontainebleau-ban, ahol sógora nagy tisztelettel és pompával fogadta. Hamarosan mégis kitört a háborúskodás, ezúttal azon az ürügyön, hogy a császár nem volt hajlandó átadni Milánót egyik francia királyfinak sem korábbi ígéretével ellentétben. A király ismét szakított a békés politikával, melynek képviselői – legfőképpen Montmorency, a főparancsnok – kegyvesztetté váltak.
A háború ezúttal két évig tartott.1542-ben kezdődtek a hadműveletek.1544.április 11-én apiemonticeresolei csata döntő győzelmet hozott a franciáknak délen, ám a császári csapatok áttörték alotaringiai határt, majd részbenSaint-Dizier ostromára, részben Párizs ellen indultak. A felek azonban akut pénzhiány miatt képtelenek voltak fizetni zsoldosaikat, így gyors békekötésre kényszerültek.Szeptember 18-án írták alá acrépyi fegyverszünetet, melyben gyakorlatilag az1538-as feltételeket erősítették meg. Károly végleg kivonult Burgundiából, Ferenc sokadszorra is lemondott Artois-ról, Flandriáról, illetve Milánóról és Nápolyról, de megtarthattaSavoyát és Piemontot. Arról is megállapodás született, hogy Ferenc kisebbik fia,Valois Károly orléans-i herceg feleségül vehet egy Habsburg-lányt (vagy Károly leányát,Máriát, vagyFerdinánd leányát,Annát), akikkel vagy a Németalföld, vagy Milánó járt volna együtt hozományul. Az egyezség súlyos konfliktusokra adhatott volna okotHenrik dauphin és öccse között a későbbiekben, ami talán a császár szándékainak is megfelelt, azonban azorléans-i herceg váratlan halála megakadályozta a frigy és a családi viszály létrejöttét.
VIII. Henrik az1530-as években elszakadt a pápai fennhatóságtól, megalakítva a függetlenAnglikán Egyházat. Tette kiátkozást vont maga után. Bár kétségkívül erős hagyományai voltak a francia egyházi autonómiának is, a mindvégig katolikusnak megmaradó Ferenc nem volt hajlandó hasonló lépésre agallikanizmus esetében, sőt szorosabbra vonta szövetségét Rómával, amikor fiát, a későbbi II. Henriket VII. Kelemen unokahúgával,Medici Katalinnal házasította össze. Bár a cognaci ligában még együtt léptek fel, a két királyság viszonya részben vallási okokból is meglehetősen rosszul alakult a későbbiekben, amihez hozzájárult, hogy aszázéves háború óta angol kézen voltCalais fontos kikötője.
1542-ben meghalt Ferenc régi szövetségese és hajdani veje,V. Jakab,Skócia királya. Lánya,Stuart Mária még csecsemő volt, és anyja,Lotaringiai Mária kénytelen volt rejtegetni őt, mert Henrik azonnal nyomást gyakorolt rá, hogy összeházasítsa fiával, ami a két trón egyesítését jelentette volna. Franciaország gyorsan segítséget küldött az angol betörések ellen. A konfliktus során,1544-ben az angolok Calais-ből kiindulva elfoglaltákBoulogne kikötővárosát is. A két kikötőt Ferenc halála után szerezte vissza az utóda.
Bár hosszú partvidéke, jó kikötői és számos tengerésze predesztinálta Franciaországot arra, hogy tengeri nagyhatalommá váljon, I. Ferenc elődei csak kisebb tengeri hadműveleteket folytattak, amihez némi francia kalózkodás járultÉszak-Afrika partvidékén. A Földközi-tengerre összpontosító királyok kimaradtak anagy földrajzi felfedezések első hullámából, ami hatalmas jövedelmeket hozott a kereskedelem és a gyarmatosítás általSpanyolországnak ésPortugáliának. Ferenc figyelmét az fordította az Újvilág felé, hogy1522-ben aHernán Cortés által V. Károlynak küldött aranyat szállító hajót egydieppe-i „magánvállalkozó”,Jean Ango egyik hajója kifosztotta. Ango, aki mintegy 70 hajónak parancsolt, korábbanLisszabont is blokáddal fenyegette, rákényszerítve a portugál uralkodót arra, hogy fizessen neki; emberei pedig jártak márIndonéziában ésDél-Amerika partjainál is.
Ango, aki Ferenc testvérével, Marguerite-tel ápolt jó viszonyt, királyi támogatással több felfedező expedíciót indíthatott, melyek célja legfőképpen azészaknyugati átjáró meglelése voltIndia felé.1524-benGiovanni da Verrazano, aki Ango embereként1508-ban valószínűleg már jártÚjfundland partjainál, végigkutattaÉszak-Amerika keleti partvidékét aHudson torkolatától körülbelülDél-Karolináig. (Érdekesség, hogy a későbbiNew York öblét ő nevezte el először, és a királyi ház iránti tiszteletből aNouvelle-Angoulême (Új-Angoulême) névvel illette.)
A következő fontosabb expedíció1534-ben indultLisieux püspöke, Jean Le Veneur ajánlásával aSaint Maló-iJacques Cartier-val az élen. Miután Cartier birtokba vetteGaspé partvidékét, hazatért Franciaországba, ahonnan 1535-ben immár három hajó élén vágott az Atlanti-óceánnak. Ezúttal aSzent Lőrinc-folyó torkolatához érkezett, melyen felhajózva megalapította Sainte-Croix-t („Szent Kereszt”,Québec elődje), és feljebb elnevezett egy dombotMont Royalnak („Királyi hegy”,Montréal elődje). Québecben volt kénytelen áttelelni, majd1536-ban hazatért. Ferenc pénzhiány miatt egy ideig nem tudott új expedíciót indítani, így Cartier csak1541-ben indulhatott vissza, ezúttal öt hajóval. Ferenc az erődítésekben jártaslanguedociJean-François de La Rocque de Robervalt nevezte ki „Új-Franciaország”(Nouvelle France) –Kanada elődje – alkirályának. A vállalkozás azonban csődöt mondott, a telepesek készletei elfogytak, ráadásul az őslakosok is ellenségesnek bizonyultak, így azOttawa folyó és aDavis-szoros felfedezését követően a franciák elhagyták telepeiket, és1543-ban végleg hazatértek. Új-Franciaország gyarmatosítását csak a17. század elején kezdték meg újra.
A francia királyi birtok területi változásai Ferenc uralkodása alatt (narancssárga: a király szerzeményei, Bretagne és a Bourbon-birtokok)
I. Ferenc erős államhatalmat és gazdaságot örökölt XII. Lajostól, ám uralkodása idején e két terület ellentétes irányba fejlődött. Míg a király egyeduralma tovább szilárdult, megvetve a17. századiabszolutizmus alapjait, a folyamatos háborúskodás és Ferenc egyéb költekezései, így számos építkezése kimerítették az államkincstárat, és visszavetették a gazdaság fejlődését.
Franciaországban1484 óta nem ült összerendi gyűlés, és hosszú uralkodása alatt Ferenc sem hívta össze. Az államélet irányítása egyre jobban központosult, még a népes királyi tanácsból is kivált egy kisebb csoport, amit államtanácsnak, titkos vagy szűk körű tanácsnak neveztek. Ezzel párhuzamosan, bár a hagyományos udvari főméltóságok megőrizték fontosságukat, a tőlük független hivatalnokréteg is megerősödött, ami a királyi államtanácsosokat, jegyzőket és titkárokat tömörítette.
A folyton pénzszűkében szenvedő király1523-ban létrehozta az összes állami- és királyi magánbevételt gyűjtő takarékkincstárat, és az addig működő négy nagy adókerület helyett tizenhat kisebb körzetet hozott létre. Uralkodása alatt a parasztok által fizetetttaille adónem összege több mint duplájára, asó után fizetendőgabelle pedig háromszorosára nőtt. Érdekesség, hogy új pénzszerzési forrásként itáliai mintára az1539-eschâteauregnard-i rendelettel bevezette alottót francia földön. Ferenc azonban más, kétes üzelmektől sem riadt vissza, ha pénzre volt szüksége. Fentebb már szó esett a Bourbon-örökség megszerzéséért tett lépéseiről, de hasonló horderejű voltJacques de Beaune de Semblançay, az 1515-ben kinevezett pénzügyi főintendáns koncepciós pere. Beaune-t az itáliai hadjárat forrásainak elsikkasztásával vádolták meg, és bár tisztázni tudta magát,1527-ben fölakasztották aMontfauconon; vagyona a kincstárra szállt.
A bíráskodás szerepét betöltő hat parlament mellé Ferenc 1515-ben létrehozta a bretagne-it, és az ország fele fölött hatalommal rendelkező párizsi testületet két újabb vizsgálati kamarával bővítette. Ezzel a testülettel azonban komoly konfliktusba keveredett, mivel kétévnyi huzavona után volt csak hajlandó törvénybe iktatni az 1516-os konkordátumot. Ezen okulva a király a hatáskörüket túllépő parlamenteket minden erejével igyekezett rászorítani arra, hogy pusztán jogszolgáltatással foglalkozzanak, és azon a területen se vetemedjenek királyi vagy egyházi ügyekbe beavatkozni.
A párizsiHôtel de Ville mai formáját Ferenc parancsára nyerte el
A király1536-oscrémieu-i rendeletében minden más bíróságot a tartományi testületek alá rendelt, az1539-esVillers-Cotterêts-i ediktumban pedig kötelezővé tette afrancia nyelv használatát a bíróságokon, egyúttal elrendelte a kötelező anyakönyvezést, szabályozta a perrendtartást, és gondosan elkülönítette az egyházi és világi bíráskodás hatáskörét.
A királyi birtok és a királyság területi változásai
I. Ferenc viszonylag kevés hódítással büszkélkedhetett – mindösszePiemontban ésSavoyában sikerült megvetnie a lábát –, ellenben uralkodása idején komolyan megnövekedett a királyi birtokállomány(domaine royal).
Ferenc feleségétől,Valois Klaudiától kapta hozományul Bretagne hercegségét, amit azonban később átadott fiának,Ferencdauphinnek. Igaz, amikor a herceg1532-ben nagykorú lett, a király csak úgy volt hajlandó megkoronázni, hogy a helyi rendek kimondták az örökös uniót Franciaországgal. Klaudia hozományához tartozott mégSoissons,Blois és több kisebb uradalom (pl.Coucy,Asti ésMontfort).
Bár életvitele meglehetősen szabados volt, Ferenc hívő katolikus volt, és az is maradt élete végéig; több kegyhelyre elzarándokolt uralkodása alatt, és rendszeresen járt misére. A katolikus egyházzal kötött 1516-os konkordátum példátlan hatalmat adott a francia uralkodó kezébe, mivel a francia egyházi tisztségek többségében eltörölte a választás lehetőségét, így gyakorlatilag csak az uralkodó ajánlásával kaphatott valaki egyházi rangot. Ez garantálta a francia klérus királyhűségét, sőt újabb bevételi forrásokat jelentett, mivel Ferenc és utódai tizedet vethettek ki az egyházi jövedelmekre. Ráadásul az egyházi birtokok hatalmas, nem örökíthető, de immár általa szabadon adományozható földterületet jelentettek az uralkodó számára.
Areformáció hatása Ferenc idején jelent meg Franciaországban. Elsőként a katolikusmeaux-i püspök, Guillaume Briçonnetcenaculuma mutatott protestáns jellegzetességeket – igaz, alapvetően mindvégig elítélte az eretnekséget, és tagjainak jó része később sem tért át. A meaux-i egyházmegyében a püspök igyekezett minél kevesebb szentábrázolást meghagyni a templomokban, illetve támogatta afrancia nyelvűBiblia-fordítások elterjedését és a népnyelvi liturgiát. Noha Ferenc király távollétében aSorbonne doktorai megpróbálták üldözni, a mozgalom az uralkodó befolyásos nővére, Margit támogatását is élvezte, de még eleinte a király is támogatta: Margit javaslatára a körhöz tartozóLefèvre d’Étaples lett Károly herceg nevelője,1532-ben pedig a Ferenc jóvoltából a szintén humanista eszméket vallóJean du Bellay lett Párizs püspöke.
Nem mindig maradt ez így: Ferenc tanácsadói,Antoine Duprat ésFrançois de Tournonbíborosok többször sikeresen hangolták az időközben országszerte, jellemzően a városokban megszaporodó protestánsok ellen. Az első komolyabb üldözést az1534-eskiáltványügy váltotta ki, amikor több nagyvárosban és a királyamboise-i hálószobájának ajtaján is megjelent egyOltáriszentséget támadó pamflet. Álláspontjának ingadozását jelzi, hogy1535-ben viszont leállította az eretneküldözést. Uralkodása utolsó éveiben lépett csak az egyre következetesebb és keményebb protestánsellenes intézkedések útjára, aminek1546-ban a jeles humanista költő és nyomdász,Étienne Dolet is áldozatul esett.
I. Ferenc kincstárát nemcsak hadjáratai, hanem számos impozáns építkezése is apasztotta. Kastélyainak és palotáinak stílusa félreismerhetetlenülreneszánsz, nem egyenitáliai mesterek dolgoztak. Neveltetésének helyén, az amboise-i kastélyon kisebb átalakításokat végeztetett, és a városban adott menedéket az idősLeonardo da Vincinek. A művészt felkérteRomorantin kastélya terveinek megalkotására, ám az építkezés 1519-ben félbeszakadt, mivel egy járvány elvitte a munkások zömét.
Az első jelentősebb építkezés mindjárt trónra lépése után,1515-ben kezdődött. Ferenc és családja ekkor átköltözött Amboise-bólBlois-ba, ahol1516-ban elrendelte egy reneszánsz szárny építését. ADomenico da Cortona tervei alapján végzett átalakítások1524-ben, a királyné halála évében fejeződtek be, akastélynak azóta is áll az I. Ferencről elnevezett szárnya a hatalmas, reprezentatív csigalépcsővel. Még folytak a blois-i építkezések, amikor1519-ben onnan nem messze, egy vadászbirtokon is munkálatok kezdődtek Da Cortona és talán Da Vinci tervei alapján. A király egyik szeretője, Thouars grófné számára készültchambord-i kastély építése1547-ben fejeződött be.
A francia király legjelentősebb építkezése mindenképpen afontainebleau-i kastély volt.1522-től kezdve a lakótorony kivételével gyakorlatilag az egész középkori királyi erődöt lerombolták, és a helyére egy reneszánsz stílusú palotát emeltek. Olyan művészek dolgoztak itt, mintGiovanni Battista Rosso,Primaticcio vagyRosso Fiorentino, deRaffaello ésMichelangelo egyes alkotásai is az udvar fényét emelték. Ferenc előszeretettel időzött itt szeretője, Étampes hercegnő társaságában, ráadásul azt az ambíciót dédelgette, hogy világhírű művészeti központtá és műhellyé formálja, ezért számos antik szobrot hozatott oda, illetve temérdek mitológiai témájú alkotással díszítette.Fontainebleau-ban Ferenc utódai is folytatták az építkezést.
Ferenc, miután visszatért a spanyol fogságból, hamarosan új kastély építésébe fogott. Ez lett az ún.Madrid-kastély, amit a Párizs mellettiboulogne-i erdőben kezdtek építeni1527-ben. A munkálatokat afirenzeiGirolamo della Robbia és atours-i Pierre Gadier és Gatien François irányította. A kastély csak1552 körül készült el. Nem messze tőle a király egy kisebb vadászlakot emeltetett (La Muette-kastély).
Chambord kastélya
A király parancsára1526-ban lebontották apárizsiLouvre eredeti részét, aII. Fülöp Ágost idején emelt, masszív, középkori tornyot – igaz, a palota átalakítása csak1546-ban kezdődöttPierre Lescot vezetésével, aki ugyanekkor a közeliÁrtatlanok kútja építéséhez is hozzákezdett. Szintén Párizst díszítette az1533-tól Da Cortona tervei alapján épített, de csak a 17. században befejezettVárosháza.
A király az későbbiekben sem hagyott fel az építkezésekkel. Az eddigiekhez hasonló, nagy munkálatokat csak aSaint-Germain-en-Laye-i kastély esetében kezdett 1538-ban, de uralkodása második felében végeztek átalakításokatVillers-Cotterêts-ben, (1530 k.),Folembray-ban (1538), és Beaumont-les-Challeau-ban (maVillecerf, 1542). A királyi építkezések hatottak az arisztokráciára is,Claude de Guise herceg ekkor építtette kiJoinville-ben rezidenciáját, Montmorency hercege pedigécoueni éschantilly-i kastélyait.
A fent említett építészet mellett I. Ferenc más művészeti ágakat is bőkezűen támogatott.1518-ban döntött egy blois-i „könyvterem”(cabinet de livres) létrehozásáról, ami hamarosan Királyi Könyvtárrá terebélyesedett, melynek első felügyelőjeMellin de Saint-Gelais udvari költő, a király egyik pártfogoltja volt. Később,1530-ban egy másik humanistát, aRotterdami Erasmusszal,Morus Tamással,François Rabelais-val ésPietro Bembóval is levelezőGuillaume Budét ruházta fel királyi könyvtárosi címmel. Budé javaslatára hozta létre a királyi főiskolát, ami később Francia Kollégiumként (Collège de France) néven vált ismertté. Feladata az volt, hogy a párizsi egyetemen nem oktatott, humanista tárgyakat tanítson, így agörögöt és ahébert.
Saint-Germain-en-Laye kastélya
1530-tól kezdve az uralkodó királyi nyomdászokat nevezett ki. Az első ilyenGeoffroy Tory volt, majd1533-banOlivier Mallard,1544-ben pedigDenys Janot követte.Claude Garamond, az egyik korabeli nyomdász nevéhez jól olvasható betűtípusok kifejlesztése fűződik. 1536-ban a király rendeletben parancsolta meg, hogy minden kinyomtatott könyv egy példányát helyezzék el a királyi archívumban.1540-ben pedigGuillaume Pellicier velencei követet bízta meg azzal, hogy minél több régi kéziratot szerezzen és hozzon Franciaországba.
Ferenc Saint-Gelais mellett más költőket is patronált, ígyClément Marot-t vagyClaude Chapuys-t, de maga is fabrikált verseket, példáulAz asszony ingatag... kezdetű verset.[3] Több költeménye maradt ránk, bár utóbb kiderült, hogy némelyiket valójában Saint-Gelais írta. Irodalompártolás és alkotás terén egyébként testvére, Margit sem maradt el sokkal tőle:Bonaventure Des Périers és Rabelais egyaránt támogatását élvezte. Margit szintén járatos volt a költészetben, még életében kiadott egy gyűjteményes kötetetA hercegnők margarétájának/Margitjának margarétái(Les Marguerites de La Marguerite des princesses) címmel. Fő műve mindazonáltal a töredékben maradt, csak halála után kiadott,BoccaccioDekameronjának mintájára írtHeptameron.
A királyi palotaépítések természetes velejárója volt a szobordíszítés, ezért Ferenc a szobrászokat is támogatta. Ennek köszönhetően1540–1544 között Ferenc udvarában vendégeskedett a kitűnőfirenzei szobrász,Benvenuto Cellini, aki nagy tervekkel érkezett, ám a finanszírozás egyenetlenségei miatt végül felhagyott franciaországi munkájával, és visszatért Itáliába. A korabeli festők közül a számos udvarbeli méltóság rajzolt vagy festett portréját az utókorra hagyó, komoly műhelyet alapítóJean Clouet († 1541) emelkedik ki, akinek munkásságát később fia,François folytatta.
A királyi jelkép Fontainebleau I. Ferenc-galériájában
Ferenc emblémájául aszalamandrát választotta, amelyhez gyakorta az alábbi jelmondat társult:Nutrisco et extinguo („Táplálom és kioltom”), ugyanis a hiedelem szerint a szalamandra a rossz tüzeket megfékezte, a jókat viszont felerősítette. A szalamandramotívum elsősorban a chambord-i kastélyban bukkan fel számos falon és mennyezeten, de Fontainebleau-ban is gyakori. A király által alapítottLe Havre és az általa újjáépíttetettVitry-le-François címerében, illetve a Ferenc több kastélyának otthont adóLoir-et-Cher megye modern címerében is szerepel.
Számos találgatás övezte a választott szimbólum eredetét. Egyesek szerint magaLeonardo da Vinci, mások szerint fiatalkori tanára,Artus de Boisy tervezte a király számára. Ezek egyike sem igazolható, azonban tény, hogy már Ferenc nagyapja,Orléans-i János angoulême-i gróf jelvényében is szerepelt az állat, továbbá egySavoyai Lujza számára készült kéziraton is felbukkant 1504-ben, jóval Ferenc trónra lépése előtt.
I. Ferenc a rambouillet-i kastélyban halt megszepszis következtében 1547. március 31-én. A trónon fia, II. Henrik követte. Ferenc holttestétmájus 23-án első felesége, Valois Klaudia mellé temették elSaint-Denis-ben a többi uralkodó társaságában; a királyi pár sírját a többihez hasonlóan meggyalázták aforradalmárok1793.október 20-án. Alattvalói később szívesen emlékeztek vissza a meglehetősen visszahúzódó II. Henrik kedélyes, víg apjára (egyik ragadványneve aBonhomme Colas, azaz körülbelül „Jóember Miki” volt), akinek uralkodása alatt az országot nem sújtotta viszály.
1514.május 18-án vette feleségül az1499-es születésűValois Klaudiát,XII. Lajos francia király és Bretagne-i Anna leányát. Klaudiát1517.május 10-én koronázták királynévá a saint-denis-i bazilikában. 1524-ben nyolcadik, halva született gyermekük születésekor hunyt el. Gyermekeik közül csak öten érték meg a felnőttkort, Ferencet pedig mindössze ketten élték túl:
1530.augusztus 7-én Ferenc újranősült. Választottja V. Károly nővére,Szép Fülöp ésŐrült Johanna leánya,I. Mánuel portugál király özvegye, az ekkor közel 32 évesHabsburg Eleonóra volt. Eleonórát1531-ben koronázták királynéváSaint-Denis-ben, de nem szült gyermeket második férjének. Házasságuk a király nőügyei miatt boldogtalan volt, ráadásul Ferenc halála után a gyermektelen Eleonóra kénytelen volt elhagyni az udvart.1558-ban halt meg.
I. Ferencnek egy törvénytelen fia is ismert: Nicolas d’Estouteville (1545–1567), Villecouvin (Villeconin) ura, aki egy ismeretlen hölgytől született, és nem törvényesítették.[4]
_066.jpg)
.jpg)
-fr.svg)
.jpg)
