Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Hvárezmi Birodalom | |||||||
خوارزمشاهیان 1077 –1231Khwārezmshāhīān | |||||||
_hu.png) | |||||||
| A Hvárezmi Birodalom 1200 körül | |||||||
| Általános adatok | |||||||
| Fővárosa | Urgencs | ||||||
| Hivatalos nyelvek | fárszi | ||||||
| Vallás | iszlám | ||||||
| Államvallás | szunnita iszlám | ||||||
| Kormányzat | |||||||
| Államforma | monarchia | ||||||
| Uralkodó | sah (lista) | ||||||
| |||||||
 AWikimédia Commons tartalmazHvárezmi Birodalom témájú médiaállományokat. | |||||||
AHvárezmi Birodalom (1077-1231) atörök eredetűszunnitamuszlim uralkodók birodalma azOxus (Amu-darja) körzetében, azAral-tótól délre. Ismeretes még mint aHvárezmsahok (törökül:Harezmşahlar,perzsául: خوارزمشاهیان,Khwārezmšāhīān), azaz hvárezmi sahok birodalma. FővárosaÜrgencs volt.
Az összeomlóSzeldzsuk Birodalom romjain kialakult államalakulat rövid ideig aziszlám egyik legnagyobb kiterjedésű területét birtokolta, a mai csaknem teljesIrán,Türkmenisztán,Üzbegisztán és félAfganisztán területén. Kulturális jelentőségét a hvárezmi sahok udvarában élő, EurópábanAvicenna néven ismertté vált orvos,Abú Alí al-Huszajn bin Abdallah ibn Színá és a több tudományágban is maradandót alkotóal-Bírúní példázza. Fiatal tudósként egy ideig a birodalom nagyvárosában,Szamarkandban dolgozottOmar Khajjám is.
1042-től a Szeldzsuk Birodalom részeként létrejött Oxus-menti (Amu-darja),türk fennhatóságú tartomány viszonylagos függetlenséget élvezett a keleti iszlám világában.1065-ben aszeldzsuk szultánok, a hűbéreseikként fennhatóságuk alá tartozó mindenkori törzsfőket, az úgynevezett hvárezmi sahokat tették meg a terület urainak. A szeldzsuk közigazgatás bevezetésével, az akkor még erőseniráni jellegű kultúra virágzásnak indult.[1]
A hvárezmi sahok a kezdetektől igyekeztek politikai autonómiára szert tenni, amelyet aSzeldzsuk Birodalom polgárháborús viszonyai közöttKutb ad-Dín Mohamed (1097-1128) és fiaAlá ad-Dín Atsziz (1128-1156) hvárezmi sahok vívtak ki birodalmuk részére. A kezdetben még a szeldzsukSzandzsar szultánt támogató Atsziz, kihasználva a mongolok támadásait és a szeldzsuk uralkodó gyengeségét,1135 körül a tartomány tényleges függetlenségét szorgalmazta. Szandzsar mongoloktól elszenvedett vereségét kiaknázva,1141-ben nyílt felkelést indított a szeldzsuk uralkodó ellen, és bevonult a birodalmi fennhatóság alatt álló, szomszédosHoraszán tartomány területeire. Pozícióit megerősítve,1153-1160 között Horaszán fokozatosan a hvárezmieké lett, majd Atsziz fia,II. Arszlán (1156-1172) uralkodása alatt véglegesen birodalmukhoz csatolták. Ezzel az annexióval a mongol birodalom közvetlen szomszédjaként ellenőrizhette a főbb kelet-nyugati kereskedelmi útvonalakat, és viszonylagos gazdagságra tett szert. A mongol eredetűkarakitájoknak adót fizetve biztosította hátországát, így Nyugat-Irán felé tudott terjeszkedni, ahol1170 körül elfoglaltaNisápurt. II. Arszlán fia,Alá ad-Dín Tekes (1172-1200)1192-ben bevonultRejbe és a Szeldzsuk Birodalom romjain, az előző uralkodók szerepét átvéve, abagdadikalifától elnyerte a "Kalifa Védelmezője" címet.1199-ben TekesIrak, Horaszán ésTurkesztán szultánja címet is megkapta.[1]
A Hvárezmi Birodalom Tekes fia,Alá ad-Dín Mohamed (1200-1220) uralkodása alatt érte el hatalma csúcspontját.1206-ban Mohamed aGúridák területeit birodalmához csatolva, (1208-ban foglalta elHerátot), majd a karakitájokkal kötött megállapodást is felrúgva aKarahánidákkal kezdett háborút. Ez volt az a pár éves időszak, amikor a hvárezmi sahok a történelem legnagyobb muszlim birodalmává tették országukat.[1]
Amikor a szunnita Gúridák bukását látva, a bagdadi kalifa mégsíita csoportok támogatását is fontolóra vette a hvárezmi fennhatóság megszüntetése érdekében, Alá ad-Dín Mohamed csapataivalBagdad felé vonult és ostrom alá vette a várost. Az erős tél azonban megakadályozta a harcok elhúzódását, és Mohamed csapataival elvonult Bagdad alól.
1215-ben Mohamed felvette a diplomáciai kapcsolatotDzsingisz kánnal, akiKína leigázása után hvárezmi területeken keresztül akart kereskedelmi útvonalat létesíteni nyugat felé. A megállapodás véglegesítése előtt azonban1218-banOtrar hvárezmi kormányzója a mintegy száz főből álló mongol kereskedőkaraván tagjait kémeknek nyilvánította, és Mohamed közvetlen utasítására kivégeztette.[1] A keleti muszlim birodalmak sorsa ezzel a döntéssel évszázadokra megpecsételődött. Pontosan nem lehet tudni, hogy mi állt a gyilkosság hátterében, viszont az bizonyos, hogy Mohamed nem nézte jó szemmel a mongol előretörést. Hvárezm uralkodói mindig kínai területek leigázására törekedtek és Mohamedet sértette, hogy Dzsingisz kán megelőzte őt, így nem Hvárezm lehetett Kína meghódítója.
Dzsingisz kán ezt az incidenst kihasználvanyugati hadjáratot indított, melynek során Mohamedet üldözve lerohantaBuharát,Szamarkandot,Urgencset,Nisápurt,Mervet ésHerátot. Alá ad-Dín Mohamed megsebesült és elmenekült aKaszpi-tenger egyik szigetére, ahol hamarosan meghalt (1220).
Dzsingisz kán bosszúhadjáratával sötét időszak köszöntött a közép-ázsiai iszlám térségre. A muszlim kultúra virágzó városai, (többek között Buhara, Nisápur,Herát) váltak a földdel egyenlővé, illetve elnéptelenedett romvárosok, muszlim harcosok számára is addig elképzelhetetlen vérengzések jelezték a mongolok jelenlétét (Herát lakosságát például mind egy szálig kiirtották).[1]
Az utolsó hvárezmi sah,Dzsalál ad-Dín Mingburnu (1220-1231) többször megütközött a mongolokkal, ám azok mindannyiszor megfutamították. ÉvekigIndiában keresett menedéket, ám később visszatért, csapatokat szervezett, és Irán területén támadást indított ellenük. Kezdeti sikerek után (elfoglaltaGrúziát is ) azonban az elfoglalt tartományokból menekülnie kellett, mígAnatóliában azIkóniumi Szultánság (rúm szeldzsukok) fennhatósága alatt keresett menedéket, itt azonban1231-ben meggyilkolták. Harcaival felhívta a figyelmet a mongol veszedelemre, követeivel figyelmeztette az iszlám világot, és összefogást sürgetett a muszlim államok között a mongol támadások elhárítására, de a pártharcoktól szabdalt, megosztott uralkodókat nem volt képes egységre bírni.[1]
Bár a mongol seregek 1221-re megsemmisítették a Hvárezmi Birodalmat és korábban elképzelhetetlen vérontás vittek véghez a foglyul ejtett katonák és polgári lakosok körében, a népes birodalom számtalan alattvalója túlélte a hadjáratot. Ezek közül azok, akik nem akartak mongol uralom alatt élni, a mai Irak északi részén lévő hegyes vidéken húzódtak meg és zsoldos katonaként próbáltak megélni. Mivel hontalannak számítottak, zsoldjuk a korabeli viszonylatban igen alacsony volt, bár időnként megpróbáltak szervezkedni és magasabb zsoldot kialkudni.
Dzsalál ad-Dín Mingburnu katonái közül sokan hűek maradtak az utolsó sah emlékéhez, még 1231-es halála után is. Ők rendszeresen támadásokat intéztek aszeldzsuk uralom alatt lévőSzíria ésMezopotámia felé a birodalom bukása utáni években, magukatKhwarezmiyya-nak hívták. AzEgyiptomban uralkodóasz-Szálih Ajjúb császár felbérelte őket, amikor nagybátyja, Szálih Izmáel ellen harcolt. AKhwarezmiyya-k Irakból dél felé indultak, és útközben behatoltak akeresztesek földjeire és1244.július 11-én elfoglaltákJeruzsálemet. A citadella csak augusztus 23-án adta meg magát, de a város keresztény lakosságát addigra megtizedelték, a zsidókat pedig elüldözték.
Európában Jeruzsálem elestének hírére meghirdették a7. keresztes hadjáratot, de a keresztes lovagok már nem tudták visszafoglalni a várost, amely egészen 1917-ig muszlim ellenőrzés alatt maradt. AKhwarezmiyya-k Jeruzsálem után folytatták útjukat délnek és október 7-én azAjjúbidák seregével együtt részt vettek Harbiyah mellett agázai csatában, ahol megsemmisítették az utolsó keresztény sereget, közel 1200 lovagot és 10 000 gyalogost. A csatában 365 johannita, 397 teuton és 310 templomos lovag vesztette életét.[2]
A csata után aKhwarezmiyya-k Egyiptomba mentek a szultánnal, majd később a mamelukok zsoldosai maradtak, amíg pár évvel később, 1246-banAl-Manszúr Ibrahim döntő vereséget mért rájuk.
A mongolok által elhurcolt hvarezmi foglyokbeolvadtak a mongol népességbe, ők lettek a mai Szartuul törzs ősei.
 | Bővebben:Hvárezmi sahok listája |
