Husz János a máglyán (Jénai Kódex)Luxemburgi Zsigmond és a husziták csatája, 1428 – kódexábrázolás. A husziták 1427-től kezdve támadó hadjáratokat indítottak a szomszédos országokba, így Magyarország területére is. A mindhárom országa révén érdekelt Zsigmond tárgyalásokat kezdett a mérsékelt kelyhesekkel, ennek eredményeként jött létre 1433-ban a kelyhesek és a katolikus egyház közti egyezségA Cseh Királyság a huszita háborúk idejénHuszita pajzs rekonstrukciója a prágai múzeumban
Ahusziták aHusz János általJohn Wycliffe nyomán elindított vallási jellegű mozgalom, ahuszitizmus követői, amely az európaireformáció fontos előzményének tekinthető, de Husz és a huszitizmus kapcsolata vitatott.
Husz kivégzése egészCsehországban nagy felháborodást váltott ki. Az egyházi terhektől szabadulni akaró parasztok, a városi szegények és polgárok, de az egyházi javakra áhítozó nemesek is, tömegesen szakítottak arómai katolikus egyházzal, és új gyülekezeteket szerveztek.[1] A husziták mozgalma ugyan kezdettől fogva irányzatokra, ágakra szakadt (mérsékelt-, közép- és balszárny), de az ágakat a közös veszély egyesítette és mind a császár serege, mind pedig apápai legátusok által irányított keresztesek és zsoldosok ellen olyan lelkesen és vitézül harcoltak, hogy a 12 évig,1419 és1432 között dúló háborúban sorozatos győzelmeket arattak. A veszély csökkenésével azonban az irányzatok fokozatosan ellentétbe kerültek egymással.
Husz János Dél-CsehországHusinec városában, született. 33 éves korában a prágaiKároly Egyetemrektora lett és a helyi Betlehem Templomban prédikált. KözbenJohn Wycliffe (1328–1384) angol teológus gondolatai Csehországban is ismertekké váltak. Husz Jánost megragadta Wycliffe filozófiairealizmusa, és ettől fogva az egyházi reformok szószólója lett. Igyekezett változásokat eszközölni a katolikus egyház rendjében, de 1415-ben akonstanzi zsinat keretébeneretnekség vádjávalmáglyán megégették.
IV. Vencel cseh király nyilvánosan megbélyegezte a zsinatot, a királyné és más előkelő asszonyok Husz Jánostvértanúként tisztelték, a nép pedig sokplébánost elűzött és számoskolostort lerombolt. Követelték a prédikáció szabadságát, a papság kiváltságainak megszüntetését és az ún. laikus kelyhet, azaz hogy ne csak a papok részesüljenek az áldozásnál a borból. Ezzel a követelésükkel is azt akarták kifejezni, hogy nem tartják a papságot kiváltságos testületnek sem a szent cselekményeknél, sem pedig a társadalmi életben. Ezzel kezdetét vette a huszita mozgalom, amely korán két szárnyra bomlott.[1]
A mérsékeltebb pártot a szorosabb értelemben vettkelyhesek(calixtinusok) vagy utraquisták (sub utraque specie, két szín alatt vették az úrvacsorát) képezték, akik a katolikus egyháztól nem akartak teljesen elszakadni, hanem csak a következő „javításokat” óhajtották végbevinni:
Isten igéjét szabadon, nemzeti nyelven prédikálhassák,
A papságot szigorúbb egyházfegyelemmel ellenőrizzék.
Husz konstanzi tartózkodása alatt Miesi Jákób (Jacobellus von Mies) a prágai egyetem második személyisége azt hirdette, hogy aBiblia az egyház hitének és gyakorlatainak legfőbb mércéje és útmutatója.János evangéliuma 6:53 alapján azt tanította, hogy
„Ha nem eszitek az Ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt azutolsó napon.”
Arómai katolikus egyház,Krisztus tantételének egyedüli hivatott értelmezőjeként, a12. század második felétől azoltáriszentséget már csakostya formájában szolgáltatja ki a népnek, mert tagadja, hogy az oltáriszentség mindkét szín alatti vétele feltétlenül szükséges lenne aüdvösséghez, csupán javasolhatónak tartja a kegyelemben való megmaradás jelképeként. Ugyanakkor a husziták a 12. századig alkalmazott „Kehely és Ostya” formának az utolsó 150 évben való elhagyását az egyház általános romlottsága jeleként értelmezték. Azt állították, hogy az ember a megváltás érdekében szent Úrvacsorában kell hogy részesüljön „ahol és amikor kíván”, kenyér és bor formájában, azaz„mindkét szín alatt” (sub utraque specie). E latin kifejezés után hívták őket Utraquistáknak. Az Egyház soha nem nevezte a „mindkét forma alatt” tanát bűnösnek, vagy eretneknek, a Kelyhet csupán a Drága Vér iránti tiszteletből tartotta vissza a köznéptől. Az oltáriszentség mindkét forma alatti szolgálatának kötelező voltát a Konstanzi Zsinat elutasította, és a cseheket a wycliffistaeretnekségtől való megtisztulásra szólította fel. Cseh- és Morvaország 450 főnemese, szeretett Husz Jánosuk kivégzését és ezt a követelést a pápai hatalom túlkapásának, saját nemzeti függetlenségük veszélyeztetésének tartották, és szövetséget kötve, ellenállást határoztak el – mondván: „A mi földünkön nincsenek eretnekek!”. Husz János kivégzésével Zsigmond tekintélye megtört, és egyébként sem igyekezett féltestvére, Vencel ellen háborúzni, sőt még Vencel halála után is hagyta, hogy az utraquisták fő támogatója, Vencel özvegye uralkodjon. Hamarosan egy papságellenes forradalom söpört végig az országon:templomok éskolostorok pusztultak el, és az egyházi vagyont a huszita nemesség osztotta fel – ezzel kitört a 15 évig tartó huszita háború.
1420-ban a legaktívabb husziták egy stratégiai szempontól alkalmas hegyen, Prágától délre egy várost (neve ma isTábor) emeltek, és erődöt építettek, keskeny utcákkal körülvéve. Ezt a hegyet nagy lelki felszabadulásuk ujjongásai szimbólumakénta bibliai Tábor hegyéről nevezték, és ezután a husziták ezen ága táboriták néven ismert.
Élükön előszörJan Žižka állott, akinek vezérlete alatt háborút indítottak anémetek ellen. Az ő halála (1424) után nagyobb részükProkopius(wd) szerzetest választotta vezérül, kisebb részük Žižka helyét pótolhatatlannak nyilvánította, és vezér nélkül harcolt tovább. Utóbbiakárváknak (orfaniták) nevezték magukat.
Egy Austi nevűpap azon az alapon, hogy a Bibliában Krisztus EGÉSZ tanítása benne van, eltörölte az összes hagyományos szertartást és istentiszteleti formát a katolikusság minden külső jelképeivel, a templomokkal, oltárokkal, papi ruhákkal, szent edényekkel, kántálással, és ünnepélyekkel, valamintböjtökkel együtt. AÚr Imája volt az egyedüli szertartási ima, azoltáriszentséget egyszerű kenyérrel és rendes borral szolgálták egyszerű asztalról, és a résztvevők egyszerűen, hétköznapi ruhában, fésületlenül vettek részt. Gyermekek szenteletlen vízzel voltak megkeresztelve minden ceremónia nélkül, és utána azonnalúrvacsorában részesültek mindkét forma alatt. A szent kenetet és titkos bűnvallást eltörölték, és még a halálos bűnöket is nyilvánosan vallották meg és a Tisztítótűz, valamint a szentek imádása a lakomákkal és böjtölésekkel együtt eltűnt.
A pápai hatalom a várakozásoknak megfelelően nem nézte e fejleményeket tétlenül, és nagy emberáldozatokat követelő véres háborúkat kezdeményezett a táboriták ellen a következő másfél évtized során. Az összeskeresztes hadjárat, amelyeket apápa megbízásábólZsigmond német-római császár egyrésztNémetország, másrésztMagyarország ésAusztria felől intézett ellenük, kudarcba fulladt, híresszekértáboraikat nem tudta legyőzni.[2][3]
1427-től a husziták öldökölve és gyújtogatva lepték el a szomszédos országokat.[3] A cseh forradalom felett csak tárgyalásos megegyezéssel lehetett úrrá lenni. Ezt a megegyezést kívánta létrehozni abázeli zsinat.
Hosszas alkudozás után a bázeli zsinat1433-ban a kelyhesekkel megkötötte az úgynevezett bázeli vagy prágai egyezményt, melyben elismerték négy fő követelésüket. A táboriták azonban ezt az egyezséget Husz szelleme meggyalázásának és areformáció ügye elárulásának tekintették, a fegyveres harcot pedig tovább folytatták. Mélyen benyomultakÉszakkelet-Németország, sőt a lengyelekkel együtt aNémet Lovagrend területére is. Ez addig tartott, amíg korábbi bajtársaik, a kelyhesek1434-ben Bródnál teljesen szét nem verték őket.
A győztes kelyhesek1436-banZsigmond császárral megkötötték az iglaui szerződést, amelyben Zsigmondot elismerték királyuknak, a császár pedig biztosította a kelyhesekvallási és polgári szabadságát. Valójában azonban sem a császár, sem a pápa nem akarta az egyezséget betartani, és később a kelyhesek jogait több sérelem érte. Ilyen volt, hogy a megválasztott kelyhesérsekPrágából menekülni kényszerült, ezért a forrongások ismét megkezdődtek. Végül a kelyhesek kieszközölték, hogy1444-benLászló király mellé kormányzóul a kelyhesPodjebrád Györgyöt rendelték, akit László halála után1458-ban királyuknak is megválasztottak.
Ezzel a helyzettel azonban a pápák nem voltak megelégedve, és1465-benII. Pál pápakeresztes hadjáratot hirdetett meg a husziták ellen ésMátyás magyar királyt is harcra szólította fel. Podjebrád megvédte trónját, utódaUlászló pedig a kuttenbergi országgyűlésen (1485) a békét ismét helyreállította úgy, hogy mind a kelyheseket, mind a katolikusokat addigi jogaikban és birtokaikban biztosította.
II. Piusz pápa 1462-ben érvénytelennek nyilvánította abázel–ferrara–firenzei zsinat által jóváhagyott Prágai Compactát és a két fél csak 1512-ben volt hajlandó elismerni egymást mint két egyenjogú, különböző vallást.
A husziták eszméi nem szűntek meg, elterjedtek a Német Birodalomban és egész Kelet-Európában, így Magyarországon is, és számos felkeléshez szolgáltattakideológiai alapot.[2]
A táboriták egy békésebb maradéka 1470-ben „Testvéri Egység” néven csoportosult. Sokuk a folyamatos katolikus üldöztetések elől 1548-banMorvaországba szökött, és az akkoriban odatelepülthutteritákhoz hasonlóanMorva testvérek névenvagyonközösségben,papság nélkül éltek, és a tanítóikat, lelkészeiket maguk közül választották.
Luther Márton reformja nagy örömmel érte az utraquisták, husziták és táboriták egy részét, de később néhányan visszatértek a katolikus egyházba. A katolikus erőkkel 1620. november 8-án vívottfehérhegyi csata vérfürdője a huszitizmus végét jelentette.
A huszitákat a15. század közepén sajátságos fegyvereikkel, felszerelésükkel és harcmodorukkalEurópa legkitűnőbb katonáinak tartották. Csatáik alatt eleinte védő harcot vívtak, melyhez háromezernél is több hadiszekérből alakítottszekérvárat használtak. A vasláncokkal egymással összekötött hadiszekerekből képezett védőfal mögött álltak lövészeik, akik a szekérvárat megrohanó ellenséget (akkor még többnyire lovasságot) lőtték. A szekérvár faláig jutott lovasokat a hadi szekereken álló, kampós lándzsákkal felfegyverzett harcosok sebesítették meg és rántották le a lovukról, a szekérvárba jutott lovagokat a huszita gyalogosok vasból készített cséplőkkel verték agyon. Végül amikor az ellenség a szekérvár ismételt megrohanása után kifáradt, szekérvárukból kirohantak, s vascséplőkkel, kampós lándzsákkal támadták meg ellenfeleiket. Üldözés közben kegyetlenül megöltek mindenkit, akit utolértek. A husziták hadviselését és hadiszekereik alkalmazását a 15. században több ország hadseregében, így Mátyás király seregében is utánozták. A hadiszekereket nemcsak pihenés közben, táboruk védelmezésére alkalmazták, hanem az ellenséggel szemben végrehajtott menetek alatt is, oldalaik biztosítására használták fel.
Marchiai Szent Jakab ferences inkvizítor így foglalta össze a magyarországi husziták hitelveit (részlet):[6]
„Ezek a tételek, melyeket találtam és irtottam az Úr segítségével Magyar-, Székely- és Erdélyországban:
Hogy mindenkinek mindkét szín alatt kell áldoznia (→azaz a kenyérrel és borral történő két szín alatti úrvacsorát).
Hogy a misébe elég a leckét és az evangéliumot olvasni és hogy akadálytalanul, pénz nélkül, éjjel-nappal házakban és erdőkben, bárhol lehet misézni. És mindkét nembeliek a misében énekeket énekelnek.
Hogy tanult világiak (amisében) létrehozhatják Krisztus testét és vérét és azt tartják, hogy létre is hozzák.
Hogy faedényekben konszekrálhatnak (felszentelhetnek) és abból eszik és isszák (ti. a kenyeret és a bort).
Hogy az ostyában csak Krisztus teste és a kehelyben csak vére van.
Hogynem kell tisztelnünk a képeket, mert ördög van azokban az ember megcsúfolására, mert ha szamarat kergetnek a tűznek, elkerüli azt, de a feszület a fatuskón elég.
Hogy nem kell ábrázolnunk sem a feszületet, sem a keresztet.
Aszázéves háború francia hőse, a 18 évesJeanne d’Arc1430. március 23-án egy levelet diktált a huszitáknak, amelyben megfenyegette őket azzal, hogy keresztes hadjáratot indít ellenük, hacsak nem térnek vissza a katolikusvallásra és „az eredeti világossághoz”. Az angolok és burgundiaiak két hónap múlva elfogták őt, és így fenyegetése nem vált valóra.[7]
Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. (Budapest, 1917)
Hefele, Karl Joseph von: Hus János, husziták. In uő: A katholikus egyháztörténet tankönyve II. kötet. Temesvár, Csanád-Egyházmegyei Könyvnyomda, 1905. 29–34. o.
Rapaics Raymund: A husiták. In uő: Egyetemes egyháztörténelem II. kötet. Eger, Érsek-Lyceumi Könyvnyomda, 1881. 516–528. o.
Branislav Varsik: Husiti na Slovensku a vplyv husitského revolučného hnutia na Slovensku do r. 1435, Sborník Filozofickej Fakulty Univerzity Komenského – Historica XI, 3–77. (1960)
