Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Hugo von Hofmannsthal | |
 | |
| Született | 1874.február 1.[1][2][3][4][5] Bécs[6][7][8] |
| Elhunyt | 1929.július 15.(55 évesen)[1][9][2][3][4] Rodaun[10] |
| Álneve |
|
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Gertrud Schlesinger(1901. június 1. – )[12][13][11] |
| Gyermekei | három gyermek:
|
| Szülei | Anna von Hofmannsthal Hugo von Hofmannsthal |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Halál oka | agyi érkatasztrófa |
| Sírhelye | Cemetery Kalksburg(Hugo von Hofmannsthal's grave, Gruppe 1, Nr. 49)[14][15] |
 | |
| Hugo von Hofmannsthal aláírása | |
 AWikiforrásban további forrásszövegek találhatókHugo von Hofmannsthal témában. | |
 AWikimédia Commons tartalmazHugo von Hofmannsthal témájú médiaállományokat. | |
Hugo von Hofmannsthal (eredetileg Hugo Laurenz August Hofmann, Edler von Hofmannsthal, írói nevén Loris, Loris Melikow, Theophil Morren) (Bécs,1874.február 1. –Rodaun bei Wien,1929.július 15.) osztrák költő, novellista, drámaíró.
Apja bankigazgató volt, jómódban éltek. Hofmannsthal csodagyerek volt, már tizenévesen jelentek meg versei. Egy Bécs környéki, csendes házban élt. Nem sok minden történt vele, de sokat olvasott.Hermann Bahr kritikus, drámaíró fedezte felArthur Schnitzlerrel együtt.Stefan George szimbolista mozgalmához csapódott 1892-ben. KésőbbRichard Strauss-szal dolgozott együtt. Azelső világháború alatt katona, majd diplomata volt, azután Bécsben élt.Max Reinhardt rendezővel működött együtt; aSalzburgi Ünnepi Játékokon adták elő két legismertebb darabját: azAkárkit és aSalzburgi nagy világszínházat.
Kosztolányi Dezső írja róla: „Verseinek száma elenyésző a drámai alkotásaival szemben, de azért csak lírikus és egyéniségét a verseiből ismerhetjük meg. Arisztokratikus, márványhideg, klasszikus és stilizált. Mélyről felfakadó szavaiban évek tartalmát és érzésenergiáját sűríti össze”.[16]
Az1890–1900-as években elsősorban szecessziós-szimbolista stílusa volt. Verseket, egyfelvonásosokat alkotott. Első darabja,Gestern (1891), töredékben maradt egyfelvonásos.Tizian halála (Der Tod des Tizian, 1892) a 99 éves, de még aktívTizianót állítja középpontba; az idős festő eddigi képeinél jobbat akar festeni. Egyébként végig nem jelent meg a színpadon. A tanítványok a mester közeli halála miatt jajgatnak; a Költő az Apródnak adja darabját, mert rokonlelket lát benne. Hofmannsthal vonzódott az egyfelvonásos formához:A balga és a halál (Der Tor und der Tod, 1893),Erkély-jelenet (Die Frau im Fenster, 1898),Das kleine Welttheater (1898),Die Hochzeit der Sobeide (1899).
1902-től egyre inkább szakított addigi „esztétikus” énjével és Stefan Georgéval, s a „lét igazi érzéseit” kereste az antik tárgyú drámai műfaj megújítását célzó törekvéseiben, de a goethei klasszikus kiegyensúlyozottság görögsége helyére nála a hölderlini és nietzschei antikvitásnak szenvedélyekkel, mámorral telített túlfűtöttsége került.
1902-ben írtaLord Chandos levele c. esszéjét, amelyben elutasította az élettől elidegenedett szépséget, és az élet felé fordult. Egri Péter innen számítja pályája második szakaszát. Ebben a szakaszban a dráma fontosabb volt, mint a líra: a darabok terjedelme nőtt, a színek halványabbak lettek; Hofmannsthal átnyergel a színpadi neoromantikára. Már-már expresszionista, hisztérikus, szecessziós dráma azElektra (Elektra, 1904). Pszichologizáló feldolgozása az antik drámáknak. Még egy-két ilyen darab:Ödipus und die Sphinx (1906),König Ödipus (1910),Alkestis (1911).
Richard Strauss opera-szövegkönyvnek használta azElektra második változatát (1910),A rózsalovagot (Der Rosenkavalier, 1911) és azAriadné Naxos szigetén (Ariadne auf Naxos, 1912; szövegkönyv: 1916),Die Frau ohne Schatten (1919),Die ägyptische Helena (1928),Arabella (1933) című darabokat. Ezek főleg vígjátékok: kései korszakában számos ilyet írt (Christinas Heimreise (1910),Der Unbestechliche (1923) stb.). De írt szimbolista tragédiát is (Der Turm, 1925).
A Salzburgi Ünnepi Játékokra készült azAkárki (Jedermann, 1911) és aSalzburgi nagy világszínház (Das Salzburger große Welttheater, 1923). Előbbi a középkori moralitás felújítása, az utóbbitCalderónA világ nagy színháza c. drámája ihlette.
Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap