Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk a magyar történelmi eseményről szól. Hasonló címmel lásd még:Honfoglalás (egyértelműsítő lap). |
| Magyarország történelme |
|---|
 |
| Korai évek |
| Középkori történelem |
| Kora újkori történelem |
| Hosszú 19. század |
| 20. századi történelem |
| Jelenkori történelem |
| Lásd még |
Általános értelembenhonfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során valamely nép egy kiválasztott területet birtokába vesz, abból a célból, hogy ott új hazát alapítson. Ennek megfelelően amagyar történelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során amagyarok aKárpát-medencét a birtokukba vették.
A nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét és eseményeit. A kutatások alapján az valószínűsíthető, hogy a magyarok egy lépcsőben szállták meg aKárpát-medencét. Ahonfoglaló törzsek eszerint895 táján telepedtek le a Kárpát-medence alföldi területein. EkkoribanI. Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat.902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként azAlföld,Mezőföld,Kisalföld,Csallóköz ésSzerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főlegavar ésszláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. Ha földművelésben nem is, állattartásban valószínűleg volt mit tanulniuk a magyaroktól, akikridegtartással, téli takarmányozás nélkül nevelték állataikat.
A Kárpát-medencében a honfoglalás idején a következő jelentősebb népek illetve utódaik laktak (a dátum a bejövetelüket jelzi):
Már azi. e. 1. évezredtől azeurázsiai sztyeppén a keletről nyugatra mozgás volt a jellemző. Ez hozta azeurázsiai lovasnomádokat,szkítákat,szarmatákat,hunokat,avarokat,onogur-bolgárokat és amagyarokat is Európába, végül mind az eurázsiaisztyeppe legnyugatibb részén, aKárpát-medence területén jutottak a legnyugatabbra.[2]
A hadászati tényezőkön túl a népek, így a magyar honfoglalást megelőzően a besenyők és úzok nyugatra vonulásának gazdasági okai is lehettek, nevezetesen a legelők megfogyatkozása, amit előidézhetett a szárazabb vagy hidegebb éghajlat, vagy a sikeres állattenyésztés nyomán bekövetkezett demográfiai robbanás is, végeredményben mindkét esetben a relatív túlnépesedés.
 | Bővebben:Etelköz |
670 körül a Fekete-tengertől északra levő sztyeppén nagy változások történtek. Felbomlott azonogur-bolgár birodalom, amelyik az alapítójának,Kuvratnak a halála után fiai irányítása alatt állt. Az ő viszályukat kihasználva akazárok ésmagyarok benyomultak területükre, a bolgárok több csoportra szakadtak. Avolgai bolgárokKotrag vezetésével északkeletre a Volga vidékére, adunai bolgárokAszparuh vezetésével délnyugat felé a Duna vidékére, egy másik csoportjuk pedigKuber vezetésével a Kárpát-medencébe költözött, ahol azAvar Birodalom hűbérese lett. A magyarok ekkor foglalták elEtelközt, a nagyjából aDuna és aDnyeper közé eső területet.[3]
A legújabb kutatások ellenben a magyarok 9. század közepi megtelepedését támasztja alá, régészetileg semmi sem mutat 6-7. századi bevándorlásra.
Elképzelhető, hogy az ekkor szétvándorló bolgárokkal kisebb magyar csoportok is tartottak. Ezt támasztja alá aJulianus barát által 1235-ben megtaláltMagna Hungaria aVolgai Bolgárország mellett. 922-ben őket nevezteibn Fadlánbaskíroknak.[4] De az is lehet, hogy ez a bolgárokhoz csatlakozás csak később, a kazároknak azaraboktól elszenvedett737-es veresége után történt, amikor a bolgárok északabbra húzódtak, távolabb a kazár fennhatóság alól. Ez az elmélet is megdőlni látszik a magyar-gyanús leletek pontosabb kormeghatározása nyomán. A magyarok itteni megjelenése szintén a 9. század közepi időpontra utal, párhuzamosan az etelközi megtelepedéssel.
Egyes elképzelések szerint hasonlóképpen a bolgárokhoz csatlakozott magyar csoportok bevándorlása is lehet a670-ben a Kárpát-medencében régészetileg megfigyelhető etnikai átrendeződés, agriffes-indások megjelenése mögött.
Az írásos forrásokban a magyarok839-ben jelennek meg, amikor bizánci forrás szerint az Al-Dunánál tartózkodtak[5] és bolgár felkérésreBizánc ellen vonultak. A magyarok ekkorra erősödtek meg annyira, hogy végleg elszakadjanak a kazár befolyás alól és teljesen önálló politizálásba kezdjenek. Valószínűleg azért építették a kazárokSarkel erődjét838-ban aDon alsó folyásánál, hogy biztosítsák határukat a magyarok felé.[3]
Dani magnam regni eius partem cede et igni vastantes praedantur. Sed et hostes antea illis populis inexperti, quiUngri vocantur, regnum eiusdem populantur.
862-nél jegyezte beHinkmar reimsi érsek a Szent Bertin-kolostor évkönyvébe, hogy a korábban ismeretlenUngri isNémet Lajos királyságát pusztították.[4] Német Lajos fia,Karlmann keleti frank király861-ben kelt fel apja ellen, amiben Lajoshűbérese,Rasztiszláv morva fejedelem is támogatta. Rasztiszláv szövetségeseiként jelentek meg a magyarok.[3]A hagyományos narratíva szerint Etelközből kerekedtek fel és indultak hadjáratra, de ez elképzelhetőleg túl sok időt vett volna igénybe, a megsegítendő király számára lehet ez már késő lett volna. Szőke Béla Miklós ennek nyomán gondolja azt, hogy 862-ben már valamiféle kárpát-medencei magyar bázisnak, előőrsnek léteznie kellett, különben a forgandó hadiszerencse miatt szerinte nem tudtak volna bekapcsolódni a küzdelmekbe. Így ők szerinte legkésőbb a IX. század közepétől jelen voltak a Kárpát-medencében, és számottevő katonai erőt képviselnek; a 880-as évek elejére alaposan kiismerték a térséget, s képesek voltak beavatkozni a Karoling Birodalom keleti végeinek életébe. Szőke végső soron arra a következtetésre jutott, hogy a honfoglalás szerintetöbb évtizeden keresztül zajló eseménysor volt, amelynek 895/896 nem a kezdő, hanem a befejező dátuma lehetett.[6] Azt hogy a honfoglalóknak 862-ben már volt előőrse a Kárpát-medencében, Szabados György (MTA Történettudományi Intézet) is elképzelhetőnek tartja.[7]
881-ben a magyarok és akabarokSzvatopluk morva fejedelem szövetségesekéntBécs alatt harcoltak akeleti frankok ellen.[5] Ebben az időbenEtelköz kezdett egyre szűkebb lenni a magyaroknak.Regino prümi apát 908-ban befejezett krónikája szerint a magyarok területe túlnépesedett. Mivel aruszokOleg vezetésével megszálltákKijevet, az Al-Dunánál ott volt a dunai bolgár állam, keletre a sztyeppén egyéb népek, a Kárpát-medence felé látszott lehetőség a terjeszkedésre.[2]
A 890-es évekre a magyar törzsi vezetők Etelköz felől egyre inkább nyugati irányban kezdtek orientálódni. 892 és 895 között rövid idő alatt háromszor is megfordultak a magyar hadak aBalkán és a Kárpát-medence területén. Afuldai évkönyv szerint 892 nyarán segítette meg egy magyar seregArnulf keleti frank királyt, aki engedetlenkedő hűbéresének,I. Szvatopluk morva fejedelemnek az országába indított büntető hadjáratot. A magyarok 892 júliusában négy hétig pusztították Morvaországot. A történetírás egy része ezt tekinti a honfoglalás valószínű kezdeti időpontjának, mivel ekkor a Kárpát-medence keleti részét valószínűleg megszállták a magyarok, és egyes segédnépek (kabarok,székelyek) nem vonultak vissza, hanem esetleg itt át is teleltek, de erre közvetlen bizonyíték mindenesetre nincs.[2] A 16. századi humanista,Johannes Aventinus – aki talán azóta elveszett régi krónikák alapján dolgozhatott – írja, hogy 892-ben a birodalmi gyűlésen, ahol Szvatoplukot ellenségnek nyilvánították, részt vettek a magyarok királyának,Cusalának követei és ekkor a magyarok megkapták Daciat (azaz Erdélyt), mint megtámadható és elfoglalható területet.[4]
893 tavaszánI. Iszmail bin-Ahmed emír, abuharai központúSzámánida emirátus uralkodója hadjáratot indított a tőle északra aSzir-darján túl élőúzok ellen. Foglyul ejtette az úz fejedelemnőt, akatunt, és rengeteg rabszolgát, állatot, valamint kincset zsákmányolt. Az úzokat keleti szomszédaik is megtámadták, ezért csak nyugatra vonulhattak. Kárpótlásul rátámadtak a tőlük nyugatra élőbesenyőkre, elszedték állataikat és legelőiket.[8]
894-ben abesenyők átkeltek aVolgán, és megjelentekEurópában, a magyarok etelközi szállásterületének közvetlen keleti szomszédjaként.[4] Ebben az évben a magyarok adunai bolgárok ellen vezettekhadjáratot, amelynek vezetőjeÁrpád fejedelem fia,Liüntika volt.[3]
894-ben a magyarok Szvatoplukkal kötöttek szövetséget, melynek emlékét feltehetően a14. századi magyar krónikában megörökített, ún.Fehér ló-monda őrizte meg. A megállapodás értelmében a magyar és a morva seregek együttesen rohanták meg Arnulf pannóniai tartományát, a források szerint komoly pusztításokat okozva ezzel. Feltehetően ez a segítségnyújtás, illetve Szvatopluk halála is hozzájárult ahhoz, hogy a morvák, még az év őszén békét kötöttek a frankokkal. Az akkori kor felfogása szerint az egyik fél halála esetén a megállapodások érvényüket vesztették. A fejedelmi cím örökléséért két testvér,II. Mojmír ésII. Szvatopluk vetélkedett, ez a későbbiekben elősegítette a magyar terjeszkedést.
Afuldai évkönyv beszámol a magyarok pannóniai hadjáratáról és a hatalmas pusztításról. Szvatopluk azonban még a hadjárat előtt meghalt, halálát a fuldai évkönyv előbb említi.[2] Egy feltevés szerint a magyarok (kavarok és székelyek) értesülve Szvatopluk haláláról nem vonultak vissza a Kárpát-medencéből, hanem a Felső-Tisza vidékén teleltek át. Velük találkozott a következő évben aVereckei-hágón át bejövő magyarság.[9] Biztosan annyit tudunk, hogy894 őszén a keleti frankok és a morvák békét kötöttek.[2]
A frank-morva békekötés után a nyugat felé tekintő magyar törzsfőknek új katonai szövetségest kellett keresniük maguknak. Erre nem sokáig kellett várni:895-ben a bizánci császár követe jelent megÁrpád ésKurszán vezéri szállásán, hogy segítséget kérjen az új, energikus bolgár cár,Simeon ellen folytatott háborúhoz. A DunánEusztháthiosz tengernagy által a bizánci flottával átszállított magyarok lerohanták a bizánciak ellen hadakozó bolgárok országát, majd a források szerint legalább két csatában az ellenük vonuló Simeon bolgár cár seregét is legyőzték. Először feltehetőenPreszláv -Mundraga környékén, majdDisztra (Szilisztra) váránál.[2] A Mundraga várába zárkózó Simeon hamarosan békét kötött a bizánciakkal, akik visszavonultak. Simeon ekkor a magukra maradt magyarok ellen vonult és egy nagy csatában legyőzte őket. A fuldai évkönyv csak erről a harmadik csatáról számol be, amiben Simeon maga is 20 ezer lovast vesztett.[2]
Egyes vélemények szerint azEtelközben maradt magyarokat közbenbesenyő támadás érte. A két oldalról jövő támadás harapófogóba vette a magyarokat és ez Etelköz feladására és a nyugat felé húzódásra késztette őket.[2] Kisebb csoportjuk ekkor mehetett délre (aKuma ésTyerek folyó vidéke, ill. aKaukázus) felé. A keleten maradtakat ezen a déli területen írta le későbbAl Bakri,Gardízi stb.
.jpg)
A honfoglalás pontos menete és időrendje nem ismert, de a leírt895-ös események hatására900 előtt történt, amikor újra hallunk a magyarokról. Úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencébe bevonulómagyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba és nem tudunk a besenyőkkel vagy bolgárokkal vívott újabb csatáról sem ebben az időben, ami a rendezett áttelepülés mellett szól, amivel az ellenséges szomszédok is megelégedhettek. A legújabb régészeti kutatások szerint nem vonultak vissza teljesen a Kárpátok mögé, az új védvonal aKárpátok előterében volt. Erre utalnak aPrzemyśl,Lemberg, aDnyeszter- ésPrut-menti valamintBukarest közelében feltárt sírok,[4] valamint Gardízi azon megállapítása, hogy a magyarok országa a Fekete-tengerig terjed.
Amagyar törzsek létszámát minden történész másként állapítja meg, a leggyakoribb becslések 200 és 500 ezer fő köztire teszik, ennek katonai hadereje 40–70 ezer főre tehető. A bizánci szövetségben végrehajtott bolgár hadjárat, melynek feladata aKárpát-medence megszállásának előkészítése, és az északnyugati bolgár tartományok meghódítása, mindössze két törzs katonai potenciálját, azaz mintegy 20-25 ezer harcost foglalt le. Az egyes törzsek védelmi erői (ún.gyepűvédők) különben sem vettek részt hadjáratokban. Rendelkezésre állt tehát a megfelelő védelmi erő egy esetleges besenyő támadás kivédésére. Azt is figyelembe kell venni, hogy több száz ezres tömeg (köztük arányos mértékben öregek, betegek, gyerekek, és állapotos nők) nem menekül „rendezetlenül” ezer kilométert lóháton, kocsikon, kordékon. Egy ilyen áttelepülés tervezést igényel és felkészülést, takarmányt, tartósított élelmiszereket, sót stb. Az ellentmondás lehetséges feloldása, hogy a „menekülés” inkább tervszerű kiürítés lehetett, amelyben esetleg tényező volt a besenyő fenyegetés, akiknek támadása a hátramaradottakat érhette az Etelközben. Ugyanakkor a magyar törzsszövetségnek a kazár birodalom hierarchiájában elfoglalt helye, és a földrajzi helyzete is utalhat arra, hogy a Kárpát-medence megszállása egyszerűen a Kazár Kaganátus nyugati terjeszkedését jelentette, majd a beékelődő népek miatt szakadt meg a kazár kapcsolat.
Erdélyben a magyarok aKépes krónika bejegyzése szerint megöltékÁlmos vezért, „nem mehetett be ugyanis Pannóniába”. Arra, hogy ezt miért tehették, három elmélet is létezik.
A forrásból azonban nem derül ki, hogy a megölés rituális feláldozás lett volna. Nem tudhatjuk, mennyire befolyásolhatta a szerzőtMózes története, aki elvezette népét új hazájába, de ő maga nem léphetett be oda. Álmos igen idős ember (jóval 60 felett jár) ebben az időben, így nem zárható ki az sem, hogy mégis természetes halállal halt meg.
A honfoglalás nem egy év alatt zajlott le, és legalább két nagyobb szakaszban. Először az ország keleti felét, majd később a10. század elején a nyugati felét foglalták el. Utóbbira az adott alkalmat, hogy899-benArnulf császár szövetséget ajánlott a magyaroknakBerengár ellen. A hadjárat idején azonban meghalt Arnulf, így – hasonlóan Szvatopluk öt évvel korábbi halálához – a magyar felfogás szerint megszűnt a szövetség, az Itáliából visszatérő csapatok elfoglalták a Dunántúlt és902-ben morvák által birtokolt északnyugati területeket, ami után a morva állam megszűnt. Mindezek a hódítások nagyobb csaták nélkül zajlottak, a magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba. A magyar hódítást megkönnyítetteII. Mojmír ésII. Szvatopluk rivalizálása, valamint a morvákat érő ismétlődő frank támadások is.[4]
Az ezt követő időszak hadjáratainak célja láthatóan a katonailag ellenőrzött terület, a mezsgye nyugatra tolása volt azEnnsig, ahogy azt korábban azavarok is tették. A hadjáratok vezetőinek nevét nem ismerjük, az egyetlen kivétel904, amikor megöltékKuszált, azazKurszánt, egyes források szerint lakomán tőrbecsalták, mások szerint csatában esett el.[4]Árpád fejedelem halálának időpontja sem ismert.
A magyar-keleti frank háborúk történetében az első jelentős összecsapásra907-ben került sor, amikor apozsonyi csatában sikerült visszaverni a támadó keleti frankokat. A csatában elesettLuitpold bajor herceg ésTheotmár salzburgi érsek is. Asalzburgi évkönyvek szerint ez volt alegszerencsétlenebb háború,Gyermek Lajos királyPassauba menekült.[4] Ezzel a magyaroknak sikerült a határt az Ennsnél biztosítaniuk és ezután következett a távolabbi kalandozások kora.
| Bővebben:Magyar kalandozások |
A Kárpát-medencét többé-kevésbé birtokba vették (a hegyeket és erdőket jó darabig érintetlenül hagyták), de a terület az eddig megszokotthoz képest szűkebb volt, ami lassan letelepedésre késztette az embereket. Akalandozások, amelyeknek célja már nem a hódítás, hanem a zsákmányszerzés valamint a nyugati hatalmak katonai erőinek lekötése volt,[10] segítettek a nemzetségek közti feszültségek csillapításában. Egész Európát bejárták, szokatlan harcmodorukkal kezdetben hatalmas sikereket aratva. Viszont a könnyűlovasság, amivel a magyarok rendelkeztek, hosszú távon nem tudta felvenni a harcot a nehézpáncélba öltözött ellenfelekkel és a hatalmas, kőből épült várakkal (utóbbiak léte legalábbis kétséges). Néhány kisebb vereség már a930-as évek során jelezte a szerencse megfordulását, de a súlyos csapás955-ben,Augsburgnál következett be, ahol a megtámadott tartományok egyesített seregeivel találták szembe magukat. Ez nem csak nagy emberveszteséget, de egy korszak alkonyát is jelentette (Lásd:gyászmagyarok). A kalandozások egy ideig déli irányba még folytatódtak, de970-re a bizánciaktól elszenvedett vereségek is túl nagynak bizonyultak. Ekkor indította és véreztette el vegyes felállású, orosz-bolgár-besenyő-magyar seregét Szvjatoszlav kijevi fejedelem. Habár a hadjáratot nem önállóan indították eleink, a hagyományos szakirodalom többnyire az arkadiopoliszi csatát tartja a kalandozások záró ütközetének.
Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a magyar nép előtt két út áll: vagy megszűnnek mint államalkotó tényező (lásd hunok, gepidák, avarok), vagy a Kárpát-medencén belül viszonylag szilárd helyzetet teremtenek, ahol megjelenhetnek az államiság első nyomai, kialakulhat az államszervezet.
Árpád és dédunokája, Géza a hagyományosannagyfejedelem formában fordított titulussal fordul elő egy görög és egy latin nyelvű forrásban, ezért feltételezett országukatMagyar Nagyfejedelemség néven is szokás említeni. A 9. század végén a Kárpát-medencébe költözőMagyar Fejedelemség – és a feltételezhető többi magyar fejedelemség – a Hun Birodalom, majd az Avar Kaganátus örökébe lépve a közép-európai steppe birodalmak sorát zárja le, amik anem-római típusú államiságot képviselték a térség népvándorláskori történelmében.[11]
A magyarokfélnomád életmódot folytattak, amelyben a nagyállattartás dominált. Korábban, a letelepedés előtt valószínűleg inkább lovat és szarvasmarhát tenyésztettek, mert ezekkel könnyebben lehetett mozogni, ám a letelepedés után fontosabbá vált a juh és a sertés tenyésztése is. Az ősmagyarok félnomád életet éltek, tehát az állattenyésztés mellettföldműveléssel is foglalkoztak. Ez utóbbi ág látványos fejlődésen ment keresztül. Az itt élő szláv népektől a magyarok átvettek számosmezőgazdasági eszközt és technológiát. Ekkor számos földműveléssel kapcsolatos szó került át amagyar nyelvbe.
Ekkoriban azipar még szűk körű volt. A termelést nagyobbrészt a szolganépek végzik. Ezeket a nemzetségfői település köré telepítik, úgy, hogy egy helyre kerüljenek az azonos foglalkozásúak. Az iparhoz hasonlóan valószínűleg akereskedelem sem jelentős.
Legújabb értelmezések szerint[11] a honfoglaló magyar "törzsek" valójábannemzetségek, (számuk Anonymus szerint 108), a "Hét magyar törzs" pedig valójában hétvezérnemzetség volt, akik számtalan más nemzetséget is összefogtak. Ők kötötték a Vérszerződést (890-es évek), amely kb. 100 év múlva a Magyar Királyság megszületéséhez vezetett.
A betelepült magyarok az általános vélekedés szerint törzsenként telepedtek le, és alakították ki saját településeiket. A hét törzs a tarján, jenő, kér, keszi, nyék, megyer, kürtgyarmat, az utóbbi nyilvánvaló összetétel a kürt és gyarmat törzsnevekből, és jó néhány – a törzsneves települések alapján ismert – egyéb törzs hiányzik közülük. Általában úgy magyarázzák a kürt és gyarmat összevonását, hogy a többieknél kisebb létszámúak voltak, és ketten együtt értek fel egy másik nemzetséggel. Ezt a törzsneves települések elterjedése nem támasztja alá.[12] Általában ugyanez a magyarázat a magyarokhoz csatlakozókavarok három ága (berény, őrs, eszlár) is, de erre sincs konkrét bizonyíték. További honfoglaló törzs volt a szintén a magyarokhoz csatlakozóbesenyők berény nevű nemzetsége, valamint az ismert nevű, de bizonytalan eredetű székely, varsány és tárkány nemzetségek. Ezek együtt számban nyilván sokszorosan meghaladták a megyer törzs népességét.
A hét törzs vezetője, a Hétmagyar a hagyomány szerint azEtelközbenvérszerződést kötött egymással. Ahét vezér neveAnonymusGesta Hungaroruma szerint:Álmos,Előd,Ond,Kond,Tas,Huba,Töhötöm.
Az utólagos események tükrében visszavetítve gondolják azt, hogy a központi település amegyer törzs fő szállása volt a maiCsepel-sziget területén. A társadalom erőteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. Eszerint három (négy) réteg alakult ki. A legfelső réteget azurak alkotják. Ők a törzsfők, akik rendelkeznek saját szállásterülettel melynek neve:uruszág (ebből keletkezett az „uraság”, de az „ország” szó is). A következő társadalmi csoport abő- csoportja (bővelkedők, bőségesek, lásd: mai „bőség” szavunk). Ide tartoznak a nemzetségfők. A harmadik réteget azínek alkotják (mai „ínség” szó). Ide tartoznak a szabad közrendűek. Ezenkívül voltakrabszolgák is, de számuk minimális. Külön csoportot alkotnak a szabad népek, például aszékelyek vagy a besenyő határőrök.
A magyarok nagyállattartó életformát folytattak, ez volt az oka többek között annak, hogyErdély helyett az erre sokkal inkább alkalmasAlföldön telepedtek meg. Állataik között aszarvasmarha volt túlsúlyban, emellett aló, ajuh és asertés volt a legfontosabb. A honfoglaló magyarok állattartása sokrétű,fajokban gazdag lehetett: a sírokból előkerült leletek alapján több mint egy tucat háziállatfajt tartottak, köztük a kelet-európai sztyeppékről magukkal hozottak is (teve, sztyeppei ló,ősracka). Abaromfitartás a helyhez kötöttség jele. Ahalászat (sok folyó és mocsár) és avadászat (előkelők között) volt elterjedt.
A földművelést már a dél-orosz sztyeppén is gyakorolták a magyarok ősei, használtakekét,sarlót,kézimalmot,kaszát, és atalajváltó földművelési rendszer kezdeti fokán álltak. Legfontosabb veteményük aköles, abúza és azárpa volt. Fontos aprémek (fizetőeszköz) és abőrök feldolgozása,fonás,szövés,nemezkészítés,varrás. Vannakvasverő,fazekas műhelyek és szövőházak. A kereskedő partnereik főkéntKijev,Bizánc ésPrága (keleti luxuscikkek, ló, prém, szarvasmarha,só,ezüst).A nagyállattartó közösségekhez köthető életforma során alakult ki a rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, praktikus sátorszerű építmény, ajurta. Ezen kívül a honfoglalás kori falvakban veremházak, föld- vagy kőalapú faházak, paticsházak álltak, a különböző házakban különböző mesteremberek éltek. A jurta jelentősége abban állt, hogy könnyen tovább lehetett vele állni, ami az évszakok változása által meghatározott sztyeppei életmód, a költözködés szempontjából rendkívüli fontossággal bírt.
AKárpát-medencébe érkező magyarok által kialakított településhálózat nem volt egységes, a korabeli társadalom tagozódása a lakóhelytípusok szerint is nyomon követhető. A lakosság legnagyobb része az úgynevezett téli és nyári szállásokon élt, majd a téli szállások lassan falvakká alakultak. Ettől elütő képet mutattak a törzsfők és nemzetségfők udvarhelyei, melyek mint piachelyek is működtek.
A fejedelmi udvarban, amellett különböző mesteremberek éltek, például: patkoló- és fegyverkovácsok, íjászok, solymárok, szakácsok, tolmácsok, írnokok, prémesek stb., és természetesen gyógyító sámán(ok).
E településhálózaton keveset változtatott az ezredfordulón megvalósulóállam- ésegyházszervezés.
| Bővebben:ősmagyar vallás |
A vallás: akereszténység mellett asámánizmus. Atáltos dobot ververévületbe esett, megküzdött a gonosz szellemekkel és jósolt.
A 9. századi salzburgiConversio részletesen ír a dunántúli templomokról, egy 11. századi egyházi jegyzőkönyv, amely a magyar templomok patrónusairól készült azt bizonyítja, hogy a 11. században a 9. században megemlített pannoniai templomok még léteztek, ami azt jelenti, hogy ezek átélték a honfoglalás korát.[13]
Ami a 895–896-os bejövetelt illeti, egyes elméletek szerint az is elképzelhető, hogy a magyarok csoportjai fokozatosan, évtizedek során jöttek be, a 860-as évektől kezdve, 896 ennek csupán a végpontja. Ezt a nézetet főleg Szőke Béla Miklós képviseli.[6]
| Bővebben:A kettős honfoglalás elmélete |
A másik jelentős bizonyítatlan elméletLászló Gyula nevéhez fűződik.A kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarok ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz670 körül volt (griffes-indás kultúra), míg a második szakasz a jól ismert9. század végi bejövetel. Figyelemreméltó, hogy az itt lakó avarok és magyarok között harci cselekményre nem került sor, ami a két kultúra azonosságát vagy legalábbis nagyfokú hasonlóságát jelenti. László Gyula szerint az avarok és magyarok egymáshoz hasonló nyelven beszélhettek.[14]
László Gyula történész amellett foglalt állást (1978), hogy a magyarok ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz670 körül volt (griffes-indás kultúra megjelenése az avar kori leletek között) és egy finnugor nyelvű népcsoport alkotta, míg a második szakasz a jól ismert9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével egy alapvetőentörök népesség telepedett volna le. E két népcsoport összeolvadásából született meg a magyar nép László Gyula elmélete szerint.
Ezt az állítást a különbözőkrónikák ésgeszták leírásaival igazolta. Ezekben a leírásokban megjelennek a kettős bejövetellel kapcsolatos történetek. PéldáulAnonymusGesta Hungarorumában a honfoglalást úgy írja le, hogy először a hunok jöttek be, akik a magyarok rokonai, majd utánuk a magyarok. Azorosz őskrónikában (Nestor krónika) is kettős magyar honfoglalásról írnak. Eszerint előbb a fekete, majd a fehér magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe. Az itt leírt fekete magyarok valószínűleg azonogurok lehettek, akik abolgár-törökökkel közösonogur törzsszövetségbe tartozhattak. A magyarokgörög ούγγρος(ungrosz) éslatinHungarus elnevezése is az „onogur” szóból ered. Másrészről, a krónikások a „fekete” jelzővel jelölték ugyanazt a népet, amíg még pogány volt, és „fehér” jelzővel amikor már megkeresztelkedett. Apogány éskeresztény jelző esetleg egymástól elszakadt néprészeket is jelölt.
A kettős honfoglalást régészeti bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A7. század második felében változás következik be az avardíszítőművészetben. Megjelenik a griffes-indás díszítés, amely jellemző volt a honfoglaló magyarok díszítőművészetére is (ezt alátámasztja aNagyszentmiklóson találtaranylelet, amely avar kori). Emellett aSzarvason talált avar tűtokon láthatórovásírásnak van magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak.
Továbbá, a honfoglalás kori leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, és a magyar települések az avar települések mellé és nem rá települtek, amely megint csak azt igazolja, hogy az avarok Árpádék rokonai voltak.
Ezt az elméletet a legtöbb történész nem fogadja el, hiszen a griffes-indás díszítés, ekkoriban a legtöbbnomád, fél-nomád népre jellemző volt. A viszonylag békés bevonulást pedig azzal indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszenNagy Károly a8. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentős részebolgár gyepű volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúl részben a keleti-frank állam, részben pedig a Morva Fejedelemség peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt túlságosan védett terület, így a magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élő gyér lakossággal.
Árpád honfoglalói jellegzetes díszítőművészetet hoztak magukkal. Fegyverzetük, ruházatuk, lószerszámuk palmettás díszítése mindmáig korszakjellemző aKárpát-medence régészetében. Ábránk atarsolylemezek művészetének köréből mutat be három leletet. Ezek a leggazdagabb sírokból kerültek elő: olyan honfoglaló csoportokéi lehettek, akiknek erős kaukázusi, iráni és közép-ázsiai eredetű művészeti hagyományai voltak.
.jpg)
|
