Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Sidney Harold Harmsworth | |
| 1914-ben | |
| Született | 1868. április 26. Dublin |
| Elhunyt | 1940. november 26. (72 évesen) Bermuda |
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Mary Lilian Share(1893. július 4. –nem ismert)[1][2][3] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Geraldine Mary Maffett Alfred Harmsworth |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | a Lordok Háza tagja( –nem ismert) |
| Iskolái | St Marylebone Grammar School |
| Sidney Harold Harmsworth aláírása | |
AWikimédia Commons tartalmazSidney Harold Harmsworth témájú médiaállományokat. | |
| Magyar területi revizionizmus a két világháború között |
|---|
| Szervezetek |
| Személyek |
| Események |
| Fogalmak |
| Ez a szócikk az angol lordról szól. Hasonló címmel lásd még:Lord Rothermere (egyértelműsítő lap). |
Sidney Harold Harmsworth (Dublin,1868.április 26. –Bermuda,1940.november 26.) Rothermere[4] első vikomtja, brit sajtómágnás és politikus, azAssociated Newpapers Limited tulajdonosa.
A magyar közvéleményben mint a magyar revíziós törekvések támogatója vált ismertté, ugyanis aDaily Mailben 1927-ben írottMagyarország helye a Nap alatt[5] címmel napvilágot látott cikkében a magyarlakta határ menti zónák visszacsatolását javasolta.[6]
Lord Rothermere 11 gyermekes családban nőtt fel, ugyanis a húsz év alatt megszületett 14 gyermekből három csecsemőkorban meghalt. Szülei,Alfred Harmsworth ésGeraldine Maffetet, a jómódú dublini ingatlanügynök leányaLondonba költöztek, ahol a férfi ügyvédi praxisba kezdett. Csekély sikerrel. Alfred az állandó pénzzavar elől az alkoholizmusba menekült, amiHarold fiánál később absztinencia formájában csapódott le.
Bátyjával,Alfred Harmsworthtel, a későbbi Lord Northcliffe-fel alapították meg aDaily Mail (1896) és aDaily Mirror (1903) folyóiratokat, melyekkel a népszerű újságírás angliai úttörőinek számítottak. Alfred koncepciója volt, hogy új közönséget kell keresni a nagy példányszámhoz, azokhoz kell szólni, akik nem túl műveltek, de ugyanakkor olvasni szeretnek. 1888-ban alapították meg azAnswers to Correspondents lapot pár ezer fontos kölcsönből. Módszereikre jellemzően a hírlap a harmadik számmal indult, a címlapon érdekes tudnivalókat ígért. Az újság eleinte családi vállalkozás volt. Harold az állami nyugdíjjal járó közhivatalát adta fel, hogy testvérének segíthessen, leginkább a pénzügyeket igazgatta.
Négy évvel azAnswers első számának megjelenése után a cég a világ legnagyobb lapkiadójává vált. 1894-ben a londoniEvening News napilapot is megvásárolták, és az unalmas lapból érdekes újságot csináltak. ADaily Mail lapot 1896-ban adták ki először. Sorban következtek aWeekly Dispuch, aDaily Mirror, azObserver, 1908-ban aTimesban is többséget szereztek.
Testvére, Alfred Harmsworth 1906-tólbaronet, 1910-tőlpeer, 1919-tőlRothermere viscountja.
Azelső világháborúban aDaily Mirror a nyugati front legnépszerűbb újságjává vált. Alfred támogatta az angol kormány politikáját a háborúban és1917-benLloyd George légügyi miniszternek nevezte ki. Viszont amikor nem delegálta a béketárgyalásokra, azzal támadta őt, hogy a vesztesekkel túl kesztyűs kézzel bánik. Rothermere lapjai minden cikkre kiadók voltak, amelyetMasaryk,Beneš, vagy követőik írtak, elkötelezett híve voltCsehszlovákia létrehozásának. Harold túlzóan, de némi igazsággal mondta: bátyja nélkül Csehszlovákia nem jött volna létre.
Az1920-as években Lord Rothermere lapjainak példányszáma folyamatosan emelkedett. 1926-ban aDaily Mail példányszáma már elérte a kétmilliót. 25 milliófontos vagyonával becslések szerint Anglia harmadik leggazdagabb emberének számított.


1927-ben tette meg első magyarországi útját, amelytől kezdve a magyarrevízió egyik fő támogatójává vált.1927. június 20-ai beharangozó szerint a másnapi lapbanviscount Rothermere tollából szókimondó cikk elemzi majd a közép-európai helyzetet.június 21-én jelent meg történelmi nevezetességű cikke,Magyarország helye a Nap alatt[5] címmel az általa alapítottDaily Mailben. Ezzel az írással indult el aMagyarországtrianoni békeszerződés utáni helyzetére való nemzetközi figyelemfelkeltés.
…Magyarország örömmel szabadult meg néhány olyan népcsoporttól (mint a csehek, horvátok és románok), amelyekkel a Monarchia idejében össze volt zárva. De velük együtt elcsatoltak tőle 3,5 millió magyart is. Az ország területi veszteségei együtt jártak a fa-, só- és vaskitermelési lehetőségek teljes elvesztésével, ami a csaknem teljesen a mezőgazdaságból élő lakosság számára alapvető lett volna. Olyan kegyetlen volt a békeszerződés, hogy még arra is kényszerítette Magyarországot, hogy Ausztriának hatalmas mennyiségű épületfát szállítson, amikor saját szükségleteire is importálnia kellett.Magyarország nem okozott semmi gondot a szövetségeseknek a békeszerződés teljesítése során. Egyensúlyba hozta költségvetését, munkásai és parasztjai pedig ugyanolyan jól élnek már, mint a háború előtt. Az állam 2 millió acre szántóföldet vásárolt meg a nagybirtokosoktól, és osztott fel a kisbirtokosok között, ami azt eredményezte, hogy Európa egy országában sincs olcsóbb és jobb ellátás frissen termelt élelmiszerekből.
Rothermere azonban valószínűleg nem politikai meggyőződésből állt a magyar revízió mellett (legalábbis eleinte, de később is inkább szimpátia alapon), hiszen akkor már 1920-ban felszólalhatott volna. 1923-tól 1927-ig nagy nemzetközi gazdaságpolitikai botrány húzódott el, amely a magyar kormány kezdeményezéséreRománia ellen indított törvényességi vizsgálatból fakadt. A trianoni békeszerződés deklarált, de soha be nem tartott szabályozása szerint a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetése tilos volt, továbbá tilos lett volna a kényszerből állampolgárságot váltó lakosság vagyonbizonytalanságát előidézni. Ezzel szemben minden utódállam – elsősorban a magyar parasztság földjeiből – nagyszabású földreformokat hajtott végre, melynek során a magyar és német parasztság semmit sem kapott. Gyakori volt a teljes vagyonelkobzás. A trianoni békeszerződésexpressis verbis kimondja, hogy azoptánsok a földbirtokukat megtarthatják. (Azoptálás itt két lehetséges állampolgárság közti szabad választást jelent.) Ezt a szabályt egyetlen kisantantállam sem tartotta be.
A legsérelmesebb módon Románia járt el, ahol törvény rögzítette, hogy amelyik földbirtokos akár csak egy napra is elhagyta az országot 1918. december 1. és 1921. március 23-a között, annak minden földbirtoka kisajátítandó, még akkor is, ha egyébként a román állampolgárságot választotta.
A nyugat – és elsősorban Anglia – a tulajdonjoghoz fűződő elképzeléseik, valamint a szerződés betartása és betarttatása miatt erősen figyelt a magyar–román incidensre, azonban amikor aNépszövetségben 1927-ben újra elhalasztották a döntéshozatalt, már világraszóló botránnyal járt. Lord Rothermere ekkor járt először Magyarországon, tájékozódott a helyzetről, s így írta meg híres cikkét, amelyben Magyarországottermészetes szövetségesünk néven említi.

APesti Hírlap 1930-ban az alábbi nyilatkozatát idézi:„Két fiam esett el a háborúban. Nemes ideálokért áldozták életüket, nem azért, hogy egy dicső nemzettel igaztalanul bánjanak.”
Rothermere cikke[7] azonban nem bírt nagy jelentőséggel a nagyhatalmi külpolitikában (rövid távon), hiszen mind a francia, mind a brit külügyminisztérium sietett közölni a kisantant államokkal, hogy politikájuk velük szemben semmit sem változott. APetite Parisienne július 30-ai számában egyértelműen le is írták, hogy Magyarország egyelőre semmilyen irányváltásra nem számíthat. A cikketCsehszlovákiában vették a legkomolyabban, aholEdvard Beneš egyenesen háborús uszításnak nevezte. Rothermere így válaszolt a csehszlovák külügyminiszteren keresztül:

Beneš a levélre alig burkolt arroganciával válaszolt, akinek elutasító magatartása már újabb cikk írására sarkallta, amely aKorrekt eljárást Magyarországnak című fejezete egyik bekezdése így szól:
„Amit a magyaroknak kérek, az nem egyéb, mint az elemi igazság. A háború előtti határokhoz való visszatérés gondolata szóba sem jöhet. Magyarországnak meg kell fizetnie a vereség árát. De ez nem ok arra, hogy olyan igazságtalanságokat kényszerítsenek rá, amelyek megszüntetése a háború egyik célja volt. Magyarországnak teljesen jogos és észszerű igénye, hogy visszaszerezze a túlnyomóan magyarok lakta területeket, amelyek a trianoni szerződés következtében kerültek határai túloldalára, és amelyeket elválasztanak tőlük minden eszközzel, amelyet csak rosszindulatú szomszédai kitalálni képesek.”
A meggyőződéses antikommunista Rothermere politikai nézeteiben egyre inkább a nacionalizmus felé mozdult, és1929-benLord Beaverbrookkal megalapították aUnited Empire Partyt. Újságai ekkor aHarmadik Birodalommal való megbékélést, később pedig szövetséget támogatták. Rothermere voltNagy-Britannia elsőfasiszta pártjának (British Union of Fascists) egyik legbefolyásosabb támogatója.

Ő támogatta (10 000 dollárral)Endresz György,Magyar Sándor óceánrepülését. AJustice for Hungary 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőteréről és rekordidő alatt repülte át azAtlanti-óceánt.
A cikk hatására eufória és remény támadt a magyar közvéleményben. Már maga az, hogy a revízió ügyét az egyik legolvasottabb brit napilapban felvetették, ráadásul a szigetország egyik leggazdagabb embere állt emellé az ügy mellé, olyan fejlemény volt, amiről sokan álmodni sem mertek.
A lordot ezután a gesztusa után után a szó szoros értelmében elárasztották hálálkodó levelekkel és ajándékokkal.
Szegedy László szerkesztésében 1930-ban napvilágot látott a Magyar Gyermekek Hálaalbuma. (Ez a kötet a Várpalotai Trianon Múzeum gazdag gyűjteményében ma is megtalálható.)[8]
A gyermeki naivitással megfogalmazott, mégis rengeteg igazságot tartalmazó levelek jól mutatják, milyen várakozásokat keltett Lord Rothermere Magyarország érdekében fölemelt szava:
"Kedves Lord Bácsi! Szépen köszönöm, hogy Lord Bácsi olyan sok jót tett hazánkért. A mi hazánk nagyon szegény, mióta elvették a legjobb és legszebb részeit. Az Isten megáldja a Lord bácsit, ha segít minket, Kezét csókolja."
(Seregi Marika, Ujjfehértó)
"Kedves Rothermere Bácsi! A szüleimtől és a tanító urtól tudom, hogy a mi országunkat, drága Magyarországot ilyen nagyon megcsonkították. Öregapámat és a többi rokonaimat elszakították, nem is láthatjuk egymást. Kedves Lord Bácsi onnan messziről, Angolországból segítségünkre jött és kérem, hogy tovább is segítségünkre legyen."(Kránitz Károly, Magyarkeszi)
"Kedves Lord Bácsi! Nagyszüleim oly közel laknak (2 kilométer távolságra) s nekem még sem szabad hozzájuk elmenni. Szívem forró óhaja, hogy a jó Isten segítse Lord Bácsit annak előmozdítására, hogy megszállott területen lévő nagyszüleimhez mielőbb szabadon mehessek."
(Mikula J. László, Mikóháza)
"Édesapám dolgozna bármit, de munka nincs. Amióta itt van Ujhelynél a határ, azóta nincs kereset. Mindezt Trianon okozta. Azóta koplalunk."
(Kovács Piroska, Sárospatak)
A magyar közéletben mindig is hangsúlyos szerepet kapott a betöltetlen trón kérdése. Időről időre felvetődtek nevek, ötletek, de komoly megfontolás tárgyát nem képezte egyik sem, még Rothermere vagy Albrecht főherceg jelölése sem. A történet azonban jellemző a magyar belpolitika viszonyaira.
„Sohasem tudtam meg pontosan, hogyan és mikor keletkezett az elképzelés, hogy ezt a magas megtiszteltetést nekem ajánlják fel. Úgy tűnik, 1927 őszén, nem sokkal azután, hogy a békeszerződés revíziójának kérdéséről az első cikkem megjelent, egymástól függetlenül több ember fejében megfogalmazódott. De sem én, sem a fiam nem tudtunk arról, hogy a mozgalom már akkor gyorsan terjedt, amikor 1928 tavaszán az első látogatást tette Magyarországon.”[9]
Az egyik első híve a Bethlen-kormány igazságügy-minisztere,Nagy Emil volt, aki a cikk megjelenése idején éppen Londonban tartózkodott. Mások szerint az ötletRákosi Jenőé volt, aki később személyes látogatásai alkalmával igyekezett rábeszélni a jelöltség elfogadására.Herczeg Ferenc neve is felmerül, de ő kevéssé valószínű, mert bár tisztelte Rothermere-t, voltak vitapontjaik.
Rothermere koronázásáról sokan befejezett tényként beszéltek. Itt azonban némi fogalomzavar uralkodik, hiszen bár a szabad királyválasztás elve létezett (a legitimisták szerint ez sem), mégsem akorona felajánlásáról volt szó, hanem egy később tisztázandó királyválasztás jelöltségéről. Magát a koronát természetesen legitim módon senki sem ajánlhatta fel Rothermere-nek.
Az első konkrét megkeresés Rákosi Jenő részéről érkezett, aki otthonában kereste fel, majd három hónap múlvaVelencébenMussolinivel hármasban tárgyaltak. Az angol köztudat szerint a felajánlás nem is közvetlenül neki, hanem fiának szólt. Az angliai nagykövetApor Gábor bárónak írt levele szerint:„Magyarország itt Angliában, legalábbis egy időre nevetségessé vált. Ezt lehet tapasztalni a sajtóban és a társaságban, de sajnos ezt tapasztalom a Foreign Office-ban is, ahol sajnálkozó mosollyal és vállvonogatva beszélnek »Esmond királyról«.”
2005-ben nyilvánosságra hozott brit titkosszolgálati dokumentumok tanúsága szerint, levélben gratuláltAdolf HitlernekCsehszlovákia annektálásához ésRománia megszállására is biztatta. AzMI5 dokumentumai szerint évi 5000 fontot fizetett Hohenlohe Stefánia osztrák hercegnőnek és német kémnek, abban a reményben, hogy általa közelebb kerülhet Hitler belső köreihez. Amásodik világháború közeledtével azonban megromlott kapcsolatuk kölcsönös fenyegetések és perek sorozatához vezetett.[10]
A Hohenlohe-kapcsolat már a saját korában is ismert volt pletykaszinten, amitKárolyi MihályJászi Oszkárnak írt egyik levele bizonyít. Kérdéses azonban, hogy Rothermere milyen információkhoz juthatott a nagyvilági életet élő, divatos hercegnőtől, aki a Magyarországra optált Hohenlohe Ferenctől külön élt a világ nagy szállodáiban.
A fasizmus felé sodródása elkerülhetetlen volt, és az1930-as években a nagyvilág Hitler rendszeréről még csak annyit tudott, hogy az rendbe tette az országot. A '38-as eseményeket (Ruhr-vidék,Anschluss, Csehszlovákia protektorátussá és bábállammá alakulása, aFelvidék egy részénekMagyarországhoz való visszacsatolása) szintén természetes módon ünnepelte akként, mint a trianoni revíziós törekvéseinek megvalósulását, függetlenül attól, hogy nem azantant, hanem a hitleriNémetország vitte véghez. 1938-ban a Felvidék visszaszolgáltatott részeinek birtokbavétele alkalmával elutazott Magyarországra, hogy együtt ünnepeljen a magyarokkal. Ez azonban nem fasiszta vagy szélsőjobbos megnyilvánulás volt részéről.
Mindenesetre szinte sosem politikai indokokat hozott fel revíziós törekvéseire, hanem etnikai revízióról beszélt. A németbarátság sem annyira egyértelmű, hiszen a harmincas évek elején már komolyan számolt egy Németország melletti erős Magyarországgal is, amely afféle egyensúly szerepét töltötte volna be a német–angol és magyar–angol kapcsolatokban. 1930-ra teljes mértékben azonosult a bethleni irányvonallal, deBethlen István bukása után végleg visszavonult a magyar ügy támogatásától.
Azt már nem tudhatjuk meg, hogy Franciaország megtámadását és leigázását, majd az angliai csatát milyen módon élte volna meg, hiszen 1940 novemberében meghalt. De 1939. július 7-én még ezt írta a revíziós liga elnökének, Herczeg Ferencnek:„Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy a fiatal európaiak új generációjának át kelljen élnie ugyanazt a vérfürdőt – a Nagy Háborút –, amelyet az előző generációnak kellett elszenvednie.” Pedig a németek csak szeptember 1-jén támadták megLengyelországot.
A Magyar Filmhíradó megemlékezett Lord Rothermere haláláról 1940 decemberi adásában. Amíg a képanyag futott, a következő szöveg hangzott el:
"Lord Rothermere angol újságíró-fejedelem, aki lapjában a Daily Mailben a magyar igazságnak állandó szószólója volt, meghalt. Lord Rothermere már a húszas években bátran szembehelyezkedett azzal, az Angliában általános véleménnyel, amely a Kisantantban látta a közép-európai élet irányítására hivatott államcsoportot, s aki nyíltan síkra szállt a magyar igazságért."[11]
Tiszteletére emelték még életében, 1928-ban a Szabó Ervin téren (Budapest, VIII. kerület) a Magyar Igazság kútját. Az érdemeit méltató feliratot az ötvenes években eltávolították, portréját Szabó Ervinére cserélték le, ám a műemléki rekonstrukció után napjainkban újra eredeti állapotában tekinthető meg.[12]
A kút felirata: „E kutat hálás magyarok emelték Nagybritannia méltó fia Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot. 1928.”[13]