Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk II. Lipót császár és király fiáról, Teschen első hercegéről szól. Hasonló címmel lásd még:Károly Lajos (egyértelműsítő lap). |
| Károly Lajos főherceg | |
| Habsburg–Tescheni Károly Lajos János József Lőrinc főherceg | |
 | |
| Uralkodóház | Habsburg–Tescheni |
| Született | 1771. szeptember 5. Firenze |
| Elhunyt | 1847. április 30. (75 évesen) Bécs |
| Nyughelye | Császári kripta |
| Édesapja | II. Lipót német-római császár és magyar király |
| Édesanyja | Spanyolországi Mária Lujza |
| Házastársa | Nassau–Weilburgi Henrietta |
| Gyermekei | Mária Terézia nápoly–szicíliai királyné Albert tescheni herceg Károly Ferdinánd főherceg Vilmos Ferenc főherceg Frigyes Ferdinánd főherceg Mária Karolina főhercegnő |
| Tisztség | császári tábornagy |
| Vallása | római katolikus |
 | |
| Károly Lajos főherceg aláírása | |
 AWikimédia Commons tartalmazKároly Lajos főherceg témájú médiaállományokat. | |
Habsburg–Tescheni Károly Lajos (születettHabsburg–Lotaringiai Károly Lajos főherceg, teljes nevénKároly Lajos János József Lőrinc,németül:Karl Ludwig von Österreich-Teschen;Firenze, 1771. szeptember 5. –Bécs, 1847. április 30.), aHabsburg–Lotaringiai-házból származó osztrákfőherceg,II. Lipót német-római császár ésSpanyolországi Mária Lujza gyermeke, akiTeschen első hercege, császári tábornagy, anapóleoni háborúk jelentős hadvezére és hadszervezője, továbbá katonai szakíró, azOsztrák–Németalföld kormányzója afleurusi csatavesztésig (1794), valamint aNémet Lovagrend54. Nagymestere. AHabsburg–Tescheni ág megalapítója.
.png)
Károly főherceg1771.szeptember 5-én születettFirenzében, aToszkánai Nagyhercegség fővárosában, aPoggio Imperiale kastélyban. Édesapja aHabsburg–Lotaringiai-házból való Lipót toszkánai nagyherceg (1747–1792), a későbbiII. Lipót osztrák főherceg,német-római császár,magyar éscseh király, édesanyja a Bourbon-házból valóMária Ludovika spanyol infánsnő (María Luisa de España, 1745–1792), később német-római császárné volt. Károly főherceg az uralkodópár 16 gyermeke közül ötödikként született. A felnőttkort megérő testvérek:
Károly főherceg ifjúkorát Firenzében, apja nagyhercegi udvarában töltötte. Nagykorúságának elérésekor azAranygyapjas rend lovagjává ütötték. Édesapja, Habsburg Lipót főherceg, Toszkána nagyhercege 1790-ben visszatért Bécsbe, hogy elhunyt bátyja,II. Józsefcsászár örökébe lépjen,II. Lipót néven.
Károly főhercegepilepsziában szenvedett, ezért szülei előbb papnak szánták, de érdeklődése a katonai pálya felé vonzotta.1792-ben szülei, a császár és a császárné meghaltak. A német-római császári címet Károly legidősebb bátyja, Ferenc József főherceg örökölte,II. Ferenc néven. Az árva Károly főherceget gyermektelen nagynénje,Habsburg–Lotaringiai Mária Krisztina főhercegnő és annak férje,Albert Kázmér szász–tescheni herceg fogadták örökbe, akik Bécsben neveltették, tiszteletben tartva a katonai pálya iránti vonzalmát. Károly Bécsben haditudományokat tanult, élete ezután császári bátyja szolgálatában telt.
1793–94-ben a 21 éves Károly főherceg a Habsburg fennhatóság alatt állóNémetalföld császári helytartója és főkormányzója(Statthalter und Generalgouverneur) lett. Afrancia forradalom ellenielső koalíció keretében felvette a harcot a francia hadsereggel.1792 novemberében dandárparancsnokként részt vett ajemappes-i csatában (a maiBelgium területén), és az1793.március 18-ineerwindeni győztes ütközetben. Altábornagyi rangot kapott.1794-ben kitüntetéssel harcoltFrigyes Józsiás szász–coburg–saalfeldi herceg parancsnoksága alatt azaldenhoveni csatában. Hamarosan táborszernaggyá lépett elő. Afleurusi csatavesztés nyomán azonban Ausztriának fel kellett adnia aDél-Németalföldet, amely az1797-esCampo Formió-i békeszerződés alapján Franciaországhoz került.
.jpg)
Az1795-ös évet Károly Bécsben töltötte, megromlott egészsége miatt.1796.február 10-én a császárClerfayt gróf tábornagy helyére őt nevezte ki birodalmi tábornaggyá(Reichsfeldmarschall), azaz a rajnai császári haderő főparancsnokává. AJourdan ésMoreau francia tábornokok ellen1796-ban vezetett sikeres hadműveletei Európa legtehetségesebb tábornokai közé emelték. Először óvatosan visszahúzódott Moreau elől, elkerülve a döntést, majd elvonult a hadszíntérről, légüres teret hagyva Moreau előtt. Azambergi és awürzburgi csatákban sikeres támadásokat vezetett Jourdan hadserege ellen. Nagy veszteségeket okozva visszaűzte a franciákat a Rajnán túlra. Ezután Moreau csapatai ellen fordult, legyőzte, és kiszorította őket Németországból.
1797-benItáliába küldték azzal a megbízással, hogy állítsa megNapóleongyőzelmes előrenyomulását. Meghátrálásra kényszerült, de nagy ügyességgel vezette csapatai visszavonulását. Az1799-es dél-németországi hadjáratban ismét Jourdan tábornokkal került szembe. Azosterachi, majd azelső stockachi csatában (1799.március 25-én) Károly megverte ellenfelét, majd győzelmét kihasználva benyomultSvájcba. Azelső zürichi csatában (1799.június 4–7) szétverte az ellene vonulóMasséna tábornok csapatait, aztán ismét Németországba vonult, és a Rajnán túlra szorította a francia csapatokat. Miután azonban azoroszok kiléptek amásodik koalícióból, Napóleon ismét felülkerekedett.
Gyenge egészsége miatt Károly visszatértCsehországba, hamarosan azonban ismét csatába kellett vonulnia, hogy megállítsa aBécs ellen vonuló Moreau tábornokot. Az1800.december 3-án ahohenlindeni csatában (Felső-Bajorországban) azonban az osztrákok, akiknek főparancsnoka Károly öccse,János főherceg volt, súlyos vereséget szenvedtek. Az utóvédet irányítóSchwarzenberg herceg fedezte a visszavonulást. Károly főhercegSteyrben kénytelen volt fegyverszünetet kérni Napóleontól. Személyes népszerűsége mégsem hanyatlott. Az1801 februárjában megkötöttlunéville-i békeszerződés után Ferenc császár Károly főherceget nevezte ki azUdvari Haditanács(Hofkriegsrat) elnökévé. Az1802-esregensburgi Birodalmi Gyűlés határozatba tette, hogy szobrot emelnek tiszteletére, és a„Haza Megmentője” címet adományozták neki, Károly azonban mindkét megtiszteltetést visszautasította. 1801–04 között ő töltötte be aNémet Lovagrend Nagymesterének tisztségét is.
A rövid életűharmadik koalíció idején, az Ausztria számára katasztrofális1805. év során Károly főherceg a Birodalom főerejét képező itáliai hadsereg parancsnoka lett, egyik alparancsnokaJoseph Wenzel Radetzky tábornok volt. Károly főherceg acaldierói csata során elkeseredett harcban legyőzte Masséna tábornokot. Az események azonban úgy hozták, hogy a döntő hadműveletek Németországban zajlottak. IttMack tábornoknak aDunánál elszenvedett vereségei és az egyesült orosz-osztrák haderő1805.december 2-iausterlitzi csatavesztése nyomán ismét Napóleon kerekedett felül. Az1805.december 26-án megkötöttpozsonyi békeszerződés értelmében II. Ferencnek le kellett mondanianémet-római császári címéről, ez formálisan is aNémet-római Birodalom megszűnését jelentette.
A háborút követő békeévekben a legfontosabb feladat a hadsereg újjászervezése volt. Ausztria nem vett részt aNapóleon elleni negyedik koalícióban.1806-ban Ferenc császár – immár mintI. Ferenc,Ausztria császára – öccsét, Károly főherceget, az egyetlen osztrák tábornagyot, aki csatában meg tudta verni Napóleont, kinevezte a Birodalom főhadparancsnokává(Generalissimus) és teljhatalmú hadügyminiszterévé. Károly jelentős reformokat hajtott végre a császári haderőben. Eltörölte az életfogytig tartó katonai szolgálatot, felállította az osztrák Véderőt(Landwehr), kialakította anépfelkelés(Landsturm) rendszerét, bevezette a haderő hadtestekbe szervezését. Elvetette az alkalmatlannak bizonyult, elavult18. századi haderőszervezési elveket, az osztrák szárazföldi hadsereget a francia hadiszervezet mintájára építette fel. Minden hadszíntéren fel- és elismerte a nép kiképzett fiaiból álló, lelkes és harcra motivált új hadseregek és a dinasztiák által fenntartott zsoldos haderők hatékonysága közötti döntő különbséget. Tanulmányozta a franciák által alkalmazott taktikai műveleteket, és tábornokait is ezek alkalmazására oktatta. Spanyol hazafias körök felajánlották neki Spanyolország koronáját, ez a császár neheztelését vívta ki. Károly – aki legfontosabb feladatának az osztrák birodalom erősítését tartotta – elutasította a spanyol trónt.
A haderőszervezés még nagy erővel folyt, amikor1809-ben ismét kitört a háború. Azötödik koalícióban Ausztria szövetségese,Nagy-Britannia főleg a tengeren ténykedett, szárazföldön csak kisebb hadműveleteket folytatott. Az osztrák császári haderő egyedül állt szemben Napóleonnal. A még csak félig felállt új hadszervezet és az új főhadparancsnok eredményesebb ellenállást tanúsított, mint a régi hadsereg, de Ausztria így is vereségre volt kárhoztatva. Azeckmühli kudarc, aRegesnburg körüli vesztes csatározások következtében Károly főhercegCsehországba húzódott vissza hadseregével. A franciákmájus 13-án ismét bevonultak Bécsbe. Napóleon 90 000 főnyi serege a Duna jobb partján állt. A bal partot a Csehország felől visszaérkező Károly főherceg hadserege szállta meg.1809.május 21–22-én a (ma Bécshez tartozó)Aspern ésEssling térségében lezajlottasperni csatában Károly nagy győzelmet aratott, megakasztotta Napóleon előrenyomulását kelet felé. Ezt azonban agyőri csatavesztés követte.Július 5–6-án a véreswagrami csata az osztrákok teljes vereségével végződött. A két nagy csatában Károly főherceg több, mint 50 000 főnyi veszteséget okozott Napóleonnak. Ausztria aschönbrunni békediktátumot kényszerült aláírni.
A wagrami vereség nyomán a Károly lemondott főhadparancsnoki tisztségéről, és visszavonult a katonai pályáról. Egyes források szerint Ferenc császár váltotta le, mert Károly a vereség után túl hamar kezdett béketárgyalásokba Napóleonnal.
Az1809. évi hadjárat után Károly főherceg visszavonult a magánéletbe. Abécsi kongresszus (1814–1815) után,1815-től rövid időre elvállalta amainzi erődítmény kormányzói tisztségét. Itt ismerkedett megHenrietta Alexandrina nassau–weilburgi hercegnővel(Henriette Alexandrine Friederike Wilhelmine Prinzessin von Nassau-Weilburg, 1797–1829),Frigyes Vilmos nassau–weilburgi herceg (1768–1816) és Lujza Izabella kirchbergi várgrófnő(Burggräfin) leányával, akit1815.szeptember 17-én feleségül vett. A menyasszonyevangélikus vallású volt, és a házasság után sem tért át arómai katolikus hitre, ami a szigorúan katolikusHabsburg-családban nagy megütközést keltett. A frigy boldognak bizonyult. A házaspárnak hét gyermeke született:
1820-ban a főhercegAlsó-Ausztriában, aBaden melletti erdős vidéken belekezdett aWeilburg kastély építésébe, amely 1823-ban készült el. A főherceg családostul ideköltözött.
Felesége, Henrietta hercegné1829.december 29-én meghalt, mindössze 32 éves korában,skarlát következtében, amelyet gyermekeitől kapott el. A bécsikapucinusok templomában, aHabsburg-család kriptájában(Kapuzinergruft) temették el. Ő az egyetlenprotestáns vallású családtag, aki itt nyugszik. Akatolikus egyház tiltakozásátFerenc császár e szavakkal utasította el:„Ha életében közöttünk volt, legyen közöttünk holtában is”.[1]
Károly főherceg sok katonai tárgyú szakkönyvet írt. Munkái a19. század legnagyobb katonai szaktekintélyei közé emelték. Hadvezéri érdemeiért az„asperni győzőt”I. Ferenc császár1822-ben elismerte aTescheni Hercegség örökösének, ésTeschen első hercegének méltóságába emelte. Élete utolsó két évtizedét családja körében, visszavonultan töltötte, ebben valószínűleg szerepet játszott betegségének lassú elhatalmasodása is.
A főherceg-tábornagy1847.április 30-án hunyt elBécsben, 76 éves korában. Felesége közelében, a kapucinusok templománakÚj Kriptájában temették el.1860-ban a bécsiHofburg előtt, aHeldenplatzon felállították lovasszobrát,Anton Dominik Fernkorn művét. A szobor igazi műszaki különlegessége, hogy az ágaskodó ló csak két hátsó lábán támaszkodik. (Egy másik ilyen„két lábon álló” lovasszobor csakSzentpéterváron áll,Nagy Péterorosz cárnak emelték).
Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsiHadtörténeti Múzeumban.
Műveiben Károly főherceg mindenkor a védelem fontosságát hangsúlyozza, a kor katonai doktrínáinak megfelelően. A gyakorlatban csak akkor rendezkedett be védelemre, ha erre valóban szükség volt, de tudott merész támadó stratégiát is kidolgozni, és végrehajtani. Kiválóan átlátta a haderők mozgását, jól irányította csapatait, a zűrzavaros harctereken (Zürich, Würzburg) éppúgy, mint a tömeges támadásokban (Aspern, Wagram). Teljesítménye általánosságban hasonló a kortárs hadvezérekhez.
1796-ban kiemelkedő és szinte hibátlan hadjáratot vezetett.1809-eswagrami vereségének fő okai is csak a franciák igen jelentős számbeli fölényében, és a szervezés alatt álló osztrák haderő felkészületlenségében kereshetők. Jogos kritika illeti őt az asperni csata utáni hat hetes tétlenségéért. Katonai szakíróként lefektetett doktrínái igen fontosak és meghatározóak. Merev taktikai nézetei azonban azt tükrözik, hogy számára a terület védelme, a stratégia pontok megtartása fontosabb cél volt, mint az ellenség megsemmisítése. A tartalékot a visszavonulás fedezésére tartotta fenn. Írásaiban mindenütt hangsúlyozza, hogy a hadvezér semmit se kockáztasson, csak ha saját hadserege teljes biztonságban van. (Ezt az elvet1796-ban saját maga hagyta figyelmen kívül, és győzelmeket aratott).
A Károly főherceg által lefektetett katonai alapelvek hatással voltak Ausztria egész19. századi hadviselésére. Ezek alapján készítették az1848–49-es itáliai forradalmak elleni hadjárat haditervét, és ezekre épült az1866-osporosz–osztrák–olasz háború védelmi terve is. Itáliában győzelem,Königgrätznél vereség származott e tervekből. Károly főherceg elmélete és hadvezetési gyakorlata a hadtörténelem egyik legnagyobb kontrasztját mutatja. Egyes esetekben irreális tervező, máskor kiemelkedő intellektusú, mozgékonyan ténykedő parancsnok, aki Napóleon tábornokaival szemben rettegett ellenfélnek bizonyult.
A csatatéren Károly főherceg teljesítményeWellington hercegéhez (1769–1852) mérhető, hasonlóan konzervatívan gondolkodott, és kiváló hozzáértést mutatott. Wellington megítélése talán csak azért jobb, mert ő csak egyetlen alkalommal került szembe magával Napóleonnal, és akkor sem ő volt a szövetséges haderők egyszemélyi főparancsnoka. Károly viszont többször ütközött meg Napóleonnal, mint bármely másik harctéri parancsnok. A csaták során Károly megbízható, de kevés képzelőerőt mutató taktikája nem bizonyult hatékonynak. Az egyetlenasperni esetet kivéve, Károly nem tudta legyőzni a kiszámíthatatlan korzikait. Ennek ellenére Károly főherceget méltán számíthatjuk a napóleoni háborúk jelentős hadvezérei közé,Bonaparte Napóleonnal,Louis Nicolas Davout marsallal,Karl Philipp zu Schwarzenberg herceggel,Alekszandr Szuvorov tábornaggyal,Gebhard Leberecht von Blücher tábornaggyal ésWellington hercegével együtt.
.jpg)
Károly fia,Albert (Albrecht) főherceg (1817–1895) lettTeschen második hercege, a hatalmas birtok örököse. Apjához hasonlóan Albert is kimagasló katonai tehetség volt, hűséggel szolgálta császári unokaöccsét,Ferenc Józsefet. A Birodalom hadvezéreként 1846–1866 között háborús győzelmeket aratott, és nemzeti forradalmi megmozdulásokat vert le. A vesztes1866-osporosz–osztrák háború után,1867-ben kinevezték azOsztrák–Magyar Monarchia fegyveres erőinek főparancsnokává. Ha már1866-ban kinevezték volna, Ausztriának nagyobb esélye lett volna a győzelemre.
Albertnek nem volt fia.1874-ben, amikor Károly Ferdinánd meghalt, Albert örökbe fogadta öccsének elárvult fiait: Frigyest, Károly Istvánt és Jenőt. Az idős marsall-nagybácsi által nevelt fiúk tábornoki rangra emelkedtek, és magas parancsnoki beosztásokba jutottak a császári és királyi hadseregben.1895.február 18-án, amikor Albert adél-tiroliArcóban elhunyt, az elsőszülött Frigyes főherceg örökölte Teschen (harmadik) hercegi címét és az összes hercegi birtokot.
ABaden mellett felépített Weilburg kastélyba 1916-ban azOsztrák–Magyar Monarchia haderő-főparancsnoksága költözött (A főhadiszállástI. Károly császár rendeletére költöztették átTeschenből.) Azelső világháború után az osztrák köztársasági kormány meg akarta vásárolni gyermeküdülő céljaira, de tulajdonosa, Károly főherceg unokája,Frigyes főherceg elzárkózott ettől. 1945-ben a szovjetVörös Hadsereg közeledésekor a kastélyban tűzvész tört ki, az épület teljesen leégett, romjait 1964-ben felrobbantották.[2]
Habsburg–Lotaringiai-ház,tescheni ág Született: 1771. szeptember 5.Elhunyt: 1847. április 30. | ||
| Előző Miksa Ferenc | Német Lovagrend 54. Nagymestere 1801 – 1804 | Következő Antal Viktor |
| Előző Mária Krisztina ésAlbert Kázmér | Osztrák–Németalföld főkormányzója 1793 – 1794 | Következő francia megszállás |
| Uralkodó | I. Miksa • V. Károly • II. Fülöp • III. Fülöp • IV. Fülöp • II. Károly • VI. Károly • Mária Terézia • II. József • II. Ferenc |   |
|---|---|---|
| Kormányzó | William de Croÿ(1506–1507) • Ausztriai Margit(1507–1530) • Ausztriai Mária(1530–1555) • Savoyai Emánuel Filibert(1555–1559) • Parmai Margit(1559–1567) • Fernando Álvarez de Toledo(1567–1573) • Luís de Zúñiga(1573–1576) • Don Juan(1576–1578) • Alessandro Farnese(1578–1592) • I. Péter Ernő(1592–1594) • Ernő(1594–1595) • Pedro Enríquez de Acevedo(1595–1596) • VII. Albert(1596–1621) • Izabella Klára Eugénia(1621–1633) • Francisco de Melo(1633–1634) • Manuel de Moura Corte Real(1644–1647) • Lipót Vilmos(1647–1656) • Don Juan José(1656–1659) • Luis de Benavides Carillo(1659–1664) • Francisco de Moura Corterreal(1664–1668) • Íñigo Melchor Fernández de Velasco(1668–1670) • Juan Domingo de Zúñiga(1670–1675) • Carlos de Gurrea Aragón(1675–1678) • Alessandro Farnese(1678–1682) • Otón Enrique de Carretto(1682–1685) • Francisco Antonio de Agurto(1685–1692) • II. Miksa Emánuel(1692–1701, 1704–1706) • Isidoro de la Cueva(1701–1704) • Savoyai Jenő(1716–1724) • Wirich Philipp(1725) • Mária Erzsébet(1725–1741) • Friedrich August(1741–1744) • Károly Sándor(1744–1746, 1749–1780) • Mária Anna(1744–1746) • Hermann Móric(1746–1749) • Georg Adam(1780–1781) • Albert Kázmér(1781–1789, 1791–1792) • Mária Krisztina(1781–1789, 1791–1792) • Károly Lajos(1793–1794) | |
