Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Goli otok | |
.jpg) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Tengermellék-Hegyvidék |
| Község | Lopar |
| Székhely | lakatlan |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 0 fő |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Adriai-tenger,Kvarner-öböl |
| Terület | 4,54 km² |
| Tengerszint feletti magasság | 357 m |
| Legmagasabb pont | Glavina (227 m) |
| Elhelyezkedése | |
 | |
  Goli otok Pozíció Horvátország térképén | |
 é. sz. 44° 50′ 53″,k. h. 14° 49′ 26″44.848055555556,14.82388888888944.848056°N 14.823889°EKoordináták:é. sz. 44° 50′ 53″,k. h. 14° 49′ 26″44.848055555556,14.82388888888944.848056°N 14.823889°E | |
| Goli otok weboldala | |
 AWikimédia Commons tartalmazGoli otok témájú médiaállományokat. | |
Goli otok (IPA:[gɔ̂liː ɔ̌tɔk],olaszulIsola Calva, jelentése „csupasz sziget”)szigetHorvátország partjainál, azAdriai-tengerben, aKvarner-öbölben,Rabtól északnyugatra. A sziget teljesen kopár – erre utal a neve is –, csak a déli oldalán található néminövényzet. A sziget partvonala meglehetősen tagolt, számos kisöblöcske található itt, de ezek általábankikötésre alkalmatlanok. A sziget éppen ezért lakatlan.
A20. század előtt csak a helyi pásztorok használták legeltetésre. Azelső világháború idején aMonarchia küldött ide orosz hadifoglyokat aKeleti frontról.
1949-ben a sziget hivatalosan is titkos állami férfibörtönné ésmunkatáborrá vált aJugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság irányítása alatt, hasonlóan a szomszédosSveti Grgurhoz, ahol női foglyokat tartottak.1956-ig elsősorbanpolitikai foglyokat őriztek itt. A bebörtönzöttek között sokaksztálinistáknak tartottak voltak, de olyan egyszerű állampolgárok is, akik a barátilag viszonyultak aSzovjetunióhoz. Az idők folyamán számos jugoszlávantikommunistát ésnacionalistát is deportáltak ide. Rajtuk kívül nem politikai foglyokat is őriztek a szigeten, az egyszerű köztörvényes bűnözőktől[1][2] kezdve a gyilkosokig. Egyes foglyok zsidók, vagy olyanok voltak, akik visszatértek a náci koncentrációs és haláltáborokból, de hazatérve a jugoszláv kommunista hatóságok azzal kezdték gyanúsítani őket, hogy konspiráltak a nácikkal, ezért kerülhettek ki azokból a táborokból. A foglyok és kivégzettek száma ismeretlen, a források eltérő számokat említenek, a pontos szám 4000 és 32 000[3] között lehet.
A foglyokkal nehéz munkákat végeztettek (kőtörés akőbányában, famunkák, stb.) az időjárási viszonyoktól függetlenül – nyáron a hőmérséklet akár 35-40°C is lehet, télen a hideg bóra miatt nem ritkák a fagyok. Nem voltak ritkák a fogolyverések, vagy az egymás közti verekedések. Az őrök általában nem ölték meg a foglyokat, de azt nem gátolták meg, hogy egymást megöljék.[4]
A börtönsziget jelmondata: „Mi gradimo otok – otok gradi nas”, vagyis „Mi építjük a szigetet – a sziget épít minket”. Voltak azonban foglyok, akiket „javíthatatlannak” ítéltek, a két világháború közti Jugoszláv Királyság hivatalnokait egy olyan barakkban tartották, melyet a földbe ástak, hogy senkivel se érintkezhessenek.[5]
Miután Jugoszlávia kapcsolata normalizálódott a Szovjetunióval, a sziget aHorvát Szocialista Köztársaság által felügyelt börtönné vált. Ettől függetlenül, a börtön továbbra istabu maradt Jugoszláviában.Antonije Isaković által1979-ben a börtönről írtTren („Pillanat”) című regénye is csakTito halála után,1980-ban jelenhetett meg, bár azóta isbestseller maradt.[6]
A börtönt1988-ban zárták be, de véglegesen csak1989-ben hagyták el. Azóta nem törődik senki az állagmegóvással, ezért jelenlegi állapota igen romos. Manapság a szigetet csakturisták látogatják hajókirándulások keretében, valamint ismét helyi pásztorok legeltetik a nyájaikat. Az egykori rabokatHorvátországban ésSzerbiában különböző társaságok, szövetségek[7][8] kapcsolják össze.
Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap