1833 áprilisában a Clorindaszkúner kapitányaként azoroszországiTaganrogban találkozott Giovanni Battista Cuneóval, az „Ifjú Olaszország” nevű titkos társaság tagjával, akinek sikerült őt beszerveznie a mozgalomba. Hamarosan találkozottGiuseppe Mazzinivel, a titkos társaság alapító vezetőjével is. A társaság céljaItália egyesítése volt egy köztársaság keretein belül. SzinténItália egyesítését kívánták – saját koronájuk alatt – aSzardíniát,Piemontot ésSavoyát összefogóSzárd–Piemonti KirályságSavoyai-házból való uralkodói, de monarchikus államformában, saját koronájuk alatt. (Ez az elképzelés később, 1861-ben meg is valósult). Garibaldi alig egyéves ismeretség után, 1834-ben,Károly Albert király uralkodásának idején támogatást nyújtott Mazzininek egy republikánus felkelés megszervezéséhez Piemontban. A rebelliót leverték, és Garibaldi hajóval a franciaországiMarseille-be menekült a felelősségre vonás elől. Távollétében a piemonti királyi bíróság halálra ítélte, több összeesküvő társát ki is végezték.
1835-ben atuniszi bej tengerészetében vállalt állást. Részt vettUruguay függetlenségi harcában is[forrás?]: 1836-ban a dél-amerikai Rio Grande do Sul, majd Montevideo köztársaságok zászlaját támogatta, a brazíliaiakat többször is megverte és különösen a San Antonio melletti 1846. február 8-ai ütközetben mutatta tekintélyes katonai tehetségét.
Amikor 1848-ban hírt kapott az itáliai forradalom kitöréséről és Károly Albert királynakLombardia,Veneto ésDél-Tirol meghódítására indított hadjáratáról, Anitának (dél-amerikai születésű nejének) és néhány hívének kíséretében elhagyta Montevideót és 14 évi számkivetés utánGenovába hajózott. Itt azonban keserű csalódásra ébredt. Károly Albert szárd király visszautasította szolgálatait, aRadetzkytől elszenvedett vereségek (custozzai ésnovarai csaták) pedig már-már elnyomták a lombardok felkelését. Mindazonáltal Garibaldi önkéntes csapatával néhány kisebb győzelmet vívott ki, de az augusztus 9-én kötött fegyverszünet után svájci területre kellett visszavonulnia. Időközben Károly Albert király is lemondott.
Garibaldi ezután aRómai Köztársaság (Mazzini) szolgálatába lépett és nemcsak a parlamentben buzgólkodott az olasz egység érdekében, hanem a csatatéren is. 1849-ben Rómát védte a francia intervenciós csapatok ellen, azonban a túlerő ellen tehetetlen volt. Róma elbukása után 3000 önkéntessel az Északi-Abruzzókba húzódott, ahol lángelméjének számos jelét adván, sokáig dacolt az osztrákokkal. Midőn ezek végreSan Martinónál teljesen bekerítették, maroknyi hadát feloszlatta, ő maga pedig nejével együtt szerencsésen kisiklott üldözői kezéből. AzutánRavenna vidékén bujdosott egy ideig, miközben hű nejét elragadta a halál.
Regényes kalandok után végülChiavariba érkezett, ahol a szárd kormány letartóztatta és a következő alternatíva elé állította: börtön avagy kivándorlás. Garibaldi az utóbbira határozta el magát ésTuniszba vitorlázott, melynek ura azonban a francia konzul tiltakozása folytán nem merte őt szolgálatába fogadni. A dologról értesített szárd kormány pedigMaddalena szigetére internálta, ahol Garibaldi 1850–51-ben szegényesen, vadászatból és halászatból élt. 1851-ben másodszor indult Amerikába, ahol három évig előbbNew Yorkban mint gyári munkás, majd aCsendes-óceánon mint hajóskapitány és vállalkozó némi vagyont szerzett, mellyel azután visszatérése után 1854-ben Caprera felét megvette. Öt évet töltött e jóformán lakatlan kis szigeten, csakis családjának és a gazdaságnak szentelve idejét, mígnem az 1859. évi szabadságharc hírére rögtön felcserélte az ekét a karddal.
Garibaldiban oly elemi erővel égett a hazafiság lángja, hogy aszárd–francia–osztrák háborúban nem tudta bevárni a franciák megérkezését, hanem átkelt embereivel aTicino folyón ésUrban osztrák tábornok hadosztályátVarese ésSan Fermo mellett merészen megtámadta. Mindkét ütközetben ő győzött, erre azonban az osztrákok megemberelték magukat és Garibaldit körülfogták. Szerencséjére a francia-szárd fősereg a döntő pillanatban megérkezett a segítségére. A kiszabadult Garibaldi ezentúl is mindig az elővédet vezényelte, de azután északra fordulván, aGarda-tó bal partján a Dél-Tirolba vezető szorosok megvívásához fogott. Az észak-itáliai Habsburg-hű fejedelemségek (Toszkána,Parma,Modena) behódoltakII. Viktor Emánuel szárd–piemonti királynak. Viktor Emánuel szárd király (Cavour sürgetésére) tábornoki rangra emelte és aDél-Tirolba rendelt hegyivadászok fővezérévé tette.
Amikor avillafrancai fegyverszünetről (július 11.) értesült, az mint annyi más olasz hazafit, őt is a legnagyobb elkeseredéssel töltötte el. Haragból otthagyta a szárd hadsereget és miután az a terve sem sikerült, hogy Közép-Itáliából vezethessen önkéntes hadat Róma ellen, tiltakozott a parlamentbenNizza ésSzavoja átengedése ellen, és azután Caprerára vonult vissza.
Azürichi béke dacára a megoldásnak indult olasz kérdés feltartóztathatatlanul továbbhaladt megvalósítása felé. És ezzel felvirradt Garibaldi fénykora. 1860 márciusában Szicíliában kitört a forradalom, a királyi csapatok a városokban és a sűrűbben lakott vidékeken ugyan helyreállították a nyugalmat, a felkelők azonban a hegyekbe vonultak vissza és onnan gerillaháborút vívtak a királyi csapatok ellen, egyúttal azonban az akkor részben már felszabadított Olaszország népeitől segítséget kérve. Több szicíliai és nápolyi menekült Garibaldit kérte fel, hogy ő indítsa meg a szicíliai és nápolyi népnek segítségnyújtását. Garibaldi ennek megfelelve aNápoly–Szicíliai Bourbon Királyság ellen indult és már május 6-án Genovában hajóra szállt önkénteseivel, 1064 emberrel és 4 ágyúval (amarsalai ezerrel). A kis sereg vezérkari főnökéül Garibaldi hazánk fiát,Türr Istvánt, volt piemontei ezredest szemelte ki. Garibaldinak csak úgy sikerült észrevétlenül Szicíliába jutni, hogy Genovából előbbAfrika felé vette útját és így megkerülve Szicíliát, dél felől közeledett a szigethez. Május 11-én vetett horgonytMarsalánál és rögtön a sziget belsejébe,Salemi vidékére vonult, ahol május 14-én 3000 felkelővel egyesült. A következő napon elindultPalermo felé. Útközben legyőzte az elébe küldött Londi királyi tábornokot 3500 emberévelCalatifiminél és május 26-án Palermo elé érkezett meg. A királyi helyőrség a várost makacsul védte és csak hosszú küzdelem, véres utcai harcok után, amelyekben hazánkfia,Tüköry Lajos őrnagy is elesett, kapitulált a város királyi parancsnoka június 6-án.
Garibaldi 1861. április 18-ai felszólalása Cavour ellen az olasz parlamentben, Torinóban
Palermóban Garibaldi mint diktátor minisztériumot nevezett ki, a sziget kormányzására vonatkozó rendeleteket bocsátott ki és azutánMessina felé indult.Milazzónál ismét egy királyi dandár (5000 ember) akarta útját állni, de Garibaldi 3600 emberével visszaverte a támadókat és az estefelé Palermóból megérkezett erősítésekkel a milazzói régi várat megadásra kényszerítette. Ezután Messinába sietett, ahol a királyi csapatokat részint az erődbe való hátrálásra, részint a messinai szoroson való átkelésre kényszerítette. EközbenÉszak-Olaszországból folytonosan érkeztek még önkéntesek, úgyhogy augusztus elején már 6000 garibaldista táborozott Messina mellett a világítótorony környékén, aScylla partjain.
Augusztus 6-án éjjel Bixio tábornok 330 önkéntessel halászcsónakokon kelt át a tengerszoroson, míg egy hadihajóvá átalakított gőzös a királyi hajóhadat és a legközelebbi erődöt foglalkoztatta, miközben a hajó összes hajósával másfél órai harc után el is merült. Bixio a hegyekbe vetette magát és ott szervezte a calabriai népfelkelést; Garibaldi pedig – egyelőre csak 5000 emberrel – augusztus 19-én szintén átkelt,Reggio di Calabriát megtámadta és – ugyan nagy veszteségek árán – el is foglalta. Ekkor is több magyar esett el, köztük Száraz nevű főhadnagy, aki az alpesi vadászoknál szolgált. A királyi csapatokMiletónál gyülekeztek, Garibaldi további előnyomulásakor azonban a Nápolyból jövő erősítések elé vonultak észak felé. Útközben e seregrész folytonosan körül volt véve részint Garibaldi csapatai, részint a calabriai népfelkelők által, úgyhogy végül az éhségtől kimerülve,Soveria Mannellinél 19 ezer ember lerakta a fegyvert.
Ezentúl a felszabadító sereg feltartóztathatatlanul sietettNápoly felé, és szeptember 7-én bevonult a városba. Ugyanekkor a király és a nápolyi helyőrségCapuába vonult vissza, mégpedig oly sietősen, hogy az állam pénztárában volt 7 millió tallért sem vitték magukkal. Szeptember 19-én 25 000 önkéntes voltCaserta körül összpontosítva, és onnan Capua felé nyomult, ahol a király ekkor már 34 000 embert gyűjtött össze. Október 2-án a királyi sereg megtámadta Garibaldinak aVolturno folyó mögötti hadállását, amelyben 25 000 önkéntes állt. Garibaldi eleinte csak igen nehezen védhette meg hadállását és csakis estefelé kényszerítette a királyiakat a visszavonulásra. E csatában 185 magyar huszár Darbay őrnagy vezénylete alatt sikerrel támadta meg a királyi sereg két zászlóalját és a magyar légió gyalogsága (160 ember) is bátran fogadta a királyi lovasság támadását, mely alkalommal két tisztje (Fliegl és Kanyuk) is elesett. A csatát oly közel vívták Capuához, hogy helyenként a vár ágyúi is támogatták a királyi sereget.
Az a körülmény, hogy Garibaldi fiatal csapatai a királyi sereg legjobb csapatait (gárdák, svájciak, németek) nyílt terepen vívott rendes csatában is megverték, rendkívülien lehangolta a királyi sereg tisztjeit és legénységét. Miután az északról Nápoly felé siető piemonti sereg már a Volturno-völgybe érkezett meg, a királyiak Capuában csak helyőrséget hagytak ésGaetába vonultak vissza. Garibaldi október 8-án serege jobbszárnyával a Volturnón átkelt (az elővédet – az 1. olasz zuáv zászlóaljat – ez alkalommal Kápolnai vezette) és Capua ostromát kezdte meg. A nápolyi arzenálból hozott várvívó lövegeknek 48 órai működtetése után, november 2-án Capua kapitulált.
A felszabadított területeket, Szicíliát és Nápolyt átadta Viktor Emánuel szárd–piemonti királynak, akivel november 7-én ismét bevonult Nápolyba, ahol a lakosság a királynak hűséget esküdött. Garibaldi harmadnapra letette diktátori hatalmát és visszavonult Caprerára. A változások eredményeként 1861-ben kikiálthatták az egységesOlasz Királyságot, aSavoyai-ház koronája alatt.
Nem fogadott el semmi kitüntetést, még azOlaszország első polgára címet is visszautasította. A képviselői mandátumot azonban nem merte visszautasítani, de nagyon ritkán jelent meg a parlament ülésein. Az1860-as évek elején a magyar emigrációval folytatott alkudozásokat egy újabb felkelés és szabadságharc ügyében az akkori népdalok híven tükrözik a beléje helyezett reményeket és bizalmat. Ámde az olasz viszonyok sem alakultak kívánságai szerint és végül 1862-ben nem tudott már többé nyugton maradni. Június 28-án megint Szicílián termett, ahol önkénteseket toborzott és nyíltan bevallott szándéka szerint az egyházi állam ésRóma felszabadítására készült.III. Napóleon császár fenyegetésére az olasz kormány eltiltotta ugyan ettől a tervtől, de Garibaldi mindazonáltal augusztus 25-én átkeltCalabriába. Az olasz királyi csapatok már augusztus 25-én önkénteseitAspromonte hegy tövében megtámadták és legyőzték, a jobb lábán súlyosan megsebesült Garibaldit pedig foglyul ejtették. Egy ideig a kormányLa Speziában ésPalmeira szigetén fogva tartotta, de azután december 19-én azon feltétel alapján szabad lábra helyezte, hogy visszamegy Caprerára, ahonnan a következő években csak egyszer (1864) távozott, amikorAngliát meglátogatta, melynek kormánya és népe valósággal bálványozta.
Az 1866-ban kitörtporosz–osztrák–olasz háborúban ismét az osztrák császári csapatok ellen harcolt, de ismét vereségeket szenvedett. (A poroszokköniggrätzi győzelme után, a katonai támogatás fejében az Olasz Királyság mégis megkaptaVeneto tartományt). Garibaldi az1860-as években kétszer is kísérletet tett Róma elfoglalására, de egyszer sem járt sikerrel. Rómát az olasz királyi csapatok csak 1870-ben foglalták el, amikor a várost és apápai államot védelmező francia császári csapatok aporoszok elleni háborúra készülve távoztak Olaszországból. Tevékenységével Garibaldi vezető szerepet játszott az olasz egység megteremtésében.
1871 februárjábanNizza lakói hálából abordeaux-i nemzetgyűlésbe választották. Garibaldi elfogadta a mandátumot és részt is vett néhány gyűlésen. Három év múltán (1874) Rómában az olasz parlamentbe választották és ezután Rómában is időzött hosszabb ideig és le is tette az alkotmányra az esküt. Az olasz királyság által neki felajánlott évi dotációt (100 000 lírát) csak sok rábeszélés után, a fiai zilált anyagi viszonyára való tekintettel fogadta el.
Garibaldi és családtagjainak sírjaiCaprera szigetén, nem messze az egykori házuktól
Rómában közegészségügyi tervekkel foglalkozott, így aTevere szabályozásával és az elmocsarasodottCampagna kiszárításával. De most sem tudván megbarátkozni a parlamentáris pártélettel és fondorlatokkal, 1879-ben megint szigetére vonult vissza. Három év múlva újból Rómába ment, ahol a király kegyesen fogadta. Radikális és irredenta beszédeivel és terveivel azonban a kormányt több ízben zavarba ejtette.
Végrendeletében ugyan azt kötötte övéinek szívére, hogy tetemét elhamvasszák és hamvaitCaprera szigetén, gyermekeinek sírja mellett helyezzék nyugalomra, azonban az olasz nemzet közakarata folytán földi maradványait június 10-én állami költségen nagy pompával egy robusztus gránitszarkofágban helyezték örök nyugalomra. Az özvegynek és Garibaldi öt gyermekének fejenként 10 000 líra kegydíjat szavazott meg a parlament és azonfelül emlékszobrot állítottak az elhunyt szabadsághősnek.
Az1870-es években Garibaldi mint író is tett kísérletet. Három regényt írt:Clelia, overro il governo di Monaco (Milánó, 1870, magyarul:A szerzetes uralma, Pest, 1870),Canton il volontario (Milánó, 1870) ésI Mille (Torino, 1870). Munkáiban különösen a szerzeteseket és az egyházat szidalmazza, melyben Olaszország szellemi hátramaradásának egyik főtényezőjét látta. Halála után jelentek meg emlékiratai.
Első nejétől (Annitától) egy leánya, Terézia született, aki 1861-ben Canzio őrnagynak lett a felesége; továbbá két fia: Menotti (szül. 1840. szeptember 16.) és Ricciotti. Menotti már 1862 óta harcolt apja oldalán, 1870-benDijonnál küzdött és azután képviselő lett. Harmadik nejétől egy fiú (Manlio) és egy leánygyermek (Clelia) született.
Emléktábláját 1957-ben avatták fel a budapesti Garibaldi utcában.
AMagyar Posta 1960-ban bélyeget adott ki Garibaldi arcképével az olasz egység centenáriuma alkalmából.
Giuseppe Garibaldi emléktáblája Budapesten
Batthyány Ilona grófnő Giuseppe Garibaldi tiszteletére nevezte el acinkotai birtokukon eredő patakotCaprera-pataknak, Caprera szigetéről, ahol a szabadsághős élete utolsó 20 évét töltötte.
↑Kodály Zoltán:Válogatott bicíniumok: Az általános és középiskolák tanulói számára. 5. kiadás. Budapest: Tankönyvkiadó. 54. o.ISBN 963 17 1493 4
↑Garibaldi csárdás kis kalapja. Budapesti Zoltán Kodály Leánykórus, vezényel Andor Ilona YouTube (2012. december 20.) (Hozzáférés: 2016. április 3.) (audió)
Ez a szócikk részben vagy egészben aPallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet. Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont!
.jpg)
.jpg)
