Ez a lap egy ellenőrzött változata
| George Nathaniel Curzon | |
 | |
| Született | 1859.január 11. Kedleston,Egyesült Királyság |
| Elhunyt | 1925.március 20. (66 évesen) London,Egyesült Királyság |
| Állampolgársága | brit |
| Házastársa | |
| Élettársa | Elinor Glyn[2] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Blanche Senhouse Alfred Curzon, 4th Baron Scarsdale |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | Lista
|
| Sírhelye |
|
 AWikimédia Commons tartalmazGeorge Nathaniel Curzon témájú médiaállományokat. | |
George Nathaniel Curzon, más néven Curzonmárki és Curzonbáró (1898–1911), illetve Curzongróf (1911–21) (Kedleston,1859.január 11. —London,1925.március 20.) brit államférfi,India alkirálya, valamint brit külügyminiszter (1919–24) volt. Hivatali ideje alatt meghatározó szerepe volt a brit politika alakításában.
George Nathaniel Curzon1859.január 11-én születettKedlestonban, azEgyesült Királyság területén.[8] TanulmányaitEtonban ésOxfordban végezte. Becsvágyának és a külügyek területén tanúsított ismereteinek köszönhetően hamarosan hírnevet szerzett. Sokat utazott és 1892-ben könyvet adott kiPerzsiáról (ma Irán). 1891-ben -Southportkonzervatív képviselőjeként - kinevezték az Indiai Iroda államtitkárának. 1895-től hasonló megbízatást látott el a külügyminisztérium szolgálatában. 1898-ban - 39 éves korában - elérte élete egyik legfőbb célját, amikor kineveztékIndia alkirályának. Bár jó ügyintéző volt,Herbert Kitchenerrel (az indiai brit hadsereg főparancsnokával) való összecsapásának köszönhetően hamarosan leváltották ebből a pozícióból. Ez rossz hatással volt a karrierjére és több évre mellőzték a politikai életből. 1906-ban felesége elhunyt és idejét politikán kívüli tevékenységekkel töltötte.[9]
1911-ben, némi kompenzációkéntgrófi címet adományoztak a részére. 1915-ben végül ismét komolyabb megbízatást kapott (Lord Privy Seal), amikor koalícióra lépettHerbert Asquith miniszterelnökkel. 1916-ban rövid ideig a légügyi tanács elnöke lett. Ezt követően három éven keresztül a Királyi Államtanács elnöki tisztségét (Lord President of the Council) látta el. 1916 decemberétől 1919 októberéig a hadügyi tanács tagja volt. Emellett átvette akonzervatív párt vezetését is aLordok Házában. 1919-ben -Arthur Balfourt követően - kinevezték külügyminiszternek. Ebben jelentős szerepet játszott tapasztaltsága és ambíciója. Végső célját, a miniszterelnöki tisztségbe való kinevezését végül nem sikerült elérnie, ami csalódottsággal töltötte el. 1924-ben ismét a Királyi Államtanács elnöke lett.[9] 1925. március 20-án hunyt el Londonban.[8]
1920. február 12-én – főkéntBánffy Miklós tevékenységének köszönhetően – a brit parlament alsóházában felmerült a magyarsággal kötendő méltányosabb békeszerződés igénye. Ez kezdetben pozitív hatással volt a bizottsági üléseken folytatott megbeszélésekre is. Február 25-én Curzon külügyminiszter elismerte, hogy abékeszerződés-tervezetre adott magyar válaszokat is figyelembe kell venni.David Lloyd George ésFrancesco Saverio Nitti erősen támogatta ezt az álláspontot. Ezt azonban a francia álláspontot képviselő magyarellenesAlexandre Millerand, aki a magyarságot a „legálnokabb népnek” tartotta ésPhilippe Berthelot (akiEdvard Beneš jó ismerőse volt) is ellenezte. Az esélyeket tovább rontva a brit külügyminisztérium tervezetét egy ugyancsak magyarellenes személy,Allen Leeper készítette elő. Leeper indoklását meghallgatva Curzon David Lloyd George ellen fordult és nemcsak támogatta a Leeper által benyújtott tervezetet, hanem felszólította a bizottságot annak jóváhagyására. Ebben vélhetőleg szerepet játszott az is, hogy felismerte a francia álláspont merevségét és megváltoztathatatlanságát. A végeredmény végül atrianoni békeszerződés lett.[10][11]
Brit politikusok azelső világháború kezdetétől aPárizs környéki békeszerződésekig | ||
|---|---|---|
| Miniszterelnökök |
| .svg) |
| Külügyminiszterek |
| |
| Hadügyminiszterek |
| |
| Az Admiralitás Első Lordjai |
| |
| Politikusok | ||
| Egyéb fontos személyek | ||
.png)
