Ez a lap egy ellenőrzött változata
| George P. Lakoff | |
 | |
| Született | George P. Lakoff 1941.május 24. (83 éves) Bayonne,New Jersey,USA  |
| Állampolgársága | amerikai |
| Nemzetisége | amerikai |
| Házastársa | Robin Lakoff |
| Foglalkozása | kognitív nyelvész egyetemi tanár |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | CSS Fellow |
 AWikimédia Commons tartalmazGeorge P. Lakoff témájú médiaállományokat. | |
George P. Lakoff (Bayonne,New Jersey,1941.május 24. –) amerikaikognitív nyelvész és anyelvészet professzora aKaliforniai Egyetemen,Berkeleyben, ahol 1972 óta oktat. Habár néhány kutatása hagyományos nyelvészeti kérdésekkel is foglalkozik - mint például bizonyoslingvisztikai szerkezetek nyelvtani értelmezhetőségének feltételei – ismertségét inkább az emberi gondolkodás, apolitikai viselkedés és a társadalommetafora-központúságával kapcsolatos elképzeléseinek köszönheti. Különösen híressé vált az általa alkotott „megtestesült tudat” fogalom, amelyről a matematikához kapcsolódóan írt. Az utóbbi években elméleteit a politika területére is vonatkoztatta, amely témakört könyveiben is kutatja. Ő volt a ma már nem működő Rockridge Institute progresszív kutatási műhelyének az alapítója is.
Lakoff munkássága már diákként majd később tanárként is aNoam Chomsky (Massachusetts Institute of Technology) által kifejlesztett transzformációs generatív nyelvtan-elmélet jegyében kezdődött el, azonban az1960-as évek második felétől másokkal karöltve a generatívjelentéstanra kezdte helyezni a hangsúlyt alternatívaként Chomsky generatívszintaxisára.
„Akkoriban megkíséreltem egyesíteni Chomsky transzformációs nyelvtanát aformális logikával. Korábban részt vettem Chomsky nyelvtan-elméletének kezdeti kutatásaiban. Noam akkor azt állította – és ha jól tudom, még a mai napig is ragaszkodik hozzá - , hogy a szintaxis független a jelentéstől, akontextustól, a háttérismeretektől, amemóriától, akognitív feldolgozástól, a kommunikációs szándéktól, és egyáltalán minden testi vonatkozástól… Miközben elméletének részletein dolgoztam e korai szakaszban, nem kevés olyan esettel találtam magam szemben, amelyekben a jelentéstan, a kontextus és más tényezők befolyásolták amondattani szerkezetek ésmorfémák előfordulását. 1963-ban álltam elő először az alternatív elmélettel, és a hatvanas években tovább fejlesztettem olyan kiváló kollégákkal együttműködve, mint Haj Ross és Jim McCawley.”
Lakoff állítását, miszerint Chomsky szerint amondattan és ajelentéstan egymástól függetlenek Chomsky visszautasította, és olyan példákat hozott fel saját munkáiból, amelyekben a mondattan és a jelentéstan közötti viszonyról beszél. Chomsky még ennél is tovább ment, és azt állította, hogy Lakoff „láthatólag nem érti a szöveget, amit kritizál” (mármint Chomsky munkáját). Lakoff és Chomsky nézeteltérései heves, elmérgesedő vitákhoz vezettek a nyelvésztársadalomban, amely időszak úgy híresült el, mint a „nyelvészeti háborúk” kora.
Lakoff alapelméletét a fogalmimetaforáról a Mark Johnson-nal közösen jegyzettMetaphors we live by (Metaforák, melyekkel együtt élünk) című könyvében fektette le 1980-ban.
A nyugati tudomány hagyományosan pusztán nyelvészeti szerkezetként tekintett a metaforára. Lakoff munkájának a lényegi újdonsága az az állítás volt, hogy a metaforák elsősorban fogalmi szerkezetek, amelyek alapvető fontosságúak a gondolkodás fejlődésében. „Hétköznapi fogalomrendszerünk, ami alapján gondolkodunk és cselekszünk is, a természetben alapvetően metaforikus jellegű.” A nem-metaforikus gondolat Lakoff szerint csak akkor lehetséges, ha a pusztán fizikai valóságról beszélünk. Minél magasabb azabsztrakció szintje, annál több metaforikus rétegre van szükségünk a kifejezéshez, állítja Lakoff. Az emberek különféle okok miatt nem érzékelik ezeket a metaforákat. Az egyik ilyen az, hogy bizonyos metaforák „halottak”, azaz már nem tudjuk felfejteni az eredetüket. A másik ok pedig az, hogy egyszerűen „nem fogjuk fel, hogy mi történik”.
Például egy intellektuális vitában a háttérben húzódó metafora az, hogy a vita háború (később helyesbítve: a vita küzdelem):
Lakoff számára agondolkodás fejlődése az egyre jobb metaforák kifejlesztésének a folyamata. Az egyik fajta tudás kiterjesztése egy másik tudásterületre újabb dolgok érzékelését és megértését vonja magával.
Lakoff elméletét alkalmazza minden akadémiaitudományágra és sokféle társadalmi interakcióra is.
Amikor Lakoff azt állítja, hogy atudat „megtestesül”, úgy érvel, hogy szinte mindenfajta emberi kogníció, még a legelvontabb érvelés is, olyan konkrét, „földhözragadt” képességek függvénye, mint aszenzomotoros rendszer és azérzelmek. Ennek következtében a megtestesülés nem csak a tudat versus anyagdualizmusának elutasítása, hanem az olyan állításoknak is, amelyek szerint az emberi értelem lényegében megérthető a háttérben húzódó „unalmas részletek” tekintetbe vétele nélkül is.
Lakoff három, egymást kiegészítő, de egyértelműen önálló érvvel szolgál a megtestesülés mellett. Elsőként, felhasználva aneurológia és aneuronhálózat-szimulációk eredményeit, azt állítja, hogy bizonyos fogalmak, mint például aszínek és atérbeli viszonyok (pl. „piros”, „fölött”) szinte teljes egészében megérthetőek azérzékelési folyamatok és a motoros kontroll vizsgálataiból.
Másodszor, akognitívnyelvészet képletes beszédet vizsgáló elemzései alapján, azt állítja, hogy az az érveléstechnika, amit olyan elvont témáknál használunk, mint pl. a hadviselés, gazdaság, erkölcs valamiképpen abban az érvelésmódban gyökerezik, amit a legföldhözragadtabb témáknál is alkalmazunk, mint pl. a térbeli viszonyoknál.
Végül,kognitív pszichológiai kutatások, illetve nyelvészetfilozófiai tanulmányok alapján, arra a következtetésre jut, hogy nagyon kevés szimpla, fekete-fehér típusú ember által használt kategória létezik, amely „jól viselkedik” az analizálásnál a szükséges és a kielégítő feltételek vonatkozásában. Épp ellenkezőleg, a legtöbb kategória bonyolult és kaotikus, akárcsak a testünk.
„Neurális lények vagyunk”, szögezi le Lakoff, „Az agyunkba a testünk többi része táplálja az adatokat. Így aztán amilyen a testünk, és ahogy a világban funkcionál, az határozza meg a fogalmakat, amelyek rendelkezésünkre állnak a gondolkodáshoz. Nem vagyunk képesek akármire gondolni csak úgy – csakis arra, amit a megtestesültagyunk engedélyez.”
Sok tudós osztja azt a véleményt, hogy olyan szintű problémát jelentenek a hamisíthatóság és a „mi létezik” kérdésre válaszokat kereső alapontológiák, ami szükségessé tesz egy észszerűségen alapulóempirikus megerősítési eljárást. Lakoff ezt annak a magyarázatául használja fel, hogy miért nem hamisíthatóak közvetlenül az összetett metaforákból felépített hipotézisek. Nem hamisíthatóak, csak visszautasíthatóak empirikus megfigyelések olyan értelmezései alapján, amelyeket más összetett metaforák irányítanak. Erre gondol, amikor azt mondja a „The Embodied Mind”-ban ("A megtestesült tudat"), hogy már a hamisíthatóság maga sem megállapítható olyan észszerű módszerrel, ami nem teljes egészében az emberi elfogultságon alapulna. Ez az elfogultság arra a fogalmi metaforasorozatra utal, ami azt a módot irányítja, ahogy az emberek értelmezik a megfigyeléseiket.
Lakoff, Mark Johnson-nal és Rafael E. Nunez-zel egyetemben, a megtestesült elme tézis egyik élharcosa. A témát érintette 2001-es Gifford Lectures-ében is a Glasgow-i Egyetemen „The Nature and Limits of Human Understanding” ("Az emberi megismerés természete és határai") címen. További szerzők, akik írtak a megtestesült tudatról: Andy Clark, Humberto Maturana és Francisco Valerafilozófus-neurobiológusok, valamint tanítványuk Evan Thompson, Rodney Brooks, Rolf Pfeifer és Tom Ziemkerobotkutatók, David Bohm,fizikus, Ray Gibbs, John Grinder és Richard Bandlerneurolingvisztikai programjukban, valamint Julian Jaynes. Ezen írók munkái mind visszavezethetőek korábbi filozófiai munkákra, legfőképpen afenomenológiai iskolára, olyan szerzőkre, mint Maurice Merleau-Ponty ésHeidegger. A „megtestesült tudat” alaptézise nyomon követhető az amerikai kontextualista vagypragmatista hagyományban is, olyan szerzőknél, mintJohn Dewey.
Lakoff szerint még amatematika is viszonylagos az emberifaj és kultúrái fényében, tehát „bármilyen olyan felvetés, miszerint a matematika atárgyi valóságban gyökerezik nagyon vitatható, hiszen nem áll módunkban sem bizonyítani, sem cáfolni ezt.” Ezáltal azt mondja, hogy amegtestesült tudatunkból nyert gondolatstruktúrákon kívül az égvilágon semmi nincsen, amit fel tudnánk használni annak a bizonyítására, hogy a matematika valamiképpen abiológia felett áll. Lakoff és Rafael E. Nunez (2000) hosszasan érvelnek amellett, hogy a matematikai és filozófiai elgondolások legjobban a megtestesült tudat fényében érthetőek meg. Ezért amatematikafilozófiának az emberi test tudományos megismerésére, mint alapontológiára kellene fókuszálnia, és el kellene vetnie az olyan önhivatkozó próbálkozásait, amelyekben a matematika működési komponenseit bármi másban alapozza meg mint a „hús”-ban.
A matematikus bírálók nagyrészt azzal kritizálták Lakoffot és Nunezt, hogy matematikai hibákat vét. (Lakoff állítása szerint ezeket a hibákat kijavították a későbbi kiadásokban.) A könyv még sok reakciót fog kiváltani a matematikafilozófusokból, noha olyan olvasata is van, mintha erősen meg akarná határozni ennek a filozófiának az irányát.
Lakoffagnosztikus hozzáállást javasol azzal kapcsolatban, hogy a matematika magyarázható-e magának avilágmindenségnek a természetével. 2001 elején a következőképpen fogalmazott az American Association for the Advancement of Science (AAAS)-nek: „A matematika talán létezik ’odaát’ azuniverzumban, talán nem, mindenesetre nincs rá mód, hogy ezt tudományos alapon eldöntsük.” Ez azért van, mert a tudományos ismeretek rendszere nem „odaát” létezik, hanem a mi agyunkban, és azanatómia szabályain alapszik. Ezért aztán nem vagyunk képesek „megmondani”, hogy a matematika létezik-e „odaát” anélkül, hogy ne abiológiánkban gyökerező fogalmi metaforákból indulnánk ki. Ez a kijelentés zavarja azokat, akik azt gondolják, hogy a kérdést el lehet dönteni. Ennek a kijelentésnek a hamisíthatósága talán az igazi fő problémája a kognitív matematika tudományának, annak a területnek, amely megkísérel alapontológiát felállítani az emberi kognitív és tudományos folyamatra alapozva.
Amikor Lakoff a kognitív nyelvészetet a politikára, az irodalomra, a filozófiára és a matematikára is alkalmazta, olyan területre lépett, amit általában apolitika tudományához tartozónak gondolunk.
Lakoff egyaránt nyilvánosságra hozta elképzelését a fogalmi struktúrákról, amelyeket kulcsfontosságúnak vél a politikai folyamatok megértéséhez, valamint némely politikai nézetét. Az utóbbit, szinte mindig az előbbi fényében tárgyalja.
A „Moral Politics” ("Erkölcs és Politika") (1996)-ben könyv hosszúságú leírást ad azokról a fogalmi metaforákról, amelyeket az amerikai „konzervatívok” és „liberálisok” gondolkodásában lát. A munka a kognitív tudomány és a politikai elemzés keveréke. Lakoff igyekszik visszatartani személyes nézeteit a könyv utolsó harmadáig, amelyben nyíltan érvel a liberális vízió felsőbbsége mellett.
Lakoff szerint a különbségek aliberálisok és akonzervatívok nézetei között abból adódnak, hogy különböző intenzitással viszonyulnak két egymástól különböző olyan metaforához, amelyek azállam és azállampolgár viszonyáról szólnak. Mindkét nézet acsalád metaforáján keresztül nézi a kormányzást. A konzervatívok sokkal inkább vonzódnak ahhoz a modellhez, amit ő „szigorú apa modell”-nek nevez. Ebben a család egy erős, domináns „apa” (kormány) köré épül, és azt feltételezi, hogy a „gyerekeket” (állampolgárok) meg kell fegyelmezni, hogy felelősségteljes „felnőttekké” (erkölcsösség, önellátás) váljanak. Azonban amint a gyermekek felnőtté váltak, az apa már nem avatkozhat bele az életükbe, azaz a kormány hagyja békén azon tagjait a társadalomnak, akik már bizonyították felelősségtudatukat. Ezzel szemben Lakoff szerint a liberálisok jobban bíznak abban a családmodellben, amit „gondoskodó szülő modell”-nek hív, amely a „gondoskodási értékrenden” alapszik, és amelyben az „anyák” és „apák” arra törekednek, hogy az eredendően jó „gyerekek”-et távol tartsák a „negatív behatások”-tól (környezetszennyezés, társadalmi igazságtalanságok, szegénység stb…). Lakoff azt vallja, hogy az emberek többsége a két metaforát vegyesen, váltakozva alkalmazza különféle helyzetekben, és hogy a politikai beszédek elsősorban ezekkel a metaforákkal kombinálnak, azt sürgetve, hogy adott helyzetben az egyik részesítsük előnyben a másikkal szemben.
Lakoff továbbá azt mondja, hogy az egyik oka a liberálisok1980-as évek óta tartó nehézségeinek az, hogy elhanyagolták a metaforáikat, és túl gyakran használják a konzervatív terminológiát, amivel a szigorú apa metaforát erősítették. Lakoff hangsúlyozza, hogy a liberálisoknak nem szabadna olyan kifejezéseket használni, mint a részlegesabortusz vagy azadókönnyítés, mivel ezeket pontosan úgy kreálták, hogy csak bizonyos fajta gondolkodásmódok számára legyenek értelmezhetőek. Az adókönnyítés kifejezés például egyértelműen eleve magában hordozza azt, hogy az adó fogalma már önmagában egyfajta sorscsapás, amin könnyíteni kell. Ha egy másik metaforikus világnézet terminusait használjuk, állítja Lakoff, akkor öntudatlanul is segítjük azt. A liberálisoknak is támogatniuk kellene a nyelvészeti kutatóműhelyeket, ahogy a konzervatívok teszik, ha sikeresen meg akarják szólítani azokat, akik a liberális metaforát vallják magukénak.
Lakoff közzétett néhány jóval rövidebbpolitikai elemzést is azinterneten. Az egyik ilyen a „Metaphor and War: The Metaphor System Used to Justify war in the Gulf” ("Metafora és Háború, avagy azÖbölháború igazolására használt metaforarendszer") amelyben Lakoff szerint azok a fogalmi metaforák, amiket az elsőGeorge W. Bush adminisztráció az Öbölben való amerikai katonai jelenlét igazolására használt fel, végül vagy elmosták a valóságot, vagy jó színben próbálták feltüntetni azokat a tényeket, amelyek a kormányzat számára ürügyet szolgáltattak akatonai beavatkozáshoz.
2003 és 2008 között Lakoff a Rockridge Institute progresszív kutatóműhellyel foglalkozott, aminek a létrejötte részben a „Moral Politics”-ban megfogalmazottakból következik. Az intézetben végzett tevékenységei között, amely részben a liberális jelölteknek és politikusoknak segített újragondolni politikai metaforáikat, számos nyilvános előadás és írásos anyag is szerepel, amelyek a „Moral Politics” üzenetét közvetíti. 2008-ban Lakoff főtanácsadóként csatlakozott a Fenton Communications-höz, az ország legnagyobb közszolgálati kommunikációs cégéhez.
2004 szeptemberében jelent meg a „Don’t think of an elephant! Know your values and frame the debate” ("Szó sincs itt elefántról! Légy tisztában az értékeiddel és körvonalazd a vitát") című politikai munkája, amit saját szóhasználatában a „progresszívek kisokosa”- ként aposztrofált. E mű előszavát Howard Dean, volt demokrata elnökjelölt jegyzi.
2006-banSteven Pinker kedvezőtlen recenziót írt LakoffWhose freedom? The battle over America’s most important idea (Kinek aszabadsága? Harc a legfontosabbamerikai eszméért") című könyvéről. Pinker kritikája aThe New Republic-ben jelent meg. Pinker szerint Lakoff javaslatai megalapozatlanok, és útmutatásai nem mások, mint a választási kudarc tökéletes receptje. Véleménye szerint Lakoff leereszkedő és szánakozó a „hitek szégyenletes karikaturizálásával” és „mélységes hitével az eufemizmusok erejében”. Pinker szemében Lakoff érvrendszere „olyan kognitív relativizmus, amelyben a matematika, a tudományok és a filozófia riválisok valami szépségversenyen, ahelyett, hogy a valóság természetének feltárására irányuló kísérletek lennének.” Lakoff a recenzióra válaszul adott cáfolatában azt írja, hogy az ő valódi álláspontja a legtöbb témában, amiről Pinker beszél éppen az ellenkezője annak, amit Pinker neki tulajdonít. Lakoff nyíltan visszautasította például a fentebb említett kognitív relativizmust és az eufemizmusokba vetett hitét.
Geoffrey Nunberg nyelvész, az UC Berkeley professzora és aTalking right ("Helyes beszéd") c. mű szerzője is beleszólt a vitába egy poszttal a The New Republic web site-ján.
