Ez a lap egy ellenőrzött változata
Agemináta (alatin[consonans] geminata, ’ikermássalhangzó’ szóból), más névenikerített vagykettőzöttmássalhangzó,fonológiai megkülönböztető szereppel bíróhosszú mássalhangzó, amelyet amagyar, valamint néhány más,latin ábécét használó nyelv helyesírása két azonosbetűvel jelöl: példáulabba, erre, pattan, hosszú;olaszfatto, terra stb. A gemináták általában csak szó közben, tehát kétmagánhangzó között fordulhatnak elő, de léteznek olyan nyelvek, ahol szó elején is állhatnak, sőt, jelentésmegkülönböztető szerepük is lehet ilyen helyzetben (pl. anápolyi nyelvben).
A gemináció az a fonológiai folyamat, melynek során a gemináta létrejön (illetve, tágabb értelemben ennek eredménye, vagyis maga a gemináta). A gemináció a legtöbb esetbenhasonulás eredménye, vagyis eredetileg a gemináta két különböző mássalhangzó volt (pl.ez + -ben > ebben, az + -tól > attól; vagy pl. lat.FACTO > olaszfatto stb.). Előfordulhat gemináció spontán is, vagyis amikor egy mássalhangzót adott szóban (esetleganalógiás hatásra) elkezdenek hosszan ejteni, amit később a helyesírás is átvesz; például az olasz nyelvben jellemzőek az ilyen geminációk is (lat.HABEMUS > ol.abbiamo,TOTUS >tutto stb.).
A degemináció a geminációval ellentétes folyamat, azaz a gemináta rövid mássalhangzóvá alakulása. A degemináció általános folyamat a nyelvek fejlődése során (pl. azújlatin és a maigermán nyelvek többségéből eltűntek a valódi gemináták, szintén így történt agörögben is az ógörög → újgörög átalakulás folyamán; bár a történeti helyesírás sok esetben őrzi őket ezekben a nyelvekben).
Anyugati újlatin nyelvekben például a degemináció az egyszerű zöngétlen zárhangok /-p-, -t-, -k-/ zöngésülésével (illetve gyengülésével) párhuzamosan történt, vagyis tulajdonképpen a hangrendszer, bár minőségileg átalakult, az eredeti gemináták és egyszerű mássalhangzók közötti különbséget megőrizte (pl. lat.VAC(U)A > spanyolvaga, ’csavargó, munkanélküli [nő]’ /VACCA >vaca, ’tehén’).
A gemináta nem tévesztendő össze akettős betűvel, noha előfordul, hogy írásban szintén két azonos mássalhangzó jelöli. A kettő közötti lényeges különbség, hogy míg a gemináta a mássalhangzóhosszú ejtését jelöli azokban a nyelvekben, ahol a mássalhangzók hosszúságánakmegkülönböztető szerepe van, addig a kettős betű (digráf) – az írásképétől függetlenül, amely sok esetben csupán nyelvi konvenció eredménye – egy teljesen önállófonémát jelöl. További különbség a kettő között, hogy míg a gemináta a szótagolásnál elválasztható (pl.ar-ra, ez-zel stb.), addig a digráf elemeire nem bontható.
Példaként, aspanyol nyelvben azll betű kinézetre gemináta, ám valójában nem az, hiszen nem azl hang hosszú párját, hanem egy különállóbeszédhangot jelöl, amely a klasszikus nyelvben ajésítettl-nek –IPA:[ʎ] – felel meg. Ugyanezt a hangot viszont aportugálban és azokcitánban azlh betűkapcsolat, az olaszban pedig agli jelöli.
Speciális eset például a spanyolban azrr betű, amely felfogható azr hosszú párjának (a spanyol terminológia szerint azr nevevibrante simple, ’egyszerű pergőhang’; azrr pedigvibrante múltiple, ’többszörös pergőhang’, amelyet a spanyol fonetikai átírásban egyr feletti vonással jelölnek), de mivel ez az egyetlen olyan mássalhangzópár, ahol a hosszú–rövid megkülönböztetés fonológiai jellegű lehet az alapszavakban, ezért a spanyol fonetikusok nem valódi geminátáról, hanem két különböző fonémáról beszélnek; vagyis a spanyolrr szintén csak digráf, és elemeire sem bontható (pl.tie-rra ’föld’,bu-rro ’szamár’).