AGalícia és Lodoméria (latinulGalicia et Lodomeria) nevet először a13. századbanII. András használta oklevelében. Ez Halics és Vologyimir, azaz a maiukrajnaiHalics(Галич) ésVolodimir-Volinszkij(Володимир-Волинський) városok nevéből származó latinosított alak. Ez volt a két legfontosabb város a környező ukrán vagyruszin (rutén) területen, amely abban az időben magyar fennhatóság alatt állt. A két város, Halics és Vologyimir korábban két külön állam (Halics és Volin) központja volt, amelyek még a magyar uralom előtt közös fejedelemségben egyesültek, Halics fővárossal. Ezt a fejedelemséget magyarulHalics vagyGácsország néven ismerték.
AHalics név (lengyelülHalicz,oroszul ésukránulГалич,latinulGalic) eredete bizonytalan. Egyes történészek úgy vélik, hogy kapcsolatos a környéken letelepedettkelta eredetű népekkel, és egy a sok hasonló névből szerte Európában, mintGalaţiRomániában,Gaul (Franciaország) ésGaliciaSpanyolországban. Mások azt tartják, hogy a név szláv eredetű ahalica / galica szóból származik, ami kopasz (erdőmentes) dombot, hegyet jelent, vagy ahalka,galka szóból, amicsókát jelent. A madár a város címerét tartotta, majd bele is került a címerbe. Valószínű azonban, hogy ez a magyarázat csupánnépi etimológia.
Bár a velük szomszédos magyarokat1221-ben elűzték a területről, a magyar királyok hivatalos címeik között továbbra is felsoroltákGalícia és Lodoméria fejedelmének címét. A16. században ezeket a címeket akoronával együtt örökölték aHabsburgok.1772-benMária Terézia arra használta ezt a címet, hogy igazolja részvételétLengyelország első felosztásában. Ténylegesen az a terület, melyet Ausztria megszállt, nem felelt meg teljesen a korábbi Galícia és Lodomériának. Vologyimir-Volinszkij várost és körülötte fekvőVolhinia tartományt (az egykori Lodomériát) nem aHabsburg Birodalom, hanemOroszország kebelezte be. MásrésztKis-Lengyelország nagyobbik része, amely történelmileg és etnikailag is lengyel volt és nem rutén, az új Galícia és Lodoméria tartomány része lett. Sőt, annak ellenére, hogy a jogot a történelmi magyar koronából vezették le, Galícia és Lodomériát nem csatolták a Magyar Királysághoz, és az1867-eskiegyezés után a monarchia osztrák részéhez tartozott.
Az új osztrák tartomány hivatalos neve:
Galícia és Lodoméria királyságaAuschwitz ésZator hercegséggel
Galícia és Lodoméria királyságaKrakkó nagyhercegségével ésAuschwitz ésZator hercegséggel.
A felsoroltak közül mindegyik formálisan különálló volt, mindegyiket felsorolták az osztrák császár címei között, mindegyik rendelkezett saját címerrel és zászlóval. Adminisztratív szempontból viszont egyetlen tartományt alkottak. Az oświęcimi és zatori hercegség apró történelmi fejedelemségek voltak Krakkótól nyugatra, aporoszSziléziával határosak. Lodoméria csak papíron létezett, nem volt területe és nem lehetett megtalálni semmilyen térképen.
Galícia és Lodoméria elnevezése különböző nyelveken
A következő évszázadban a terület Lengyelországhoz került (1018–1031) majd vissza aKijevi Ruszhoz. Mint ahogy Kijev jogutódjaként más területekkel is történt,Halics önálló hercegségként létezett tovább. 1188-tól 1190-igII. András a királyuk.1200-banRomán MsztyiszlavicsVolhiniával egyesítetteHalics-Volhinia állam néven.Danyilo Halickij, aki az első megkoronázott galíciai király volt, több hadjáratot vezetett amongolok ellen, ennek dacára időszakonként adót kellett fizetnie azArany Hordának. Danyilo fia, Lev áthelyezte fővárosát HalicsbólLvivbe. Danyilo dinasztiája igyekezett pápai, sőt szélesebb európai támogatást kapni a mongolok ellen, de törekvése meghiúsult az egyesítettLitván Nagyhercegség ésLengyelország növekvő erején. Az1340-es években aRurik-dinasztia kihalt, és a területNagy Kázmér lengyel király fennhatósága alá került. A volhiniai testvérállamKijevvel együtt azonban litván uralom alá került.
Ezután a lengyel fennhatóság alá került területetvajdaságokra osztották. Erős lengyel betelepedés kezdődött arutén lakosság közé. Nagyszámúörmény észsidó bevándorló is ideköltözött ez időben. Sok várat építettek ekkor, és új városokat is alapítottak:Stanisławówot, (jelenleg Ivano-Frankivszk) és Krystynopolt (mostSeptickij)
1772-ben Galícia lett a Lengyelország első felosztása soránAusztria által bekebelezett legnagyobb terület. Ez a történelmi Lengyelországból kihasított – ma Ukrajnához tartozó – terület vált ismerttéGalícia és Lodoméria királysága néven, hogy hangsúlyozzák a történelmi magyar jogot az országra. Mindazonáltal etnikailag teljesen lengyel területeket is hozzácsatoltak a tartományhoz, ami megváltoztatta Galícia földrajzi helyzetét. Az osztrák Galícia fővárosaLemberg (Lwów) lett, ahol a lengyelarisztokrácia dominált, ezzel szemben a tartomány keleti területein a lakosság többségeukrán vagyruszin volt, ahogy abban az időben nevezték. A lengyel főnemességen és kisnemességen, mely csaknem az egész tartományt benépesítette és a ruszinokon kívül, akik a tartomány keleti részét lakták, jelentős zsidó lakosság is volt, akik leginkább a keleti részeket népesítették be.
Az osztrák uralom első évtizedeiben GalíciátBécsből irányították, és sok jelentős reformot vezettek be a jórésztnémetekből vagy elnémetesedettcsehekből álló hivatalnoki kar segítségével.
Az arisztokrácia jogait biztosították, de ezek a jogok meglehetősen korlátozottak voltak. A korábbijobbágyok már nem voltak puszta vagyontárgyak, hanem bizonyos jogokkal rendelkező személyek, korlátozott személyi szabadsággal rendelkeztek, mint például azzal a joggal, hogy a földesúr engedélye nélkül házasodhattak. Kötelezettségeik körülhatároltak és korlátozottak voltak, és megkerülhették a földesurat, közvetlenül fordulva az udvari bíróságokhoz jogorvoslatért.A keleti rítusúortodox egyházat, amely eredetileg a ruszinokat szolgálta, átneveztékgörögkatolikus egyházra, hogy akatolikus egyház fennhatóságát kiterjeszthessék rájuk: a katolikus egyházszemináriumokat rendezett be és időnkéntmetropolitát nevezett ki.[forrás?]
Az osztrák reformok nem voltak népszerűek az arisztokrácia körében, de a lengyel és ukrán lakosság jóindulatát acsászárság felé kivívták, és ez csaknem az osztrák uralom végéig tartott. Ugyanakkor azonban Ausztria Galícia sok javát elvonta, és a paraszti lakosság jelentős részét sorozta be hadseregébe.
Az1820-as és1830-as évek Bécsabszolutisztikus uralmának időszaka volt, a helyi galíciai hivatalnoki állomány még mindig németekkel és elnémetesedett csehekkel volt feltöltve, bár megkezdődött a gyerekek ellengyelesedése. AzOroszországhoz tartozó lengyel területek novemberi felkelésének leverése után, melyben néhány ezer galíciai önkéntes is részt vett, sok lengyel menekült érkezett Galíciába. Az 1830-as évek második felében több titkos lengyel szervezet alakult, tevékenységük az1846-os sikertelen krakkói felkelésben csúcsosodott ki. Ezt az osztrákok könnyűszerrelleverték a galíciai parasztság segítségével, amely lojális maradt a császárhoz. A felkelés csak a nyugati, lengyel lakosságú részeket érintette, és akonfliktus a hazafias nemesek, felkelők és a velük nem szimpatizáló lengyel parasztok között állt fenn.1846-ban a sikertelen felkelés eredményeképpKrakkó, a korábbi lengyel főváros, amely ez ideig szabad város volt és köztársaság, Galícia részévé vált, ezt követően Lembergből irányították.
Az 1830-as években Galícia keleti részein nemzeti ébredés kezdődött a ruténok között is. Anacionalista aktivisták, akik eredetileg görögkatolikus papnövendékek voltak, érzékenyen reagáltak az európairomantikus mozgalmakra és a rokonszlávok megmozdulásaira mindenütt, de különösen az orosz uralom alatt álló Kelet-Ukrajnában. Figyelmük a közös népük és nyelvük felé fordult.1837-ben aMarkijan Saskevics által vezetett úgynevezett rutén triád aDnyeszteri Nimfában népdalgyűjteményt és más rutén nyelvű anyagot publikált. Ettől ademokratizmustól megriadva az osztrák hatóságok és a katolikus metropolita betiltotta a könyvet.
1848-ban kitört a forradalom Bécsben és azosztrák birodalom más részein. Lembergben megalakult a Lengyel Nemzeti Tanács és később az Ukrán vagy Rutén Legfelső Tanács. Mielőtt Bécs bármit tehetett volna, Franz Stadion, a helytartó eltörölte a jobbágyság utolsó maradványait abból a célból, hogy kihúzza a forradalmárok lába alól a talajt. A lengyel követelések ellentétesek voltak a rutén követelésekkel, melyek a nemzetiség egyenlőséget és a tartomány keleti, rutén és nyugati lengyel részre osztását tartalmazták. Lemberget bombázta a császári tüzérség, és a forradalmat leverték.
Ezután ismét egy évtizednyiabszolutizmus következett, de a lengyelek kiengesztelésére helytartónakAgenor Gołuchowski grófot, a galíciai, ún.podóliai arisztokrácia konzervatív tagját nevezték ki. Ő lengyelesíteni kezdte a helyi adminisztrációt, és megpróbálta a feldarabolás rutén eszméjét semlegesíteni. Mindazonáltal nem járt sikerrel, amikor erőltette, hogy a görögkatolikus egyház térjen át a nyugatiGergely-naptárra, és azt, hogy helyettesítse acirill írást a latinnal.
1859-ben Ausztria itáliai vereségét követően a birodalom életében alkotmányozási kísérletek időszaka kezdődött.1860-ban a bécsi kormány Agenor Głuchowski javaslatára kiadta azoktóberi diplomát, amely a birodalom konzervatív föderalizálását villantotta fel, de a német nyelvű területek negatív reakciójára a kormány megváltoztatta elképzelését, és kiadta afebruári pátenst, amely felhígította a decentralizációt. 1861-ben Galícia engedélyt kapott egy törvényhozó gyűlés,szejm megnyitására. Bár először a Habsburg-barát rutén és lengyel parasztság képviselői jelentős részét (kb. a gyűlés felét) tették ki, és a nyomasztó szociális és rutén kérdést tárgyalták, a hatóság nyomása fékezte mind a parasztság, mind a ruténok képviselőit, és a szejmben hangadókká vált a lengyel arisztokrácia és nemesség, amely további autonómiára törekedett. Ugyanebben az évben zavargások törtek ki azOrosz-Lengyelországban is, és ez részben átterjedt Galíciára is. A szejm felfüggesztette ülésezését.
1863-bannyílt felkelés tört ki Orosz-Lengyelországban, emiatt1864-től1865-ig az osztrák kormány ostromállapotot hirdetett Galíciában, ideiglenesen felfüggesztve a polgári szabadságjogokat.
1865-ben visszatértek az Agenor Gołuchowski sugallta föderációs elvekhez, és újra kezdődtek az autonómia-tárgyalások a lengyel arisztokrácia és Bécs között.
Időközben a rutének egyre inkább mellőzöttnek érezték magukat Bécs által, és a görögkatolikusSzent György-katedrális(wd) köré szerveződött „ó-rutén” csoport ekkorOroszország felé fordult.
Ennek az irányzatnak a radikálisabb támogatóit „oroszbarátoknak” kezdték nevezni. Ugyanebben az időbenTarasz Sevcsenko kelet-ukrajnai író ukrán nyelven kiadott versei hatására egy ukránbarát mozgalom bontakozott ki, amely ukrán irodalmat kezdett kiadni, és ukrán olvasótermek hálózatát kezdte szervezni. Ennek a mozgalomnak a tagjait előbb „populistáknak”, majd egyszerűen „ukrajnaiaknak” hívták. Csaknem az összes rutén nemzetiségi egyenlőséget és Galícia adminisztratív felosztását akarta a nemzetiségi határok mentén.
1866-ban aköniggrätzi csata és aporosz–osztrák háborúban elszenvedett vereség nyomán a Monarchia belső problémái felerősödtek.Ferenc József császár tárgyalásokat kezdett a magyar nemességgel, hogy biztosítsa támogatásukat a kompromisszumos megoldásban. A kormány néhány tagja, ígyRichard Belcredi gróf, azt tanácsolta a császárnak, hogy az összes nemzetiséggel kezdjen átfogó alkotmányozó tárgyalást, ami föderatív struktúrát eredményezhetett volna. Belcredi attól tartott, hogy a magyar érdekekhez való túlzott alkalmazkodás elidegeníthetné a többi nemzetiséget. Ferenc József azonban képtelen volt a magyar nemesség erejét semlegesíteni, és a magyarok semmi másba nem egyeztek volna bele, csak a dualizmusba, maguk és a hagyományos osztrák elit között.
Az osztrák Galícia 1772–1918 és a mai államhatárok
Végül az 1867-eskiegyezés után aHabsburg Birodalom a dualistaOsztrák–Magyar Monarchiává alakult át. Bár a lengyel és cseh tervek, – hogy a monarchia föderatív szerkezetté alakuljon át – meghiúsultak, az osztrák uralom lassú, de állandó liberalizálási folyamata indult be Galíciában. A lengyel arisztokrácia és értelmiség képviselői a császárhoz fordultak kérve Galícia szélesebb autonómiáját. Követeléseik nem találtak azonnal megértésre, de néhány év alatt jelentős lépéseket tett a kormány a galíciai önkormányzat irányába.
1873-tól Galícia az Osztrák–Magyar Monarchiade facto autonóm tartománya lettlengyel és kisebb részbenukrán vagy rutén hivatalos nyelvvel. A germanizációt leállították, és acenzúrát eltörölték. Galícia a dualista monarchia osztrák feléhez tartozott, de a galíciai szejm és a tartományi hatóságok széles körű előjogokat kaptak különösen az oktatás, a kultúra és a helyi ügyek vonatkozásában.
Ezeket a változásokat sok lengyel értelmiségi támogatta.1869-ben krakkói konzervatív publicisták egy csoportja, köztükJózef Szujski,Stanisław Tarnowski,Stanisław Koźmian ésLudwik Wodzicki kiadott egy sorozat szatirikuspamfletetStańczyk Tékája címen. Öt évvel az 1863–64-esjanuári felkelés tragikus vége után nevetségessé tették a fegyveres hazafias felkelések eszméjét és kompromisszum megkötését sugallták Lengyelország ellenségeivel, különösen Ausztriával, valamint azt hangoztatták, hogy az erőket a gazdasági fejlődésre kell összpontosítani, és el kell fogadni az Ausztria által felkínált politikai engedményeket. Ez a politikai csoport a „Stanzykok” vagy „krakkói konzervatívok” néven vált ismertté. Ők és azok a galíciai konzervatív földtulajdonosok, akiket „podóliaiaknak” neveztek, húztak hasznot abból a leszálló politikai áramlatból, mely 1914-ig tartott.
Galícia
Ezt a Bécstől a lengyel földbirtokos osztály irányába történő hatalomeltolódást nem üdvözölték a ruténok, akik sokkal élesebben elkülönültek oroszbarátságuk révén. Ők az Orosz Birodalomra és az ukránokra tekintettek, mint reménybeli megmentőikre.
Mind Bécs, mind a lengyelek árulást láttak az oroszbarátok tevékenységében és politikai perek sorával igyekeztek hiteltelenné tenni őket. 1890-ben egyezséget kötöttek a lengyelek és a „populisták”, melynek során részben ukranizálták az iskolarendszert, és más engedményeket is tettek az ukrán kultúra felé. Mindezek ellenére az ukrán nacionalista mozgalom rohamosan terjedt a rutén parasztság között, és minden további engedmény ellenére ez a mozgalom a huszadik század első éveire már csaknem teljesen kiszorította a korábbi rutén csoportokat és fő ellenfelévé vált a lengyeleknek.
Az1880-as évek elejétől tömeges kivándorlás kezdődött a galíciai parasztság körében. A kivándorlás szezonális elvándorlással kezdődött az újonnan egyesült és dinamikus gazdasággal rendelkezőNémetországba, és később a Tengerentúlra folytatódott, főként azEgyesült Államokba,Brazíliába ésKanadába
A kivándorlást Galícia elmaradott gazdasági viszonyai okozták, ahol a mezőgazdasági lakosság szegénysége széles körű volt. A kivándorlás a nyugati, lengyel lakta részeken kezdődött, és gyorsan átterjedt a keleti, ukránok lakta részekre is. Lengyelek, ukránok, zsidók és németek mind részt vettek a falusi lakosságnak ebben a tömeges mozgalmában. A lengyelek főlegÚj-Angliába vándoroltak ki és az Egyesült Államok középnyugati államaiba, de Brazíliába is sokan mentek. Dél-Podóliából igen sok ukrán vándorolt ki Nyugat-Kanadába. A zsidók is Amerikába tartottak, közvetlenül vagy Ausztria–Magyarországon keresztül.
Összesen néhány százezer embert érintett a nagy kivándorlás, amely egyre erősebbé vált egészen az első világháborúig. A háború átmenetileg megállította a kivándorlást, amely később nem érte már el korábbi intenzitását. A nagy kivándorlást, különösen a Brazíliába irányulót, a „brazil lázat”, ahogy akkor hívták, élénk színekkel ábrázolta a kortárs irodalom, Maria Konopnicka lengyel és Ivan Franko ukrán író és mások.
Az orosz hadsereg 1914-ben lerohanta a tartomány legnagyobb részét, miután az osztrák–magyar hadsereg a keleti fronton súlyos vereséget szenvedett a háború első hónapjaiban. 1915 tavaszán és nyarán azután őket verte ki az egyesült német és osztrák–magyar offenzíva.
1918-ban Nyugat-Galícia az újjá alakultLengyel Köztársaság része lett, míg a helyi ukrán lakosság kikiáltotta Kelet-Galícia függetlenségét „Nyugat-Ukrán Köztársaság” néven. A lengyel-szovjet háború alatt egy rövid életűGalíciai Szovjet Szocialista Köztársaság is alakult Kelet-Galíciában. Végül az egész tartományt megszállták a lengyelek. Kelet-Galícia lengyel annexióját soha sem tekintették legitimnek a megszállt ukránok, nemzetközileg csak 1923-ban ismerték el.
A második lengyel köztársaság lakosságának 15%-át tette ki Kelet-Galícia és a szomszédos Volhínia ukrán népessége, így ők alkották a legnagyobb nemzetiségi kisebbséget. Mivel a lengyel kormánypolitika nem volt barátságos a nemzetiségekkel szemben, a feszültség a lengyel kormány és az ukrán lakosság között nőtt, alkalmat adva a föld alattiUkrán Nacionalisták Szervezete megalakulásának.
Amásodik világháború nyitányaként aMolotov–Ribbentrop-paktum Lengyelországot durván kettéosztotta aCurzon-vonal mentén, így aSan,Bug ésNyeman folyóktól keletre minden területet aSzovjetunió kebelezett be, ez Galícia nagy részét jelentette. A terület négy adminisztratív egységre(oblaszty) oszlott: Lvov, Sztanyiszlav, Drogobics és Tarnopol. Az 1939-től 1941-ig tartó korszakban a politikai helyzet megfordult. Míg a legtöbb ukrán, legalábbis először örült, hogy végre egy olyan nagy nemzethez tartozik, amelyik tekintetbe veszi nemzeti identitását, a szovjet elnyomás a (többségében lengyel) értelmiségben ellentétes érzelmeket keltett. A szovjetesítés véget ért, amikor Németország 1941-ben aBarbarossa hadművelettel elfoglalta, és aLengyel Főkormányzóságba(Generalgouvernement Polen) olvasztotta be, Galíciai kerület(Distrikt Galizien) néven.….A lengyelek és az ukránok közötti konfliktusok szintén szaporodtak ezalatt a lengyelHoni Hadsereg(Armia Krajowa) és azUkrán Felkelő Hadsereg, valamint aszovjet partizánok között, vérfürdőt rendeztek a lengyelek között Volhíniában, kisebb mértékben Galíciában, és ezeket bosszúállás követte az ukránokon.
A határt kis korrekciókkal a szövetségesek 1944–1947 között elismerték, a régiót etnikailag megtisztította a Szovjetunió és akommunistaLengyel Népköztársaság (Visztula-akció). A történelmi tartomány két részre osztva maradt, ahogy Ausztria elrendezte 1800 körül: a nyugati része lengyel, a keleti része ukrán.
Paul Robert Magocsi, Galicia: A Historical Survey and Bibliographic Guide (Toronto: University of Toronto Press, 1983)
Andrei S. Markovits andFrank E. Sysyn, eds.,Nationbuilding and the Politics of Nationalism: Essays on Austrian Galicia (Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1982)
.svg)
.JPG)
.svg)
