Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk a Ziegler Géza néven született Gárdonyi Gézáról szól. Hasonló címmel lásd még:Ziegler Géza (egyértelműsítő lap). |
| Gárdonyi Géza | |
 | |
| 1921-ben | |
| Született | Ziegler Géza 1863.augusztus 3. Agárdpuszta |
| Elhunyt | 1922.október 30. (59 évesen) Eger |
| Álneve |
|
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa | Csányi Mária(1885–1892, hivatalosan 1907) |
| Gyermekei | négy gyermek: Gárdonyi József |
| Szülei |
|
| Foglalkozása | |
| Iskolái |
|
| Sírhelye | egri vár |
| Írói pályafutása | |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
| Jellemző műfajok | novella,elbeszélés,történelmi regény,lélektani regény,népdráma,líra |
| Irodalmi irányzat | új népiesség,realizmus,szecesszió |
| Alkotói évei | 1879–1922 |
| Fontosabb művei |
|
 | |
| Gárdonyi Géza aláírása | |
 AWikiforrásban további forrásszövegek találhatókGárdonyi Géza témában. | |
 AWikimédia Commons tartalmazGárdonyi Géza témájú médiaállományokat. | |
Gárdonyi Géza, születettZiegler Géza (Agárdpuszta,1863.augusztus 3. –Eger,1922.október 30.) magyaríró,költő,drámaíró, újságíró,pedagógus, aMagyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századfordulómagyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a19. századiromantikus,anekdotikus történetmesélés és a20. századdal születőNyugat-nemzedékszecessziós,naturalista-szimbolista stíluseszménye között.
A pályafutását 1881-bennépiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 utánújságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét. Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte,prózaírói életműve ennek fényében három korszakra osztható. Az 1890-es években írtnépies hangvételűnovellái éselbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését(Az én falum, 1898), de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezetttörténelmi regényei révén ismeri(Egri csillagok, 1901;A láthatatlan ember, 1902;Isten rabjai, 1908), illetve a magyarlélektani regény korai darabjainak szerzőjét tiszteli személyében(Szunyoghy miatyánkja, 1913;Ida regénye, 1920). Bárköltői ésdrámaírói munkássága kevésbé bizonyult maradandónak, szintén jelentős. Az 1900-as években a szórakoztató célúnépszínművek kliséin túllépve lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra(A bor, 1901).
Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot aFejér vármegyeiAgárdpusztán, s első ízben tizenhét évesen, 1881. május 5-én azegriFüllentőben megjelenthumoreszkjét írta aláGárdonyi Z. Géza néven. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, a szomszédosGárdony után választotta, s 1881 után – aZ. elhagyásával – egyre gyakrabban, az 1890-es évektől pedig kizárólagosan ezt tüntette fel művei fejlécén. Ez a tény, valamint 1879 után keletkezett, Ziegler Géza névre kiállított iratai (1882-es tanítói oklevele, 1884-es sárvári osztálytanítói bizonyítványa, 1885-ös házassági anyakönyve stb.) cáfolni látszanak aMagyar katolikus lexikon azon értesülését, hogy 1879-ben felvette volna a Gárdonyi Géza nevet. Abból, hogy gyermekeit Gárdonyi családnévvel anyakönyvezték, arra következtethetnénk, legidősebb gyermeke születése, 1887 előtt hivatalossá kellett tennie írói nevét, erre is rácáfolnak azonban 1890-es évekbeli személyes okmányai. AzÚj magyar életrajzi lexikon – közelebbi forrásjelölés nélkül – tudni véli, hogy az író 1897-től, Egerbe költözése évétől hivatalosan is viselte a Gárdonyi Géza nevet, ennek azonban nem találni nyomát a szócikkünkhöz forrásműként felhasznált, róla szóló életrajzi monográfiákban.[1]
Pályája során számos álnevet használt, főként újságírói tevékenysége kapcsán, illetve pályája korai szakaszában írtröpiratai ésponyvái címlapján, később pedig gyermekmeséi fejlécén. Ezek betűrendben: Balatoni, Black William dr., Don Vigole, Egy katholikus, Egy katholikus pap, Figurás Feri, Figurás Géza, g.g., gh.t., Garabonciás diák, Gárdonyi bácsi, Géza bácsi, Göre, Göre Gábor, Ista Pista, Katufrék Fekete Géza Pétör, Mindentudó Gergely bácsi, Mummery Róbert, Nagyapó, Nemeskéry Sándor, Paprika János, Répa Matyi, Somogyi lantos, Tamásffy dr., Vén Hegedős, Yang A. dr., Yang O. I. dr., -yi.[2]
Gárdonyi édesapja, anemeskéri születésű Ziegler Sándor Mihály (1823–1879)szászországi polgári származású,evangélikus felekezetű, évszázadokon átSopron környékén élt és dolgozott vasművesek – kovácsok, lakatosmesterek – leszármazottja volt. Iskoláiból gépészlegényként szabadult fel,[3] majdBécsben folytatott gépészmérnöki tanulmányokat. Többtalálmány fűződött a nevéhez, így például az önélező ekevas és egyfajta színes acélzománcozási eljárás, amelynek technikájára vállalatot is alapított. Huszonöt éves korában már kétszáz ember dolgozott a keze alatt a bécsi Ziegler-gyárban, ahol egyebek mellett először gyártottak acél ekevasat és acélfésűt. Aszabadságharc kitörésekor elhagyta Bécset és feladta az anyagi biztonságot, s mint „Kossuth fegyvergyárosa” tüntette ki magát az elnyomás elleni küzdelemben.Hadnagyi rangban a saját pénzén felszerelt pesti,[4] későbbNagyváradra, majdAradra telepített fegyvergyár igazgatója volt, kivívtaKossuth megbecsülését ésPetőfi barátságát. A szabadságharc leverését követően teljes vagyonát az ellenség kezén hagyva szökött el Aradról. Álruhába öltözve, az országot megkerülve,Bukaresten és Bécsen keresztül érkezett meg szülőfalujába, Nemeskérre, de csakhamar elfogták és haditörvényszék elé került. Megmenekülését annak köszönhette, hogy a hatóságoknál kegyben lévő jóakarói aláírásukkal igazolták: a pesti fegyvergyáros csupán névrokon, Ziegler a szabadságharc során végig Bécsben tartózkodott. Ezt követően évekig valóban az osztrák fővárosban élt, különböző gépgyárakban dolgozott, majd az 1850-es években végleg hazatért Magyarországra.[5]
Egyik hazai megbízása aszőlősgyörökigőzmalom megépítése és felszerelése volt. E munkája során ismerte meg, majd 1860. december 8-án feleségül vette a nála tizenhét évvel fiatalabb Nagy Teréziát (1840–1926), parasztsorba süllyedt szőlősgyöröki római katolikuskurtanemesek sarját. Frigyükből hét gyermek – egy leány és hat fiú – született: Tera (1861–1865), Géza (1863–1922), Béla (†1865), Béla (1866–1888), Dezső (1868–1874), Árpád (1869–1871), Árpád (1875–1893). Hat testvére közül csupán két öccse érte meg a felnőttkort – hogy még fiatalon a sírba is hulljanak –: az apjuk nyomába szegődő, lakatoslegénnyé váló Béla, és a színészi pályát választó, vízi balesetben meghalt ifjabbik Árpád. A szőlősgyöröki gőzmalom elkészülte után Ziegler uradalmi gépészként,cséplőgépkezelőként és -karbantartóként kereste kenyerét. Megalkuvásra képtelen, lázadó természetű ember lévén, munkaadói sehol nem tűrték meg hosszabb ideig, így gyakran kényszerült új munkahelyre szegődni és lakóhelyet váltani. 1861. június 1-jétől Ziegler a Veszprém vármegyeiakarattyapusztai Fiáth-uradalom kovácsa lett, majd 1862. február 21-én aFejér vármegyeiAgárdra költözött az akkor már egygyermekes házaspár.[6]
Gárdonyi Géza ősei | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Géza fiuk születésekor a Ziegler család tehát éppen aVelencei-tó déli előterében, aGárdony mellettiAgárdpusztaNádasdy-uradalmában élt, ahol a családfő uradalmi gépészként dolgozott. A leendő író egy nádfedelű, hosszú gerincű cselédházban látta meg a napvilágot 1863. augusztus 3-án (az emléktáblával megjelölt épület ma aGárdonyi Géza Emlékháznak ad otthont). A csecsemőt az agárdpusztai Szent Anna-kápolnában anyjukrómai katolikus vallására keresztelték. Agárdpusztán sem sokat időztek azonban, az apa 1879-es haláláig összesen tizenhat településen fordult meg a család. 1864. április 24-étől aSomogy vármegyeiKilitin, 1866. szeptember 29-étől átmenetileg aFejér vármegyeiPátkán, majdSzékesfehérváron éltek. 1868 nyaránPestre, azerzsébetvárosi Rózsa utcába költözött a család, míg az apaSzarvason dolgozott cséplőgépkezelőként. Később egylipótmezei szolgálati lakásban éltek, a családfő ugyanis aMagyar Királyi Országos Tébolyda főgépészi állását foglalta el. Az apa később azÓbudai Hajógyár munkása lett, s a család is követteÓbudára. A gyermek Ziegler GézaBudán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait 1868 végén, majd miután apja 1870. május 1-jén aBorsod vármegyeiSályban, a Laszty-birtokon kapott állást, három osztályt a faluban, az 1873–1874-es tanévet pedig márHejőcsabán végezte. Az 1873. május 26-áig nyúló hároméves sályi tartózkodás volt Gárdonyi gyermekkorának legemlékezetesebb, legönfeledtebb korszaka. Itt alakult ki benne a magyar vidékről alkotott idillikus képe, s itt ismerkedett meg a nép gondolatvilágával, hiedelmeivel, a népköltészettel – és Duka Vilmácska személyében az első gyerekszerelemmel.[8]
Zieglerék 1874. június 1-jén aZemplén vármegyeiTaktaharkány melletti Jajhalomba költöztek, Géza az 1874–1875-ös tanévben asárospataki református kollégium tanulója volt. Noha apja jóvoltából és mintájára kora gyermekkorától falta a könyveket, meglehetősen gyenge képességű diáknak bizonyult, saját későbbi szavaival: „Februárban kimaradtam az iskolából, mert mindenből szekundám volt.” A család vándorlása folytatódott: 1875. december 3-ánTiszalúcon telepedtek le, majd a borsod–zempléni vidéknek búcsút intve 1876. április 1-jén visszaköltöztek a fővárosba. A családfő előbb a Fehér Miklós-féle gépgyárban helyezkedett el, a család a Soroksári úton lakott, majd az apa 1877. október 1-jétől aKárolyiakkál-nagyútpusztai uradalmában vállalt állást (ez lett utolsó munkahelye). Gézát 1876-ban abudapesti református főgimnáziumba íratták be. Nem tartozott a szorgalmasabb vagy kiemelkedő képességű nebulók közé, de tanulmányi előmenetelére ekkor már nem volt különösebb panasz. Később e pesti esztendőkre úgy tekintett vissza, mint élete egyik legboldogabb időszakára. Itt kötötte első barátságait – többek között későbbi pályatársával,Pekár Gyulával –, itt érte az első diákszerelem, tizenöt évesen itt szerezte első maradandó irodalmi élményeit (CervantesDon Quijotéja) és írta első verseit.[9]
1878-ban letetteérettségi vizsgáját, majd a betegségre hajlamos, gyenge fizikumú, vékonydongájú fiú mesterember ősei hagyományaival szakítva szeptemberben azEgri Érseki Tanítóképző (röviden a Líceum) növendéke lett. Ha szerette a pesti diákéletet, úgy annál nehezebben viselte a nélkülözésektől, a magányosság és a céltalanság érzésétől terhesegri esztendőket. Noha szegény sorú család sarjaként érseki ösztöndíjban részesült, és alkalmi házitanítóként sovány keresethez is jutott, mégis mostoha körülmények között élt. Egy évig a Magazin utcai Antali Borcsa-féle diákmenhely egyik nyomorúságos szobájában lakott harmadmagával, majd egy fáskamrából kialakított deszkafalú házikóban tengődött. Lelki állapotára és anyagi helyzetére további csapást mért apja 1879. októberi halála.[10] Mindemellett a tanulás sem lelkesítette, nem fűtötték tanári ambíciók, ahogy ő fogalmazott: „Kedv, hajlam… majd megjön az is, csak diploma legyen!” Hiányzott belőle az elhivatottság érzése, a tanítóképezdében a közepes képességű diákok közé tartozott. Magyar nyelvből egy ízben professzora,Répássy János meg is buktatta a következő szavak kíséretében: „Fiam, tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.” Répássy megérte volt tanítványa irodalmi csillagzatának felemelkedését, s élete legnagyobb gyalázatának nevezte korábbi szavait. Más szempontból mégis termékenynek bizonyultak az egri évek. Az irodalombarát egri képezdészek önképzőkörének egy ideig alelnöke volt. 1879-ben itt, a részben általa szerkesztett és illusztráltDrukk (vagyDruck) című diákélclapban jelentek meg első írásai, ennek megszűntével aFrici című hetilap élcrovatába írt rövid, csattanós történeteket. 1881 elejétől egy újonnan induló egri élclap, aFüllentő illusztrátora és Don Vigole álnéven néhányhumoreszkjének szerzője volt. A városi papságot, a túlbuzgó egri híveket és a líceum tanárait kifigurázó – szintén álnévvel megjelent – írásai többször sodorták kínos helyzetbe.[11]
A harmadév befejezése utáni nyárra hazaköltözött édesanyjához,Szőlősgyörökre, és hogy egyéves tanítói gyakorlatát teljesítse, 1881. szeptember 28-án aSomogy vármegyeiKarádon vállalt segédtanítói állást. Ismét nyomorúságos körülmények között élt, az osztályteremben szalmazsákon hált, s szánalmas keresményét is arra fordította, hogyKöpönyeg címen – bukásra ítélt – lapot indítson a somogyországi községben. Karádi évével teljesítette próbatanítását, és vizsgái letételét követően, 1882. május 30-án átvehette – „elégségesen képesített” megjegyzéssel kiadott – népiskolai tanítói oklevelét is. 1882. szeptember 5-én aVeszprém vármegyeiDevecser elemi iskolájában helyezkedett el segédtanítóként, majd 1884. január 20-a és június 29-e között aVas vármegyeiSárváron volt osztálytanító. Időről időre tolla után nyúlt, s ha meglehetős rendszertelenséggel is, de dunántúli és fővárosi lapok közölték írásait, elbeszéléseit és verseit(Zalamegye, Somogy, Veszprém és Vidéke, Pápai Lapok, Vasmegyei Lapok, Dunántúl,Ország-Világ,Budapesti Néplap,Pesti Hírlap,Néptanítók Lapja,Fővárosi Gyorsíró stb.). Gyorsan múló ifjonti szerelmi vágyakozásait és a lelkét annál makacsabbul mardosó csalódásait versbe öntötte, s 1882-ben első – soha el nem készült – regénye megírásába is belefogott. Ugyanebben az évben írta meg – a devecseri kántor, Tima Lajos biztatására – „Fel nagy örömre…” kezdetű karácsonyiegyházi énekét. 1883-tól különböző, jobbára ismeretlen élclapokban(Füstölő, Pipa János) jelentek meg kisebb szatirikus történetei. Írt tehát, ha tehette, de eközben a még egri képezdész korában megidézett tanítóság iránti „kedv és hajlam” nem költözött be a szívébe. Sanyarú életkörülmények között tanítással töltött évei során felhalmozódott benne a mellőzöttség keserű érzése, s Devecserben tapasztalta meg először a szerelmi csalódás ízét, gyengéd érzelmei sem Tima Herminnél (patrónusa leányánál), sem Gergelyi Katalinnál nem találtak viszonzásra. Egyre fojtogatóbbnak érezte a vidéki néptanítói életet, s legszívesebben városi könyvkereskedőként képzelte el jövőjét. 1883 augusztusában még szerzetesnek is jelentkezett, de apozsonyiferencesek rendfőnöke elutasította kérelmét. Sárvárt ellenzéki magatartása miatt kellett elhagynia: az évzáró ünnepségen a himnusz elhangzása után tanítványai rögtön rázendítettek az általa betanított, „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…” kezdetű nótára. 1884. szeptember 6-a, az 1884–1885-ös tanév kezdete ismét tanítóként köszöntött az ifjú Ziegler Gézára a Veszprém vármegyeiDabronyban. Ám ezúttal a katolikus felekezeti iskola választott kántortanítója volt, ami életkörülményeit tekintve előrelépést jelentett. Szolgálati lakást kapott, így hát maga mellé vette édesanyját és Árpád öccsét is. Újult erővel, lelkiismerettel végezte tanítói munkáját, amelyben szabad kezet kapott: egy sor játékos módszert vezetett be az írás-olvasás tanítására, s a kor didaktikai zsinórmértékétől eltérve, a maga elképzelése szerint oktatta a betűírás tudományát. Tanítványai és a falu népe egyaránt megbecsülték, s a sikerélmény megbékítette sorsával, a néptanítói pályával, bár továbbra is anyagi gondok gyötörték. Az írással, a dunántúli lapokkal való levelezéssel nem hagyott fel, s 1885 februárjában rámosolygott a nem várt szerencse: apécsiDunántúl című lap külső munkatársa lett.[12]
1885. október 15-én lemondott kántortanítói állásáról, október 28-án házasságot kötött a dabronyi Csányi Máriával, s az ifjú házasokGyőrben telepedtek le. Eleinte házitanítóskodásból kívánta fenntartani magát, de nem sikerült munkát találnia, így a zsurnalisztika felé fordult. Noha már korábban is jelentek meg írásai különféle lapoknál, igazából itt, Győrben indult el újságírói karrierje. 1885 őszénPereszlényi János lapszerkesztő meghívására előbb három hónapon keresztül a negyvennyolcas függetlenségi eszmékhez hűHazánk főmunkatársa lett. 1886 januárjában megindította és 1888-ig szerkesztette aTanítóbarát című tanügyi folyóiratot, valamint sajtó alá rendezte aNéptanítók Naptárának 1886–1888-as évfolyamait. Ezzel párhuzamosan nem szünetelt hírlapírói tevékenysége sem, 1886. január 1-jétől aGyőri Közlöny főmunkatársa, 1886. június 18-ától pedig ezzel egyidejűleg aBudapesti Hírlap külső munkatársa volt. 1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, s aBudapesti Hírlap munkatársaként tevékenykedett. Ugyanakkor rövid időre aBudapesti Állami Tanítóképezde magyar–történelem szakos hallgatója lett. A Pedagógium magyar nyelv és irodalom tanárával,Király Pállal csakhamar összekülönbözött, miután aBudapesti Hírlap hasábjain vitriolos kritikát írt professzora tudományos munkásságáról, s azt nem is volt hajlandó visszavonni. Tanulmányainak és a fővárosi zsurnalisztalétnek egyaránt búcsút kellett intenie, s még 1887 elején visszatért Győrbe. AGyőri Hírlap alkalmazásában folytatta újságírói munkáját, 1887. december 25-étől pedig aGarabonciás Diák című élclap számára is dolgozott. 1888. július 1-jétől átmenetileg ismét aHazánk hírlapírója volt, röviddel később az immár egygyermekes családSzegedre költözött. Ziegler a kormánypártiSzegedi Híradó munkatársa lett, egyidejűleg 1888. december 25-étől 1890. április 1-jéig szerkesztette az újság mellékletét, az általa alapítottSzögedi Paprika című élclapot is. 1890. május 1-jén átszegődött a függetlenSzegedi Naplóhoz, a folyóirat belső munkatársa, egyúttal a lap vasárnapi melléklete, aHüvelyk Matyi szerkesztője lett. A Tisza-parti város irodalmi kávéháza, a Hungária gyakori vendégeként szívélyes baráti kapcsolatba kerültDankó Pistával, s ekkor és később is több maga írtanótaszöveggel segítette ki a cigányprímást. Nagy társasági életet azonban itt sem élt, szegedi éveiben is megmutatkozott emberkerülő hajlama, folytonos elvágyódása és útkeresése. Így hát kapva kapott az alkalmon, amikor 1891. augusztus 1-jei kezdéssel felkínálták számára azArad és Vidéke belső munkatársi, riporteri állását.Aradon azonban ismét súlyos csalódás érte: a beígért munkakörnél nagyobb felelősség szakadt a nyakába, a beígért fizetségnél viszont rendszeresen kisebb összeg ütötte a markát.[13]
Egészségi és idegi állapota megromlott, 1891 novemberében Aradon felmondott ésBudapestre költözött, hogy a fővárosban kezeltesse gyomorbaját. December 11-étől – barátja,Bródy Sándor beajánlására – aMagyar Hírlap alkalmazta belső munkatársként, később politikai rovatvezetőként. Itt indította el 1892. június 6-án a később népszerűvé váló Göre Gábor-levelek folyamát, s itt és így ragadt rá pályatársai körében egy életen át használt baráti ragadványneve: Göre. Emellett írásokat, tárcákat küldött aPesti Hírlap, azEgyetértés, aFüggetlenség, gyermekeknek szóló történeteket és meséket írtAz Én Újságom és aMátyás Deák számára. 1892-ben feleségétől különvált, aki gyermekeikkel együtt Győrbe költözött, 1893-ban meghalt szeretett Árpád öccse – az örökké magányos Gárdonyi magára maradt a századfordulós Budapest forgatagában is. A politikai újságírást nem szenvedhette, ezért 1894 júniusában kialkudta főszerkesztőjével, hogy ezután mindössze havonta négy tárca és két Göre-történet megírására kötelezhető. Ezzel párhuzamosan 1894. május 18-ától – ismét Bródy Sándor protekciójával – egy éven át aFeszty Árpád-féle körképvállalat titkáraként is tevékenykedett, feladata a körképet népszerűsítő írások, riportok megírása volt. Ezzel bejáratos lett a korabeli Budapest irodalmi életét meghatározóJókai–Feszty-szalonba. 1895 végén maga is körképvállalatot alapított:Dante AlighieriIsteni színjátéka ihlette meg a Pokol-körkép megtervezésére, vázlatának megfestésére és megvalósítására. Az 1896 májusában aVárosligetben megnyílt, összetákolt pavilonban sebtében megfestett körkép csúfosan megbukott, dacára az egyedi hangot megütő Gárdonyi-reklámszövegeknek („Menjen kérem a Pokolba!”, „Azt hallottam, Budapesten megnyílott már a Pokol, vigyázzon kend, komámasszony, nemsokára meglakol!”). Gárdonyit a kudarc letörte ugyan, de nem annyira, hogy tervbe ne vegye egyPetőfi-körkép és egy fehérló-áldozatot bemutató élő szereplős zsánerkép felállítását. Ez idő tájt szervezett országos gyűjtést, hogy asegesvári csatatéren elesett Petőfi feltételezett sírja fölé méltó emléket emeljen a nemzet. Törekvése részben sikerrel járt: 1897-ben felállítottákKöllő Miklós Petőfi-szobrát, de nem az egykori csatatéren, hanem asegesvári várban. 1896 márciusában a vasúti szabadjegy megvonása miatt összekülönbözött aMagyar Hírlap szerkesztőségével, s aBudapesti Hírlap élclapmelléklete, aKakas Márton munkatársa lett.[14]
Budapesti újságíróként egyre erősödött benne az érzés, hogy a fővárosi irodalmi élet és művészvilág talmi kulissza, a modern társadalom és civilizáció elfajult és elanyagiasodott. Rosszallóan szemlélte az1896-os millenniumi előkészületeket és ünnepségeket övező „önáltató mámort”, a hazai közélet és közállapotok alakulását. 1895-ben először az akkor még a fővárostól különállóRákospalotán akart házat venni, s magyar–történelem szakos tanári állást is ajánlottak számára aPápai Állami Tanítóképző Intézetben, amit végül nem fogadott el. Egy időben fejébe vette, hogy kivándorolAmerikába, s ott vagy hegedűművész lesz, vagy saját fejlesztésű vízibiciklijével szerez vagyont magának. Gyakran kirándult a főváros környékére, s egy ízben, 1896 októberében diáksága színhelyére,Egerbe is ellátogatott. A városhoz nélkülözéssel telt iskolaéveinek rossz emlékei kötötték – két évtized elteltével a nagyváros zajából elkívánkozó író rácsodálkozott Eger szépségeire és nyugalmára.Bródy Sándor is bátorította az Egerbe költözésre, így hát nem tétovázott sokáig, úgy érezte, megtalálta végre a helyét. 1897. február 10-én az egri várra néző sáncnegyedi Hóhér-dombon megvásárolt egy tornácos parasztházat, s még ugyanazon év június 22-én – idős édesanyjával és maga mellé vett két idősebb fiával – Egerbe költözött. Hamarosan megvásárolták a szomszédos szőlőterületet, s az így kibővült portán 1899-ben másik ház épült. Az új házban alakították ki a konyhát, ebédlőt és ide költözött be a család többi tagja, míg ő maga a szintén átalakított, megnagyobbított régi épületbe fészkelte be magát. Könyvekkel, rövid szárúcsibukokkal és hosszú szárú tajtékpipákkal zsúfolt, ablaktáblás és bőrrel párnázott ajtajú, teremnyi nagyságú dolgozószobájába nem szűrődött be a külvilág látványa és zaja, a napfény csak a tetőbe vágott ablakokon keresztül talált utat a „remetelakba”.[15]
Az alakja köré fonódó legenda közvetlenül Egerbe költözése után, még életében kialakult. Kortársai „egri remetének,” vagy regénye után a „láthatatlan embernek” címezték. A kíváncsi tekintetek elől menekvést kereső, megközelíthetetlen ember hírében állt, ám ebben a sommás ítéletben már az 1900-as években is sok túlzás volt. Egyetlen legendateremtő momentum: az egri házba ellátogató írótársak rendre számot adtak arról, hogy Gárdonyi dolgozószobája ablaktalan, az író befalaztatta a ház ablaknyílásait; alkalmasint csupán zárva tartotta ablaktábláit a fejfájós író. Jóllehet, minden idejét az irodalomnak szentelte, s az egri magány szülte művészete legtermékenyebb időszakát, korántsem szakított el minden közéleti-irodalmi köteléket a külvilággal. 1897-től állandó külső munkatársa volt aPesti Hírlapnak, valamint továbbra is küldött írásokat napi- és hetilapoknak (pl.Budapesti Hírlap,Magyar Hírlap,Néplap,Szabad Szó), irodalmi folyóiratoknak (pl.Új Idők,Jövendő,A Hét,Az Én Újságom) és élclapoknak (pl.Kakas Márton). 1903-ban kötött szerződésük értelmében aSinger és Wolfner rendületlenül ontotta a Gárdonyi-köteteket. Ajózsefvárosi Aggteleki (ma Kiss József) utcában szobát tartott fenn, gyakran utazott fel ugyanis Budapestre, az irodalmi körökben tájékozódni és darabjai színpadra állítása körül bábáskodni. A háza ajtaján kopogtató váratlan látogatóktól és riportot kérő újságíróktól valóban elzárkózott, s Eger társasági életétől is távol tartotta magát, de írótársait és barátait szívesen fogadta otthonában. Szoros barátságot ápolt többek közöttTóth Bélával,Bródy Sándorral ésSzabolcska Mihállyal. Ám amikor pályatársai 1911-ben lázasan készülődtek Gárdonyi harmincéves írói jubileumának megünneplésére, a rivaldafénytől irtózó egri remete teljes erélyével állította le a szervezkedést. Azt azonban már nem tudta megakadályozni, hogy az egri városvezetés 1912-ben átkeresztelje az író lakhelyéül szolgáló Takács utcát Gárdonyi Géza utcára.[16]
Aszketikus életmódjának további cáfolata, hogy gyakran kelt útra, bel- és külföldön egyaránt: 1899 tavaszánKonstantinápolyba utazott anyagot gyűjtendő azEgri csillagokhoz, 1900-ban pedigFranciaországba ment, ekkor már azAttila és a hunok idejében játszódóA láthatatlan emberen gondolkozott, s acatalaunumi csatatér meglátogatása volt egyik célja. 1903-ban végiglátogatta gyermekkora helyszíneit, 1908-banOlaszországban, 1909-benBajorországban járt, 1912-ben nagyobb körutazást tettErdélyben. Voltak egészen sajátságos, különc útjai is:A bor című színművét úgy írta meg két hét alatt 1900-ban, hogy vonatról vonatra szállt, s míg szaporodtak a betűk a kéziratban, ő észrevétlen beutazta fél Magyarországot; 1901-ben álnéven szobát vett ki a kolozsváriNew York szállóban, hogy befejezhesseAnnuska című darabját. Élete utolsó évtizedeiben írói munkája mellett időt és energiát szentelt természetszeretete kibontakoztatásának is. Már 1895-től gyakranbotanizált, akkor még aBuda környéki hegyeket járva gyűjtötte a növényeket herbáriuma számára, s volt egy külön gyűjteménye hírességek lakhelyéről és sírjáról szakított virágokkal is. Az egri háza körüli ötholdas birtokonbotanikus kertet alakított ki, amelyet hazai és külföldi útjairól magával hozott növényekkel gyarapított. Gyűjtötte és mikroszkóp alatt vizsgálta a környékízeltlábú-faunáját, 1898-ban felfedezett egy az egri pincékben honos, hatszeműbikapókfajt. Az általa megfigyelt állatokról és növényekről irodalmi értékű leírásokat küldöttA Természet című folyóirat számára (halála után külön kötetben is megjelentekMai csodák címen). 1907-ben asóskúti dombok között megbújó nyaralót vásárolt magának. Emellett szívesen játszotthegedűjén, a kor kiemelkedő prímásai,Dankó Pista ésÁnyos Laci is kedvelték hegedűjátékát. Gyakran rajzolt, festett és fényképezett is. A festés ifjúkorától foglalkoztatta, már a szegedi festők 1891-es tárlatán is kiállították egy képét, s későbbi korszakából ismert többgrafikája,táj- észsánerképe, fiairól készített portréfestményei, illetve egyMunkácsy-tabló, aKrisztus Pilátus előtt saját kezű másolata.[17]
Gárdonyi egész életén keresztül betegeskedő, gyenge fizikumú ember volt, ezt tetézte krónikustüdőbaja és makacshipochondriája is. A hipochonder Gárdonyiról szólva: 1909-ben elviselhetetlen és állandó fejfájására hivatkozva felhagyott irodalmi munkáival, és orvosról orvosra járva két éven át a halálos diagnózistól rettegett, mígnem 1911-ben orvos ismerőse,Grósz Emil olvasószemüveget rendelt számára. A szemüveggel előbb fejfájása, majd halálfélelme is megszűnt, újult erővel folytatta szépírói tevékenységét. 1914-benabbáziai pihenésén érte avilágháború kirobbanásának híre; a világrengést és akeleti frontra kerülő, majd orosz hadifogságba eső kisebbik fiáért érzett aggodalmat idegei megsínylették. 1917-ben felkínálták számára azAradi Kultúrpalota igazgatói állását, de ezt Gárdonyi nem fogadta el. A világháború lezárultával visszakapta életben maradt fiát, örömmel üdvözölte aMonarchia megszűnését és 1918 októberében azőszirózsás forradalmat. Elapadt életereje visszatért, ha csak rövid időre is. Tanügyi és művelődéspolitikai javaslatokat fogalmazott meg aKárolyi Mihály-kormány számára, s megválasztották a budapestiOtthon Kör tiszteletbeli elnökének is. 1919-ben eleinte támogatta aTanácsköztársaságot, áprilisban elvállalta az írói direktórium választmányi tagságát, főmunkatársként csatlakozott aKrúdy Gyula szerkesztésében megjelenőNéplaphoz, és korábban írt darabjai, népdrámái némelyikét ismét színpadra állították. Csakhamar azonban ellenérzést keltettek benne a proletárdiktatúra Egerben megtapasztalt módszerei. Augusztusban már megkönnyebbüléssel fogadta a Tanácsköztársaság leverését, októberben pedig megválasztották az ellenforradalommal szimpatizáló irodalmárok szervezete, aMagyar Írók Nemzeti Szövetsége díszelnökévé, később pedig versben köszöntötteHorthy Miklóst. Tétova politikai és közéleti lépései következményeként elveszítette szeretett barátját, az ellenforradalmi rendszerrel azonosulni nem tudó, emigrációban élőBródy Sándort. Az utolsó években további csapást mért lelki és egészségi állapotára, idegrendszerére a kiadójával, aSinger és Wolfner Irodalmi Intézettel folytatott vitája, majd 1920-tól a viszály nyomában járó szerzői jogi per. A vitatott kizárólagossági jog miatt a Singer és Wolfner vonakodott műveinek jogát visszaadni, az író pedig nem volt hajlandó új kéziratokat megjelentetésre átengedni, ráadásul más kiadókkal sem tárgyalhatott érdemben, így 1916 után írásai csak folyóiratok hasábjain jelentek meg. A pert kevéssel halála előtt megnyerte ugyan, de gyümölcsét már nem élvezhette.[18]
Testi-lelki egészségét a megpróbáltatások megkoptatták, állapota leromlott. Bár szív-, máj- és vesebántalmakra egyaránt panaszkodott, s látása is meggyengült, orvosai még közvetlenül halála előtt sem állapítottak meg végzetes kórt nála. Fia beszámolója szerint – alélekvándorlásban és aspiritizmusban is hívő – Gárdonyi akarta magának a halált. 1922. október 14-e után nem mozdult ágyából, kezébe többé tollat nem vett, s ötvenkilenc esztendősen, október 30-án, egri otthonában elhunyt. Noha végakaratában arról rendelkezett, hogy szűk családi körben helyezzék örök nyugalomra egri háza kertjében, Eger városa ezt méltatlannak érezte volna láthatatlan emberével szemben. November 1-jén bronzkoporsóban fekvő testét alma matere, azegri líceum aulájában ravatalozták fel, s tiszteletére a város mind a huszonhárom templomtornyában megkondították a lélekharangot. Az egyházi szertartást követően –Tordai Ányos egri cisztercita tanár javaslatára – azegri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: „Csak a teste”.[19]
Gárdonyi 1885. október 28-ánGyőrben lépett házasságra Csányi Máriával, adabronyi római katolikus plébános, Muraközy József törvénytelen tizenhat éves leányával (az életrajzok az 1960-as évekig a plébános unokahúgaként ismerték a menyasszonyt). Frigyükből négy gyermek született: Sándor (1887–1965), Gizella (1889–1944), József (1891–1948) és Géza (1893–1982[20]). Fiuk, Gárdonyi József beszámolója szerint szülei házassága nem szerelmi házasság volt, kezdettől fogva boldogtalannak ítéltetett, Gárdonyi a gazdag hozományt ígérő szülők unszolására egyezett bele a házasságkötésbe, kitörési lehetőséget látva a nászban. Ifjú felesége azonban már egy hónap elteltével – más férfi karján – elhagyta, majd visszatért az őt visszafogadó férjhez. Ez így ment éveken át úgy, hogy már házasságuk hajnalán elenyésztek a családi szeretet kialakulásának feltételei. A kilenc hónapja nős Gárdonyi ezt írta naplójába: „Ennek a házasságnak vagy válás vagy gyilkosság lesz a vége.” Tény ugyanakkor, hogy házasságuk történetét az apja irányában tagadhatatlanul elfogult fiú, Gárdonyi József életrajzi munkájából ismerjük. Maga Gárdonyi sem szóban, sem írásban nem ejtett szót magánéletének 1885 utáni részleteiről, bár viszontagságos házasságuk egyes motívumait beleszőtte 1903-ban megjelentAz a hatalmas harmadik című regényébe. Egyes életrajzírói szerint maga Gárdonyi sem menthető fel a felelősség alól, személyiségéből kiindulva elképzelhető, hogy túl magas követelményeket állított ifjú arája elé, s a befelé forduló, elmélyült író egyenrangú szellemi-lelki társ helyett csupán egy a kamaszkora végén járó, szórakozni vágyó fiatal leánykát talált az oldalán.
Frigyük végül 1892 júliusában különválással végződött. Tíz hónappal később felesége életet adott egy fiúgyermeknek, akit Gárdonyi a nevére vett, de a későbbiekben nem törődött vele (a legenda ma is tartja magát, hogy a színészi pályát választó ifjabb Gárdonyi Géza nem az író fia volt). A törvény szerint nagyobb gyermekei is Győrben élő feleségénél maradtak, de Gárdonyi rendszeresen, havonta látogatta családját. A válást hivatalosan csak 1907-ben mondták ki, a házasfelek egymással szemben sem anyagi, sem más természetű követeléseket nem támasztottak. Megözvegyült édesanyját már dabronyi kántortanítóként magához vette az író, mikor azonban szegedi újságíró lett, az anya visszaköltözött Szőlősgyörökre. Gárdonyi pesti zsurnalisztaként szívesen töltötte a nyarakat anyja györöki házában. 1896-ban végleg magához vette az idősödő asszonyt, 1897. évi Egerbe költözését követően pedig két idősebb fiát is ő nevelte és taníttatta. Súlyos idegbetegségben szenvedő Gizella leányánál 1908-ban elmebajt állapítottak meg, s 1912-ben apja helyezte el azegri irgalmasok kórházában; a szerencsétlen leány a gyógyintézet falai közt élte le életét. Fiai, Sándor és József később apjuk irodalmi hagyatékának rendezésével és megismertetésével, az egri ház emlékhellyé alakításával tüntették ki magukat.[21]
Rosszul sikerült házassága után, az 1890-es években előbb rövid ideigFeszty Árpád Margit nevű unokahúga és nevelt leánya, az akkor már elhunytFeszty Adolf édesleánya,[22] majd hat éven keresztül Szarvassy Margit tanítónő iránt táplált gyengéd érzelmeket. Fesztyék visszautasították leánykérését, utóbbi szerelme pedig nem teljesült be, eleinte az író tartózkodó magatartása miatt, majd – miután már Margit hajlott volna a házasságra – Gárdonyi rendezetlen családi állapotára hivatkozva tért ki a leánykérés elől. Egerbe költözése után Gárdonyit közel két évtizeden keresztül fűzte jobbára plátói kapcsolat a férjét és a férje által biztosított egzisztenciát elhagyó Mátékovicsné Tóth Ilonához – ahogy az író nevezte: Milához –, aki a haláláig hű lelki társa és betegágyában gondozója volt. Számára Mila testesítette meg a női eszményt, akinek törékeny alakja és már-már éterien tiszta lelke rendre megjelenik Gárdonyi prózai műveiben (azIsten rabjai Margitja,Ida regénye stb.) és kései verseiben egyaránt.[23]
Gárdonyi az ellentmondások embere volt, ami egyéniségének és művészetének megítélésére is rányomta bélyegét, és nagyban hozzájárult a személye körüli legendák, félreértések kialakulásához. Pályatársai nagy részétől eltérően az ő esetében nem volt táj, ahol bölcsője ringott, ahol gyökeret eresztett vagy ahova egy életen át kötődött volna, csak életútja derekán talált otthonra Egerben. Vidéki ember volt, nem szenvedhette a nagyváros zaklatott életritmusát, gondolkodását és eszméit mégis a beköszöntő új század nyugtalansága határozta meg. Már családjától ráhagyományozott szellemi öröksége is sokrétű volt: szemléletére erősen hatott apja hazafias, negyvennyolcas politikai radikalizmusa, Habsburg-ellenessége, ugyanakkor anyjától egy letűnt világ romantikáját, nosztalgiáját ismerhette meg. Erre épültek saját életének tapasztalatai, főként néptanítósága során megerősödött szociális érzékenysége és demokratizmusa. Apja családjának puritán evangélikus hagyományai ötvöződtek anyja szigorú katolicizmusával (a szülők közötti egyezség értelmében valamennyi Ziegler gyereket az anya vallására keresztelték), ő maga középiskoláit református tanodákban járta végig. Ennek ellenére az 1890-es években megrögzöttmaterialistaként kérte számon jó barátja,Szabolcska Mihály vallásosságát. Egerbe költözését követően maga is vallásos lett, de hite egészen sajátos elemekből tevődött össze. Hittel vallotta aszeretet és aszabad akarat hatalmát, ugyanakkor azt is, hogy a világ megértéséhez és Isten megtalálásához a természettudományos megismerés vezet (élete egyik legfontosabb olvasmányaként tartotta számonDarwinA fajok eredete című művét). Emellett abuddhizmus, azokkultizmus és amiszticizmus, ateozófia és aspiritizmus egyaránt erősen befolyásolták vallási szemléletét. A személyiségét alakító ellentmondások, ellentétes hatások sora folytatható. Érdeklődése is széles körben mozgott, gondolatvilágára és esztétikai érzékére egyidejűleg akár szélsőséges benyomások is termékenyen hatottak. Egyszerre volt például ihletett olvasója a mizantróp és pesszimistaArthur Schopenhauer gondolatainak, szívesen forgatta a világ és az ember nyomorúságáról vallóDosztojevszkij ésReviczky Gyula írásait, ugyanakkor elkötelezett híve volt a szociális radikalizmusnak és gyermeki rajongással viszonyultDankó Pista önfeledt és naiv tematikájúmagyar nótáihoz.[24]
A kortársak Gárdonyiról papírra vetett vallomásai és visszaemlékezései egy dologban kivétel nélkül megegyeznek: visszahúzódó, befelé forduló embernek írták le. Társaságban is nagyokat és jelentőségteljeseket hallgató embernek ismerték, megnyilatkozásai visszafogottak, már-már szemérmesek voltak. Külső megjelenése összhangban állt magaviselésével: öltözetével keveset törődő, szikár, barna bőrű ember volt, apró fekete szemei alatt mozgékony orr ült, hangja kellemesen érdes. A nyugalmas felszín azonban az ő esetében háborgó lelket takart. Talán összeférhetetlen apjától való örökségeként nem mindig találta meg a közös hangot a mindennapi életben: a túlzásig érzékeny volt, könnyen sértődött meg, összetűzött munkaadóival, szerkesztőivel és a darabjait színpadra állító színigazgatókkal egyaránt. Zsurnalisztaéveiben nevezetes volt egymást váltópárbajairól, ebből kifolyólag 1890-ben Szegeden az állami fogház „vendége” is volt hat héten át. Jellemző epizód: a fáma szerint 1901-ben, aNemzeti Színház rendezőjével azon különbözött össze, hogy az általa írt darab,A bor szereplői nem jártak bokáig a sárban a színpadon úgy, ahogy ő megírta. Az évek múlásával, emberi és szerelmi csalódásai következtében tépelődő, vergődő lélekként egyre inkább elfordult a külvilág történéseitől, s emberi küzdelmei áthelyeződtek benső világába. Nemcsak emberkerülő lett, de távol állt tőle az érzéki örömök élvezete is, egyedül a pipázásnak hódolt állandó szenvedéllyel. A testi örömöknél nagyobbra tartotta a transzcendentális, már-már vallásos imádatot. Házasságellenes nőgyűlölő hírében állt; beszédes tény, hogy legelső befejezett regényének eredeti címeNőgyűlölő volt – végülCyprián címen jelent meg 1888-ban. Az íróval bizalmas baráti viszonyban lévőFeszty Árpádné olyan férfiként vallott róla, akinek „nem volt tehetsége a szerelemhez”, meglett férfiként is olyan félszegen viselkedett a nőkkel, akár egy kisdiák. Ebben a sommás ítéletben is sok a legendateremtő elem, mert bár Gárdonyi lelkét valóban megsebzették szerelmi csalódásai és elfordult a felszínes, a testiségben kimerülő férfi–nő-kapcsolatoktól, élete utolsó szakaszában Mila személyében igazi szerelemre, lelki társra talált.[25]
Gárdonyi személyiségének és mindennapjainak részletei, valamint irodalmi ötletei és ars poeticája rendszeresen vezetetttitkosírásos naplójából, feljegyzéseiből ésmaximáiból – ún. Mesterfüzeteiből – bontakoznak ki emberközelségből. 1906-ban fejlesztette ki meglehetősen bonyolult, kalligrafikus titkosírását – családja tréfás elnevezésével „tibetűit” –, amelyet több sikertelen próbálkozást követően 1969-benGilicze Gábor ésGyürk Ottó fejtett meg. A lentről felfelé és jobbról balra haladó írásrendszer pont-, vonal- és körívelemekre, illetve ezek dőlésirány szerinti kombinációjára épülő betűírás.[27]
Gárdonyi „kövek alatt nőtt fűhöz” hasonlította önmagát, és ezzel nem csupán közéleti elzárkózását, rejtőzködő életvitelét, de irodalmi építkezését és ars poeticájának kialakulását, művészi eszköztárának hosszan tartó érlelődését is illusztrálta. Gárdonyi nem sorolható egyetlen irodalmi körhöz sem, híján volt a kor haladó irodalmárait jellemző nagyvárosi, polgári háttérnek, a művészete korai szakaszára jellemző, gyermekkora élményeiből fakadó – természetesnek vélhető –népi tematikát és hangvételt pedig nem érezte igazán a magáénak. AhogyJuhász Gyula fogalmazta meg Gárdonyi helyét az irodalmi panteonban: „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.” Nyitottsággal fordult a legkülönfélébb irodalmi formák és írói csoportosulások felé. Egyedül a 20. századdal születő új nemzedéktől idegenkedett annak dacára is, hogy az újabb irodalmi irányzatok szellemi vezérei elismeréssel szóltak Gárdonyi századforduló utáni művészetéről, s csábították is volna aNyugat szerzőgárdájába.Ady Endre például a magyarDickensnek nevezte, mások a magyarTolsztojt tisztelték személyében. Irodalmi életműve egyfajta sajátos átmenetet képez a 19. századiromantikus,anekdotikus történetmesélés és a Nyugat-nemzedékszecessziós,naturalista-szimbolista stíluseszménye, a vidéki népies és a városi polgárosult irodalom között. Pályáját és művészetét folyamatos útkeresés, a világ és önmaga reflektív megfigyelése és önképzés jellemezte, emiatt gyakran említik hivatásában is amatőr szerzőként.Személyiségével és szerteágazó érdeklődésével összhangban művészi pályáját is tematikai-formai kalandozás, filozófiai-ideológiai irányváltások jellemezték.[28]
Gárdonyi írásai az 1880-as évek elejétől jelentek meg vidéki és fővárosi újságokban. Eleinte irodalmi zsengéit küldte el a lapszerkesztőknek, 1885-től azonban átmenetileg hírlapírói tevékenysége bontakozott ki. A győri és dél-alföldi lapok főmunkatársaként főkéntvezércikkek, napitárcák és „kis színesek”, rendőrségi és törvényszéki tudósítások, továbbá zenei és színikritikák írásával foglalkozott, de ismeretterjesztő újságíróként is széles érdeklődési körről tett tanúbizonyságot. Cikkezett politikai, társadalmi és tanügyi témákban, jelentek meg gazdasági írásai (selyemhernyó-tenyésztés),sakkjátszma- és képelemzései is, több társadalmiröpiratot adott ki különböző álneveken (Egy katholikus, dr. Tamásffy). Immár jelentős, befutott szépíróként sem hanyagolta el az újságírást, továbbra is munkatársa, illetve alkalmi szerzője volt a legkülönfélébb folyóiratoknak. Mindvégig kiállt ama elgondolása mellett, hogy a hírlapíró egyik legfontosabb feladata a felvilágosítás, az elmaradottabb és könyvhöz nem jutó néprétegek betűhöz szoktatása, az olvasás megszerettetésén keresztül a közízlés és a közfelfogás kimozdítása aprovincializmusból. Újságírói, közírói tevékenységével ezért küzdött, ostorozva korának fonákságait. Fontosnak tartotta magyarságát, de közírói munkásságát demokratizmusa is áthatotta: távol állt tőle anacionalizmus, elvetette a magyar kultúrfölény teóriáját, a hamis nemzetmítoszt, s mindenkor a nehéz helyzetben lévőkért emelte fel a hangját, figyelmeztetve a társadalom peremén élők és a nemzetiségi vidékek elmaradott közművelődési viszonyaira. Emellett részben újságírói tevékenysége, a cikkeiért és tárcáiért, Göre-leveleiért ésAz Én Újságom számára írt gyermekmeséiért kapott jövedelem biztosította számára a novella-, regény- és drámaíráshoz szükséges alkotói szabadságot.[29]
Sajátos epizódot képvisel munkásságában aTanítóbarát és aNéptanítók Naptára 1886–1888 közötti szerkesztése: eme kísérletei a tanítói pályához való utolsó kapaszkodókat jelentették életében. Lapjában komoly hangon szólt komoly dolgokról, azoktatásügyet érintő kritikai észrevételei, radikális javaslatai azonban nem találtak célba a néptanítók körében. Később – olvasói kegyét keresendő – egyre több népieshumoreszkkel, tréfásanekdotával töltötte meg a lapok hasábjait, s végül a megszűnésre ítéltTanítóbarát alig valamiben különbözött a kor más élclapjaitól. Ugyanakkor e tanügyi folyóirat hasábjain érezte meg tollában Gárdonyi azt a népies humort és formavilágot, amely szépírói tehetségének utat nyitott. A politikai, kulturális és bűnügyi tudósítások, riportok, kritikák megírása mellett ezt követően egyre többkarcolatot,anekdotikus tárcát és elbeszélést helyezett el lapjainál, de figyelemre méltó szépírói tehetsége csak az 1890-es években bontakozott ki.[30]
Korai kisprózái • Első irodalmi értékűprózai munkája az 1890-benSzegeden, saját költségén megjelentetett,Figurák című elbeszéléskötete volt, amelyet a nagy szegedi zsurnalisztaelőd,Mikszáth Kálmán látott el bevezetővel. A részint derűs, szellemes történetek, részint gyilkos humorral megírt karcolatok a nagynevű ajánló dacára sem keltettek feltűnést. Ugyancsak szegedi időszakában adta nyomdába – Mummery Róbert álnév alatt – néhányponyvaízű, szatirikus kalandregényét, amelyek közül az Afrika-felfedezőHenry Morton Stanley paródiáját(A legfeketébb Afrikában) a szegediCsillag börtön ideiglenes –párbajvétségért elítélt – lakójaként írta meg. Budapestre kerülése után, 1892. június 6-án aMagyar Hírlap hasábjain született meg Gárdonyi tollából Göre Gábor, a látszólag korlátolt, de minden iránt érdeklődő és kíváncsi lepéndi bíró első olvasói levele. A vaskosan népies nyelvezetű, ironikus hangvételű, karikatúraszerű beszámolót a lap olvasói tetszéssel fogadták, s ezt követően Göre Gábor ki sem maradhatott a redakcióból. AMagyar Hírlap oldalain hétről hétre helyük volt a később tíz kötetet megtöltő Göre-leveleknek, amelyekben Gárdonyi „Göre Gábor bíró uram” szemüvegén keresztül láttatta a vidéki életet és a nagyvilág történéseit. Írói pályája későbbi szakaszában szégyenérzettel tekintett vissza a paraszti világból és szemléletből akaratán kívül is gúnyt űző történetekre. A nagyközönség szintén kedvezően fogadtaParlamentünk jeles figurái címen, Nemeskéry Sándor álnéven megjelent 1894-es politikaikarcolatgyűjteményét, szatirikus politikai arcképcsarnokát, amelynekszabadelvű gondolatisága,ironikus hangvétele és anekdotikus találékonyságaMikszáth hatását tükrözte. Ezek voltak tehát az első prózai kalandozások; szépirodalmi útkeresése ezt követően vált egyre határozottabbá, és ezek az esztendők hozták el a sikert és a népszerűséget is a harmincas évei elején járó írónak. 1894-ben jelent meg aNemzeti Iskola lapjain folytatásokbanA lámpás című kisregénye, amelyben egy néptanító vívódásait és küzdelmeit dolgozta fel (a következő évben kötetben is kiadták), majd 1895-ben a népszerűPöhölyék-ciklus népies elbeszélésfüzére. Népies prózaírói munkásságának folytatásaként, s egyúttal lezárásaként 1898-ban adta kiAz én falum – 1895 óta írt – népi zsánertörténeteit és rövid elbeszéléseit, amelyekben vándorlással telt gyermekkora és nélkülözésekkel terhes néptanítósága élményeit dolgozta fel. Nevét ezek a naiv romantikájú, a tiszta paraszti erkölcsöt idealizáló, keserédesen lírai elbeszélések tették elismertté az irodalmi körökben. Gárdonyinak eztán megbecsült helye volt az asztaltársaságokban, befutott írónak számított.[32]
Az 1890-es évek olvasóközönsége és írástudóiMikszáth Kálmán irodalmi utódját látták Gárdonyiban, amit csak erősített Mikszáthnak aFigurák című kötethez írott 1890-es előszava, illetve hogyAz én falumat a nagy palóc mesemondónak ajánlotta a szerző. Kellő irodalomtörténeti távlatból szemlélve az is megállapítható, hogy bár Gárdonyi valóban idealizálta, alkalmasint kedvezően hamis színben tüntette fel a paraszti világot, jóízű humorával és idillikus, anekdotikus történeteivel – ízig-vérig „vidéki” íróként – ráirányította a figyelmet a falu életére és alakjaira, a vidéki élet rezdüléseire. Letisztult, minden modorosság híján levő nyelvezete erősítette kisprózájánaknépies jellegét: rövid, egyszerű mondatokból építkezve szőtte erőteljes ritmusú elbeszéléseit. Ezen novellái némelyikében használta először tudatosan az első szám első személyes formát, eleven, vallomásszerű monológokká formálva történeteit; ezzel a megoldással aztán később regényei megírásakor is élt (pl.A láthatatlan ember,Szunyoghy miatyánkja). Két fiatalabb pályatársa,Tömörkény István ésMóra Ferenc mellett korai, népies műveivel nagy szerepet játszott a későbbMóricz Zsigmond színre lépésével megjelenő és az 1930-as–1940-es években kiteljesedő, társadalomkritikai élűnépi irodalom előkészítésében.[33]
Történelmi regényei • Gárdonyi írói életműve szempontjából az 1897 utáni egri évek bizonyultak a legtermékenyebbnek. MárAz én falum elbeszéléseiben isrealista leírásra, ugyanakkor lírai mesemondásra törekedett: az aprólékosan kidolgozott háttér egy-egy személyes probléma, emberi sors díszletéül szolgált csupán. A történeti hűség és a lírai mondandó kettős igénye nyomán bontakozott ki prózaírói munkásságának legjelentősebb vonulata és legmaradandóbb alkotásai:történelmi regényei. 1899 végén aPesti Hírlap kezdte folytatásokban közölniAz egri csillagokat (1905 ótaEgri csillagok cím alatt jelenik meg), amely a magyar irodalmi panteonban biztosította Gárdonyi számára azt a helyet, amely ma is megilleti. A maga korában is elnyerte az olvasóközönség és a pályatársak tetszését, aMagyar Tudományos Akadémia pedig 1902-ben Péczely-díjjal jutalmazta a regényt. A mű egyfelől a nemzeti önfeláldozás, ahazafiasság hőskölteménye atörök uralom alá kerülő 16. századi Magyarország kulisszájával, ugyanakkor egy idillikus költői eszközökkel ábrázolt szerelem –Bornemissza Gergely és Cecey Éva – sorsát is végigkövetheti benne az olvasó. Ahogy naplójából és feljegyzéseiből kiderül: a századforduló önáltató és hamis magyarságkultuszával szemben a történelemismereten és demokratizmuson alapuló nemzetképet kívánta megfogalmazni művében. További történelmi regényeinek hősei – a szerző életérzéséből merítve – a csöndes szenvedés és az egész életet végigkísérő magányosság hősei, Gárdonyi eme műveiben a századforduló eszmeiségét behálózó gondolatokjelképteremtő módon érvényesülnek. ALáthatatlan ember (1901, 1975 ótaA láthatatlan ember címen jelenik meg) című műve a hunAttila udvarában játszódik, kerettörténetéül a görög rabszolgának, Zétának az előkelő hun leány, Emőke iránt táplált szerelme szolgál. Irodalomtörténetünk a magyarszecessziósnépiesség egyik fő műveként tartja számon. Az egyes szám első személyben megírténregény élményszerű, lírai önvallomás, amely a szerzőt foglalkoztató misztikus témák, a halál, az álom, a hatalom, a magány stb. szimbólumsorára fűződik fel. Gárdonyi voltaképpen ugyanazt az idill utáni sóvárgást idézi felA láthatatlan emberben, amely már megjelentAz én falumban is, csak éppen szereplőit történelmi környezetben helyezi el. E párhuzam felismerése késztette a 20. század nagy irodalomtörténészét,Schöpflin Aladárt arra a megállapításra, hogy Gárdonyi az egyszerű falusi emberek és a rég letűnt korok világában is egyetemes emberi problémákra, érzésekre koncentrál. Másik jelentős műve, a középkori Magyarországon játszódó,Árpád-házi Szent Margit sorsát felelevenítőIsten rabjai (1908) történetében az egyszerre valóságos és metaforikus rabság értelmezése szorosan egybefűződik az egyidejűleg földi és transzcendentális szerelem szimbolikájával, Margit alakjában az erkölcsi tökéletességet rajzolta meg. Olyan kérdéseket is feszegetett ebben a művében Gárdonyi, mint a kereszténydogmatika és alélekvándorlás viszonya, vagy éppen a szabadság és a rabság paradox azonossága. Egyházi körökben eleinte rosszallóan fogadták, keresztényietlennek tartották azIsten rabjait, és a mű irodalmi értékeit vitatva a kritikusok is fanyalogtak. Az olvasóközönség azonban megszerette a könyvet, s a 20. század első felében – főkéntSík Sándor értelmezése nyomán – már az irodalmi kánonba is úgy vonult be a regény, mint a korábban vallástalan Gárdonyi katolikus íróvá válásának mérföldköve. A későbbiekben sokban módosult a mű irodalomtörténeti helyének értékelése, s többnyire legenda és történelem összefonódásából fogant, lírai tónusú, romantikus történelmi regényként tartják számon.[35]
Tézisregényei • Ugyancsak az 1900-as évektől jelentkezetttársadalmi regényeivel, amelyek ugyanakkor a századelőlélektani regényirodalmának is úttörő darabjai voltak. Lírai nyelvezete hangulatos olvasmánnyá teszi olyan műveit, mint például az 1905-ben folytatásokban megjelentÁbel és Eszter, amelyet maga Gárdonyi „az epedés végtelen énekének” titulált. Ugyanebben az évben adták kiAz öreg tekintetes című munkáját, amelyben a magyar műveltség szárba szökkenését elősegítő és a polgári nemzetet megteremtő, a történelem színpadáról levonulni kényszerülőnemesi középosztálynak állított egyszerre elégikus és ironikus irodalmi emlékművet, amelyben Gárdonyinak a „visszájára fordult világ”-ról alkotott elképzelései is megjelennek. Egyes irodalomtörténészek ezt a regényt tartják legjobban megszerkesztett, letisztult tudatosságról való alkotásának. 1912–1913-ban írt, de könyvformában csak halála után megjelent,Te, Berkenye! című regényében a letűnő 19. századifeudalista és az új típusú 20. századikapitalista világeszmény összecsapását jeleníti meg egy össze nem illő emberpár élettörténetén keresztül. Azelső világháborús pusztítás és az annak terheit viselő egyszerű nép sorsa felett érzett aggodalom ihlette naturalista háborúellenes kisregényeit, amelyekben visszanyúlt a vidéki életérzés idillikus ábrázolásához, ám ezúttal a háború dúlta könyörtelen világgal állította szembe az egyszerű emberek életét(A kapitány, 1914;A kürt, 1915;Aggyisten, Biri!, 1915–1916). 1916-ban jelent meg prózaírói munkásságának egyik jelentős darabja, atézisregényként számon tartott, 1913-ban írtSzunyoghy miatyánkja, amely művével a főszereplő jellemvonásainak, sorsának lélektani és társadalmi ábrázolása terén korábban nem látott gazdagságra és hitelességre jutott el. Utolsó nagy munkája az 1918–1920 között írtIda regénye volt, amelyben Gárdonyi egy apácának szánt, de szerelemről ábrándozó leány kiszolgáltatottságát, lázadását, majd végül a kényszerű látszatházasságban megtalált boldogságát írja le romantikus fordulatokban bővelkedő formában.[36]
Kései kisprózái • Noha elsősorban nagyprózai művei – történeti és társadalmi-lélektani regényei – hozták el számára a sikert, Gárdonyi elsősorban mindvégig novellista volt. Regényeinek és színműveinek legtöbbje előbbnovellaként vagyelbeszélésként született meg, Gárdonyi ezt a tartalmi magot fejtette tovább, de mígdramaturgiai készsége, helyzet- és feszültségteremtő ereje elbeszéléseiben érvényesült, regényeit lazán összefűzött szerkezeti elemek, a megkomponáltság részleges hiánya és a meseszövés romantikus csapongása jellemzi. AzEgri csillagok szövegével soha nem volt elégedett, az 1913-as kiadásig minden egyes megjelenés előtt újra és újra átírta, átstilizálta a regényt. A munkássága utolsó évtizedében írott nagyprózái már kiérleltebb, letisztultabb képet mutatnak, szerkezetileg egységesebbek és lélektanilag is elmélyültebbek. Az irodalomtörténeti és -esztétikai elemzések azonban egyaránt a kisprózában jelölik meg azt a műfajt, amelyben Gárdonyi maradéktalanul kibontakoztathatta írói tehetségét. Csakhogy míg a századforduló környékén született,Az én falum ciklusába tartozó novellákból sugárzott az idill, későbbi elbeszéléseiben ennek helyét a forrongó, ellentmondásoktól terhes világ vette át. Társadalmi problémákkal szembesülő alakjait nyugtalanság, a sorsuk elleni lázadás fűti, de kiszolgáltatottságuk és tehetetlenségük megpecsételi sorsukat, az egyetlen járható út az élet nyomorúságának elfogadása. E kései novelláiban reagált a legérzékenyebben kora társadalmának olyan problémáira, mint például a széleskörű szegénység, az Amerikába való tömeges kivándorlás és a világháború nyomában járó testi-lelki nyomorúság. AHosszúhajú veszedelemben (1912) a magára maradt, társat kereső ember félelmei és vágyódásai fogalmazódnak megparabolaszerűen. AMessze van odáig (1913) történeteiben az egyszerű ember hazaszeretetével szembeállítva a külsőségekben és frázisokban megnyilvánuló, álságos honfiúi hévről rántja le a leplet. Megrázó háborúellenes történeteiben a humanizmust sárba tipró öncélú kegyetlenséggel vet számot, főt hajtva a háború terheit viselő egyszerű emberek előtt (Krisztus bankója, 1914–1915).[37]
Realizmus és szentimentalizmus határán • Gárdonyi novelláiban és regényeiben egyaránt törekedett arealista ábrázolásra, a történeti hűségre, de őrizkedett a hosszadalmas és túlzottan részletező leírásoktól, seregszemléktől. Történelmi regényei megírásakor mélyreható kutatásokat végzett, tüzetesen megismerkedett az elsődleges forrásokkal és a legfontosabb szakirodalommal, levéltárakban kutatott és terepszemlét végzett a történetei hátteréül szolgáló helyszíneken. Forrásait kritikával kezelte, s kutatásai során több kisebb jelentőségű felfedezést is tett. Ő tisztázta egyebek mellett levéltári források alapján az egri várvédőMekcsey István nevének írásmódját; rámutatottPriszkosz rétornak a hun fejedelem, Attila udvaráról írott beszámolójában, illetveIordanesnek acatalaunumi csatáról írt krónikájában fellelhető ellentmondásokra; forrásismeretére támaszkodva megmutatta az ásatásokat felügyelőLux Kálmánnak, hol fogja megtalálni aMargit-szigeti domonkos apácakolostor kútját; stb. A részletek aprólékos valósághűsége azonban csupán a környezet leírására terjedt ki, szereplőinek jellemábrázolásátszentimentális elnagyoltság jellemzi. Hőseit élő emberekről mintázta ugyan – külön füzetet vezetett ismerőseiről és legjellemzőbb alapvonásaikról –, ábrázolásuk mégis gyakran egyoldalúra és sommásra sikeredett. Legismertebb műve, azEgri csillagok valamennyi alakja – az árulóvá lett Hegedűs hadnagy kivételével – statikus, jellemük nem fejlődik a regény során, az olvasót nem érheti meglepetés a szereplők érzéseit, cselekedeteit és viszonyulásait illetően. Jellemző Gárdonyira élet- és társadalomszemlélete: szentimentálisan szemet huny az élet és az emberi lélek rútságai felett, hajlamos elfordítani tekintetét a nyers életérzésekről és a húsba vágóan kellemetlen élményekről, hogy ehelyett egy nyugalmasabb eszményvilágba nyújtson betekintést. Műveit pozitív hősök népesítik be, de legalábbis emberi sorsok együttérző, lírai ábrázolásai, ennek következményeként gyakran didaktikus színezetűek. Későbbi regényeinek társadalmi élét ugyancsak csökkentette Gárdonyi idegenkedése és tudatos elhatárolódása anaturalizmus írói kellékeitől. A szereplők társadalmi súrlódásai, a testi-lelki nyomorúságuk hátterében álló monoton, beszűkült életforma ábrázolása szegényes, hőseinek érzelmi magányosságát, lelki vívódásait pusztán önnön gondolataik illusztrálják, az események alakulására alig van befolyásuk. A naturalista eszközöktől való szemérmes távolságtartás további következményeként műveire egyáltalán nem jellemző az esetenként a hitelességet erősítő durva beszédmód (már az 1890-es évek Göre-történeteiben is szemérmes „ö. m. a. f.” rövidítéssel váltotta ki az ártatlan „ögye mög a fene” kiszólást).Juhász Gyula egyenesen a magyar irodalom „legkevésbé erotikus jelenségének” tartotta Gárdonyit, akinek szívéhez közelebb állt a pipázás, mint a szerelem; férfi és nő kapcsolatából csupán az éteri vágykép utáni, mindent elsöprő boldogtalan sóvárgás ihlette meg írói képzeletét. Talán e tekintetben ragadható meg a főbb stíluskorszakain – novelláin, történelmi nagyprózáin és tézisregényein – átívelő, illetve azokat összekötő közös jelleg: az emberi lélek rezdülésein és az élet értelmén filozófusi kedvvel töprengő és szemlélődő, az eszményvilágot kereső Gárdonyi Géza egyénisége és lírai művészete.[38]
Nyelvezete • Gárdonyi nagy jelentőséget tulajdonított a nyelvstiláris szerepének, hivatásának tekintette amagyar nyelv művelését és formálását, hagyatékában több száz oldalasra rúgnak az általa írt nyelvészeti jegyzetek. Műveiben szinte már megszállottan kerülte a nemzetközi szavak használatát és az idegen neveket is fonetikusan írta le(Aëtius helyettAéciusz,Troyes helyettTroá stb.). Gárdonyi egyik legjellemzőbb írói védjegye nyelvezete, illetve annak sajátos kettőssége. Bár szóhasználata lakonikus, a keresetlenségig letisztult és puritán, műveit mégis egyedi kifejező- és ábrázolóerő, gyors ütemű balladai tömörség jellemzi. A természetből vett hasonlatok egyéni alkalmazásával(medveként alvó lélek, malacszínszőke leány, bodzabél kisasszony stb.) pár vonással is találószóképeket alkotott, képes volt bonyolultabb összefüggéseket és gondolatokat is hiánytalanul megragadni egyszerű mondatok segítségével. Magyaros nyelvezetét és az abban tükröződő észjárást elsősorban ízes somogyi nyelvjárást beszélő édesanyjának köszönhette. Ugyanakkor nem tájnyelven írt, írásban is erőltetve a népnyelv hangtani sajátosságait – ahogy későbbMóricz vagy ő maga a Göre-levelekben –, hanem a magyar nyelvterület tájnyelvi sajátosságaiból egyfajta népies színezetű desztillátumot, sajátos gondolat- és mondatfűzést alakított ki.[39]
Gárdonyi ízig-vérig novellista volt, s az évek során kiforrott nagyprózai készségei is a legkiválóbbak közé emelték, ennek ellenére mindvégig aköltészetet tartotta az irodalmi műfajok királynéjának. Noha kortársai közül többen magasztalták költői tehetségét – egyebek mellettKiss József,Kosztolányi Dezső ésFüst Milán is –, lírája esztétikai jelentőségében elmarad prózai munkáitól. Élete során mindössze két verseskötete jelent meg(Április, 1894;Fűzfalevél, nyárfalevél…, 1904), majd halála után korábban kiadatlan költeményei is nyomdába kerültek(December, 1929). Hangulatos életképek, szentimentális, csendeselégiák ezek a költemények, amelyek sorai mögött éppúgy kitapintható a szerző érzékenysége és nyugtalansága, mint prózai műveiből. Gárdonyi a pillanat szülte és a következő pillanattal elhaló érzelmekre, indulatokra koncentrál verseiben, filozofikus, töprengő alkata nem mutatkozik meg bennük. A ritmus és arímek kimódolásával keveset törődött, verseit nem csiszolgatta, azimpresszionizmussal rokonságot mutató líráját letisztult nyelvezet, keresetlen egyszerűség jellemzi. Költői képeiben és formai eszköztárában jól megragadható anépköltészet, anépdalok hatása. A magyar költészetben elsőként kezdte a mondatközi verssorokat kisbetűvel, ezzel is lírája prózai köznapiságát hangsúlyozva. Költői munkásságában sajátos helyet foglal el 1896-ban írt szatirikus verses legendája, azYgazság a földön, amelyben a társadalom peremére vetődöttek, a nyomorúságban tengődők iránti együttérzésének hangot adva támadta a részvétlen és igazságtalan országvezetést, valamint az egyházakat. Szívesen alkotott könnyedebb műfajokban is, a korban közkedvelt műdalai („Jaj, de fehér a liliom…”, „Feljöttek már a csillagok…”, Annuska lelkem…”, „Aszondom jónapot…”, 1892–1894) mellett sokáig népszerű volt aTömörkény István sorkatonai bevonulására írt,Dankó Pista által megzenésített, népies hangvételűBakalevél című költeménye (1888, kiadva 1896-ban). Eredeti versei többek közöttHaják Károly megzenésítésében is ismertek.[41]
Az 1880-as évektől foglalkozott szépirodalmi alkotások magyarra ültetésével, de nem hivatásszerűen, hanem folyamatos önképzéséhez, nyelvtanulásaihoz kötődő tevékenységként. Angoltanulása idején fordította leShakespeareJulius Caesar című drámáját, francia nyelvi tanulmányaival párhuzamosan magyarítottaVictor HugoLa légende des siècles (’A századok legendája’) című versfüzérét. 1896-ban kedvtelésül – éppen olaszul tanult – lefordítottaDante AlighieriIsteni színjátékának apokolban játszódó énekeit. Ez utóbbi műfordítói teljesítményéről későbbBabits Mihály is elismerően szólt, noha Gárdonyi a mű nehezebben átültethető részeit lerövidítette vagy éppen kihagyta.[42]
Gárdonyi irodalmi kalandozásai során adrámairodalomba is belekóstolt, azonban e téren sem könyvelhetett el olyan zajos sikert, mint prózai munkáival. A századfordulón irodalmi körökben elharapódzó színműírási láz elől ő sem tért ki, ekkor született darabjai azonban nem voltak minden előzmény nélkül valók. 1888-banGyőrben mutatták beDivatgróf címűbohózatát, 1890-ben pedigÁrgyrus királyfi címen írt dalszínművet, amellyel elnyerte aMűbarátok Körének pályadíját. 1893-banSzegeden adták elő egyfelvonásosoperettjétA paradicsom címen, az előadás azonban megbukott. Népies irodalmi korszakához tartozik egyetlen igazán jelentős színpadi műve, a közönség szeretetét és az irodalmi körök elismerését egyaránt kivívó, 1901. március 29-én a fővárosiNemzeti Színházban bemutatott darabja,A bor.Az én falum egyik novellájából dramatizált műben szeretettel és humorral megírt, jellemző karakterekkel festett színpadi zsánerképet a magyar vidék emberéről. A kritika és a színházi világ a magyarnépszínmű megújítóját, a modernnépdráma megteremtőjét láttaA bor szerzőjében. Gárdonyi darabjában valóban nem adott teret a 19. század végi népszínművek álromantikájának, modorosságának és sablonosságának, az együgyű helyzetkomikumoknak, ehelyett a parasztság reális bemutatására és a lélekábrázolásra helyezte a hangsúlyt. Az elsők között mutatta meg a színházszerető közönségnek, hogy a magyar paraszt nem megmosolyogtató egzotikum, hanem érző és gondolkodó lény. Ahogy történelmi regényeiben alkuvást nem ismerő hitelességgel vázolta fel történetei hátterét, úgy színműíróként is kínos precizitással ügyelt díszletezési ésdramaturgiai utasításai betartatására.A bor sikernek bizonyult, egy év alatt ötvenszer tűzte műsorára a Nemzeti, az ország több színpadán előadták, s a 20. század első évtizedeibennémetre,horvátra,finnre ésszerbre is lefordították. Sikerén felbuzdulva Gárdonyi az 1900-as években több további színművet írt(Karácsonyi álom, 1902;Annuska, 1902;Fehér Anna, 1906;Fekete nap, 1906;Falusi verebek, 1909; stb.). Ezek azonban sem irodalmi értéküket, sem sikerüket tekintve nem értekA bor nyomába, egyedül aFalusi verebek ért meg ötven előadást a Nemzeti színpadán.Kispéter András irodalomtörténész értékelése szerint némi szentimentalizmusba csomagolt, élét vesztett társadalmi mondandó, illetve a drámai helyzetek következetlen kifejtése és kiaknázatlanul hagyása jellemzik Gárdonyi 1901 utáni színműveit, amelyek ritkán mutatnak többet népies zsánerképeknél.[43]
Visszavonultsága és az irodalmi köröktől való elzárkózása ellenére Gárdonyi több művelődési, irodalmi és tudományos társaság munkájában részt vett „egri remetesége” időszakában is. 1898-tól tagja volt aPetőfi Társaságnak és aKirályi Magyar Természettudományi Társulatnak. 1902-ben másodmagával jelölték aKisfaludy Társaság tagjává, de végül alulmaradt a filológus, műfordítóFiók Károllyal szemben. A következő évben, 1903-ban újra jelölték és ezúttal megválasztották – ekkor azonban már Gárdonyi utasította vissza a tagságot, s távollétében avatták taggá. 1910. április 28-án aMagyar Tudományos Akadémia levelező, 1920. május 5-én tiszteleti tagjává választották, akadémiai székfoglalójáulShakespeare költözése című jelenetét olvasta fel 1912. május 5-én. 1918-ban tudtán kívül megválasztották aVörösmarty Akadémia tagjának, Gárdonyi előbb tiltakozólevélben utasította vissza a nem kért megtiszteltetést, deMóricz Zsigmond kérésének engedve végül elfogadta a tagságot. 1919. október 6-án az ellenforradalmi szellemiségűMagyar Írók Nemzeti Szövetségének díszelnökévé választották.[44]
Dante-fordítását már életében elismerték külföldön is, amikor aMilánói Tudományos és Irodalmi Akadémia 1896-ban meghívta tiszteleti tagjai sorába.[45]
Gárdonyi munkásságának sajátos nemzetközi elismerése volt 1900-ban, amikor egy bizonyos Marcellin Grivot de Grandcourt elbeszélésével elnyerte a párizsiJournal folyóirat ezerfrankos nemzetközi pályázatát. Csakhamar szemfüles pesti írók észrevették, hogy a pályanyertes mű nem más, mint Gárdonyi 1894-benMari néni, meg a Pista bácsi címen írt novellájának plágiuma – csak épp az Atilla utca helyett a rue des Fleurs-ben játszódik. A hír nagy botrányt kavart, s Gárdonyi – jogvesztését kárpótlandó – kisebb francia kormánykitüntetést kapott.[46]
Gárdonyi Géza műveinek felsorolásában az első kiadások címei és megjelenési adatai szerepelnek, azOrszágos Széchényi Könyvtár kézi ésonline katalógusa alapján.
 | Bővebben:Gárdonyi Géza műveinek listája |
Gyűjteményes kiadásai
Regényei
Elbeszélései, novellái, anekdotái, karcolatai
Önéletírásai, naplói, esszéi
Meséi
Versei
Színpadi művei
Életéről, személyéről és művészetéről már életében születtek írások, a halálát követő évtizedben megjelenő Gárdonyi-monográfiák és ‑elemzések száma pedig tucatnyira rúgott (felsorolásukat lásda szócikk végén). Gárdonyi halálát követően fia, Gárdonyi József vette kezébe apja irodalmi hagyatékának rendezését, emellettAz élő Gárdonyi címen könyvet is írt apjáról (1934), valamint németre fordítottaA láthatatlan ember című regényét (1941). Részben szervezőmunkájának köszönhetően 1923-ban létrejött azOrszágos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, amely 1924 és 1938 között aDante Könyvkiadóval összefogva hatvan kötetben jelentette meg az író teljes életművét. Számos elbeszélése, regénye, színműve és gyermekmeséje csak ekkor – posztumusz – jutott el az olvasóközönséghez. ASzépirodalmi Könyvkiadó 1962 és 1966 között tizenegy kötetben újra kiadta összegyűjtött műveit. Az 1960-as–1970-es évek során irodalmi hagyatéka gondozásában, életútja és életműve tudományos feltárásában és megismertetésében vezető szerepet játszottZ. Szalai Sándor ésKispéter András.
Még életében, 1912-ben róla nevezték el az egri utcát, amelyben lakott, 1932-ben pedig az egyik szomszédos utca Egri csillagok útja lett. A halálát követő évben, 1923-ban alakult meg a városban az 1945-ig működőGárdonyi Társaság, amelynek egyik kiemelt célja az író emlékének ápolása volt. Eger 1955-ben megnyílt, állandó társulattal rendelkező színháza megalakulásakor felvette Gárdonyi Géza nevét.[47]
Míg az író József nevű fia a szellemi hagyaték gondozásával foglalkozott, elsőszülött fia, Gárdonyi Sándor az egri ház emlékhellyé alakításán fáradozott. Megőrizte apja dolgozószobáját, a második világháború során óvta könyvtárát és bútorait. Munkájának köszönhetően 1952-ben az egri hóhér-dombi házban hivatalosan is megnyílhatott aGárdonyi Géza Emlékmúzeum. Az emlékhelyen közel eredeti állapotában megtekinthető az író dolgozó- és hálószobája, a vitrinekbe kézirataiból, jegyzeteiből, titkosírásos naplójából, leveleiből, hivatalos okmányaiból és tárgyaiból válogattak a kiállításrendezők. 1926-ban helyezték el asályi népiskola falán emléktábláját. Agárdpusztai szülőházában 1988-ban alakították ki aGárdonyi Géza Emlékházat, ahol a látogató a kiállított dokumentumokon és relikviákon keresztül ismerheti meg Gárdonyi életét.[48]
Az országban számos Gárdonyi-szobor található. A halálát követő évtizedben állították fel első köztéri szobrait, 1928-banZászlós István bronz emlékművét Győrben, 1932-ben pedigHorvay János egész alakos szobrát Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla út és a Bercsényi utca közötti kiteresedésen (a mai Gárdonyi téren).[49] Szülőfalujában, a Gárdonyhoz tartozó Agárdon két köztéri emlékműve is található: a Petőfi Sándor utcában mellszobra, a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál pedigPetri Lajos domborműve (mészkő, 1963). 1959-benKaposvár kapott köztéri Gárdonyi-szobrot (Varga Miklós, bronz). Több alkotásSomogyi Árpád nevéhez fűződik: így a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán található Gárdonyi-szobor (kő, 1960), valamint az egri ház kertjében elhelyezett ülő Gárdonyi (bronz, 1965).Vasas Károly Gárdonyi-mellszobrát 1960-ban állították fel aszegedi egyetemen, amely 2003 óta már a Dóm téri árkádban nyerte el végleges helyét. Egerben, a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában kapott helyet a névadó mellszobra,Ohmann Béla alkotása (márvány, 1964). 1973 óta a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskolánál áll kőportréja,Konyorcsik János szobra, 1987-ben pedig Dunaújvárosban, a szintén az íróról elnevezett általános iskolánál állították fel bronz mellszobrát,Palotás József művét. 1990-ben apápai Köztársaság ligetben avatták fel mellszobrát (bronz,Ferenczy Imre). 2004-ben kántortanítóskodása helyszíne,Dabrony gazdagodott egy köztéri Gárdonyi-mellszoborral, szintén Ferenczy alkotásával (bronz). Az egri Érsekkertben 2004–2005-ben állították fel az írópárosBródy Sándor és Gárdonyi Géza szobrát,Varga Imre alkotását. További számos Gárdonyi-emléktábla található az országban, így példáulBalatonfüreden (1975),Pálmonostorán (Máté István, 2000), adevecseri római katolikus templom falán (Lesenyei Márta, 2002), a róla elnevezettgyőri általános iskola homlokzatán (csempekép,Sándor József Péter, 2013), valamint aszegedi SZAB-székház falán (Beliczay Mária, 2014).[50] Az író születésének százötvenedik évfordulója tiszteletére az országgyűlés Gárdonyi-emlékévvé nyilvánította 2013-at. Ugyancsak e jeles évforduló alkalmából, 2013 augusztusában avatták fel az író egész alakos ülő szobrát,Kligl Sándor alkotását az agárdpusztaiemlékháznál.[51]
Noha Gárdonyi néhány művében célzatosan az ifjúsághoz szólt történetmesélési szándékkal, legjelentősebb történelmi regényeinek megírását nem az újabb generációk szórakoztatása vagy nevelése motiválta. Az utókor azonban, részben már az 1930-as évek, de igazán jellemzően az 1940-es–1950-es évek óta az ifjúsági szerzők között tartja számon. AzEgri csillagok,A láthatatlan ember és azIsten rabjai iskolai olvasmányok lettek, amelyeket szívesen forgatott a tanulóifjúság. Legismertebb művét, azEgri csillagokat napjainkig mintegy húsz nyelvre fordították le,A Nagy Könyv címen futó 2005-ös felmérés során, az olvasóközönség szavazatai alapján pedig a legnépszerűbb magyar regénnyé választották.Az öreg tekintetes című regényébőlBalázs Sándor 1941-ben vígjátékot írtÖreg tekintetes címmel. Több művét megfilmesítették, még élete utolsó évében vették filmszalagra Göre Gábor-történeteit, s néhány képkocka erejéig az egri otthona kertjében ülő Gárdonyi is megjelenik a filmben. 1934-benSzékely István rendezésében,Ágay Irén ésJávor Pál főszereplésével azIda regénye filmváltozata került a mozikba, 1942-ben aPacséry Ágoston rendezteIsten rabjai készült el, a főszerepbenBulla Elmával, 1968-ban pedigVárkonyi Zoltán rendezésében,Kovács István,Venczel Vera ésSinkovits Imre főszereplésével film készült azEgri csillagokból is. Két kisregényéből televíziós játékfilmet készítettek: 1972-benA lámpást (rendezteHajdufy Miklós), 1987-ben pedig azÖreg tekintetest (rendezteHorváth Tibor). A színműíró, de különösen a költő Gárdonyi képe napjainkra háttérbe szorult a köztudatban, a novellista Gárdonyi is leginkább éppen azokról a Göre Gábor-történetekről ismert, amelyeket maga a szerző sem becsült sokra élete utolsó szakaszában.[52]
Gárdonyi Géza munkássága | |||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Regények |
| | |||||||
| Novelláskötetek |
| ||||||||
| Színművek | |||||||||
| Adaptációk |
| ||||||||
Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap