A franciát hozzávetőlegesen 220 millió személy beszéli a világonanyanyelvként,második nyelvként vagy idegen nyelvként, aFrankofónia Nemzetközi Szervezete[1] tagországaiban és a megfigyelőkként befogadott országokban, valamint az FNSz-en kívülAlgériában, azAmerikai Egyesült Államokban és néhány más országban.[2] Arról sincsenek pontos adatok, hogy hányan beszélik a világon a franciát anyanyelvként. Számukat 110 millióra becsülik.[3]
A legtöbb személy által használt nyelvek rangsorában a francia a 6. helyen áll, azEurópában beszélt anyanyelvekében pedig a 2. helyen. 29 országbanhivatalos nyelv a francia, a 2. helyet foglalva el e tekintetben az angol után.[4]
Aangol után a franciát tanulják a legtöbben (120 millióan) idegen nyelvként, mégpedig a világ legtöbb országában.[4]
AzInternet terének 5%-át foglalja el a francia nyelv, a 6–8. helyen állva a leginkább használt nyelvek között.[5]
A francia nyelv azókoriGallia északi felén beszéltnépi latin nyelvből fejlődött ki, és hosszú történelmi folyamat során lett dominánssá a maiFranciaország egész területén és egyes szomszédos országok vele határos régióiban. A17. századtól kezdve terjedelmesgyarmati birodalma révén Franciaország kiterjesztette nyelvét sok, az összes Európán kívülikontinensen található régióra is. Ugyancsak a 17. századtól a20. elejéig, az országgazdasági súlyának és akultúrájának köszönhetően, nyelve a legfontosabb világnyelv volt. Bár azelső világháború után az angol fokozatosan átvette az első helyet, a francia továbbra is fontos szerepet játszik a nemzetközikommunikációban.
A frankofónok száma kontinensenkéntA francia nyelv ismertsége az Európai Unióban és a tagjelölt országokban 2005-ben[6]
Az Európai FNSz-beli országokban a legtöbb frankofón Franciaországban (62,5 millió),[7]Belgiumban (4,4 millió) ésSvájcban (3,8 millió) él. A többinyugat-európai FNSz-országból még 1,2 millió adódik ezekhez a számokhoz, és a nem FNSz-tagOlaszországValle d’Aosta régiójából is 90 000. Aközép- éskelet-európai országokban további 6 millió frankofón van. Ezek közül kitűnikRománia 1,8 millióval.Magyarországon, amely megfigyelői státusszal rendelkezik az FNSz-ben, 40 200 személy tud franciául.
A belgiumi nyelvi közösségek. Pirossal a francia.Kétnyelvű (francia ésflamand) utcanév-táblaBrüsszelbenA Svájcban beszélt nyelvek. Zöld színnel a francia.
Afrikából több más FNSz-országból van adat nem csak franciául írni és olvasni is tudókról. Ezek összesen 8,7 millióan vannak, melyek közül nagyobb számbanTunéziában (6,6 millió) ésGhánában (1 millió). Ide sorolható még Algéria, mely nem FNSz-tag, 11,2 millióval.
Általában frankofónoknak tekintett országok
Olykor frankofónoknak tekintett országok
Nem frankofón, de FNSz-tagországok vagy az FNSz-ben megfigyelő státuszú országok
Algíri kétnyelvű (arab és francia) metrójegyKétnyelvű (arab és francia) utcanév-tábla az egyiptomiAlexandriában
Aközel-keleti FNSz-tagországokban 0,3 millióegyiptomi és 0,7 milliólibanoni ismeri a franciát, a nem FNSz-tagIzraelben pedig 0,3 és 0,7 millió közöttire becsülik a franciául beszélők számát.
Kétnyelvű (arab és francia) helységnév-tábla Libanonban
AzIndiai-óceán térségében összesen 1,9 millió franciául tudó van, a legnagyobb létszámbanMadagaszkárban (1 millió).
Az angol és a francia nyelv eloszlása Kanadában
Angol – 56,9%
Angol és francia kétnyelvűség – 16,1%
Francia – 21,3%
0,4 személy/km² által lakott területek
„Állj!” jelzőtábla Québec tartománybanA francia nyelv az Egyesült Államokban. Az otthon franciául beszélők aránya francia ajkúak által is lakott megyékben
6–12%
12–18%
18%-on felül
Kétnyelvű (angol és francia) közúti tábla Louisianában
Észak-Amerikában a legtöbb frankofónKanadában él (9,6 millió), és a nem FNSz-tag Egyesült Államokban is 2,1 millióan beszélik otthon a franciát, a 2000-es népszámlálás adatainak fogalmazása szerint.
Akarib-tengeri FNSz-országokban (beleértve a Franciaországhoz tartozó szigeteket ésGuyanát) összesen 1,9 millió a frankofón lakosság száma, ebbőlHaitin 1,2 millió.
Azindokínai országokban összesen 1,7 millió franciául tudó van,Óceániában pedig 0,5 millió.
A felsorolt számokon kívül a 220 millió frankofónhoz tartozik még 72 millió „részben frankofón”-nak nevezett személy.[4]
A franciát anyanyelvként beszélőket illetően Európában számukat 77 millióra becsülik,[4] Kanadában pedig, ahol a 2006-os népszámlálás eredményei erről pontos adatot szolgáltatnak, számuk 6 817 650.
A francia hivatalos 15 olyan közigazgatási területen is, amelyek nem szuverén államok szövetségi államok keretében, vagy autonóm területek. Ezek közül hatban a francia az egyedüli hivatalos nyelv:
Maine államban a szavazólapok franciául is szövegezhetők, és bizonyos közalkalmazottaknak, például az erdészeknek, kötelező franciául tudniuk.
Mauritius szigetén megengedett a francia használata az igazságszolgáltatásban, az oktatásban és a médiában.
Megint más országokban a franciának nincs semmiféle jogi státusza, de a gyakorlatban intenzíven használják, főleg az oktatásban és a médiában. Ez a helyzet a volt francia gyarmatarab országokban általában:
A főbb frankofón országokban a nyelvre vonatkozó törvénykezés is van. Franciaországban az1994-es „Toubon törvény”-ről[9] van szó. Ez előírja, hogy mely dokumentumokban és helyzetekben kötelező a francia használata:javak ésszolgáltatások leírása, fogyasztóknak szánt információk, nyilvános helyeken található feliratok és információk,jogi személyek közötti szerződések, munkaszerződések, állásajánlatok, alkalmazottaknak szántvállalati belső dokumentumok. Azt is előírja, hogy az oktatás nyelve a francia. Ez a törvény szankciókat is tartalmaz. A belgiumi Francia Közösségben rendelet írja elő francia terminusok használatát idegenek helyett közérdekű dokumentumokban, de betartása nem követhető, mert nem tartalmaz szankciókat.[10] Québec tartományban, bár nem szuverén állam, mégis érvényben van az1977-esFrancia nyelv kártája, mely előírja, hogy a francia a tartomány hivatalos nyelve.[11]
A franciasztenderd nyelvváltozat kialakulása a központi hatalom és vele a francia nyelv a mai Franciaország egész területére való kiterjedésével egybekötött hosszú folyamat volt. Fontos szerepet játszottak benneértelmiségi csoportok is, a franciareneszánsz korában, és főleg a 17. századtól kezdve olyan erre hivatott hivatalos intézmények, mint aFrancia Akadémia. Körül-belül a 20. század feléig csak az ez által kiadottszótárakban ésgrammatikákban vagy ezek követőiben rögzített szavakat és szabályokat tekintették helyeseknek, követendőknek és tanítandóknak.
Már a19. században, aromantikával kezdődően, aszépirodalom egyre inkább felszabadult a klasszikus nyelvi normák alól, és a nyelv használatának nagyon széles és változatos spektrumát mutatja. A szokásosnyelvi regiszter beszélt változatában, és még inkább annak írott változatában, valamint a választékos regiszterben betartják a normákat. A média nyelvezetét befolyásolja a lakosság többsége által beszélt nyelv, leginkább a fesztelen regiszterszókészlete.
A21. században Franciaországban nemcsak az Akadémia foglalkozik a nyelv sztenderdjével, terjedésének támogatásával, az angollal szembeni megvédésével, hanem más hivatalos szervek is: aDélégation générale à la langue française et aux langues de France (a Francia Nyelv és a Franciaországi Nyelvek Általános Bizottsága) és ennek keretében aCommission d’enrichissement de la langue française (a Francia Nyelv Gyarapításának Bizottsága).[12] Az Akadémia már nem a legfelsőbb hatóság a sztenderdet illetően, és nézetkülönbségek vannak nemcsaknyelvészek között, hanem intézmények között is. Példa erre ahelyesírás megújítása körüli vita.1990-ben, a kormány kezdeményezésére a Francia Nyelv Igazgatótanácsa kidolgozott egy mérsékelt reformtervezetet, amelyet az Akadémia is elfogadott, és jelentés alakjában megjelentette a francia hivatalos közlönyben, aJournal officiel-ben.[13] A javaslatokra sok ellenreagálás volt.[14] Az Akadémia is visszavonta a támogatását, és a jelentés ajánlásai fakultatívak maradtak.
Más országokban is, ahol a francia hivatalos nyelv, létrehoztak a nyelv szabályozásával foglalkozó szerveket. Belgiumban ezek aConseil de la Langue française, des Langues régionales endogènes et des Politiques linguistiques (A Francia Nyelv, az Őshonos Regionális Nyelvek és a Nyelvi Politika Tanácsa) és aDirection de la langue française (a Francia Nyelv Igazgatósága), Québec-ben azOffice québécois de la langue française (a Francia Nyelv Québeci Hivatala), Svájcban pedig aDélégation à la langue française (a Francia Nyelv Bizottsága). A Frankofónia szintjén is működik aConseil international de la langue française (a Francia Nyelv Nemzetközi Tanácsa).
A főbb frankofón országok között vannak apró sztenderdbeli eltérések. Például Belgiumban és Svájcban aseptante szó felel meg a franciaországisoixante-dix ’hetven’ szónak. Québec-ben a szternderd sokkal kevesebb angoljövevényszót fogad el, mint Franciaországban. Például a ’parkoló’ az utóbbibanparking, de az előbbibenstationnement. Külön említést érdemel az a tendencia, hogy a női egyenjogúság nevébennőnemű alakot adjanak azoknak aszakma-,foglalkozás-,tudományos fokozat- éscímelnevezésekből képzett személyt megnevező főneveknek, amelyeknek hagyományosan nincs ilyen alakjuk. Québec-ben ez már az1980-as években általánosult és a sztenderdbe lett foglalva.[15] Franciaországban aCNRS-hez (Országos Tudományos Kutatás Központja) tartozóInstitut national de la langue française (INaLF) (a Francia Nyelv Országos Intézete) kiadott egy útmutatót,[16] amely ezenszóalkotás elveit ismerteti, és bemutatja a már létező és a javasolt új nőnemű alakokat. Ezeket az újításokat támogatta a kormány, de nem fogadta el az Akadémia. Svájcban is hivatalos lett ez a nőneműsítés.[17] Egyes elfogadott alakok között van különbség országonként. Például az ’egy szerzőnő’ megfelelőjeként a franciaországi útmutató azune auteur vagyune auteure alakokat ajánlja, de Québec-ben csak azune auteure-t fogadták el, Svájcban pedig azune autrice alakot ajánlják.[18]
A francia szókészlet gazdagsága sokat köszönhet a különféle nyelvekből való jövevényszavaknak (lásdFrancia szókincs szócikk), de a francia is hatással volt sok nyelv szókészletére.
Ez a hatás a középkorig vezethető vissza. A11. században kezdődött a francia hatása az angol nyelvre, amiótaoïl nyelveket, főleg anormannt beszélő sereg hódította megAngliát. Anemesség és akirályi udvar az ún.anglonormann nyelvet beszélte, az utóbbi a14. század végéig. A közben a kontinensen teljesen kifejlődött francia nyelv hatott tovább az angolra. A főleg írott francia nyelv presztízsének tudható be, hogy az angol nyelv szókészletének 60%-a volt francia eredetű a18. századig.[19]
Atrouvère-ek[20] költészete kisugárzottItáliába és anémet nyelvterületre. Amangiare ’eszik’ (< franciamanger) és azavventura ’kaland’ (< franciaaventure) szavak a12. században kerültek azolasz nyelvbe. Az utóbbiAbenteuer alakban jutott ugyanakkor a német nyelvbe.[21] A16. században folytatódott francia szavak bekerülése ezekbe a nyelvekbe.
Még több európai nyelvbe kerültek francia szavak a 17. században, amikor Franciaországpolitikai és kulturális nagyhatalom volt, és a 18.-ban, amikor az ország ereje csökkent ugyan, de kulturális hatása növekedett afelvilágosodás eszméinek révén. Akkoriban Észak-AmerikátólOroszországig az uralkodók, azarisztokraták és az értelmiségiek nem nélkülözhették a francia nyelv ismeretét. A francia a nemzetközi kommunikáció nyelve lett alatin nyelv helyett adiplomáciában és a tudományokban.[22]
A 19. században a francia hatása kiterjedt azokra a nyelvekre is, amelyeket Franciaország gyarmataiban beszéltek.
Az angol az a nyelv, amely a legtöbb szót kölcsönözte a franciától. A 21. században is az angol szókészletnek egyes szerzők szerint 30%-a,[24] mások szerint 33%-a francia eredetű.[25]
Egy másik nyelv, amelyben viszonylag sok francia eredetű szó van, aromán: a szókészlet 22,12%-a.[26]
Alengyel nyelvbe kb. 3 500 francia szó került, a 18. században elkezdődött Franciaország ésLengyelország szoros kapcsolatai révén.[27]
Aspanyol nyelvben is kb. 2 000 francia eredetű szó van, a szókészlet 7,1%-a.[28]
Bár genetikailag messze van a legtöbb európai nyelvtől, amagyarban is vannak francia eredetű szavak. Néhány francia szó még a 11–12. századokban került a magyarba, azAnjou-házi királyok, ezek udvaroncai,szerzetesrendek és más franciák révén. Akkori jövevényszó például a ’tárgy’, az akkoriban ’pajzs’, majd ’cél’ jelentésűtarge szóból. A 18–19. században a francia hatás megélénkült a felvilágosodás, majd afrancia forradalom eszméinek a behatolása nyomán.[29]
Európától távoli nyelvekbe is kerültek francia szavak, anélkül, hogy az illető országok francia gyarmatok lettek volna, például arouge ’rúzs’ aperzsába vagy azouais ’igen’ (a fesztelen regiszterben)wei alakban és ’halló’ (a telefonos kommunikációban) jelentéssel akínaiba.[21]
A 21. századbeli értelmezés szerint a francia nyelv területi változatainak azokat a sajátosságokat tekintik, amelyekkel a teljesen kifejlődött és az összes beszélő által elsajátított közös nyelvet használják a Frankofónia az egész világon található különböző területein. Ezek nem tévesztendők össze a hagyományosan franciáulpatois-nak nevezett, a francia nyelv franciaországi területén a középkortól a 19. századig beszélt, és mára gyakorlatilag kihalt területi változatokkal.[32] Ugyancsak nem tévesztendők össze a mai francia nyelv területi változataival azon többi Franciaország északi felében beszéltoïl nyelvek, amelyek nem haltak ki teljesen, és hivatalosanregionális nyelvekként kezelnek más nemoïl újlatin és más nem újlatin regionális nyelvekkel együtt.[33]
A francia nyelv főbb területi változatai és változatcsoportjai
A franciának nagyon sok területi változata van. A főbb területi változatok és változatcsoportok a következők (a fenti térképen feltüntetettek):
A fentiek majd mindegyike további területi változatokra oszlik, például a dél-franciaországi nyelvterületen belül vanlyoni változat, a québec-tartománybeli változaton belül egymontréali, az Antillák területén haiti változat, az indiai-óceáni nyelvterületenmauritiusi változat stb.
Az Ordonnance de Villers Cotterets első oldala, Archives Nationales
A francia nyelv története akkor kezdődött, amikor arómaiak befejezték Gallia meghódítását azi. e. 1. században. Az5. századig tartókétnyelvűségi időszak alatt a helyilakosság fokozatosan magáénak fogadta el a népi latin nyelvet.[34] Agall nyelv befolyásolta a latint, ezzel a jövőbeli francia nyelvszubsztrátumát képezve. E folyamat nyomán egy, anyelvészek által gallorománnak nevezett nyelv fejlődött ki.
Az 5–8. század a galloromán nyelv időszaka volt, amely kezdetén agermánfrankok meghódították Gallia északi részét. Itt a frankokkirályságot alapítottak, de a galloromán nyelv magába olvasztotta a nyelvüket. Mindazonáltal ennek elemeiszupersztrátumot alkottak a jövőbeli francia nyelv részére. A galloromán nyelvdialektusokra oszlott. Az észak-galliaiak frank befolyás alatt egyoïl-nak nevezett csoportot kezdtek alkotni, miközben Gallia déli felében, más közös vonásokkal, egyoc-nak nevezettdialektuscsoport kezdett kialakulni.[35]
A protofrancia nyelv korából (8–10. század) maradtak fenn az első olyan írások, melyek nyelve különbözik a latintól. A9. században váltak szét élesen azoïl dialektusok azoc dialektusoktól.
Az ófrancia nyelv korában (10–14. sz.) többoïl dialektusban írtak, de viszonylag sok volt bennük a közös vonás. Bár az elsőszépirodalmi művek nem ezen jelentek meg, egyfrançois-nak nevezett dialektus, amelyet nagyjából a királyi birtoknak megfelelőPárizs körüli régióban használtak, tekintélyt nyert. A dialektusok közös vonásai afrançois tekintélyének köszönhetően terjedni kezdtek a beszédben, és fokozatosan egy közös írott nyelv is alakult és terjedt, mivel használni kezdték aközigazgatásban is a latin mellett. Ettől fogva a francia nyelv története e közös nyelv fokozatos terjedéséé és hódításáé lett párhuzamosan akirályi hatalom kiterjedésével a mai Franciaország egész területére, Belgium déli részére, Svájc nyugati részére és Európán kívüli területekre. E folyamat során a nyelv folytonosan változott, az útjába eső nyelveket és dialektusokat nagy részben helyettesítette, de ugyanakkor ezek elemeivel, valamint sok más nyelvből vett jövevényszóval gazdagodott.
A 14–16. században (a középfrancia nyelv kora) a nyelv tovább változott, többek között abban, hogy anévszóragozás elhagyásával egyszerűsödött. A 16. században, amely Franciaországban a reneszánsz kora volt, sokklasszikus latin és olasz jövevényszót vettek át, és azirodalmi nyelv a többi Franciaországban beszélt nyelvekből és dialektusokból átvett szavakkal is gyarapodott. Megjelentek az első francia nyelvvel foglalkozó nyelvészeti munkák (szótárak,nyelvtankönyvek), valamint az irodalmi nyelv egységesítésére irányuló törekvések. Ugyanakkor a királyi hatalom azon iparkodott, hogy helyettesítse a latint a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban.
A 17., afrancia klasszicizmus százada, és a 18., a felvilágosodásé, a francia nyelv klasszikus kora és a modern fázisába való áttéréséé volt. A 17. században alakították ki az irodalmi nyelv sztenderdjét, a korszakpolitikai rendszerének általánosan tekintélyelvű keretében. A normák „megtisztított”, viszonylag szegényes szókészletet erőltettek az irodalmi nyelvre, de ennek grammatikai rendszerét racionálisan szabályozták, a 18. században pedig a szókészlet is igazodott a különbözőszaknyelvek szükségleteihez. Ebben a korszakban, annak a kultúrának a tekintélyének köszönhetően, amelyet hordozott, a francia a politikai és azértelmiségi elit nemzetközikommunikációs nyelve lett.
A 18. század végére a francia nyelv a modern korszakába került. Az ekkor bekövetkezőpolgári forradalom rendszere nemzeti nyelvet csinált belőle, ésdiktatórikus módon igyekezett kiterjeszteni az egész országra. A nyelv térnyerése folytatódott, bár nem a forradalmi hatóságok által kívánt mértékben. A francia nyelv az állam által való terjesztése az oktatás eszközével fokozódott a 19. század folyamán. Ebben meghatározó momentum az állami ingyenes és kötelező elemi oktatás bevezetése volt. Attól fogva az iskolázás időtartamának fokozatos hosszabbítása oda vezetett, hogy az egész lakosság használta a francia nyelvet, a helyi nyelvek és dialektusok rovására.
A 20. században az immár mai francia nyelv teret vesztett a világban az angol nyelv terjedésével párhuzamosan, de továbbra is egyike a nemzetközi kommunikációs nyelveknek, és a frankofón országok hivatalos nyelvi politikával törekednek arra, hogy korlátozzák az angol hatását a franciára, valamint arra, hogy megtartsák ennek a még meglévő elterjedését a világban.
A francia nyelv hangzásának általános jellemzői a következők:
Abeszédhangok kiejtése az ebben részt vevőizmok nagy és kitartó feszességével történik, ami főleg ahangszínük nagy stabilitását biztosítja.
Az elöl képzett hangzók túlsúlyban vannak a többi hangzóhoz képest.
A nyíltszótagok túlsúlyban vannak (55%)[36] a zártakhoz képest, ami nagyon magánhangzóssá, következésképpen világossá és hangzatossá teszi a francia nyelvet.[37]
A beszédfolyam fonetikai szavakra (franciáulmots phonétiques vagygroupes rythmiques) oszlik, melyek egységét egyetlenfőhangsúly, a szóláncolás(enchaînement), a hangkivetés(élision) és a hangkötés(liaison) biztosítja.
Abeszéd ritmusát a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok viszonylag szabályos időszakossága, a hangsúlytalan szótagok tartam- és erősségbeli egyenletessége, és az egy fonetikai szóhoz tartozó szótagok sem túl kicsi, sem túl nagy száma (3–7)[38] jellemzi.
Amorfológiai tipológia szempontjából a franciaflektáló nyelv, azaztoldalékok segítségével jelez többnyelvtani kategóriát, olykor nem csak egy ilyet egy bizonyos toldalékkal. Toldalékok jelzik amelléknevek és részben afőneveknemét, egyesigemódokat ésigeidőket, valamint azigeszemélyes alakjait. Ugyanakkor a franciának sokkal többanalitikus nyelvekre jellemző vonása van, mint ősének, a latinnak, ugyanis majdnem teljesen helyettesíti a névszóragozástelöljárószók használatával, és számos összetett (segédigével képzett) igealakja van. Abban, ahogy anévszók többesszámát és az ige személyes alakjait jelzi, a francia analitikusabb más újlatin nyelvekhez viszonyítva is.
Mint az újlatin nyelvekben általában, az ezekhez a kategóriákhoz tartozó legtöbb szót a nem (hímnem és nőnem), valamint a szám (egyes és többes) jellemzi, bár ezeket a vonásokat nem mindig hordozza maga a szavak hallható alakja. A többes szám csak kivételesen hallható, de írásban majdnem mindig meg van jelölve. A főnevek nemét többnyire nem jelzi a szavak alakja, és egyes melléknevekét sem, de általában ki lehet következtetni a velük egyeztetett szavak alakjából. Egyes névmások változatlan alakúak és nemük csak az egyeztetés nyomán észlelhető (ez például a 2. személyű személyes névmások esete), mások pedig semlegesek, éspedig azok, amelyekmondatra vagyfőnévi igenévre vonatkoznak, például acela ’ez/az’ mutató névmás.
Akárcsak a többi újlatin nyelv (arománon kívül), a modern francia sem ismeri a névszóragozást, csak ennek néhány maradványát a személyes névmás esetében.
A legtöbb francia determinánsnak és névszónak van szó alakú megfelelője a magyarban, de például a birtokos névelőé teljesen különbözik, mivel az abirtokos személyjel, és a francia anyagnévelő és határozói névmások funkcióit is másféle módszerekkel teljesítik a magyarban. A determinánsok tekintetében egy kisebb különbség az, hogy a franciában a mutató determináns alakjai teljesen különböznek a mutató névmáséitól.
A francia igére olyan kategóriák jellemzők, mint azigenem, az igemód, az igeidő, a szám (egyes szám és többes szám), a személy és a nem (hímnem és nőnem), ez utóbbi csak amelléknévi igenév esetében.
Mivel a francia nyelvhelyesírása nagyon nagy mértékbenetimologikus, tehát nem tükrözi hűen a kiejtést, azigeragozásban figyelembe kell venni azt, hogy a beszédben kevesebb személyrag van, mint írásban. Vannak például olyan igekategóriák, amelyek esetében egyes igeidőkben négy személyrag háromféleképpen íródik, de a beszédben csak azigető hallatszik, tehát négy személyben az ige egyformán hangzik. Ezért a személymorfémája nagy mértékben a más szóval kifejezett alany lett, következésképpen az ige csak ilyen szó mellett jelenik meg. Harmadik személyben ez főnév, névmás, vagy ritkábban főnévi igenév, első és második személyben személyes névmás. Kivételt csak afelszólító mód képez, amelyben csak kiemelés céljából fejezik ki névmással az alanyt.
Állítmányként az igét mindig kötelező kitenni, beleértve a létigét is, akkor is, amikor névszói állítmány részekijelentő módjelen idő harmadik személyben, pl.Ilest étudiant ’Ő egyetemista’ (hímnem),Ellessont fatiguées ’Ők fáradtak’ (nőnem).
A francia grammatikai funkcióval bíró változatlan alakú szófajok ahatározószó, amelymondattani funkciót tölt be, valamint az elöljárószó és akötőszó, amelyekviszonyszók.
Azindulatszónak nincs mondattani funkciója, de egymagában alkothat tagolatlan mondatot. Ugyancsak grammatikai funkció nélkül használhatók egyes hagyományosan határozószóknak tekintett szavak, amelyek tulajdonképpenmódosítószók,konnektorok vagymondatszók.
A franciában minden főnévi és névmásijelzőt, valamint minden főnévvel vagy hangsúlyos névmással kifejezetthatározót elöljáróval szerkesztenek, ami helyettesíti a névszóragozást.
A határozóimellékmondatokat (a részeshatározóin és a képes helyhatározóin kívül) bevezető kötőszók és kötőszó értékű szókapcsolatok is meghatározzák, hogy mely igemódban áll a mellékmondat állítmánya.
A szónál nagyobb és a mondatnál kisebb nyelvi egységben, aszószerkezetben, ha az főnévi, ennek determinánsaira vonatkozóan az jellemző a franciára, hogy csak egyszerre egy használható névelőből (határozatlan, határozott, anyag-, birtokos vagy mutató), és a kérdő determináns is kizár más determinánst. Csak számnévi determinánssal és bizonyos határozatlan determinánsokkal együtt használható névelő. Összetett kérdés továbbá az, hogy a főnév mikor nem kap névelőt.
A jelzős főnévi csoporttal kapcsolatban összetett kérdés a melléknévi jelző helye a főnévhez viszonyítva és több egyazon főnév jelzőinek esetén ezek helye a főnévhez és egymáshoz viszonyítva.
Az egyszerű mondat tekintetében nincs lényeges különbség a francia és a magyar között a mondattani elemzésben, attól függetlenül, hogy a két nyelv grammatikáiban egyesmondatrészeket különbözően értelmeznek. Ellenben lényeges különbségek vannak abban, hogy milyen módszerekkel (szórend,prozódia, szerkezetek) fejezik ki atopikot és apredikátumot, valamint hogyan emelik ki a mondat egyik vagy másik részét.
A francia kérdő mondat jellegzetessége az, hogy az ugyanarra vonatkozó kérdésnek többnyire nem csak egy szerkezete van, hanem lehet kettő, három vagy négy.
A francia tagadó mondatra az jellemző, hogy a sztenderd nyelvváltozatban mindig ane tagadószón és legalább még egy tagadószón alapszik.
A francia mellérendelő összetett mondatok és a magyar megfelelőik között nincs lényeges különbség, viszont annál inkább van az alárendelő összetett mondatok tekintetében. Ezek főleg a mellékmondat állítmányának igemódjára vonatkoznak, de az igeidejére is, mivel a franciában sokkal több igeidő van, és azigeidő-egyeztetés kötöttebb, mint a magyarban.
További különbségek vannak a két nyelv között abban, hogy mikor fejezik ki azalárendelt cselekvést mondattal, és mikor főnévi igenévvel.
A francia szókincs összetételének fő jellegzetessége a latin eredetű szavak túlnyomó aránya, amelyeket a népi latinból örökölt, vagy a középkori és a klasszikus latinból vett át. Létezik egy gall szubsztrátum is, melyből viszonylag kevés szó maradt meg. Valamivel nagyobb számban maradtak fenn a germán szupersztrátumból származó szavak, a francia nyelv legrégibb jövevényszavai. Egésztörténelme során a francia nyelv további sok, nagyon különböző nyelvekből származó jövevényszóval gazdagodott, melyek közvetlenül vagy közvetve kerültek bele. A modern nyelvek közül régebben az olasz adta a legtöbb jövevényszót, a 21. században pedig az angolok vannak az első helyen.
A francia nyelvterületen belüli szóalkotás leggyakoribb módszere aszóképzés. A magyar nyelvvel ellentétben aszóösszetétel sokkal kevésbé termékeny szóalkotási módszer a franciában.
A francia nyelv helyesírásának fő jellegzetessége az, hogy sokkal kevésbé hűen adja vissza a kiejtést, mint például a magyar nyelvé. Ennek okai a francia nyelvírásának hosszú történelmi fejlődése, amely során különféle kultúrák érintkezése, a nyelv hangtani változásai, a technika fejlődése, atársadalmi normák és a politikai hatalom tényezői kapcsolódtak össze.[40]
A 16. században, amikor először próbálkoztak az írás szabályozásával, két irányzat is megjelent: egyesek próbálták megfelelőbbé tenni az írást a kiejtéssel, mások ragaszkodtak a hagyományos írásmódhoz, még akkor is, ha az írás nem követte a kiejtés változásait a középkor óta. Ugyanakkor az írás és a kiejtés közötti egyezés hiányát fokozta az, hogy csak azért vezettek be nem kiejtendő hangoknak megfelelőbetűket, hogy ezzel a szavak latin vagygörög eredetét mutassák. Az írásfonémikussá tételének az irányzata és a hagyományos irányzat azóta is ütköznek egymással, és egyelőre az utóbbi győz.
Gerstner Károly. 16. fejezet – A magyar nyelv szókészlete. In Kiefer Ferenc (főszerk.).Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006.ISBN 963-05-8324-0. 306–334. o. (Hozzáférés: 2023. június 29.)
(franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André.Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007.ISBN 978-2-8011-1404-9 (Hozzáférés: 2023. június 29.)
(franciául) Leclerc, Jacques.Histoire de la langue française (A francia nyelv története). Frissítve: 2017. július 26 (legutóbbi frissítés). Hozzáférés: 2018. április 10.
(franciául) Léon, Pierre és Monique.Introduction à la phonétique corrective (Bevezető a javító fonetikába). 2. kiadás. Párizs: Hachette / Larousse. 1971
(franciául) Mauger, Gaston.Grammaire pratique du français d’aujourd’hui (A mai francia nyelv gyakorlati grammatikája). 4. kiadás. Párizs: Hachette. 1971
(románul) Sala, Marius (szerk.).Vocabularul reprezentativ al limbilor romanice (Az újlatin nyelvek jellegzetes szókincse). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1988
(franciául) Thibault, André.Francophonie et variété des français (Frankofónia és többféle francia nyelv). Egyetemi előadások. Paris-Sorbonne (Paris IV) Egyetem. 2014. Hozzáférés: 2017. március 12.
(franciául) Wyler, Gabriel.Manuel de la grammaire française (A francia grammatika tankönyve). Legutóbbi frissítés: 2016. július 25. Hozzáférés: 2017. március 12.
A kereszt (†) a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát. Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.
Ez a sablon azeurópaikontinensen (szigorúan véve aBalti-tenger és aFehér-tenger összekötő csatorna fehér-tengeri bejáratának és aDonazovi-tengeri torkolatának vonalától nyugatra) használt jelenleg is élő, beszélt nyelveket foglalja össze függetlenül attól, hogy melyiknyelvcsaládba tartoznak.
Van néhány vitatott állapotú nyelv, ezek ugyankihaltak, de újjáélesztették őket, és néhányan használják másodlagos, ritkán elsődleges nyelvként:korni,lív,manx.
